lélek címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: diagnózis
ne add el magad!
2
Ott tartunk, hogy nem lehet néven nevezni a dolgokat. Nemcsak az a kötelező, hogy transznő, she, her, és tilos kimondani az igazat, hogy férfi. Ez van magyarul is: szexmunkás, így kell nevezni, ha a liberális jóságodat fitogtatod. Tehát nem prostituált, juj, azt nem szabad.
A harmadik generációs feminizmus erőszakolta ránk ezt: nemcsak a férfiak nők, hanem a szex is munka, és szexmunkásnak lenni empowerment.
Mint azt egy prostituált találóan megállapította, a gazdasági kényszer annyit jelent, hogy nők bármi mással a töredékét keresnék. Tehát nem éhenhalásról van szó.
Bővebben…Védett: új korszak jelei; valakivé válni
Védett: az idő múlásáról, a nünükéimről, a kontraszelekcióról, a kortárs írófejedelmekről és mindenféle másról
újra a megbocsátásról
…részben olvasói kérésre. Ez ritka: általában nem használok témajavaslatokat, mert nem tudok úgy írni, hogy más gondolata, érdeklődése indítja el.
Viszont most több gondolatom lett, folytatva a témát. Ez, ez és ez a korábbi poszt a megbocsátásról.
Kerülni fogom a trauma, bántalmazás és áldozat szavakat, mert ezeket egy érdekcsoport kisajátította, kiüresítette és lejáratta, és nem szeretnék olyan találatok között kijönni a keresőkben, amilyenekben ők.
Három témáról írok: 1. a szó jelentése, 2. a veszteség és a megbékélés mint monetarizálható termék, 3. Esterházy Péter.
Bővebben…mindenfajta lelkizést ostobának és leegyszerűsítőnek tartok
Ami a médiában fogant. Ami divatos, és teljesen ellepte a beszélgetéseket: nem tudsz úgy öt megállót utazni, hogy ne taglalja valaki iszonyú magabiztosan, hogy ki miért viselkedik úgy, milyen zavara lehet. (Olyan emberekről, akik őket zavarják, és akiket van kedvük taglalni.)
Minden lelkizős fejtegetésre, butus zsargonra, gyerekkorba nézésre mély undorral legyintek már. A jó minták emlegetése, a gyermekkor hatása, az egészséges párkapcsolat című móka, a soha meg nem vizsgált törvényszerűségek, hogy milyen eseményekre ki hogy reagál, biztosan úgy, miért úgy… szavakkal könnyedén tükrözve félremagyarázni bárkit, akire haragszol.
Valaki leír egy élethelyzetet, és vadidegen, nem is túl tanult, gyatra verbalitású nők rohannak oda, és száz százalékban, egyszerre tízen írják:
- Menj szakemberhez! (tanyasi, mélyszegény nőnek is)
- A párod nárci, menekülj, ez nem red flag, hanem vérvörös sátorponyva!
- Ne szülj neki gyereket! És másnak se!
Lobster, az egyetlen blogger, akit tisztelek, ezt az össznépi szövegelést görög kórusnak nevezi, képmutató, lehúzó ítélkezésnek. Számára sem kérdés, hogy ki a morális szereplő. Nem a kórus.
Másokról megmondani, hogy depressziós, nárcisztikus, paranoiás, oppozíciós zavara van… ez kurva jó! Úgy érti, csak bólogatni szabad. Nyilván helyes mindaz, és boldogan kell teljesítenem, soha meg nem kérdőjeleznem, amit tőlem az apám, az intézmény, az állam elvár.
De miért ugyanezek a harsány ellenzékiek? Most szabad nemet mondani, vagy nem?
Szabad megvetni a Törvényt? Léteznek gonosz, nagy hatalmú emberek? Gyűlölet őket utálni? Persze, hogy léteznek. Nem, nem gyűlölet, sőt, hasznos. Senki nem mentegette Oszama bin Ladent, például. Én pedig a saját Oszamámat utálom így. Csak abban nem értünk egyet, kit kell utálni. Ki fáj a földnek.
Megdöbbentő módon a male bonding bekapcsolt Vay “Blankában”. Az áldozatvédőknek volna ehhez egy-két szavuk, hogy mit jelent az, hogy “nem jó emberek”:
A börtönbál egy esély. Nem megváltás. Nem happy end. Csak lehetőség, amiből némi szerencsével és sok odafigyeléssel, munkával akár nagyon sok mindent ki tudnak hozni az érintettek.
Az apák, akiket látunk, nem jó emberek abban az értelemben, ahogyan a politikai vitákban vagy családi veszekedésekben szoktuk dobálni ezt a szót. Vannak köztük, akik súlyos, erőszakos bűncselekményekért ülnek. Az egyik beceneve a gyilkos szóból származik, és közülük senki sem állítja, hogy ártatlanul ülne. Az egyik, aki a film forgatásakor még az ítéletére vár, a végén harminc évet kap. Vannak, akik gyermekük teljes gyerekkorát az otthontól távol, elzárva töltötték.
