kéreg

ez is neked

Nekem egy csomó kommunikációs problémám volt az emberekkel egész életemben, és emiatt rengeteget szenvedtem. Fel sem ismertem, mi a gond, csak azt, hogy nem értjük egymást.

A gond az, hogy nem mondták, a hátam mögött mondták, letagadták, elkenték, átfogalmazták, nem gyanakodtam. Én meg mondtam. Mintha az életem múlna rajta. Szemléletesen, néha élesen. Magyaráztam, szenvedéllyel és kétségbeesve. Én voltam a hökkenet mindig. A konfliktusos, az arrogáns, a megosztó, jó esetben az őszinte. Nekik könnyű volt, védték őket a szavaik. Bővebben… →

egyszerű

Amikor már ott tart, hogy leesik a fölösleges, és vakítóvá válik a lényeg, akkor az embernek megváltozik a stíluseszménye.

Engem már csak a lényeg érdekel. Öröm, munka, igazság. Kérlelem is a világmindenséget: ne bonyolítsátok. Olyan hálás lennék, ha lehetőség szerint egyszerű lenne minden, kisebb és nagyobb dolgokban is, nem körülményes, nem időrabló, nem redundáns, nem közhelyes. Nem mérnénk le a sütibe a cukrot, nem toporognánk, hanem belemennénk a közepébe, és zöldre váltanának a lámpák. Nem magyaráznánk, ami világos, csak számolnánk vele, ellenben beszélnénk arról, aminek van hírértéke.

Bővebben… →

dicső sumér rokonaink

Az egyik olvasó a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló írás alatt Padányi Viktort idézte mint történészt. Kommentje nem jelent meg, szemöldököm felszaladt. Utánanéztem a figurának, minimum kétségesnek tűnik, és miért nem vagyok meglepve, hogy publikációi témái között felbukkan a sumér–magyar nyelvrokonság is.

Na, mondom erre, ezt már megírom, amúgy is terveztem, egyetemista koromban hosszasan kutattam a témát.

Tehát, a magyar nyelv a sumér nyelv rokona. Bővebben… →

panta rhei

A tegnapi bejegyzés sokakban riadóztatta a szülőt, pedagógust, nyelvművelőt. Tarolt a facebookon, kaptam miatta számos levelet. Hogy én itt a káromkodást propagáltam. Holott a bejegyzésem nemhogy nem helyeselte, nem is érintette a “mindent kötőszónak és töltelékszónak használunk” jelenségét, sem a szabadszájú értelmiségi körökben dívó sűrű trágárkodást. Egyáltalán nem helyeslem és nem is hirdettem a sűrű bazmegezést. Nem szokásom nekem sem, és nincs a helyén, mert ennyi bajunk, indulatunk egész egyszerűen nem lehet, passzióból meg nem stimmel, mert nem kifejező.

Erről, a kétszázharminchármas buszon kötőszóként használt geciről, a mai fiatalokról egyáltalán nem írtam, nem vettem védelmembe őket. Bővebben… →

trágár

a magyar szakos, nyelvi szerkesztőként is dolgozó blogger állásfoglalása arról, miért nem csúnya a csúnya szó, miért van helye egy sor igényes szövegben, művelt nyelvhasználók írásbeliségében akár. tabutlanság ez, nem durva lélek, erre szisszenni tájékozatlanság és kispolgáriság. 2014 januárjából. 323 komment.

Ez még egy népszerű félreértés. A stilárisan színvakok, akik csak a harsány színeket veszik észre, a pasztellrózsaszín és a fáradtrózsaszín közti különbséget nem, és simán keverik a létemre és a lévén szavakat, hogy rosszabbat ne mondjak, rendre megütköznek a csúnya szavakon, és felróják nekem.

Csúnyán beszélni nem szabad. Erre tanítjuk a gyerekeket is. Bővebben… →

a nagy helyesírási kvíz, mindjárt kettő is

Hajnalkám rágta a fülem, pallérozzuk hát tovább az elménket. Azt viszont nem engedi ingyér a Poldaddy, hogy húsz kérdés legyen, de tíz lepkefing volna ezen a napfényes (…) szerdán, igaz-e? Így aztán kétszer tíz.

Sablont váltottam, így középre kerül a Finish quiz funkció, nem lóg ki, de a drót beakadhat a szemedbe.

HELYESÍRÁSUNK ALAPJA ÉVEK ÓTA az Osiris kiadványa, az attól eltérő megoldásokért és az ebből származó önérzeti károkért stb. nem vállalok felelősséget.

Értékelés. Bővebben… →

meg-fej-tés

A rég várt kvízmegoldások. A helyes megoldás a legfelső, de csak mert mindig azt találták el a legtöbben, és zöld. Utána a százalék: az összes válaszoló közül ennyien tippeltek helyesen. Kérdésenként magyarázat. Beszéljünk róla! Kérdezzetek, keressetek, válaszoljatok.

