schwab richárdról

Én nem vagyok szakember. Csak felhasználóként tájékozódtam és írtam meg a saját, partikuláris és spontánul kialakuló életmódváltásomat: hogyan találtam utakat, a hajlamaim szerinti megoldásokat. Ezt osztottam meg, viszont nem mostanában kezdem, hanem tíz éve – és ezekre a beszámolókra sokan lettek kíváncsiak. Mindez spontánul alakult: sem guruskodni, sem mozgalmat szervezni nem volt célom.

Edzeni akartam főleg és kipróbálni új utakat. Viszont én alkatilag képtelen vagyok beosztást követni, előírásokat betartani, külső tekintélynek szót fogadni, engedélyt kérni. Csak a szempontok a fontosak, azokról mesélek. Nem is bírom a gurukat.

Azért írok a doktorról, mert sokan kérdezték, szerintem ő “jókat mond-e”. Nem azért írok róla, mert majd én is megmondom, avagy én mondom meg helyette, hogyan kell élni.

Dr. Schwab gasztroenterológus belgyógyász, és például ilyeneket mond:

https://444.hu/2024/09/16/dr-schwab-vs-schobert

Ilyen médiaközegben mondja:

Screenshot

A doktorra ilyen reakció is van:

Nekem eleinte Schwab egy sima, egyelőre (átmenetileg) óvatos vegánnak tűnt, aki nem meri kategorikusan megtiltani a húst, de azért céloz rá. Ekként lett a nyurga, bringás doki ennek a médiának a kedvence: ők az avokádó lattét megvédik Viktortól, de aki kellően öntelt és középkorú, az sörözik és vastag húsokat grillez; borízű. A bringája elektromos (Szily – hogy nem szégyelli?). A munkamegosztás jegyében a kis szorgalmas női munkatársaik, a tetovált, furcsán alternatív zsurnállányok hajlandóak a marhafingtól és a klímától rettegni, etikus vegánkodni, nonmonogámiáról, tudatos gyerektelenségről hadoválni, elnevezési kényszerrel.

Ezt az értékrendet én nem kedvelem, mert művi, városi, ellentétes az élettel és nem egyenes: azért hangoztatják ezeket, mert baloskodnak, ami azt jelenti, hogy mímelik és érdekalapon csinálják a baloldaliságot (liberalizmust). Az életmódi döntéseiket ideológiailag hozzák. A klímarettegtetés is ennek eszköze (“Donald és Viktor nem csinálja, akkor mi igen”); a tücsökevésen, az alternatív fehérjéken ők nem gúnyolódnak, mert azon a disznóvágó fideszesek szoktak. Ugyanakkor szó nélkül hagyják a kapitalizmus lényegét, a túlfogyasztást, a természettől való eltávolodást, az áruk, élelmiszerek agyonfekldolgozását, a materializmust, a pornót (mert nem valódi baloldaliak).

Majd ha lesz egy estétek, kedves újságírók, amikor nem valami képernyőt bámultok, akkor megbeszéljük.

A médiának ebben a szegmensében lett sztár Schwab Richárd is.

Már vagy tíz éve a bél–agy kapcsolat, a bélflóra az egész világon a vezető téma az életmódtanácsadásban. Schwab Richárd ennek az irányzatnak a hazai arca, erről beszél a legtöbbet. Jó látni, hogy nem látványember a média új kedvence, és nem is ad el fura élelmiszereket, tornamódszert, hanem orvos (bár én a fehérköpeny-tiszteletet is kritikusan szemlélem).

Mindenesetre progresszív, okos, illetve médiaképes: nem kellemetlen hallgatni, nem lesz tőle rögtön dühös az ember.

Azt hangsúlyozza, hogy együnk sok feldolgozatlan zöldséget és legyen gazdag, eleven bélflóránk. Ez fontos, és ugyan alapvető információ, nagyon is kell sulykolni az átlag magyarnak. Minden jó, ami nem gyorskaja, pékáru, üldögélés, bonyolult recept.

Miről beszél még Shwab?

Ostorozza a túlfeldolgozott élelmiszereket, nagyon helyesen.

A vörös hús sem jó, a szalámi még kevésbé. A vörös húsra (négylábúaké) az étrendem kialakításában én úgy tekintek, mint a legmagasabb minőségű fehérje forrására. a tetejébe még ízletes is. Az elégséges és jól hasznosuló fehérje nagyon fontos, és általában keveset fogyasztunk belőle – ezt még nem hallottam Schwabtól.

Vas, B12 is a vörös húsban van, illetve ezekből szívódik fel jól. Ezt se mondja. Nőknek nagyon fontos a jód, a szelén, a vas! (Pajzsmirigy, rendszeres vérzés.)

A kalóriacsökkentés a hosszú élet titka – egyetértünk, főleg ahhoz képest sok az evés, amennyit a mai városi ember mozog.

Beszél még a túl sok szénhidrátról, vércukorról, cukorbetegségről. Ez fontos nekem is, rendszeresen mérem az ébredési vércukromat.

