szabadság, szabadosság

Közzétéve Szerző:

A megkönnyebbülés, hogy igen, ma van bejegyzés! Ugye? Akkor legyen úgy, hogy két napig szabadságon voltam. Mert mi van? Hát itt az van, hogy hétfő délelőtt bevásárol és takarít az ember, délután csak jöttek az olvasók, babákkal meg sörökkel, hosszú meg rövid hajú, de mindenképpen szemüveges férjekkel,

és általános panasz volt, hogy jövök-megyek, mindig valakit eligazítok, kimegyek érte tandembiciklivel, megint másnak kávét nyomok, megmutatom a vécét, már csak kiírom, hogy hátul vagyunk a kertben, meg csak meggyújtjuk a faszenet, aztán kimegyek én is, és sosem voltam sehol, és annyit rohangáltam, hogy nem beszélgettünk,

de nem csak a beszélgetés az egymás érzékelésének módja, a jelenlét is, a linzer is, a jövés-menés is. Beszélgetni könnyebb kis körben, és nekem csodálatos volt, hogy nálam beszélgettetek, ahol élek, és ettétek, amit összehoztunk. Szerintem jó volt így is, eleven, valódi.

Az egyik olvasó nagyon megrendült az Illy előtt — tudjátok, mit jelent Illy –, hogy benne áll most abban, amit olvasott, és itt van és most, ez nem olyan, mint általában az irodalom, ami múlt, és távoli, ez jelen van.

Azóta meg, és hát már csütörtök van, afterpartizunk ribizlivel, Mauval meg a gyerekekkel, ami leginkább evést jelent, meg hogy sosincs elég pohár, viszont fekete lábnyomok mindenhol, de még holnap is jön egy nemzetközi olvasó,

elképzelhetetlenül fenékig ürítjük a nyarat, ma (szerdán) Ladies’ Day volt, lekínlódtuk a hegyről a defektes tandemet a szervizbe, utána belevetettük magunkat a medencébe meg a szaunába meg a jégkamrába Katival, aztán napozóterasz, limonádé, előétel, marihuánával felérő zene, és képes még ott is blogot olvasni, meg kommentelni — nagyon szigorú velneszezés volt.

Ez ilyen tisztítókúra is volt, mert előző este Martinit ittunk. Volt egy kis elvi vita, hogy ugye ne keverjük az italokat, oké, ezt tizenöt évesen is tudtuk, de, teszem azt, mert így történt, elfogy a Martini, és akkor az ember kénytelen gömbszörpöt (–> Unicum) inni, az is keverés?

Nos, Katinak lett igaza ebben, a részletek elmesélésétől ezúttal eltekintünk, tanultam az esetből.

Szóval zajlik az élet.

Arról szerettem volna írni, amikor végre kikandikált az agyam leghátsó zugából egy ilyen bejegyzésszerű téma, hogy akik szűk szemmel figyelik a szabadságot, azok azt hiszik, hogy aki másképp akar élni, mint szokás, az csak felmentést keres a bűneire, teret keres az önzésére, megmagyarázza. Ez volna a liberalizmus.

Nem, nem ezért szenvedünk a konvenciók közepette.

Az igazi belső szabadság, az olyan, hogy elsősorban is az ember kapcsolatban van önmagával, folyamatosan figyeli, mitől működik jól, és ami neki igénye, azt a vele-körülötte élőkkel egyeztetve, kölcsönösen, tisztelettel megvalósítja, akkor is, ha az meredek a szokásoshoz képest. Attól szabadság, hogy megélheti, ami neki jó, és úgy szabadság, hogy az nem mások kifosztása.

Könnyebb elérni szerencsés körülmények között és kevésbé konvencionális közegben, de belül történik. És ha sikerül, onnantól az ember jól működik és lehull róla a sok fölöslegesség. Akkor az ember többé nem szűköl, nem nyomorult, és lehet, hogy nagy árat fizet vagy fizettet a szabadságért, de nem mások bántása a  célja. Nagyon is morális szabadság ez.

A szabadságnak nagyon sok változata lehet: a monogám házasság például, akármennyire is erőlteti a világunk, márminthogy a látszatát, ugyanúgy lehet szabad döntés, mint a nyitott házasság, az egyedülálló lét, a pánszexuális kapcsolat, az aszexuális lét, vagy bármi. Az nem szabadság, hogy kitalálom, hogy márpedig holnaptól én kecskéket fejek a határban, mert nekem az nem szabadság. Az a szabadság, amitől megigazulok, a szabadság az, a pont az a változat, ami nekem való. Nem más szabadsága, nem mástól átvett csomag. És nagy áldás, ha büntetlenül megélhető, és sajnos, nem segít az, amibe mindannyian be vagyunk betonozva (–> Rend), ez a közeg nem segít, hogy feltegyük a valódi kérdéseket, hogy rájöjjünk, mi volna jó, és meg is valósíthassuk. Nem segít, mert normákat szab, ítél, külső kontrollra szoktat, védi a maga nehéz mozdulású, csikorgó érdekeit, és retteg.

A szabadság nem másoknak feszülés, nem ellentét! A szabadság az is, hogy ráébredek: én tulajdonképpen egyetértek ővelük, én is úgy akarom, ahogy ők. Vagy nem, de tudom magamról, nem a külső irányítás visz. Akár egyetértek, akár nem, egyik sem önemésztő konfliktus, lehazudott feszültség, kifosztottság. Szabad világban a szabadság tele van megértéssel, szeretettel, nem akarás! Épp mert megengedhetem magamnak ezeket, mert a szabadság nem az Én diadala, hanem a legjobb fajta működőképesség, és abban a gondok is vállalhatóak, megbeszélhetőek, jut rájuk energia. Aki szabad, amellett mások is szabadok, ez olyasmi, mint a járvány, és senki sem csikorog a másik szabadsága miatt, hanem a magáét építi — ez erők jóféle egyensúlya.

Ez a téma foglalkoztat most. Mitől szabad valaki, mennyire lehet szabad, és segítenek vagy korlátoznak a szerepek?

Szavazzatok a csakazolvassára a Goldenblogon, ha van facebookotok:

http://goldenblog.hu/szavazas.aspx

Civil kategória, most a harmadik vagyok,

ja és nemsokára új képek lesznek a fejlécben!

