ötször öt

Közzétéve Szerző:

néz

Nézem a hegyek sörényét, vakítóan sárga most minden, nemsokára elpusztítják.

Néztem A remény paradicsomát — várod a borzalmat, mert tudod, mi minden történhet meg ott vagy bárhol, de borzalom nincs, a várás maga a borzalom.

Nézem a Mohácsiak Liliomfiját az Örkényben.

Nézem, mikor nézhetném Bocsárdi Hamletjét. Nem látok el odáig.

Kifulladásig nézem Godard-t hétfőn, a modern film kezdete, Belmondo nyolcvan éves.

ír

Blogot, csakis: metablog — a blog története és tapasztalatai –, pénzköltéshez való viszony, világnézeti evolúció, érzelmi éheztetés a házasságban, a biztonságos középen, érvelési stratégiák: minden normális ember.

Képeslapot fogaskerekűs bélyeggel régi barátnak.

Cikket (Anya és Apa magazin) iskolaügyben.

Regényt, szalad a fejében, wördbe és ökofüzetbe is átlátszó töltőtollal. Már megint hol van?

Négyeseket alá. Egyre csúnyább a szignó.

eszik

Én mondom: madársaláta, lazaccafatok, Globus majonéz, éppcsak lilahagyma, ropogós bagett. Nincs konyhánk épp.

A hét fénypontja: kacsamáj briósban fügelekvárral.

Manner citromos nápolyi.

Decens, fegyelmezetten szögletes flódni a Szamosban — ó, van-e még olyan túlcsorduló a Wesselényi utcában? Egy szerelmi válság oka, ürügye, jelképe, 2006-ban történt, azóta nem ettem.

Piros foltos zöld szőlő, CBA.

olvas

Alice Munro: Mennyi boldogság! Sok. Tömör. Nem jellemez, csak felvillant, azonnal érted, látod.

Magyar Narancsot.

Sándor Erzsi és Tomi könyvét: Szegény anyám, ha látnám.

sándorerzsi

Az Egy sziget lehetősége hűlt helyét — eltűnt a lakásban. Hollebecque.

AEG főzőlap használati utasítását.

vesz

Remittenda babaruhát a NUBUtól, letisztult, csodás, nagy az újszülöttforgalom.

Egy csajos, ezüst bicskát. Svájci. Jó, hogy.

Domaint: csakazolvassa.hu.

Építkezésről raklapot a konyhába polcnak.

Lila ESPRIT napszemüveget — Ausztriában eltört az ugyanolyan.

Kézzel varrott tündérléptű cipőt. Hopp.

121 thoughts on “ötször öt”

  2. Milyen jól megrajzoltad!
    Az ugróiskola jutott eszembe. Gyerekkorom egyik játéka, olyan, mint az életem. Ahogy leírtad most. Hol szellős, hol darabos, néha jókedvvel, néha unalomból, könnyedén vagy szökdécselve. ésatöbbi….
    A Mammutban bezárt az Esprit.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. A hegyek sörénye, képeslap fogaskerekűs bélyeggel, madársaláta, Hollebecque, kézzel varrott tündérléptű cipő.

    (Én tegnap angyali rózsaszín, puha, kötött poncsót, a tündérléptű cipőt csak vágyom, de tönkretenném.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • az, hogy tetszik a cipő (bár én nem hordanám, mert nem ilyen a stílusom). de semmiképpen sem b…szogatásnak szántam. ennyire azért nem vagyok bunkó :))) És mert a linken ott van ár, gondolom ezért nem titok :)). És mert elmosolyodtam azon, amit láttam. Tetszik. Ha a lányom nagy lesz, és akar majd ilyen cipőt, meg fogja kapni.

        Kedvelés

    • Szóval nekem ez a fo(ri)ntosítás, meg ami a wellnessnél merült fel, a “ja, én ilyet nem veszek, ez drága” olyan, mintha elrontanák a játékot. Most írom a pénzköltéshez való viszonyomat, de elakadtam vele, pont emiatt: nem tudom úgy megírni, hogy ne szaladjanak fel a szemöldökök, és provokálni nem akarok. Az lehet, hogy nem teszem közhírré a Villa Bagatelle-t, a dán ökoapartmant és az egyedi cipőt, mert gondolok keményen dolgozó, válság sújtotta olvasóim érzékenységére és a kismagyar reflexekre, amely azonnal arra gondol, neki ebből mi kéne, és telne-e rá, és a másiknak miből van. De az nem lehet, hogy én valaha az életben még egyszer magyarázkodjam, hogy ez igazából nem is annyira drága, meg volt egy ilyen akció, meg hogy úgy spóroltam tulajdonképpen össze évek alatt az árát nemdohányzással, nemnyaralással, nemautózással… Magyarázkodtam eleget, amikor kínai boltban vett dzsekiben jártam.

      Nagyobb tabu ez a pénzköltés-dolog, mint a méhszájplasztika, komolyan.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jaj, én akarom, írd meg! Nem állítom, hogy nincs bennem egy picike irigység, de nem tőled sajnálom, hanem magamnak is akarok ilyet, ilyen gyönyörű cipőket például, álomszépek, igényesek! Írd meg, szemléletformáló, szeretem! Akarom látni, hogy ilyen is van, hogy mit vannak még a sarki kínain és a plázán túl, hogy tudjam, arra is lehet, és érdemes menni, és van hova.
        Egyébként igen, én is gyakran megdöbbenek rajta, hogy nagyobb tabu a pénz, mint a szex.

        Kedvelés

      • Szerintem csak azért az, mert nagyon szegények az emberek, és frusztráltak, mert annyi mindent szeretnének, de nem telik rá. Mikor először jártam Németországban, nagyon furcsa volt, hogy semminek az ára nem téma: egyszerűen azért, mert jutott rá, mert természetes volt, hogy kerül Esprit hátizsákra, Adidas sportcipőre, füstölt lazacra, meg ilyenekre. Senki se csinált ügyet belőle, én meg bámultam a luxust, hiszen nálunk sajt is csak ünnepnapkor került az asztalra, a rokonok levetett ruháit hordtuk és minden vásárláskor probléma volt, hogy vehetünk-e joghurtot vagy sem.

        Érdekes, hogy valamiért mégsem voltam irigy, megértettem, hogy ez van, mi szegények vagyunk, ők gazdagok, maximum az nem tetszett, hogy nem is tudják, milyen jó nekik és nem becsülik meg, ami van.

        Minél szegényebbek az emberek, annál inkább téma a pénz, annál inkább ott van az irigység, hogy vajon a másiknak honnan, miből, főként akkor, ha te is dolgozol, esetleg nem is kevesebbet mint a tehetősebb másik, és esetleg nem is vagy semmivel se rosszabb, butább, képzetlenebb ember nála, mégis olyan szar a fizetésed, hogy mindenből csak a legolcsóbbra telik – persze erre lehet mondani, hogy mindenkinek a maga hibája, ha kevés pénzért dolgozik, de ez se ilyen egyszerű. A suliban, ahol tanítok, általában az alacsonyabb társadalmi osztályhoz tartozók tanulnak, és látom, érzem, hogy mennyire megnézik egymást és a tanárt is, hogy kinek mije van, és találgatják, hogy vajon miből. Valaki meg is kérdezi, hogy honnan van a szép piros kabátom, a csinos blúzaim, szoknyáim, a szép gyűrűm, nyakláncom – és látom a megnyugvást a szemükben, ha elárulom, hogy bagóért vettem a turiban.

        Kedvelés

      • De akkor lehet beszélni erről, az örömeimről, amelyek, igen, pénzbe kerülnek? Vagy akinek telik, az hallgasson, mert az dicsekvés, miközben a kispénzű panaszkodás betölt mindent, mert az elfogadott beszédmód, hogy mi mibe kerül, hol olcsóbb, és micsoda drágaság van?

        És mi van azokkal, akiknek telne rá, néha valamire legalábbis, csak tudati a gát, értéktelenségérzés, a spórolás és önmegtagadás imperatívusza, meg apu magyarázza meg, hogy most ez nem fér bele, aztán új motorjára pattan, és elmegy borvacsorára? És így telik el az élet. Én rájöttem: most van most.

        Kedvelés

      • Szerintem lehet írni és kell is, ha jólesik, és például én is nagyon kíváncsi vagyok a pénzhez való viszonyodról szóló cikkedre. Én sokat gondolkodom a magam ilyetén viszonyulásán, főként annak hatására, amikor egy időben sok közgazdaságtant tanultam, és sokszor végig veséztem-elemeztem, hogy mihez miért állok úgy, ahogy, és eléggé tisztában vagyok a szegénységtudatom gyökereivel, hogy miért szorongok mindig az anyagiakon, még akkor is, ha esetleg épp rohadt jól keresek, meg a mostani lehetőségeim korlátaival – meg azzal, hogy mindennek megvan az ára, még a pénznek is. Idővel kezdek arra rájönni, hogy nem is az a fontos, hogy mennyi pénze van az embernek, hanem azt, hogy hogyan tudja kezelni a saját anyagi helyzetét, hogyan éli meg azt, ha nincs, és azt, ha van egy kevés vagy éppen sok. Szóval mindenképp érdekes téma, szívesen olvasnék róla tőled.

        Kedvelés

      • Köszönöm, ez sokat jelent, de jelszavas lesz, mert félek az ítéletektől, a gyanakvástól.

        És persze nem vagyunk egyformák, sokaknak idegen az én hedonizmusom, tücsökségem, áradó kiadásaim és bevételeim, amelyekről tudom, nem szabad őket megakasztani aggodalmaskodással, mert akkor az egész áradásnak vége van.

        Kedvelés

      • Ehhez is, mint minden máshoz mindenki máshogy áll szerintem, csak az a fontos, hogy az ember megtalálja azt a hozzáállást, amivel boldog tud lenni. Számomra a pénz biztonságot és szabadságot jelent, és mint egy sváb öregasszony, akkor vagyok a legboldogabb, ha félre tudok tenni, hogy adott helyzetben ne legyek kiszolgáltatott. Szegénységben nőttem fel, aztán mikor elkezdtem keresni, jó volt, hogy költhettem magamra, szórtam is a pénzt rendesen, de nem éreztem magam jól tőle, nem voltam boldog attól, amit megvettem. Azután rájöttem, hogy milyen jó és megnyugtató félretenni és tartalékokat képezni, befektetni: eszméletlen jól esik a tudat, hogy tudom, ha mondjuk munka nélkül maradok, van annyi félretett pénzem, hogy akár másfél évig se kel dolgoznom, keresgélhetek próbálgathatom, mi tetszene, és nem kell az első szembejövő szart elfogadnom. Vagy ha bármi elromlik, tönkremegy, esetleg orvosi költségek merülnek fel, meg tudom oldani, nem kell kölcsönkérni, fűhöz-fához kapkodni.

        Kedvelés

      • Engem általában érdekel az emberek pénzhez való viszonya, mert én egy dolgot tanultam meg a szüleimtől, azt hogy NINCS. Így viszont nem lehet mit kezdeni a VANnal sem, szóval a magam kárán kívül mások szokásai alapján igazodom/tam el. A legokosabb dolog, amit eddig ellestem emberektől, az az volt, hogy míg valamiben bőkezűen bántak a pénzzel, és nagyvonalúak voltak saját magukhoz, addig más dolgokban visszafogták a kiadásokat, lefaragták a költségeket. Így vesz a divatszakmás (bika höhö) barátnőm csillagászati összegekért rajzeszközöket és elektronikát, míg az utazáson spórol, és az energiát sem pazarolja. Drága kabátban jár, de azt három évig hordja, a laptopját is negyedik éve nyűvi. Nekem ezek fontos információk. Azon túl, hogy a pénz természetét, a pénz kezelését is ellesem, kirajzolódik belőle egy ember, a szokásaival, rigolyáival, rajongásával, preferenciájával, ízlésével. Ez épp olyan szűrő, vagy metszet lehet, mint bármi más, amin keresztül szemlélhetünk valakit.
        Nem az anyagi helyzetét, hanem a milyenségét.
        Én például, borra nem sajnálom a pénzt, meg sajtra sem, és cipőre sem, meg utazásra sem. Vagyis van hogy igen, de már késő.
        Viszont magunk festjük a lakást, gyalog járok munkába, használt tárgyakat kutatok fel, elmegyek Mindenhová repülővel, de magánszálláson lakom.
        Én ezt tanultam meg abból, hogy megfigyeltem másokat 🙂

        Most pedig szeretnék egy szexi bicskát.

        Kedvelés

      • Ó, mekkora halmozó voltam 19-20 évesen! Cipők, táskák, bizsuk, ruhák. Egyetemi ösztöndíjból meg diákmunkából szerzett fillérekből olcsó turis darabok, leárazáson vett jajdejóljártamvele-cuccok. Megettem a zacskóslevest, a párizsit és a dupla adag kínait. Mohó voltam és égette a kezemet, mert amíg otthon laktam, nem lehetett.
        Most meg imádom a szépet, a finomat. Szagolom a cipőket, a táskákat, a könyveket. Válogatok és sokszor nem is veszek semmit, de nem az ára miatt, hanem, mert nem “olyan”. Nincs sok, de azok olyan darabok, amiket örömmel veszek kézbe. Örülök, ha valamin látszik, hogy van benne munka, hogy tartós, hogy igazán kényelmes, hogy a készítője elgondolkodott rajta, nekem, vásárlónak mitől lesz jó. Hotelben, étteremben is ezt imádom, amikor látom a gondosságot, az odafigyelést mögötte. Ezért hajlandó vagyok nem gondolkodni az áron. Viszont sok mindenre meg nem költök, ami másoknak alap. Nincs pl. lapostévénk 🙂 Nem vagyok milliomos, de máshol vannak a hangsúlyok, mint tizenéve.

        A szegények lennének igazán irigyek? Azt tapasztaltam, inkább azok irigyek, akiknek akár jobban is mehetne. Dolgoztam együtt igazán szegényekkel kis faluban (szakmai gyakorlat), ott nem láttam nagy irigységet a gazdagokra, inkább csak reménytelenséget. Viszont akik diplomával, szakmával nem annyit keresnek, amennyit szerintük megérdemelnének az élettől, ők igazán irigyek tudnak lenni. Amikor mesélik, hogy nem férnek a sok cucctól otthon és nagyobb lakás kéne már, de ugyan miből.. Hú, mennyi ilyen megjegyzést hallottam játszótéri anyukáktól!

        Kedvelés

      • Én is hasonlókat látok. Huszonévesen eszméletlenül szegény voltam, volt olyan, hogy kajára sem volt elég, amit kerestem. Én akkor valóban írigykedtem, belül, csendben, soha nem hangot adva ennek. Pedig bizony akkoriban még ennyi szép cucchoz nem is lehetett hozzájutni, mint manapság. Akkor is imádtam öltözködni, akkor még nem igazán volt kínai, viszont meg tudtam magamnak varrni a cuccaimat (nekem fontos volt ez, sokszor a mennyiség is fontos volt, nem csak a minőség). Mára megváltozott a helyzet, a minőség fontosabb, inkább egy-egy drágább darab, de az legyen OLYAN – sokak szerint ez sznobizmus … de én nem tartom annak.
        Szépek nagyon ezek a “tündércipők” …

        Kedvelés

      • lehet beszélni. ugyanolyan jog, mint arról beszélni, hogy inkább a cif vagy a domesztos teszi e fehérebbé a kagylót. részemről nincs különbség. egyrészt megsértődni a másik jobb létén, kicsinyesség. azt kritizálni esetleges tudatlanság (mert ahhoz egy egész életet ismerni kell, hogy tudjuk, miből,hogyan, miért),másrészt meg még mindig az a sokak számára érthetetlen hozzáállásom ehhez, hogy “nemtökmindegy” ? nekem az is jó, ha valakinek fenyőágyban alszik a gyereke, másnak meg 700 ft / nm matracon. Nem mindegy????? Ha nekem nem telik valamire, attól sem lesz jobb a helyzetem, ha mást, akinek telik, szapulok. Ha meg telik nekem, akkor meg öröm, ha másnak is. Jaaaa, hogy bezzeg ennyi kiadásból mennyi árvát lehetne etetni? Hát igen, az élet már csak ilyen. Hány meg hány anyagilag rosszabbul álló ember tehetné meg, hogy nem öl napi rendszerességgel meg másokat. Egy-egy szóval vagy pillantással. Öljünk inkább vagy etessünk?

        Kedvelés

      • Ez az ítélkezés ráadásul annyira félrevihet. Mert mi alapján? Márkás ruhák? Költséges hobbi? Egzotikus nyaralás? Mindenkinek más a fontos, és lehet, hogy valaki mindig a francia Riviérán tölti a szabadságát, de ezért egész évben máshonnan vont el forrásokat.
        Én ma például bio vegyes salátát reggeliztem sonkával, füstölt sajttal, dióval megszórva, és házi mézel meglocsolva. De ha egy szemlélő ebből következtetne az anyagi helyzetemre, hát, eléggé mellélőne.

        Kedvelés

      • Ja, ja, én is hüledezem, hogy aki dohányzik, régiséget gyűjt, 23 fokos a lakása, ezer elektromos fogyasztó a lakásban, hatszázhúsz tévécsatorna, a klotyóra is kocsival megy, minden hétvégén anyuékhoz Békéscsabára stb., az rendben van, vagy nem lehet tudni a bűneit, csak rám néznek görbe szemmel, ha taxiba ülök vagy van egy dizájncuccom.

        Évek óta Fairy Steps cipőt akarok, most lehet végre, és lesz.

        Kedvelés

      • Én ugyanígy voltam azzal a Rieker cipővel, amit ma vettem. Az ára számomra csillagászatinak minősül, soha nem vettem magamnak ennyire drága cipőt, de most végre megtehetem, hogy ennyit kiadjak egy lábbelire – ami kényelmes, bőr, és remélhetőleg évekig cipő lesz.

        Kedvelés

      • Az én luxusom a cigi. Ezért a luxusért lemondok más dolgokról szívfájdalom nélkül. A kaja nem érdekel, valami legyen a hasamban, tök elvagyok zsíros kenyéren meg kutyulós kávén nagyjából.
        Senkitől sem irigylem, amije van és az se izgat, miből van. Mi közöm hozzá.
        Nekem csak annyi legyen, hogy a dögök egyenek és ne járjak csupasz seggel, meg ne rogyjon rám a lakás. A ruháimat túrom, vagy használtan veszem, öröklöm. Hogy mi a neve, nem érdekel, divatos-e, mittudomén, tessen, oszt annyi.
        Fodrász, ilyesmik kilőve. Még parfümöm sincs, mer minek.
        Igénytelen állat vagyok. 🙂
        Ha valaki a szép topánokra gerjed vagy drága kajára, és meg tudja venni, vegye is meg, még szép, hát erre való a pénz.
        Sose tudok egy fityinget se megspórolni és nehezményezem, ha valaki elkezd nekem a cigi árával jönni.
        De érdekes módon mindig érdekel, mi mennyibe kerül, ki, mit, mennyiért vett, hogy mért, azt még nem sikerült megfejtenem. Bár eddig nem is gondolkodtam rajta. Na, majd most.

        Kedvelés

      • “és látom a megnyugvást a szemükben, ha elárulom, hogy bagóért vettem a turiban.”
        Ez olyan elkeserítő és igen én is rendszeresen ezt tapasztalom. Volt, hogy drága valamimre azt mondtam, mikor kérdezték mennyibe kerül, hogy nem tudom mert kaptam, csak hogy megnyugodjanak a kedélyek.

        Kedvelés

      • A férjem szokta mondani, hogy állandóan túlöltözöm a szociális státuszomat a turiból, mivel általában tényleg szép és minőségi dolgokat veszek. Én egyébként nem szeretek drága dolgokat venni, nem jó érzés még akkor se, ha épp megengedhetem magamnak, mert mindig ott van a gondolat, hogy hülyeség ennyi pénzt ilyesmire kidobni – kivéve akkor, ha tényleg olyasmiről van szó, ami nagyon szükséges, kell az élethez. De csak úgy, hogy legyen valami drága és szép cucc, ami szimplán csak tetszik, de nem okvetlenül kell, úgy nem esik jól költeni. Viszont olcsó és rossz minőségű dolgokat sem veszek: csak arra vadászok, ami olcsó és jó – és ez egy szuper módszer arra, hogy megakadályozzuk a dolgok felhalmozódását a lakásban, mivel kevés ilyen van.

        Kedvelés

      • Aritareal: itt válaszolok, nagyon fontos szerintem amit a tartalékról írsz.
        Nekem sok idő kellett, amíg felismertem mennyire fontos, hogy legyen, amíg elkezdtem havonta és szigorúan félrerakni, és nem hozzányúlni (korábban mindig elutaztam, ha összejött egy szép összeg).
        Tényleg megnyugtató, hogy van, és igen-igen, ez, hogyha bármi gáz van, nem kell mondjuk 1 hónapon belül mindenképpen munkát találnom.

        Kedvelés

      • A másik pénzköltése/nem költése/nem úgy költése itthon közügy, munkahelyi kávézások állandó témája. Nekem meg érzékeny pontom.
        Például sok ismerősöm menetrendszerűen felteszi a kérdést, na, mikor költöztök már? Csodás környezetben, három bejáratú, háromgenerációs házban lakunk, de óóóóóóóó jajj, és hozzák is a siratóasszonyokat, a férjem családjával egy telken. Na ezt az átlagember nem tudja feldolgozni, mindig megjegyzi, hogy szegények, én nem bírnám.
        Senkit sem zavar, hogy jó itt, hogy hétszámra nem találkozunk senkivel, hogy a megosztott költségek miatt az átlagjövedelmünk átlag felettinek érződik, sok mindenre jut, amire különlakás mellett nem telne.
        Nem gondolom, hogy ez irigylendő, éljen mindenki, ahogy jól esik, a rendszeres, a lesajnálással egybekötött pazarlónak bélyegzéstől, méregetéstől viszont nagyon ideges leszek.

        Kedvelés

      • ja, így már értem a fenti kérdést. na akkor nálunk pont fordítva van a dolog. én ahhoz vagyok szokva, hogy a férjem, ha úgy tartja kedve, akkor egy millát is (igen, annyit) elcsenget a kaszinóban. kb negyed-fél évente. évekbe tellett mire megszoktam.és az elején sírógörcseim voltak. ez már a múlt. ehhez képest van, hogy nincs pénzem fodrászra sem.majd csak 2 hónap múlva fogok új melírt kérni. van, hogy napi 300 euróért nyaralunk olaszországban 8 napot. de van az 400 euró is, mire az autóbérlést, meg a komp árakat összeadom (a como tavat körbe kellett hajókázni többször is, na…). nálunk ez rapszódikus. ok, olyan is volt már, hogy nyert 1.8 millát, és nem magunkra költötte. van rendes állása.doki. nem iszik, nem nőzik, nem dohányzik :)))) jó duma, mi ? 🙂 De tényleg nem. Egyébként meg ha kérek tőle egy Gucci táskát, vagy egy prada szemüveget, vagy 3 nap wellnesst zalakaroson, akkor megkapom. de nem kérek, mert én anyagi jómódban (ámde annál nagyobb és brutálisabb érzelmi fagyban) nőttem fel, és életem ezen szakaszában ezek a dolgok teljesen hidegen hagynak. talán majd később. DE! ha más ezeket élvezi, mint pl a férjem, akinek csak kelvin kline (így kell leírni??) alsógatyája és övei vannak, benetton alatt pulcsit nem vesz fel, bár inkább leárazásokban veszi ezeket, ray ben, renuar, prada (vagy ezt írtam már?), ilyesmiket hord. de az autónk szétesőben, vagy 17 éves, és már a márkáját sem látni… nekem valahol van egy komplett promode ruhatáram, de hogy hol…meg nem mondom…szóval nálunk ez nagyon vegyesen megy. a 150 font egy kézzel varrott tiszta bőr pipellőért nem sok. de nem mindegy? de mindegy. adódik abból, hogy hol és hogyan szocializálódtunk, és éppen a kedv és a praktikum mit kíván meg. ahol a férjem él, ott egyáltalán nem tabu egymás zsebében turkálni. ezért a “tárgyakkal jelzem, hogy ki vagyok” jelenség nincs is. van, de minimális mértékben, és másképpen. hála istennek….valóban teher, nyűg, számolgatni, hasonlítgatni. asszem mi a ló túlsó felére estünk már át, annyira nem érdekel, de így is jó . szóval a 150 font egy édes mosoly, egy tetszés volt. és tetszett az unavailable szó. aznap reggel éppen ilyen kedvem volt, és jólesett látni, hogy unavailable 🙂 ennyien járnak tündérléptekkel. és jó, hogy akkor unavailable, mert akkor a sok available cipőnek már van tündér gazdája. az ár…az meg azért került oda , mert szoros tartozéka a cipőnek, a készítője ennyiért adja, vele jár, a része, miért kellene szemérmességből (??) eltagadni mellőle? ilyen megközelítésben a mondatom merőben más értelmet nyer. nem igaz, hogy nem baj, hogy hiányzik a metakommunikáció innen. de baj! de nem baj, mert akkor jó sokat lehet még magyarázni, és az jó. szóval nem baj 🙂 Na szóval autó 17 éves, de 25nek néz ki. Férjem szülei mondták, hogy adnak pénzt egy újra, de a férjem nem akar venni, mert jó az, ami van. Kezdő dokinak járó fizetése van. Nem keres millákat. Se. én nem dolgozok. januártól már fogok. diák korában több pénze volt. akkor havonta csengettek el az egyetemi haverjával másfélmillákat a kaszinóban. a szülők csak küldték, csak küldték a pénzt, és nem ttudták mire. nem érdekelte őket sztem :))). utólag tudták meg. anyósom majdnem szívrohatom kapott :)))))) majd főzött egy jó ebédet. jót ettünk. azóta sem emlegeti senki a dolgot. szeretik a gyerekeiket. ez van. ha élvezte a gyerek, akkor egészségére. nem lett függő. itt a határ. ez a lényeg. ekkora elcsengetett összeghez képest (lássuk be, ezek a bankók elpárologtak a levegőben…soha vissza nem kapja őket senki…), egy 150 fontos cipő nem bűn. így bizonyítanám alapvetően jószándékú hozzáállásomat. én soha sem fogom tudni, hogy milyen érzés elkaszinózni ennyi pénzt. több garzon ára, vagy több kertes ház ára, ha összeadom négy év havi kaszinó összegét. nem mertem még összeadni. de már elfogadtam.bringával járunk Mo-on mi is. azért nem fogunk két autót fenntartani, hogy itt is legyen egy. meg nem is lenne miből . a kaszinó elviszi , ugye, a pénzt .)) csak vicc. de bringával elmegyünk spárgával lazacot enni, a gyereknek libamáj almaágyon, tönköly pita, házi vaj, ciprusi esküvő előtt 70 eurós pedikűr. szóval asszem valahogy mi is úgy, ahogy te. nem tartom felelőtlenségnek, és pazarlásnak sem. ha éppen akkor ott, az okoz örömet, és valóban élvezzük a 15 ezres vacsit ketten, elázott, foszlott aljú tréningben, mert nem volt kedvünk kiöltözni, akkor kinek mi köze? egyébként ami dühít, és ez az egyetlen dolog: itt a pincérek némelyike annyira korlátolt, és annyira csak a ruha alapján ítélnek, hogy pofákat szoktak vágni, bunkók, igen, még itt a Pálmában és a Melange-ban is. És csak akkor enyhülnek meg, ha bőséges borravalót adunk. A végén szoktam beszólni. Engem nem szeretnek. Ezért egyedül nem is szoktam beülni hozzájuk. Ha nem az lenne a férjem, aki, akkor nem ennék lazacot spárgával. De asszem nem is hiányozna. Vagy nem nagyon. Lehet, hogy alkat kérdése. Mert nélküle én nagyon nélkülöznék. Mondjuk így is. Csak nem zavar. Mert a korábban szükségesnek tartott dolgokról leszoktam, és nem hiányoznak. És annyira minimál az életem egyébként, ha éppen nincs lazac meg como, hogy havi 35 ezerből cakkumpakk a gyerekkel kijövök. És ebben MINDEN benne van. Minden. Ez most elég. Ami eddig van és meglett, nekem elég. Hozott Los Angelesből a gyereknek friss ropogós carter’s fürdőköntöst azuram. ( 8 hónaposkorában :))Meg pink Nike bemcsit, azt meg asszem New Yorkból. És még baby gap zoknikat.Nekem nem érnek többet, mint a turis Next vagy Ladybird,, a férjem meg már nem is emlékszik, hogy ezeket megvette :))) Alapvetően vateráról és turiból van szép ruha. Mert nekem az tetszik. Gyönyörűek, újak, nagyon olcsók. Itt tényleg van egy olyan turi, hogy csak na. Teljesen új, soha sem mosott H&M cuccok darabja 90-100 ft. Most mi a francnak vegyek ugyanolyat 6000ért?????????? Pesten ez nem lesz, asszem….Ha van plusz pénz, akkor azt azuram inkább utazásra költi, és jó kajákra, meg élményfürdőre a gyereknek, mintsem új autóra, vagy új bútorra. Nem tudom, anyósoméknak mennyi pénze van. Sztem nagyon sok. De soha sem érdekelt. Csak az érdekel, hogy őszinték velem, szeretik a gyerekemet, nem szólnak be, nem fúrnak. Lehet, hogy nem így viselkednének, ha kevés pénzük lenne…Egyébként meg spórolósak. Ételt nem dobálnak ki. Ha valakitől használt etetőszéket vagy ruhákat kapnak az unokáknak, elfogadják, és használják. De jókat enni, színházba járni, utazni szeretnek. Anyósom vesz pradát és coco chanellt, ha kedve tartja. Apósom nem. Ő pingpongozni jár.:P

        Kedvelés

      • “szóval asszem valahogy mi is úgy, ahogy te” — szerintem nem. Én nem nézem az árat, te nagyon is. Én nem nélkülözöm, és nem valakinek a kegyéből élek jól, aki emellett szórja a pénzt. Annak nincs méltósága. Meg hogy a luxusról ő dönt, ez nagy különbség. A (bántalmazó) élettársammal éltem így. Volt jólét, ő kereste a pénzt, ő döntött, én meg egy darab szarnak éreztem magam, és nem oda mentünk, ahova én szerettem volna. Nekem nagyon idegen, ahogy a márkaneveket, árakat sorolod, van benne valami kétségbeesés. Meg ahogy írtad abban a hozzászólásban, hogy nem ismerték fel a játszótéren a márkás cipőt. Nekem ez kivagyiság, dicsekvés, nem tabutlanítás. Valamint három gyereket nevelek, és megkeresem a jólétemet. És ahol bunkók, oda nem megyek, de nem megyek szakadt ruhában sem. Nekem nem férne bele a férj rendszeres kaszinója sem, különösen ha neked emiatt nem jut fodrászra, és nélkülözöl. Szerintem ne altasd el a gyanakvásodat, súlyosan elnyomottnak tűnsz. Meg emlegetni, mi mennyi, főleg ezeket a drága dolgokat, az is gáz. Nem írok árakat. Ne haragudj, de az sem hasraesés másoknak, hogy a férjed orvos. Inkább elkényeztetettnek tűnik. Ez a hosszú magyarázat, hogy te engem nem akartál rajtakapni, ez még kínosabb, mint az eredeti komment.

        Amikor az életmódomról írok, sose márkanév- vagy tárgylista, hanem szemlélet, hangulat és lelkiállapot. Méltóság a függés helyett. Furcsának találom, ha valaki előírásnak vagy ajánlónak veszi. Ezek az én döntéseim, rám jellemzőek, más meg keresse meg a magáéit. Nem bírom a birkaságot, akkor sem, ha én vagyok a vezér. A hétköznapi életemben soha nem derül ki, hogy valami márkás vagy drága, mert nem akarom idegesíteni az embereket, meg aztán nem a márka a lényeg (gyűlölöm a feliratokat), nem is az ár, hanem hogy jól néz ki és tartós vagy finom és invenciózus. Az meg drága. Ennyiben számít a pénz csak.

        Az élményt írtam le a mai bejegyzésben, nem a költségvetést. És egyébként évekig azt éltem át, hogy milyen bűnös vagyok, aztán rájöttem, hogy mint szépre-jóra fogékony embernek csupa testet-lelket építő kiadásom van, amit leszólnak azok, akik idióta, káros és igénytelen dolgokra szórják a pénzt.

        Kedvelés

      • “én ahhoz vagyok szokva, hogy a férjem, ha úgy tartja kedve, akkor egy millát is (igen, annyit) elcsenget a kaszinóban. kb negyed-fél évente. évekbe tellett mire megszoktam.és az elején sírógörcseim voltak. ez már a múlt. ehhez képest van, hogy nincs pénzem fodrászra sem.”
        Ez csak nekem horror?

        Szerintem jogos a sírógörcs emiatt, és nem kell megszoknod.
        Ez akkor védhető, ha a családnak van mondjuk 40 milliója bankszámlán, és a pénz nem a gyerekek leendő tandíjából, lakásából, egy esetleges betegség kezeléséből megy el, tehát kvázi “nem hiányzik”.

        Kedvelés

      • A kapcsolat szempontjából meg akkor, ha a nő is ötletszerűen vásárolhat, majd égethet el első vonalbeli ruhakölteményeket. Körülbelül ennyire építő hobbi a kaszinó.

        Kedvelés

      • Aki egy ilyen határozott véleményt mond egy általa személyesen nem ismert házaspárról néhány sor után, az merész vállalkozásba kezd.

        Azt hiszem, onnan ered ez a sok félreértés, hogy nem osztottam meg lényeges háttérinfókat. A férjem, aki most 36 éves, 18 éves kora óta egy gyógyíthatatlan, nem halálos (csak nagyon lassan halálos, annyira lassan, hogy mire kvázi megöli az embert, addigra el is éri a 85-90 éves kort) betegségben szenved.

        Mondjuk úgy, hogy él, és ne úgy, hogy szenved. Mert szenved, de mégis tartalmasabban él, mint az általam eddig megismert fizikailag egészségesnek mondható emberek nagy része.

        E betegség lényege, hogy nem gyógyítható. Szüntelenül fenn álló, azaz egyetlen percre sem szűnő fájdalommal jár. Legalábbis a férjem esetében.
        Olyan fájdalommal, amely a tudomány mai állása szerint a rendelkezésre álló gyógyszerek egyikével sem enyhíthető.

        A férjem mentálisan és fizikailag is simán képes volt arra, hogy ilyen körülmények között is leszolgálja a 3 év katonaságot, majd elvégezze az orvosi egyetemet. A simán azt jelenti, hogy cum laude diplomája van, és egyetlen egyszer sem csalt a vizsgák során, valamint nem az anyanyelvén végezte el az egyetemet.A seregben kiemelt szolgálata volt. Ezt most nem részletezném.

        Az ebben a betegségben szenvedő emberekre az jellemző, hogy életesélyeik beszűkülnek, szociálisan elszigetelődnek, a hivatásukat fel szokták adni, vagy el sem kezdik, vagy nem is lesz nekik.

        Családalapítás csak nagyon kirívó esetben szerepel a listájukon, és a depresszió, kilátástalanság miatt elkövetett sikeres öngyilkosságok aránya náluk kiugróan magas.Jobb esetben nem lesznek öngyilkosok, de az életük egy vegetáció, egy lassú érzelmi halál.Meg persze fizikai is.

        Az a 40 milla, amit egy korábbi hozzászóló emlegetett, mint kívánatos és elégséges feltétel, megvan nálunk. Nekem igen. Na jó, csak 35 misi. Ingatlanokban. Tehermentesen. A férjem részéről meg a szülei által neki ajándékozva, lepapírozva, van vagy 60-70 misi.És kinéz majd még neki egy olyan további 70-80 millás örökség. De éljenek a szülei még 120 évig!

        Tudom, hogy ezek az összegek pl egy nyugat-európai családban közepesnek számítanak (szerintem Magyarország gazdagabb régióiban is, de én ebben annyira el vagyok tévedve, hogy ezt csak úgy ex has mondom…), tehát nem is állítom, hogy mi úgy ki lennénk tömve anyagilag.

        Akkor mégis hogy a fenébe van az, hogy nekem van, hogy alig van pénzem fodrászra?

        Hát úgy, hogy abban egyeztünk meg, közösen, a férjem, és én , mint súlyosan elnyomott feleség:))), hogy az enyémhez nem nyúlunk.Lehetne kompromisszumok árán pénzzé tenni, de nincs rá szükség.

        Ezért a férjem nettó keresete az, ami nálunk a készpénz, számlapénz forgalmat kiszolgálja.

        Ebből adódóan nem mindig van annyi és akkor a számlán, vagy a kezemben, mint kellene.

        És van, hogy miután kifizetem az én szerény, máshonnan befolyó számlapénzemből a kifizetni valókat, a következő kp transzportig ( ami az elnyomó uramtól jön) már nem marad egy olyan 10 ezernyi egy friss melír+ vágásra.

        Tehát van, hogy akár egy vagy két teljes hónapot is várat magára egy új frizura 🙂

        Na de cinizmust félretéve. Ott valóban félreérthető volt a magyarázós kommentem, hogy a nincs fodrászra valóm az átmeneti kp hiány következménye, és nem azt jelenti, hogy a férj elkaszinózza a fodrászpénzt is.

        Egyébként meg magam festem a hajam, melírt meg egy barátnőm szokott bele festeni, mert másnak nem engedem meg. Ingyen csinálja, fodrász.
        Szóval a fodrászos beszólás képletesen értendő. Ez a lényeg.

        Ha valaki egy olyan …adjuk össze, 60 meg mondjuk 50 milla, az annyi mint 110 milla fix háttérrel kaszinózza el a maga évi mondjuk 2 milláját (mert azért valamennyit vissza is szokott nyerni) , akkor azt mondom, hogy még belefér.

        Szóval közös megegyezés: az ő kpjéből fizetjük az összes kiadást magunkra és a gyerekre. Az enyémhez nem nyúlunk. Neki megvannak az elő-örökölt és majdan örökölt ingatlanjai. Bérlakásban lakunk. Nem sokára lakásokban. Két otthont kell majd fenntartani. És ha majd megöregszünk, lakunk abban, ami az enyémből telni fog, és a gyerekeknek adjuk, ami a mi minimális szükségletünk fölött marad.
        Fair enough for me.

        Ő tart el?
        Végülis most igen.
        Úgy, hogy nem vagyok neki ezzel egy időben kiszolgáltatva.

        Az is igaz, hogy ha ő nem lenne, akkor nem járnék valszeg csak úgy étterembe, és mittudoménméghova. Mert én annál spórolósabb és parázósabb vagyok.
        Tehát az is igaz ebben az értelemben, hogy én most a más tollával ékeskedek.
        Nem ékeskedek. De ha jólesik így nevezni, akkor legyen.

        A más tolla egy normális házasság esetében a közös tollunkká minősül át.
        Tehát ha engem akármilyen háttér mellett “eltart” a férjem, az maximálisan rendben van.
        Részemről.
        Akiknek ez nincs rendben, és kikérik maguknak, kérjék ki. Én nem ítélem el őket. Ha az ő önérzetük ezt így diktálja, legyen így, jogosnak tartom a kikérést.

        Én nem kérem ki. Én jól érzem magam így, ebben a formában “elnyomva”.
        A luxus kiadások terén függök csak anyagilag a férjemtől.Ez számomra egy felvállalható, sőt jóleső függés.
        Biztonságérzetet kelt bennem.
        Azt érzem, hogy szeretve vagyok, és megbecsülve vagyok.
        Azért, mert nem kell érintenem azt, ami a közössé váltból az “enyém”. Mégis élhetek, és dönthetek a felhasználással kapcsolatban úgy, mintha csak az enyém lenne az, ami valóban közös.
        (pl oda utazunk, ahová én akarok. oda ülünk be, amit én választok, olyan ülőgarnitúrát veszünk, amit én választok ki, olyat nem, ami nekem nem tetszik maximálisan, majd anyósom felhív, nem átallja, és elmondja, hogy de milyen jó ízlésem vane,és őszintén mondja, -pedig nem ez a lényeg, egyébként meg ők adták rá a pénzt….)
        Annak is örülök, hogy eddig megtehettem, hogy ne dolgozzak. A gyerek születése előtt hullára dolgoztam magam. Nem, nem várom, hogy végre vissza mehessek dolgozni. Nem élvezem jobban a szünetek közötti kávét, mint a pelus cserét. Pedig jó munkahelyem volt. De tényleg.Nekem ez most így kerek. Na jó, a gyerek beteg, állandó kezelések, ha akarnék, se tudnék még dolgozni. Lassan már igen…Más tollával ékeskedve nem dolgozok. Nekem ez így jó. A más, akiével ékeskedek, nem veti a szememre. Akartam egy új szakmát közben, gyes alatt. Férj kifizette. Megcsináltam. Ő meg örömmel hordozta a hírt körbe országszerte, hogy látjátok, milyen tehetséges??

        Égethetek ruhát is. Sajnálkozva mondom, hogy égettem én már el én is ebben a házasságban több millát. Nem ruha formájában, de bizony több milla volt.
        El lett nekem nézve, meg lett bocsájtva. Lassan így a 10. évhez közeledve értem meg, hogy mennyire kell engem szeretni ahhoz, hogy ezt valaki elnézze nekem. Mert nem az volt az érték, amit én elégettem, hanem az, ahogy a férjem és a családja felépítette értem azt, amit én elégettem.
        És mégis meg van bocsájtva.
        (nem megcsalás, vagy ilyesmi….ilyen nem volt. de majdnem annyira fájdalmas, és asszem attól nagyobb horderejű dolog :(((

        Az engem szeretésnél sietve, még megelőzve a vádakat, hozzá tenném, hogy szerintem nincs bennem annyi szeretni való, mint amennyire engem szeret a férjem. Úgy értem, hogy méltó vagyok a szeretetére, a bizalmára meg végképp. De pl sokkal szebb, sikeresebb, pedigrésebb nőket is találhatna minden ujjára. Ezt nem álszerénységből mondom. Ezt mi egymással már megbeszéltük százszor. Adódik a ragaszkodása a neveltetéséből, a kultúrájából, a személyes lelki alkatából is.

        Most a kételkedők mondhatják, hogy cö cö cö , egy beteg ember még jó, hogy betegesen ragaszkodik.
        Kérem , nem.

        Az ő országában, az ő pedigréjével, ismerve a betegségét, ma is, holnap is, folyamatosan kap ajánlatokat. Jó kis nőciktől.Nem is akármilyen családokból. Nem fogadja el az ajánlatokat.

        A ragaszkodása és szeretete inkább valami őt minősítő nemes érték, vagy becs. Sok racionális magyarázat mögötte szerintem nincs.
        De én meg szeretem őt, mert szeret engem. Mert érezteti velem minden gondunk ellenére, hogy az övé vagyok, és megbecsül. Mondja is. Írja is. Nem csak nekem.
        Szókimondó, “sarkos” ember tud lenni. Mint sok honfitársa. Ezzel jó mélyen bele tudott mászni a lelkembe még az első években. Aztán lassan megtanultam, hogy ez nem az, aminek látszik.
        Sírtam ilyenek miatt is. De istenem, mennyire nem volt értelme.Úgy nem volt értelme, mint a kaszinó miatt. Akkor fájt. Senki sem vitatja el. De már nem fáj. Nem kell már fájnia, mert nem az, aminek látszik. Ha szenvedéllyé válik, akkor majd lehet sírni megint. De nem az.

        Anyósomékat is “olyannak” tartottam. Soha sem bántottak, csak nagyon szókimondóak, verbálisan kíméletlenek voltak. Nem rólam vagy ellenem, hanem úgy mindenben. Egymással is.És ez engem, aki addig ilyet nem élt meg, sokkolt.

        Aztán szintén idővel, megtanultam mellettük, hogy soha sem bántanának, ha valaki van, akire a legnagyobb bajban is számíthatok, akkor azok ők. Ha valaki van, aki a századik elfordulásom után is utánam nyúl, és magához ölel, hát akkor azok ők. Érdem nélkül. Mert én két szál szalmát sem tudok értük keresztbe tenni. Mert nem áll módomban. Ha bármit is adnak (nem anyagiakra gondolok), akkor azt ők mérték nélkül adják, és nem várnak viszonzást. Erről nem szoktunk beszélni, de ahogy adnak és ahogy viselkednek, az elmond mindent.

        Anyósomék nem kényeztették el a fiukat azzal, hogy ezt megengedték, és megbocsájtották neki. Hanem ezzel szerették. Azzal, hogy nem róják fel neki. És nem cseszegetik, amikor kaszinózik. Mindenki tud róla, nem sumákban megy. Mindenki figyel, hogy nem szenvedély e. Nem. Azért nem, mert nincs olyan fekete lyuk a férjem lelkében, amit csak egy szenvedéllyel lehetne betömni. Nem beteg annyira a lelke, hogy ott meg tudna telepedni egy szenvedély. Azért élhetjük ezt az életet így, ahogy van, mert ő szeretve volt otthon, fel van töltekezve, és folyamatosan töltik otthonról. És ebből jut hármónknak elég ahhoz, hogy a terhet, ami a férjemen van, megrokkanás nélkül vigyük. És még élvezzük is azt, amit csinálunk.Az ő szülei pedig azért tudnak tölteni rajtunk,mert őket is szerették, őket is töltötték a szüleik. Apósomat annyira nem. De náluk meg az anyósom az, aki több erőt vitt a házasságba, és náluk meg az volt elég kettejüknek. Ők is vittek és visznek együtt egy jó nagy terhet, de jól vannak, jó nézni őket, jó velük lenni.
        Kicsit visszakanyarodva a férjem betegségéhez, és ezen keresztül az anyagiakhoz:
        Amit mindíg le akartam itt írni, de valahogy soha sem sikerült. MINDEN RELATÍV, RÉMÍSZTŐEN RELATÍV.

        Ha egy állandó, erős, nem mulasztható fájdalommal küzd valaki, és ettől soha nem tud szabadulni, akkor a negyedévente kaszinóban eltöltött 10-11 órányi “tékozlás”, ami segít neki felejteni, segít neki valami nagyon misztikus módon eltávolodni a valóságtól, és belekóstolni a fájdalom nélküli életbe egy éjszaka erejéig, számomra inkább gyógyír, mint szenvedély.Ettől feltöltődik, tudja tovább folytatni a hivatását, élni egy olyan életet, ami legalább hasonlít a hétköznapi normálishoz. Nem utolsó sorban eltart engem és a lányomat :)), szigorúan elnyomva persze minden egyéni törekvést :)))
        Ha én bárhol, nagy ritkán, bárkinek említem, hogy a férjem doki, akkor az nem a társadalmi státuszunkról szól, mert nekünk olyan nincs. Légüres térben lebegünk, és ez így jó nekünk.Hanem arról szól, hogy felnézek rá, követendő példának tartom, magam előtt, egy értéknek tartom, amit letett az asztalra. És büszke vagyok rá. Azt csak én tudom, meg a szülei, hogy mennyi meló van már mögötte, és ezt végig csinálni nem volt békemenet. Ha említem, hogy orvos, akkor vagy azért teszem, mert lényeges a szitu megértése miatt. Vagy azért, mert egy adott ügyben a kompetenciáját szeretném hangsúlyozni. Ez a ritkább eset. Csak magán levelezésekben fordul elő.
        (nem vagyok dr izéke-né, és ő meg nem dr izéke. nem használjuk ezeket a cuccokat)

        Ha mérnök lenne, vagy ács, akkor is leírnám, hogy mit csinál, mert büszke vagyok rá. Egyébként meg ne higgye senki, hogy Magyarországon az a mondat, hogy orvos a férjem, bárkiben is elismerést vagy bizalmat kelt. Valójában gyanakvást kelt, távolságtartást eredményez, elszigetel. Néha kinyit ajtókat, de ennyi. És nem több.
        Úgyhogy, hacsak nem vagyok súlyosan személyiségzavaros, akkor ezt nem azért említem, mert bármilyen előnyt remélnék tőle…
        Akkor talán más oka van. :))))
        (izraelben meg egyenesen lesz..rják, ha valaki orvos. azt azért feltételezik róluk, hogy nem sík hüjék, de különösebb elismerésben nem részesülnek.)
        Egyszerűbb lett volna tiszta szándékkal érdeklődni, hogy ” és mondd, miért írtad, hogy….”, ahelyett, hogy letámadjuk azt, aki olyasmit ír, amiről mi azt feltételezzük, hogy. Ez így nem építő. Lehet fatális hüjeségnek tartani azt, amit írok.Istenem, nem értünk egyet. Nem baj. De a rossz szándék feltételezése értelmetlen.

        Újra a kaszinóhoz: Neki ez olyan, mint ha valaki egy téli síszezonban minden hétvégén snowboardozni megy, fekete pályára, gleccserre. Kínosan drága pályaszállásokra. Ez a passzió is súrolja a negyedévnyi szezonban az egymillát. Sőt! Kérdés, hogy milyen cuccban csúszik az illető, hol száll meg, mi a célország.
        A férjem utálja a hideget :)))
        Csináltam ezt a verziót anno. Sokba került. Nem bántam meg, mert olyan élmény, ami megmarad halálomig.

        A pénz értékének relativitása pedig nálunk axióma.
        Ha jól esik, költünk. Ha nem esik jól, és csak ahhoz van kedvünk, hogy lesz…rjunk mindent, akkor nem költünk, de beülünk akkor is abba az étterembe, ahol annyira finom a lazac. Mert máshol nem finom. És nem érdekel, hogy előtte bunkók voltak. Mert attól még finom a lazac :)). És nehogy már a bunkóság miatt mi ne élvezzük azt a lazacot. Max ha a korábban bunkó pincér jön megint, akkor nagyon szelíden, de megkérjük, hogy most inkább a kollegája szolgáljon már ki minket.
        Ez van. Ennyire vagyunk igénytelenek :)))

        Tök egy mindegy, hogy mennyi pénz van. Mekkora és milyen háttér van. Van az az emberi erőt meghaladó tényező, amit pénzzel nem lehet kordában tartani.

        Ezért nekem, személyesen, a dolgok ára, minősége, értéke, elvesztették a súlyukat. Nem szűntek meg értékesek lenni, nem szűntek meg minőségiek lenni. De átértékelődtek. Nem vágyom rájuk. Vágyom viszont másra. Csak hogy ne érjen az a vád, hogy egy tökéletes kívülállónak tartom magam.
        Van, amit soha sem kaptam meg azoktól, akiktől első körben meg kellett volna kapnom.
        Elismerést, bátorítást, őszinteséget.
        Képes vagyok ezekre, valami rejtélyes módon a képességem nem sorvadt el. Csak a rutin nem alakult ki. Vagyis folyamatban van.
        És hát a férjem révén megkaptam az elmulasztott dolgokat máshonnan.

        Nekem ez jelenti a szabadságot. A férjem szereti a szépet. Korábban leírtam, hogy miket szeret. De szokott ő is szakadt pizsialsóban boltba menni.
        A márkaneveket meg azért említettem, mert 12 egy tucat. Nem hiszek abban,hogy a benetton jobb, mint a carters. Letisztultabb, lehet, but everything is made in taiwan, vagy indonezia. Ott pedig nem napi 8 órát dolgoznak, és nem feltétlenül felnőttek. Az olasz tervező az lehet, hogy letisztultan tervezi a pulcsit, a fonalat , aki szövi, meg a címkét aki bevarrja, az nem a tervezőasztalra gondol, amikor megkapja az éhbérét. Ezért nem tudok érdemi különbséget tenni márka ésmárka között. Tehát mindegy, hogy next, carters, gap, zara vagy benetton.

        Mielőtt bárki sajnálni kezdene minket, a hétköznapok inkább röhejesek nálunk, mint tragikusak 🙂
        Terapeuták segítségével, nem kis küzdelem árán, tanuljuk, hogy hogyan lehet egy általunk normálisnak tartott életet kerekíteni az adott alapanyagból. Úgy, hogy az ne csak a saját javunkat, de valami közjót is szolgáljon. This is under construction, but we are working on it very hard.

        A tündérpipellős megjegyzésemben ott volt egy szó, amit a zuram akkor szokott nekem mondani, amikor valamit jól kiválasztok, egy okos véleményt mondok, amikor tetszik neki az, amiről beszélek, tetszik neki a véleményem.
        (és én is viszont mondom ezt…meg még sok millió honfitársa használja a verbális kommunikációnak ezt a kivételesen kedves formáját)

        Ugyanezt a szót pásszintottam a cipős mondatocska végére.
        Jelentése: szuper, elismerésem, ez jó választás, tetszik

        Nem azzal a célzattal, hogy ” nekem is tetszik, tehát jól választottál”.
        Hanem valami ilyesmi: tény, hogy igényes, figyelemre méltó, jóféle
        Az árakat nézem, mindig. Matekos agyam erre van beállva. Megjegyzem akaratlanul is. Átlagolok, hasonlítok, elosztok, arányosítok. Nekem minden tárgyhoz elválaszthatatlanul társul az ára is. Ha van neki. Információ szinten. Nem lényegi szinten.Nem érzem sértésnek az árak említését, főleg, ha előzetesen senki sem hívta fel egyértelműen a figyelmemet arra, hogy ne tegyem. Hiszen pont arról szól most minden, hogy a szám, ami a cédulán rajta van, megjelenhet e a következő havi kivonaton, vagy sem. Akarom e, engedem e, vagy nem. A számokkal kifejezhető “érték” miatt tabu vagy nem tabu a kérdés.
        Ne felejtsük el, hogy semmi mást nem írtam, nem kritizáltam, nem minősítettem, nem vontam kétségbe senki jogát a minőségi dolgokra (tulképpen innen indult el az a kiterjedt diskurzus) .Csak annyit tettem, hogy írtam egy olyan, rövid commentet, ami egyértelműen elismerő, nem bántó, sőt kiemelni mertem, hogy az adott termék mások által is keresett, hiszen már október közepén unavailable a nemzetközi piacon is. Nem, és nem tudom erre ráhúzni, erőszakkal sem, a rossz szándékot.

        A mentegetőzés pedig nem gyanús dolog. Hanem próbálkozás arra, hogy egy részértést, vagy félreértést tisztázzunk. Mentegetőzi nem rossz dolog.
        Mentegetőzni annyit jelent, hogy veszem a fáradságot, és utána járok, újra mondok, hogy a másikban ne maradjon tüske, és nem utolsó sorban, ne gondoljanak rólam ( lássuk be, idegenek ) olyat,ami nem igaz. A mentegetőzés jó. Nem feltétlenül ér jó véget. De az előjelét nem az adja, hogy mi lesz az eredménye, hanem az, hogy milyen szándékkal teszik.

        Ha mindezek utáarran is az a meglátás, hogy én utólag próbálom magyarázni a bizonytványt, és valami szánalmas mentegetőzésbe boanyolódtam bele, akkor azt hiszem, ez volt az az alkalom, amikor utoljára kattintottam a csakazolvassa-ra.
        Akkor innentől számomra értelmét veszti ennek a forrásnak az olvasása, akkor valami nagyon mélyen beivódott, nekem fájó, ijesztő, mindent átjáró patológiás gyanakvás van jelen, amivel én itt nem tudok mit kezdeni :(((

        Kedvelés

      • Nagyon sajnálom a férjed betegségét.

        Nem igazán értem, mire akarsz kilyukadni a hozzászólásaiddal. Hol azt írod, hogy nélkülözöl, hol azt, hogy elképzelhetetlen vagyonotok van.

        Hogy a férjed orvos foglalkozását említed, és ettől hasra esnek, azt te írtad a blöff című bejegyzés alatt.

        Nekem zavaros és manipulatív, amit írsz, nagyon akarsz valamit, de nem értelek, és a végén ez a finom fenyegetés megerősített ebben.

        Nincs patológiás gyanakvás, hanem meghökkentőeket írsz. A magyarázat nem gyanús, ez igaz, csak azt írtam, hogy még kínosabb, mint az eredeti, és én továbbra sem értelek. Miért osztasz meg ennyi részletet és számot magatokról? Mire írod a gyerekmunkát? Bírálsz a Benetton miatt, vagy miért?

        Kedvelés

      • “én ahhoz vagyok szokva, hogy a férjem, ha úgy tartja kedve, akkor egy millát is (igen, annyit) elcsenget a kaszinóban. kb negyed-fél évente.”

        Ebben a mondatban engem nem az egy milla üt meg, mint azt tervezted, hanem az “ahhoz vagyok szokva” meg az “úgy tartja kedve”. Ami pofonfa-rázás. “Igen, annyit” — ez többeknek egyévi nettója. Nézzünk nagyot, azt szeretnéd? Ezért tartalak manipulatívnak. És te emeled ki, hogy míg a férjed így él, neked, aki tőle kapod a készpénzt, nem jut fodrászra (miért írod ezt? tudod, mit gondolunk erről!), majd azt mondod, ez metafora, igazából nem is kerül pénzbe a fodrász. Miért?

        Nekem nem baj, ha nincs szükséged fodrászra, nekem nem baj, ha ezerötszáz és nem baj, ha huszonötezer az ára. Nem érint, ha szórod a pénzt, sem hogy másképp éltek, mint ahogy szokás. Engem a különbség élezése (a férjed és a te döntési szabadságod között egyfelől, a ti életmódotok és az olvasóké között másfelől), a fitogtatás zavar. Ahogy elleped vele a blogot.

        Ha pénzszórás-vetélkedőre való felhívásnak tűnt a bejegyzésem, akkor értesítelek: nyertél. Csak ne lenne ennyire sztereotip a jólét ábrázolása: lazac, Olaszország, Calvin Klein, kaszinó. Mint valami füzetes regény.

        Kedvelés

      • na de melyik tündérléptűben jössz-meg mész majd? arról mesélj! engem legalábbis igen furdal a kíváncsiság. és a legjobban a megkötős, rózsaszínes tetszene

        Kedvelés

  5. Ügyes dolog volt Sándor Erzsi könyvét ilyen pikkpakk megszerezned, nekem is tervben van !
    Mindig frusztrált és elégedetlen, nehezen nyíló fiam makkegészséges.
    Viszonyunk minimum kritikus. Valamit elrontottam, Erzsi valamit nagyon jól csinált.
    Maximális kalapemelésem neki ezért.
    Talán már késő lesz korrigálni, talán nem is én voltam csak tényező,
    de úgy gondolom, tanulni sosem késő.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Mire használ az ember lánya egy bicskát???

    Anyánál mindig van … (Jó mondjuk ő amúgy is más: ő például beleöntötte a csontkukacot a ridikülbe, másnap az önkormányzatos ügyintézőnéni lendületből ment föl a falra tapétának, mert anya személyijéből kiestek a csontkukacok…)
    Anyánál mindig vannak dolgok. Ő olyan. Megfelelő dolgokat visz a megfelelő helyekre.

    Jó lenne nekem is ilyen anyának lenni. Én a “majd útközben veszünk” típus vagyok.

    Mire használ az ember lánya egy bicskát?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Viccelsz? Szalonnát vág vele, ha már vega, akkor almát szel, koncert után felbontja a frissen vásárolt CD-t, hogy dedikálható legyen, az előadó (Palya Bea) legnagyobb örömére, aztán gipszet kavar, mintázófát farag, cipzárt javít, illetve félnomád körülmények között elkészít vele egy teljes menüsort, majd kéjesen elfogyasztja (még mindig bicskával) a levestől a desszertig.
      Hasznos az!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Körömvágás, -reszelés, szétbarmolt konyhában sajtszeletvágási esély, szalonnázás a körúton, szemöldökszedés, árral övlyukfúrás, mert leesik a nadrágom, huzalhámozás, gyerekszórakoztatás vonaton: jegyből madár- és elefántkivágás. Nekem egy svájcibicska-alakú űr volt az életem eddig.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Bármire. mindenre.
      Apám azt mondta, hogy rendes embernél mindig van bicska. Kaptam is tőle. (mármint bicskát. svájcit)

      Egyébként pedig amellett, hogy menő és praktikus, szexi is, mint az egyenjogú nemi élet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “HONNAN TUDOD, HOGY SZÉKELY VAGY? (TÁPOS SZEMMEL NÉZVE)

        Székely kapu, székely zászló vagy Dancs Annamari a háttérképed.

        A székely himnusz a csengőhangod.

        Az „autó” szó hallatán reflexből hozzágondolod a „nómiát” is.

        Az újratemetési botrány előtt is hallottál ár Nyírő Józsefről.

        Nemcsak az Ábel a rengetegbent olvastad Tamásitól, hanem az Ábel az országbant és Ábel a Marikábant is.

        Tudsz rovásírni, rovásolvasni és rovásszámolni.

        Minden mondatodban van egy „érted-é” vagy egy „hallod-é”, érted-é?

        Jobban bírod a hideget, mint a pingvin, és több zsírt viszel be a szervezetedbe havonta, mint a fókákkal táplálkozó jegesmedve egész évben.

        A román X-Faktorból azért ejtenek ki, mert magyar vagy, a magyarból meg azért, mert román.

        Büszke vagy arra, hogy az asszony csendes, rendes, engedelmes.

        Büszke vagy arra is, hogy székely vagy, dacára annak, hogy a mai napig nem tudni pontosan, honnan is származnak a székelyek.

        Kiskorodban a szüleid beadták neked, hogy a sok muroktól jobban tudsz majd fütyülni.

        Az 50 fok alatti pálinkát kísérőnek iszod a rendes pálinka mellé.

        Favágáshoz nem próbálsz alkalmazást letölteni az internetről.

        Dögunalmas számodra az a szüreti bál, farsang vagy búcsú, ahol nincs legalább két tömegverekedés és három bicskázás.

        A húslevest is kenyérrel eszed, a pizzát pedig tejföllel.

        Fogalmad sincs, mi az a müzli.

        Hiába próbálsz románul beszélni, mert legfeljebb a többi székely érti.

        Más idegen nyelveket is hasztalan tanulsz, mert az akcentusod miatt még a tőmondataidat se fogják érteni.

        A kolozsvári egyetemi évek alatt kizárólag pityókát és fuszulykás zakuszkát ettél.

        Csecsemőkorodban nem ringattak, hanem pálinkás kenyeret etettek veled.

        Az első mikródba tüzet raktál.

        Valamilyen megmagyarázhatatlan, atavisztikus okból kifolyólag imádsz a büdös falusi fabudin kotolni.

        Már minden, Erdélyben őshonos gyümölcsből és zöldségből főztél pálinkát.

        Azt gondolod, hogy Székelyföld tartja el Romániát.

        Ha Medárd napján esik az euró árfolyama, akkor nem veszel, mivel utána negyven napig esik.

        Az óvodában bicska volt a jeled, és a dobozos sört is bicskával nyitod ki.

        A szalonnafüstölőbe jársz szaunázni.

        Ha valaki nem tud téged az asztal alá inni, az nem is ember.

        Orbánról nem Viktorra asszociálsz, hanem Balázsra.

        A kocsmában mindig sört és vodkát rendelsz, meg valami erőset hozzá.

        A pólód is vitézkötéses.

        Vasárnap nem veszel be gyógyszert, mert úgyse hat.

        Képes vagy végighallgatni egy Tamás Gábor számot, ha a Hargitáról énekel a marhája.

        Három sportot szeretsz: a hokit, a hokit és a hokit.

        A számítógépes jelszavad „csabakirályfi”, „csillagösvény” vagy „kitudjamerre”.

        Amiben nincs hús, az számodra nem étel.

        A vegetarianizmust betegségnek tartod, és teát csak olyankor iszol, amikor beteg vagy.

        A medvével közösen szeded a málnát.

        Úgy tudsz káromkodni húsz percig, egy levegővel, hogy nem használod ugyanazt a szót kétszer, sőt, még rokon értelmű szavakat se.

        Minden férfirokonod István, János vagy József.

        Vagy szekérrel közlekedsz, vagy Dacia golánnal.

        A paprika neked árdéj, a paradicsompaprika gogos, a befőttesüveg borkán, az olajbogyó maszlina, a fecskendő sziringa, a gida kecskolló, a paszulyfőzelék fuszulykatokán, a fánk pánkó, a sütemény tészta, a vágódeszka lapító, a bukósisak motoros kaszka, a tornacipő ádidász, a papucs sláp, a kezeslábas salopéta, a muslica cseszle, a feszítővas ránga, a láncfűrész druzsba, a golyóstoll piksz, a konnektor stekker, a pofonvág megsirít, a megver eltángál, a hóbortos fuzsitus és az üdítő szukk.”

        Kedvelés

      • A hokizós mondatról röviden: féltesóm osztrák, kinn született, de van benne erdélyi vér, neki is csak a hoki a rendes sport, hatványozottan. :DDD

        Kedvelés

      • “A húslevest is kenyérrel eszed, a pizzát pedig tejföllel.” Te jó ég, nekem ezek a legfontosabb étkezési szabályaim a pesti születésemmel és az ugyanitt való totálisan urbánus létemmel együtt! Hogy mik derülnek ki! 🙂

        Kedvelés

      • Kid volt székely? Tejfölös pizza… az nem budapesti beidegződés. Kimaradt a listáról, hogy az ebéd nem ebéd, ha nincs leves (csípős paprikával).

        Kedvelés

      • Titeket nem etettek répával, hogy tanuljatok meg fütyülni? Vagy csak a murok szón van a lényeg?

        Kedvelés

      • Megnyugodtam, azt hittem már, hogy ez székely hülyeség, amit egyébként én is lelkesen továbbadok a lányomnak. Aki lelkesen eszi – hol a répát, hol a murkot, és közben szavalja, hogy: fütty-fütty 🙂

        Kedvelés

      • Nekem csak azt mondták (hülye dédik), hogy ha Szűz Mária meghallja, hogy egy kislány fütyül, akkor sírva fakad. Talán az ilyen baromságok miatt vagyok agnosztikus. (Meg a szentéletű kanonok nagybácsi miatt, aki amúgy nagyon jó fej volt, piált, csajozott meg lovira járt, de szigorúan csak itt az anyaországban, nem a nagyváradi szolgálati helyén 🙂 )

        Kedvelés

      • Döbbenetesek vagytok, kár, hogy napközben dolgoznom kellett.
        És bár a töményet valami erőssel kísérem és az iskolában már megsapkáztam mindenkit, aki bőcsködözött, igazából belbudai úrilánynak neveltek. (Hogy ebből mi sikerült..?)

        Kedvelés

      • Budán! Tőletek távolabb, de a Villa Bagatellhez és a Böszörményi úti Szamoshoz nagyon közel.

        Kedvelés

      • De a papucs az lepcsi. 😀 A szatyor meg punga. A tésztaszűrő laskasirittő.
        Az összes szomszédom erdélyi.
        A pizzát én is tejföllel eszem.

        Kedvelés

      • Kazal László szerint: “almásfüzitői gyerek vagyok, pedig azok nagy bicskások!”
        Egy anekdota szerint meg Svédországba került szatmáriak mentek egy finnek által látogatott kocsmába. A finnek nem tudták, kivel van dolguk, azt hitték, svédek, hát elővették a késüket. A szatmáriak meg a szatmári bicskát. Na, a finnek meglepődtek, de mindjárt békülékenyebbek lettek, mert ezek mégiscsak jóféle legények lehetnek, aztán meghívták őket vodkára, mire a szatmáriak meg egy kis hazai pálinkát kínáltak nekik. Erre aztán mindjárt nagy lett a barátság.

        Kedvelés

      • Esküszöm, akartam is mondani, csak elfelejtettem, hogy szexi a bicska. Mint a kicsi bordó bőrtáskából kivillanó Caterpillar b25 munkavédelmi telefon. Egyértelmű!
        (És nem becstelenítem meg, holmi plüsstokokkal, sem a bicskát sem a telefont.)

        És az egyenjogú nemi élet. :))) Hát ennél lényegtelenebb dolgokban is nehéz lebontani a sztereotípiákat. Próbáltatok már pasival bemenni a szerszámboltba, úgy hogy te vagy a vásárló, a párod a kísérő, aki kábé véletlenül van ott. Szeretnél a fordulatszabályzós Makita flexedhez szerezni alkatrészt.
        1. lehetőség. “Höhö, Béla, a hölgy összekeveri a flexet valamivel. Höhö. Fordulatszabályzós, persze, höhö”
        ” Van olyan, Sanyi, gyátanak, csak mi nem tartunk.”
        “Öööö….”
        2. És innentől pedig szigorúan a kísérődhöz beszél – férfi a férfival, nyilván -, hiába bizonygatja szegény párod, hogy de hát a hölgy a vásárló, neki mondja, én nem tudom, mit szeretne.

        Az első ritka, ahhoz mondjuk ostoba eladó is kell, de a második önmagában is működik, tízből kilenc esetben.
        Nyilván mi egy nagyon kicsi gittegylet vagyunk, de ezen mindig jót mulatok. Már megtanultam kezelni a helyzetet, de eleinte nehéz volt, hogy hülyének néznek.

        Kedvelés

      • az autószerelő meg ugyanez, pedig lefogadom, hogy oda azért több nő jár. én legutóbb egy fickó ismerősömmel mentem, és úgy kellett szólnom a tök aranyos öreg szerelőbácsinak, hogy legyen szíves, hozzám beszéljen, mert enyém az autó, és a haverom pont nem tudja, hogy melyik alkatrészről van szó, mert az ő autóján nincs is olyan. de értett a szóból, és még elnézést is kért. azért volt külön vicces, mert én kérdeztem, és a haveromnak válaszolt.

        Kedvelés

      • detto. ezert nem astam bele magam jobban az epitoiparba. Soha senki nem fogja nekem elhinni hogy ertek hozza, hiaba.

        Kedvelés

    • Elég messzi jutottunk 🙂
      Én az arab exemtől tanultam meg, hogy a székelyek azok bicskások 🙂 vigyázni kell velük!
      Viszont megkívántam a bicskát tőletek, bár eddig még soha nem éreztem a hiányt, hogy nekem az kéne, hogy legyen. Mondjuk zsebtükröm sincs. (Szörnyű mik derülnek ki, hogy mi minden van ami nekem nincsen!) 🙂

      Éva – már várom ennek alapján a ridikül/retikül meg az ő tartalma posztot …

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • és a tamponnal, fogselyemmel, fejlámpával ellentétben sose felejtsük a kézipoggyász ridikülben/kishátizsákban/farmerzsebben a reptéren! sóhaj…

        Kedvelés

      • Volt egy fickó, aki elkérte a reptértől az összes ilyen szúró-vágó cuccot, és egy óriási installációt készített belőlük. Talán Brüsszelben áll most is, mementó, olyan helyen van, hogy még gyorsan átpakolhatják a népek.

        Kedvelés

  9. Ó, a fairy shoes, mindig erre vágytam. Nálunk miért csak hegyes orrú cipőt lehet kapni? Kizárólag háromujjú nőknek??? Régen az Alföldiben voltak hasonló cipők – és elérhető áron… “svájci női bicska” igen, van nekem is!!! Lájk!
    A hegyek, az illatok, a lombok, ilyenkor ezt kéne nézni, szagolni, hemperegni a lehullottban. Baromian hiányzik nekem is… a szabadság.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Magyarul se eleget. Angol szakot végeztem, fordítok, de legfeljebb cikkeket olvasok angolul — türelmetlenné tesz, ahhoz túlságosan beköltöztem az anyanyelvembe. Biztos belejönnék egy révfülöpi légyzümmögős délután, csíkos napernyő alatt.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  13. engem sem zavar ha draga dolgokrol irsz. szivesen nezegetem hogy miket valasztasz. a cipok nagyon szepek, a nyaralas meg annyira tetszett hogy meg is neztem mennyiert tudnank elugrani Barcelonaba, de amig a gyerkocok ekkorak, asszem csak almodozom rola. En voltam mar ott egyebkent meg altalanos iskolabol zenekari tagkent, apum kiserte el a zenekart es helyi csaladoknal voltunk elszallasolva. Sokat nem lattam a varosbol, de szep emlekeim vannak rola.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. A tündércipőkről jutott eszembe: a káptalantóti Liliomkert piacon (minden vasárnap délelőtt) lehet színes, kézzel varrott bőrcipőket kapni. Igaz, inkább hobbitos a fazonjuk, nem olyan éteri, mint a tündércipőké, de van elég hely a lábujjaknak, mind a tíznek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .