Bambuszbiciklitől a létezésig mint olyanig. 2013. júliusi bejegyzés.
Tehát úgy biciklizel, hogy az egyik gyerek ülésben, a másik háton. Ez nem veszélyes? Bővebben…
Bambuszbiciklitől a létezésig mint olyanig. 2013. júliusi bejegyzés.
Tehát úgy biciklizel, hogy az egyik gyerek ülésben, a másik háton. Ez nem veszélyes? Bővebben…
Ma rövid, mert erős nap volt tegnap.
Hátamon Babadávid, Juli ülésben, és még a kutya, és tíz óra van. A Maros utca sarkán az éjjel-nappaliban nyomott viszkózruhás, majdnem csinos, későnegyvenes, nagyonszemüveges asszony lép hozzám.
Ne haragudjon, hogy megszólítom.
A lelkiismeretem miatt teszem, meg kell ezt mondanom. Bővebben…
A blogkönyvben, ha végre-valahára, lesz egy írás arról, hogy mennyire budapesti vagyok én, s minél többet járok másfelé, annál döbbentebben. Hogy mennyire ismerem, élem, élvezem ezt a várost, mennyire belenőttem, s közben látom, mi minden van még a világban, hely, ember, szóhasználat, mentalitás, és azt is, mennyire különbözünk.
Itt születtem, itt lakom, egész életemben összesen két kerületében. Bővebben…
A bejegyzés már nem annyira hepi, mint az előző. Sirámaimat azok kedvéért írtam bele, akiket sóvárgással töltene el az elmúlt pár napunk.
Azt hittük, már túl vagyunk a csúcson, de torkunkra fagy a szó, ami a ruszti kikötőnél és játszótérnél a szemünk elé tárul. Bővebben…
Álompihenést terveztünk szeptemberre, ha már nyáron nem jutott nyaralás. A Fertő-tóhoz, tandembiciklivel és vonattal, négy nap, három szálláshely a nyugati parton.
Ismerős a táj. És voltunk már tandemmel is. A tandembicikli a mi esküvői járművünk.
Épp két éve itt volt az esküvőnk, Fertőrákoson. A galamberegetős kép a fejlécben ennek az épületnek az erkélyét ábrázolja. Bővebben…
Bel-Budán van egy utca, egy tökéletesen valószínűtlen utca, egy utca, amely nincs.
Először aktivista, ökopárt-választásikampány-plakátragasztó időszakomban bökött rá egy kopasz, nagyfejű, arasznyi, három szálból álló lófarkat viselő párttárs: a kerület egyetlen aszfalttalan utcája. Az a férfi is ott volt e kósza helytörténeti fejtegetéseken, aki ma a férjem. Bővebben…
Tavaly augusztusban olvastam ezt a cikket.
Nagyon kevés tárgy-vágyam van. Ez még csak nem is volt. Lett, azonnal, és ilyenkor nincs kecmec.
Felkerestem a cikkben említett székesfehérvári férfiút, nevezzük nevén: Drávay Gábor, írtam neki, felhívott. Nem sokkal később levonatozott a család, megbeszéltük, milyen legyen, és ilyen lett. Kölcsönös volt a bizalom: én tudtam, hogy ő olyat csinál, amilyet megbeszélünk, ő tudta, hogy ki fogom fizetni, és október végén elhoztam. Azért az nagy pillanat volt. Bővebben…
Ez a bejegyzés az életvitellé vált személyautózásról íródott, és eléggé kritikus. Ha érzékeny téma, inkább olvass mást! Nem állítom, hogy az autósok szörnyűek, hogy az autózás szörnyű, de ennyit és így autózni kényelemből, ráfüggeni igenis szörnyű, akkor is, ha szeretem autós barátaimat, néha elvisznek és stoppolok is. A bejegyzés lényege: milyen elv áll amögött, hogy én úgy döntöttem, nem lesz autónk, nem tanulok meg vezetni sem, három gyerek és busztól távoli lakhelyünk ellenére sem.
(2012-ben vagyunk.)
Elkezdődött az új tanév, és emiatt, meg hogy a fiamat megtanítsam biztonságosan biciklizni, naponta leszáguldok vele a városba, a szép Bel-Budába bele.
Egyszerűen döbbenet, ami reggel a városban van. Bővebben…
fényes a vállam, ujjatlanban biciklizem naponta sokat, mámorító szabadság, a karomon a hegeket felülírják a szeplők,
újkrumplit vacsorázunk napok óta:
vajjal és Maldon sóval (volt ez a mém a fészbukkon, láttátok? Hogy egyeseknek Maldon só! Mások meg éheznek! Bővebben…
Az egy, hogy sarum narancssárga és megtaláltam végre azt a nagyon szexi nemesacél nyakékemet, amit tavaly vettem. De spanom a fél művészvilág, és az összes huszonéves izmos vádlis legény leszólít, hogy tényleg bambuszból van-e a biciklim. (A helyes megfejtők között egy csomag bambuszrügyet sorsolok ki.)