Hagyjunk ki néha étkezést, ne ugrasszuk fel az inzulint – szintén fontos. Időszakos böjt, hosszabb böjt, sokat taglaltam. Nincs terv, szabály, de általában úgy alakul mostanában is, hogy délelőtt csak kávézom.

Aludjunk eleget, cirkadián ritmus. Ne ragadjunk éjszakáig mesterséges ingerek előtt:

https://telex.hu/video/2024/09/03/schwab-richard-etkezes-eletmod-alvas-betegseg-intermittent-fasting-dieta-bojt

Ne igyunk alkoholt, keveset se, mondja még Schwab, mert árt a bélflórának, nincs biztonságos mennyisége. Igen. Én azért néha szoktam, helyzettől függ. Bulikban nem tartózkodom tőle, és/mert nem is vezetek. Ez havi egy-két alkalommal jelent két-öt egység alkoholt. Nem vitatom, hogy egészségtelen. Elfogadom, hogy káros, csak ilyen az életem. Schwab hangsúlyozza, hogy több tényező hat: egy elzsírosodott májú embernek a tetejébe az alkohol igazán nem hiányzik.

A doktor biciklizik is a városban – rokon lélek. Bringázni hasznos, könnyű. Önkénteskedünk is a lányommal. Önmagában a bringa nem elég sportnak, de a semminél több.

Miről nem beszél?

Az izommennyiség és annak megőrzése nekem hiányzik, nem hangsúlyozza a kemény sportot. Azt hiszem, főleg arról beszél, amiket ő csinál a saját életében.

Amikor én az izmokat hangsúlyozom, egyáltalán nem a kinézetről, látványos fotókról van szó: a pompás alak csak mellékhatás. Nem is fogyásról. Az ízületi bajok és a csontritkulás megelőzéseként, illetve a szarkopénia ellen, hosszú távon fontos a nagy arányú izomzat fenntartása, és ez melós, az egész életmódunk ellentétes vele. Szerintem a doktor nem komálja “a gyúrósokat”, de ezt meg kellene tőle kérdezni. Ti hallottátok őt az izomról beszélni?

Az izomépítéshez és -megőrzéshez szükséges fehérjét be kell vinni. A növényi fehérje gyenge, nem teljes értékű, nem szívódik fel jól. Jaj, ne kezdjétek, hogy növényből is meg lehet oldani… ember nem komplettál, a vegánok se, mert bonyolult, nem finom, költséges. Erről se volt szó Schwab podcastjaiban (de egészítsetek ki, ha nem figyeltem). Növényt nem bírál a fehérje miatt.

Aki képes megenni annyi babot, lencsét, quinoát, amennyiben elegendő a fehérje, az 1. túl sok kalóriát visz be, és vele túl sok szénhidrátot, ami azt is jelenti, hogy SOHA nem fog beleférni a csoki, a datolya, a szőlő, 2. fingani fog, 3. a térfogat miatt nagy hasa lesz, kitágulnak a belei, 4. hiányérzete lesz, mert ezek nem finomak. De sok sikert!

Diana Ridgers instaoldaláról

Tekintélyes szénhidrát árán lesz meg a fingatós aligfehérje. Erre csak az állati élelmiszer a megoldás.

Nem számolgatok, de az álláspontom az, hogy a szénhidrát akkor is szénhidrát, ha zöldségből származik, és nem csak a cukor, a keményítő a gond. Mindből vércukor lesz. Nem jó a szénhidráttúlsúly, bármiből is legyen.

Szóval nekem a doktor túl növényi.

Szerintem kis térfogatú, kalóriasűrű ételekeket jó enni, mert nagyon nagy hasa lesz annak, aki agyonpakolja rosttal, nagy térfogattal. Ugyanakkor kell a zöld leveles zöldség és a keresztesvirágúak, naponta. Kéne erjesztett zöldségeket is enni, de én el szoktam felejteni.

Fehérjéből 2 gramm per sovány testtömegkilogramm kell naponta. Magas izomtömeggel ez elég sok állatevést jelent (140 gramm), és drága is. Alperes a blogján rendszeresen arról értekezik, hogy lazacot, staeket vacsorázik. (Viszont mennyi mindenre nem költünk!) Ne aggódj a vesém miatt, azt is nézetem, pompás.

Napi 6-8 tojás és állatból/húsból 25-40 deka egy étkezésre, a legegyszerűbb elkészítési módját választom (serpenyő, grill). Ma lazac volt. A hétvégén szarvaspörköltet ettem.

Ezekről nincs szó a doktornál. Nem lehet egészségtelen “a hús”, mert akkor az ember elemi biológiai szükségleteire nincs válasz. Az is egy álprobléma (Schobertnek ezt mondja is), hogy mindenből bió kéne. Sokan ezt kifogásként használják: ha a biozöldség drága, akkor oké a Tuc keksz dobozos-cukros kávéval tízóraira.

Nekem egy kicsit túl mesélős, ahogy Schwab fogalmaz. Én értem, csak nem sok a veleje. Szerintem amikor az InfoRádiónak beszélt a bélflóra gazdagításáról kb. két éve, ott a fűnyírás, fűtelepítés (baktériumtörzsek) metaforáit a műsorvezető sem értette.