Bővebben… →

kvíz — nyelvi rutin

Itt van a rég várt kvíz. 90 százaléktól átengedem a vizsgázókat. Ne puskázz, hanem törd a fejed, és fuss neki többször. Nyugodtan vitassátok meg kommentben az egyes válaszokat. Lesz irodalmi és helyesírási kvíz is. Fejlődjünk együtt. Kozma Szilárd mégiscsak olvassa a blogot.

szétunják magukat

Az újságírók egyrészt elkopnak a darálóban, másrészt szétunják magukat. Meg aztán megtanulták még általánosban, hogy a szóismétlést kerülni kell, és amúgy se baj, ha több a karakter, főleg, ha épp nincs mit mondani. Úgy is érzik, színesíteni kell a stílust, mert az kifejezőbb és érdekesebb, az ingerküszöb meg rendületlenül emelkedik. Nem is az olvasóké, inkább a sajátjuk. Ha nem Kosztolányi az eszmény — aki szerint ami egy szövegből kihúzható, azt ki kell húzni –, akkor néhány másoktól ellopott, unásig ismételt panellel megúszható a tisztességes mondatalkotás elsajátítása. Ilyenkor KÖRÜLÍRJÁK azt, amiről szó van, leggyakrabban az embereket, és olyan, egyébként megdöbbentően bornírt kifejezéseket használnak, amelyek a sajtón kívül nem léteznek. Bővebben… →

én leszek a belügyminiszter

A tegnapiban, amit olvassatok el, mert nagyon ömlött, írtam ezt:

Én legalább húsz komolyan vett forrástól kaptam meg (…), hogy nekem kell az amúgy rendben lévő világhoz felzárkóznom. Hogy ismétlem a helyzeteket, én választom ezeket, elődeim sorsát élem önkéntelenül, bevonzom (halljátok a szirénát?). (Azt is letartóztatnám, aki ösztönnek nevezi az önkéntelen, nem tudatos reakciót.) (Meg aki úgy köszön, hogy szép napot.)

Újak és középhaladók kedvéért, hogy ez mire utal, mert nem ma kezdtük, összegyűjtöttem a belügyminiszter-motívumot a blogról: Bővebben… →

én többé nem

Én többé nem félek átgurulni a Kékgolyó utcán. Lefelé, egyirányú. Felfelé egyirányú. Mindig szél, mindig alkonyat, mindig bizonyosság. Bővebben… →

a segédigék

Ezt, hogy should, sokszor említettem már, az egyik címkém is ez.

Most egy kicsit részletesebben leírom, mire gondolok, amikor ezt a metaforát használom.

A segédigelét azt jelenti, hogy Bővebben… →

tanuljunk magyarul! 21. — sok a dolog

Ez a jó abban, ha az ember egy kicsit még visszafekszik kutyázás és lánygyermek óvodába készítése után: félálomban előjönnek a hűtlenül félbehagyott dolgok, ez a sorozat is például, pedig mennyi ötletem volt még nyáron. De hát korszakok vannak, máson jár az agyam. Nem annyira bűntudat formájában jelentkezett, inkább egy teljes új bejegyzésként, a következőképpen: Bővebben… →

az olvasó kérdez

Beszélgessünk erről! Írjatok gondolatokat, történeteket!

Mifelénk, Székelyföldön, úgy látszik, kinőhetetlen szokás a gyerekek rémisztgetése nevelés címszó alatt, ráadásul kéretlenül, tehát kontrollálhatatlanul. A nagyszülőkkel megbeszéltük, hogy nálunk nincs zsákos ember, fekete ember, rossz bácsi stb., a gyermeket nem zsaroljuk szeretetmegvonással, nem szégyenítjük meg büntetésből stb. A játszótér, az utca, a szomszédok azonban igen erős faktornak bizonyulnak. A kétéves fiam az elmúlt napokban többször mondta például az ebédre vagy a játékaira, hogy elviszi a cigány, sőt, amikor egyik játszópajtása sírva fakadt, mert megütötte magát, azt mondta neki, “Vijázz, eevisz a tidány!” Köpni-nyelni nem tudtam, igyekeztem oldani a helyzetet (valami olyasmit mondtam, hogy dehogy viszi, nem viszi el senki, hanem mi megvigasztaljuk Csanit, hogy ne sírjon), de a cigányozásra fogalmam sincs, mit mondjak. Bővebben… →

tanuljunk magyarul! 20.: váó, egy indulatszó!

Már elment Nádasdy tanár úr, már írhatom. Hogy ez ítélkezhetnék, fintorgás vagy csak stílusérzék? Megüti a fülemet a sok angolból átvett-torzított indulatszó, az

upsz

, a

váó!

, a

nyamíííí Bővebben… →