A legnagyobb királyság, hogy lett végre blogom, és olvastok, nagyon sokan, illetve hát ezen elmélkedni a Gellérthegy mellett lefelé hasítva az említett járművön.
A mai nap, szombat, meg azért dobogtatja torkomban az íróvénámat, mert a fogaskerekű–bicikli-mizériáról írottakat holnap közli a legolvasottabb napilap. Ezért úgy korrekt, ha innen leveszem. Aki nem olvasta, olvassa el rögvest, mert a csúnya szavakat magam vettem ki belőle, legszebb fordulataimat meg nyilván az olvasószerkesztő.
Én nem vezetek. Nem is tanultam soha.
Az autótémán már nagyon intelligens jó barátaimmal is összesisteregtem. Hogy én csak dumálok, és könnyű nekem, és csak beülök azért az övékbe.
Igen, nem értem és nem ismerem azt a világot. Bővebben…
Hogy utáltam kamaszként! A pusztuló testek látványát, a visszhangos zúgást, az egésznek a szagát, a kontaktlencsés víziszonyt.
A futást is így szerettem meg, Ernő bácsi ellenében, felnőttként.
Tavaly ilyenkor már jó volt. Ősszel, hullott platánlevelek között.
Milyen egyszerű: törülköző, papucs, hasítok Johannával az oviba, erdőben kanyargunk. Könnyű reggeli (Villa Bagatelle), aztán kétórás úszójegy. Fényes, feszes a bőr, működnek az ízületek, ezerötszáz tempó, tapintatlan gyorsúszók közt lavírozás. Káprázik az ezüst, most fuldokló legyecskéket mentek, rigó-mobiltelefon másfél órán át, nem veszi fel senki.
Amiről a két bombázó diskurál, talán nem egész véletlenül telepedtek a kezdődő vízilabdaedzés mellé (én is mindjárt átmegyek a túloldalra, de addig is) minden hossznál elcsípek egy mondatot:
Vagy újra összejövök a Petivel.
Ilyen zöld sarut, a Zarából.
… nem jön a Szigetre.
És az ötvenes barátnők:
Már átültettem a leandert.
Nem, ez hétnapos kúra.
Milyen fantasztikus program ez nekünk őszig!
Te, a Sztankay, amikor még…
Én csak tempózok, felhajt az erő, feszül a vállam, nem is olyan erős a hátam, jó…
Mivel ez a szöveg — szerkesztettem, az első része — megjelent újságban, levettem. Majd visszatettem. A blog indulásakor, 2012 áprilisában írtam.
Nyolc biciklit lehet egyidejűleg az első kocsi hátsó részében szállítani. Ez mindig is így volt. Infrastruktúra nincs, kikaptak kétszer négy ülést, ennyi. Egymásnak döntjük, a finnyásabb a vázak közé szorítja a kesztyűjét, megy az egyezkedés, ki meddig utazik.
Tavaly nyáron megjelentek a vagyonőrök. Ha megfordítja a nyakába akasztott laminált táblát, már ellenőr. A nyolc az nyolc. Nincs irgalom.
Miért nyolc?
Nem tudjuk.
Leszóltam én itt a drága barátnőimet. Én nagyon finnyás vagyok. Nem puskáztam sose, lisztet nem mérek, nem nézek receptet. Fejből sütök, néha fölveszek egy-egy izgalmas alapanyagot vagy készítési módot, de irtózom a receptektől, különösen a főzőműsoros életmódguruktól és a sztárbloggerektől. És nem is nagyon újítok: vanília, citrom, dió, bors, petrezselyem, tejszín, bacon, lazac, vaj, olíva, néhány zöldség, olasz tészták, viszlát. Aranygaluska, almás pite, túrós palacsinta. Rakott krumpli, tejszínes-gombás spagetti, szerecsendiós-négysajtos tagliatelle. Penne, tejszín, rokfort, spenót, lazac. Vagy canelloni, gorgonzola, dió. A makaróni a spagettibe, a farfalle a fussilibe szerelmes! Éjjel buli van a szekrényben. Cukorborsóleves. Rizsfelfújt arany mazsolával. Kókuszos tiramisu. Tárkonyos raguleves. Zöldbab baconnal átkötve, sajtszósszal, grillezett harcsával. Nyárs tengeri halakból. Lencsefőzelék. Lengyel karfiol. Serpenyős krumpli, füstölt sajt, tarja. Padlizsános lecsó, félig ratatouille. Zellercsipsz. Rántott babybell, félgömb rizshalom. Császármorzsa. És mindig még egy kis vaj: abból baj nem lehet. Ráspi borai! És száraz Martini. Kávé kotyogósban, fair trade, cukor nélkül, fele tejjel, egész nap.