Nem disszonáns hang tehát, csak hiányérzetem van. És nincsen benne semmi újdonság: itt a blogon a nyers zöldség, bélflóra, fermentálás, jó bacik tanítást rágtuk 2015-től, főleg Sue és Liv kommentelők szavait ittuk.

Nem vagyok orvos, sem tanácsadó. Mégis, aki jó életet, sportos testet, szép szövetarányokat akart, az itt és a könyvben már mindent megtalált.

Aki azóta se csinálja, annak nem új guru kell, hanem egy jó seggberúgás. Vagy anyagcserebetegség. Vagy engedje el a témát. Podcastoktól nem leszel egészséges.

Ne olvass! Itt se. Hanem eddz!

A szuperegészségről minden lényeges információ benne van a ketós könyvben. Több zöldséget eszünk térfogatra (de alacsony szénhidrátút), mint mást. Viszont sok zsírt eszünk, és elég fehérjét. Sokat mozgunk. Nekem a mozgás nagyobb hangsúlyú, nem csak városi bringa, és célom a magas izomtömeg megszerzése, megőrzése.

Enyhét és intenzívet is edzek. Életmódváltáshoz érdemes sokat, napi egy-két órát is.

A megállapodottaknak már elég heti kétszer fél óra magas pulzusú tevékenység, és mellé heti három-négy negyven perces kettes zónás mozgás. Ezen felül lehet a mozgásszervet is karban tartani: mozgástartományt növelni, nyújtani, tartást javítani.

Ha úgy élek, ahogy írtam, virulok. Annyira virulok, amennyire sikerül úgy élnem.

Az elmúlt éveimben bekonzervatívodtam: a letelepedett családos élet, a párkapcsolat hozott több evést, élvetegséget, lustább napokat, szabadidőnkben filmet, színházat. De mindkettőnknek fontos a sport, és szeretünk úgy kinézni, ahogy 2020-21-ben.

De szép is volt a fiatalság! Most egymást cukkoljuk, rugdossuk, együtt röhögjük ki magunkat, amikor egy Haagen-Dazs megint ránk veti magát. Aztán meg együtt futunk, túrázunk hosszút.

…és hát ez nem is ismerkedés!

Hanem bosszú a nők ellen.

Régen én is kétely nélkül hittem, hogy mindenki csak szeretetre vágyik: minden nyomiság, torz viselkedés, lelki eldurvulás amiatt van, hogy meghitt emberi közelségre sóvárognak, azt nélkülözik.

Dehogy!

Ezek azt se tudják, mi a szeretet. És ha megkapnák ajándékba azt, amit az anyjuk sem adott meg nekik, akkor dühösek és zavarodottak lennének. Még akkor is, ha az illető viszonzást se várna.

Nem is kellene nekik. Mert a szeretetben nincsen hatalom, játszma, nyomasztás, erőszak.

Mert ott nem tárgy van, amely birtokolható, bántható, hanem egy eleven, érző ember. Aki nemet mondhat.

Ezért keresnek ennyien a Tinderen, az emberáruházban: fogyasztható nőt. Ez elől menekülnek a nők.

Bővebben…

ostobaságok… (3.): az egyenlőség mítosza

Ez TÉNYLEG nem hosszú! (1361)

Ez a sorozat olyan gondolati sémákról és hiedelmekről szól, amelyeket készen veszünk át, és saját véleménynek, narratívának hisszük. Első rész: vizsgáld felül mindazt, amire nem te jöttél rá, mert manipulációs eszköz!i

Második rész: a szenvedés mint produkció a neten előadva valós mondandó és kvalitás helyett, amikor az önsajnáltatást, a képzelt vagy eltúlzott betegséget fegyverként használják.

A nemtehetróla-nemszabadbántani narratíva ez a második rész: nem, nem kell a magadénak érezned senki történetét, nem kötelező bevonódnod, “együttérezned”, és ez nem azt jelenti, hogy gonosz vagy. Nem kell semmi különöset gondolnod sem: nem kell VAGY ide, VAGY oda (a szenvedő mellé) állni, ez a “két tábor” is netes torzítás. Senki ne válhasson betegségek mögé bújva bírálhatatlanná, mert akkor embereknek tömegesen lesz érdekük szarul lenni.

*

Az emberi egyenlőség a francia forradalom hármas jelszavának egyike.

Az emberi egyenlőséget itt Euroatlantiában abszolútumként értjük, pedig csak egyfajta értelmezési keret. Léteznek versengő nézetek – és főleg gyakorlatok, mivel az egyenlőség főleg szépséges elv, minden jó szándék ellenére is pusztán ködös eszmény. Bővebben…

ostobaságok… (2.): hogyan nyerj tuti együttérzést?

Láss csodát: a blogger rövid posztokat ír!!! (Ami nem könnyebb, de legalább a gondolatömlések húzásának keserves húsz perceit megspórolja.) (Nem sikerült.)

Mi a rövid? 500-800 szó. És a hosszú? 2000 a lélektani határ, témától függ, de a 3000 már biztosan. (És ez most 2143!)

Azt akarom, hogy tudd. Hangos kritikusnak lenni nagy teher, hiába fogalmazol szépen (és pont ezért nem is érdemes): gyűlölködőnek nevez és széttép az érdekcsoport.