És mégis: a film közben elkezdesz szorítani nekik. Hogy legalább egyszer nézzenek úgy a lányukra, ahogy még soha. Hogy ne hibáztassanak, ne hárítsanak, ne mentegetőzzenek. Hogy ne csak jelen legyenek, hanem odafigyeljenek.
Egy ponton az egyik apa azt mondja: „Nem gondoltam volna, hogy még számítok neki.” És ott, azon a mondaton keresztül látni az egészet: a fiúgyereket, akit soha senki nem szeretett jól, aki felnőtt, hibázott, elveszett, és most, negyvenévesen próbál először felnőtt lenni. Mert egy ötéves kislány, akinek soha nem tudott uzsonnát csomagolni, most odaáll elé táncolni. És csak nézi őt, ő, a felnőtt férfi pedig bőg, mint egy gyerek.
…ám előtte péppé verte az anyát. A filmben sztereotipikus módon mindenki fekete, nyert az afrokártya a bántalmazott nők ellenében.
Az egyikük a báli ruhában még mindig csak kislány, a másik már kamasz, akinek az apja nem tudja, hogy mióta menstruál. Mert nem volt ott. Soha.
Ez csak nekem para? Egy külön élő, leszarós apát miért a lánya ivarérettsége érdekli?
*
A diagnosztizálgatásról eleget írtam már, most kiemelek további aspektusokat a lelkizés trendjéből. Miért éri meg nekik:
– önerősítés, a jobbantudás élménye, “én átlátok rajta, tahát hatalmam van*”, “ő a beteg”, addig se kell magaddal foglakoznod,
* nincs
– a lelkizős szakmák érdekcsoportjának jól jön ez a trend, és nemcsak a valódi terapeutáknak, hanem a tartalomkészítőknek, kócsoknak is, mert lesz kattintás a millió nárcizmussal, ADHD-val foglalkozó videójukon azoktól, akik “ismeretterjesztésre” vágynak, “nagyon hasznos tartalmakra”. Így már körülményesebb szavakkal utálhatod az alsó szomszédot.
A tartalomözön az “igazi, diplomás” pszichológiához képest olyan nívó, mint a távolból szűrődő négynegyedes rádiópop flexzajjal és autóforgalommal, madárdallal vegyítve mondjuk a koncerttermi Bartókhoz képest. A “hivatalos” pszichológiának vannak (kellene, hogy legyenek) garanciái (nem akárki, nem gonoszságból, nem pletykálva, nem emberellenesen mond, kérdez, javasol. És akiről a diagnózist adja, az nem az ellensége, nem akarja magának a javait), de én az “igazi pszichológiát” sem tartom sokra: nem gondolom egyetemesnek, hanem egy értelmezési verziónak tartom, amely mellett van egy sor másik: a racionális, az irodalmi, a vallásos – és azé, aki nem akar okoskodni, mélyre nézni, csak él, ezért leszarja a sok középszerű dumát.
Milyen forradalminak, áltudománynak tűnt hajdan a lelkizés – és mára ez lett a hegemónia.
Ahogy Gergő mondta: az anyához való viszony, a lélek, a múlt elemezgetését a kanapén művelt, gazdag bécsi polgároknak találták ki. A “tiszalöki picsáknak” az álomfejtés, rontáslevétel, a kávézaccból való jóslás érhető el a faluvégen.
(És ugyanannyira is jutnak vele.)
Rég nem arról van szó, hogy bárki megértse önmagát, elgondolkodva élete eseményein ő maga bátrabbá, kiegyensúlyozottabbá váljék: másokat elemeznek, minimum etikátlanul, de inkább lejáratási céllal, és ferde szándékkal. Ki az erős, kit lökünk ki? Amíg arról fecsegsz szakszerűnek tűnő szavakkal, ki miért csinál mit (és ebből csak a ki stimmel), amíg másokban mintázatokat vélsz látni, addig sem kell magadat elviselned.
Ez a fő cél.
És még azt árulod el, hogy elemi szinten nem érted a másik mondatait. De rosszallod. A lényeg, hogy ő rossz, ezt te már előre eldöntötted. Hát miért nem ezt mondod? Minek a sok duma?
Ha nem csinálod, akkor meg hallgatod a kollégádat, hogy annak taglalja a “személyiségavarát”, akinek a pozíciójára fáj a foga. És milyen édes másokat a rájuk ragadt “tudással” kipletykálni! Csak azt nem értem, hogy nem szégyellik.
Erőst kedvelem még azokat, akiknek a személyiségük az, hogy van nekik valami különleges, ám még vállalható, kellően ritka zavaruk. És mint monogramos táskával hencegnek azzal, az ő pszichiáterük milyen komoly és drága.
Pszichiáterhez járni is státusszimbólum. A diagnózis pedig a felmentés. Miért nem csinálnak semmi értelmeset? Miért van igazuk, amikor nincs? Mitől különlegesek? És bátrak is, mert nem titkolják el! Micsoda manipuláció! “Személyiségzavarom van”, úgy érted, mindenki utál?
De a képzett “szakemberek” is leszerepeltek, mert politikai karddá váltak, beállnak ideológiai woke-oskodásba, buzit, fetisisztát, transzvesztitákat simogatni. Az ellenzéki jajongásban érzelmi zsaroló posztokat írnak adóegyszázalékokért.
