Mivel lehet hergelni a tömegeket? Hát persze, hogy táskákkal, jachtokkal, márkás pólókkal és nyaraláshelyszínekkel. Mi más érdekli őket? Elveik rég nincsenek. A netes acsargóknál, ahogy Hont fogalmaz, “a személyiség totális hiányát az O1g helyettesíti”. Ennyi az életminőség a számukra, ilyesmikre vágynak ők is nyilván, ezt kérik számon a tolvaj bandán. Hajdan értelmezhető ellenzéki figura évek óta dobálja be a leleplezett javakat, zebrát, táskát. Ugranak rá, tépik Orbánt (aki viszont nem luxizik). Özönlenek is a hergelt lájkok. De ciki, hogy a gyűlölt politikai ellenfél is nyaral!
A magad életét építenéd, nem anyagiakra sóvárognál jóljárási kényszerben, és lenne a fogyasztáson túl bármi elved, értékrended, missziód, szellemi horizontod – nem lenne szükséged efféle feszültségelvezetésre.
Itt jegyzem meg újra: a jacht szót nem y-nal írjuk.
Az ellenzéki média sűrűn hallgat a változásokról, amelyek az angolszász világban már, a túltelítődés fázisa után lezajlottak. Ott a woke és a tömeges migráció már nem dívik, döbbent tömegek tiltakoznak a nők jogainak genderideológiai alapú csonkítása ellen. Kevésbé Trump Amerikájára gondolok, inkább a balos vezetésű britekre. Nálunk a dühödt csiribirik jogkövetelése még felfutóban van, és igen amatőr a nyelvezet, az érvelés, a cikkek, még Antoni Ritáé a legértelmesebb, pontosabban illúziót keltő, de az is elemien téves, gonosz. Még mindig le-leírják, hogy itt nálunk egyelőre nem az a probléma, hogy tömegesen műttetnék át magukat tizenévesek (majd ha az lesz, szólunk ellene!) – tehát hajrá, előre! “Mi még nem tartunk ott”: mintha ez valami optimális cél volna, ott tartani, ahonnan majd a sok visszaélés, kár, tragédia után vissza kell fordulni. Éppenséggel tanulhatnánk abból, miféle gyakorlatokhoz, pusztításhoz és nőellenes agresszióhoz vezettek az elborzasztó ideológiák a boldog nyugati országokban, ahol hegemónná váltak. Az ideológusok mögöttük áll pénzes-pénzéhes elit, amely semmiben nem hisz, nem elvből “jóságos”, és nem is kényszeríti őket senki színvallásra. Majd ha nálunk is ezrek bánják meg, hogy a neten nézelődve bedőltek a hazug ideológiának, megcsonkíttatták a testüket, örök életükre mesterséges hormonokra szorulnak, meddők és szexuális örömre képtelenek lettek – majd akkor foglalkozunk ezzel!
A blogger néha a közjóról ír, vagyis arról, amit, felelőssége tudatában, annak tart, és ha elegen rezdülnek vele, akkor ez olyan objektív. Szoktak is helyeselni. Mi, akik úgy gondoljuk. Vannak katartikus pillanatok.
Máskor viszont az ízlésemről írok, vállaltan személyesen — hát miről írjak?, csak a sajátomról tudok. És nekem mindenféle apróságban is elv meg szempont van, tisztán akarok látni, megfejteni a világot és a működéseket az agyammal, hát arra van, elvégre. Engem nem igazít el, hogy mi a szokás vagy a trend.
Az olvasó, aki már korábban azonosult a blogger szavaival, bólogatott a felismerések között, ilyenkor megriad, összezavarodik. Szeretné, ha valahogy úgy esne, hogy ezekben a részletekben is egyezik a véleményünk: nekem is az tetszik, ami neki, és engem sem zavar, ami őt nem. Bővebben… →
Születtem a Sárkány évében, negyedik gyereknek, s a második emeletre vittek haza, kétszobásba. Már akkor is arra járt a nyolcas busz. Mindez az S-kanyarnál történt. Ma, újra, megint abban a kerületben lakom. Két utónevem lett, szüleim kompromisszuma, a bátyáimnak egy-egy jutott.
A családom még őrizte a kissé idegenkedő, ám jellegzetes Kádár-kori békét. Hősies anyám vasárnaponként, mert ez még a szabad szombatok ideje volt, halkan csomagolt össze minket, hogy havat, napot utáló, délben kelő apámnak nyugalma legyen. Úgy buszoztunk föl a Normafára. Két és fél éves koromtól síeltem. Én voltam a mostani Normafa-rendezés előképe és provokatőre, 1981-ben, ahogy caplattam fel a rugós kötésemmel oldalazva a hegyoldalban.
