Kiknek írok én? Nőknek? Rég nem. Hatvanhét férfi tag van.
Ó, de szép volt, micsoda harmatos, naiv korszak a 2012–2015, amikor azt hittem, a nők mint olyanok az én közösségem, akiknek az üzenetem egésze szól. Nemük folytán, mindenképpen ők a megszólítandók, és ez a tagozódás legfontosabb: mi nők. Hiszen az élményünk közös: anyaság, szoptatás, konfliktus munka és anyaság között, testkép, verbális, gazdasági és fizikai erőszak, értetlen férjek, örömtelen vagy kicsikart szex, öregedés. Csupa magazintéma, könnyen lesz virális, önigazoló és a panaszkultúrába illeszthető, butítható és biztosítás- meg gyógyszerreklámokkal köríthető!
Ez tetszett meg sokaknak: wmn, Gumiszoba, Mérő Vera. Profitábilis biznisz az összevert áldozatokkal, a rákszűréssel meg a menstruációs szegénységgel parádézni.
Októberben és novemberben sok filmet láttam, és több film kapcsán is eltűnődtem a Nagy Kérdésen, hogy ha férfiakat tömlöcbe vetnek (Libertate), avagy egy koma magára marad lehetetlen körülmények között, akkor hogy nem nő ki a szakálla.
A másik, ennél is izgalmasabb kérdés: hogyan lehet imbolygó vasúti kocsiban, a kanyarban sikoltó síneken (avagy tengerjáró hajón!) fatáblán sakkozni, még a mágneses sakkfigurák elterjedése előtt? És: érdemes-e?
Erre pont választ ad a Mesterjátszma, Tóth Barnabás új filmje, amely a Cinefesten közönségdíjat kapott, és amelynek magtörténete Stefan Zweig Sakknovellája (abban van a hajó).
Fejtsétek meg ti is!
Egyébként is rajongok a zárt térben zajló emberi drámáért, és az azzal törvényszerűen járó feszes dramaturgiáért. Nem mintha nem szeretném a nagytotált, a road movie-t, a profi tájképet és a mozgalmas, sok statisztát mozgató, monumentális filmeket, az elágazó sztorikat, élettörténeteket. Azért szeretem viszont különösen a zártságot, mert a redukált tér erőteljes emberi drámát, feledhetetlen arcokat, karakteres alakításokat követel meg.
Börtön, hajófenék, sziget, vonat, lezárt kastély, nevelőintézet… ha nincs kiút, vagy a kilépés veszélyes, a csodajármű pedig nem oda tart és nem is egyszerű közlekedési eszköz – ez drámában is, krimiben is, vígjátékban is kiélezi helyzeteket, megemeli a tétet. Ilyen feladatra méltó és alkalmas színészóriásokat választanak a rendezők az efféle történetekbe, az operatőrök pedig rámennek az arcra.
Ma válaszolok az egyszerűen megválaszolható kérdésekre.
mindig ilyen nagybetűs lesz minden poszt?
milyen legyen? csak mondjátok. (mindenki kap egy olyan posztot! fehéret! feketét! tarkát!)
és rövid…?
nem, de lesznek rövidek is. témától függ, meg hogy mi esik jól, de általában nem rossz szempont, hogy legyen rövidebb
én nagyon várom a regényt!
ó… én is. fél éven belül már! na.
te most hány kiló vagy?
a középérték 75,8. így alakult az elmúlt másfél évben, tél és nyár, illetve a raw female kapszula miatt, ami nagyon jót tett a bőrömnek, vízvisszatartó és kis nőies hájakat pakol (inkább: nem enged könnyen leadni). most könnyű. nyilván jobb 78 alatt lenni, de csak az izom és edzéskedv megmaradjon:
“skinny” lol
most megint egy kicsit változott a posztokban a hang, élvezem!
igen, belelendültem, érzem az erőt – és ugyanez a sportban is: mentális erő
leszarni az ordibálókat! ez kell hozzá. de: tudni, hogy ki az, aki UGYANOLYAN, és abban nem bízom többé.