Amikor azt róják fel, hogy a taglalt személy “nem alkalmazkodik, nem tud beilleszkedni, a környezetének teher”, akkor egészen ostobán feltételezik (mert meg kellene kérdőjelezniük), hogy a társadalmi norma, a tekintély, az intézmény, a közösség a normális, és érdemes és erkölcsös hozzájuk igazodni. Ez pedig maga a szolgalelkűség. Legkésőbb a huszadik század közepén rá kellett volna jönni, hogy “a társadalom”, azaz a gyáva kisemberek tömege mire képes és milyen könnyű őket megvásárolni, megvezetni. Választáson hatalomba juttat elnyomó pártot. A saját békés szomszédait, jótevőit jelenti fel előnyökért, küldi őket a biztos halálba.
Onnan is tudjuk. hogy a görög kórusnak nincs igaza, a képmutatás és a hazugság nem bug, hanem feature, hogy amikor valaki autonóm, kanti értelemben vett morálja van (belső törvény), és nem hallgat a visszásságokról, esetleg vannak kiemelkedő képességei, akkor törvényszerűen megkapja az elmebeteg minősítést ezektől a sunyiktól. Akiknek oldalra jár a szemük, hogy villával vagy kézzel kell-e enni a sütit, minden apróságért közösségi jóváhagyásra várnak (ciki ebben a ruhában menni buliba?), és olyan erős bennük a megfelelési kényszer, miközben belső szabadságról posztolgatnak idézeteket, hogy már elsőben is másoltak rajzórán (G. halhatatlanja ez is).
Az meg egyenesen siralmas, mennyire nem tudnak emberek egymással mélyen beszélgetni. Spontánul és ingyen. Rég nem kapcsolódnak. És ezt pótolják az unott, vakarózó pszichológusnál drága pénzért. Egyébként vagy csetelnek idegenekkel (mizu, szép a szemed, popsiba mehet?), vagy néma csöndben, passzívan fogadják be a tömegkultúrát, képeket és zenét főleg. Nem teremetnek semmit. Halálosan unatkoznak külső ingerek, történetek nélkül.
A hatalomvágy nem csak az “átlátok rajtad” élményben van. Borzasztóan szeretnének hatni a másik tudatára, átírni a valóságát. Mederbe terelni, megváltoztatni, “miért nem inkább…?” alapon kényszeríteni, provokálni – egy idegen embert, akivel életükben nem találkoztak. És nem érzik, ez a buzgalom mennyire nevetséges.
Mintha a kipécézett illető számadással tartozna, hogyan él.
A szavak átírása, a jelentések csúsztatása, ez is. Az ő gyereke nem ám válogatós, hanem ARFID-os! Nem félrenevelt akarnok, hanem ADHD-s. Ő maga nem a rabszolgamelót utálja, hanem stresszcsökkentésre és énidőre van szüksége. Haver, minden perc énidő, nem létezik külön!
Nem lusta, hanem végrehajtási zavara van – ez a kedvencem, Singer Eddie nonbináris polihisztor frankón taglalta, hogy ő ezért nem mosogat. Hú, nagyon extra vagy!
Szerintem nem léteznek mentális betegségek. Valahol, távol, talán, de így a mindennapjainkban, működő életekben nem. Aki kedvetlen, katatón, hangokat hall, menjen az erdőbe futni. Csak fájdalomreakciók vannak, a nyomorúság túlélésének stratégiái. Nagyon ritkán szervi bajok. Másrészt meg mindaz, amit lelkizéssel magyaráznak, nem egyéni, lelki, hanem társadalmi gond: túlhatatom, kapitalizmus, férfiuralom.
Az én életem kapcsán azt mondhatom, hogy azt nevezitek elmebajnak, ami irritál titeket, és aminek neve autonómia, szabadság, tehetség. Tekintélytisztelő alkatrész-emberek úgy érzik: a feladatom az életben beilleszkedni, eltűnni, besimulni. Ők éreztetik velem, hogy be kell tartani a szabályt (persze ők nem tartják be, eszükben sincs: a törvénytisztelet performatív, nincs elfogadottság, közösségbe tartozás, mert sunyik és a való életben mások bűzhödt szarkupacként kerülik ezeket az embereket).
Hát miféle autópálya ez, amin én egyedül szembemegyek? Mire jó az őrült robogás? Itt valaha nyulak éltek! Minek autópálya? Hova tartotok rajta?
Bájosan naiv elképzelés, hogy a normális, jóságos, szorgalmas emberek némelyike sikeres lesz, majd ezek a senkik, akik nem jóságosak, nem szorgalmasak, és csak normatívak, nem normálisak, őket majd elismerik, MERT NEM OLYAN, MINT ÉN, hanem szép, “kellemes nő”. 😀
A lelki magyarázgatás is ideológia és trend. Ma így illik értelmezni, ezt illik mondani.
Vannak a szégyenteljes diagnózisok, azt mások kapják, és vannak a saját használatúak. Élvezik, hogy ők Azok. Milyen különlegesek! Micsoda szenvedés!
Nem az a veszélye, hogy nem igaz, hanem a keretei is hamisak.
