betegség címkéhez tartozó bejegyzések

amíg még megvan

Közzétéve Szerző:
21

Kedves olvasóm, komolyan szólok most hozzád.

Mindannyian csak azzal kalkulálunk, ami van. Így jár az agyunk, egyszerűen. Hogyan is képzelhetnénk el a meredek lehetőt? Azt, ami mélyen szunnyad bennünk? S a bajt se képzeljük el: se a hirtelen lereccsenést, se a lassú kopást, fakulást. (Ilyen az élet, ugyebár.) Ami csak lehetne, vagy amit lassan elvesztünk, azzal nem számolunk. Ki láthatja azt? Ezért nem általános a testünkkel kapcsolatban sem a preventív, megőrzésre törekedő szemlélet. Viszont hangos azok szava (panasza), akik aztán megbetegszenek. És érthető, ha a bajban már nem azt mondjuk nekik: tehettél volna ellene. Bővebben… →

drága Nótár Ilona!

Közzétéve Szerző:
59

Annyi minden eszembe jut, elvekről, testekről, trendekről, szóhasználatról, a netes összeszólalkozásokról. (Unalmas leszek: ezt már sokszor elmondtam, aktualitásokhoz kapcsolódva.)

Ez az issú most:

http://notarilona.com/a-media-szerepe-a-testszegyenitseben/

http://www.life.hu/sztarszerzok/sarka-kata/20160229-sarka-kata-a-life-sztarszerzojenek-nyilt-levele-notar-ilonanak.html

http://notarilona.com/23117/

És akkor most stílusos leszek.

Drága Ilona, én annyira érezlek téged. A múltadat, a pályádat, az előítéletekkel való küzdelmeidet, a tested dús diadalát, és a hétköznapok nehézségeit, az egyedülálló anyaságot, felvételiző gyerekkel egyetemben! Bővebben… →

hogy lehet ezt kibírni 2.

Közzétéve Szerző:
33

A bejegyzés első része: hogy lehet ezt kibírni 1.

Arról írok, milyen halálig kísérni azt, akit szeretünk, és utána milyen az élet.

Sok feladat, kicsi gyerekek, rengeteg teendő, félelmek és elkeserítő emberek.

A listaírásra szánt papír nagy volt, de annyi minden került rá, hogy én már nem fértem az aljára se. Természetes: én nem vagyok fontos, most a gyógyulás a fontos — a nagynéném szerint –, meg a gyerekek.

Nem ettem, nem mostam hajat, nem aludtam, nem volt időm elgondolkodni semmin. És volt egy pont, amikor nem ment tovább.

De nagyobb papír nem volt a listapapír-szaküzletben, hát beírtam magam mindenki elé.

Mert az kiderült, hogy senki nem fogja átkarolni a vállam és gyengéden a füles fotelhez kísérni: pihenj egy kicsit, Éva. Ha én nem figyelek és gazdálkodom jól az erőimmel, akkor tuti az elmeosztály. És ezt nem engedhettük meg magunknak, mert ha én nem vagyok, akkor semmi sincs, nincs család, nincs betegápolás.

Bővebben… →

hogy lehet ezt kibírni 1.

Közzétéve Szerző:
26

Ezt kérdezik tőlem. Olyanok, akikkel szintén megtörtént: egy közeli hozzátartozójuk rákos lett, tudják, hogy meg fog halni, és vannak gyerekeik.

Régebben nem volt rák, nem létezett: a családomban nincs, és elképzelhetetlen volt, elméleti fogalom, nem is értettük azokat, akik rettegnek tőle. Most már annyi idősek vagyunk, és újabban olyan fiatal áldozatok is vannak, hogy hetente hallok diagnózisról, halálról. Ez már ez az életszakasz, már dolgunk van vele. Halljuk az újabb eseteket, és hálásak vagyunk. Ezt nem írom végig, igen, azért, értitek. Bővebben… →

sportos

Közzétéve Szerző:
129

 

melléknevek sorozat 5.

Sportolok.

Sokat.

Látszik.

Jó nekem.

Vitázom itten a belgyógyászommal. Bővebben… →

megbélyegezve

Közzétéve Szerző:
126

Öt bejegyzést írok egyszerre, van egy nem tudom, hova tartó arról, hogy milyen talmi és kiábrándító volt látni a napokban, hogy kávéházak, szállodabejáratok, kirakatok ünnepi díszbe öltöznek, vagyis szakszerű, esetleg ingerült emberek ilyen műfenyő girlandokat meg műanyag bordó gömböket, arany szalagokat, métere hétezer-négyszázkilencven forint áfával, erősítenek föl, és hogy mi a bajom a karácsonnyal, hogy valamiért mégis vettem egy ÉVA Advent különszámot, és idén hogy szeretném, mennyire hántható le a hazugság vajon.

Van még vázlatban több más kezdemény, de most mégis azt írom meg, miközben egy puha műszálas takaróba bugyolálva lábaim a fehér kanapén kortyolgatom a hajnali (kotyogós) kávém, és a cirkóból csöpög rám, valamint a kanapé huzatára valami folyadék, hogy elolvastam a linkelt két bejegyzést a borderline-ról. Bővebben… →