engem megvéd a ti szeretetetek, vagyis, a tisztességes, normál viszony, a nem basztatás. meg persze a magánéletem. jól vagyok – és köszönöm.
végig együtt futottatok a félmaratonon?
igen
neki első volt, tehát nem olyan magabiztos abban, hogy milyen a tempót beosztani, illetve a technikája miatt előbb érzi meg a tizenvalahányadik km-t a lábában. én megálltam 14 körül kulturáltan toitoiban pisilni, ő megvárt (nem számítottam rá). ugyan egy kicsit jobban bírtam a végét, el is futottam a Garmin szerinti 21,1-ig, és ott bevártam, hogy a célba együtt fussunk be, de amúgy pont annyit vártam rá, amennyit ő rám a toitoinál. később rájöttünk, hogy ez azt jelenti, hogy együtt vagyunk az amúgy méregdrága fotókon.
mi a következő verseny?
észt? lengyel? portugál? vagy Kassa?
sok filmet ajánlasz, de csak egyszer jövök Pestre. mi a must have?
mostanában tökéletes dramaturgiájú filmeket gyűjtök. amikor minden stimmel, pontosan kijön, és feszes a szerkezet. ilyen a Repülés kezdőknek (Cirkó és más művészmozik), tegnap másodszor néztük. volt az a bezárt-tíznyelvű regényfordítós thriller (Teljes titoktartás) pár éve, az is ilyen.
A magyarok közül a Magyarázat mindenre kihagyhatatlan (a színészek és a téma miatt), emellett a Mesterjátszma (novemberi bemutató) tűnik fontosnak előre, illetve várom Sopsits Árpád új filmjét: Mellékszereplők.
Aztán, a Mozinet forgalmazza, még nem láttam kiírva konkrét vetítést (Sehenswert fesztiválfilm volt): A tanári szoba. Ez a német mestermű is tökéletes dramaturgiájú film, emellett társadalmilag és lélektanilag is nagy főbekólintás.
Toni Servillo filmek lesznek a Mittelcinemafesten, három is:
– szóltak, hogy csak asztali gépről/laptopról látszik, de a főoldal bal sávja kincseket rejt. fotók, kis megjegyzések, posztarchívum, kommentlista és olvasmányok!
mi ez most megint ellened…? hogy vagy?
az instára gondolsz? ott amúgy reagáltam valamennyit. nos. bepöccentem egy kioktató fasz miatt (ír csávó, a neve Donal), mert nekemesett a szokásos “edukációval”. igen: fegyelmezgetni kezdett egy vadidegen, miközben SEMMI ROSSZAT nem írtam (akkor még), és amit írtam, azt nem neki. csak ő kipécézett a nagy fanatizmusban (közösségi dinamika: valakire, aki ellenségnek alkalmas, ráöntik a frusztrációt és fölényeskednek). én nő vagyok, ő dagadt incel és nyavalygós…
Erre kiröhögtem*. persze utóbb és sajnos én lettem a hunyó. miért nem támogatom azt,aki igyekszik jobbítani magát?
