korrumpálja a fény

Jaj, elaludtam este megint. Írok párhuzamosan három izgalmas bejegyzést, most mégis belelógok megint én a társadalmi témákba.

Panaszkodom én? Nem panaszkodom. Béna voltam a Wizzairrel, küzdök a hagyatéki eljárásban, merül az aksi, odaégettem a rizst, de mikor szoktam panaszkodni? Bővebben…

tapsművészet

Nincs jegy.

Jól tudjuk, és mindig elmondjuk, hogy kétszázötven emberről van szó, az nem lehet, hogy nincsen néhány, aki megfázik, elfelejtette, elcsúszott a zuhanyfülkében, összevész hitvesileg, dugóba szorul, ékszíjszakad, ezt persze a jegyínség mértékének függvényében kvázi kívánjuk is, nagy sajnálkozás közepette (tudjátok, a gengszterfilmek sunyi fenyegetése: akárkit érhet baleset, megcsúszhat a lépcsőn).

Aztán lesz jegy.

Tapsolni többféleképpen lehet.

Nagyfiam apja (szűk szemű színikritikus): egyáltalán nem, kivéve, ha diplomáciailag kénytelen egy bizonyos színésznő miatt. Jól külön lehet ezzel állni, a nemtaps egyéniséggé avat, meg aztán jót tesz az ínhüvelynek is. De rossz volt ez mindig!

János (méltóságteli néző): szuverén módon és adekvátan tapsolt, könnyen nem hevülve, vastapsot szándékosan zilálva, katarzisát vagy — leginkább — annak hiányát kifejezően. A néző, amint triumfál, a taps az ő ideje. (Utoljára a Nemzetiben, 2012. május 13-án, igen hosszasan. Az én harminchatodik születésnapom, egyébiránt.)

Magányos vagyok mindenképp. Én: mindig nagyon. Bővebben…

együtt jobb! 13.: szvoren edina: pertu

Még egy döbbenet, Szvoren Edina első, 2010-es kötetének címadó novellája, a HOLMIban jelent meg 2009-ben. Bővebben…

ötször öt

néz

Nézem a hegyek sörényét, vakítóan sárga most minden, nemsokára elpusztítják.

Néztem A remény paradicsomát — várod a borzalmat, mert tudod, mi minden történhet meg ott vagy bárhol, de borzalom nincs, a várás maga a borzalom.

Nézem a Mohácsiak Liliomfiját az Örkényben.

Nézem, mikor nézhetném Bocsárdi Hamletjét. Nem látok el odáig.

Kifulladásig nézem Godard-t hétfőn, a modern film kezdete, Belmondo nyolcvan éves.

ír

Blogot, csakis: metablog — a blog története és tapasztalatai –, pénzköltéshez való viszony, világnézeti evolúció, érzelmi éheztetés a házasságban, a biztonságos középen, érvelési stratégiák: minden normális ember.

Képeslapot fogaskerekűs bélyeggel régi barátnak.

Cikket (Anya és Apa magazin) iskolaügyben.

Regényt, szalad a fejében, wördbe és ökofüzetbe is átlátszó töltőtollal. Már megint hol van?

Négyeseket alá. Egyre csúnyább a szignó.

eszik

Én mondom: madársaláta, lazaccafatok, Globus majonéz, éppcsak lilahagyma, ropogós bagett. Nincs konyhánk épp.

A hét fénypontja: kacsamáj briósban fügelekvárral.

Manner citromos nápolyi.

Decens, fegyelmezetten szögletes flódni a Szamosban — ó, van-e még olyan túlcsorduló a Wesselényi utcában? Egy szerelmi válság oka, ürügye, jelképe, 2006-ban történt, azóta nem ettem.

Piros foltos zöld szőlő, CBA.

olvas

Alice Munro: Mennyi boldogság! Sok. Tömör. Nem jellemez, csak felvillant, azonnal érted, látod.

Magyar Narancsot.

Sándor Erzsi és Tomi könyvét: Szegény anyám, ha látnám.

sándorerzsi

Az Egy sziget lehetősége hűlt helyét — eltűnt a lakásban. Hollebecque.

AEG főzőlap használati utasítását.

vesz

Remittenda babaruhát a NUBUtól, letisztult, csodás, nagy az újszülöttforgalom.

Egy csajos, ezüst bicskát. Svájci. Jó, hogy.

Domaint: csakazolvassa.hu.

Építkezésről raklapot a konyhába polcnak.

Lila ESPRIT napszemüveget — Ausztriában eltört az ugyanolyan.

Kézzel varrott tündérléptű cipőt. Hopp.

együtt jobb! 12.: szvoren edina: trifánné kedves — teljes szöveg

Intenzív, jóféle beszélgetés volt a múlt heti novellaboncolás, nagyon együtt voltunk, és pont úgy megérintett sokakat a Balholmi lányok, mint engem. Aki nem olvasta, ne hagyja ki!

Megrendítő, nyelvileg és emberileg katartikus szövegei vannak Szvoren Edinának — ma beszéljük meg egy rövidebb novelláját! Most se madárcsicser. Ezúttal is szakaszosan teszem fel, mert ennek meglepő mértékben örültetek.