124 thoughts on “szabadság, szabadosság”

  1. “Mitől szabad valaki, mennyire lehet szabad, és segítenek vagy korlátoznak a szerepek?”
    – Erről eszembe jut egy régi angolóra, ahol egy interjút olvastunk: John Cleese mesélt arról, hogy a Fawlty Towers (magyarul Waczak szálló címmel futott) sorozatban évadokon át játszotta Basil Fawlty abszurd szerepét, és ez hogyan szivárgott át később úgy a mindennapjaiba is, hogy utóbb komoly munka volt kiiktatni onnan. – – Basil egyébként egy kicsinyes, frusztrált, vaskalapos, gerinctelen, kompenzáló, sznob, rasszista és xenofób, szervilis (stbstb) brit nyárspolgár alak, állati vicces szitukat produkál szállodaigazgatóként. –
    Szóval az, hogy egy szerep segít-e vagy sem, hogy eljussunk valami belső kiteljesedésig, mindenképp megközelíthatő innen is. Akár segít valamiben, akár nem, az biztos, hogy nyomot hagy a belsőnkön. Ha a nyomott belsőt gondozni-restaurálni külön munka, ami a legtehetségesebb színészt is próbára teszi, nyilván veszélyes dolog lehet a legbelső lényünkre (vagy hogy nevezzem, ezt amit épp a szereppel kiteljesítenénk, vagy épp megnyomorítunk) mindenféle szerepekkel kísérletezni. Ha belegondolunk, milyen szerepeket várunk el magunktól, és mindez hová vezet, mondjuk a szélesebb körű lelki egészségben, ilyen statisztikák, hogy öngyilkosság, depresszió, addikció (khm, alkoholizmus, például) vagy “csupán” az elégedettség és boldogság, abból nyilvánvaló, hogy az alapértelmezetten elvárt szerepek nem vezetnek tömeges boldogsághoz, sőt.
    viszonylag közkeletű, hogy a hagyományos szerepek elhagyása vezet a társadalmi és egyéni bajokhoz, és ha visszatérnénk a boldog békeidők, mondjuk az idilli tizenkilencedik század internettel feldobott hőskorához, akkor kábé mindenki rendben lenne. (a boldog igét hirdető illető legalábbis úgy gondolja, hogy ő aztán biztos, és ha neki ez a tuti, akkor mindenki másnak is, nyilván.) hogy a valóságban “rendben levő” emberek kisebbsége valahogy kevéssé vág egybe a klasszikus-hagyományos szerepekkel, az ezt a vélekedést a legkevésbé sem szokta zavarni. a kivétel is erősíti a szabályt. majd a fegyelem szülje nekünk a rendet, nem ám valami szabadosság (vagy hogyisírta az a hogyíshíjják).

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Első hozzászólásom a blogon. Izgulok…
      Az “ember kapcsolatban van önmagával” . Az első lépés a szabadsághoz, amikor az ember kapcsolatba kerül önmagával. Nem csak sodródik, hanem egyszer csak ( sok minden hatására) Önmagára talál.Persze ehhez át kell élni az UFO lennék, vagy mi van itten jelenséget, és sok kétséget, de aztán ott vagy TE MAGAD. Pedig tetted a dolgod, hű de nagyon rendesen ( tanulsz, család, gyereksereg, és dagasztol, meg keresztszemezel.) és fakulsz…de mért, ha az ilyen jó?Aztán “felébredsz”…előásod magadat, az álmaidat, a valódi énedet, a vágyaidat, és élesedik a kép…. És amikor már nagyon éles, akkor jön a ragyogás!!! És ez bizony bántja a szemét sok mindenkinek.Igen, és jönnek a konfliktusok és minden ami akkor jön, amikor már nem dagonyázol, de megéri. Rengeteg a gondolat, köszönöm a blogot,

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • @ Szabó Eszter – augusztus 8, 2013 – 10:21 igenigenigen, kifakulsz, aztán valami belső fény hatására összekapod magad, újra tudod, mit akartál, mire vágytál egykor -aztán vagy visszateszed a matrac alá a vágyad, vagy utánaindulsz. Mert belevágni irtó nehéz. Milyen kár.

        Kedvelés

    • “az ezt a vélekedést a legkevésbé sem szokta zavarni”
      Ahogy az sem, hogy semmi sem mutat arra, hogy a 19. században az emberek többsége olyan nagyon rendben lett volna..

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  2. szabadság és konvenciók. épp egy olyan helyre készülök ahol van egy figura aki nagyon tetszik. kupálom magam. parfüm is lesz. férfi parfüm, mert annak szeretem a szagát. közben pörög a bejegyzés bennem.
    és akkor felmerül a kérdés: ha a nők a férfiparfüm szagát szeretik, a férfiak meg a nőit, akkor miért nem a nők használnak férfi parfümöt és a férfiak nőit? akkor mindenki azt szagolná ami neki bejön. és boldogan mosolyoghatnánk egymásra szabadon… ezzel a logikával mi a gond? van egyáltalán gond vele?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Dehogynem gyantáznak, ld. metró-szexuálisok. Engem egy huszonéves srác győzködött, hogy borotváljam a hónom alját, milyen jó is az.
        Miközben nekem az sem tetszik, ha ott a nők gyantáztatják/borotválják magukat. Sőt, kamingaut következik: a borotválatlan női hónaljat is kifejezetten vonzónak tartom.

        Kedvelés

      • A hánaljszörzetről jó estben a vagina látványa jut eszébe a férfiaknak.:) Az iszlám vallásban,de lehet ,hogy a cigányoknál is, azért kell a nőknek hosszú ujjú ruhát viselni,hogy a hónalj szörzete és formája ne emlékeztesse a férfiakat a vaginára.