* úgy korrekt, hogy elmondom, mit írtam. mert már úgy tűnik, hogy valami szörnyűséget, és nehéz megtalálni az elejét a több száz komment között. Nos, ez a csávó, Donal, hosszú kommentekben nyomta rám a fogyós ars poeticáját, mint fent (a többit nem fotóztam ki, és már nincsenek fönt). Pl. írja némileg követelőzve/önfelmentve, hogy James (a szektavezér, az ő oldalán vagyunk) szerint is “there is room for fun food (kb.: elférnek az élvezeti kaják is a diétában), fogd már fel, én inkább rá hallgatok, mint rád, te nem tudsz semmit, a seggemből több dietetikai tudást húzok elő bármikor”. ehhez képest volnék én étkezési zavaros (valójában: normális alkatú, szerintük skinny). itt azt hihetnők, hogy én bármilyen tanácsot adtam Donalnak, de nem. csak általában írtam, hogy James jól néz ki és az étkezési zavar antitézise nem lehet az, hogy összevissza és folyton fehérkenyeret zabálnak, amit James azzal magyaráz, hogy emberek vagyunk, illetve az ő felesége imádja a kenyeret. Donal elviszi ebből magának, hogy együnk, mintha nem lenne holnap, aztán nyavalyogjunk, hogy nem jön össze a félmaraton, kiestünk a fogyásból (nagyon dagadt), és akkor majd csőstül jön a sajnálat, drukk, lelkizés (nőktől). én ezt nem is bánnám, de írt nekem több ilyen erősködő kommentet, beakadtam neki, és akkor már megnéztem, ki beszél. láttam, amit láttam. pl. hogy ő egy clerical official. az egyik nagyhasú kép alá odaírtam: so THIS is the room for fun food. persze hogy ő lett az áldozat, nem vették célba a 1. nyilvánvaló hazugságot, 2. az ő kommentjeit, 3. az azóta elfajult levadászós gyűlöletözönt. ezért hörögnek most is több oldalamon az érzékeny lelkűek.
ez volna a body shaming, ennyi a konflikt, ezért rakott ki a szégyenfalra James. meg hogy “megvédjen” a “bullyingtól” egy kioktató, feltűnéskereső incelt, aki a weight loss tanácsadó oldalát arra használja, hogy megmagyarázza: nem csinál semmit, alkoholista és ezzel megértést csikarjon ki (nőkből, egyébként). James kifotózta a feedemet, beállt elé titokmódra, és elmondta, mintha bárki kérdezte volna, hogyan kell jó embernek lenni.
ugyanazok a rítusok…
nekem is estek, a legjobbindulatú is könnyes szemmel ráncigált (privát üzenetben!): miért nem támogatom az incelt inkább. hát én semmiképpen nem fogok senki idegent pátyolgatni, ez érzelmi zsarolás, megúszós és nőgyűlölő is. (de szerintem erre már lefutja a holnapi maratont, dacból!)
(nem)
James eleve is törzsfőnök alkatú, jóságos, de öntelt arc, jellegzetes kettős mércével (neki szabad másoknak nekitámadni). ő egy elhízott, ezt magyarázgató, a magyarázatot jóemberkedő-kövérpátyolgató-lovagias kontentté, azt meg remek érzékkel áruvá változtató szektavezér, és úgy gyárt kommentet, iszonyatos tömegben, hogy kipécéz valakit, leszedi a tartalmát, aztán beáll elé (tiktokos technika), és ilyen nagyon meggyőzően, bölcsen, leereszkedően, mintha bárki kérdezte volna, vagy főnök volna, elmondja, hogyan helyes gondolkodni, élni. csak közben mind megúszósak, dagadtak, és ez egy fitneszoldal volna.
a lényeg, hogy azt kell szeretni, aki nem sportol (de “küzd”, “igyekszik”, “végleg elhatároztam, hogy gyúrni kéne”), vagy zabál, mert az olyan emberi. aki nem zabál, az étkezési zavaros és kérjen segítséget. nem túlzok. lúzer, hisztis, panaszkodó = jó ember, ennyi a logika, többet nem érdemes keresni. ezzel szemben aki nem tapsol a kövérek diktatúrájának (ami Amerikában valódi hegemónia), vagy e dogmáktól mentesen fecseg, hogy őt mi zavarja a teremben, vagy “fitneszfasiszta”, mert megnézi a címkét az élelmiszeren, esetleg csak organikusat/feldolgozatlant eszik, ketózik, vagy van neki kockahasa, “vékony”, annak a kurvaanyja, őt kioktatjuk, lejáratjuk mi igazhitűek.