Nekem már mindegy. Én szívesen vagyok az, aki szól.

Bővebben…

ostobaságok, amiket az internet vésett belénk (1.)

KÉPZELJÉTEK, MOST RÖVID POSZTOKAT FOGOK ÍRNI! (De a hosszúakat is el lehet osztani több napra!)

*

Annyiszor jönnek ezekkel…! Belegondolsz, hogy igazak-e? Hogyan gyere rá a hamisságukra? Hogy mi van mögöttük? Sőt, arra, hogy ezeket nem is te gondolod? És: hogyan korlátozzák ezek a józan ítéletedet?

Egy: elnevezési kényszer. Minden apró történést, gyarlóságot elnevezéssé és állapottá, betegséggé fontoskodnak. Mert akkor ez nem sima gyarlóság, önzés. Nem tehet róla, nem ő a hibás – az a hibás, aki nincs rá tekintettel!

Azzal merjél vitatkozni, kritikusnak lenni, hogy ő beteg! De újabban azt is elmagyarázzák, hogy a betegség nem is betegség, hanem normális verzió, pusztán állapot. A szivárvány minden színében. “Sokféle test van és mind szép”, hangoztatják egyértelműen patologikus kövérek. Nem baj, és nem kell meggyógyítani – ezt AIDS-re is mondták már, és a wmn.hu adott neki teret: nem a HIV a baj, hanem a társadalom előítélete! Azaz: te alkalmazkodj, és ne merd őket bírálni. Vagy tényekkel jönni.

Na, ki a felsőbbrendű?

Külön aleset a “neurodivergens” elitkedés, amikor mutogatják az agyukat:

“nem hülye vagyok, hanem különleges az agyam”,

én ettől már 2013-ban is rosszul voltam, amikor itt a kommentekben szerveződtek és nyomták a másikra a kéretlen diagnózisokat. De mára teljesen egyértelmű kamuvá vált. Ennyi rendellenesség nem lehet.

Nekem is egyszerűbb lenne, ha magamra mondanám, bebújnék ilyenek mögé. De ilyet éretlen és ellenszenves kamaszok csinálnak. Ez annyira nevetséges, kártékony módon individualista.

Nem lusta, hanem neurodivergens. Végrehajtási zavara van. Ő TÉNYLEG képtelen! És ki a hibás? Mindig más a hibás. Őt kímélni kell, nem tehet róla:

Nem beképzelt, önző, hanem tipikus Oroszlán. Nem válogatós, hanem ARFID-os.

És a sok hülye szó egyébként is: mentális egészség, bakancslista, valid…

Megoldás: el kéne menni kapálni. (ööö… ezt is sokszor mondják, csakhogy ez TÉNYLEG megoldja) Túl sok a szabadidőd, nincsenek lekötve a kapacitásaid. Én amúgy emiatt és ezt felismerve ellenzem a feltétel nélküli alapjövedelmet. Nagyon sokan nem fognak tudni mit kezdeni magukkal, amint nem lesz nyomás, hogy legyen munkalehetőség. Unalmukban romboló, szomorú, visszaélő módon fognak viselkedni.

Egy másik tévhit is kapcsolódik: mindenki lehetne művész meg értékes ember, csak nem hagyják. Mindenki lehetne ilyen meg olyan, de a társadalom, az előítélet… Nos, nem.- Van, aki szellemi ember, van, akinek ez nem való. nekik NAGYON nem kéne okoskodni meg írónak titulálni magukat.

Az emberi egyenlőség szép eszme, de nem azt jelenti, hogy olyasmiket követelsz, irigyelsz másoktól, amiért te nem dolgoztál meg. Egyenlő bánásmód jár az alapjogok és más jogok tekintetében az államtól és intézményeitől, illetve a munkahelyektől. De magánemberként senki nem fog egy ellenszenves, kellemetlen, akaszkodó embert úgy kezelni, elismerni, dicsérni, mint azt, akit kedvel.

Hogy mi a te bajod, te különleges agyú? Rég nem álltál már szélfútta sziklán. Nem hárítottál el komoly veszélyt. Nem volt tétje annak, amit csinálsz. Amikor dolgozol, emberekkel beszélsz, akkor is gép előtt ülsz. Üresjáratokban vagy.

Menj el barackot szedni, talpalj postásként, takaríts, legyél pultos… Elmúlik az összes szagérzékenységed, az aggályaid a sminkelésed miatt, a testképzavarod!

Augusztus közepén pont ezt csináltam: terápiásan voltam máshol. Ilyen egy áttakarított nap. És 39 fok volt, amikor kezdtük. Nem sok kérdésed, nyűgöd marad a végére. Egy hideg zuhanyzásért is hálás vagy, és félóra csendért.

munkás délelőtt

(folytatom)

legyen-e mobiltelefon az iskolákban?

A helyzet, nem túlzok, rettenetes. Én ezért megkönnyebbüléssel olvastam a Közlönyt és benne az új tilalmakat június 6-án. Részben a késelések miatt, de a telefonaddikció is nagyon durva. Ez a most következő már a felvételi éve ugyanis. És végre nem lesz telefon, nincs konfliktus, nem zombik ülnek majd az órán – lehet végre tanítani!

