mit várunk a kötődő neveléstől?

2012. júliusi bejegyzés

2013. szeptember végi kiegészítés

Azt írtam: sokat kivett belőlem a komolyan vett kötődés. Sokat kivett, és most, hogy a legkisebb három és fél, és egyedül vagyok, szeretném, ha ennél a nagyon közelnél egy kicsit távolabb lennének már. De ki tudja, mikor éreztem volna ugyanezt nemkötődve? Talán sokkal előbb. Talán nem is szültem volna harmadikat úgy. Állítom: ahogy mi éltük meg, nem pótcselekvésként, nem apa ellen bunkernek, nem dogmatikusan és nem is tárgyakat halmozva, két itthon lévő szülő kötődve, lezser derűvel, így sokkal könnyebb volt a szülőség. Jól kötődve nevelni, az nem valami plusz erőfeszítés, hanem harsonás lazaság, mámoros törzsi lét. És sokan vagyunk itt, akiknek nem újdonság, furcsaság és nem szélsőség mindez, hanem talaj a lábunk alatt: megélt, működő, több éves, több gyerekes gyakorlat.

Amikor kritizálják a kötődő nevelést, annak kétféle oka lehet: információhiány (sok más tanácsot hallott az illető, nem tud jól hordozni, nem érti, miért fontos a szoptatás, nincs tisztában a csecsemő valós szükségleteivel), vagy a mozgalom túlkapásaira, visszás jelenségeire adott jogos válasz. Az elüzletiesedést, a szektás gőgöt, a homousion–homoiusion-típusú vitákat, a pótcselekvésjelleget, a közösség mélyrepülését én is illettem már többször indulatos vádakkal:

anyaság 3.0

semmit sem gondolok

még egyszer a mamamiról

És akkor az eredeti bejegyzés, egy közkeletű tévedésről. Bővebben…

a csókolózás világnapja

Volt tegnap. A facebookon mindenki lelkesedett, hogy mindenképpen csókolózzunk azzal, akit szeretünk! Perverzek azzal, akit nem.

Én bevallom: nem csókolóztam.

Foghúzás, gyulladás, kínlódás — nem lehet. Érinthetetlen a sérült test.

Vagy mégsem? Hagyjuk a csókot, talán átáramlik a gyógyító erő, ha jól érintünk? És nem csak fogbaj van, van migrén, kimerültség, depresszió, gyermekágy is, amikor úgy érezzük, érinthetetlen a másik, sejtjük: nem lenne kedve.

Hányszor érintünk szexre nem kacsintva, szeretetből? Hogyan érintsük jól, gyógyítóan a másikat?

Megyek is.

unatkoztok, látom…

Itt, nálam? Hát akkor olvassatok régieket! Aranybánya, komolyan.

Lehetne a kép alá is kitenni ezeket külön füleknek, már van profi segítségem, ha lesz idegzetem a vezérlőpulthoz, beteszem a szerintem fontos (HIÁNYPÓTLÓ) írásokat oda.

az első interjú

meg a második

nem ver, akkor bántalmazó-e?


nő vagyok, vagy mi
— sok szex

“ők is biztos hibásak” — az áldozathibáztatásról

nem működik a kapcsolatom, annyit próbálkoztam már — a leggyakoribb az ilyen tartalmú keresőkifejezés

az áhított egyenlőség buktatóiról

És még mindenféle jön, maradjanak velünk! De úszhatnak, tollasozhatnak és a dinnye is harsanjon ám!

jutka vagyok, függő, másfél órája tiszta

2012 júliusában jöttem el a mamamiról. Akkor írtam ezt. Aktualitását nem veszti: látlelet az élet fölé növő kismamafórumozásról.

…értük fórumoztunk valaha, hogy a legjobbat adjuk nekik, de most már annyira rutinos alternatívok vagyunk, van már borostyánláncuk, horgolt sapijuk, puhatalpújuk, csizma is, egy csatos hordozó és kendő négy, hordozókabát, mosható peluskészlet, azt már pótoltuk is legutóbb a közös rendeléssel, az milyen jó közösségi érzés volt, rendelni, begyűjteni, intézkedni, postázni, most egy kicsit még ruhákat cserélhetünk, mert nőnek a gyerekek, már elköltöttük a fél családi kasszát, de most akkor mi van, mindent tudunk a szoptatásról, hordozásról, már császár után is szültünk, már tudjuk, mi a Waldorf, és hogy (mindjárt a fórumozásról való leszokás után) otthonoktatunk majd, már támogatták a lelkünket, viccelődtünk a csetté vált fórumon órákig, már megöleltek sokszor, amiért késve jött a gyes, már küldtek nekünk ötvenöt spáros matricát, és még mindig hiányérzetünk van.

Na szóval hogy nagyon rászoktunk a netre.

Az internet forradalom. Olvashatnék Washington Postot és nyelvészetet és Ottlikot.

Nem olvasok. Bővebben…

ha szeretsz, békén hagysz

Hogy jutunk idáig a saját anyánkkal? Hogy ez a számunkra legegészségesebb döntés? Boldogságomban is jobb így, bajomban is. Mert őrjítő, amit mond és csinál, mindenképp.
Bővebben…

keressetek, és megadatik

A keresőkifejezések áttekintése. Olcsó kis műfaj ez, de maga az élet, élet, szavak, intertextualitás. Akármilyen elkeseredett vagyok, ez az utolsó, amit olvasok itt, és leköt, megrendít, felvidít. Most belemarkolok az iszapba: lesz itt kecskeköröm, söröskupak, igazgyöngy. Vicces nagyon, ne hagyd abba!
Bővebben…

még egyszer a mamamiról

Hogy a fórumon, sok olvasóm, anyatársam szívbéli közösségén, az életformájává lett információszerzés és véleménynyilvánítás e nagyszerű helyszínén kövérre hízott az üzletelés (az alternatív nevelési irányzatok tárgyi kellékeinek gyártói, forgalmazói és vásárlói, valamint egymás között), annak az a veszélye, hogy elsőrendűvé válik megőrizni a látszatbékét, itt tartani a divatossá lett hordozás, mosható pelenkázás követőit. Mindenki, aki kritikusan gondolkodik, vagy beéri mondjuk két hordozóeszközzel, vagy erről ír, vagy csak nem örül az eszköz céllá válásának, tulajdonképp rontja az üzletet. És mindennél fontosabb lesz, hogy ne legyen robbanás, szakadás. Nem is lesz: csak sok száz csendben lelépés lesz, és volt. Azok közül léptek, lépnek majd le sokan, akik beszélgetni szeretnének, mint régen.
Bővebben…

valaki mondja meg

Vagy ez van minden dolgok alján? A külső kontroll? Nem vagyunk kapcsolatban önmagunkkal. Folyton azt hisszük, valamit úgy kell tennünk, ahogy nem szeretnénk, de muszáj. Bővebben…

ó, mesebeli

Köszöntjük az első olvasót az afrikai kontinensről! Itt is meleg van.

Azért félelmetes, mit tud a blog. Térkép, keresőkifejezés, ide és innen kattintók. Szalad a toll. Köszönöm mindenkinek.

semmit sem gondolok

Többen kérdeztétek, mi ez.

Ez az indulatos paródia azután született, hogy a benne említett alternatív nevelésről szóló fórumon több, általam ismeretlen új tag ürügyet keresve előzmény nélkül belém kötött, egymásra kontrázva szidtak és személyeskedtek, Bővebben…

mi baja velem, mi bajom vele?

A blogíró életével való minden egyezés a valóság műve.

a) eset: messze lakik, már nem él.

b) eset:

Ez valami rejtély: mi ez az anyósokkal? Miért pont ők? Mi bajuk van velünk? Mi bajunk van velük? Miért nem hagynak békén? Mint a Lorca-drámák nőfigurái, igen. Mint Yermáét a sógornői, mint Bernarda Alba az öt lányáét, megmérgezi az életed.
Bővebben…

mitől féltjük a gyerekeinket?

A gyerekek az életünk közepei. Értük mindent! És rásegítenek a nagyik meg a szomszéd nénik is: szegény, biztos éhes! Jaj, meg ne fázzon! Cipő melegítse a lábát! Most aludnia kell!
Bővebben…

megdőlt a minden rekord megdőlt

Ma (hétfőn) nagyon ittragadtatok, köszönöm, gyertek máskor is, lesz turmix meg pogácsa — dán, ausztrál, svéd és ukrajnai olvasóink dupla sajttal kapják. Könyvkiadó is keresett. Jó nap volt.

cold kentucky rain

A fiam benyomja az Elvis-duplacédét az olvasáshoz — engem sem zavar, amikor latin-amerikai országok államadósságáról szóló cikkeket korrektúrázok (mert ebből élnék). Máté Péter is egy valaki, de Elvis…! És ez a szám: Kentucky Rain. Édes Istenem, amikor ezt hallgattam folyton, 2005-2006-ban abban a másfél szobás albérletben! Rátapadt az érzés, az akkori jellemző kín, és most megszakad a szívem. Hogy milyen iszonyatosan, szűkölve vágytam arra: szeressenek. Bővebben…

és amiért a férfi nem, mert sokszor ő sem

De erről nem tudok annyit írni.

Igen, sok házasságban a férfi nem akarja, a férfi fáradt, a férfi húzza a száját a nő ötleteire. Szép szimmetrikus akkor a kínlódás? Én nagyon különböző okokat látok itt.
Bővebben…

ebben a nagy egyenlőségben

Sok-sok reakció érkezik az utóbbi két hét írásaira, meg hát rábukkanok a facebookon is a véleményekre. Vagy — jó egy évvel később teszem ide — itt van ez a cikk is:

Meddig tart a feminizmus?

Ezekben is, magazincikkekben (jó, tudom, fixált vagyok), blogbejegyzésekben, hétköznapi beszélgetésekben is gyakran megjelenik a képzet: régen elnyomták a nőket, az rossz volt, de ma már…! Itt a nagy egyenlőség, felborultak a szerepek, jól át is estünk a ló túloldalára. A szegény férfiak összezavarodnak: a nők erőszakosak, mindent irányítani akarnak, elsárkányosodnak. Nem elég pénzt keresni, takarítani is kell, játszótérre járni, meg még az ágyban is teljesíteni, hát hogyne…! Bővebben…

amiért a nő nem… (2.)

Ez az írás folytatás, itt kezdtem a témát.

Ún. házastársi kötelesség
Nem használ az ügynek az a feudális nyomás sem, amely a nőkre nehezedik, hogy a házasságban a szex nekik feladatuk: meg kell, kellene tenniük a férjükért.
Bővebben…

amiért a nő nem (1.)

… kívánja már a szexet, erről írok most. Két részben, és aztán a férfiakról is. Beszéljünk erről újra!

Nem tudjuk, mit vesztettünk: a nulladik percben meg volt tiltva mindez. Vannak szerencsések, van, akit meggyógyított egy bölcs és szerelmes férfi, és van, aki ezeken a falakon is áttör, de a legtöbben azért kínlódtunk ennyit, azért nem tudtuk azt sem, milyen lehetne, mert nagyon sokáig nem találkoztunk önmagunkkal mint szexuális lénnyel. Láttuk őt feltűnni, éreztük az illatát, elképzeltük, de sose jött el…

Rengeteg férfi és nő számol be erről: kevés a szex, monoton a szex, nincs szex. Bővebben…

mert az nekik is jó lenne

2012. júniusi bejegyzés, mit sem vesztett az aktualitásából — a felvetés újra meg újra előkerül.

Körülírtam, sok részletben felvázoltam a korábbi bejegyzésekben egy eszményt: a férfi nem munkamániás, nem húzza a száját, elfogadja a nő érzéseit; nincs fölény, nincsenek ürügyek és kibúvók, nincs kikacsintgatás és “a férfit az ösztönei hajtják” szöveg, van viszont türelem, beszélgetés, odafigyelés, közös idő. Közös a házimunka is, és a gyerekekkel is összemérhető arányban foglalkoznak, és a nő is önmagára talál valamilyen kreatív és élvezetes tevékenységben, netán pénzkeresetben, hogy a több évi kizárólagos gyerekezés alatt, meg aztán nem is kizárólag gyerekezik, ne érezze úgy: csőben él.

Így lehetne. És akkor milyen jó lenne mindenkinek! Örök szerelem, élvezetes szex, boldog gyermekek. Bővebben…

pályázati kiírás

Azt írja Sofie az egyik kommentben, legyen fiúknak is parainesis.

Jogos kérés: őrajtuk talán nagyobb részben múlik a boldogság, mert eddig kevesebbet tettek érte, és hát ne csak a lányainknak legyen ennyi jó tanács. Halogattam, hogy majd, és… ez nagyon ritka, de nem jutott eszembe semmi.

Nem tudom megírni, ma jöttem rá, miért: mert a férfimintát nem én adom. Én innen beszélek, én nem tudom, milyen férfinek lenni. Kérhetem, hogy fiam, nekem jólesik, ha nem szó nélkül eszed meg a vacsorát, hanem taglalod a fűszerek viszonyát, netán meg is köszönöd, meg hogy jó, ha néha anyák napján kívül is előállsz valami meglepő kedvességgel, és szoptatás közben be ne szóljál már, hogy hogy néz ki a nejed, meg hogy nem muszáj ám családot alapítani, ha nem érzed át, hogy mivel jár, de ezek mögött nincsen szempontrendszer, nem érzem az egészet, nem megy. Talán mert őket, a több jog, nagyobb mozgástér várományosait csak kérlelhetem, és azt nevetségesnek érzem.

Kedves férfiolvasóim, van tippetek? Kérlek, szedjétek össze a parainesis műfajában, 2000-10000 leütés terjedelemben, hogy mitől lesz, lehet boldogságosan egyenlő a fiaink párkapcsolata.

Ide küldjétek: csakazolvassa@freemail.hu

A legjobb írás beküldője pedig kap egy új pink szilikonklaviatúrát.