        Kedvelés

      • szerintem is csúnya a borotváltság (mindkét nemnél). néhogymá úgy akarjak kinézni, mintha tízéves kislány lennék. (khm… akit lehetséges következmények nélkül lehet dugni… ti nem éreztek ebben valami látens pedofil hangulatot?). egyébként érdekes egybeesés, de azok voltak a legjobb szeretőim, akiket a) nem zavart b) kifejezetten nem szerették a szőrtelenséget és örültek neki, hogy végre találkoztak valakivel, aki nem. jellemzően a pornókorszak előtt születtek vagy ha kortársaim, valami csoda folytán kimaradtak belőle.

        az egyetlen gondom vele, hogy sokkal hamarabb kikopik belőle a henna, mint a többi szőrből és gyakrabban kell festeni, hogy egységesen király vörösesbarnás színe legyen. de hát ezt még kibírom.

        Kedvelés

      • ezzel a férjem is így van, ő mindent bír egy nőn natúrban is, teljes gyantázatlansággal semmi baja, de a szőrtelen felület sem zavarja. én meg nőként iszonyúan szenvedek a kényszertől, hogy szőr márpedig lábon-hónaljon nem lehet, uszodában aztán bikinvonalnál sem. emlékszem, középiskolás voltam, és az lassan 20 éve volt, és akkor kezdett a lábszőrtelenítés divatba jönni, a hónaljat még nem kellett. ah, boldog 80-as évek és 90-es évek első fele.

        Kedvelés

      • szőrtelen férfitől pedig semmit nem akarnék, minél több szőr, annál jobb. persze nem mindegy, kin.

        Kedvelés

      • A nagyapám élete utolsó X évében csak női samponnal mosott hajat. Ugyanis a rendszerváltás után a kozmetikai termékek mindegyikén gyakorlatilag csak angol fantázianév található, az, hogy “fogkrém” vagy “sampon” nemigen, ő meg hát bajosan tudott angolul. Amikor szóltam neki, hogy “de hát nagyapa, ez női sampon”. Ő csak vállat rántott: “Mit számít az, haj-haj” 😀

        Kedvelés

      • Én nem is értem ezt a nagy igyekezetett, hogy mindenből legyen női meg férfi változat… Jófej lehetett a nagypapád. 🙂

        Kedvelés

      • Ez szerintem kultúra függő is lehet, de úgy általában a férfias illatok nem olyan émelyítően édesek, nem virág-szerűek, inkább fanyarok.

        Mellesleg én magamnak sem veszek édes illatokat, leginkább valami “friss” jellegűt vagy fanyart, levendulásat, citromosat, fenyőset.

        Tulajdonképpen mókás a dolog, mert a feromonok azt hiszem, igazában szagtalanok 🙂

        Kedvelés

      • A kultúra függéshez: Közel- és Közép-Keleten (illetve ilyen származásúaknál) tapasztaltam, hogy a férfiak is gyakran használnak sok, és édeskés, “női” illatokat.
        A feromonok valóban “szagtalanok”, de igenis érzékeli az ember is. Ja, az illatanyagok ELNYOMJÁK a feromonokat.

        Kedvelés

      • Tudom, hogy érzékeli az ember is a feromonokat, csak nem tudatosan, mivel “szagtalanok”, legalábbis azokhoz a vegyületekhez képest, amelyeket egyébként szagosnak/illatosnak találunk.

        Igen, pont azért írtam a kultúrafüggésről, mert a keleti kultúrában a férfiak is gyakran használnak édeskés, (számomra) émelyítő illatokat.

        Kedvelés

      • Igen, én meg is döbbentem eleinte. Kékes a borotvált arca, jó nagy bajsza van, és közben olyan (édeskés) illatos, mint egy drogéria kifejezetten “női” részlege.

        Kedvelés

      • Hú, én ezen az illatos dolgon sokat filóztam már. Persze alapból idegesít, ha valamire azt mondják, férfias/nőies, de ez az illat is egy akkora kamu a szememben: az nőies, amit annak adnak el. Ennyi… És be is van határolva rendesen az a skála, amit magunkra fújhatunk (hordhatunk – bár a ruhával kapcsolatban inkább a férfiaknak van kevesebb választási lehetőségük). Milyen gáz már ez? Mennyire agymosott dolog? És milyen szarul érzi már magát az, akinek éppen nem a nemének “megfelelő” ruha/illat/akármi jön be? Jaj, ez aztán a szabadság megnyirbálása (na persze vannak ennél tonnával nehezebb témák is).

        Kedvelés

      • taloknál tud még bosszantani,ha„leminősitik” az egyébként jó minőségű bort pl női borrá.Miért nem a hangulatunk határozza ,hogy éppen mit iszunk vagy milyen illatkölteményt hordunk?
        A jó minőségű parfümök amúgy több komponensből állnak,ha a fő illat virághoz hasonló,az utóillat lehet selytelmesebb egzotikusabb.Ellenben az émelyitő márkautánzatok csúfot űznek a női vásárlókból.

        Kedvelés

    • Van 🙂
      A szagokat az ember rövid idő alatt megszokja, mert azok megváltozásának van jelentősége evolúciós szempontból, és a saját szag csak zavarná a környezet illatanyagainak az észlelését 🙂
      A tűsarkú a másik lábán mutat jól, a sajátját nem látja senki igazában, ugyanígy a gyantázás is, bár szerintem a nők főleg saját maguk kedvéért gyantáznak, hogy minél simább legyen a bőrük 😛

      Ja és nem mellékesen, a gyantázás FÁJ, a tűsarok meg kényelmetlen, ezeket csak a nagy tűrőképességű nők viselik el 😉

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A gyantázás egy idő után már nem is fáj. Hozzá lehet szokni, mint a legtöbb kellemetlenséghez.

        Kedvelés

      • Hát igen, végül is bármihez hozzá lehet szokni. Anno a fűzőt is megszokták, meg a japánok a megcsonkított lábaikon rutinosan tipegtek egy idő után. Kérdés, hogy mennyire érdemes, és mennyire emberséges dolog ez.

