, a tízévessel, aki itt néha felbukkan a fejlécben, és ma (nektek már tegnap) van a névnapja, remekül lehet
Itt vártátok a jelszót, én meg leléptem moziba a fiammal (10 és fél). Mert mondja a férjem, hogy tök rég nem voltam sehol. Én meg a naggyal választok különprogramot, pedig nézhettem volna jó kis művészfilmet is, na, majd máskor.
Lehasítottunk a Kútvölgyi úton, vettünk egy palack ún. Varródániel-italt Bővebben…
2012. augusztusi írás
Erre a bejegyzésre sok reakció jött, és én sasolok mások üzenőfalán is.
…a saját szexualitásom azért nem tartozik a gyerekemre, mert ő nem ebben a szerepemben kíváncsi rám. Ha őszinte, és klassz a kapcsolatunk, persze sérülés nélkül fogja elfogadni, hogy ez is a részem, de alapvetően a kettőnk kapcsolata – legyen az bármilyen harmonikus is, lássuk be, – nem erre épül…
Én nem azt írtam, hogy erre épül, és az a jó, ha durcásan ezt demonstráljuk a gyereknek. Csak ne nebeszéljünk róla. Bővebben…
menjetek innen 124%
A hűtő-mosogató-tűzhely háromszögben nincs ugrabugrálás, mert ha lépnék, és nem lehet, ha forró serpenyővel göndör fejek felett egyensúlyozom, akkor olyan ingerült leszek, hogy egy negyed pillanatra megértem a totalitárius rezsimeket. A főzés: tak, tak, tak, olvaszt, kever, sisterget, felönt, tojás bele, kever, legyen még egy, hetvenkét fokon kicsapódik a sárgája, héj a komposztba, kéz öblít. Hagyjatok már békén, veszek egy tévét. Szépet festettél, engedj a hűtőhöz.
tejszín 98%
Nem a hó, nem a vaj: tejszínfehér. Abból baj nem lehet, alig van étel, amelyikbe ne kélne el, fel is verem kézzel, fehér pöttyök a hűtőn és a szemetesen, Annával kávézunk, valakit parodizál, nevetek.
vanília 97% Bővebben…
még írok, mert olvastam facebookos kommenteket meg ittenieket, és nem fogalmaztam elővigyázatosan, így felmerültek a következő kérdések: Bővebben…
Ezúttal újabb pszichológus-magazinmémre csapok le. Amivel vitázom, az a következő:
Amikor felvilágosítjuk a gyerekünket, akkor
sose terheljük túl, mindig csak a saját szintjén beszélgessünk vele, ne mondjunk többet, mint amennyit kérdezett.
Az a bajom e közkelettel, hogy… á, egy csomó bajom van:
Bővebben…
Ha amúgy hagyományosan fel van osztva a feladatkör, te dolgozol és pénzt keresel, anya pedig gyerekezik és háztart, hát, ez lehet másképp is, de vegyük akkor így, szóval megvan kinek-kinek a maga szerepe, akkor
tedd már meg,
legyél szíves,
Bővebben…
Tavalyi bejegyzés.
És válság: mi itthon nyaralunk. De hát olyan ez a hely, ezért harcoltam érte annyit, hogy sehová nem kívánkozik el az ember tavasztól késő őszig, és ha hó van, akkor se. Ha kívánkozik, megbánja: messze van minden, csak biciklivel élvezet elmenni.
A kutya lomhán ki-be járkál a terasz és az előszoba között. A terasz sziesztaidőben tűző napos, egyébként barátságos árnyakat vetnek rá az ősöreg fák. Megbolondult tövű csíkosnapernyő-petúniák, bazsalikom, rozmaring, petrezselyem nő a ládákban. Kis meg nagyobb lavórokban pancsolnak a kicsik, tengeri kagylókkal meregetik a vizet. Bollywood rendezői bambuszszékemmel melléjük ülök, írok, töltőtollal is, vagy csak létezem, és nő a fű.
Bővebben…
2012. júliusi bejegyzés
2013. szeptember végi kiegészítés
Azt írtam: sokat kivett belőlem a komolyan vett kötődés. Sokat kivett, és most, hogy a legkisebb három és fél, és egyedül vagyok, szeretném, ha ennél a nagyon közelnél egy kicsit távolabb lennének már. De ki tudja, mikor éreztem volna ugyanezt nemkötődve? Talán sokkal előbb. Talán nem is szültem volna harmadikat úgy. Állítom: ahogy mi éltük meg, nem pótcselekvésként, nem apa ellen bunkernek, nem dogmatikusan és nem is tárgyakat halmozva, két itthon lévő szülő kötődve, lezser derűvel, így sokkal könnyebb volt a szülőség. Jól kötődve nevelni, az nem valami plusz erőfeszítés, hanem harsonás lazaság, mámoros törzsi lét. És sokan vagyunk itt, akiknek nem újdonság, furcsaság és nem szélsőség mindez, hanem talaj a lábunk alatt: megélt, működő, több éves, több gyerekes gyakorlat.
Amikor kritizálják a kötődő nevelést, annak kétféle oka lehet: információhiány (sok más tanácsot hallott az illető, nem tud jól hordozni, nem érti, miért fontos a szoptatás, nincs tisztában a csecsemő valós szükségleteivel), vagy a mozgalom túlkapásaira, visszás jelenségeire adott jogos válasz. Az elüzletiesedést, a szektás gőgöt, a homousion–homoiusion-típusú vitákat, a pótcselekvésjelleget, a közösség mélyrepülését én is illettem már többször indulatos vádakkal:
És akkor az eredeti bejegyzés, egy közkeletű tévedésről. Bővebben…
2012 júliusában jöttem el a mamamiról. Akkor írtam ezt. Aktualitását nem veszti: látlelet az élet fölé növő kismamafórumozásról.
…értük fórumoztunk valaha, hogy a legjobbat adjuk nekik, de most már annyira rutinos alternatívok vagyunk, van már borostyánláncuk, horgolt sapijuk, puhatalpújuk, csizma is, egy csatos hordozó és kendő négy, hordozókabát, mosható peluskészlet, azt már pótoltuk is legutóbb a közös rendeléssel, az milyen jó közösségi érzés volt, rendelni, begyűjteni, intézkedni, postázni, most egy kicsit még ruhákat cserélhetünk, mert nőnek a gyerekek, már elköltöttük a fél családi kasszát, de most akkor mi van, mindent tudunk a szoptatásról, hordozásról, már császár után is szültünk, már tudjuk, mi a Waldorf, és hogy (mindjárt a fórumozásról való leszokás után) otthonoktatunk majd, már támogatták a lelkünket, viccelődtünk a csetté vált fórumon órákig, már megöleltek sokszor, amiért késve jött a gyes, már küldtek nekünk ötvenöt spáros matricát, és még mindig hiányérzetünk van.
Na szóval hogy nagyon rászoktunk a netre.
Az internet forradalom. Olvashatnék Washington Postot és nyelvészetet és Ottlikot.
Nem olvasok. Bővebben…
A gyerekek az életünk közepei. Értük mindent! És rásegítenek a nagyik meg a szomszéd nénik is: szegény, biztos éhes! Jaj, meg ne fázzon! Cipő melegítse a lábát! Most aludnia kell!
Bővebben…
2012. júniusi bejegyzés, válasz a kérdésekre
szeretettel HáromNyulaknak
Hogy is kezdjem? Mit mondjak, hogy ne azt kapjam: könnyű nekem? Igencsak nehéz harc volt, hogy nekem könnyű legyen.
Édes lányom — ez jó lesz, te, aki még előtte állsz, édes lányom, ne rontsd el. Bővebben…
ősbejegyzés, 2012. június
Olvasom, hallgatom anyatársaimat. Annyi nehézséggel küzdenek. Hogyan kezeljük az egyéves ekcémáját szteroid nélkül? Diétáznak, mert a babánál háromféle allergiát valószínűsít a gasztroenterológus, így a folyton éhes, kapkodó szoptató anya kiiktatja étrendjéből a tejfehérje-, tojás- és gluténforrásokat. A másik családban a nagyobbik krónikus asztmája után a kicsinél kitört a krupp: két hete rohamokkal küzd. Hónapokig nem gyógyuló felső légúti betegségek. Fogzási nyűg, éjjeli műszak. Emez hároméves, de még nem beszél. A másik meg egyszerűen kibírhatatlan zárt térben, de a kertben is tönkretesz mindent — hiperaktív-e?
Miért ennyire betegek a gyerekeink? Bővebben…
fényes a vállam, ujjatlanban biciklizem naponta sokat, mámorító szabadság, a karomon a hegeket felülírják a szeplők,
újkrumplit vacsorázunk napok óta:
vajjal és Maldon sóval (volt ez a mém a fészbukkon, láttátok? Hogy egyeseknek Maldon só! Mások meg éheznek! Bővebben…
Jakab elmúlt kettő, így ez a bejegyzés nem az egyévesen már rímeket faragó csöppségek anyukáira licitál.
Ej, de sok pirossal aláhúzott szó lesz itt.
Azt mondja ma, ma először, idézem: igen. (Folyik az orrod?) (Miért kérdez ilyet egy ép látású anya? Mert a hátára van kötve a példány.)
Eddig nyomatékos, rövid o-s joo-val helyeselt, a legőrületesebb hisztik közepén is, ha kedvére való javaslatot tettünk.
A nem persze előbb volt: mem, határozott, elutasító kézmozdulattal.
Az én is nagyon korán volt. A zseniális fotós, akinek egyik műve emitt a fejlécben látható, átadta a cédét, és meglátja a göndör másfél éves Jakab magát az akváriummal, és azt mondja, idézem: Ott’an én!
Állatrendszertana felöleli a következőket: cica, tyutyu, ‘al, ló, ‘angya, ‘ók, ‘éka. És ebbe, nézze meg az ember, bármilyen lényt besorol.
A kutya tyutyu. Ez a mi kutyánk neve (vagyis inkább foglalkozása, mondaná a nagyobbik fiam; a neve Tappancs). A londoni Természettudományi Múzeumban a tirannoszaurusz életnagyságú és mozgó-hörgő szerkezete: tyutyu-jaj. Vagyis egy olyan tyutyu, aki jaj.
Most levette az apja a cipőjét, és/mert oda nyilatkozott: ‘ossz ‘eki! Merthogy rossz neki.
Kezdetben voltak a főnevek. Az első ige: ‘Ézd! ‘Ézd, mama! Azóta ragozva, akár a múlt idő is megy: Hozd azt a vödröt! — ‘Ozom. Látod a repülőt? ‘Átom. Haver meséli: Sírtam. Jakab a fejét rázza: Én nem ‘tam. Ma meg azt mondja az apjának a poharát nyújtva: Öntsél! Kapcsolódik, na.
Így már egész mondatokat is alkot: ‘Ünk le, mama. Avagy megyünk, illetve menjünk le.
És névelő és kijelölő jelző! Azt a kék autót, mama. — Hol a gyöngy? Egész tisztán.
Színek: kék, jija, ‘őd.
Két összesült hókifli: ‘ettő. És azt mondja, csak úgy maga elé: ‘ettő, ‘ájom, ‘égy, ‘at.
Van egy alapszókincs, még az etelközi csecsemőkorból, kéttagú szavakkal: mama, tyutyu, cici (ez bicikli is ám). Fiktív elemek: nyunyu ‘víz, ital’, nyamnya ‘étel, finom’. A most tanult szavakkal viszont Jakab rémisztő következetességgel csinálja azt a fonetikai operációt, hogy ha a szó, ami a magyarban gyakori, úgy néz ki, és hódoljunk itt Nádasdy tanár úrnak, hogy CVCV, akkor ő VCV-re csupaszítja, de a megmaradt mássalhangzónak kis nyomatékot ad: VC’V. Így lesz a hajó ‘ajjó, a Duna ‘unna, a gumi ‘ummi, a répa ‘éppa, a boci ‘otszi. De a busz is ‘usz. És a lépcsőn mondja magának: ‘ép, és ha valami szép, arra is.
Aztán van ez a kórság, hogy a hosszú szavakból csak az utolsó szótagot mondja, vagy annyit se. Ez meredek, mondom a Denevér utcában, erre ő, hosszú csend után a fülembe súgja (a hátamon utazik): ez ‘ek, mama. Most már li a bicikli (meg a kifli, a virsli). f nincs, a zsiráf így ‘áp (a lufi pedig ‘uppi).
(A további személyes izgikre mohó olvasók elriasztása a célom: az olvasottság huszonegykettőről négyszáznegyvenre ugrott egy nap alatt. Hulljon a férgese! Aki idáig olvasott, annak megmutatom a zsugorfej-gyűjteményemet.)
csak az olvassa. én szóltam 