(és ami a legdurvább, csomó ezzel jöttek: te ugyan skinny vagy, de belül csúf... én, skinny. elvarázsolt kastély!)
a szektavezér kommentál és kioktat, majd nekiesik a pár százezres követőtábor az aktuális prédának, ők majd megnevelik! a nyuszis rajzaimat ócsárolják, haljak meg, öreg vagyok, szóval gondolhatjátok, hogy csakis a világbéke, a jobbító szándék a fontos nekik.
vihar a biliben ez is, mint mindig, csak ez most, mint a 2017-es “yogagate” is volt, nemzetközi méretű. és amiért tanulságos: a nagy toleráns jogvédők megmutatják igazi arcukat. semmi illúzióm nem maradt, mert ezt csinálják vagy tolerálják mind, és igazodnak.
Hogy is mondta a drága Magdalen? “I’d rather be rude than a fucking liar.” Királynő!
az amerikai/angol nyelvű nagyságrend elképzelhetetlen magyarként, pedig ez pont ugyanaz, mint Angéla, Szentesi stb., a módszereik is azonosak, de ott ezerszer annyian nyomulnak rá a célpontra, és még éhesebben. sokkal jobban megtanulták, magabiztosabban hajigálják az álszent dogmákat: tilos a “gyűlölet”, a “body shaming” és “misgendering”, de közben haljak meg, fasiszta és ronda vagyok, ilyeneket ír UGYANABBAN az üzenetben a “no space for hate” oldal. Ráderőszakoljuk a jóságot!
Fel nem merül, hogy a tanaik nem univerzálék, megdöbbennek, ha látják, hogy nem osztom az önáltatósdit vagy a tabuikat. a kommentelő nincs tisztában vele, hogy ő nem “jó”, hanem MORALIZÁL és KIOKTAT.
vagy a “seek help” fordulat: ezek úgy gyártják le minden apróságból a problémát, hogy problémaképzés eltartsa a fél lakosságot kitevő, “segítő” heréket. miközben semmi bajom – nekik van. közben vígan bodyshamingelnek engem, és nem az, akit én (már ha ez az volt, szerintem csak sértődés), hanem idegenek. ja és úgy van intézve a háború, hogy én ne tudjak válaszolni.
és mindez miért? mert James Cappola elhízott, de platformot akar. és mindenki azt gondolja, hogy nem létezik jó forma önkínzás nélkül. én is étkezési zavaros vagyok, skinsy vagyok. ezek megőrültek.
lehet, hogy Amerikában tényleg nincs?…
én nem bírnám
fontos, hogy kimondjam az igazat, engem ez gyógyít.
van egy paradoxon: annyira erőszakolták a lejáratást hazudozva (falopás, kitiltottak edzőteremből, gyilkosság, kismacska szétvágása stb.), hogy senki nem hisz már nekik.
és amúgy… nem kell olvasni a csőcseléket. csak odakenni, a saját oldalon maradni, nem nézni a hiú, sértődött, élvezkedő reakciócunamit. rengeteg új követő jön mindig amúgy.
régen gyűjtöttem a fordulatokat, típusokat, meg érvelést is gyakoroltam, de annyira nem hasznosak a mondataik.
színház?
ma esti: Máté Gábor rendezése Budaörsön, Katharina Blum elvesztett tisztessége. felemelő, feszült, vicces, nagy színészi erővel. benne Kocsó Gábor, aki szerepelt már a blogon: tapsművészet
Atlétikai vébé augusztus 19. és 27. között, az utolsó esti döntőkre van jegyünk, illetve futok is 27-én egy tízest a lezárásokban (a maratonisták után).
Hogy úgynevezett bátor-aktuális beszólás megy a hatalomnak valami klasszikus színdarabból.
És nem lett semmi.
Én ezt unom, ezt a debátorságot. Valamit kéne éreznem, de nem érzek, és nem akarom ezt többé átélni színházban. Kellemetlen. Annyira, hogy el is rontja az estét.
Rontja a katarzist, azt, hogy van színpadkép, ötlet, és a színésznek van hangja, mozgása, kisugárzása, ereje. Öt nagyervint kinyír egy fóliázott lakatosmárk.
