a semlegesneműek vécéje

Ez most elterjedt a médiában: a gúnyolódás a semlegesneműek vécéjén. Továbbá az LMBTQIAWFNYRF satöbbi identitás. Hogy itten harmincféle szexuális identitást kéne számon (és tiszteletben) tartani. Ezt akarják a feministák, a genderhívek (őket mint valami elborult törpe kisebbséget, néha pedig titkos összeköttetésekkel és pénzekkel bíró, kvázi szabadkőműves csoportot emlegetik, akik világuralomra törnek, és igazi szándékuk a hálószobákig terjedő diktatúra). Ezzel foglalkoznak a genderisták, ilyen konferenciákat tartanak, miközben emberek éheznek, és anyósom is eltörte a lábát…!

Valószínű, hogy találkozol ezzel a fajta olcsó célozgatással, ezért most a magam eszközeivel (közepes tájékozottságommal, kevéssé elméleti hajlamommal, viszont jelentős egyenlőtlenségügyi érzékenységemmel és frappírozó lényeglátással) szeretnék rámutatni, hogy miért vagy borzalmasan igénytelen, ha ebbe beleállsz. Bővebben…

hősök, áldozatok, erőszak

Mostanában azon filózom, hogy jobb emberré tesz-e a trauma. Ez egy erkölcsi–elvi típusú poszt, tele dilemmával, reflexiókkal, és nagyon szívesen megvitatnám Lobsterrel mindezt.

Ilyesmiről volt már szó (de hát miről nem volt öt év alatt?): hogy mi magunk bánjuk-e azt, ami velünk történt, amibe oly könnyű szívvel belementünk. Talán ez a poszt a leginkább rokon a maival: a szenvedésnek nincs romantikája. Írtam arról is, hogy teher alatt nő-e a pálma, s hogy kívánnánk-e mindezt a szenvedést a saját lányunknak. Ez mindig a tesztkérdés, a lányunk. Mert lehet, hogy magadat kevésbé szereted, a saját szenvedéseidet romanti- és bagatellizálod, nosztalgikusan szemléled, lehet, hogy azt gondolod, szükségszerű annyi kín, ami neked jutott, sőt, jobb emberré tett – és lehet, hogy tévedsz.

Vajon mikor van hamisság és manipuláció abban, ahogyan a szenvedéseinkről szólunk?

Nekem bajom van például azzal – beriaszt az érzékelőm –, amikor valaki a traumájával harsánykodik. Morális, írói és emberi ízléstelenségnek gondolom a vádaskodó, hatásvadász cikkeiket. Bővebben…

amíg még megvan

Kedves olvasóm, komolyan szólok most hozzád.

Mindannyian csak azzal kalkulálunk, ami van. Így jár az agyunk, egyszerűen. Hogyan is képzelhetnénk el a meredek lehetőt? Azt, ami mélyen szunnyad bennünk? S a bajt se képzeljük el: se a hirtelen lereccsenést, se a lassú kopást, fakulást. (Ilyen az élet, ugyebár.) Ami csak lehetne, vagy amit lassan elvesztünk, azzal nem számolunk. Ki láthatja azt? Ezért nem általános a testünkkel kapcsolatban sem a preventív, megőrzésre törekedő szemlélet. Viszont hangos azok szava (panasza), akik aztán megbetegszenek. És érthető, ha a bajban már nem azt mondjuk nekik: tehettél volna ellene. Bővebben…

mi bajuk a nőknek? 3. – szerintem

A magazin mellébeszél és rád akarja sózni mindazt, ami a status quo jó nőjének kell, ne is várj tőle mást. Az antifeministák vádaskodnak, bosszút állnak. Vannak olyanok is, akik nem értik, miféle diszkriminációról beszélünk – az arab nők, vagy a savval leöntött indiaiak, ott van miért harcolni, de itt…? Ez a fajta tájékozatlanság és érzéketlenség általánosnak mondható. Ezért most elmondom én, szerintem mi a nők problémája. Bővebben…

fan club

Mindjárt jön az elkezdett mi bajuk a nőknek? harmadik része, de tegnap este nagy élmény volt Morcsányi Gézát hallgatni, akit a Mensa HungarIQa hívott meg egy beszélgetésre.

