Ma lettél, leszel harminchét éves.
Igen. Prímszám. Délután leszek. Öt óra előtt hat perccel.
Milyen érzés?
Nem bánt most a szám. Minden jó. Bővebben…
begyűjt minden elszállt lufit
72
csak az olvassa bejegyzései
miben éltem én, úristen
Ezt sokan mondjuk, évekkel az után, hogy kiszakadtunk belőle. Ezt mondjuk. Mind ezt mondjuk, tulajdonképp. Nagyon féltünk változtatni, mert sok objektív körülmény volt nehéz, és a nőket finoman fogalmazva nem szocializálja hirtelenségre, lázadásra, kockázatvállalásra a Rend.
De egyszer csak elég lett, és akkor nem volt már más választás. Nehéz, jaj, de nehéz volt eléállni, és véglegesen eldönteni, kimondani, nem visszakozni. Kibírni a vádakat, és aztán elrendezni az életünk részleteit! És mennyire féltünk, mit szól ő, és mit a gyerek, az anyánk, az anyósunk, a gyerek osztályfőnöke, a barátnő, a sógor, akik elől oly gondosan és sokáig titkoltuk másra is fordítható, legjobb energiáinkkal, mi megy nálunk. Bővebben…
ti, akik megosztjátok
de hát a nők is ellenzik!
Ez a kommentelő a miénk a jövő című, provokatívnak szánt írás alatt valami naiv hit folytán erőlteti, hogy ő itt szívesen volna látva, holott kritizálni, zavarba hozni és megtéríteni jött, de olyan érvekkel ám, hogy én miért idézem Kosztolányit, hiszen ő férfi, lám, lám, no és ezért ugyan nem ugrotta meg azt a szintet, hogy beengedjem, van mégis a kommentjében valami, ami elég gyakori érv, és amire most válaszolok, mert hirlando is rákérdezett, köszönet érte. Bővebben…
az utolsó réteg
az eszköz a különbség
Mi legyen ennek a címe? Paradigma. Az eszköz maga. Csak ésszel kell!!! A fejed tetejére állhatsz. Az elveszett ártatlanság. Szirénének.
Azt mondják, nem a telefonnal van a gond, mit sírok, hanem az emberrel, aki használja.
Meg azt is mondják, aki korrekt és figyelmes, az az lesz autóban is, a másik meg gyalogosként is bunkó, nem az eszköz teszi.
Azt is mondják, nem azon múlik, hogy férfi-e vagy nő, van ilyen is, olyan is mindkét nem tagjai között.
waldorfról is
Tévhiteket oszlat az osztalyfonok.hu írása, amely a gyomorgörcsös gyermekeink alatti kommentfolyam felvetéseire reagál.
A Waldorf-iskola kezdetben sem a problémás gyerekeknek volt kitalálva — interjú Beöthy Hannával 2.
Köszönet Szekszárdi Júliának!
a kitágult negyedóra
Fertályóra, tizenöt perc. Bővebben…
miénk a jövő
Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog. Egész úton hazafelé azon gondolkodám, nincsen többé elbújás, színt kell vallanom. Most már leszólítanak a szombat esti lázban is, hogy ugye, az én blogom? Most már nem kerülhető el a találkozás. Bővebben…
az én anyáknapjám
Tavaly még így, most már másképp.
Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót. Bővebben…
hát ilyen fényes
A díj: ezüstmedál, a pénz pedig már jó helyen, a malacban! Bővebben…
otthon lenni egymás testében
Refrénszerűen tért vissza a blogszületésnap utáni kommentekben, hogy mennyi szép nő volt. Bizony, jó csajok vagyunk, átlagosan, mint nívó és világkép, és egyenként is, ez nem vitás, de ugyan, ez a szempont pont minekünk miért ennyire fontos? Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy magatok is meglepődtetek, hogy nem föld alá való, nyálkásan tekergő giliszták jöttek el múlt szombaton?
Mit mondunk ezzel? Mi tetszik nekünk magunkban, és mi lenne, ha csúnyák volnánk? Bővebben…
fényes pillanatok
Volt néhány fényes pillanat az életemben. Sajnos, nem mondhatom, hogy “amikor a Gizivel olyan nagyon jót beszélgettünk”, vagy “Géza igazán fergeteges volt az ágyban”, sem hogy “San Remóban az a naplemente!”. Bővebben…
a vetítővászon életem egén
Na, mondom, mi legyen csütörtökre a bejegyzés. Ma nem voltam itt intenzíven, ma jó anya voltam, meg regényt írtam. A Bovaryné olvasódik (és, Kati, íródik!!!), egy kicsit mosogattam is, csak meg ne ártson. A múzsám a blogszületésnap óta feltett lábbal koktélozik a hintaágyban. Aztán most valahogy eszembe jutott a vetítővászon. Ezt én sokat csináltam, azért ugrok rá.
Amikor nem bírtam el az életemet, vetítettem. Bővebben…
miért akartunk ennyire gyereket?
Anyák napja ön, és ezen a blogon nem annyira virágok lesznek, inkább kérdések,mert még mindig abban hiszek, hogy a szembenézés megtisztít.
Az egyik barátnőm, amikor már gyerekre vágyott, azt mondta: most érzem úgy, hogy felelősséget tudok vállalni egy kis lényért. Mivel pszichológus, tudatosan fogalmazott.
Így éreztük-e? Bővebben…
ezen most
a tyúkszemünk
Én annyira fáradt vagyok, érzelmileg meg mindenhogy, jólesőn, de akkor is, meg pályázati határidő van, de ha a ribizli liliomára nézek (megnyesegettem, egy bimbó van), meg a borvörös laptopra, akkor már hétkor felkelek bejegyzést írni.
Az ember nem gondolná, másnak hol fáj. Az ember először is azt hinné, másnak nincs tyúkszeme egyáltalán, meg aztán a sajátjának a létezésével is csak fájdalmas pillanatokban szembesül. Olyankor szégyelli és tagadja, és nem tudja, mi irányítja a reakcióit. Bővebben…
most kezdek élni
Hogy lehet, hogy fordítva történik? Hogy a fényes huszonévekben ült a súlyos felleg a vállamon, és most, majdnem majdnem-negyvenévesen, túl a tanárságon, élettárson, három gyereken, halálon, amikor már azt hittem, a kötelességen, a gázszámlán meg néha egy váratlan szabad félórán kívül nem lesz semmi, most, igen, most kezdődik az élet.
Koncerten voltam szerdán este. Bővebben…
estig
4-től ünnepeljük a blogszületésnapot!
Bejegyzés ma reggel nem volt, a mait a buliban olvasom fel, itt 8-kor jelenik meg.
Gondoljunk sok szeretettel Juditra, aki nagyon beteg, de velünk van lélekben, és Akivagyokra, aki szül, szülöget legalábbis.
csak nehogy sérüljön a kis lelke
Utáltunk gyereknek lenni, és olvastuk Alice Millert is. Harapófogó szorít: ahogy keserűen neheztelünk anyánkra és félünk, hogy majd ránk is így. Mi nem és nem követjük el ugyanazokat a hibákat! Mi megmutatjuk. Sokba, jaj, de sokba kerül ez a megmutatás. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 