Van például a Bennfentes. A linkelt videó a nárcisztikusokról szól, és bő tíz percig a radikális Veknin videójának tartalmát meséli (mintha nem nézhetnénk meg azokat ugyanúgy a YouTube-on). Sam Veknin egy pszichiáter, e terület a specialitása, ő menthetetlennek tartja a nárcisztikusokat és ebben nem ismer pardont – csakhogy ő a személyiségzavarosokról beszél, akiknek valódi diagnózisuk van. Sok követő úgy rajong kommentben, hogy nem fogja fel, hogy nem a Bennfentes állításai ezek, pedig vagy tízszer elhangzik a külföldi név. Vankin szerint a nárcisztikus (ő tehát az igazira gondol) ellenáll a tanulásnak, a terápiának, az erkölcsnek. Sétáló temető, kietlen sírhely a lelke, belül már meghalt gyermekként az őt ért bántalmazások miatt. Vannak tehát a gonoszok, akiktől én, a videó készítője megóvlak azzal, hogy elmagyarázom, mi ez az egész, de te, akihez szólok, nem vagy ilyen, hiszen hallgatod ezt a videót. Mindenki másra dobja rá. Ha összeírnánk azokat, akik mondják, hogy mások nárcisztikusak, meg azokat, akik szerintük azok, akkor több ember lenne, mint amennyi van. Majd az utolsó hat percben a saját szakállára gesztust tesz a Bennfentes, hogy ez nem ennyire reménytelen, mert a nárcisztikus személyiség egy spektrum (nem jönne ki ugyanis a matek ebben sem, ha mindazokat érzelmileg üresnek és fejlődésre esélytelennek tartanánk, ahányakra ezt rámondják a butus magyar követők).
Ismét az a cél, hogy a szavak ne jelentsenek semmit (sajt, nő, család), tehát van normális nárcizmus (nem van önmagad ellensége, figyelsz a saját érdekeidre, néha elégedettséget érzel és közönségre vágysz…), és van a nem normális, a határ pedig nem éles – izgalmas kérdés, hogy ki mondja meg, melyik mi, és kit miért zavar az, amit a másikban nárcizmusnak titulál. (Elhagyott nők jönnek ezzel.)
Vagy van értelme a szavaknak, vagy nincs. Valaki vagy nárcisztikus, vagy nem. Valami vagy sajt (tejszármazék oltva) vagy nem. Vagy nő, vagy nem.
Kovács Balázsnak szektaszerű követői vannak, és állítása szerint napi négy órát foglalkozik a témával. Kicsit ráfeszült erre. A csávó sima kócs, ez innen derül ki. Miért jó ez neki? Azért, mert ez az üzenet kelendő, jól fial. Nézettséget, figyelmet, publikálási lehetőséget. A csatorna és a facebookcsoport fizetős. Tudományról hablatyol, meg árnyaltságról. Rengeteg ember nem képes szembenézni a saját felelősségével a balsorsát illetően, és itt árnyalt is lehet.
Milyen érdekes, hogy én nem lettem nárcisztikus, amikor engem hatóság vizsgált. Meg is hekkeltem a híres személyiségteszteket, de állították, hogy ezt nem lehet átverni. Azaz, mindegy, mit mondok. Akár ötletszerű, előre eldöntött, betanult válaszokat. A feljelentőm kényszerített igazságügyi elmeorvosi vizsgálatra, én pedig tudtam, hogy az én elmémben nem fognak turkálni rosszindulatú idegenek, akik elhitték a hazugságokat (hogy én meg akarom őt ölni), abból a sztoriból indultak ki, ami a vádiratban állt. Mindegy volt, mit mondok. Fura, bizonytalan is lett a vélemény. Pénzről van szó, egy ilyen vizsgálat több százezer forint.
A bizonytalanságra az utal, hogy enyhe fokú kevert zavarnak titulálták, paranoid, énes színezettel.
De nem nárcisztikus.
Mindegyik kamu.
Én tudom a valóságomat, velem történt, és megértem, hogy ez az egész a leginkább engem érdekel, én élek benne. Másvalaki nemcsak nem tudja a részleteit, vagy hogy milyen volt megélni, hanem mindegy is neki.
Tehát van egyvalaki, aki más (nem a világon az egyetlen, hanem a konkrét szituációban). A mindenki szembemegy az autópályán, ellenséges, opponál stb. kinyilatkoztatások mögött van egy előfeltételezés, amelyet soha senki nem vizsgál, és ami kb. az, hogy a világ rendben van, a többség, akihez igazodni kellene, tiszta szándékú, jó fej, nem igazságtalan. Pedig ezek, akik megállapításokat tettek a személyemről, korrupt, szakmaiatlan, pénzéhes emberek.
Hogy a szülő vagy a tanár jót akar, és anomália, amikor árt; hogy a tekintély általában rendben van. Nincs rendben.
