a susan boyle-jelenség

A Britain’s Got Talentnek kedves hagyománya, hogy a szigetország széleiről szalasztott, csúf nímandokat, titkos tehetségeket emel az egekbe. A mobiltelefoneladó álruhájába bújt tenor tehetség, a kövérkés, kusza fogazatú, dél-walesi Paul Potts 2007-ben nyerte meg a kategóriáját.

A másik szimbolikus hős se törzsökös angol: a skót Susan Boyle szereplésével 2009-ben a közönséget olyannyira sikerült meglepni és meghatni, valamint a jelenséggel egy olyan általános tündérmeseigényt sikerült megragadni valódi értékekre éhező korunkban, hogy Susant azonnal felkapta a sajtó, és a legtöbbet letöltött zenei produkció lett a youtube-on, na jó, Britney Spears után, végül második lett, nagy csalódására, a Diversity tánccsoport mögött, így  nem ő léphetett fel a királynő előtt (micsoda érthetetlen monarchikus tempó: a fődíj a fellépés a királynő előtt! Mint a reneszánsz idején).

Susan egy csoda. Betipegett az ügyetlen ruhájában, egy közhelyparádé, egy nyálas regény hősnője, a rút kiskacsa: oxigénhiányosan született, tízgyerekes, komoly katolikus családba. Bukdácsoló diák, aztán állástalan szociális munkás, jótékony egyleti vénlány, konyhásnéni, rettenetes frizurával. Bővebben…

nem születnek meg

Ez az érvelés ellepi a sajtót, a politikai életet. Hogy tudniillik: vannak gyerekek, akiknek meg kellene születniük, de sajnos nem születnek meg. Minden kutatás ezt mutatja: a magyar fiatalok több gyereket terveznek, mint ahány végül megszületik. Hát ki fogja itt eltartani húsz, ötven év múlva az inaktívakat, kétezerötvenre alig hétmillióan leszünk, szörnyű.

Most ebből a politika nagy hazugságát emelném ki. Bővebben…

nekünk nem kell

…ha nem nyom a cipő, már boldog vagyok, és nemhogy szőrös a lábam, de fogalmam nincs, hogy szőrös-e, mert nem láttam napok óta.

Olvasom a ragyogó blogkollegina bejegyzését, miközben tolom a Milkát. Igen, igen, igen.

Igen, nyomasztó a sok vékony, feszes, nagymellű nő. Bővebben…

de tényleg, miért a nők?

Kedves csakazolvassa! Olvasom a blogot, és elhiszem, hogy sok a bántalmazott nő meg a nemtörődöm férfi. Azt is látom, hogy nem az ujjadból szopod mindezt: valóban sok ilyen nőt ismersz, beszéltél velük, benne vagy a témában. Engem csak az a kérdés nyugtalanít: mi van azokkal, akikkel nem beszéltél? Oké, patriarchátus, ez volt egykor és sok tekintetben ma is van, de mi van, ha ma már mintegy visszacsapásként legalább annyi az elnyomó nő, mint férfi? Milyen empirikus bizonyítékaid vannak arra, hogy a nőket még ma is jobban sújtja a szereposztás, mint a férfiakat, akik például a kibeszéletlen érzelmeik vagy férji alkalmatlanságuk miatt halnak meg gyomorfekélyben? Nem kötözködni akarok, érted?

Értem. Puzsér mester is fölveti ezt a problémát, elgondolkodtatóan (aztán meg a női kvótáról ír). És igazatok van, ami a felvetés jogosságát illeti: lehetne úgy is elvileg, hogy én a világnak csak ezt az aspektusát ismerem, erre voltam fogékony, ilyen történeteket hallottam, ezt a fajta szakirodalmat olvastam, és létezik egy nagyobb, bonyolultabb összkép is, amelyben nagy kiegyenlítődést figyelhetnénk meg.

De nem így van. Bővebben…

jó képességű, fehér bőrű gyermekeink

2012 őszén írtam

Olvasom a Magyar Narancs igazán progresszív összefoglalását a bicskei általános iskolai integrációról. Az okos, átgondolt, kivételesen sikerrel kecsegtető helyzetről a jól fogalmazó PhD írását.

És hopp, itt is elszólás: a jobb képességű gyerekek. Akik a nem cigányok.

Azt gondolják sokan, és ezek már nem a Narancs-olvasók, hogy azokat nem is érdemes integrálni. Kár beléjük az energia. Egy nagy úgysem az egész ország, persze csak ha másokról van szó.

Te, fővárosi, nagyvárosi, agglomerációban élő olvasóm, te összkomfortos, hetente tankoló, Horvátországba járó, te mit gondolsz, a te gyereked mitől ilyen tehetséges? Bővebben…

a nők is tudnak ám

A nők is tudnak ám. Hát arról nem írok?

Nem, arról kevesebbet írok, mert ez a blog a világ egy zuga, ahol végre nem erről van szó, ahol végre kimondható, hogy miről is van szó.

De egyetértek, a nők is tudnak, sokszor szoktak.

Mit is? Bővebben…

a leaszfaltozott világ

Ez a bejegyzés az életvitellé vált személyautózásról íródott, és eléggé kritikus. Ha érzékeny téma, inkább olvass mást! Nem állítom, hogy az autósok szörnyűek, hogy az autózás szörnyű, de ennyit és így autózni kényelemből, ráfüggeni igenis szörnyű, akkor is, ha szeretem autós barátaimat, néha elvisznek és stoppolok is. A bejegyzés lényege: milyen elv áll amögött, hogy én úgy döntöttem, nem lesz autónk, nem tanulok meg vezetni sem, három gyerek és busztól távoli lakhelyünk ellenére sem.

(2012-ben vagyunk.)

Elkezdődött az új tanév, és emiatt, meg hogy a fiamat megtanítsam biztonságosan biciklizni, naponta leszáguldok vele a városba, a szép Bel-Budába bele.

Egyszerűen döbbenet, ami reggel a városban van. Bővebben…

azt a mennydörgős ménkű… — frissítve

http://magyarinfo.blog.hu/2012/09/10/a_fideszes_kepviselok_szerint_ha_a_nok_emancipalodnak_akkor_elfogy_a_magyar

Nem is beszélve a kecskékről mint világmagyarázatról, nagyon egyetértek:

http://orulunkvincent.blog.hu/2012/09/11/azok_a_csodalatos_ferfiak_152

mi más lehetnék

Mi a közös a tornatanári pofonban, a királyság mint államforma követelésében, a homofóbiában és a családon belüli erőszakban? Bővebben…

arra járt és meggyűlölt

Ez egy embertípus. De komolyan.

Lehet az osztálytárs anyukája, semmit nem tud rólunk, nem is kérdez, neki az is elég, hogy látja: Bővebben…

elnőiesedett szakma

Fázinnak

és ha olvas, Bródy Sándornak

A fiam új iskolába ment. Valahogy azt hittük (valaki mondott valamit), hogy férfi lesz az osztályfőnök.

És egy kicsit elszontyolodva néztem a fiam ellenőrzőjében a macskakapart névsort: csupa nő, csak a testnevelő férfi. Bővebben…

annyira rendes ember

a NaNE egykori és jelenlegi munkatársainak, akik a megfigyeléseiket megosztották velem

Vannak persze hibái. Kinek nincsenek? Bővebben…