Beállnék a trendbe, de hát tudtuk korábban is, ha kicsit figyeltünk, színházi előterekben, interjúkból: Morcsányi Géza nagy szellem, emellett elegáns, igényes beszédű, kedves és szórakoztató mesélő. Arról lett híres, azon kívül, hogy dramaturg, hogy minőségivé, egyben üzletileg is sikeressé tette a Magvető kiadót, amelynek húsz éven át volt igazgatója.

Sok részlet, körülmény, előzmény vegyült minden válaszába, de nekem pont ezért volt nagyon szórakoztató. Nem kalandozott el, mindig visszatért a kérdésekhez – pont ennyit akart mesélni. Szóban írt memoárt. Sok régi irodalmi, színházi szereplőt a nevén nevezett, ábrázolt. Az a morálja, és ettől kifogástalan úriember, hogy mindenféle érdekes, tartalmas jókat mond emberekről, a nemjót pedig gesztussal, szóhasználattal, általános utalással intézi el.

Mi az egyetemen azt tanultuk, hogy nagy döbbenet volt a rendszerváltás irodalmi értelemben: betiltottságra, üldöztetésre panaszkodtak az írók, ezért az értelmiség arra számított, hogy most majd előkerülnek a kéziratok. De a fiókok üresek voltak. Ezt meg akartam kérdezni tőle: tényleg semmi?, de magától elmondta ezt a történetet. Néhány tiltott, külföldi gyümölcs (Faludy talán, Wass Albert? – csak tippelek) kivételével semmi nem került elő.

Először megemlítette korai, nagy olvasmányélményeit, a hetvenes évekből: Gogol: Egy őrült naplója, később A revizorból idézett; Kafka: A perNádas Péter: BibliaKertész Imre: Sorstalanság.

Nagy szerzőként, olyanokként, akik őt kiadóvezetőként érdekelték, említette a következőket: Esterházy, Nádas, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Kertész Imre. Bővebben…

mi bajuk a nőknek? 2. – az antifeministák szerint

Avagy: mi a baj a nőkkel. Sőt, még csavarnak is egyet: ez az egész, ami most van, lett, a nőknek rossz. baj van, régen nem volt semmi baj, de ezt a mostanit maguknak köszönhetik!

Az antifeministák tehát nem arról panaszolkodnak, hogy az ő érdekeiket hogyan sérti a feminizmus (és bármi, ami nem áll a kontrolljuk alatt, nem értük van). Pusztán a saját előnyeiket siratni túl átlátszó volna. Inkább ravaszkodnak: érvelésük szerint a feminizmussal a nők jártak rosszul. Bővebben…

mi a bajuk a nőknek? 1. – magazinék

A sorozatban bemutatom, mit állít a mai nők fő problémáiról 1. a női média, 2. az antifeministák, végül 3. összegzek, hogy szerintem mi a mi bajunk.

Nem hittem volna, hogy ilyesmit fogok írni, mert a közéletnek nevezett mohó okoskodástól, de általában a társadalmias, csoportokban gondolkodó szemszögtől is egy ideje távol tartom magam, és sokkal jobban érzem magam így, annak ellenére, hogy a magam-öröme, magam-igazsága posztok alatt nem indul meg a “nagyon igaz!” hullám. A sodró események miatt ugyanakkor több hírt olvastam mostanában, és most kevésbé volt bennem, hogy “jaj istenem, hagyjátok már, mindig szidtok valakit, hát ti ezt a puffogást élvezitek!”. Némileg revideáltam – eleve sem apatikus – apolitikusságomat.

A címbeli kérdés gyakran úgy merül fel: mi a baj a nőkkel? Ha szóvá tesszük mindazt, ami akadályoz, fojtogat, bőrünkbe hasít, azonnal belekiabál a világ: változz meg te! Add lejjebb, szülj időben, érd be a realitással, bocsáss meg, legyél nőiesebb, térj vissza ahhoz, ami működik (pedig most mondtad: nem működik). Ne akarj te okosabb lenni, többet keresni, rivalizálni, elnyomni a párod! Bővebben…