Szerdán megszólítottam az Istennőt.
Nem akartam amúgy, nem terveztem, én őt csak messziről csodálom.
Na de ott ült és evett, ahol én épp tanyáztam, ott töltöttem a gépemet, és még a hűtőt is ki kellett nyitnom (mink így beköltözünk reggel a terembe, bejegyzéseket írunk, diskurálunk, zoknink szárad a széktámlán, kettőt-hármat eszünk, kávézunk, edzünk is egy szerény négyórásat, hazamegyünk este). Bővebben…
megint kiraktak a mandinerre
Ez még egy istenfene és rákcsapása, ez a leegyszerűsítő gondolkodás. Ha ebből ki tudnánk jönni!
Az ítéleteink, ez az első terület.
Ahogy úgy odavágják: valaki vagy fiatal, aki előtt még ott az élet, vagy neki már mindegy, és akkor a kutyának se kell.
Az ember még elhiszi. 🙂
Vagy kell a férfiaknak, mert “csinos”, vagy nem.
Liberális vagy konzervatív, kész, ez a kettő van.
A férj vagy bántalmazó, vagy “rendes” (és akkor aztán minden oké).
Megcsal, vagy hűséges, és ennyire lehet leegyszerűsíteni a házasság értékelését.
Jól keres, vagy nem.
A pop art egy lufi, bezzeg a reneszánsz festészet, az szép.
Szép a nő, vagy csúnya.
Lóg a melle, vagy nem.
Kicsi a melle vagy nagy. Bővebben…
K. S. Zs.-nak
Tegnapelőtt (javítom “tegnap”-ról, elsüvített mellettem a szerda, most is rohanok) konferencián voltam. Ritkán megyek ilyenre, ezért is pezsdítő élmény. Szeretem ezt, rákészülni, megjelenni, emberek között lenni, figyelni, új megfogalmazásokkal és mentalitásokkal találkozni, és hát ebből bőven volt. Játszóhely is volt gyerekeknek, vittem a kisebbik kicsit. Nagy köszönet érte a szervezőknek.
Szerelem: Személyes? Politikai? volt a címe, egészen különböző szakmájú emberek tartottak előadásokat, izgalmas fókuszokból. Bővebben…
Az a helyzet, hogy én ezt a képet, és ez először van, szándékosan, provokációként fotóztam és raktam ki.
Didaktikusan.
Tehát nem azért, mint a többit: nem önkifejezésként, nem a szöveggel való izgalmas kapcsolatteremtés céljával, nem azért, hogy megmutassak egy hangulatot vagy az életem egy tényét, nem azért, hogy én magam emlékezzek valamire, ami szép volt, a gyerekeim babakorára, a házasságomra vagy a szerelmemre, nem azért, hogy üzenjek vele, és nem is azért, hogy legyen valami szép a fejrészben a cím alatt.
Én tudom, mi van az olvasók fejében. A jó fejek fejében, a kukkolókéban, az irigyekében, azokéban, akik hasonlóan élnek hozzám, és azokéban, akik nem. Bővebben…
Többször emlegettük mostanában kommentekben, a sportrovatban és “kint” is a gyerekeink táplálását, a társadalmi nyomást: a tortás szülinapokat, zsúrokat, a linzeres nagymamákat, az “éhes vagyok, bekapok valami péksütit” rutint, az iskolai menzát, az egészségessé nevelés kérdését.
Tudatos szülők, akik jót akarnak, informáltan döntenek, tudják, mi volna az egészséges — és a rengeteg inger, reklámok, táplálékbőség, kortársi nyomás, édesszájú, csipszfaló, válogatós gyerekek.
Az is felmerült kérdésként, hogy én, aki szénhidrátot már csak alig eszem, és az utóbbi fél évben megdöbbentő felfedezéseket tettem táplálkozás, makrotápanyagok és közérzet, egészség összefüggéseiről, hogyan csinálom ezt szülőként, átalakítottam-e a gyerekeim étrendjét is.
A másodvirágzásban nem a virág a szép. Annyi virágot láttunk már.
Hanem hogy ki hitte volna? Nem elvárható, nem kalkulálható. Bővebben…
tavalyi
Hát ezen pörögtünk mi itt, anyák, az elsős lányainkkal. Délutánra van a napközi, egy kis tanulás, játék az udvaron, kreatívkodás, és van a különóra-kínálat: nívós, sokféle, és igen drága.
Én mindenkit önmérsékletre intettem, akivel ez szóba került, mindenekelőtt a lányomat. Elegendő stressz és idő az iskola is, a különóra meg a késő délutánba nyúlik. Nemsokára az ember azt se tudja, kinek süssön majd mézeskalácsot, kit tegez, kit magáz, meg hogy hánykor ér véget. Ez a túl sok új inger sem optimális egy elsősnek, aki fél nyolckor ágyba zuhan, és fél hétig alszik.
Szeptemberben minden színes-szagos még, aztán feladat lesz az is.
Na de mégis.
Zene, valami kreatív, fejlesztés, ha az kell, sport…? Nyelv? Bővebben…
Parádés poszt, ne hagyd ki!
Azt mondja, nyűgösen: kibontod?
Én azt hittem, rég megette. Hogy lehet ez, cipőt kötni tud, banánt kinyitni nem? És így törögeti, szétpuhítja a végét. De megeszi, becsülettel. Bővebben…
Hogy én ebben milyen szar vagyok.
Mint egy gyerek, aki fél, hogy leszidják, mert persze elfelejtett valamit, vagy (inkább) nem volt kedve hozzá. Mint egy kamasz, aki híres színész asztalához lépne, de nem akarja zavarni. Jaj, minek hívogassam, van elég dolga. Mint Pató Pál úr… és mint valami ifjonti sasmadár, mert én szabad vagyok!
De a sasmadárnak folyton rossz a lelkiismerete.
Mostanra látom, hogy aki sikeres, eredményes, akinek jól haladnak a kevésbé mámoros, nem annyira szenvedéllyel űzött dolgai is, azok velem ellentétben
képesek Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 