Viszont ismét vért könnyezett Gyurkó Szilvia köztéri szobra: Bővebben…

tévhitek cáfolása Imane Khelif versenyzése kapcsán (@ReduxxMag)

Az ügy egyik kirobbantója utólag válaszol az ellentmondásokra. Mindent megtettem, hogy jól olvasható legyen. Eleve is a leglényegbetörőbb, legtömörebb, de angolul van, és számítok arra, hogy az tesz bele erőfeszítést, akit érdekel, akit nem, az viszont nem ír véleményt. Aki ezt elolvasta, érti, és még mindig védelmezi a védhetetlent, azzal nagyon súlyos gondok vannak (befolyásolták).

Kicseréltem a képernyőfelvételeket, de ugyanaz a szöveg, laptopról másoltam, végre szép, egységes (telefonról nem volt szép).

Egy kiś rövidítésszótár:

A DSD azt jelenti, hogy differences in sex development:

…is a group of rare conditions involving genes, hormones and reproductive organs, including genitals. It means a person’s sex development is different to most other people’s.

A két szövetség neve: IOC = NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság és IBA (International Boxing Association), Kremlev ez utóbbinak az orosz vezetője. CAS: Court of Arbitration for Sport, a visszaélések fellebbviteli, szövetségek feletti fóruma Lousanne-ban.

PDF-ben (ha előfizetsz prémiumra) leszedhető innen:

szeretetreméltó, szerény – karcos, lőtt sebekkel büszkélkedhet

Mindig írják, bármilyen kommentemre képesek írni, hogy súlyos bajom van, kérjek segítséget, és biztos szar az életem.

A boldogság és békés beletörődés, helyeslés mint mutatvány.

Voltam kedves, rémült, egy eleven seb, sírós döbbenetű. Most visszaszólok, karcos vagyok – és nevetek. Sose voltam még ilyen biztos abban, hogy jó és jó is marad az életem. Mert engem megcsókolt a homlokomon az Isten.

Nem az kellett, hogy engem szeressenek, vagy ezt-azt felmutassak (“bakancslista”), hanem én szeressem magam, kétely nélkül. Akkor bármi történhet velem, állom. Ismerem az erőm.

Ó, de közhelyes.

Hogy lettem ilyen?

Alkatilag nem vagyok diplomatikus, nyugis, lágy. Mert annál okosabb. Tudom, hogy okos vagyok, emiatt nem szabadkozom.

Amiatt szabadkoztam, hogy van-e jogom jó életre, vagy adnom kell belőle. Mint a kajámból, amit végre magamnak főztem, a bátyáimnak. Nem volt erőszak, én adtam.

Én régen azt hittem, a kéreg, a “lassan ötven”, öreg róka, az szomorú hanyatlás. De ez itt vidám!

Képes maradtam adni is. Ha én akarom.

És nem vagyok összezuhanva, akkor sem, ha épp “csak úgy” élek. Közben fenyegetnek, zsarolnak. Megszokja az ember, nem lett semmi, most se lesz.

Minek örülök? Miért szólok vissza? Hogy lettem ilyen, aki lerajzolja őket, és röhög azon, ahogy hápognak? Aki kivárja, míg (hát persze!) felmentik, nincsen dráma… de most ti jöttök.

Én nem szeretek lelkizni, nem bírom a mellébeszélést, érzékenykedést, habverést: mondanám a lényeget. Ne kelljen kivárni, míg felfogják, ne kelljen bocsánatot kérni, gyógypedagóguskodni. Intellektuális érintkezést akarok, ha már ide kattint valaki. Én mondom, ő olvas. Ha tud olyan jót, hogy engem érdekeljen, majd én is olvasom az ő könyvét, blogját.

Sokan mást kerestek itt: társaságot, tükröt, magukat csodálni. Botrányt, konfliktust. Ha nem volt, csináltak. Hogy lett szenzáció, konfliktus abból, hogy ki a csávóm, mi tetszik, hogyan edzek, milyen a házunk?

Unalmukat űzték… lehessen megnézegetni valakit, mászkálni a világában, mert magányosak voltak – azt hitték, én is. “Nincs kivel megosztanod a gondolattolulásaidat, azért írod ki a netre.” Nem volt Tinder, de azt hitték, ez olyasmi, és én keresek társat, társaságot.

Jaj, ne akarjanak semmit. Csak a szellem világában egyesülök. Minden másra ott a Mastercard, amivel kifizeted a webináriumot, csoporttagságot. A pszichológust. Na, az meghallgat.

Hát mi vagyok én?

A suliban is olyan Bővebben…

na és mi a baj ezzel?

…és amúgy miért érdekel ez az egész? Hadd károgjanak a klímáról. Járványról. A sport “káros hatásairól”. Testről, táplálkozásról. Nyekeregjenek csak, hogy melegük van és nem jutnak be szakrendelésre (tökéletesen megelőzhető, életmóderedetű) kórságaikkal!

Én nem károgok, nem szenvedek – és ha szenvednék, se kárognék.