A fogyókúráról meg olvasgasson a nénikém. Nem bonyolult: anyagcserét felnyomni (pajzsmirigytúlműködés! Isten felnyomta nekem. Élesíti az elmét, éberré tesz, pörgeti a rendszert. Igaz, magasan tartja a stresszszintet), aktív életet élni, cukorról lejönni. Aktív élet nem egyenlő erobikgyötrelemmel. Aktív élet: megszoptatod a csecsemőt, kimész a kertbe, megkapálod a mángoldot, biciklizel az oviig, elütöd az alpolgármestert, elsétálsz a boltig, hátizsákban hazahozod, kézzel mosogatsz, fát hasogatsz a sparheltbe, tévét nem nézel.
Végre van sütőm, ósdi, gáz (az előző lakásban nem működött). Keverek, gyúrok, verek, kenek, sütök, mámorosan. Készül a konyha, kis sziget a háborgó tengeren. Szemléletet is váltottunk. Nem, nem bio minden, de tiszta, adalékanyagtól lehetőleg mentes, és mindenből a jó. Normális tejtermék, háztáji tojás, tanyasi csirke, korrekt lekvár, kilencven százalék fölötti hústartalmú virsli, ha egyáltalán. Sonka, amelynek összetétele: sertéscomb, só. Van ilyen, nem is okvetlenül drága, meg kell keresni. Inkább ritkán eszünk húst, de az normális legyen. És tengeri hal. Amikor érzem, hogy azért ez drága, felsorolom a tételeket: ez itten a kötelező felelősségbiztosítás ára két hétre. Ez egy autómosatás. Ez a hitelkártya éves díja…
Tegnap a nálunk családostul vendégeskedő poéta kisfiát inkább én szállítottam hazáig, mert az anyja még csak most szocializálódik a biciklin. A Költő utcán mentünk le, erdőmámor. Búcsú, utána a fiammal még “beugrottunk tejért-kenyérért”, és kijöttünk egy nagy csomag garnélarákkal.
Elég hedonista nap volt. János kapott egy mikiegeres pólót, illetve hát egy mikiegér-csontváz van rajta, na. Fülmerevítő csontokkal körben. Drága Jakab (2) felismeri így is, az első nemigazi lény, akit azonosított, Ikki volt. Nézi az apját, aztán felkiált, de azért egy kicsit tovább tart: Ikki!
(Frissítés: János kemény volt, ma bement a munkahelyére, az egyetemre benne.)
A teraszon nyomtuk a bulit, Zsófi hozott humuszt, bagett volt francia sajtokkal, magyar kolbásszal, rukkolával, koktélparadicsommal, dióval, szőlővel. Kávé, almás pite. A költő nem eszi meg az almásat, így ő kapott egy külön kis adag mákosat, véletlenül volt itthon mák. És persze vaníliaöntet. Van fényképem róla, ahogy eszi.
Eleredt az eső, bepakoltunk, és játszottuk két parti Aranyásókat. Elemében volt a fiam.
Akkor hazakísértük őket, és bevásároltunk. Esőnedves aszfalton surranó biciklikerék! Mim érzékeli? A fülem? Az egyensúlyközpontom? A lelkem? Útközben -jt végű igéket gyűjtöttünk. Jánosom kitámolyog a gyerekaltatásból, és látja ám, hogy hámozzuk éjnek évadján a szörnyű rózsaszín szerkezeteket. Majonézes ráksaláta, zsemle sós vajjal, medvehagyma.
Úgy szeretem a fiam. Tízéves, és olyan okos, ironikus, érzékeny.
És ugyanúgy ugrik, csattan mindenre, idegesítő zajra, fejhangú éneklésre, mint én.
Aztán én még pazar vacsorát rögtönöztem, hogy aszongya: főtt krumpli, fokhagymás tejföl, a maradék rukkola, paradicsom és öt-hét négyzetcentisre tépkedett serrano sonkadarabkák. Elvonultam a kisszobába, és megnéztem végre a Mullholland drive-ot, angolul, a gyakorlás kedvéért francia felirattal.
Azt mondja a cowboy, szemöldöktelen, szempillátlan, mozdulatlan arccal és hangsúllyal:
You will see me one more time if you do good. You will see me two more times if you do bad. Good night.
Egyrészt el vagyok varázsolva. Az embernek kedve támad heroinozni. Másrészt eszembe jut a Twin Peaks, ami akkoriban, amikor a tévében adták, borzasztóan idegesített, és ez az egész miliő, a hatás jól azonosítható eszközei (az ugráló kép is az-e vagy a lemez karcos? ez a jó Lynchben, hogy ezt nem tudjuk eldönteni) nagyon csiklandozzák a paródiaérzékemet. Kék doboz? Szőrös arcú csávó? És ha ez ember így nézi, már dupla feneke van, és nem tud benne lenni.
De azért féltem. Az ágyban fekvő rémnél és a spanyol lokálbeli jelenetnél jobban már csak az én házi filmemtől… attól, hogy mindjárt felsír Jakab, és akkor pause holnap estig, mehetek visszaaltatni.