Egyéves koromban dzsungelszerű telket vettek följebb a hegyen a szüleim. OTP-kölcsön és harmincéves építkezés kezdődött. Így lettem budai úrilány. Sosem voltam az. Bővebben… →
Bár eltüntették, meg lehet nézni a friss “gyermekvédelmi” ügy szereplőit: Juhász Péter Pált, aki hosszan beszél, meg Kovács-Buna Károlyt. 2019-re ilyen szép mackó lett az egykori katona:
Azt hittük, ő az, de nem. Ez egy rendőr (igen, használunk emberre is mutató névmást!), a benti dolgozók nyaki akasztója zöld:
A szerkesztő-riporter az a Berkes Béla (A FIDESZES KÖZMÉDIA RIPORTERE!, emeli ki a 444), aki utóbb prostitúció elősegítéséért lebukott. Vicces, hogy ő beszélget a jómadarakkal. Meg a sok hazugság rendről, együttműködésről, férfivá válásról. Juhász Péter Pál a “papos” artikulációja alapján egyértelműen meleg.
Most leírom, hogy miért hazugság tévelygő, szeretéhes fiataloknak, nem pedig minibűnözőknek tartani a javítósokat. Nem azért írom, mert ellenzékellenes vagyok, hanem mert feltűnő, sokkoló butaság, amiket hajtogat például Gyurkó Szilvia vagy a videókat közzétevő Juhász Péter, és megint az agresszorból faragnak áldozatot. (Épp azért lettem ellenzékellenes, mert feltűnt, hogy elkeserítő színvonalú, a gyengeségük és tehetetlenségük deklarációja mindaz, amit mondanak.)
Kérdezzük meg a Grokot, amelyet én magyar nyelvű válaszaiban sem kaptam még ferdítésen, tévedésen, ellentétben a ChatGPT-vel. Segített abban is, hogy megtaláljam, melyik háttérkép Kovács-Buna Károly (lásd fent).
…a 2025-ös botrány után sajtócikkek (pl. HVG, Telex, Magyar Hang) és X-posztok egyértelműen azonosították a képen látható testesebb, ősz hajú férfit Kovács-Buna Károllyal. A riportot később megvágták és eltávolították a hivatalos csatornákról, de archivált verziókban és cikkekben említik, hogy ő szerepel benne (pl. mint nevelő vagy vezetőhelyettes). Összehasonlítás a 2025-ös botrány videóival: A arcvonások (kerek arc, szemállás, orrforma, állvonal), alkat (testes, közepes termet) és haj (ősz, rövid) tökéletesen egyezik a 2025 decemberében nyilvánosságra hozott biztonsági kamerás felvételekkel, ahol egyértelműen ő látható bántalmazás közben.
Aztán arról kérdeztem a Grokot, ami a riportból is világos: a javító inkább börtön, mint bármi más. A riportműsor szóhasználata sem véletlenül rabok, foglyok, kölyökrabok, letartóztatás, négy évre ítélték, vádlott:
Magyarországon egy fiatal nem kerülhet javítóintézetbe véletlenül vagy nagyon apró bűnökért .(pl. kisebb lopás, csínytevés vagy szabálysértés). A javítóintézeti nevelés kizárólag súlyos bűncselekmények elkövetése esetén alkalmazható büntetőjogi intézkedés, amit bírósági döntés alapján szabnak ki. Véletlen bekerülés kizárt, mivel szigorú eljárási szabályok vonatkoznak rá: nyomozás, bírósági eljárás és ítélet szükséges. Apró bűnökért (pl. kisebb értékű lopás vagy garázdaság) jellemzően figyelmeztetés, próbára bocsátás vagy közösségi munka jár, nem zárt intézeti elhelyezés.
Rablás, kifosztás és lopás: A leggyakoribb okok, különösen ha szervezett vagy ismétlődő. Pl. bandában elkövetett vagyon elleni bűnök. Súlyos testi sértés: Ökölharcok, késsel támadások vagy csoportos verekedések. Szexuális erőszak: Nemi erőszak vagy kiskorúak elleni cselekmények. Emberölés vagy kísérlete: Ritkább, de előfordul, pl. halálos kimenetelű verekedések. Terrorcselekménnyel fenyegetés vagy drogkereskedelem súlyosabb esetekben. Egyéb: Ismétlődő garázdaság, betörés vagy közrend elleni bűnök, ha a fiatal nem együttműködő.
A kérdésem: Csak büntetőper folytán kerülnek-e fiatalok javítóintézetbe?
Igen, kizárólag büntetőeljárás (nyomozás, vádemelés, bírósági per) után kerülhetnek fiatalkorúak javítóintézetbe. Ez lehet:
Előzetes letartóztatás: Ha a fiatal gyanúsított súlyos bűncselekmény miatt, és fennáll a szökés vagy bizonyítékeltüntetés kockázata.
Jogerős ítélet: A bíróság javítóintézeti nevelést szab ki büntetés helyett vagy mellett (max. 4 évig).
Nem gyermekvédelmi okokból: Nem kerülhetnek be pusztán szülői kérésre vagy magatartási problémák miatt; ehhez büntetőjogi felelősség kell (14 éves kortól).
Innentől én írok:
Ez nem azt jelenti, hogy ilyen intézményben eszköz lehet, vagy akár elnézhető az öncélú kegyetlenkedés, megalázás.
Ezt nem is állíja senki, fölösleges ezt újra elmondani, nincs ebben vita.
Elvileg a cél reintegrálás, de a javító szankcionáló jellegű, zárt intézmény, annak minden keserves dinamikájával. Fő- vagy mellékbüntetésként vannak ott letartóztatottak, az ítéletig, a börtön előtt vagy helyett. Áldozataik vannak.
Aki nem tudja vagy nem akarja megvédeni a bántalmazástól a legelesettebb gyerekeket egy állami intézményben, sőt elhazudja az ellenük elkövetett bűnöket, annak mennie kell.
(Magyar Péter)
Viszont az csúsztatás, amit Magyar vagy Juhász Péter ír, hogy legelesettebb gyerekek, meg hogy a “neveltek” ártatlanok, akik véletlenül vagy apró csínyért kerülnek be, de még az is, hogy könnyű lenne rendet tartani rendészeti eszközök nélkül, félelemalapú fegyelmezés híján, “óvodapedagógiai” módszerekkel, csupa kedvességgel. Hogy ez csak jó szándék kérdése.
Majdnem minden bűnöző előéletében találunk hajlamosító, traumatizáló előzményeket, olykor mentális zavarokat is. Sokukat bántják informálisan is (jogszerűtlenül) a börtönben. Mégsem őket tekintjük áldozatnak. Súlyos probléma az, hogy már gyerekek is bűnözői közegbe kerülnek, és ez részben a rendszer mulasztása, de sokkal konkrétabban a tudatlan, sodródó családok bűne. (Felelős még az a képzet, pontosabban ennek a teljes társadalomba ivódása, hogy a szexualitásban csakis az erősebb fél vágya számít, így a hajlandóság valuta, és nem aljas az, aki megvásárolja a rá nem vágyó másikat, vagy erővel bírja rá, belemanipulálja abba, hogy az eltűrje az aktust. Különösen szexuális cselekmények kapcsán. Ez ellen léptem fel mindig is, és emiatt neveztek bigottnak.)
Amiben a javító különbözik Tököltől, Kecskeméttől (a fiatalkorúak börtönétől): a körülmények, kedvezmények, működési rend és a fenntartó (technikailag a gyermekvédelem alá tartozik, nem büntetésvégrehajtás). Nincs cella és maximum négy évre lehet oda kerülni.
Ezt azért írom le újra, mert a szurikátaösszenyomó tízéves gyereknek ugyanezek az akkor “állatvédő” hőzöngők követeltek börtönt, verést, megszégyenítést, akik most a drogos, fosztogató, kiszolgáltatott társaikat megalázó, prostitúcióban érdekelt kamaszok védelmében kommentelgetnek meghatottan, több tízezren. Mikor merről fúj a szél, ugye.
Ezek megoldhatatlan problémák. Nincs tragédiamentes társadalom, és akik közül kiemelték őket és javítóba zárták, azok is védelemre szorulnak.
Rég nem hiszek az univerzális emberi jóságban. Ez kultúrafüggő és csak gazdag országokban merül fel egyáltalán, mindenestül csőlátású, nyugatias elképzelés, ahogy a humanizmus, a demokrácia és az egyenlőség is. A gonoszozás viszont mindig árulkodó. Mindig lúzerek csinálják.
Szülőként is komoly szembenézésre ösztökél a téma. “Nem lehet túlszeretni őket!” Hát dehogynem. Látok anyákat, akik szolgái a gyereküknek, rettegnek tőle, miközben mindent megadnak neki. Ezek meg kivégzik őket (Rob és Michelle Reiner fia, vagy a magyar Lázár Levente, ez nagyon érdekes ügy).
Egy szegény országban hogyan, miből lehetne a nyomort, a munkanélküliséget, értékrendi defekteket felszámolni? És miért csak a választás előtt négy hónappal jut eszükbe?
Ez a poszt összefügg az előzővel. Azt röviden összefoglalom:
azért nem szállok be a gyerekvédelemmel kapcsolatos hergelődésbe, mert durván nem az, aminek tűnni akar. Jó ügynek akar tűnni, de a gyerekvédelem csak ürügy. Ez érzelmi jellegű, indulatos hangulatkeltés. Rengeteg az elhallgatás, hamisság, csúsztatás, nemcsak kommentelőktől, hanem véleményvezérektől és sajtómunkásoktól is. “Someone must be wicked so I can be good.” Mint minden demonstratív, neten hirdetett jóemberkedés, ez is alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet a felháborodók személyes kudarcairól, bűneiről, mulasztásairól, általában a felelősségről, valamint az össztársadalmi, józan megoldásról. Kívülre helyezi a gonoszt és jóvá avat.
A javítóintézetek körülményeit, vezetőit és nevelőit rendberakni szakpolitikai feladat. Nem értek hozzá, nem is teszek javaslatokat. De annyit mondok, hogy egyre kevésbé viselem el a sajnálatra alapozó követeléseket: “hibát követtek el, de jár nekik új esély”, “ha szerették volna őket, nem bűnöztek volna”, “mindenkiben lakik jó” – ez részben nem igaz, amennyire pedig igaz, azzal nem megyünk semmire.
Mindaz, amit skandináv gyakorlatként csodálok, csak gazdag országban reális – és még nekik sem sikerült felszámolni a társadalom kórságait. Sőt, épp a tolerancia hat a megoldás ellen, a befogadó politika következtében durván fokozódott a bűnözés például Svéd- és Németországban vagy az angoloknál. Mi még gazdag ország se vagyunk, nekünk a korláttalan bevándorlásról összeomlott volna a társadalmunk.
Üti most mindenki a vasat: egymást érik a szőlőutcázó híradások, érzelgős vélemények, dühödt hibáztatások és demonstrációk. Magasra habzik az erkölcsi giccs megint. Mindenki kérdez egy még keményebbet, számon kér, ostoroz. Mindenki érzékeny jóember és mintapolgár, védi a kiszolgáltatottakat.
A mai bejegyzés nagyrészt kompiláció a számomra elgondolkodtató mondatokból. Vegyesen ostoba moralizálás, giccs és árnyaltság. Némi saját vélemény.
Annak, aki képes magyar mondatokat értelmezni, nem kell, de a többieknek leírom, okulva abból, hogy mindig is az olvasási és értelmi képességek, a nyelvi lyukak okozták a csakazolvassa-konfliktust, a rosszindulat vegyítve szövegértés-deficittel:
Értelmes ember nem ismételgeti nóvumként a konszenzust, pláne axiómákat: “kegyetlenkedni helytelen”, “nem ütünk meg gyereket”. Felesleges ezzel “szembesíteni” bárkit, nem ezen megy a vita.
Senki nem állítja, hogy függő helyzetűeket, fiatalkorúakat ütni helyes – egyáltalán bárkit. A kérdés: reálisan elkerülhetetlen-e az ilyesmi, szadisták csinálják-e csak, nincs-e eltúlozva, mennyire átható. A magam részéről idegenkedem minden fizikai erőszaktól, a küzdő- és kontaktsportokat, késes, öklözős harcokat és a fegyvermániásokat sem bírom.
Kiknek írok én? Nőknek? Rég nem. Hatvanhét férfi tag van.
Ó, de szép volt, micsoda harmatos, naiv korszak a 2012–2015, amikor azt hittem, a nők mint olyanok az én közösségem, akiknek az üzenetem egésze szól. Nemük folytán, mindenképpen ők a megszólítandók, és ez a tagozódás legfontosabb: mi nők. Hiszen az élményünk közös: anyaság, szoptatás, konfliktus munka és anyaság között, testkép, verbális, gazdasági és fizikai erőszak, értetlen férjek, örömtelen vagy kicsikart szex, öregedés. Csupa magazintéma, könnyen lesz virális, önigazoló és a panaszkultúrába illeszthető, butítható és biztosítás- meg gyógyszerreklámokkal köríthető!
Ez tetszett meg sokaknak: wmn, Gumiszoba, Mérő Vera. Profitábilis biznisz az összevert áldozatokkal, a rákszűréssel meg a menstruációs szegénységgel parádézni.
Nők, akik a legfogékonyabb éveinkben lelkesítő eszméket, jelmondatokat, elvárásokat szívtunk magunkba. A naivitásunk kiiktatta az elemi önvédelmi reflexeinket.
Mindenkit megértettünk, elfogadtunk, hittünk bennük és esélyt adtunk nekik. Mindenki jó. Mindenki jó akar lenni: ha tehetné, jó lenne.
Önelnyomásban éltünk. A maguk ellenségei lettünk.
Kicsit mindegy, hogy kerkonz szüleinkkel szembehelyezkedve vagy épp a családi balos-liberális-lázadó örökséget folytatva ugrottunk bele ebbe. A lényeg, hogy lángoló idealistaként hittünk az egyenlőségben, az emberi jogokban, mindenki méltóságában. A bőrünk alá ivódott, hogy bármilyen előítélet, fóbia, megbélyegzés, kirekesztés tilos. Az a legnagyobb bűn, véleményed sem lehet, üvöltően egyértelmű mintázatokat sem vehetsz észre, azzal “önként iktatod ki magad a komolyan vehető emberek köréből”.
Ezt a mondatot én írtam. Egyébként durva nőgyűlöletre válaszul, inceleknek, és tartom, hogy nem vagyok köteles bárkivel szóba állni, továbbá a nőgyűlölet gáz, és sokkal súlyosabb, pervazívabb, mint valaha hittem. Most már tudom: az, hogy szóba álltam ilyenekkel, elolvastam a förmedvényeiket, ugyanúgy önelnyomás volt. Mindenki ember, mindenki véleménye érdekes, ez csak félreértés, elmagyarázom neki, hátha megérti. Ezen csak picikét szépített az, hogy illusztrációs anyag lett az acsargásaikból nagy hatású posztokhoz.
Mások viszont nem úgy értették a kiiktatós mondatot, hanem a saját primer érdekeik szerint utáltak ki, hallgattak agyon, tettek indexre bárkit, akinek gyanús lett az egyenlősdi, a kontroll nélküli migráció, a perverziók normalizálása, vagy az, hogy korunk szentjei a buzik. Vagy épp a gyerekek tudatának mesterséges átszexualizálása import és bárgyú szólamokkal. Azok ellen uszítottak, akik észrevették, hogy az egyenlősdit pont a kulturális elit hangoztatja. Milyen groteszk! Márpedig nekik hatalmuk van és féltik a hatalmukat, ezért diktálnak ilyen erőszakosan.
De hát mi bajuk ezeknek? Egyszer csak elkezdtek emberek nekem írni, mesélni. Néhány százan, de elegen. A túlnyomó többség hallgatott, és belső munkát végzett a mondataimmal.
Szívszakasztó volt a fájdalmukat olvasni. Családban élő, egészséges emberek tragikus sorait arról, hogy üres az életük. Hogy nem elég, ami van, nem boldogít, a házastárs unalmas és rusnya. Nem tudnak egyedül kitalálni semmi pezsdítőt. Az interneten keresik az értelmet, a gondolatot, a társaságot, a kiteljesedést – a szerelmet.
Az életformává váló internetes csevegés, olvasgatás, kinyilatkoztatósdi beszippantotta és nagyravágyóvá tette őket. Nekik is jár ez a pezsgés, legyen körülöttük olvasótábor, elismerés! Ez az éhség futótűz volt, felemésztett mindent, amiből értékeset hozhattak volna létre, amikor még nem romlottak el.
Ott tartunk, hogy nem lehet néven nevezni a dolgokat. Nemcsak az a kötelező, hogy transznő, she, her, és tilos kimondani az igazat, hogy férfi. Ez van magyarul is: szexmunkás, így kell nevezni, ha a liberális jóságodat fitogtatod. Tehát nem prostituált, juj, azt nem szabad.
A harmadik generációs feminizmus erőszakolta ránk ezt: nemcsak a férfiak nők, hanem a szex is munka, és szexmunkásnak lenni empowerment.
Mint azt egy prostituált találóan megállapította, a gazdasági kényszer annyit jelent, hogy nők bármi mással a töredékét keresnék. Tehát nem éhenhalásról van szó.
Hallgatom-nézem a bűnügyeket itt a nyaralóban: hihetetlen szókincsbővülés (hogy nem gondoltam erre annyi évig, hogy nem nyelvtan gyakorlókönyvekből kell angolul tanulni?), közben figyelem az igazságtétel közösségi rítusát. Rítus, igen: a műsor megszólalói, a tanúk és a kommentelők is a normalitás, a többség nevében deklarálják, hogy micsoda szörnyeteg az elkövető, indulatosan továbbszőve a történetet, okokat keresve, részletekre ráfüggve, magabiztos állításokkal, ítélkezéssel. A kollektív felháborodás természetes – de az indulat és a mély gyász a közvetlen hozzátartozókat illeti. Távolságtartó vagyok: a megrendülésem közepette is tudom, hogy ez nem az én életem, nekem ezt a média tálalja így, jó és rossz harcának kiélezve, anyagi haszonért. Ha pedig vérszomjas indulataim lesznek (lennének), annak máshol – bennem – van (volna) az oka. Becstelen és értelmetlen ezen élvezkedni, hogy “nekünk van igazunk, mi vagyunk a jók”.
Hányan csinálják mégis!
Soha igazságszolgáltatásnak nem használt még az indulat. Indulattal elmaradott, törzsi társadalmakban kezelik a bűnt. Az önhelyesség kollektív tudata, az igazságtétel felbuzdulásai a világ boldogabbik felén is többször vezettek már borzalmas erőszakhoz egyéni, kisközösségi és történelmi szinten is.
Az a helyzet, hogy ha egyszer mondtál át, akkor nem mondhatsz bét – tudom, hogy nem ez az idézet, ez egy kifacsart közmondás. Az idézet az, hogy “beszédetek legyen igen, igen, nem, nem”, a Máté evangéliumából. (Kell a névelő, most nem magyarázom el, miért.)
Ha te valaminek tartottad magad és azt teljes szívvel hirdetted magadról, onnan szólaltál meg, kiélvezted az előnyeit, akkor utána nem mehetsz át simán abba, hogy “ó, engem csak átvertek, és igazából nem is vagyok én olyan, csak azt hittem, hogy…”, “rávett a társadalmi nyomás”, még úgy se, hogy “igen, de megvannak a hátrányai”.
Ilyen például az anyaság. Nem rendelt áru a TEMU-ról, amit visszaküldesz, mert nem PONT olyan, mint képzelted. Ha voltál boldog, büszke anya, akinek gratuláltak a gyerekeihez, ha felvetted a családi pótlékot, ha az volt az identitásod, hogy akarod a gyereket, és milyen jól vagytok együtt, egy család vagytok, akkor, ha utóbb összeomlasz és konfliktusaid kezdődnek, nem mehetsz át oda, hogy de minket átvert a társadalom meg a patriarchátus, és szülesztenek, csak rábeszéltek, és nem tudtuk, mit vállalunk.
Vay Blanka poliamór könyveket ajánl a SzabadNemen, ahol nyomorú magyar férfiak és Antoni Rita nyalnak be a vékonybélig egy olyan ideológiának, amely 2023 óta (a járvány kiheverése óta) minden nekik tetszetős társadalomban is zuhanórepülésben van, unják, egyre többen tagadják meg. Hahó! 2025 lett! Ez a divat elmúlt.
POLIAMÓRIA, KÖNYV, AKTIVIZMUS
Az ajánlóból ezeket a részeket választottam, az egészet jellemzendő.
Ó, jaj, ki várt volna ilyesmit? És pont a férfi baszta át a nőket? Hihetetlen!
Tanulni kell. A szerző engedélyt ad, hogy ne akard a poligámiát, de csak ha TÉNYLEG monogám vagy. Gondolom, a többieknek kötelező:
A blogos címre írtak nekem, Szentesiről. Pletykákat.
Mintha érdekelne.
Eltelt bő négy hónap a cirkusz óta. Lent látható az e-mail, kicsit megcenzúráztam. Ez most alkalmat ad, hogy elmondjam, mi az, amit pont úgy gondolok, mint amikor (május 31-én) Szentesi Éva engem megtámadott és hazudott rólam. Ez vihar a biliben, de akként bűzös és jellemző – rájuk, a fennkölt “ellenzéki” médiaszereplőkre.
Nem tudom, ki az a “Gordon” és nem fáradozott azzal, hogy bemutatkozzon, de: “szia Éva”, vessző nélkül.
Azt írja, őt Szentesi a kommentjei miatt letiltotta, illetve “ghostolta”. Ezért ő visszavág, általam.
Itt szögezem le: nincs olyan a Facebookon, hogy ghosting. Szerintem tinderen sincs, ez hülyeség. Az egész Tinder és az elvárások az ottaniakkal szemben mind hülyeség. Ha oda regisztrálsz, magadat hozod szar helyzetbe. Túl sokat képzelsz magadról. De a tinderes szexéhes faszi legalább visszaírt, elment a randira, volt valami várakozásod, talán ejakulált is egyet, és utána tűnt el (“ghosting”). Ha viszont odaírogatsz Szentesi oldalára, az számára nem keletkeztet veled szemben semmilyen kötelezettséget. Nem kell egyesével vesződni velük, ha bőven van követő. Az oldal nem terápia, nem menedékház, nem óvoda – az én blogom sem. Bárkit indoklás nélkül kitilthat az oldal gazdája. Ti, a felhevült rajongók/utálók (a szívecskézők is csúnyán kibeszélik ám az imádottjukat) legyek vagytok, dongtok az erjedés körül. Egyes legyeket elzavarnak. Hogy a legyek milyen lelkületűek, az ennek a kaján, manipulatív levélírónak a soraiból látszik. Kicsinyes, sunyi, szarkeverő és engem használna.
Ennyire nem érti, én miket csinálok. Csak hallotta, hogy “nagyon utálom a nőt”. 🙂 Neki ennyi a blog. Milyen jó, hogy vagytok, akik a lényegéért olvassátok!
Engem senki nem fog felhasználni. Ráadásul nincs semmilyen titkos információ, leleplezés. Teljesen érdektelen. Én Szentesit nem tartom sztárnak, de a sztárok magánélete sem érdekel. Nem szoktunk erről beszélgetni sem. Mindenki azt csinál a kapcsolatában, az otthonában, amit akar – amíg nem szeg törvényt. És bárkire rá lehet fogni, hogy nem hiteles, ez nem jelent semmit.
Viszont amit Szentesi kirak a nyilvánosságba, női tartalomként, edukációként, őszinteségként, az szabadon bírálható. Én Szentesi újságírói, írói tevékenységét és attitűdjét bíráltam egyenesen, a saját felületeimen, illetve az edukációnak nevezett, sztárkodó betegcelebkedést, “edukációt”, miközben végig kozmetikai, fagyasztottzöldség-, pezsgő-, elektromosroller-influenszerkedés zajlott, pénzért. Állítottam továbbá, és értek hozzá, mert végzett irodalmár, olvasó és író vagyok, hogy Szentesi Éva nem író. Nem levelezgetek Szentesiről senkivel. Mégis rám pakolta ezt az egészet, hogy őt valakik (mások) kicsinyes pletykákkal, személyében bántják. Nekem kellett elvinni a balhét. Úgy él a folklórban, hogy van EGY darab, őrült zaklatója, holott sok van, szarkeverők, én nem vagyok zaklató, nem szegek törvényt – és érdemit írok (és az fáj neki). Én látszottam, engem lehetett használni. Önzésből, dühből, frusztrációból.
És bedőlt neki Kepes András, fel se merült benne, hogy a május 31-iki poszt aljas lejáratás, hazugság, kavarás. Odament jókívánni, mert openbooks. És Rákóczi Ágnes szülésznő is. Mérő Vera, Szatmári Réka és N. Kósa Judit ezt görgették tovább. Mind a részei vagytok az aljasságnak. A wmn-es csajok odaoldalogtak és úgy tettek, mintha kedvelnék Szentesit. Röpködtek rám a diagnózisok, az átkok, az elemezgetések, a gyerekeimet emlegették álságos aggodalommal EZEK. Spriccelt szét, megtízszerezte magát. Barát barátja felkérdez, és nem köszöntek nekem a kollégáim a gyerekem ballagásán. A korábbi hízelgők, mosolygók! Mert ott is Szentesit olvasnak a magyartanárok, nem ám Salman Rushdie-t. És ti, érzékeny ellenzékiek, nyüzsgöncök minderre nem mondtatok semmit. Ti, akik ennek tizedétől elsírjátok magatokat, te, Szentesi, attól, amit ráadásul nem is én írtam neked, hanem a fórumos féreg. (Mérő Vera azon is sírdogál, hogy ha hajléktalanszatyrokkal járkál és nem tűnik ápoltnak, akkor hiába cím a Rózsadomb, a taxis hajléktalannak nézi.)
Simán elnézik, hogy egy nőt, akit ismernek (nem egy lelkes lincselő nemrég még itt tapsikolt a blogon, Szentesi is), a sárba tipor egy önös, hisztis imposztor. Mennek jópofizni, nem szólnak rá a primitív kommentelőkre, nem érzik cikinek, osztják tovább a rágalmat. Nem veszik észre, hogy lincselnek. Mérő Vera azt is elejtette, szintén nyilvánosan, hogy iszik, és olyankor ír agresszív kommenteket. És ez mind rendben van. Sőt, a vérbuta és agresszív Perintfalvi nektek jó lesz mártírnak, és mindenki szégyellje magát, aki nem szolidáris vele. Az egész hergelés arra megy ki, hogy beleszóljatok, ki hogy éljen a legszemélyesebb, legsajátabb jogával: a titkos és szabad választás jogával. Hogy kire szavazzon.
Ezért szerepelt le nálam végleg a könyvkiadós, jogvédő, “ellenzéki”, újságírói, belvárosi, harsány, jóembert játszó csoport, köztük a feministák is.
Nem szóltatok semmit, még azok se, akik ugyanattól iszonyodnak, amitől én. És az utána nem olvasó, ám annál magabiztosabban rögtön véleményt nyilvánító, a többséghez húzó félismerőseim még mindig itt tartanak: “de hát egy rákos nő!”. Az a szegény rákos nő, a világ legnagyobb áldozata agresszívan a kinézetemről irkált, egy olyan levélre reagálva, amit nem én írtam neki, hanem a fórumos csürhe egyik tagja. Az enyémről, aki 49 éves, háromgyerekes anya vagyok, annyit sportoltam egy hónapban, amennyit ő egész életében, akivel szemben frusztrált, mert én egészséges vagyok. A könyvében meg arról, milyen esküvői ruhát akar, és meg fogja-e bánni az ajaktetoválását. Én SOHA nem fodrászoltam-körmöztem magam nőcisre, tüntetőleg a nagy, vastag izmot éltettem. A “szépség” tiszalöki szempont, felszínesnek tartom.
Szentesi Éva lássa csak: ilyen energiák is vannak körülötte, nyomozgatás, kavarás, ugyanakkor ők gyávák ahhoz, hogy a saját nevükön terjesszék mindezt. Persze ez is fórumos akció, velük Szentesi kölcsönösségben van: hasznos hülyeként használják egymást. Ez a “Gordon” nem azért kutakodik és vágna vissza, mert Szentesi megpróbálta volna ráuszítani a kommentelő tömegét, ezzel tönkretenni az intellektuális, élesen okos, egyedi hangú blogját, sőt: az egész embert, mindenestül lejáratni – ő, ha igaz a sztori, mindig is csak ólálkodott, nézelődött, sértődgetett Szentesinél. Nem volt saját teljesítménye, blogja, és veszítenivalója sem, hiszen a sötétből lődöz.
A blogon csak arról írtam, amit mint nőknek szánt kontentet Szentesi a netre kitett. Direkt érzelemkeltőnek, lájkgenerálónak. Már elmondtam, amit akartam. Csak a magam véleményét mondtam, nem mások sérelmeit. Szíve joga Szentesinek is úgy kezelni a kommentelőit, ahogy akarja: nekik kell viselkedniük, mert ők mentek oda. Ez önszabályozó folyamat: ha az oldalgazda bunkó, akkor majd kikövetik. Ha szabályt szeg, akkor meg korlátozza, tiltja a Meta. Szentesit nem követték ki, szóval megteheti, hogy nem dédelget bárkit.
Mindenkinek, aki naiv: ennyire Szentesi sem hülye. Úgy értem, nem hiszi ő, hogy én írtam neki a barna sapkás e-mailt, sem azt, hogy őt bármi fenyegeti. Tudja, hogy uszítják, és örül neki. Én kellettem neki, én voltam a feláldozható, semmibe vehető. Drámát akart, bosszút mindenki ellen – általam, rajtam. Illetve nem bírja a mentális terhelést, ami a netes nyilvánossággal jár. Hogy ha buta mondatokat ír, amelyek ráadásul egymásnak ellentmondanak, ha mindenki szeme láttára opportunista, harsány, bután díváskodik, gőgös, akkor lesz visszajelzés. Ezt nem bírja, ezért vonult paywall mögé az imádók közé, akik nem mernek neki beszólni (és ez a visszhangszoba ártani fog neki). Az én visszajelzésem okos: a publikus megnyilvánulásait és a szívecskéző, alacsony standardokkal bíró nőtömeget kritizáltam. Alappal. A ki nem teregetett magánéleti részletek, a fickója viselkedésének okai nem érdekelnek. Elég baja van, kiakad az érdemi kritikán is. Mindannyian tudjuk, mi a baja, ő is tudja: tehetségtelen. Engem nyugodtan nevezhetnek tehetségtelennek, nem ugrottam rá, sosem volt ezzel válságom. Mindannyian tudjuk, mi a helyzet. Akik körében én tehetségtelennek számítok, az megtiszteltetés (a kör).
Ettől dühös. És nem félt a büntetőjogi következményektől. Nem lát mást, csak önmagát. Nem ment a blogbiznisz, a zárással exkluzív tartalmat ígért, és lett pár tucat új feliratkozója.
Gyerekesen önös dührohamra hajlamos, amikor szarul van. És azért lett ilyen, mert hagyták neki az enablerek. Évekig tapsolt vagy tűrt mindenki minden ciki megnyilvánulásra.
Empátiáról papolnak, de a feketeöves zaklató fórumos legaljával szövetkeznek. Van, akivel bármit meg lehet tenni, majd két nap után álságosan felszólítani a megvadult kommentelőket, hogy legyenek emberiek, én csak sajnálatot érdemlek, mert beteg vagyok (Péterfyné!). Tévképzetek, sértettség, feljogosítottság – ez történik azokkal, akiket beleültetnek olyan pozícióba, amiért nem küzdöttek meg. az egész ismertség abból fakad, hogy a jellemzői (magas, egyedi kinézetű, viszonylag értelmesen beszélő, “életkedvelő”, vadóc, ráktúlélő) alkalmassá tették arra, hogy SEO-val és kezdeti követővásárlással brandet építsenek belőle.
Ő maga mítosznak tartja magát.
A “túl nagy rá a kabát” és “a bajaimmal turnézok harsánykodva, lájkokért, szelfikkel, miközben az áldozatot játszom” viselkedés más wmn körüli újságírókra, Péterfy Novák Évára és Mérő Verára is jellemző, de Szentesi vitte el a végletekig, és ő a legtehetségtelenebb íróként.
A véleményemet most is nyíltan, a blogomon írom meg, a saját nevemen. Én vagyok Gerle Éva. Nem attól van igazam, hogy mások egyetértenek, hisznek nekem, hanem eleve igazam van.
Technikailag rákos vagyok, utógondozásra kell járnom, szóval július 22. óta engem sem szabad bírálni. Igaz, én nem a neten szenvedek, nem tartom közügynek, és nem manipulálok vele senkit.
Második bizonyosságom: a “ne egyél zsírosat” is kamu
Azaz: a telített a zsírral való riogatás. “A marhahús, szalonna, tojás, vaj egészségtelen!” Ezt mondták – és ebben nem volt igazuk. És tudták, hogy nincs!
Nem hittem volna, hogy még mindig ennyien hiszik azt, hogy a zsírokat “kell” kerülni. Talán könnyebb is a margarinért nyúlni, ha azt is gondolod, hogy “mert egészséges”, nem csak azt, hogy olcsó. Hát annyira borzalmas íze van!
csak az olvassa. én szóltam 