        Kedvelés

      • hangomból irónia csendült, tessék feljebb tekerni a hangerőt a gépen (bocs, nem ismersz, így nem hallod a belső füleddel, hogy amikor ilyeneket írok, nem azt gondolom, hogy de jó, hogy hozzá tudunk szokni a fájdalomhoz)

        Kedvelés

      • Erről eszembejut, hogy tavasszal valaki, aki már kihízta, nekemadott egy ilyen kertésznadrágot, nekem akkor épp jó volt, aztán elkezdtem kihízni kicsit, és egyszercsak észrevettem, hogy a pocakot bele lehet így támasztani, engedni, nem szoros, de tart, és ez kényelmes, és akkor az jutott eszembe, hogy ha már egyszer az van, hogy a pocak gáz (lehetne az is, hogy nem az, de ha az van), akkor már egy ilyen nem kényelmetlenül szoros, de mégis azért összetartó megoldás tulajdonképpen emberségesebb, mint az, hogy a hasizmok krónikusan feszesen tartása szokássá válik, aztán gerincproblémákhoz meg tartásproblémákhoz vezet.

        Kedvelés

      • Kismamaként ezt én is megtapasztaltam, nagyon jó volt viselni és depláne az a pocak meg nem is gáz. De ez a pocak sem gáz, ha pl. egészségre nem okoz problémát.

        Kedvelés

    • Most olvastam arról, hogy minden embert a félelem mozgat. A kérdés, hogy éppen melyik. Erre egy egész rendszert építettek pár ezer évvel ezelőtt, hármas, ötös vízszintes és függőleges tagolással. Engem jelenleg a kudarctól és a gyengeségtől való félelem mozgat. A gyengeségre tippeltem, a kudarcra nem. Az tudatosult, hogy az önismeret is néha egy nagy önámítás. De nagyon jó volt ezzel szembesülni. Könnyebben indulok el a vágyaim irányába 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egy Riemann nevű bácsi a legalapvetőbb félelmeket (pontosabban szorongásokat) két tengely mentén ábrázolta, ezek alapján négy alapvető személyiségtípust különített el.

        Kedvelés

      • Na ja, Az öregedés művészetét még kaptam (jó rég, azért akkor még nem volt időszerű 😉 ). A szorongás alapformái ellenben “kötelező olvasmány” volt.

        Kedvelés

  5. A szabadság az a vágyak beteljesülése. Amikor nincsenek korlátok, ill. még lehetnek is, de azokat magadnak választottad. A szabadság valami olyasmi, mint a búzavirágos réten átszaladni lebegő ruhában, szélfútta kibontott hajjal, majd inni a forrásvízből, lekucorodni egy nagy, széles törzsű, terebélyes lombú fa alá, elaludni, és mikor felébredek, egy pöttyös őzike áll mellettem. Ebben benne van a tér, hogy akkor és oda és azt, amit én szeretnék, a tisztaság és a frissesség, a harmónia, a biztonság és a közel és távol. Én még csak az ablakon nézek ki. De legalább tetszik, amit látok 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szep ez a hasonlat. Az ablakbol en is latom, fajo szivvel, mert meg nem hittem el, hogy nekem at lehet szaladnom azon a mezon. Felek, hogy mihelyt elindulok agyoncsap egy villam 😦

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • OK, éreztem, hogy az túlzás 🙂 Amúgy látod? Te rögtön elindulhatsz, nem fog vissza semmi, míg mi ki sem lépünk az ajtón 😦

        Kedvelés

      • De csak mert jókor írtál, mikor amúgy is indultam volna. De tény, hogy bennem fel sem merül, hogy belém csaphat a villám, még viharban sem. TUDOM, hogy megtörténhet, de nincs bennem a félsz. Miért csapna?
        Még indulás előtt: az őzgida túlzás 😉 De ha csendben jársz az erdőben, egyedül lehetőleg, akkor sok mindennel találkozhatsz. Játszadozó rókakölyköktől a vaddisznócsordáig, szarvasbőgésig. És ez maga a valóság.
        Titeket mi fog vissza?

        Kedvelés

      • Fúúú, hogy mi fog vissza? Megpróbáltam az előbb leírni, de aztán kitöröltem. Nem a villám, engem nem a félsz, hanem zsinórok, amik valamennyire rugalmasak , de nem tudok elszakadni, mert “feladatként élem meg a szerepeimet”. Nyilván vannak pillanatok, amikor megélem vagy legalábbis megérzem, hogy milyen lehet. Visszafog még a gyávaságom is, hogy nem merem felrúgni a biztosat, ami végül is nem is olyan rossz … Jó hír viszont, hogy mióta olvasom a csakazolvassa blogot, időnként nagyobbat rántok a zsinórjaimon.

        Kedvelés

      • A villámot igazából nem is neked írtam, hanem Majdmegnovok-nek, csak nem írtam oda, bocs.
        Felrúgás: nyilván óvatosan kell, MINDENT én sem mernék. A zsinór-rángatás is jó, ha tudod, melyik az a zsinór, amit érdemes húzogatni, és melyiket kell (és lehet!) elvágni. Igen, van olyan, amit ha elvágsz, seggre ülsz.

        Kedvelés

      • Egyelore a tamogatas teljes hianya, hogy a semmiben talalnam magam kilepve, ahol meg a kozvetlen kornyezet “villamcsapasait” is el kell viselnem. S ha senki nincs, aki az ellentaborral szemben melled all, akkor bajos lobogo hajjal, lenge ruhaban szaladni. De majdmegnovok…

        Kedvelés

      • Ezt nem egészen értem. Valahogy úgy tűnik, hogy te most is ott vagy, védtelenül, villámok közepette, csak a hajad fel van tűzve. Na mindegy, megint elemezni kezdtem, bocs.

        Kedvelés

      • Ja, végül őz nem volt, csak a biciklitárolóban egy rozsdafarkú fiatal jószág, egy-két harkály, inkább csak a hangjuk, egy holló. Meg reggel ölyvrikoltásra ébredtem, de kiderült, hogy csak egy szajkó gyakorolja az idegen nyelvet.