Hanem cselekednék.

Utálom a károgást. Főleg akkor, ha lájkokért és szenteskedve csinálják. És én nem akartam úgy végezni!

De miben érinti ez az én életem? Bővebben…

mi a baj a klímariogatással?

Nem először ostorozom azokat, akik felpattannak az aktuális trendvonatra, és újkeletű szavakkal fontoskodva, átszellemült-jóságos arccal rémisztgetnek mindenkit és bárkit az apokalipszissel: 2018-ban a mi van a szívószálon túl? keltett nagy vihart. Voltak folytatásai: lebeszéled az olvasókat a környezetvédelemről?, később az igazán tudatos életmóddöntést, a táplálkozást vettem elő.

A mai téma: mi a baj a klímára hivatkozva a felszínen aggódó, segítő, a mélyben rémségesen kicsinyes, összefüggéseket elemien nem értő Jeremiásokkal. Hogyan lett médiakontent, kattintásvadászat és erkölcsi pozíció másokat a szörnyű jövővel ijesztgetni. Majd a gyerekkel a hátukon kell menekülniük a forróság elől (?)… azoknak, akiknek jól sikerültek a gyerekeik. Ez a büntetésük!

A járvány alatt úgy tűnt, az éghajlat, az ipari szennyezés senkit többé nem érdekel. Most a járvány nem érdekel már senkit, viszont nyáron, a híroldalak uborkaszezonjában megint sláger a klíma.

De inkább az, hogy ki szereli be nekik állami pénzen:

És bólogattak a megszomorodott ex-eszdéeszesek.

Bővebben…

a szigorúság értelme

A túlérzékenységről, az önfontosság hangsúlyozásáról többször írtam már: az csinálja, akinek enélkül nincsen énje, személyisége. Most amellett teszek hitet, hogy az élet egészét tekintve hasznos a szigorúság, a korlát: az, amit te helyezel el magad vagy a gyereked elé, és az, amit a világ vagy a kényszerek tesznek mindannyiunk elé.

Lehet-e túlszeretni egy gyereket? A mai kamaszok kínjait elnézve sokszor forgatom ezt a kérdést magamban. Igen, lehet az állandó önfeláldozó gyötrődéssel, önmarcangolással, megértősdivel ártani. Te biztosan kikészülsz, a gyereked is lenéz, mert bizonytalannak érzékel, ezen kívül használ. Közben mondogatod, hogy ilyen a kamaszkor, ez mindenkinek nehéz.

Hát nem. Nem feltétlenül. Legyél szigorú és egyszerűsíts!

Azok az átgyötrődött évek és éjszakák, a legmélyebb kétségbeesés bugyrai!… A dac, a rossz társaságba keveredés, a szerek, a szexualitás, az érdektelenség, az iskolai botrányok, a magatartási problémák, a visszabeszélés!…

Ezt panaszolják az anyák. Ilyet én nem éltem át. Nem tartottam kioktató, bűntudatkeltő előadást a patriarchátusról sem (hanem elmentem edzeni – így mutattam be a feminizmust).

Pedig mi voltunk a lenézettek, a megcsonkult család, az anya, akivel lehetett szemétkedni, mert neki nem jön be a férje…

Lehet, hogy érzéketlen vagyok? Azért nem voltak átsírt éjszakák? Ismét leírom: a kimenet számít, a végeredmény, a történet vége. És nagyon úgy tűnik, hogy nem azok a legvidámabb, legerősebb gyerekek, akikkel végtelen sokat foglalkoztak, vitték őket szakemberekhez, drága magántanárhoz meg vizsgálatokra. Régebben a gyermekjogvédők, az örök lelkizésre, “tudatosságra” buzdító liberális pszichológusok média közvetítette tanácsai hatására nekem is folyton hiányérzetem és bűntudatom volt, hogy nem vagyok tudatos szülő, nem beszéltem meg velük mindent, nem edukáltam se internetbiztonságra, se az LMBT kapcsán, csak loholtam, hogy legyen vacsora, kazán, tornazsák, beíratás, kimenekítés, és mindeközben élmény, derű. Úgy éreztem, hogy ha azokra a cikkekre hallgatnék, akkor mindig kellene produkálnom a megértést, még több empátiát, még, még, még. Sok beszélgetéssel találgatni, mi lehet a baj, megfejteni a kis lelkét, utat mutatni. Azokat a terheket is a vállamra vennem, amelyeket a kortársak vagy az érzéketlen iskola okoznak.

Az imperatívusz: mindig a szülő bírjon többet, mindent bírjon, mert ő a felnőtt, a gyerek pedig kiszolgáltatott! Nem tudom, mi lett volna, ha energiáimat a lelkizésre áldozom. Szerencsére nem jutott. És én nem vagyok ilyen alkatilag, a neveltetésem szerint sem: velem sem lelkiztek.

Babának, altatandó kisgyereknek mindent! (Értsd: még élt a férjem.) A nagyobbacskát megvédem a rideg intézménytől, a sunyi anyukakígyóktól. De nem hallgatom a kifogásait, nyávogását, érzékenykedéseit vég nélkül, nem is rakom elé tányéron az ételt. Legyen önálló, főzzön, vásároljon be, ha úgy alakul (Lőrinc be tudott csajozni a palacsintasütlési képességeivel). Nekem pedig lehessen életem, ne függjön az érzelmi állapotom kizárólag az aktuális hangulataiktól, ne ők legyenek az érzelmek elsődleges forrásai.