Tárcanovellaként megjelent a Népszabadságban szeptember végén, ez a hosszabb változat itt jelenik meg először. (Ha szeretnéd velünk részletekben olvasni, akkor ne kattints oda!) Bővebben…

együtt jobb! 11.: szvoren edina: balholmi lányok — teljes szöveg

Az együtt jobb! műértelmező beszélgetések sorozatában először novella. Az 1974-es születésű, túlzás nélkül üstökösként feltűnt Szvoren Edina eredetileg nem irodalmár, hanem zenetanár, Budapesten él és dolgozik, most is szolfézst tanít. Két kötete jelent meg: a Pertu 2010-ben, és a Nincs, és ne is legyen 2012-ben, mindkettő a Palatinus gondozásában. Bővebben…

nagy film, remek este

Két hírem van, aztán rohanok szaunázni:

1. hétfőn, szeptember 30-án ismét Együtt jobb!, ezúttal A mások élete című német film (2006, rendezte Florian Henckel von Donnersmarck, akinek ez az első filmje), benne megrázó női sors.

A beszélgetés házigazdája FarkasViki.

Itt nézhetitek meg két részletben: http://www.youtube.com/watch?v=e5eI9fjArI8
és http://www.youtube.com/watch?v=hhLgQPdGz64

és itt egyben: http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/263102-A-Masok-Elete.html

2. És, juhé, blogest lesz (úgyis azt állítja a t. kommentelő, hogy mi havonta találkozunk),

helyszín: ugyanott, ahol a blogszületésnap volt,
időpont: október 24-én csütörtökön 5-től,

hangulat és tevékenységek: irodalmi jellegű, sztárvendéggel, aki elfogadta a meghívást, meg még eszem-iszom, illetve esztek-iszok, megkóstoljuk a tükör keretéül szolgáló banánokat, és lesznek diszkrét kuponok azoknak, akiknek nem fér bele anyagilag az ilyesmi, úgyhogy emiatt senki ne maradjon otthon!

A hely felfüggesztett kávékat is fogad.

cropped-img_1827_resize.jpgMinden törzsolvasó velkám, írjatok e-mailt vagy facebookon, lassan, de biztosan válaszolok! És de örülök!

az én anyaságom

…az, mindenekelőtt, egyértelmű: ahogy a vérzésem is soha panasz, csak szépséges, jóleső áradás, hatalmas IGEN a gyerek várása, az egész terhesség is — nem, nem várandósság: aki nem érzi a teher szó archaikus szépségét és valóságát, aki azt hiszi, a várandósság szebb, azzal nem tudok mit kezdeni –, IGEN az arcom, a testem, érzeteim, a szülésem, a szoptatás, a hordozás és mindenem: IGEN az életre. Bővebben…

mondjuk el még azt is

…egészen? Vagy csak félig? Szorítsuk tenyerünkbe a pihegő befejezést, csillogjon a rémült szeme ott, és majd egy másik bejegyzésben repüljön csak a magasba?

2007 júliusa van, nagy forróság, van egy szeretőm Bővebben…

tintapaca

Nem lehet folyton a blog, a korrektúra, a facebook előtt ülni. Még feküdni sem, kávéval sem, a teraszon sem.

Le ne előzzön a nyár! Irány a város. Bővebben…

kötőszó életre-halálra

Ma arról írok, hogy mit jelent nekem a nyelv.

Zsoltárok, verssorok és Esterházy zsong bennem. Bővebben…

együtt jobb 7. — németh lászló: iszony

Hányan vagyunk, kik vagytok? Bocsánat, hogy elhúztam, most aztán mondjátok! Csatlakozzatok, egy szieszta alatt olvasható a szöveg:

Németh László: Iszony

A kvíz most is apró részletekre kérdez rá, 90 százaléktól átmentél, ügyes vagy, figyellek: Bővebben…

én többé nem

Én többé nem félek átgurulni a Kékgolyó utcán. Lefelé, egyirányú. Felfelé egyirányú. Mindig szél, mindig alkonyat, mindig bizonyosság. Bővebben…

sok vagyok

2013 júniusából még, de vállalható

azóta még sokkal több lettem, és már nem szorongok

hálásan 1. Jánosnak, 2. Balázsnak, hogy nem bánták sose

És azt gyanítom, ezzel sem vagyok egyedül. Sokan vagyunk sokak. Azt éljük át, hogy baj van velünk. Nem vagyunk jók úgy, ahogy vagyunk. Akkor volnánk elfogadhatóak, ha visszafognánk magunkat. Ha eljátszanánk, hogy mi nem is vagyunk olyanok, amilyenek üvöltően vagyunk. Na, ugye?

Jaj, csak őt el ne riasszam. Majd keveset beszélek. Majd bólogatok, ha beszél hozzám. Majd tőle kérdezem, hol a Logodi utca. Letagadom az ókátévét, a Zugligetet, a blogot. Le. Neki előbb volt bambuszbiciklije. Majd szeretem a Staroprament. Így jó? Kettőt is szeretek. Bővebben…

olyan gyerekesen bízni

fogok-e még tudni? Annyira kitenni magam a másiknak? Nem nézni ilyen felnőtt tudatossággal őt és mindent, nem csak eldönteni, mi válik hasznomra. Nem merülni szügyig abba, hogy nem kötelező szívni, és én döntök. Néha kockázatot vállalni.

Vagy most már mindig gyanakszom?

aranygaluskát sütnék, ködben bicikliznék, érteném a függöny porát, tiszta lenne a szívem, jaj istenem.

Ezt írtam az ifjúságsirató levelemben a művész úrnak. Ezek itt az én megcsalatott, mellőzött, kaotikus, magányos huszonéveim. Bővebben…