        Kedvelés

  6. szerep = elvárásnak való megfelelés = korlátoz. kivéve, ha szabad döntésből történik a felvállalása, de ebben az esetben is a szerep már meghatározza, korlátozza a lehetséges kimenetelek számát.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem vagy szabad vagy, és akkor úgy élsz, ahogy jólesik (vagyis nincsenek szerepek, legfeljebb úgy tűnik, de azok nagyon rugalmasak). “Szabadon választani egy szerepet” – ez szerintem paradoxon, hiszen a szerep önmagában egy behatárolt, merev keretet jelent.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • favaskarikának tűnhet,de a szabadság szabad döntési, választási lehetőséget jelent, amibe belefér az is, h felveszel vagy megfelelsz egy szerepnek. addig amíg akarsz, mert a lehetőség a kezedben van, h kiszállj belőle.

        vesszőparipám az anyai és apai szerep kérdésköre. a család intézménye már repedezik, de ettől függetlenül axiómaként él az emberekben, hogy APÁRA, de ANYÁRA mindenképpen szükség van. és ezalatt mindenki azt érti, hogy szüksége van a gyereknek olyan felnőttekre, akik az ANYA és APA szerepét, még pontosabban a társadalom által_jelenleg_elvárt szerepét ellátják, betöltik. mert, ha nem, akkor. pedig szerintem egy gyereknek nem szerepekre van szüksége, hanem viszonyulásra. elfogadás, gyengédség, biztonság, stb,.amik szereptől független dolgok.

        Kedvelés

      • “a szabadság szabad döntési, választási lehetőséget jelent, amibe belefér az is, h felveszel vagy megfelelsz egy szerepnek. addig amíg akarsz,” – no, végül is valami ilyesmire akartam kilyukadni én is. Igazad van. : )

        A hsz-ed második részével nagyon egyetértek, túl van misztifikálva (elsősorban) az anya mint szerep fontossága (és ezzel jár jó sok teher is, ami valahogy az apákat nem nyomja így), holott a lényeg a kapcsolódás, kötődés, bizalom… De ezt már sokszor kitárgyaltuk, itt is. 🙂

        Kedvelés

      • Szerintem a szerep akkor jelent egy behatárolt, merev keretet, ha kényszer. Önmagában nem. A szerep, ha nem kényszer, akkor játék. Ha épp szabad vagyok, akkor lehetek szerep nélkül vagy valami szerepben, de nem érzem magam bezárva. Még olyan helyen is jártam, ahol a szerepnélküliségbe próbáltak bezáródni… eljöttem.

        Kedvelés

    • Szerep = elvárásnak való megfelelés? Miért lenne az? Illetve az csak egy aspektusa. Mindenkinek megvannak a szerepei. Nem paradoxon a szabadon választott szerep, illetve mindenki alakítja is a szerepeit – ki jobban, ki kevésbé. Nincs tökéletes szabadság, normális ember pl. valamilyen mértékben figyelembe veszi a mások elvárásait. A gyerek is szerepet játszik, és meg akar felelni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én nem a szociológiai kifejezésre gondolok (valakinek az anyja vagyok, az is egy szerep, de ez viszonyt jelöl számomra elsősorban), hanem arra, amikor valaki felvesz magára egy bizonyos viselkedést, életmódot, aminek van valamilyen neve. Ami szerep, az behatárolható, jellemezhető, nem? Az ember szerintem legtöbb esetben (lehetne legalábbis) sokkal ezerfélébb, mint amit az adott szerep előír. Ha nem ír elő semmit, akkor azt nem hívjuk szerepnek. Szerintem.

        Kedvelés

      • Ja, értem. Mondjuk a szerepnek van annyi definíciója, mint a fene. Mivel pszichodrámát tanulgattam, én a morenoi megközelítését ismerem.
        Úgy, ahogy Dani mondja, hogy a szerep sokkal semlegesebb, mint a te értelmezésedben.

        Kedvelés

      • egyszerre beszéltün kb ugyanarról .)

        anyaság is szerep, nem is egy poszt volt itt erről. és elég vastagon képes befolyásolni a viszonyt, a szerepelvárásrendszerből fakadóan. apaság dettó.

        Kedvelés

    • szerintem is semleges fogalom a szerep, bár a közbeszédben azt, hogy “szerepet játszik” inkább pejoratív értelemben, a félrevezetés szinonimájaként használjuk- pedig erre nincs okunk: vannak rossz és káros szerepek, és vannak semleges, meg jó szerepek is. (meg hálásak.)
      ezen túl is általában egy hatalmi, hierarchikus viszonyrendszerben szokás ezeket értelmezni – pedig ez sem kötelező, nem köthető egyedül az alá-fölérendeltség viszonyához a szerep. mellérendelt, egyenlő kapcsolatokban, társadalmi viszonyokban is vannak (lehetnek) szerepek.
      én inkább úgy venném, hogy a szerep simán egy társas viselkedési kód, tehát egy nagyon általános fogalom. (a színpadon sem lesz rossz az, aki szerepel, és ugyebár színházazegészvilág 🙂 )

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hm. Az biztos, sokféleképpen lehet értelmezni a “szerep” szót. Amit én írtam az előbb, közben leginkább az ilyen megmondós honlapok jutottak eszembe, hogy “ha jó nő/férfi/akármi akarsz lenni”, így és így tegyél, és hát ez gáz.
        Érdekes, amit írsz. Bár a mellérendelődésről nekem a melóhely jut eszembe pölö, ahol mondjuk inkább feladatoknak nevezném ezeket a kategóriákat, nem szerepnek. “Egyformán értékes, mégis más.” 😀

        Kedvelés

      • ez jó, hogy feladat: nézzük meg, mi a szerep feladata. gondolom, akkor a védekező mechanizmusok is fontos szerepet (bocs) kapnak, meg olyanok is pl, hogy anyagi meg lelki szükségletek, meg a hatalmi kényszer. jó sok mindenről lehet így beszélni.

        Kedvelés

      • amikor az ember a Maslow piramis teteje felé közelít, tehát mondjuk van enniinnivalója, fedél a feje fölött, egészséges és biztonságban él, akkor ez a “szerep feladata” dolog szerintem elkezd hallatlanul izgalmas lenni. hirtelen kitágul a tér, és el lehet kezdeni kő keményen (értem ezalatt halálosan, 100%-osan komolyan) játszani. teljes szívvel, testtel, lélekkel. mindent lehet, mindent szabad, minden ér. viszont mindenért vállalható és vállalandó is a felelősség, ettől izgalmas az egész. állandó adrenalin vagy endorfin hatások. minden lépésnek ára van és tétje, és ha jól teljesíti az ember lánya a szereppel járó feladatot, na nekem az a szabadság. nincsenek külső szabályok, nincsenek konvenciók, vannak viszont a “szerep feladatából” következő morális belső keretek és szabályok, amiket csak nagyon speciális esetekben lehet áthágni. ekkor viszont általában automatikusan új szerep kezdődik. a játék izgalmas, komoly és a végén minden esetben halálos.