Értékrendet közvetítek a megfogalmazásaimmal, a döntéseimmel, a tetteimmel. Lásson engem a gyerekem építő, értelmes tevékenységekbe feledkezni, problémákat megoldani. Legyenek intellektuális beszélgetéseink, és az értelmes tevékenységekben is legyünk együtt: közös sportra, utazásra rengeteget költöttem. Mindent biztosítok: játékteret, szabadidőt, vágyott különórát, MacBookot, biciklit. De a luxus nem való gyereknek, és ez nem anyagi kérdés: nincs és ne is legyen fuksz, ló, kocsi, jachtozás, korai jogsi, vágyként sem, mert a státusszimbólumok kizárják az intellektuális, lelki, elvi igényességet. Nem zsarolom egyiküket sem a jegyekkel, nincsen “két hétre elveszem a telefonodat”… mondjuk nem is kaptak intőket, legalábbis komolyan vehetőt soha.

És nem nyúzzuk egymást, nem lelkizünk folyton. Nem vagyok személyzet. Ne rendelje meg a kedvenc tiszta ruhát (hanem mossa ki magának), ne nyávogjon a tele hűtő mellett, hogy éhes és ő mit nem eszik meg.

Annyira szomorú, amikor a kétségbeesett, túlgondoskodó szülőből hülyét csinál a gyerek. Az aktuális konfliktusnál is elgondolkodtatóbb a fogalmazásmód önreflektív fontoskodása:

Screenshot
Screenshot
Screenshot

Erre nem is lehet mit mondani. Elképzelhetetlennek tartom a játszmázásnak ezt a fokát, a segítségkérésnek álcázott nyilvános magamutogatást (a külön élő apa gyorskajával tömi a gyereket).

Ne rajtam csattanjon minden bánata, ne engem korholjon. Mindez nem döntés, hanem kényszer. Az erőforrások végesek, még a jelenlegi, sokkal könnyebb életemben sem bírnám, ha mindenért engem ugráltatnának.

Vagy talán bírnám, de nem engedi a méltóság. Anyák, ez emberi méltóság kérdése! Nagy a nyomás, hogy legyél személyzet, másrészt beszélj túl apróságokat.

Az is ijesztő, amikor a tudatos szülő olyan feltételeket szab az elvek és jó gyakorlatok érvényre juttatásáért, olykor a saját friss felbuzdulásait (sport, vegán étrend, vallás) követve, amelyeknek az adminisztrációja is plusz munka, állandó veszekedésforrás – a gyerek persze alkudozik, megúszásra megy, mert az új dili nem az ő döntése volt. A blogon kétféleképpen jelent meg ez: az egyik az aspergeres apa hűtőre rögzített házimunka-kimutatása, amikor azon is állt a bál, hogy ki nem írta be a kamasz gyerekek közül az egyébként elvégzett porszívózást; a másik az a család, amelyik annyira komolyan vette a digitális ingerek korlátozását és a sportot, hogy a gyereknek gépidő járt evezőpad-percekért, és ezt Excelben vezették. Más vallási étrendre szorítja vagy vegánosítja a gyereket (a kezdőkészlet része a bűntudat és a fensőbbséges papolás az osztálytársaknak – itt jegyzem meg, a gyereket beketósítani sem szerencsés, legalábbis viták árán és komoly egészségügyi ok nélkül biztosan nem). Lehet az ételekről vezetett táblázattal, a változó allergiagyanúkkal vagy “pénzügyi tudatosságra való neveléssel” is tönkretenni a hangulatot. Ha nincs probléma, akkor csinálnak, nehogy unatkozzanak! Túlfontoskodják, szavakkal és papolással akarják megoldani azt, amit tettekkel és attitűddel lehetne.

A lelkizésnek az egyoldalú, wmn-es hangulatú, felmentést kereső lélekápolgatás, kifogáshizlalós részét mellőztem, és talán ettől nem függetlenül kerültek el “a kamaszkor természetes hullámvölgyei”. A relatív leegyszerűsítés eredményeként mindenki tisztelettudó, nem pazarol kaját, nem kell nyomoznom, gyanakodnom, normálisan viselkednek és belülről fakad nekik. Nem tutujgatok, nem ajnározom őket, természetesnek veszem a jófejséget. Ha megérzem saját cselédszagom, akkor nemet mondok. Minden esetben. A túlpátyolgatott, szétlelkizett lelkű gyerek nem jó fej lesz, nem toleráns, hanem elváró, idegesítően harsány és önös, az anyja energiáit lerabló, az anyai bizonytalanságból élősködő és kíméletlen. Kifogásokat és apró sérelmeket hajtogató, válogatós, kényelmeskedő.

Milyen gyereket akarsz? És milyen anyaságot?

*

A posztnak a szigorúság kapcsán van egy párkapcsolati és egy evős része is, de hosszú lett az eleje, így azok a részek új posztban, még ezen a héten jönnek. A tagoknak beszámolok az elmúlt két hét személyes eseményeiről is.

isten nélkül, madarak nélkül tocsogni a szenvedésben – Szentesi Éva új könyvéről: A mai naphoz nincsenek emlékeim

Arról a napról nincsenek emlékeim, zsibbad az agyam. Bevettem magam egy könyvesboltba pénteken. Én tudom, miről beszélek – amit nem tudok, arról nem beszélek. Egyszemélyes etikám ezt követeli – és nem azt, hogy hallgassak róla.

Ismerd meg te is, amiről véleményed van! Ne legyen véleményed, ha nem olvasod el!

Nem szoktam ilyeneket olvasni, mert nincs ennyi időm: sok igazán jó könyv vár még rám, a többi pedig kínos, untat, röhögőgörcsöt vált ki. Ehhez a jelenséghez viszont közöm lett. Szögezzük le a legelején: én utálom a szerzőt, és joggal. Mivel én szereplek több (egyébként nyomatékosan jogvédett) sorommal és célozgatásokkal a Műben, és mivel Szentesi a kommentelők “gonoszságát” részletezi (tartalomról, előzményekről egy szót se ejt), elmondom újra a történetet, amelyet ő elhallgat, amikor elpanaszolja, miket kap. Az előzményekről írottakat átteszem a végére*, mert a könyve, azaz: a könyve mint gesztus a lényeg, és a törzsolvasók amúgy is ismerik a sztorit. (Nem akarom, hogy elfáradjanak a legörgető ujjbegyek.)

Viszonylag komoly emberek eljátsszák – barátnőségből vagy érdekből –, hogy ő író (például Ott Anna). Pedig Szentesi Éva influenszer és médiaszereplő (a médiaszereplés a valódi íróknak is rosszat tesz), amellett rémségesen műveletlen. A könyv dekoráció marad a medence szélén. Azzal a felületességgel, amellyel ez a nő(típus) örökké a neten pásztáz, átkattintgat, magamutogat, csak az instagramszerzőkké züllött költők, Fodor Ákos, Szabó T. Anna és Simon Márton befogadhatók, és rögtön ki is posztolhatók. Vagy heg alá tetoválhatók – ez nem paródia, ez benne van a könyvben.

Aki nem olvas, néz, hallgat soha, az azt se tudja, mije nincsen, mi nélkül él.

A könyvnek nincs egy pontja sem, amely ne lenne valós történés, “a szerző őszinte”. Minimális stilizálás, sűrítés és persze (főleg) szelekció van csak. Én e-mailben szoktam így írni annak, akire haragszom; ez a szöveg a világot utálja, és benne engem, a világnak szánt személyes vádirat, dühöngés, hivalkodás és szószátyár magyarázkodás (noha érzékelhetően tömör, egyszerű akar lenni).

Közepes strandolvasmánynak tartanám, intellektuális felvágással, értelmiségi mimikrivel. Csakhogy én tudom, ki írta, miből beszél ő, és mivel a szövege beszédaktus (speech act), műfaja szerint bosszú és elégtétel (pont mint az előző könyve). Nincs külön szöveg. A szöveg haragszik, ez egy az egyben ő maga, tehát nincsen fikció (és ez nem technikai, nem is tartalmi, hanem minőségi probléma: igazi fikcióra csak fegyelmezett, rutinos, művelt szerzők képesek). Tudom tehát, és így olvasom: az írásaival a valós énjét, a tetteit és fogyatkozásait igazolja, azokat magyarázza kétségbeesetten, korrigálja és hazudja szépre.

Nagy kérdés, hiszek-e neki. Én úgy döntöttem, hiszek. Azt mondja, nem érdekli, miket írnak róla.

 A Mammut Librijében Szentesi most első (a MOM-ban G. Fodor Gábor vezet), a második Náray Tamás új “regénye” (LOL), utána egy Csernus, és már épp nincs a listán a Kidolgozott érettségi tételek és a Négyjegyű függvénytábla, viszont ott van A bél–agy kapcsolat:

Mindenekelőtt az elbeszélői pozíció a problémás: nem lehet eldönteni, ki beszél. Belelátunk a fejébe, de érezhető egy kellemetlen, önérdekű én (E/1.), csak épp harmadik személybe téve (AI módra: minden én helyén egy ő, vagy a nő, az enyém helyett övé, és az igék végződéseit kell átrakni), tehát nem omniszciens vagy omnipotens a narráció (ami az E/3. sajátja). Azt sem derül ki, hogy tehát akkor a hősnő, ahogy többször is állítja, végre sugárzóan, maximálisan boldog-e (ilyet egyébként sem állíthat a valódi E/3., csak a mechanikusan harmadik személybe tett én). Boldog, mert van pasija, akivel összeolvadtak, az énje megszűnt, és mert már leszarja, ki mit mond, de kettőt lapozol, és kiderül: őt a sors dobálja, alázza, az apja szeretetlen, mindig van új betegség, kétely, kiégettség, sóvárgás tárgyakra, mások nézegetése, pótcselekvés és unalom.

Bővebben…