A terápia mint életforma és csevegési téma is visszatetsző. Ezek a nők, akik százreket fizettek ki, hogy valaki komolyan vegye a sirámaikat, és legyen egy tér, egy óra hetente, amikor csak nekik lehet igazuk, mindig nagyon hálásak, mert mennyit segített a “szakember”. Holott ők a mondataikkal ott magukba sulykolták bele, hogy “nem is úgy volt”. Mindaz, ami elhangzik, az ő verziójuk, és azt sem tudják híven elmesélni. Az önbevallás mindig bajos. Oké, hogy neked könnyebb, ha a terápiában mesélsz, és átírod a történetet. Biztos jó érzés, ott te soha nem leszel hibás. mindig csak a másik, aki bántott. De az egész hazugság, és a hazugság az élet árkait mélyíti.
Mint valami hamis vallomás. Az érzéseid, meg hogy ki mit csinált. Nem kell letenni a haragot, mert van jogos harag. Nem kell mindig nyugodtan, érzelmek nélkül viselkedni, mert ez a pszichopaták szokása.
Az emberek nem egyformák, ezt kéne megérteni. Akit nem kedvelünk, azt elkerülni, akit szeretünk, azt örökké szeretni és nem elárulni. De olyan nincs, hogy valakinek a morzsáit összeszedegetjük és a saját nyughatatlan frusztrációinkat formázzuk meg belőle. Minősíthetetlenül ócska a divatos lelkizős magyarázatosdi.
Vigyázz a kóklerekkel, az “érdekes videók” készítőivel! Ezek agyoncsócsált, biztosra menő, szépen csomagolt hazugságok. Senki nem lesz jobban ettől, se te, se akit “nárcinak” nevezel. Nem csak állításokkal kell vitatkoznod, nem csak a divatos módon konszenzussá lett állításokkal, hanem felismerni, hogy már az alapfogalmaik, a kereteik sem stimmelnek, legfeljebb korlátozott érvényű, alternatív magyarázatok olyasmire, aminek van sokkal egyszerűbb magyarázata (a férjed simán seggfej)..
Feloldom azt a bejegyzést, amit az eljárás alatt jelszavasként tettem közzé. Akit érdekel, hogy hogyan és miért álltam ellen a hatósági erőszakos vizsgálgatásnak, ma éjjel már olvashatja.
negyvenkilenc éves lettem én
Csodálatos volt a születésnapom! Köszönöm a köszöntéseket és mindazt, amit küldtetek!
Mondom magamnak a hétvégén: ezt a napot emlékezetessé tesszük!
Bővebben…Védett: anyák napja, kiközösítettség, egyenlőség, én magam
már nem divat a nőket verni
De vajon miért?
Belátták, hogy nem helyes, addig edukáltuk őket? Megértették? Nem hinném.
Előbb nézünk csúnyán, rakjuk ki a fickót, ha erőszakoskodni próbálnak: kényszerű volt a megértés? Dehogy!
Elpuhultak, az ivóvízben lévő női hormonok miatt lettek kövérek és nyugodtak? (Frankón van ilyen elmélet.)
Az én sejtésem az, hogy ugyanannyi a tesztoszteron és az agresszió is, csak nem divat már úgy, direkte nagyobb társadalmi szankció jár érte.
Ne felejtsétek el, hogy a tesztoszteron, ami olyan jól néz ki, amikor mutatják a kicsit lányos fiúkat, hogy mennyivel markánsabb az állvonal, a szemöldökcsont, a szőrzet, az izomzat, egy nagyon problémás Erővel, határozottsággal, magabiztossággal, erőszakkal függ össze. Nem tehetnek róla, nehezükre esik, hogy ne legyen céklavörös a fejük és ne akarjanak megölni valakit.
Hogyan jelenik meg ma, a gyengédebb férfiak részéről
Ezek a férfiak adott esetben megértőek, együttműködők, rájuk lehet bízni négy órára kisgyereket is, sőt, egy ritka egyedet porszívózni is láttak.
Ugyanazokra a csoportokra irányul: nőkre, gyerekekre, idősekre.
Ugyanúgy hatalmi alapú, akkor is, ha gyakran nevetséges az egész.
Ugyanúgy nem lehet megkérni, hogy ne csinálja.
Ugyanúgy felmegy a vérnyomása, és magát érzi áldozatnak.
1. Okoskodik
Olyan témában, amihez vagy mindenki ért, vagy bármilyen vélemény elmegy, vagy a nő jobban ért hozzá (pl. a nő saját dolgai), úgy tesz, mintha ő lenne a szakértő. Akkor is, ha a nő kifejezetten sokat járt utána, mi hogy van. Elhiszik neki, hogy ő volt ott, ő tapasztalta, de gyakran a nő élményeit és tapasztalatait meséli el, átköltve. A lényeg, hogy itt ő kezdeményező agy, ő nem lehet passzív. Erősködik, köti az ebet a karóhoz, mindenből vitahelyzetet generál. Nem áll le, húsz percig mondja, akár órákig, később is visszatér rá. Ha kérdez, az is ilyen: eszköz, hogy beszélgess vele, de a kérdései nem nyitottak, ő akar irányítani, ő tereli a szót.
Levegőnek nézi a nőt, amikor az megszólal, majd öt perccel később innovatívan, tanítgató hangsúllyal, körülményesen adja elő, amit a nő mondott mellesleg. Még kétszer ismétli, bólogat hozzá. Fejet csóvál, hogy a nő ezt se tudja (a nő saját információit!). Nem kap választ. Legalább magával egyetért. Ilyen esetekben nem tudom, hallotta-e, de annyiszor mondja pont ugyanazt, hogy biztosan. Csak azt hitte, az a saját gondolata.
2. Prédikátori hajlam: úgy beszél, mintha felkérték volna, legyen ő a tanító, mondja meg, mi a helyes, hogy kell élni. Nem mindegy, mekkora hülyeséget beszél, másokat büntet-e, és van-e hozzá hatalma. Az én apéám, ha begőzölt, lement a zéárt térben levő kazánhoz és lekapcsolta, nem volt meleg víz). Sokan nyilatkozattak ki, az a kérdés,. a saját életében a saját elveivel mit kezd. Üldögélve baszogat, és csak rá nem érvényes a nagy bölcsesség, vagy ő csinálja a legkeményebben. Illetve: bele akar-e szólni olyanok döntéseibe, akik erre nem v agy udvarias elutasítással reagálnak, határt húznak. Az erőszakos férfi csakazértis nyomja tovább a prédikációt, semmibe veszi a kéréseket, határhúzásokat. És a manipulatív nő is. Ha megszakítod a kapcsolatot, az első adandó alkalommal újrakezdi. Ezért kell végleg, mert semmi másból nem ért.
Akkor folytat nagymonológokat az őt érdeklő témákról, amikor a másik zenét hallgat, olvas, filmet néz. Elkezd beszélni, erre a partner udvariasan kiveszi a fülhallgatót vagy lehalkítja, leállítja, szünet, bólint a partner, vissza a zenébe, és újra rákezd. Őrá kell figyelni. teszteli, hányszor tudja megzavarni, amiben a másik elmélyed.
4. Függőségekbe csatornázza, béna hobbikkal vezeti le
Gamerkedik, pornót és erőszakos videókat néz, kényszeres hírolvasó, meccsnéző. Ide tartozik a társkereső is. Így a partner csak azt érzi, hogy nincs jelen, nem direkten kapja. Az a gond, hogy teljesen zombivá válik, csak elvonulni akar már, megszűnik a képessége, hogy vegye a másik jelzéseit, közösen végezzen vele valós tevékenységet, jólesően beszélgessen.
5. Jobban tudás
Kérlelhetetlen ítéletek arról, mi hogy van, mennyibe kerül (adat, ár, dologi információk). Ezek hangoztatása. fejcsóválva, amiért a nő nem ennyire szarrágó. “Gyerekes, lelkesedik.”
5. Kóvályog
A férfi, aki tehát nem ver és nem is kiabál, a belső feszültségét úgy vezeti le, hogy járkál a lakásban, nem bír egyedül meglenni, megy a társa vagy a gyerek után, akik épp jól elvannak a maguk dolgával. A jelenlétükben mintegy maga elé beszél, vagy figyelmen kívül hagyja, épp mivel foglalatoskodik amaz, elkezdi mondani, mi hogy van. Többnyire elégedetlenül: egészségi állapotára panaszkodik (de nem tesz ellene), vagy azt taglalja, mit kéne megcsinálni régóta, és már mióta nem csinálod. Próbálja elérni, hogy most azonnal az legyen, ami épp őt zavarja, tehát kiszakítsa a másikat abból, amit a pihenőnapon tervez. Miért? Mert unatkozik.
6. Kellemetlen fizikai jelenlét
A kóválygás alesete, ugyanúgy a közelség másokra erőltetése, miközben támad vele vagy ő kér minden figyelmet. Apám úgy uralta le a beszélgetéseket, anyámmal töltött perceimet, hogy odaerőszakolta magát, beállt az ajtóba, rá a küszöbre, és kitámasztott a szemközti ajtófélfának a tenyerét: se ki, se be. Zavarta, hogy erről írtam, itt magyarázta, hogy ő épp megszédült, azért támaszkodott meg, és én milyen rideg vagyok, hogy nem akarok vele semmit beszélni. Nem lehettem kettesben anyámmal, hallgatta a beszélgetést, beleszólt, egy pillanatig nem volt csönd, lecsapott, mint a héja. Nem volt érthető, hogy ha szédülős, fáradt, miért áll egy méterre az anyám betegágyától, lezárva a szobát, mit szenved ott, miért nem ül le kicsit távolabb, nyugiban. Miért kell nekem kérlelnem, átmennem rajta, ha ki akarok menni.
Ez mind-mind erőszak, ilyen a mai nőverő. Nem azt taglalom most, hogy ez nekik sem jó, milyen szomorú hormon a tesztoszteron: az összes nő, aki hóbortból szedte, nemcsak ronda és aknés lett, hanem hatalmas feszültséget élt át, elfelejtett sírni! Méreg. Engem nem érdekel már, hogy patriarchy hurts men, too, mert szemmel láthatólag azért jól elvannak ők a patriarchátussal, és az idők változásai elől még durcásabb, rombolóbb cselekvésekbe menekülnek, aminek következtében egyre többen válnak el tőlük, vagy nem is kezdenek velük kapcsolatba.