        Kedvelés

      • “a végén minden esetben halálos.” 😀 😀
        közbeszól az örök antagonista: – Nem is!
        Fejére hullik egy 16 tonnás blogmotor, általános derülés, szórványos taps, függöny.

        Kedvelés

      • Nekem semmi illuzióm nincs a témában 🙂 Szerintem egy szervezett emberi környezetben élő ember nem lehet szabad. Pontosabban nem tudom, mit jelent a szabadság. Nekem megvan a szabdságom megválogatni, hogy kinek a véleményére adok, milyen és mennyi munkát vállalok, hogyan osztom be az időm, mit és mennyit iszom 😀 (apropó a poszt), kikkel barátkozom, mit olvasok, mit nézek, mit hallgatok. De nem öltözködöm pl. szabadon, nem mondom mindig, ami eszembe jut, mégha indokolt is lenne, megsértődöm néha, magyarázkodom, önigazolok, bizonyítgatok. Nekem ezek az utolsók a legnagyobb béklyók. Ha ez nem lenne, akkor szabadabb lennék, és szabadabban tudnám nevelni a gyermekem is.
        És rögtön be is ugrik az unalomig csépelt Benjamin Franklin idézet: “Sell not virtue to purchase wealth, nor Liberty to purchase power.” Állítólag ez az eredeti, a többi parafrazálás, bár nem értem hogyan, mert a többi a biztonságról szól, nem a hatalomról: “He who gives up freedom for safety deserves neither.”

        Kedvelés

      • “Nekem ezek az utolsók a legnagyobb béklyók.”
        Amikor ettől megszabadultam, az olyan eufórikus érzés volt, mint mikor a tolófájások után kint a gyerek.

        Kedvelés

      • ez a fickó megvan? Dean Potter?


        az egy dolog amit csinál, de amiket mond, megtámogatva azzal amit csinál… hát lehet tőle tanulni. tök koncentrált és fókuszált ember, félelmekről, szabadságról, szenvedélyről, depresszióról, tudatosságról, mélységekről, boldogságról nagyon hiteles. rengeteg áthallással a “normál” életre. nekem nagyon bejön amit és ahogy. ha élni akar akkor nem érdemes mellé beszélnie ebben a műfajban.
        kicsit hosszú a film, ez a negyedik és ötödik blokk.
        “the power of will, making things happen”

        Kedvelés

  7. Szabadság…? Ha nem kell megtennem olyasmit, amit nagyon nem akarok megtenni. Ha egyáltalán nem kerülök olyan helyzetbe, hogy ez egyáltalán felmerüljön.
    Ha nem kell megfelelnem senkinek. Még magamnak sem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Van ilyen?
      Én sokszor kerülök olyan helyzetbe, amikor azt kell csinálnom, amit nagyon nem akarok. Mert közben jönnek vele olyan előnyök is, amiket meg akarok. És nem nagyon volt szabadságom eldönteni, hogy ezzel együtt vállalom-e, mert pénzt kell keresni, és most ez a megfelelő formája, mert bármi más sokkal nagyobb kompromisszumokkal járna. Szerintem kevesen tehetik meg, hogy ne kelljen megfelelni, nekem először is az egzisztenciális függetlenség jut eszembe. Amit meg lehet ugyan teremteni, de egész egyszerűen nem látom, hogy én ezt most, így, hogy csinálnám. Ahhoz nagyon sok rabság társulna, és nekem az nem éri meg.
      Úgy tudom elképzelni, hogy ha már vannak olyan dolgok, amiket nagyon nem akarok megtenni, akkor úgy helyezkedek bele, hogy megnézem, mennyire tudom azt a magam képére formálni, hogy kicsit otthonosabb legyen. Tanításról van szó, nagyon hálátlan közegben, de az elmúlt évben úgy csináltam, hogy azt raktam bele, amit magam is élveztem. A diákoknak is jobb volt így, meg értelme is volt. Felszabadító volt, hogy nem csikorgott annyira, mint tavalyelőtt, mikor megpróbáltam én is beállni a barázdába.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  9. Számomra a szabadság a saját belső korlátaim felismerése. Vagy mondhatom úgy is, hogy “belső lehetőségeim”, ez ugyanannak a dolognak kétféle megközelítése.
    Egy-két hónapja olvasom a blogot, nem emlékszem pontosan, mikor kezdtem. A napokban bukkantam valamelyik korábbi bejegyzésnél egy holist nevű hozzászóló kifejezésére: “preverbális alapokra épülő sziklafal”. Ezt fedeztem fel magamban egy hosszú folyamat legutóbbi egy-két évében. Ennek a folyamatnak korábbi szakaszaiban nagyon sokat próbáltam dolgozni a nagy belső és külső változásaimért, és nagyon vártam azokat. Elég soká tartott, mire felismertem, hogy az említett sziklafal van bennem. De azóta könnyebb. Már nem gondolom, hogy ezt le lehet bontani. A külső szemlélők általában azt jelzik vissza, hogy erősnek, autonómnak látnak, ez igazában a sziklafal ereje (amihez egyébként próbálok felnőni). 🙂 De most, hogy kezdem megismerni az én falamat, a látványát, a tapintását, a göcsörtösségét, helyenkénti simaságát vagy érdességét, hogy milyen hangot ad, ha kopogtatok rajta, és nem utolsósorban, hogy hol vannak rajta a rések! :-), ez az én furcsa szabadságom.
    Most szóltam hozzá itt először. Negyvenkilenc éves vagyok, de ötvenet szoktam mondani, hogy kiprovokáljam a hitetlenkedő megjegyzéseket. 😛 Hat éve elváltam a férjemtől, eljöttem a családomtól, azóta egyedül élek. Úgy tűnik, az életem mostani szakaszában éppen sikerül bizonyos dolgokat integrálnom az itt olvasottakból, úgyhogy köszönöm.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Szabadság: egy szerfüggőnek az a szabadság, mikor rájön, hogy nem KELL anyagoznia. Hogy megteheti, hogy nem szív/szúr/iszik. Egy játékosnak ugyanez a kártyával/géppel/kaszinóval. És egy társfüggőnek az, mikor rájön, hogy tud élni a “párja” nélkül is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Az a gyanúm, hogy sokkal szabadabb tud lenni az, aki képes magának reális (a külvilággal és a saját lehetőségeivel, képességeivel összhangban levő) határokat szabni, mint aki erre képtelen. Az előbbi a saját határain belül szabadin tud mozogni – utóbbi meg örökké falakba ütközik, és csupa púp a feje.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nekem az a gyanum, hogy a kulvilag nagyon sokszor, nagyon eros falakat epithet az egyen kore, es ugyancsak a kulvilag igen eroteljesen meghatarozhatja azt is, hogy mennyire van tisztaban sajat lehetosegeivel. Es mire ontudatra tantorogna, a tobbseg mar regen benne van a slamasztikaban, jobb esetben mar csak azon gondolkodhat, hogy hogyan mentse a meg menthetot, ha egyaltalan eljut odaig, hogy gondolkodjon.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem semmi ellentmondás nincs közöttünk. Ahhoz, hogy szabad lehessen, bizony öntudatra kell tántorognia. Pl. észrevenni, hogy mi az a külvilág elvárásaiból amihez muszáj alkalmazkodni, mert különben beeri a fejét, és mi az, amire magasról kell sz@rni. De az sem szabadság, mikor valaki elhatározza, hogy ő márpedig tud repülni – aztán kiderül, hogy mégsem. Ha pl. egy derék patriarchális közegben valaki rájön, hogy mekkora baromságokat várnak el tőle, és tesz a közösség szabályaira – de ott marad -, akkor jó nagy pofonokat kaphat. Vagy lelép, vagy a szükséges mértékig alkalmazkodik. Szabadságában áll a két lehetőség közül választani. Egyébként minden ember szabályok között él, a közösség ezzel jár, ha nem akarsz remete lenni, akkor alkalmazkodsz. Ennek a blognak is vannak szabályai, pl. aki troll akar lenni, azt itt nem tudja tartósan megvalósítani.

        Kedvelés

      • Az, hogy valasztani tudjon barki a lehetosegek kozul, ahhoz kell, hogy tisztan lassa a lehetosegeit, igen. Es azt hiszem, hogy mar ez is oriasi dolog. De innen meg belathatatlan hosszu az ut a szabadsagig. A szabad valasztas pedig nagyon szovevenyes valami. En azt tapasztalom, hogy sokszor meg akkor is a kornyezet altal elenk rakott, altalunk nem feltetlenul ohajtott lehetosegek kozul valasztunk, amikor azt hisszuk, hogy mi dontottunk. Jartam mar igy, nem kicsit forgatta fel a vilagom, amikor ajottem, hogy csapdaba estem.

        Lelepni pedig nem olyan egyszeru. A “magasrol lesz@rni” sem (volt itt egyebkent egy bejegyzes arrol is), pedig milyen jo lenne, ha olyan konnyu lenne, ahogyan sokszor egymas orra ala toljuk…

        Hogy is van ez?, “szoritja, nyomja, osszefogja”

        Kedvelés

      • Teljesen igazad van. Nem egyszerű, és nem is működik mindig. Mindent nem lehet leszarni, lelépni sem mindig lehet. Nekem ebben egyébként Faludy a “példaképem”. Ahogy Recsken is tudott verset írni. Talán ő írt olyasmit, hogy a szabadság benned van. Nem (csak, talán nem is elsősorban) a körülmények határozzák meg. Valahogy én nem gondolom, hogy attól kevésbé vagyok szabad, hogy bizonyos elvárásoknak megfelelek.
        Van egy kollégám, akivel egyébként nagyon jó a viszonyunk, jól tudunk együtt dolgozni (ezotéria következik, elnézést: mindketten tipikus kosok vagyunk, időnként jól összekapunk, de ismerjük egymást, semmi tartós harag). No neki szokása követelőzően odaszólni. Mások, ha hallják, nem értik, hogy tűröm el. Hát mit zavar engem? Ismerem, tudom, hogy nem akar bántani. De ha azért is mondaná, NEM RÓLAM SZÓL. Ő véleménye, ő baja.
        Mondjuk elég sokáig tartott, míg idáig eljutottam. És persze vele működik, mással, máskor egyáltalán nem. Nem, nem vagyok Faludy ebben sem.

        Kedvelés

      • Azért azt ne felejtsük el, hogy Faludy maga mesélte el, hogy ő Recsken hogyan írta meg súgta ki az ábécés verset, meg hogy nem kért a negyed mókusból, amit az őrök sütöttek. Mítoszteremtésnek mondanám, és nagy önigazolást gyanítok.

        Kedvelés

      • Ahhoz, hogy bomlasztani tudd, valamilyen mértékig – külsőleg – alkalmazkodni kell, különben kitaszít a közeg. A szamizdat gyártóknak is volt annak idején állása, valamilyen mértékig részei voltak a rendszernek. Alkalmazkodtak, nem éltek folyamatosan börtönben, sem külföldön.

        Kedvelés

      • Ja, ha jól követem a 3D-s felületet 😉 (nem erősségem a térlátás, pláne síkban), akkor nekem örülsz.
        Én meg a blogodnak.

        Kedvelés

  13. A szabadsághoz fel kell nőni.
    A szabad ember képes teremteni,bátran kifejezni magát. Akár saját maga választotta szerep keretei között.Anyaként,pl.
    Megmeri élni az álmait.Tudja függetleniteni magát a társadalmi konvenciók alól,ha úgy érzi az korlátot szab az életének.Hiteles.A döntéseiért mindig vállalja a felelősséget.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez rendben van, de ezt ugy altalaban tudjuk. Amit kevesebben tudunk, az az, hogy: honnan kell/lehet venni batorsagot, hogyan is fejezzuk ki ohajunkkat/sohajunkat, hogyan valasszunk ugy istenigazabol szabadon, es hogy tudjuk fuggetleniteni magunkat.
      Az ut a nehez, azt hiszem. A celt tobben nezzuk sovarogva, indulnank is sokan, van indulunk is.
      Itt sok bator, igazan felnott ember van, olvasom a soraikat tobb mint egy eve, de keves, aki elmondhatja magarol “ime, itt van Kanan”.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • …hát tényleg nem elég ,csak felhimezni a falvédőre a fentebbi sorokat.:)A gyakorlatban két hálátlan szereptől viszolygok igazán. A két véglettől:egyik a mások által bábként rángatott behódoló ember,a másik a lázadó bohóc.Ami nehezen megy ,és meg is van általában a következménye ,ha a döntéseimnél nem hallgatok az intuiciómra a ,belső hangra.

        Kedvelés

      • “Nem tökéletességre, hanem fejlődésre törekszünk”
        Nem hiszem, hogy van ember, aki elérte a tökéletességet.
        Bátorságot? Én még anyámtól, az ő szeretetéből talán. Önismeretből, szakember segítségével, sok munkával.
        Kifejezés: ha sikerül, akkor az Marshall B. Rosenberg-nek is köszönhető.
        Általánosságban, hogy én hogy csinálom, hogy jutottam el oda is, ahova eljutottam, nem tudom elmondani, talán más sem. Konkrétabb kérdésre el tudom talán mondani, mi az én módszerem.
        Még annyit, hogy sok éve elkezdtem pszichodrámázni. Nekem nagyon sokat segített önismeretben, önképviseletben egyaránt.

        Kedvelés

      • Én sem tudom elmondani, hogy miként jutottam ide. Azt azonban érzem, hogy szabadabb vagyok, mint egy éve, annak ellenére, hogy az életem eseményei most igen szorítanak. De nem fáj, mert nem feszülök. A blogon való kószálásom eredménye, hogy egy-két hete köntörfalazás nélkül elmondtam, hogy mit nem tudok vállalni többet. Felszabadító volt. Senki nem mondja, hogy irracionális lennék. Érzik az erőt, hogy én megérkeztem a szavaim mögé. Hogy a szavak és én egységet alkotunk, és nem lehet kettőnk közé férkőzni. Az van amit mondok (és ez nem azonos azzal, hogy én mindenkinek jól megmondom). Vagyok, nemcsak látszom. Nehezen alkalmazkodnak az új helyzethez a szeretteim, de nem panaszkodnak.

        Kedvelés

  14. A szabadság nem másoknak feszülés, nem ellentét! A szabadság az is, hogy ráébredek: én tulajdonképpen egyetértek ővelük, én is úgy akarom, ahogy ők. Vagy nem, de tudom magamról, nem a külső irányítás visz. Akár egyetértek, akár nem, egyik sem önemésztő konfliktus, lehazudott feszültség, kifosztottság. Szabad világban a szabadság tele van megértéssel, szeretettel, nem akarás! Épp mert megengedhetem magamnak ezeket, mert a szabadság nem az Én diadala, hanem a legjobb fajta működőképesség, és abban a gondok is vállalhatóak, megbeszélhetőek, jut rájuk energia. Aki szabad, amellett mások is szabadok, senki sem csikorog a másik szabadsága miatt, hanem a magáét építi — ez olyan, mint a járvány, erők jóféle egyensúlya.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Azon gondolkodtam, hány ilyen embert ismerek. Nem sokat. Most összemelegedtem egy kollégámmal, és sokat beszélgettünk. Felszabadító, hogy ha mondom a durva dolgaimat, nem néz csúnyán, nincsen elvárása, nem kérdez hülyeségeket. Őt is megtaposták párszor, ezért nem lepődik meg álprűdséggel. Arra figyel, amit mondok, arra reagál, amit mondok, szigorúan saját tapasztalatból. Sose mond lózungokat, amiktől szarul érezném magam. Az elmúlt hónap egyik legjobb délutánját töltöttem vele, az meg hab volt a tortán, hogy közben bringáztunk és fröccsöztünk.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Egy hozzászólással fentebb fogalmaztam meg, hogy én ideértem. Nagyon jó. Úgy tűnik mindenkinek nagyon jó. Ez egy másfajta életminőség. És ezért jár egy nagy ölelés és végtelen hála Neked is.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  16. Heyhó, akkor jó volt a buli, nekem csak későn esett le, hogy az nem jövő hét hétfő, hanem most lett volna, basszus. No mindegy, mert a Bükkben voltam, és a netnélküli lét összezavart dátumilag is! Sajnálom, hogy kihagytam, de a lényeg, hogy jó volt! Most meg majd elolvasom az elmúlt 10 nap bejegyzéseit, ja és szavaztam goldenblogon!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. “elfogy a Martini, és akkor az ember kénytelen gömbszörpöt (–> Unicum) inni, az is keverés?”
    S mivel a lakásban más nem akadt,
    ráittak bizonyos konyakokat.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Nekem az jut eszembe a szabadságról, hogy most megengedem magamnak, hogy le legyek pukkanva, hogy kiüresedett legyek, hogy ha fáradt vagyok, akkor fáradt legyek, ha szomorú vagyok, szomorú legyek. Ha hibázom, ne büntessem magam érte. Ledobtam elég sokat azokból a belső hámokból és zablákból, amik már nagyon nyomtak. Olyan dolgokat mondtam ki az utóbbi hetekben, amiket évekig elfojtottam, hogy ne legyen belőle baj. Hogy minden szép kerek legyen. Csak bennem nem volt kerek. Még most se, és még sokáig nem lesz az, de most megpróbálok hű lenni magamhoz, mint napra éj.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. Helyzetek, amelyekben váratlanul (és felkészületlenül) megéltem a szabadságot:
    – meztelen szaunában, idegen nők és férfiak társaságában
    – iszlám ország legkonzervatívabb részén, teljesen lefedve
    – a sivatag közepén, éjszaka
    – szülés közben
    – szex közben
    – hangos üvöltés közben
    Keresem, hogy mi a közös bennük. Még formálódik, de az biztos, hogy a testem mindegyikben nagyon jelen volt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .