együtt jobb! 13.: szvoren edina: pertu

Még egy döbbenet, Szvoren Edina első, 2010-es kötetének címadó novellája, a HOLMIban jelent meg 2009-ben.

Szakaszosan olvassuk ezt is, lassan bontakozik a történet, figyeld egész nap! Kommenteljetek, úgy élvezet a többieknek is! Nyugodtan írj le mindent, ami eszedbe jut!

1. Ki beszél? Mit gondolsz az elbeszélés technikájáról?

2. Mit érzel nagyon pontosnak, ráismerősnek?

3. Hogyan változik a benyomásod az elbeszélésről a második részlet után, amelyben megjelennek a vendégek,és ők is “instrukciókat” kapnak? (“Anyuka tenyereljen bele a galambok ellen fölszerelt tüskékbe.”)

4. Mitől nyomasztó a tárgyi környezet?

5. Mi baja van a szüleit fogadó nőnek?

6. Mi lehet a gyerekkel?

7. Neked is ilyenek a szüleid? (Rendezkednek nálad?)

8. Mi mindent tudunk meg a nő gyerekéről?

9. “Ne vegye észre, hogy Apuka és Anyuka készül valamire, s hogy újabb poharakat keresnek a konyhaszekrényben.” Mi lehet ez?

10. Mi a baj ezzel a nővel? Milyen anya az ilyen? Mi lehet a története? Képzelje azt, hogy a lánya nemtörődöm anya. “Lőjön bakot.”

11. Mit szóltok a cím feloldását jelentő végkifejlethez?

12. Miért húzza el az asztalt és szedi le a rajzszegeket a nő?

13. Megéri-e a következő szilvesztert?

*

Szvoren Edina: Pertu

A párkányra szerelt tüskesoron csússzon meg a fény. Szemből süssön a nap, az egyházi teniszpályák felől, hogy amikor az ablakon kinéz, ne lássa jól a hőmérőt. Legyenek kilátást akadályozó étolajfoltok azon az ablaküvegen. Nyissa ki az ablakot. Óvatlanul tenyereljen bele a galambok ellen fölszerelt tüskékbe. Mondja félhangosan, mint a régóta magányos emberek, hogy tizenegy fok. Ha fűszeres tavaszi illatok tódulnak a konyhába szilveszter délutánján, fölbátorodott énekesmadarak adjanak ahhoz hasonló hangot, mint amilyet egyes zsebszámológépek. Hóvirágra emlékeztető növények üssék föl a fejüket a kilencemeletes ház előtti szánkódomb fűszigetein. Ne vegye észre. Legyenek olyanok ezek a már bimbózva is hervatag növények, mint amelyekre gyereklábak tapostak. S amikor az ablakot becsukja, érezze meg, hogy nemcsak a felázott föld szaglik odakint, hanem a szemetesvödör is idebent. Fölnyithatja a tetőt, belenézhet a kukába, majd kiveheti a szemeteszsákot, pedig félig sincs tele. Szaglik a citromhéj, a hamu, a makrélakonzerv, s ez így együtt legyen ordenáré.

Töröljön port, mossa föl az előszobát, vasalja ki a vendégágyneműt. Takarítson fordított sorrendben, gyakorlatlanul és undorodva. Jusson eszébe, hogy a konyhaablakon nem lehet kilátni az olajfoltoktól, essen neki a foltoknak jobb híján körömkefével. Sosem használt bútorviasszal kenje át a férjtől itt maradt ebédlőasztalt, elfehéredő ujjbeggyel nyomogassa vissza a lötyögő asztallábak kilazult csavarjait. Higgye azt, hogy nincs csavarhúzó a háztartásban. Hűtsön be egy üveg alkoholmentes sört Apukának, de felejtse el beáztatni a lencsét. Mikor mindennel elkészült, üljön le áruházi szórólapot olvasgatni. Viszolyogjon attól a szótól, hogy gyomorideg. Ha az élelmiszereket és ünnepi italokat átlapozta, s meglátja a bútorkínálatot, ugorjon föl, majd siettében botoljon meg a saját papucsában. Az utolsó pillanatban dobáljon pulóvereket és fehérneműket a gyerekszoba heverőjére, mintha az üresen álló ágyat szennyestartónak használná, a szobát pedig gardróbnak. Igyekezzen úgy elrendezni a ruhahalmokat, hogy a katicabogaras piros párna csücske épp csak kilátsszon.

Anyukáék legyenek mindig mindenhova pontosan érkező emberek, keltsenek szinte lelkiismeret-furdalást a pontosságukkal. Úgy csöngessenek egyetlen rövidet, mint akik percek óta várják, hogy a lányuk beeressze őket. A füleden ülsz, mondhatnák akkor. Csókolom, Anyuka, csókolom, Apuka. Kapjuk föl a fejünket. Apuka egyik kezében legyen egy műbőr füles, tyúklábmintás szatyor, a vállán cipzáros sporttáska. Anyuka érkezzen üres kézzel, s szőrtelenített karján csak egy prémszegélyes nagykabát lógjon. Anyuka legyen barna, mint aki nyáron a verandán, télen a csábi postahivatal melletti szoláriumban sütteti magát (Csáb lehessen Cebovce, ezres lélekszámmal, tizenöt kilométerre a határ mögött), Apuka viszont legyen sápadt és sárga, mint egy májbeteg. Pedig bőrfarkasa van. Anyuka legyen a szigorúbb, az aggályosabb s az, aki érzékeny a szagokra. Apukát eméssze kivizsgálatlan betegség, legyen egy féltve őrzött faragott kirándulóbotja, s hajnalonta arccal a Kamenný vrch felé fordulva jógázzon, még mielőtt az orvosok rájönnének, mitől remeg a keze. Apuka Kőhegyet mondjon, Anyuka Kamenný vrch-t.

Megint eltelt egy év, sóhajtsák köszönés helyett. S ha a puszilkodáson átestek, a lányuknak hátrálnia kelljen egészen az ebédlőig, mert a lakótelepi előszobák olyan keskenyek, hogy az előszobafal előtti szűkületen még egy babakocsi sem fér el anélkül, hogy a kerekéből kiálló csavar föl ne szaggatná a tapétát. Anyuka nevetőráncai izzadjanak, legyezgesse magát az áruházi reklámújsággal. Legyen örökké légszomja, ne szeressen zokniban aludni. Tépje le magáról a sálat a legkeményebb fagyban is. Oroszlánszag van, kiáltson fel szokás szerint, mikor prémszegélyes kabátját már fölakasztotta. Rontson a konyhaablakhoz, mint aki otthon van, tűsarkú cipője kopogjon a járólapon. Legyen szebb lábikrája, mint a lányának, s a rossz szagok meg a szebb lábikra ébresszen érthetetlen hevességű bűntudatot a lányában. Anyuka felejtse magát néhány percre a szilveszteri tavaszszagban, hallgassa a számológép-csipogást, amíg Apuka lassú mozdulatokkal kipakol. Anyuka tenyereljen bele a galambok ellen fölszerelt tüskékbe. A tyúklábmintás szatyorban lévő italokat – pezsgőt és Tokajskát – Apuka rakja mind a hűtőbe, vegye észre a még nem egészen hideg alkoholmentes sört, töltsön a jégkockazacskóba hideg vizet, tegye a mélyhűtőbe, s nézze lenyűgözve, ahogy a mélyhűtő sziszegve szívja magára a gumiredős ajtót. Legyenek mondatok, amelyek korlátlan számban ismételhetők. Apuka olyan, mint egy gyerek.

Aztán üljék körül a bútorviasztól fénylő ebédlőasztalt, ahol régebbi szilvesztereken még öten ültek. Húzzanak lábukra félretaposott csábi papucsot. Mikor a vonatút viszontagságait töviről hegyire megbeszélték, hallgassanak el, mintha mélynek hitt lapos tányérból fogyna el hirtelen az étel. A válást akkor se hozzák szóba, mikor már percek óta némán merednek maguk elé. Legfeljebb az csússzon ki a szájukon, hogy annak idején. Ne beszéljenek a gyerek hétvégi látogatásairól, az üres heverőről, a ruhák alá temetett katicabogaras párnáról, pedig igencsak furdalja Anyukáék oldalát a kíváncsiság. Mit kell ahhoz tennie egy anyának, hogy a gyereke az apát válassza. Ebből persze látsszon csupán annyi, hogy Anyuka tenyérrel stuccolgatja a kontyát, Apuka pedig jobb keze körmével piszkálgatja a bal keze körmét.

Szűrődjenek be labdapattogás hangjai a fedett egyházi teniszpálya felől. Az előző éjjel fölázott domb szaga nyomja el a bútorviasz illatát, a nyitott télikabátban hintázó gyerekek lármája és az olajozatlan alkatrészek nyikorgása Apuka körmének pattogását. Anyuka üssön finoman Apuka kezére. Apuka álljon föl, és vegye ki a sört a hűtőből. Apádnak fáj a feje, mondhatja Anyuka csönd ellen. A lányuk keressen gyógyszert a kamraszekrényben. Üljön vissza az asztalhoz. Rakja Apuka elé a fájdalomcsillapítót. Apuka helyezze a nyelvére a gyógyszert. Emelje szájához a sörösüveget, kortyoljon épp csak néhányat, mielőtt Anyuka visszarántaná a palackot. Hozz apádnak egy poharat. A lánya kelletlenül, grimaszolva tegye le Apuka elé a poharat. Elviselhetetlen a felesége, Apuka, mondhassa Apukának. Anyuka cukrot szopogasson. Nézzen oldalról a lánya arcába, ahelyett, hogy bármit mondana. Ha fogához koccan a cukor, jussanak Apukáék eszébe komolyzenei matinékra járó csipkekesztyűs úrinők. Anyuka legyen ellenszenves, vegye körül erős illatfelhő, francia nevű lengyel parfüm huszonnégy órán túl sem illanó szaga. Anyuka selyemcukra enyésszen el a nyelve alatt.

Anyuka csapjon az asztalra, álljon fel, mondja azt, hogy nakéremszépen. Legyen elege a hallgatásból. Pakolja ki a csábi konyhakertből hozott zöldségeket. Répát, karalábét, zellert, hagymát. Míg vegyszert sosem látott terményeit méltatja, keressen a lánya fiókjaiban zöldségpucolásra alkalmas kést. Legyen rendetlenség azokban a fiókokban. Maradjon a kezében az egyik fiók fogantyúja, legyen minden kés csorba, legyen a lányaháztartása rendetlen, a tisztaság látszólagos. Lásson Anyuka összefüggést a lány rendhez való viszonya és a válása között. Apuka fogjon egy újságot, hajtogassa szét, terítse a férjtől maradt asztalra. Tűrje föl az ingujját. A lánya szeresse ezt a mozdulatot, nézze gyengéden Apukát. Emlékezzen: amikor Apuka karján hangya mászott. Kezdjenek fiatalságukról és lányuk gyermekkoráról csevegve zöldséget tisztítani, hulljon hagymahéj a földre. Legyen egy családi nyelv, amihez Anyuka mindőjüknél erősebben ragaszkodik. Képződjön boldogság az emlékezés által. Legyenek ugyanakkor szavak, amelyektől – most már – a hideg futkos a lányuk hátán. Emlékezzen, mit mondott neki Anyuka, amikor maszturbálás közben rányitott. Anyuka tartozzon azok közé, akik agresszívvé válnak, ha zavarba hozzák őket.

>Derüljön ki most, hogy a lencse nincs beáztatva. Anyuka csapja le a kést az asztalra, öntsön forró vizet egy műanyag edénybe, keresse meg a lencsét, öntse azt is a tálba. Lásson szoros összefüggést a lánya konyhai ügyetlensége és a válása között. Képzelje azt, hogy a lánya nemtörődöm anya. Lőjön bakot. Anyuka kezdjen szlovákul beszélni, ha ideges. Hallgasson el úgy, hogy mindenki észrevegye: elhallgatott. Apuka próbálja azzal oldani a feszültséget, hogy jógagyakorlatot ajánl a lányának feledékenység ellen. Föl is állhat, hogy bemutassa. Lépjen a hagymahéjra. Ne legyen mindegy, hogy fejkörzés közben mikor vesz lélegzetet, s hogy a légszomjas állapot a tüdôben, az agyban avagy a gyomorban jön létre. Mondja azt: érted?, és a lánya bólintson. Egyszer csak kezdjen Apuka orra vérezni a jógagyakorlattól. Legyen Anyuka félszlovák, s keltsen mind Apukában, mind a lányukban szorongást annak a tudata, hogy Anyuka is volt gyerek. Anyuka ugorjon Apukához, és dugdosson zsebkendőt az orrlukába. Apuka tűrje. Apuka olyan legyen, mint egy gyerek.

Sötétedjen rájuk hirtelen. Ne vegyék észre, hogy jó ideje félhomályban ülnek. A párkányra szerelt alumíniumtüskéken simítson végig a teniszpályák előtt elsuhanó autók reflektora. Ha lehet, ne mondjunk olyat, hogy elsuhanó. Odakint kezdjen megdermedni és összezsugorodni mindaz, ami a tavaszias napsütésben előzőleg föllazult, fölolvadt, szétterült. Galamb keressen fogást a tüskéken, s zuhanjon fél métert, amikor egyensúlyát veszti. Az állatok vonatkozzanak az emberekre, legyen a csúnyaságuk emberi. Petárdázó fiatalok vegyék birtokukba a szánkódomb aljába épített faháncsos játszóteret: másszanak az európai szabvány szerint készült kicsinyített várba, bakancsban trappoljanak föl-le a csúszdán, a hinta láncát tekerjék a hintatartó bak keresztrúdjára. Az első petárdarobbanástól ránduljon össze Anyuka gyomra. A másodiktól és a harmadiktól féljen, de ne legyen jobb félni, mint megijedni. Rontson Anyuka az ablakhoz (a szép lábikrák veszítsék formájukat papucsban), szidalmazza szlovákul és magyarul a suhancokat. Apuka nézzen a lányára, keresse arcában a felesége vonásait. Ne találja.

Anyuka rakja föl a lencsét főni. Nézzen az órára. Nézzenek mindannyian az ebédlő falán lógó órára. Közeledjen az éjfél, a telefonok ideje. Aki szorongásra hajlamos, szorongjon. Apuka rángassa ki orrlukából az átvérzett zsebkendőcafatokat. A felső szomszéd bőgesse föl a kedvenc zenéjét, tartson főpróbát csillagszóró-dobálásból. Legyen fájdalmas a mások boldogsága, sőt, a jókedv legyen összetéveszthető a boldogsággal. Anyuka vegye elő a tokajska Lipovinát, nyittassa ki Apukával. A lányuk hozzon talpas poharakat, és forgassa a szemét, amikor azt látja, hogy Anyuka a szeme elé emelve ellenőrzi a poharak tisztaságát. Eltelt egy év, mondhassa Anyuka. Apukának ne töltsenek. Számolják ki közösen, ahogyan talált pénzt vagy a menstruáció kimaradásának napjait, mióta nem iszik Apuka. (Legyenek meglepő képzettársításaink.) Legyen annak már vagy kilenc éve, hogy Apuka letette az italt. Essen ez egybe azokkal az időkkel, mikor a lányuk Magyarországra települt, s ettől Apukának legyen bűntudata. Apuka bontasson föl egy újabb palack alkoholmentes sört. Koccintsanak a Lipovinával. Emlékezzenek a vejükre, amikor még szakállat hordott, s amikor még Apuka és Anyuka is dohányzott. Emlékezzenek az unokájukra, aki a vejüket választotta, mert a lányuk rendetlen, rosszul főz, s nem tud úrrá lenni az indulatain. Anyuka vegye észre a hagyma földbe taposott héját. Hajoljon le érte, dobja ki. Emlékezzenek a katicabogaras kispárnára a lányuk ruhahalmai alatt. Csillanjon fény a párkányra szerelt tüskéken, mint egy nyálas fogsoron.

Anyuka csapjon az asztalra, s mondja azt megint, hogy nakéremszépen. Kapcsolja be a rádiót, hogy a himnuszról le ne maradjanak, s kezdjen politizálni. Legyen róla tudomása, hogy a lánya jobboldali szavazó. Apuka lássa előre a vita kimenetelét. Igyekezzék csitítani Anyukát, Anyuka söpörje le a combjáról Apuka nyugalmi állapotban is remegő kezét, és beszéljen tovább, szidja mind féktelenebbül a rasszistákat, a gárdistákat, a revizionistákat. Felsorolások elemei közül esetleg legyen szabad elhagyni a vesszőt. A felettük lévő lakásban földrengésszerű robajok jelezzék, hogy a hangulat a tetőfokára hágott, férfiak kurjongassanak fisztulahangon, Anyuka töltsön magának még egy pohár Lipovinát, és hergelje magát kiabálásig, nyakán váljanak láthatóvá az inak, nevetőráncai gyöngyözzenek rosszul fölszívódott arckrémet, a konyhaablak előtt égő csillagszórók zuhanjanak a mélybe, a rádiókabaréban torokhangok röhögjenek közönségesen. Anyuka tépje föl a konyhaablakot, mint aki menten megfullad, lélegezzen mélyeket. Legyenek színpadiasak a mozdulatai. Apuka hunyja le a szemét, és ügyelve a helyes sorrendre, töltse meg levegővel a légszomjas üregeket. A lányuk üljön némán, és ne legyen senki, aki majd utólag megmondja, milyen érvekkel kellett volna megvédenie az igazát. Ne legyen különbség vélemény és személy között, s ha az egyiket sérülés éri, a másik semmisüljön meg. Apuka orra ezúttal ne vérezzen a jógalégzéstől, csak a keze remegjen megállíthatatlanul: tegye az ölébe, a hóna alá, a térdére, a lánya vállára, vagy kulcsolja egyszerűen a hideg sörösüvegre. Anyuka higgadjon le, ha tud. Gondoljon a Kamenný vrch-re.

Álljanak föl, mikor a himnuszt meghallják. Odafönt szüneteljen a rajcsúrozás, csendesedjen el a ház. Anyukát a konyhában érje a himnusz, Apukát és a lányukat az ebédlőben. Kezdjen sípolni a kukta. Fogják poharukat a kezükbe, és keressenek egy semleges tárgyat, amin a tekintetük megállapodhat, ám éppen semleges tárgyakból legyen hiány. Részben gombostűk, részben eltávolított rajzszegek kráterei vétessék magukat észre a lambéria zárószegélyén. Sípoljon a kukta, terjengjen füstölt hús szaga. Emlékezzenek: mikor az unokájuk röhögőgörcsöt kapott a himnusz alatt. Maradjon eldöntetlen, hogy a lányuk végül fölpofozta-e, vagy csak az ujjai hagytak a karján nyomot. Visítson a kukta. Legyen különbség sértő és fájdalmas között. Apuka szája sarkában mosoly bujkáljon, Anyukáéban gőg. A lányuk kapaszkodjon meg a széktámlában, amikor meglátja egy kioperálhatatlan rajzszeg alá csípődött gyerekrajzfoszlányon a színes zsírkrétanyomokat. Liluljon el a szája. A gyerek legyen gyermek, a himnusz Himnusz. Anyuka jelenléte legyen sértő, Apukáé fájdalmas. A zenekari utójáték utolsó ütemeit harsogja túl egy tűzijáték, petárdák durrogása, papírtrombiták tülkölése.

Anyuka kapcsolja ki a rádiót, amikor az államelnök hangját meghallja. Ne legyen már, úgymond, a nemzetnek hova hátrálnia. Anyuka pöckölje föl a kukta sípját egy villával, zárja el a gázlángot. Apuka vegyen elő pezsgőt, ígérje azt, amit minden évben: nem lesz pukkanás. Anyuka ne bízzon senkiben, menjen Apuka idegeire az életörömét sosem érintő pesszimizmusával, számítson résnyire szűkített szemmel, hátrafeszített nyakkal a kiszabaduló dugó pukkanására. Sikerüljön Apukának hangtalanul kinyitnia a pezsgőt. A lányuk üljön magába roskadva a széken, kalapáljon a szíve, lüktessen a halántéka. Rettegjen attól, hogy a szilveszteri lármában nem fogja meghallani a telefoncsörgést. Ne vegye észre, hogy Apuka és Anyuka készül valamire, s hogy újabb poharakat keresnek a konyhaszekrényben. Anyuka kivételesen Apukának is engedélyezzen kétujjnyi pezsgőt.

Apuka remegő kézzel adjon a felesége kezébe egy teletöltött poharat, fogja a másik kettőt, és vigye az ebédlőbe. Anyuka ünnepélyesen vonuljon Apuka mögött, s álljon meg, mint önmaga élő szobra a lánya előtt. Amit Anyuka mond, mindig legyen kevesebb, mint ahogyan mondja, s az egyik lábát tartsa egy kissé mindig a másik előtt. Még papucsban is. A közhely neve legyen rítus, a megszokásé meghittség – a vádlié lábikra. Várakozzon Anyuka nyelve hegyén, hogy eltelt egy év.

Éjfél után hat perccel szólaljon meg a telefon, s legyen ez afféle mélypont, ahol a magaslatokról elindított mondatok végül összecsorognak, majd egy víztükör nélküli sötét tóként megállnak. Ugorjon fel Anyukáék lánya úgy, hogy Apuka poharat tartó kezét a válla meglökje, s a pezsgő Anyuka ruhájára löttyenjen. Hordjon Anyuka hétköznap is olyan ruhákat, amilyeneket a lánya ünnepnapokon sem. Lányuk trappoljon a telefonhoz. Feledkezzen meg róla, miféle látszatot akart kelteni a gyerekágyra hányt ruhákkal, a katicás párna épp hogy csak kilátszó csücskével. Kapja föl a kagylót. Álljon a telefon a hálószobában, hogy Anyukának az ajtóhoz kelljen settenkednie, ha hallani akarja, mit beszél a lánya. Apuka kísérelje meg visszatartani Anyukát a karjánál fogva. Legyenek a nők testileg is erősebbek a férfiaknál, legyenek kiheverhetetlenül hatalmasok. Legyen a nő gyerek nélküli anya, az anya pedig hímivarszerv nélküli férfi. Említtessék, hogy az iskolai fogadóórákon Apuka jobbára hallgatott, s hogy Anyukának elméletei vannak a laissez-faire nevelésről, egyes József Attila-sorok értelméről, valamint a tüsszentés hangereje és az orgazmus minősége közti összefüggésről. Legyen a nő olyan seb, ami a sérülést okozó tárggyal azonos. Anyuka tépje ki magát Apuka hangya járta kezéből, és simuljon a falhoz, az ajtókerethez.

A lányuk görnyedt testtartása pattanásig feszült figyelmet fejezzen ki. Boruljon szinte a kagylóra. Forduljon a fal felé, támassza homlokát a falnak. Semmi esetre se legyen a fal hideg, a homlok pedig forró. Szabadon maradt fülét a lányuk fogja be a kezével. Fojtsa szinte vissza a lélegzetét, hogy minden egyes szót halljon. A telefon zsinórja csípődjön a hóna alá. Markában izzadjon nyálkát a telefonkagyló, s a padlószőnyeget szegő poros kábelburok látványa később úgy ötöljön az eszébe, mint ennek az első fia nélkül töltött szilveszternek a jelképe.

Legyen álomittas a hatéves fiú hangja. Beszéljen halkan, mint aki még nem ébredt föl egészen. Nyomja el ügyetlenül az ásítását. Legyen fájdalmas, hogy a fia viselkedni akar, tapintatos szeretne lenni, fegyelmezni magát. Keltsenek csalódást a tőmondatai, amelyekben úgy számol be az élményeiről, mintha egy gyermeklélektani könyvben már olvasott volna róluk. Legyen a fiú hangjában valami újféle kásásság, valami senkinek nem megmutatott szomorú vadság. Legyen hallható a flanelpizsamája susogása. Legyen hihető, hogy a telefonkagyló átereszti a szagokat: a mély álomból hirtelen ébredő ember órákon át csukva tartott szájának szagát, a fejbőr homlokra kúszó faggyúillatát. Tegyen túl minden eddig ismert fájdalmon, hogy fiát az apja tanítgatja a betűkre, nem ő. Derüljön ki három perc elteltével, hogy a vérségi kapcsolat nem elég a közös témához, s hogy nem volna miről beszélni, ha meggyőződése ellenére nem kérné a fia bocsánatát. S a fia ne oldozza föl, csak annyit mondjon, ha már nagyon szeretne visszafeküdni: most már mindegy, anya, mintha jobban tudná, micsoda anyagból van anyjában ez az agresszió, mint ő maga, s hogy igenis vannak helyzetek, amikor az embernek a fia ellen is meg kell védenie magát, különben – különben elenyészik, mint Anyuka szájában a cukor, s olyankor ütni is lehet, sőt jobb ütni, mint nem ütni, mint ahogy jobb kimondani, mint nem kimondani azokat a mondatokat, amelyek úgy jutnak az eszébe, mintha soha nem gondolt volna rájuk, holott éppen azért nem jutottak eszébe évekig, mert mindig is ezekre gondolt. Ezek a mondatok legyenek annak a víztükör nélküli tónak a legmélyebb pontjai. Végül mint aki előbb tanult meg színlelni, mint a dolgokat átélni, mondja újféle kásás hangján a fia, hogy boldog új évet, anya.

Készítse ujját a telefonra, s szakítsa meg a vonalat, még mielőtt volt férje a készülékhez érne. Menjen az ablakhoz, nézzen ki az utcára, fantáziáljon szokás szerint öngyilkosságról. Vegye észre a teniszpálya körül ólálkodó gazdátlan kutyát, ahogy a nyakörvét maga után húzza, és lába időnként belegabalyodik a gazda keze számára kialakított hurokba. A magasban szétrobbanó rakéták fénye mint túlhígított színes vízfesték folyjon végig minden egyes tüskén. Térjen vissza a szüleihez.

Anyuka settenkedjen az ebédlőbe. Nedvesítse meg a konyhai csapnál a pezsgőfoltos blúzt. Apuka ácsorogjon kezét tördelve. Súgja Anyuka fülébe, hogy politikáról többet egy szót se. Anyuka bólintson, ossza ki a pezsgőspoharakat. Ne kérdezzen a lányától semmit, s árulja el éppen ezzel, hogy hallgatózott. Álljanak körbe, mosolyogjanak egymásra. Legyen terhes a másikra nézni. Anyuka vegye észre, hogy Apuka már megint a kehelynél fogva tartja a poharat. Anyuka úgy viszolyogjon bizonyos mozdulatoktól, mint a korai dodekafónia a hangismétléstől. Anyuka emelje magasba a poharát, s mondja azt földöntúli boldogságot sugározva, hogy št’astný nový rok. Apuka ismételje el, boldog új évet, és bökdösse könyökével Anyuka oldalát. Anyuka igyekezzen a hangerő önkéntelen emelésével palástolni zavarát. Köszörülgesse a torkát, kezdjen viszketni szép ívű lábszára, nyelve hegyével simítsa végig a felsô ajkát, vagy csücsörítsen öntudatlanul, miközben a szavakat keresi. Nos, kislányom – fogjon végre hozzá, amikor látja, hogy a negyvenéves kislány figyelme elkalandozott. Arra gondoltunk apáddal… legfőbb ideje, hogy összetegeződjünk. Apuka buzgón bólogatva helyeseljen. Legfőbb ideje. Apuka közelítse poharát a lányáéhoz, Anyuka koccintson előbb a lányával, aztán Apukával. Csókolja a lányát homlokon, a férjét szájon. A lányuk mint egy bábu hagyja magát egyik ölelésből a másikba taszítani, s a szülei válla fölött se vegye le a szemét a lambériába nyomott gombostűkről meg rajzszegekről. Hajtsa föl egy szuszra a pezsgőt, tegye az asztalra a poharat, s a konyhából hozzon egy kést. Húzza el az ebédlőasztalt. Feszítse a késpengét az egyik rajzszeg alá, s próbálja kifordítani a fából. Aztán a többit, mind. Tolja vissza helyére az asztalt. Ne törődjön vele, hogy a lábak megint kilazultak. Dobja a szemétbe a szegeket, a fia keze nyomát viselő rajzlapok foszlányait. Mint rohamok előtt, Apuka agyagsárga arc bőre sápadjon ki a járomcsont alatt. A párkányra szerelt tüskesoron akadjon fönn egy fűzöld szilveszteri girland. Isten legyen halott, Apuka szájszaga érezhető. Nyíljon sárga rakétapitypang a lakótelep egén. Lássuk magunk előtt a Modrý Kamen zöldjét, a táj többnyire nőiesnek nevezett hullámzását, legyen honvágyunk sosem látott falvakat rejtő völgykatlanok, a Kamenný vrch-re vezető földutak és a Španí laz előtt elterülő, szántóföldektől tarka síkság után.

(vége)

125 thoughts on “együtt jobb! 13.: szvoren edina: pertu

  1. Igencsak felkaptam a fejem. Egy receptet, egy összeszerelési útmutatót látok. Aki beszél és akit a nyomán látunk, talán ugyanaz? csak később? De mindenképpen olyasvalaki beszél, utasít, aki már volt otthon ezen a tavaszias szilveszter délutánon, egyedül, gyomoridegben (bizony). Hogyan legyünk tanácstalan, ünnepet és társaságot nem szerető ún. háziasszonyok, akiktől ezt mégis elvárják, frissen elválva, a gyerek a férjnél. Apukáék átjönnek szilveszterezni, ők az apósék? Még nem is tudják, hogy válás volt? (Nem keresem a meg a teljes írást, azért sem, kivárok, mert egy hős vagyok, és mert indulnom kell.)

    Kedvelés

  2. a “jókislánynak, hasznosnak lenni” beszél… tudod, hogy lenne mit tenni, akár hasznosnak is érezhetnéd magad, fontos dolgok ezek, mégis úgy érzed kirohannál a világból, ha megtennéd amit a hang mond, inkább nézegeted az ostoba reklámújságot és figyeled a gyomrodban növekvő gombócot és egyre jobban szánod magad… azt gondolod, többre, jobbra vagy képes, de saját szögesdrótjaidba gabalyodva nem bírsz mozdulni és ettől még egy adagot csavarsz magadra… én ezt érzem iszonyatosan ismerősnek, ahogy tengek-lengek, millió dolog szikrázik a fejemben és közben valami szintén iszonyatos bénultság van rajtam…

    Kedvelés

    • Tenyleg, a gorcsos, duhos takarithatnek ha vendegek jonnek, de gyulolom az egeszet, nekem egyszerre tunik hasznosnak es vegtelenul haszontalannak es ertelmetlennek, mert kezzelfoghato, megorizheto eredmenye nincsen. Megcsinalod, mert simulsz az elvarasokba, mert senkit nem akarsz ilyen melysegig beengedni a fejedbe, hagy higgyek csak, hogy minden rendben. Dobbenet egyebkent, hogy ha csillog a lakas, a gyerek, es gozolog az etel, akkor elhiszik, hogy rendben vagy? Konszenzus is ez, ok sem akarnak ennel melyebben belemenni.
      Bocsanat, azt hiszem, kicsit off lett a vege.

      Kedvelés

  3. Csupa-csupa felszólító mondat,harmadik személyre vonatkoztatva,gépiesen,öröm nélkül végzett teendők.Hétköznapi szöszmötölések,nekem mégis görcsbe rándul a gyomrom valamiért,szinte kézzel fogható a feszültség.

    Kedvelés

  4. E/3 felszolito, vagy magaz, vagy egy harmadik emberrol beszel, egyik izgalmasabb, mint a masik. Mindketto tavolsagtarto, de egyutt a vesebe lato mindentudassal hatborzongato. Egyelore otletem sincs, ki beszel, lehet a foszereplonk, a volt ferj (ketlem, tulsagosan ismeri a noi sorsot az elbeszelo), a gyerek, de egyelore nem all ossze, egyik megoldas sem tetszik igazan. Van benne par mondat, amikor az elbeszelo engedelyt ad (felemelheti, kiveheti), vajon ez mi? Vagy csak opcio?
    Miert dobalja a ruhakat az agyra szerintetek? Lehet, hogy a gyerekszobaban alszik, es szegyenli a maganyossagat a szulei elott?

    Kedvelés

  5. Lehet egyfajta indoklása is a helyzetnek.. Ha már így van, csináld is így, legyen így..
    “…ez így együtt legyen ordenáré.”
    “Ne vegye észre.” A nyilvánvaló tagadása.
    “…majd siettében botoljon meg a saját papucsában.” Én rendszeresen a küszöbbe rúgok bele, ha ideges vagyok.
    Beletörődő közömbösség, a feszültség rossz leplezésére.

    Kedvelés

  6. Én egy lányra gondolok az elbeszélő személyében, aki elhagyta a családját. Az anya állapotának leírása, és a használati útmutatók kicsit emlékeztetnek az utolsó, búcsúlevelekre. Érezd a szenvedést, az űrt, a hiábavaló létezést, éld a szokásos, takargató életed, de azért néha jussak eszedbe- kilátszódjon az a párnacsücsök. Épp csak.

    Kedvelés

  7. A narrátor mintha egy film- vagy színházi rendező lenne, instruál, legyen így.. egyszerre hideg, (szinte) mindentudó, de nem osztja meg a teljes tudását. Kifejtett, esszéista forgatókönyv.

    Kedvelés

  8. univerzális átok.
    ez jutott róla eszembe:

    “Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
    bársony-penész pihézze melledet.
    Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
    Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.

    Száraz homokként peregjen szét arcod,
    a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
    mert öled helyén a tiszta ûrt tartod:
    dolgos ujjaid kösse le a gyom.”

    József Attila: Magány (részlet)

    Kedvelés

    • “Ha lehet, ne mondjunk olyat, hogy elsuhanó.” Én viszont ezen bennfentesen és elismerően nevetek föl :-P, annyira ráismerek benne a saját állandó önmegfigyelésemre és -reflexiómra, amiktől megszabadulni egyszerűen lehetetlen. Néha eszembe jut, hogy jó lenne valamilyen állattá válni, hogy ezek ne legyenek.

      Kedvelés

  9. Engem a “Beugró” c. műsorra emlékeztet. A történet pedig saját magam és az anyám viszonyára. Az én apám is ivott, a szerencsétlen, úgy látszik, az ilyen nőket nem lehet józanul elviselni. (mikor abbahagyta, pár évre rá meg is halt, és neki is sokat folyt az orrából a vér)
    Mikor jött hozzám az anyám, úgy éreztem, hogy mindenre rátelepszik valami sőtét és folytogató a jelenlétével. Pillanatok alatt képes volt “belakni” a 1oo nm-es lakásomat, egyik fotelbe a táskáját dobta, másikba a kabátját tette. Minden helyiségbe széthagyott valamijét, mitha evvel akarná birtokba venni. És büdös volt. De az is lehet, hogy csak én éreztem annak. Elvette tőlem, magához csábította a fiamat, kisiklatta az életét, míg annyira összekeverte szegény fejét, hogy senkire nem hallgatott. “Drága nagymami” Utáltam. Úgy éreztem, mintha vetélkedni akarna velem. Már megbocsájtottam neki, de mi soha nem fogunk boldog anya-lánya viszonyban élni. És most félek,mert a lányom készül albérletbe költözni a pasijával

    Kedvelés

  10. “Takarítson fordított sorrendben, gyakorlatlanul és undorodva.”
    időnként így szoktam büntetni magam… eléggé romboló hatásal van a velemszületett észszerűségre.

    Kedvelés

  11. Szerintem ez a felszólítás, instruálás egy évek óta ismétlődő rutint takar, ami minden körülmények között így zajlik minden látogatáskor, és magával hoz egy feszültséget, hogy csináld csak így, megint ugyanígy, meglátjuk most mi lesz a vége. Már kíváncsian várom.

    Kedvelés

    • Pontosan ezt érzem én is.Évek óta ismétlődő rutin,lélek nélkül ismétlődő történések,szeretet nélküli volt-van- lesz élet.Mintha minden és mindenki az őrület határát súrolná.Nekem a következő mondatok nehezek:
      ” Lásson Anyuka összefüggést a lány rendhez való viszonya és a válása között…..Lásson szoros összefüggést a lánya konyhai ügyetlensége és a válása között”.
      Hideg szeretetlenségbe felnőni,kifele,mások fele tökéletesnek tűnni,eljátszani azt ami nem vagy,mindig számonkérésnek megfelelni,ebbe bele lehet rokkanni.

      Kedvelés

  12. nekem olyan, mint a homokgrafika. megcsinálja, de még ezt is hozzá, de ezt amúgy, és szorítja a gyomrom, és a közepe mindennek számomra ez a félmondat: “hallgassanak el, mintha mélynek hitt lapos tányérból fogyna el hirtelen az étel”.

    hihetetlen erősek a szavak, és hozzá ez a rendezői, kívülálló, de mindent ismerő hang. kegyetlen. őszinte

    Kedvelés

  13. Ez a nő ahogy ír! Az én életem csak nyomokban tartalmaz hasonlót, de tudom, milyen az a család, ahol soha semmi nincs kimondva. Ahol mindig kínosan tele van a hűtő, de az ember gyereke nem kérhet olyat, hogy halkítsák le a tévét. Ahol karácsonykor némaság van és kötelező dalcsokorhallgatás kazettáról.

    Kedvelés

  14. Zseniálisan ír. Nagyon-nagyon jó. Nekem egyébként olyan hangulat, mintha egy rendező – inkább színház mint film – vázolná fel, hogy akkor ő hogyan is gondolta ezt az egészet. Milyen is lesz ez a szilveszter most így elváltan, egyedül. Nagyon jó a forma/szerkezetválasztás ehhez a mondanivalóhoz.

    Kedvelés

  15. Nagyon filmszerű az egész. Eleinte a 80-as éveket képzeltem a történet mögé a maga jellegzetes színeivel, bútoraival, de európai szabvány játszótérnél rájöttem, hogy nem kell olyan messzire menni időben.
    A felszólító mondatokról először egy receptszerű felsorolás jutott eszembe, ami a “Mi minden kell egy ….-hoz?” kérdésre válaszol, a pontok helyén pedig a végkifejlet van. (pl. öngyilkosság).

    A tárgyak: egyrészt olyan pótcselekvés-szerűek: könyv helyett szórólap, alkoholmentes sör; másrészt minden ócska, piszkos: olajfolt az ablakon, hibás asztal, félretaposott papucs. Egy kisiklott élet jelképei, amiket próbál eltüntetni a nő, de talán ő is tudja, hogy nem sok sikerrel.

    Kedvelés

  16. Nehezen élvezhető a felszólító módban írt történet, de ha lefordítja az ember kijelentőre,
    drámai tartalma ellenére is hangulatos, mondhatni egész kellemes, apró részletekre is gondot fordító írás lesz.
    Én így olvastam végig – miután az elején láttam, hogy így engem zavar, szinkronfordítottam kijelentőbe.
    Úgy jó volt, mert ez így számomra ehetetlenül kemény volt és idegen.

    Kedvelés

      • Zseniális és szokatlan, de épp attól lesz nehéz és idegen.
        Engem nagyon nyomaszt, de gondolom, ez is a célja.
        Szerintem ilyet írni valóban csak keveseknek lehet, a nagy átlag az mégcsak nem is érti, de az itt nem is olvas persze.
        Aki érti, annak is lehet ez jó vagy éppen rossz.
        Szerintem a hatása fontosabb, mint az hogy ki mennyire élvezi vagy lelkesedik érte.
        (Én néha kívülről szoktam nézni a Földet, kiülök a semmi szélére és lógatom a lábam, de nagyon hideg van ott és onnan nem is látszanak az emberek. Sötét van és félelmetes. Az emberek problémái eltörpülnek, semmi nem látszik belőlük. Én sem vagyok problémás olyankor. Ez is félelmetes, de nagyon érdekes játék.
        Feminizmus ? Mi az ? )

        Kedvelés

      • De miért baj az, ha ekkorát üt egy szöveg, ha nem könnyű, ha birkózni kell vele? Az iskolában ma sem Szurovecz Kittit és Story magazint olvastatnak.

        Kedvelés

  17. Végig azt érezteti velem a sok legyen, hogy valami lesz, emiatt egyre feszültebb, várakozóbb. A történetben egy frissen elvált nő szerepel, aki először tölti a gyereke nélkül a karácsonyt, ő ugyanis az apját választotta. Ezek szerint a gyerek legalább kiskamasz, amit a himnuszos affér is megerősít. A nő nagyon haragszik rá, hogy nem vele maradt erre utalnak a letépett gyerekrajzok. Valamiért azt gondolom, hogy ő kezdeményezte a válást, a volt férj a nagyszülőkkel szövetkezve valamiféle családújraegyesítő akciót terveznek éjfél utánra.

    Kedvelés

    • Igen, talán ez az. Hogy a sok legyen után egyszercsak összeállnak a hozzávalók, összeáll a massza, és akkor megsül a süti, vagy történik valami, vagy elkezdődik valami. De semmi, csak nem történik meg a kémia, nem lesz süti, csak egyre zavarosabb moslék.

      Kedvelés

  18. A szövegből árad a reménytelenség, kilátástalanság. Minden fordítva van benne, mint a lányregényekben, női magazinokban. Semmi sem szép, minden koszos és rendetlen. Nem maradt semmi végül, de azért el kell játszani azt, mintha lenne, lehetne, maradt volna valami – különösen akkor, amikor látogatóba jönnek az ember szülei. Pedig a novellában szereplő szülők élete is éppen olyan reményvesztett, magányos és üres, mint a lányuké.

    Szerintem, ez egy belső monológ, amit a lány mondogat magában, hogy közben ne kelljen szembe néznie a saját fájdalmával, hogy ne bolonduljon meg, hogy valamiképpen életben tudjon maradni. Az Anyuka azt mutatja meg, hogy hova vezet ez a keserű és folytonos belső parancsolgatás: elvész az intimitás, elvesznek a valódi érzések, csak a jól karban tartott külső marad (ld. vádli, ami cipőben nagyon formás, papucsban azonban amorffá válik) és a magány. Az ő esetében a társas magány Apukával.

    Nem tudom miért, de nekem erről a novelláról Hemingway Hills like white elefants c. műve jutott az eszembe: itt is van valamiről nagyon kéne, de nem lehet, nem mernek beszélni a szereplők. Érintőlegesen kerül csak elő a legfontosabb téma, a gyerek, aki pont a hiányával, azzal, hogy csak nagyon keveset tudunk meg róla végig jelen van a történetben. A Lány végig rágondol, végig a hívását várja.

    Nem tudom, mit tervezhetnek a szülei, de valahogy az az érzésem, hogy helyette akarják majd megoldani az életét, hogy nem lesz igazán döntése és tul.képpen kész helyzet elé állítják majd.

    Nagyon izgalmas a szöveg, nagyon tetszik. Még rengeteget lehetne róla írni.

    Kedvelés

  19. Annyira, de annyira jól ír Szvoren Edina, hogy megőrülök. A konyhai jelenetnetet olvasva olyan magas a pulzusom, olyan feszült és ingerült vagyok már, hogy legszívesebben kivenném a kést a kezéből és megmarkolnám, amíg nem vérezne a tenyerem.
    Ilyen lenne az anyukám, ha nem élnék 1000+ kilométerre. A tesóm hallgatja azt, hogy oroszlánszag van, és rendetlenség, és miért ide teszitek ezt, miért nem úgy rakjátok azt….. És ha valami nem sikerül az életben, akkor nem is csoda, ilyen rendetlenségből nem lehet összeszedetten és jól és okosan viselkedni. Na, ugye?! Én ettől a világból kifutok.

    Kedvelés

  20. Fú, nagyon üt, tartalom is és forma is. Elolvastam, és a kívül is sárgán ragacsos fritőzben kihűlt harmadnapos sütőolaj szaga van azóta is az orromban.
    Meg a fejemben rögtön az első mondatoktól a gyerekkori karácsonyok, amikor minden szenteste háromszor kellett halászlét meg rántott pontyot enni, Mennybőlazangyalt énekelni: otthon, meg a két nagymamánál, (taxival logisztikázva)m és már háromévesen magamtól tudtam, hogy egyik nagymamánál sem szabad megmondani, hogy esetleg a másiknál már előbb voltunk. Aztán apám berúgott, és jött az ordítozás meg az ablakbeverés puszta kézzel, de ez szinte felszabadító volt a csillagszórókhoz meg a majonézes krumplihoz meg a Stille Nachtot játszó felhúzhatós díszhez képest.

    Kedvelés

  21. Szerintem a sok ‘legyen’ szólhat akár a megadásról is. Legyen, hisz úgyis ez lesz, mit tehetek én?
    Megfigyelő vagyok, tehetetlen, a történet mellékszereplője.
    Egy esetben irányíthatom az eseményeket, mégpedig ha így mesélem el. Minden más vonatkozásban csak szemlélhetem azt, ami történik.

    Kedvelés

      • Igen, de közben ott van benne a felvillanó düh is, agresszió, ahogy baleseteket kíván az anyjának.
        Es valami, elvékonyodó hangú, talán kissé hisztérikus harag.
        Nagyon szomorú, összetört nő, tele bűntudattal, olyannal, ami nem új, nem a közelmúltból származik.
        A ‘hatalmas’ jelző szerintem erre utal, könyörtelen, kegyetlen es szigorú anyára.

        Kedvelés

  22. Ez nagyon komoly.
    A kérdéssorra nehezen tudok válaszolni, de megpróbálom.
    1.Ki beszél….olyan, mintha egy rendező beszélne, egy kívülálló, aki szinte a legapróbb mozzanatig tökéletesen lemodellez egy családi szituációt.
    2.Az egész halál pontos. Ismerősek a szerepek, a mozdulatok, szinte pontról pontra.
    3.Az első rész, amely a lánynak ad instrukciókat kifejezetten parancsoló, felszólító. A második rész kérlelőbb, vagy nem is tudom, hogy ez a szó illik-e ide, mindenesetre lágyabb a megfogalmazás. Legalábbis így érzem.
    4. Tyúklábmintás szatyor, parfüm, bunda.
    5. Gyomoridege van, fél az ítélkező anyától.
    6. A gyerek a férjet “választotta”.
    7. Nekem nem ilyenek a szüleim :), de a családban van hasonló példa.
    8. A gyerekről nem sokat, viszont a nő szenvedéséről a gyerek hiánya miatt többet.
    9. Szerintem valakit még vártak -talán a gyereket és az apját-, akiről a lányuk nem tudott. De nem jött el, mert csörgött a telefon.

    Nagy keserűséget hordoz az egész írás. A lényeg a ruhakupac alá temetve, felületes, színleléssel teli álságos kapcsolatokról szól szerintem a novella. Azoktól nem kap segítséget a főszereplő, akiktől a leginkább várható lenne.

    Kedvelés

  23. Neked is ilyenek a szüleid? (Rendezkednek nálad?)
    Hogy rendezkednek? Mikor elvittem hozzájuk, képesek voltak leszedni a fiamról a zokniját és kimosni, merthogy az koszos…
    Tomboltam, és mezítláb hoztam haza. Apám azt mondta, oké, akkor bedobja a zoknit a kályhába.
    Amikor meghaltak, ott találtam, behajtogatva a szekrényben…

    Kedvelés

  24. Nekem elsőre valami törz, beteg isten jutott eszembe, aki éppen teremt, vagy ördög, aki épp azon dolgozik, hogyan keserítse meg valaki életét, és csak másodjára gondoltam rendezőre. De nagyon tetszik a beletörődős ‘legyen így’ elképzelés is.
    Aztán persze a ráolvasás, mint egy átok, aminek a vége: ‘hogy te is megtudd’.

    Kedvelés

  25. Vajon miért ilyen gyenge a Lány? Valószínűleg ugyanaz a személyiségzavar okozza ezt nála, mint az időnként feltörő agresszivitást, amikor a fiát üti.
    Attól, hogy rendezkedő-elnyomó az anyja, még nem következik, hogy szükségképpen alá is kell, hogy vesse magát ennek.
    Anyósom ilyen egyébként, két fia van, az első teljesen alávetette magát, a második egyáltalán nem. Ő a férjem:-) Házasságunk elején nálam is bepróbálkozott, de én többnyire sikerrel leráztam magamról. Mára teljelesen norm
    Házasságunk elején nálam is bepróbálkozott,

    Kedvelés

    • Bocsánat, vacakol a gépem. Szóval, mára teljesen normális a viszonyunk.

      Ezen kívül nekem is a rettenetes magány süt még az írásból, amit már más is írt.

      Kedvelés

    • Nekem is anyós villan be egy az egyben, és mivel tudom az ő előéletét, feltételezem,hogy az anya is verte gyerekkorában a lányt. Innen a lány kontrollálhatatlan dühe a fia felé. “Emlékezzen, mit mondott neki Anyuka, amikor maszturbálás közben rányitott. Anyuka tartozzon azok közé, akik agresszívvé válnak, ha zavarba hozzák őket.” De van több utalás még erre.

      Kedvelés

  26. Hogy is kezdjem … nekem nem külső rendezői utasítás, vagy valamelyik szereplő hangja, hanem az íróé, aki közvetlenül hozzám szól, gyakorlatilag megmondja, hogy képkockáról képkockára felépítve hogy képzeljem el a környezetet, a szereplőket, a történéseket, a cselekményt, Szimplán tegyem egyiket a másik után, így lesz egyre kiterjedtebb, így tudom meg, hogy elvált, hogy a gyerek nem őt választotta, hogy az egész trió egy nagy hiányosságról szól, hiába vannak együtt a szülők és a lányuk, ők már nem egy család, talán nem is voltak soha, és nem nekik kéne itt együtt lenni, és ez az ő hibája, legalábbis minden (koszos, rendetlen lakás) és mindenki (Anyuka ráutaló viselkedése – ő főz, megnézi a pohár szélét, stb. Apuka részvéte) azt sugallja, hogy ő szúrta el.

    Kedvelés

    • Közben megjelent a vége is, szóval innen a cím. De miért most? Mert már ő is beletartozik a szerencsétlenek körébe? Mert már ő is felnőttnek tekinthető, mert már eléggé megviselte az Élet? Vagy egyszerűen csak úgy gondolják, ezzel valami katartikus örömöt szereznek az amúgy búbánatos leánygyermeküknek? Mindenesetre elég vicces, vagyis inkább tragikomikus nekem ez a végső nagy összekoccintás, nem beszélve arról, hogy baromira hiábavaló.

      Kedvelés

      • Igen, szerintem éppen azért most van a pertu, mert már a lány is szerencsétlen. Dehogy akarnak katartikus örömöt szerezni a búbánatos leánygyermeküknek! Ez az afelett érzett öröme a szülőknek, hogy végre, végre leráncigálták a lányukat is a mocsokba, maguk mellé (vagy leráncigálódott maga). Iszonyat. Ha ez így marad, akkor inkább ne érje meg a következő szilvesztert.

        Kedvelés

    • Ez is jó “legyen”. Az író pedig nem is hozzám szól, csak ír, a novella, “amint írja önmagát”. Vagy egy matekpélda, vegyünk egy egyenlő oldalú kockafejet. Vagy mint egy papás-mamás játék, és akkor mondjuk, hogy összetegeződnek.
      Akárhogy is, bravúros ez a nyelvi forma, annyi értelmezése lehet, és egyik idegesítőbb, mint a másik.

      Kedvelés

  27. Az a hátborzongató az ilyen novellákban, hogy ha jönne a végén valami nagy tragédia, mittomén, felnyársalná magát valaki a galambdrótra, sokkal jobban éreznénk magunkat tőle, de még a nyelvhasználatból is az jön le nekem, hogy ez már csak így lesz mindörökké, ámen. Legyen ordenáré. Legyen világosság. És lőn.

    Régi ismerősöm magázódott a férjével, mert az mennyire jópofán ötvözi a konzervatív keresztényi identitást a különleges hópiheséggel. Mikor váltak, összetegeződtek. Gondolom, stílustalan lett volna az “Édes egyem, a maga kurva anyját” fordulat.

    Kedvelés

  28. Hm… affene, lopom az időt. Pedig szívesen végigmennék a kérdéseken egyenként. Ugye, ez az anya bántalmazó? Miért is nem írta eddig senki (elkerülte a figyelmemet? vagy annyira nyilvánvaló?). És azért lett bántalmazó, mert őt is bántották, ezt tanulta, nincs más, sőt, csak ez van. Kulcsmondatok:
    Derüljön ki három perc elteltével, hogy a vérségi kapcsolat nem elég a közös témához, s hogy nem volna miről beszélni, ha meggyőződése ellenére nem kérné a fia bocsánatát. S a fia ne oldozza föl, csak annyit mondjon, ha már nagyon szeretne visszafeküdni: most már mindegy, anya, mintha jobban tudná, micsoda anyagból van anyjában ez az agresszió, mint ő maga, s hogy igenis vannak helyzetek, amikor az embernek a fia ellen is meg kell védenie magát, különben – különben elenyészik, mint Anyuka szájában a cukor, s olyankor ütni is lehet, sőt jobb ütni, mint nem ütni, mint ahogy jobb kimondani, mint nem kimondani azokat a mondatokat, amelyek úgy jutnak az eszébe, mintha soha nem gondolt volna rájuk, holott éppen azért nem jutottak eszébe évekig, mert mindig is ezekre gondolt. Ezek a mondatok legyenek annak a víztükör nélküli tónak a legmélyebb pontjai. Végül mint aki előbb tanult meg színlelni, mint a dolgokat átélni, mondja újféle kásás hangján a fia, hogy boldog új évet, anya.

    Úristen, de fájdalmas ez. Én ezt érzem nagyon pontosnak, ráismerősnek.

    Kedvelés

      • Honnan veszed, hogy szinte mindig a lánygyermek irányában? Inkább az van, hogy alig tud másvalaki az akármilyen nemű gyerekének bántalmazója lenni, mint az anya, mert apuka még az aranykeretes családokban sincs jelen, még a tanár is inkább.

        Kedvelés

      • Azért, mert az anyák gyakran istenítik és kiszolgálják a fiaikat, a lányuktól viszont irigylik az övékénél könnyebb életet. Ezek is patriarchális, rendszerszintű okok.

        Kedvelés

      • Igen, nálunk is imádta az anyám az öcsémet. Istenítette benne a saját, ki nem nőtt falloszát, ahogy egyszer mérgemben megfogalmaztam. Még mindig ezen a novellán rágódok, pedig úgy rangsoroltam, hogy az első kettő nagyobbat ütött, közben pedig ezt emésztem napokon keresztül.

        Kedvelés

      • Az anyák lányaikkal szembeni irigysége egy elég húzós, fájdalmas téma. Volna miről beszélni ennek kapcsán szerintem.

        Kedvelés

      • Engem anyám még majdnem felnőtt koromban is megvert, én sosem ütöttem vissza, viszont nagyon sírtam, és nem feltétlenül a fizikai fájdalomtól. Az öcsém kisiskolás kora után sosem kapott ki. Pedig nem adtam több okot a büntetésre, mint ő, sőt (nem mintha erre lehetne okot adni, de ez már más téma).

        Kedvelés

      • Miért nincs jelen apuka ? Itten mifelénk a faluvégen bizony mindenütt ugyancsak jelen van. Sőt, sütnek-főznek, gyerekkel foglalkoznak, családdal nyaralnak,
        de még tánciskolába is járnak – most komolyan…

        Kedvelés

    • Kétségbeesetten bántalmazó anya. Boldogtalan, ha nem is bántalmazó, de egyenlőtlen kapcsolatban élt, mérgező anyával, alkoholista apával.
      Annyira tehetetlen, annyira nyomasztják a körülmények, hogy a gyerekével is agresszív lett. Aztán apa lelépett, a gyerek meg a győzedelmes jófej aput választotta.

      Kedvelés

      • Jajj, a győzedelmes jófej apu mennyi válás után halmoz sikert sikerre a gyerekzsűri előtt… És a zsűritagok hiába jönnek rá tíz-húsz év múlva, hogy jófejapu óriási előnnyel, könnyített pályán volt jófej, az érzések, az élmények, a hangulatok, az elromlott kapcsolatok ettől már nem változnak.

        Kedvelés

  29. Beszállok én is, ezen a héten kicsit több szabadidőm van netezni.
    Igen nyomasztó írás. Sajnos egyben olvastam el (részletekben tényleg izgalmasabb lett volna), mondjuk azt rögtön kitaláltam, hogy a gyerek elment a válás után és hogy a rajzszögek alatt a rajzai voltak.
    Nekem is a rendezői utasítás jutott eszembe, vagy még inkább forgatókönyv, de aztán eszembe jutottak azok a heppeningek, ahol a néző együtt formálja az alkotóval a műalkotást. Bár az instrukciók elég szigorúak, végülis van választási lehetőségünk (lehetőleg kerüljük az “átsuhanó” szót, persze lehet használni, csak akkor cikik leszünk).
    Aztán a végén: “Legyen Isten halott.” Ez súlyos. Szerintem nem éri meg a nő a következő szilvesztert.

    Kedvelés

  30. Én azon agyalok, hogy egy hatéves mitől, hogyan “választja” “inkább” az apját. Mi vezetett ide? Nyilván a szülők pont ennyire támogatták a lányukat, mint ahogy most látjuk, nem volt semmi hátországa a válásnál, közrejátszott ez?

    Kedvelés

    • Nem ismerjük az apát. A gyereket sem.
      A választás megértéséhez gondolom ezek szükséges adalékok volnának.
      Sőt, az írás alapján az anyát sem ismerjük igazán, csak a helyzetét.
      A hátország hiánya az apát is jellemezhette,
      valamint kell-e , jó-e a hátország, és mikor mi ennek az ára ?
      Esetleg naponta szembesít, hogy nem vagy rá képes, hogy rosszul csinálod ?

      Kedvelés

      • Amit belőlem előhozott: apuka bántalmazó volt, mindegy, hogy fizikailag vagy verbálisan. Anyu egy megvilágosodott pillanatában lelépett. Vagy azért nem vitte a gyereket, mert nem volt hova, nem volt miből stb., vagy mert fizikailag megakadályozta apuka. Azóta eltelt a novellában viszonylag rövid idő, és ezalatt mindenki, a saját szülei is – tehát nyilván gyámhatóság, rendőrség, férj ügyvédje, tanítónéni, a társadalom más megmondóemberei – azt erősítik benne, hogy ő egy szar anya, otthagyta a gyerekét, és különben is poros a tévé teteje, tehát nem is érdemli meg, hogy ő nevelje.
        Ő meg elhiszi.
        De jó, hogy nekem nem ilyen anutám van.

        Kedvelés

      • Miért gondoljátok, hogy apuka bántalmazó volt ? Van erre utalás ?
        Szerintem az lehet pl. ilyen, hogy a galambok ellen tüskesor van a párkányon, ugyanakkor a nő nem használ szerszámokat, mert pl. nem tudja, van-e csavarhúzó a lakásban az asztallábak fixálásához.
        Vagyis a tüskéket, amik szúrnak is több alkalommal, esetleg apuka szerelte föl a galambok ellen.
        De ez már kész krimi…

        Kedvelés

      • A férji étkezőasztal ottmaradt, és ott ültek öten még tavaly, szerintem ez az a lakás, ahol együtt életk, talán a katicás takaró és gyerekheverő is erre utal.

        Kedvelés

      • igen, ez a valamikori közös lakás, amiben apuka egykor a galambok ellen tüskesort szerelt a párkányra. Ami nem túl állatbarát gondolat és eljárás – nálam mondjuk ez “válóok” kategória, holott nem vagyok túlzottan állatmániás.

        Kedvelés

      • Én nem láttam a szövegben utalást arra, miszerint az apa bántalmazó szülő lett volna. Ellenben az anya számomra egyértelműen az. Szerintem az apa hagyta ott őt és vitte magával a gyereket is. Mindenesetre erre utalnak az alábbi mondatok a szövegben: “Lásson Anyuka összefüggést a lány rendhez való viszonya és a válása között…Lásson szoros összefüggést a lánya konyhai ügyetlensége és a válása között.”
        Tehát Anyuka keresi a lányában az okot, vajon miért hagyták el. A valóságban ez talán az anya kezelhetetlen dührohamai és agressziója miatt történhetett. “…Emlékezzenek az unokájukra, aki a vejüket választotta, mert a lányuk rendetlen, rosszul főz, s nem tud úrrá lenni az indulatain.”
        A gyerek persze nem érti, az anyja miért bántalmazta, de úgy tesz és eljátssza (elvégre “előbb tanult meg színlelni, mint a dolgokat átélni,”) mintha ez lenne a dolgok természetes rendje.
        “mintha jobban tudná, micsoda anyagból van anyjában ez az agresszió, mint ő maga, s hogy igenis vannak helyzetek, amikor az embernek a fia ellen is meg kell védenie magát, különben – különben elenyészik, mint Anyuka szájában a cukor, s olyankor ütni is lehet, sőt jobb ütni, mint nem ütni”.

        Kedvelés

      • Szerintem itt az a kiindulópont, amit mindent megmagyaráz, hogy az anya szorongó, öngyűlölő, sose boldog, ami nem kis részben az elidegenedett szülői kapcsolat következménye — nem reflektáltok a címre, csattanóra, hogy tudniillik egy negyvenéves, magyar anyanyelvű nő összetegeződik a szüleivel. Minden ebből jön, a cím és a történetvezetés logikája szerint. Ez egy nagyon keserves nő, indulatos, boldogtalan, és üt is.

        Kedvelés

      • Nekünk nagyon furcsa ez a gyerekektől megkövetelt, távolságtartó magázódás, de nem is olyan régen teljesen természetes, általánosan elterjedt szokás volt. Úgy látom (szerencsére) ma már teljesen kiveszőben van. Talán már csak a nyolcvan év fölötti szülőkre jellemző, nem tudom milyen arányban. Apósom, anyósom a szüleimmel ellentétben, például már tegezték a szüleiket.

        Kedvelés

  31. Ki beszél?
    -Szerintem ezek egy rendező instrukciói a színdarab szereplőihez. Én úgy képzelem, a társulat tagjai állnak az üres színpad közepén, ahol a rendező fel alá járkálva elmondja, hogy képzeli el a darab színpadra állítását. A világosítónak elmondja merről süssön be a nap. A kellékesnek, hogy milyen tárgyakat szerezzen be és azok hová kerüljenek. A díszlettervezőnek, hogy milyen legyen a lakás belseje és milyen hangulatot árasszon. A jelmeztervezőnek azt ecseteli, hogy a szereplők milyen ruhát viseljenek. A színészeknek pedig, hogy melyikük hová álljon, mit mondjon (azt milyen hangerővel tegye, visszafojtottan, avagy erőteljesen), milyen mozdulatokkal, mit érzékeltessen. A cél, hogy a nézők számára egyértelmű legyen, melyik eszközzel mit akarnak kifejezni.

    Kedvelés

  32. Nekem az a sor volt egyrészt érdekes, ahogy követik a látszatünnep koreográfiáját a lány családjában is- az elvált férj felébreszti a 6 éves gyereket, hogy beszélgessél Anyával. Ez azt az érzést kelti bennem, hogy attól, hogy külön élnek, hordoz az Apa is- természetesen-egy olyan páncélt, ami alá nehezen férkőzik az intimitás.Nem győztesnek tűnik nekem, csak több életerővel rendelkezik az Apa talán.
    Nem lehet tudni, megéri-e a következő Szilvesztert. Nekem a rajzszögek kiszedése a lambériából- kifejezetten öngyógyító aktusnak tűnt. Lezárás, erő, a forma megtörése- mind ezt sugallják nekem.
    A család gyerek és serdülőkoromból teljesen ismerős, de érdekes mennyire megváltozott minden, és mindenki- viszonyulások, rálátások, önfelvállalások. Ezért gondolhatom, és remélem a Lány feléledését.

    Kedvelés

  33. Ui. És nagyon hálás vagyok, hogy olvashattam ezt a gyönyörűen megrázó írást. Mert egyrészt emlékeztetett, másrészt( most hallom a rádióban, hogy “a hősiesség fikció manapság”) mert mindig és mindig megláthatom ezekben a sorsokban is, hogy milyen nehéz élni az életet, mekkora hősiesség kell a saját életünk helyreigazításához..

    Kedvelés

  34. Ki beszél? Számomra az író szól személyesen hozzám, ő mondja meg, hogyan rajzoljam meg a fantáziámban a képeket, olyanformán, mint beszélgetés közben, amikor a beszélő azt mondja, „de úgy képzeld el, hogy…”, meg „érted, ő olyan, hogy… ”.

    Eszembe jut a stílusról a gyerekek szerepjátéka is, amikor egymásnak mondják a szerephez tartozó utasításokat, súgva, mint Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok című novellájában. Az is sírásra késztető írás.

    Szorult a torkom az olvasás alatt, és még jobban a hozzászólásaitoktól. Olyan szavakat használtok, hogy megrendítő, félelmetes, rettenetes, és engem ez döbbentett meg. Számomra ez a történet gyomorszorító és nyomasztó, másrészről viszont – ha a lány magánéletének drámáját kitoljuk a fókuszpontból – hétköznapi is lehet.

    Azt a lakást képzeltem el az olvasás közben, amelyben felnőttként először laktam – bár az nem volt koszos, de leharcolt, régi lakótelepi -, éreztem a gyomorgörcsöt, hogy mindjárt csöngetnek a szüleim, akik látogatóba jöttek több száz kilométerről, és mindjárt kezdődik, úristen, mindjárt kezdődik az emlékezésnek álcázott leminősítés, megszégyenítés, és a tárgyilagosságnak álcázott gúny, beleágyazva érdektelen események apró részletekbe menő, hosszas átbeszélésébe (vonatút).

    „Emlékezzenek, hogy…” Valójában csak Anyuka emlékezik, a saját nézőpontját – mint egyetlen lehetséges nézőpontot – erőszakolja rá a lányra, akit az „emlékek” minősítenek, megaláznak – ha nem volna elég amennyire eddig megalázta őt az élet -, azonosul az anya egyoldalú, esetenként önteltségtől eltorzított nézőpontjával, azt teljesen átveszi, mélyen elhiszi, hogy ő rongy ember, eszébe sem jut védekezni. („A lányuk üljön némán, és ne legyen senki, aki majd utólag megmondja, milyen érvekkel kellett volna megvédenie az igazát.”)

    Szerintem eldobja magától az életet a nő, mert egy ilyen szar mint ő, nem érdemes az életre. Pedig a felajánlott pertu lehetőség lenne arra, hogy végleg letépje magát a szüleiről – mint ahogy a Magyarországra költözéskor már megpróbálta, de hiába, mert a ritka találkozások is olyan befolyásoló erővel bírnak, hogy a függetlenedés nem történhet meg -, de nem tudja a szülei ellen fordítani a dühét, csak önmaga és a gyereke ellen. Ha kitörne belőle egy dühroham a szülei ellen, s kitessékelné őket a lakásból, majd felvállalna egy terápiát, az talán sikeres lehetne. Én is érzem ehhez az erőt a nőben (rajzszögek kitépése), de félek, nem ez történik („A lányuk mint egy bábu hagyja magát egyik ölelésből a másikba taszítani”). Szilveszter éjjelén nem üvöltözhetünk a szüleinkkel, nem dobhatjuk őket az utcára, nem lökhetjük vissza hitük szerint jószándékúan nyújtott kezüket, amelyben remeg a pezsgőspohár.

    Kedvelés

  35. Á, ahányszor olvasom, egyre zseniálisabb.
    “A lányuk üljön némán, és ne legyen senki, aki majd utólag megmondja, milyen érvekkel kellett volna megvédenie az igazát. Ne legyen különbség vélemény és személy között, s ha az egyiket sérülés éri, a másik semmisüljön meg.”
    A hagymahéjas epizód is, meg ahogy a galamb lehull a tüskékről, és az állatok emberekre vonatkoznak.
    Kezdem felfogni a kétnyelvűség értelmét is, eleinte fölöslegesnek éreztem benne, de hát itt nincs sallang.
    Nem is tudom, olvastam-e valaha ennyire telített szöveget, és még nem tudom, zavar-e a telítettsége. Itt aztán nincs kecmec.
    Ez is: “Legyenek olyanok ezek a már bimbózva is hervatag növények, mint amelyekre gyereklábak tapostak.”

    Kedvelés

    • Ez a hervatag hoviragos nekem is beakadt sokadik olvasasra. Nem ertem amugy, hogy miert csak a sokadikra, kiszurja a szemem, hogy ez en vagyok. Es semmi penzert meg nem tudnam mondani, hogy mi volt elobb, a tyuk vagy a tojas, az eleve kevesbe terhelhetoseg, ami miatt agyon nyomnak a dolgok, vagy az agyonnyomas miatt lett az alacsonyabb turokepesseg idovel. Az biztos, hogy anyam sokszor megutkozott a latszolag ok nelkuli heveny frusztraltsagomon vagy indulati kitoreseimen, es mivel sehogy se illett az amugy nagyon is jo kislany puzzle-ba, megmagyarazta azzal, hogy ebben a ritka nagy pofaju apai agra utottem ( apam lanytestverei ordas nagy hangon birjak artikulalni az ostobasagaikat). Szerintem, ha ezen a foszlott kis szovetemen 24/7 egy-ket par gyereklab trappolna, nekem kabe annyi eselyem lenne, mint hoviragnak a kilencemeletes toveben. Vagynam pedig a trappolast, nem is az. Hat bizakodjunk, szerintem lesz meg szilveszter, a fia nelkul is, meg talan vele is.
      “a padlószőnyeget szegő poros kábelburok látványa később úgy ötöljön az eszébe, mint ennek az első fia nélkül töltött szilveszternek a jelképe”

      Kedvelés

  36. Anyuka majdnem teljesen anyósom (ex), a lábikra is, a fia még így is hívja.. feláll a szőr a hátamon. “Amit Anyuka mond, mindig legyen kevesebb, mint ahogyan mondja, s az egyik lábát tartsa egy kissé mindig a másik előtt. Még papucsban is.”
    Szinte látom magam előtt.

    Kedvelés

  37. az író egy installációt rak össze. a lazaság látszatát próbálná kelteni, kelti is, de azért nekem kissé erőltetett, jobban mondva unalmas. bár ember könnyen beleszokik akármibe. mindenesetre passzentos a nyomott történethez, sőt az fokozódik ezáltal.

    Kedvelés

      • nézd, bunyózni sem lehet dühből, bár elég súlyosakat mérnek egymásra a ringben. s azt írtam, kissé. és nekem bizony az.
        “Oda kell figyelni, ez nem akciófilm.” igen, igen

        Kedvelés

  38. 2-tes ” mintha mélynek hitt lapos tányérból fogyna el hirtelen az étel.”
    esetleg az eztán poros padlószőnyeghez és kábelizéhez kapcsolódó bizonyosságérzetet.

    Kedvelés

  39. 9-dik talán, hogy pertut akarnának inni a negyvenes lányukkal. akkor viszont későn szült, ha más gyerkőcről nem értesülünk, persze ennek sincsen jelentősége.

    Kedvelés

  40. 13-mas reméljük, hogy igen, de még, kívánjuk is tiszta szívből. még alakulhat a történet, van aki felesben neveli a gyermekét, majd pont Neked mondom, na és Isten ne legyen halott, nem is tudná hogyan kell azt.

    Kedvelés

    • sohasem fogom megérteni, miért kellene akármelyik szülőnek teljesen lemondani a gyerekéről, hát hiszen nem a kölöktől válnak el, hanem csak idegsítően mániázós egymásójuktól.

      Kedvelés

      • Nietzschére utal? Akkor nem a reményvesztettséget jelenti, hogy Isten meghalt, hanem azt, hogy a lány döntött; kezébe veszi végre saját sorsát Isten helyett?

        Kedvelés

      • Nekem teljesen egyêrtelmű volt, hogy Nietzsche, csak az utóbbi napokban nem nagyon volt időm írni. A kézbe veszi a sorsát azt is jelentheti, hogy végre dönt az öngyilkosság mellett és kevésbé azt, hogy a fia miatt megpróbál életben maradni, hisz az életre, pontosabban olvasni, az apja tanítja a fiát, akit ő elveszített. Azért voksolok az öngyilkoság mellett, mert a nietzschei idézet úgy folytatódik, hogy ‘és mi öltük meg’, ami az embernek ad szabad akaratot és ő ahelyett, hogy élve a szabad akarattal megtörte volna a mintákat és játszmákat a fia miatt, a fián vezette le azok miatt érzett dühét. Nekem ez már a ragyog a zöld gyík sorsom keresi, zörget a búza magvát kiveti állapot.

        Kedvelés

      • Most csápoljak, hogy de, én igen? 🙂
        Egyébként arra jutottam, hogy megéri a következő szilvesztert, és ez pozitív.

        Kedvelés

      • mindenki tudja (remélhetőleg) honnan van és ez mára már olyan banálissá vált, hogy egy ígéretes próbálkozásba bele sem írja senki sem.
        (esetleg arról is lehetne értekezni, hogy szegénynek mennyire tették tönkre az életét a leánytestvérei és az anyja…)

        Kedvelés

      • Nem, nem mindenki tudja. És nem értem. Szerinted nincs helye itt ennek a mondatnak? Nem jó? Miért? Neked mit jelent? Nem lehet, hogy mégis van még ebben a mondatban tartalék?
        Úgy érted, ez a novella még csak nem is ígéretes? Ahhoz képest elég komoly, olvasott rajongói és díjesői vannak az írónőnek.
        Ez valami reflex, hogy mindent megpiszkálni, lehúzni?

        Kedvelés

      • Isten halott, a főszereplő pedig pertut iszik pont azokkal, akik segítettek Istent megölni, a szabad akarat azonban csak látszat, nem csak Isten halt meg, magát is halálra ítélte. Nietzsche minden, csak nem banális, esetleg mellé kellene olvasni Lou Andreas Salomét, aki mondjuk a munkássága jelentős részét ihlette, meg megírta róla a máig egyik legjobb könyvet.

        Kedvelés

      • Én nem tudtam. Ez most nagyon ciki?
        De szerencsére olvasom ezt a blogot, és így tudok művelődni. Újabb információval lettem gazdagabb. 🙂
        Ezek szerint az “Isten halott” egy feloldás akar lenni az írás végén, egy reménykeltés.
        Én mondjuk továbbra is hátborzongatóan reménytelennek érzem ezt a mondatot (és magát a novellát is). Nem akarok negédesen vallásoskodni, de nekem ez, hogy “Isten halott”, azt mondja, hogy a továbbiakban nincs a létezésünknek sem iránya, sem struktúrája sem értelme és célja, csak úgy vagyunk bele a világba, amíg meg nem halunk mi is. Ha Isten halott, végleg magunkra maradtunk. És az emberiség nem több, mint beszélő állat. Persze lehet, hogy ez így is van. De Isten akkor sem lehet halott. 🙂
        És én nem tudom felmenteni a nőt a gyerekbántalmazás miatt. A gyerek azért választotta az apját, mert az anyja bántalmazta, nem azért mert rábeszélték. Fordított esetben teljesen logikusan az anyjához kerül.

        Kedvelés

      • Bocs,hogy off vagyok. Nekem tetszett a hozzászólásod.És ne aggódj Isten nagyon is él :)…nem valami rajtunk kivűl álló, fellegekben tronoló létezőként ,hanem általunk és a teremtett világ ezerféle formáin keresztűl nyivánúl meg ,mindenhol jelen levő tehát benned is, különben nem lennél te sem és a világ sem létezne.Attól még a totális megsemmisülést átlehet élni.

        Kedvelés

  41. megéri a következő szilvesztert, még többet is: az a poros valami a padlón mindig az első fia nélkül töltött szilveszterre emlékezteti, tehát lesz több is

    az E/3-ról az jutott eszembe, hogy a “lány” beszél magáról, de így kívülről, hogy könnyebb legyen, magától távolságot tartson
    utólag meséli el, hogyan élte meg azt az estét
    a felszólító mód a boldogságvárásos tervezgetés negatívja: esküvő előtt a menyasszony tervezget így, az apró részleteket is elképzelve — akkor még elképzelhetetlen, hogy ilyen véget is érhet

    de mivel mesél, máshoz szól, így kommentálja is magát: ne mondjunk olyat, hogy elsuhanó

    az elbeszélés stílusát egyértelműen távolságtartó célúnak érzem — távolság a fájdalomtól az elviselhetőség és elbeszélhetőség érdekében
    de felmerül bennem, hogy még meg sem történt, hanem nyomasztó rossz álom, félelem — vagy éppen csak azért beszélhető el így, mert megtörtént, amire csak legrosszabb álmában gondol az ember

    Kedvelés

    • ez de jo. nagyon tetszik ez a gondolatod, hogy talan csak elkepzeli / almodja, ott volt ez a vonal az elozo ket novellaban is, hogy ha elkepzelem a leheto legrosszabbat az eltavolit vagy megved valahogy, a valosag mar csak kevesbe rossz lehet. minden lehetseges eszkozzel probal urra lenni az indulatain, de ujra es ujra belebukik, ezert vizionalja a tragediat, hatha az kello visszatarto ero lesz legkozelebb.

      Kedvelés

  42. Nekem ez a novella a láthatatlanságról szól (az elbeszélés módja pedig arról, hogy ez mennyire általános). Ezt a lányt nézték, de soha nem látták, hallgatták, de soha nem hallották. A szülői távolságtartás (magázás), a mindig azzal foglalkozás, mit és hogyan kellene csinálnia (felszín), nehogy azt kelljen meglátniuk, hallaniuk mi van ott belül a lányukban, ki és mi ő (lényeg). A lány elmenekül a láthatatlanságból (messzire, még az országból is) és naív fiatalként azt hiszi kiszabadult, esélye van a boldogságra, szerelem, családalapítás. És jön a feketeleves, a férj szemében ő épp oly láthatatlan, mint a szüleiben volt. A férjének is csak egy szülőgép és háztartási alkalmazott, dúl a hétköznapi hímsovinizmus, az apa a külvilágnak egy ‘áldott jó ember’, csak épp rettenetesen lélekromboló és ez olyan mértékű frusztrációt épít fel a lányban, hogy a frusztrációnak ki kell törnie, sajnálatos módon az egyetlen irányba, ami adott, a gyenge – a gyerek felé. És egy szép napon ráébred a lány, hogy ennek véget kell vetni. Hogy önmagát is szeretnie kell annyira, mint a gyerekét. És hogy joga van a saját életét élni. Persze ezért keményen megbüntetik (elveszti a gyerekét). Egy hat éves gyerek még nem tud úgy választani, még nem tud a dolgok mögé látni. Még mondhatják neki hogy “gyere, apával fogsz lakni, mert anya bánt téged” és ezt a lány teljes környezete is támogatni fogja, mert ők sem néznek egy pillanatra sem a felszín alá. Ez a lány most tanul meg erősnek lenni. Ebből a lányból nem tudták végérvényesen kiölni önmaga szeretetét, nem tudták elérni, hogy értéktelennek tartva magát belesimuljon a Rendbe, a lélekhalálba. Ez a pillanat az újrakezdés. Az erőgyűjtés időszaka. Amikor még sodródik is az árral (szülőkkel együtt szilveszterezés ) de közben lélekben építkezik is. A környezete számára ő még mindig láthatatlan.

    Nekem ez a történet.

    Kedvelés

    • Húú, ez nagyon tetszett, pedig az én értelmezésemben nincs pozitív vége a történetnek, pont azért nincs, mert az elvált, negyvenes, megtört nő, főleg ha kiderül, hogy még a gyerekét is a volt férje neveli, a mai Magyarországon pária.

      Nekem a szimbolika miatt nincs jó vége, a szilveszteri girland ugyan zöld, ami a remény színe, de nem igazi, a pitypang, mint a tavasz hírnöke csak rakétapitypang, azaz nem igaz, elenyészik, és a zöldellő, nőies tájon átvezető földutak a Kőhegyre visznek. Aki felé fordulva Apuka imádkozik, bocs, jógázik. 🙂 Nekem a Kőhegy a halott Isten.

      Kedvelés

  43. De jókat írtok!
    “az a poros valami a padlón mindig az első fia nélkül töltött szilveszterre emlékezteti” – ettől szinte megnyugodtam 🙂
    Ezek alapján még jön sok év, a gyerek az apánál marad, de nem biztos, hogy örökre.

    Az is tetszik, hogy esetleg a lány képzelete szüli a történetet. Talán megnyugszik ezektől a gondolatoktól annak ellenére, hogy azok nagyon sötétek.

    A lány énje láthatatlan mások számára, ez biztos. Ugyanakkor én az apát nem sejtem elnyomónak. Szerintem ez a nő már fiatalon elfáradt, összeroppant, a hétköznapokban a kevéstől is kiborul, elég egy kisebb fennakadás vagy apró vesződség ahhoz, hogy kiabáljon a gyerekkel és ráüssön, megráncigálja. Nem tudom elítélni őt, mert bűnösnek és mélyen rossznak tartja magát, megbánás van benne, elkeseredés, szégyen, és a változtatás vágya.

    A fűzöld girland meg a rakétapitypang számomra a környezet sivárságát erősíti. Ebben a lakótelepi lakásban nincs semmi természetből való, nincs egy növény, ha van is a ház előtt az megtiport, fű sincs csak a kitaposott föld és azon fűszigetek, a madarak éneke gépcsipogás, a galamb hiába próbál szárnyverdesve fogást találni a tüskéken. Minden kietlen és lélektelen. Mintha nem csak Isten, de a természet is halott lenne itt. De tavaszi illatokat hoz a szél, és valahol a távolban létezik szépség, béke és nyugalom, s ez iránt mindhárman honvágyat éreznek. Mindhárom emberben ott van a tudatalatti vágy a méltó és teljes emberi élet után (a Kamenný vrch felé vezető sosem látott út) – Isten valójában nem halott.

    Kedvelés

  44. Fajo az is, hogy valoszinuleg keson tudatosul benne, hogy az abuzusert a sajat mardoso buntudatan kivul pluszban meg kulso szankcio is jarhat es elveszitheti a gyereket. Ki hallott mar ilyet, hogy az agressziv anyat leultetik a kispadra? O biztos nem. Anyuka egyszer sem maradt ki a dobasbol. Pedig a lany is hogy valasztotta volna apukat. Ha lett volna valas es lett volna valasztasa.

    Kedvelés

    • Ha választhatott volna, csak két rossz között. Apuka alkoholista.

      Erősítsetek meg: titokban még mindig iszik, azóta is. Anyuka nem akar tudomást venni róla, számolják a napokat. Az elvonási tünetektől remeg Apuka keze. Nem így van?

      Kedvelés

      • Persze, igazi valasztas sose volt, ha Apuka megtarto ero lehetett volna, akkor ra is lep erre az utra talan, mindenesetre ha azon a ponton Apuka esetleg meg nem alkoholista, eselye akkor sincs, mert Anyuka a kulcsin es tettetes orszagos bajnoka. Ami pedig a lany sose volt. A csaladi feszek kellemes kis maganyaban abuzalta volna akkor a gyereket, nem nyilvanosan.
        En nem tudnam megmondani, Apuka zugivo-e jelenleg, de lehet csak nem figyeltem elegge.

        Kedvelés

      • Ugy ertem, nem tudom a kezremeges nem lehet e valami tartos kovetkezmenye az alkoholizmusnak, akkor is, ha az ember mar evek ota tiszta.

        Kedvelés

  45. Mivel kissé későn olvasom, mindent leírtatok már szinte, és nagyon köszönöm, segített átgondolni. Nem kellett volna egy délután mindhármat elolvasni, de nagyon ajánlgatta magát. Köszi, Éva!

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.