A patriarchátussal amúgy is csak egyezkedni lehet, pillanatokat lopni, az élet perceinek többségében nagyon kell tudni, ki vagy és neked mi a jó, milyen tipikus támadások érik a jóindulatú, tartalmas lelkű nők szuverén világát, énhatárait, erőforrásait. E tudás segítségével pedig nem elhinni az ő nőképüket, nem kételkedni magadban, nem önhibáztatni, mert az depresszív. El sem romlani. Ha tudsz róla, nem döbbensz meg, akkor tudsz nyugodtan reagálni, nem leszel házsártos.
Nem az a lényeg, hogy a férfi mit akar: “mindig csak a nő igényeiről van szó, azt sose kérdezitek meg, neki jók vagytok-e így?” Nem. A férfi mindenképpen akarja a nőt. Én például szenvedélyes, erősen szerető, jó fej vagyok, nem vagyok se ellenséges, se közönyös, se veszekedős, amíg nem rongálnak, és nem nyírják direkt az életörömömet, optimizmusomat. Apámnak is tisztességes lánya voltam, amennyire lehettem. Az a lényeg, hogy menjen el a közelemből a férfinak az a része, ami a szomorú adottság, a toxin. Kifele párologjon mindaz, ami mérgező, ne tudjon elszomorítani, tönkretenni.
Nem az a lényeg, hogy ő ne szenvedjen, őrajta segíts. Az az ő dolga. Hanem hogy lehessen jó életed neked. Azzal a kis kompromisszummal, hogy egy férfival osztod meg. Tehát magadra vigyázz.
Mit lehet tenni?
Belátni, megérteni, mit tesz: kognitív módszerekkel leszokni a másik gyötréséről, a fölényeskedésről és lebecsülő mondatokról, különösen akkor, ha a nő tényleg jobb az adott területen, legalább abban nem okoskodni. Megkeresni, amiben ő jobb, és ott működni, nem a nő területeit nyesegetni, rombolni. Amiben jobb, ott sem erőszakosan éreztetni, hanem a teljes egység (páros, család) szolgálatába állítani a képességet, nem egózni. A többi területen pedig a koma fejlesztheti magát, addig se téged gyötör. De fejlesztést se azért, hogy nagy diadallal átélje, hogy ő győzött, ő mond okosat, a másik “tipikus nő, nem ért hozzá”.
(Minden nőgyűlölő-erősködő pocakos.)
Ha következetesen jelzést ad a nő, védi a határait, akkor nem tud elmenni addig a férfi, amikortól már szomorú az élet. Ez megint a nőre helyezi a cselekvés terhét, pedig nem az ő hibája a tesztoszteron és a kompenzálás. A nő keménynek tűnik, le lesz sárkányozva, de még mindig az ilyen drill a leghatékonyabb. Ez NEM veszekedést jelenti, az a gyengeség jele. Nem kell belemenni. Én minden alkalommal, amikor nem érdemlem meg a tónust, vagy ki vagyok oktatva, igazságtalan elégedetlenkedést vagy lehúzó energiákat kapok, azonnal fizikailag kivonulok a helyzetből, bármilyen férfi tegye is, forgatáson is, tanári szobából is, a telefont is lerakom. És nem hüppögök, tök jól elvagyok, NEM NEKEM FÁJ, nem megyek vissza.
Megtörni a testet. Elmenni edzeni, egy nagyot bringázni, súlyzózni. Lehet böjtölni. Az unalom szüli a pusztító tesztoszteron-megnyilvánulásokat. (A férfire gondoltam, ő menjen el, de ha nem megy, elmehet a nő is.)
Védett: miért ennyire boldogtalanok ma a kamaszok?
Védett: (1.) törékeny
Védett: hogyan hat a karma?
Védett: go no contact: nem állsz szóba a szüleiddel
Védett: mik történnek mostanában a bájos és izmos nőstény nyúllal, aki sok-sok éve blogírásra adta a fejét?
a szerelemről, 2024 őszén
Ha már negyven vagy, vagy több, szóval elmúlt a lázas ifjúság, és már tudod, ki vagy, jó szakmád van, kialakult életviteled, de egyedül élsz, esetleg egyedül nevelsz gyereket, és kigyógyulva a válás gyötrelmeiből most újra társra vágysz, akkor kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz.
Körülötted azt harsogják: még fiatal vagy, keress, járj nyitott szemmel! Meg aztán látod az ismerőseiden is: próbálkoznak a neten, randiznak.
Régen naiv voltam, és azt hittem, az ilyen emberek tényleg igazi kapcsolatra vágynak. Közelségre, bizalom, nevetésre. De az ismerkedés mint népszokás az egó diadala, ez a kor és ez a népszokás, hogy “ismerkednek”. Ezek az emberek szórakoznak a feszültséggel, az élménykereséssel, egymással és magukkal. Nem jön össze nekik semmi igazi, főleg anekdoták gyűlnek, lehet is fecsegni és szörnyülködni a barátnőkkel, és álvágányul kommentelni róla: igazából a másik lett a helyzet vesztese.
Van, akinek összejön egy-egy gyenge aktus is néhanap, én nem sajnálom tőle, de milyen élet ez?