Mondjuk az ilyesmit ők is hisztinek tartják és viccelődnek vele, de legalább a néző is elidegenedik. Lakatos Márk a Konferansziét játszotta a fóliás magánszámmal. Itt Béres Attila rendező, Ónodi Eszter és Nagy Ervin színészek beszélgetnek:
Na várjatok, a Chicagóról akartam írni, de van frissebb:
Az egyik író (költő), aki nem írt mostanában semmi jelentőset, és nem róla szól a kultúrsajtó, de sosem szólt amúgy – én is csak a coming outjáról szóló Narancs-publicisztikát olvastam tőle, noha művelt ember vagyok –, nyilvánosan szóvá teszi a rendszerelnyomást annak az írónak a posztja alatt, aki épp hatalmas ally, és van is elérése, mert mostanában üstökösnek számít. Közepes író vagy? Vedd elő a buzikártyát! Mi mással nyernéd meg az olvasót?
Írd a homlokodra az orientációdat, avasd politikává, írjál a rendszerről okoskodó, elemző mondatokat, korhold a szövetséges heterót is – mintha nem a kudarcod fájna. Ne mulaszd el az elnyomást hangoztatni, nem lehet elégszer beszélni róla! És “a nap végén”, fújj, magyar költő amerikaiaskodik. (Ezt úgy mondjuk, hogy végeredményben, összességében.)
Mintha érdekelné az írónő a Gerevichet (aki egyébként Szvoren Edina, a minősége jogán ismert, és soha nem háborog így).
Ami engem illet, az ilyen viselkedés eredménye: egyértelmű, azonnali bojkott. Írjatok jó szövegeket!
Szóval, szombaton a Chicagót szombaton, felturbózták (és meg is húzták) a tavalyit, vannak benne mindenféle Bátor Beszólások, Amelyeken Nevet A Közönség – hát, én nem. Ahogy elnézem, nem is a klasszik színházjáró nevet, hanem a megyeszékhelyi öltönyös, állaza sugardaddy vállalkozó a csöcsös-platformtalpú macával, aki a kétezerötszázas aperolspritzet úgy issza, mint mi a csapvizet. Legfőbb erénye, hogy kicsengeti a tizenhétezres jegyet.
Ha színész lennék, nem a harsány-buta kacajból, a triviális, sőt megjósolható poénra adott alantas reakcióból nyernék erőt, hanem a megdermedő csendből (ami persze szabadtéren nem nagyon tud lenni). Minden profi, elképesztő, mit alakít Mészáros Máté, Ónodi Eszter, Czakó Julianna és Nagy Ervin, de ezek a kiszólások olcsók és önimádók. Beriaszt a hamisságdetektor, amit megfejel az is, hogy a konferansziénknak finoman szólva nincsen beszédtechnikája, se hangképzés, se mondatlejtés.
Amúgy több ilyen gesztus nem csak poén, hanem megrendítőnek van szánva (a fináléban mindenki bőrönddel énekli, hogy “Ez szép… ez jó… ez csúcs”), de mit jelent ez? Kéne valamit éreznem? Tényleg el akartok menni? Magyar anyanyelvű színészek, innen?
De legalább ők jól szórakoznak, hogy milyen Erőset Mondtak.
Hiú ábránd azonban azt gondolni, hogyha nagyon szépen játsszuk el a Chicagót, akkor másnap reggel forradalom lesz Szegeden.
Mondja Nagy Ervin a fent linkelt interjúban. Pedig pont az a forradalom. Higgy nekem, Ervin, huszonöt éve járok színházba, és törzsnézővé biztattam a boggal több száz embert. A szépen játszás, a minőség, az a forradalom. Azt mindig meg fogják fizetni, ott teltház lesz és valódi katarzis. A talmisággal szemben a minőség a gesztus! Nem a direkt kiszólás meg a tokenbuzi giccskirály a kiszámítható nyafogással. (Akit egyébként nem bánt senki.)
