isten nélkül, madarak nélkül tocsogni a szenvedésben – Szentesi Éva új könyvéről: A mai naphoz nincsenek emlékeim

Arról a napról nincsenek emlékeim, zsibbad az agyam. Bevettem magam egy könyvesboltba pénteken. Én tudom, miről beszélek – amit nem tudok, arról nem beszélek. Egyszemélyes etikám ezt követeli – és nem azt, hogy hallgassak róla.

Ismerd meg te is, amiről véleményed van! Ne legyen véleményed, ha nem olvasod el!

Nem szoktam ilyeneket olvasni, mert nincs ennyi időm: sok igazán jó könyv vár még rám, a többi pedig kínos, untat, röhögőgörcsöt vált ki. Ehhez a jelenséghez viszont közöm lett. Szögezzük le a legelején: én utálom a szerzőt, és joggal. Mivel én szereplek több (egyébként nyomatékosan jogvédett) sorommal és célozgatásokkal a Műben, és mivel Szentesi a kommentelők “gonoszságát” részletezi (tartalomról, előzményekről egy szót se ejt), elmondom újra a történetet, amelyet ő elhallgat, amikor elpanaszolja, miket kap. Az előzményekről írottakat átteszem a végére*, mert a könyve, azaz: a könyve mint gesztus a lényeg, és a törzsolvasók amúgy is ismerik a sztorit. (Nem akarom, hogy elfáradjanak a legörgető ujjbegyek.)

Viszonylag komoly emberek eljátsszák – barátnőségből vagy érdekből –, hogy ő író (például Ott Anna). Pedig Szentesi Éva influenszer és médiaszereplő (a médiaszereplés a valódi íróknak is rosszat tesz), amellett rémségesen műveletlen. A könyv dekoráció marad a medence szélén. Azzal a felületességgel, amellyel ez a nő(típus) örökké a neten pásztáz, átkattintgat, magamutogat, csak az instagramszerzőkké züllött költők, Fodor Ákos, Szabó T. Anna és Simon Márton befogadhatók, és rögtön ki is posztolhatók. Vagy heg alá tetoválhatók – ez nem paródia, ez benne van a könyvben.

Aki nem olvas, néz, hallgat soha, az azt se tudja, mije nincsen, mi nélkül él.

A könyvnek nincs egy pontja sem, amely ne lenne valós történés, “a szerző őszinte”. Minimális stilizálás, sűrítés és persze (főleg) szelekció van csak. Én e-mailben szoktam így írni annak, akire haragszom; ez a szöveg a világot utálja, és benne engem, a világnak szánt személyes vádirat, dühöngés, hivalkodás és szószátyár magyarázkodás (noha érzékelhetően tömör, egyszerű akar lenni).

Közepes strandolvasmánynak tartanám, intellektuális felvágással, értelmiségi mimikrivel. Csakhogy én tudom, ki írta, miből beszél ő, és mivel a szövege beszédaktus (speech act), műfaja szerint bosszú és elégtétel (pont mint az előző könyve). Nincs külön szöveg. A szöveg haragszik, ez egy az egyben ő maga, tehát nincsen fikció (és ez nem technikai, nem is tartalmi, hanem minőségi probléma: igazi fikcióra csak fegyelmezett, rutinos, művelt szerzők képesek). Tudom tehát, és így olvasom: az írásaival a valós énjét, a tetteit és fogyatkozásait igazolja, azokat magyarázza kétségbeesetten, korrigálja és hazudja szépre.

Nagy kérdés, hiszek-e neki. Én úgy döntöttem, hiszek. Azt mondja, nem érdekli, miket írnak róla.

 A Mammut Librijében Szentesi most első (a MOM-ban G. Fodor Gábor vezet), a második Náray Tamás új “regénye” (LOL), utána egy Csernus, és már épp nincs a listán a Kidolgozott érettségi tételek és a Négyjegyű függvénytábla, viszont ott van A bél–agy kapcsolat:

Mindenekelőtt az elbeszélői pozíció a problémás: nem lehet eldönteni, ki beszél. Belelátunk a fejébe, de érezhető egy kellemetlen, önérdekű én (E/1.), csak épp harmadik személybe téve (AI módra: minden én helyén egy ő, vagy a nő, az enyém helyett övé, és az igék végződéseit kell átrakni), tehát nem omniszciens vagy omnipotens a narráció (ami az E/3. sajátja). Azt sem derül ki, hogy tehát akkor a hősnő, ahogy többször is állítja, végre sugárzóan, maximálisan boldog-e (ilyet egyébként sem állíthat a valódi E/3., csak a mechanikusan harmadik személybe tett én). Boldog, mert van pasija, akivel összeolvadtak, az énje megszűnt, és mert már leszarja, ki mit mond, de kettőt lapozol, és kiderül: őt a sors dobálja, alázza, az apja szeretetlen, mindig van új betegség, kétely, kiégettség, sóvárgás tárgyakra, mások nézegetése, pótcselekvés és unalom.

Bővebben…

az átlagos intellektus

Az átlagos intellektus… azzal van itt a baj.

Aki ismeri és érti a látható valóságot, az anyagot, az érdeket: eligazodik a világban (gyakran nálam jobban), de értelmetlennek és nevetségesnek, sőt, gyanúsnak tartja azt, ami ezen felül, kívül van.

Pláne ha önmagáért való.

Mint a sejtés. Isten sejtése.

Mint a gyönyörködés.

Mint a megrendülés.

Mint az intellektuális feszültség. Amikor érdekes valami. Nem azért, mert ehető, vagy előnyöm lesz általa. Nem azért, mert öt plusz pont a felvételin. Bővebben…

az út vagy a cél?

A kemény munka érdem, annak meg elismerés jár! De nem?

Ez egy típus: aki azt hiszi, a folyamat számít. Az számít, hogy mennyi munkát, jó szándékot tett bele, hibátlanul végezte-e, elcsüggedt-e időnként, és minden a saját erőfeszítéséből ment-e, vagy szerencséje volt, netán segítséget kapott. Ömlik a sok mém, hogy az út a fontos, nem a cél. Ha nem is éred el a célodat, a folyamat akkor is formált!

Persze a bukásnak van tanulsága… azoknak, akik majd nyerni szeretnének. “Az út a fontos”, ilyet a kudarcosok mondanak, a túlérzékeny önvigasztalgatók, hogy úgy tűnjön, azért ők is valakik.

A kudarc nem lesz eredmény attól, hogy sokat dolgoztál, és attól sem, hogy nagyon akartad a sikert. A veszteség nem tud építő téma lenni. Annak ellenére, hogy a katarzis épp az értékvesztés láttán érzett megrendülés és bánat. “Rossz neki, de legalább hőseis, elvhű.” De ez nem teszi sikerré a bukást. A hétköznapi életben biztosan nem. És Sziszüphosz is egy idióta. Amit csinál, az neki a büntetése. Ahogy a Danaidáknak is.

Ez a bajom a traumaírással, meg a “rákedukációval”, amelyet ráadásul válogatottan tehetségtelen szerzők művelnek tömegesen. Hogy úgy állítják be, mintha a baj, a bánat, a csapás érdem, sőt, siker lenne. Hiszen ezek által lettek híresek!

Én soha nem állítottam be eredménynek a veszteséget, viszont képes voltam magas minőségben írni róla. De abban én is hittem, hogy ha nagy a feladat, akkor a fáradozásom és az indíttatás minősége (tisztasága) számít erkölcsileg. Hogy például egy nehéz gyerekkel mennyit küszködök. Ha sokat, akkor jó ember vagyok. Vagy egy vizsgára mennyit tanulok. És ha úgy se sikerül, akkor az a vizsga nagyon nehéz volt.

Vagy igazságtalan.

Pedig akármennyit tanulok, készülök, ha nem vagyok odavaló, akkor hülyeség volt belekezdeni. Pontosabban, azt remélni, hogy a fáradozásaimért cserébe majd felvesznek. (Velem ez történt.)

Minden bíbelődés, toporgás, elveszés a részletekben csak gyakorlás. Jót tesz, ha újraírom százszor is az étlepot, hogy szép legyen. És előtte ezerszer írtam újra száz másikat. Így lett ilyen következetes a kézírásom. De ha jönne valaki, aki különösebb gyakorlás nélkül tud tetszetős kalligráfiát, akkor mit számít, ki mennyit gyakorlolt?

Teszem hozzá, a vizsga és a teljesítmény elbírálása legyen tisztességes (mi már most tudjuk, kinek és miért húzzák fel a pontszámát, ezt meg is mondták). És azt is megjegyzem, hogy én magam soha nem csaltam, nem puskáztam, nem tudtam erre ráállni. Cikinek éreztem – így neveltek.

Ma már tudom, hogy nem a beleölt munka számít. Sőt: dehogyis, nem az számít. Bővebben…

mi az igazi probléma a családot ellenző világértelmezésekkel és életstílussal?

Értsd: meleg, biszex, aszex, “transznemű”, fétiskedvelő, “etikus nonmonogám”, poligám, “tudatos gyermektelen” “életstílusok” és propagandacsoportok.

De hát többféleképpen lehet élni!

De hát klíma! (Gyerekkel kapcsolatban. Ez a legviccesebb amúgy.)

De kinek árt vele?

De hát nem lehet neki gyereke! Nem tehet róla!

És: nekem mi közöm az ő döntéséhez?

Hát az a közöm hozzá, hogy ideológia. Politikai követelés, médiatartalom, és terjed. Terjesztik. Menőséget lehet vele szerezni. A menőséggel pedig pénzt, rangot. Aki nem áll be a sorba, az kimarad. Olyanok ellenében és helyett szereznek elismerést, médiafelületet a furák, akik értenek is valamihez.

Azt írja a hősnő, amikor letorkolja azokat, akik szerint családban jó élni (és de, pontosan azért csinálja):

Milyen megható. Ő kérlel, és ő csak másokért…

Kilóg a lóláb, Adrienn. Bővebben…

az autizmusról (már amit én tudok)

Olvasói kérdés volt: akkor az autista az új ellenséged?

Senki nem ellenség. Akiknek az érdekét, érzékenységét sérti az álláspontom, azok gondolják, hogy ellenség vagyok, és ezt tükrözik vissza rám: szerintük én vagyok ellenséges, nekem vannak indulataim.

Csak a hamisság az ellenség.

2024-ben ott tartunk, hogy az érintett szülők a következőket harsogják (kommentekben és sorstársi csoportokban, szülői értekezleten):

“Teljesen önkényes, hogy a társadalom az intellektust, a szépséget, a magas kultúrát díjazza, és csakis azt” (annak megfelelően, ami az ő gyerekük hiányossága). “Az alacsony intellektusú, törpenövésű ugyanolyan ember! Attól még, hogy nem felel meg a Jó tanuló, jó sportoló díj mércéjén, az autista fiam ugyanolyan értékes! Hétszázhetven dínófajt tud, fejben számol tízezres számkörben…”

Ennek semmi köze az elfogadáshoz. Az idézet vágyálmot jelent, egyben követelést. E vágyálomban nincs különbség ép és sérült, a teljesítmény és annak hiánya között. “Ugyanolyan értékesek. Semmi sem úgy van, ahogy mindenki hiszi!” Fennsőbbrendűsködés: ő jobban tudja, mi hogy van. Azért hajtogatja ezt, és azért kiált előítéletességet, hogy a gyerekének szerezzen surranópályán előnyt.

Bővebben…

attól sztár, hogy elköttette magát – Horváth Viktória médiaturnéja

Nemrég a Telex tett ki a “tudatos gyermektelenekről” szóló videót, most pedig erről az interjúról van szó.

ROVATTÁMOGATÁS 🙂

https://wmn.hu/breakout-room/62589-akkor-sem-szerettem-a-gyerekeket-amikor-en-gyerek-voltam–egy-tudatosan-gyermektelen-no-vallomasa

Az egész fizimiska, a nyakörvnyakú ruha, a macskás tetkó, a szemüveg… miért néz ki mindenki úgy, mint a Kollab pultosa? És közben meg olyan, mint Szentesi Éva. Végtelen önbizalom, provokatív és erőltetett küllem, zavarodottság. A gyereket nem akaró félszerzetek is ugyanilyenek a Telex videójában.

Ez a nő klónja az aszex Sulyok Viktória “egyesületi elnöknek” is (ő próbált megalázni engem a közösségi, rituális megszégyenítésen kívül kettesben is a CEU-n decemberben, gimis gonoszcsaj stílusban). Furára festeti a haját; többnyire félhosszú, és elhanyagolt, bongyor a frizura; fakók az arcok, piros a rúzs. Szemüveg, fémkerettel, vagy ilyen csiricsáré. Az a benyomásod, hogy mindig valami bajuk van (ahogy G. mondja: a búslakodás mint életforma és kontent.). Fura eszmék, intenzív médiajelenlét, túl sok szabadidő.

Akartam erről írni eredetileg is, csak hát nyolc bejegyzés torlódott most egymásra, mert sűrű napok voltak, és két napot töltöttem Bécsben. Olvasói kérdés:

mostanában több ismerőstől és a médiából (pl. WMN interjú a magát elköttető nővel, ma dobta fel a YouTube) is hallok olyan véleményt, hogy nem mindenkinek való gyerek, milyen bölcs és bátor, hogy ezt felméri és felvállalja az, aki nem akar. Neked erről mi a véleményed?

Köszönöm a kérdést! Kérészéletű ügyek és sztárok vannak, ez a Viktória is egy közülük, és most végigmegy a magyar médián… azaz, a média őrajta. Nemanya Betti és Angéla közös podcastja is most jött ki (sűrűn hullik a könnyünk, bevallom)!

Röviden a kérdés érdemi részére: a gyanúd jogos. Gyakran azok a leggázabbak, akik elnyomottságról papolnak. Önmagában semmilyen teljesítményt, emberi minőséget, tudatosságot nem jelez az, hogy valaki (azt mondja, hogy) nem alkalmas gyereknevelésre, szülésre.

Az sem, hogy ezt felismeri, “felvállalja”, az meg végképp nem, hogy ki is hirdeti. Sőt. Nekem az, aki ezzel szerepel, rögtön kamuember lesz. Bővebben…

én ezt nem akartam közzétenni, csak megválaszoltam. Ezek nem jók posztnak, érdektelenek a kérdések, vagy ha azok nem, akkor az átlagember válaszai azok

What’s the oldest things you’re wearing today?

A sport bra from 2017 and a liget pink tank top from 2016.

hogyan függ össze az istenhit és a felelősségvállalás?

Bepöccenek mindig ezen a rengeteg panaszkodáson… bepöccenek, azaz: tudom, hogy amit hajtogatnak, az hamis és káros, továbbá ismétlődik, és ezt mint jelenséget meg akarom írni posztban. Elemezni, megtalálni a működésmódját az adott érvelésnek, viselkedésnek.

Van, hogy csak sóhajtok, mert unom.

Amiről most írok, az végső soron a felelősség vállalása. Ami azt jelenti, hogy nem vagy már kamasz, felnőtt vagy.

És azt is jelenti – nekem –, hogy nem csak mi, emberek létezünk. Van Isten.

Folyamatosan panaszkodik mindenki, én meg, aki hallgatóságnak vagyok gondolva, azt mondom:

Valaha túl sok lehetőséged volt, haver. Összevissza mámoroskodtál, felvágtál, hogy te döntesz, mert a te tested. Bulizol, nem akarsz gyereket, “felfedezed” a szexualitásodat (úgy nyomták beléd a pornóval, erőszakkal azt, amit sajátnak hiszel!). Vagy katás “vállalkozó” leszel, esetleg büszke “telt nő”. És harsánykodtál, hogy neked ez meg amaz az identitásod.

Magabízó voltál és nem törődtél a következményekkel. Keresztényék ezt úgy mondják, hogy elfordultál Istentől és bálványimádtál.

Később pedig rosszul jártál. Rád járt a rúd. Részben a döntéseid miatt, részben azért, mert ilyen az élet, és van, aki rosszul jár (túlmámoroskodás nélkül is előfordul). Bővebben…

gyors híradás

Magyarországon friss adat szerint 97 százalékos váderedményesség van, tehát ha valaki ellen vádat emelnek, az a vád annyira alapos (vagy olyanná alakul az ügy, annyira nem védik jól a terheltet), hogy 3 százalék terheltet mentenek fel végül minden vádpont alól.

A három százalékba tartozom – és amilyen torz ez az egész, ennyi meghurcoltatás után ez a siker és diadal…

Engem ma felmentettek másodfokon, éspedig részletes, pontos indokolással, bűncselekmény hiányában. Bővebben…