Tinderről menni randira – ez soha nem spontán, mert előzetes spekulációkkal érkeztek, és egymást méregetitek a kávézóban. Mindenki fél, hogy pórul jár, nevetséges lesz: szélhámos az illető, ki akar használni, vagy nem viszonozza a kósza vonzalmat és megaláz. Akkor lehet rinyálni a ghostingon és a morzsázáson, mintha a párba állás már az örök szerelem ígéretét jelentett volna eleve. Bővebben…
kilencből öt tünet!
Tegnap volt az úgynevezett mentális egészség úgynevezett világnapja, mint azt tegnapelőtt megtudtam. Mesterkéltnek érzem a világnapokat, az ügyeket, és zavarosnak, gyanúsnak tartom a cégeket, influenszereket, kampányindító szervezeteket és a saját különlegességükkel hivalkodó júzereket, akik beszállnak, mert emberi jogi témának keretezik néhány ember nyomulását, meglovagolják és sápot szednek belőle. Ez az én hozzáfűznivalóm, még szombaton kezdtem írni, de közben eltelt a csütörtök is, tanítottam (este lett és reggel, és látá Éva, hogy mindez, ímé, igen jó).
Ha minden, de minden egyes jellemző illik az egyik ismerősömre innen, akkor mi a kérdés?
Ez megér még egy posztot a diagnosztizálgatásról, amelyet olyan agyi színvonalú emberek művelnek tele szájjal, hogy hú.
Védett: szeretném, ha szeretnének – naplószerű
manapság lehetetlen ismerkedni
De miért kell…?
Ti értitek ezt?
Mindenki fent van, kipróbálom én is! – kiált fel az egyszeri sodródó, unatkozó, városi leány, avagy legény. Rohan a Tinderre (vagy akármire).
Ki ne szeretne bókokat, izgalmas üzeneteket kapni új, vonzó emberektől? Olyan csiklandós érzés!
Gondolja, az életében az űrt majd betölti a kellemes emberi kapcsolódás. Vagy csak egy-két estét. Legyen valami történés. Ha csak szex lesz, az is lehet jó. Sőt, lehet nagy szerelem, ismer ilyet is, két gyerekük lett…
Mint a filmeken, olyan randik lesznek. Borbárban, látványos folyópartokon, kis nyaralókban és a Maldív-szigeteken!
Pedig az űr szellemi, spirituális. Magányra az panaszkodik, aki bérért dolgozik, hajt, “egyről a kettőre jut”, de egyedül un már fogyasztani.
A lélekben gazdag ember magányosan is talál ámulatot. Túl a fogyasztáson: felfedezi a lelkes, isteni részét a világnak. Eleve is, mindig ezt tette. Ettől az űr nem sajog úgy. Így válik tartalmas és érdekes emberré, aki tud beszélgetni, és emiatt nem is magányos. Ennek alapja az intellektuális hajlam, az életöröm, az iskolázottság.
Materiálisék a sivár életükben joggal kérdik: csak ennyi az élet…?! Nekik a fogyasztás mellé kell a társ. Konzumpartner kell, szigorúan a korszellem szerint. Majd nézik a streaminget, beülnek a KFC-be, olcsón vesznek háztartási gépet – ez az élet. Ugyanígy ingatlant, kocsit, gyereket (komoly kapcsolat = nagyobb összegért fogyasztani). “Gyarapodnak, előre terveznek, összekapaszkodnak.”
Avagy, a másikat fogyasztják: az “ismerkedés” nagy része prostituált-ajánlkozás és keresés. Vizslatják, elég pénzes-e a jelentkező. Megfejtik ruháit, óráját. Frankón az egyik Borkai-féle leány, Kóté Csenge is panaszkodik a Threadsen, hogy tárgyakkal, más autójával pózolva gazdagabbnak mutatják magukat a férfiak ismerkedéskor, és ez ugyanolyan hazug trükk, mint a nőknél szűrők meg a push up!
Amikor megkérdezem, miért akarja ennyire tudni, mennyi pénze van az illetőnek, és neki miért nincs (ha már suba a subához), akkor azt írja, hogy neki sokan szoktak írni, ő válogat, nem tud annak a fejével gondolkodni, akinek félévente ír a szomszéd üzenetet, vigyorgó szmájli.
Nekem a szomszéd se. Nem keresek társat, nem is kerestem soha. Nem csetelek, legfeljebb annyit, hogy “hozz tejet”, “átutaltam az osztálypénzt”, “ügyes maci vagy”. Bővebben…
ostobaságok… (2.): hogyan nyerj tuti együttérzést?
Láss csodát: a blogger rövid posztokat ír!!! (Ami nem könnyebb, de legalább a gondolatömlések húzásának keserves húsz perceit megspórolja.) (Nem sikerült.)
Mi a rövid? 500-800 szó. És a hosszú? 2000 a lélektani határ, témától függ, de a 3000 már biztosan. (És ez most 2143!)
Azt akarom, hogy tudd. Hangos kritikusnak lenni nagy teher, hiába fogalmazol szépen (és pont ezért nem is érdemes): gyűlölködőnek nevez és széttép az érdekcsoport.
Nekem már mindegy. Én szívesen vagyok az, aki szól.
csak az olvassa. én szóltam 