Hány éve döbbenünk már meg az ilyen bátorságon? De tényleg. Főleg Alföldi, főleg az az Átriumban, ott mindig jól beszólnak az oligarchának, minden travi bátor és mennybe megy, “alámegy az előadásnak a valóság” – hazaballag a néző, és másnap ő is ott közbeszerez, nyaral, iskoláztat, néz meccset, ahol kénytelen, mert minden erőforrás náluk van. Liberális fiatalok is az MCC-be járnak.
És miért van így? Mert nem volt elég erő, ember, karizma, hogy ezeket leváltsa. Min csodálkoztok? Ti megvezetettnek tartjátok és lenézitek a választókat? Vagy még nem hallottatok arról, hogy a polgárok igen nagy része nem kér abból, amin ti pörögtök – és nem azért, mert nincsenek edukálva. Éppenséggel unják a kenetteljes szövegeket az elfogadásról. Egész Európában, az euroatlanti közegben válságba került a liberalizmus. A Rózsadombról háborog a csok szűkítésén (!) a harmincnyolc éves, koktélozgató, agyontöltött arcú szingli, aki lakáskiadásból él, közben jócsajkodva szelfizget, hobbiból edukál, hergel lincseléseket, jóemberkedik. Mit tud ő annak az életéről, aki lakáshitelt törleszt, óvodát keres, számológéppel a kezében vásárol tejet és felvágottat, és csak reméli, a gyereke nem vadul el tőle holmi divatos (és költséges) ideológia nevében?
Egyébként a Katonában, Örkényben, Radnótiban nem szoktak ilyen direkten kiszólni. Mert ott tudják, hogy ez rontja a nívót. A könnyen hevített hangulat annyit is ér. (A Bajnokban sem ilyen a rendszerkritika, hanem konkrét történetet mesél el, amely a konkrét politika nélkül is érvényes.)
A klímatémát sem oldják meg a vászonszatyraitok, vegán sütijeitek, facebookos háborgásaitok – leginkább semmi nem oldja meg, de az utolsó réteg bőrünk akkor is a tisztánlátás. Legalább ne áltassuk magunkat. És főleg ne a két lábon járó, kiszáradt konzumszaloncukrok avassák magukat szentté a hashtagjeikben. Ugyanígy hazánk szomorú állapotain sem segít a “bátor” infláció-, fólia-, Lölő-emlegetés. A kápózás, -fóbozás, a nagy elemzések unalmatokban, az egész fölényes ítélkezés. Mérhetetlen műveletlenséggel, tudatlanul és indulatból elemzik a társadalmat.
És külföldről, ez a kedvencem. Elmentetek, ott kolbászból van a kerítés, hát örüljetek… És a teljes vakság az ottani társadalom súlyos, mély árkaira. (Istennek van humora, Meloni lett az elnök a külföldre menekülő íróházaspár új hazájában…)
Vannak nagy pillanatok az életben. Ez volt tegnap.
Mi lett ebből a gyerekből?
És belőlem?
A bejegyzés elejét még pedagógusnapon írtam.
Én nagyon akartam tanár lenni. Erre készültem tízéves korom óta. Nem érdekelt a jövedelem, a korai kelés, én szólni és elmét formálni akarok, megismertetni gyönyörű nyelvemet és annak művészeit. Mentem is tanár szakra nyílegyenesen, üdvözült lélekkel, mint aki a mennyországba jut be.
A gyakorlótanításaim során is csodagyereknek tartottak. (Magyarból, csakis, az angol nagyon nem ment. Én csak magyarul tudok.) Három budai iskolában tanítottam, mindhárom gimnázium, és elitnek mondhatóak (szellemileg, anyagilag). És fél évig a Trefortban, helyettesként.
Először is: a héten négyszer sikerült elmélyülten haladnom a Művel – ez nagyon jónak számít, tavasszal nehezen ment. Reggel és csöndben, magányban kell írni.
csak az olvassa. én szóltam 