változatok méltóságra

Egy, csak egy méltóság van a színpadon: Julika! Nézzétek meg ezt a Zeller Júliát az Örkényben, nem felejtitek el, míg éltek, pedig én már minden maximális Diamond League primissima best of Kilimandzsáró evör színházi díjat kiosztottam (Láng Annamáriának).

Józsa Bettina tényleg ritka “vézna”, pici (nem mindegyik Julika ennyire), sajnálod azt a kis nyakát, de mindent bír, és még annál is többet, viszont nem cselédként, mindenesként vagy félvilági kallódó intézetisként a nehéz életet, tehát nem a rá mért sorsot, hanem a választásaiból, eltökéltségéből következő autonómiáját bírja el. Ahogy ott áll a falnál, és mindenki akar tőle mindenfélét, ott nyüzsög Muskátné (itt igazi plázacunci, napszemüveggel, tapadós nadrágban, hollófekete hajfestménnyel, műkörmökkel, fellógatott mobillal), meg Hugó, Marika… (az esztergályos épp nem, őt ebben az előadásban csak emlegetik), és elbírja azt a nagy testet is… senki, senki nem méltó.

November 30-án néztük az első sor közepéről az Örkény Liliomát, Kovács D. Dániel rendezését, annak is a negyedik előadását. Meg volt ez hirdetve tavaly, tudtuk és vártuk a nagy klasszikust, de akadt izgalom. Két nappal a bemutató (október 7.) előtt kiírták, hogy az első néhány előadás címszerepét m. v. játssza, így kettős szereposztásként tették a falra (a társulati tag még nem is játszotta). Csalódás látni, ha a kiválasztottak, nagy lehetőségeket kapó színészek nem fegyelmezettek, én nem szeretek “bepillantani”, pletykálni, egyáltalán: tudni ilyesmiről, de ez most nagy botrány. A “zsenivagyok” feljogosítottság, a szerhasználat nem tett jót neki sem, és kitolás a teljes társulattal. Nem is tudom, mikor esett hasonló.

Viszont amit látunk, az teljes, tökéletes.

Helyette tehát Tasnádi Bence játszik a Katonából, és ő más karakter. Rohanva érkeztem, a metrómozgólépcsőn (piros, mély metró!) kettesével föl, jegyet is név alapján kerestek nekem, sprint be, már bement az én drágám, telefonom sincs. 7 óra 3-kor illik bent ülnöm, ez a saját normám.

De a lábak előtt az első sorban el lehet férni. Az én rózsám mindig első, második, nagy ínség esetén harmadik sorba vesz jegyet.

Hogy miért? Első sorba az üljön, aki nem unja, nem feszeng, nem telefonnyomkod, nem fél a színésztől, nem is köhög, nem érzi, hogy neki most viselkednie kell, és azért nem, azért segíti a színészt és az áhítatot, mert némán tud ülni, dermedten, a kontrollt a játék terének átengedi. Ezt én kigyakoroltam huszonöt év alatt, végtelen a figyelmem és a lojalitásom. Már rég nem hivatkozom rövidlátásra: mi egyszerűen szeretjük, ha minden rezzenést látunk, ha összevérez, leköp, kellékkel talál el a drámai hős. Ha érezhető a verítéke, látjuk a szőrszálait, lentről a fogtömést, laza ing alatt a kis pocakot, zokniján a márkajelzést.

Én megőrzöm a titkát, nem vagyok idegen, nem bántom érte. És nem csak a legjobbakat, én a színház mint üzem iránt viseltetem a rítusnak kijáró tisztelettel.

Nem vagyok kritikus, nincs meg bennem a kötelező távolságtartás és ellenszenv, meg aztán könnyen izzó és egzaltált is vagyok, lényem képlékeny részeit érinti az előadás.

(A rossz előadás is. Pusztán az, hogy kimegy a színész a színpadra. Kész vagyok tőle, végem van. Én becsülöm azt a sok rossz előadást, amelyet az elmúlt tizenöt évben láttam, s az nem száz és nem is ötszáz volt – ezek tanítottak meg látni. Abból, ami nem elég jó, érti meg az ember a lényeget. S ha regényemben színészfigura lesz, az nem színészfejedelem lesz, hanem – mondjuk – Kocsó Gábor-szerű. Az sors, kérem szépen.)

tapsművészet

Azt is látom ott elöl, ahogy rezzen az ügyelő, ahogy a járás moccan, a kis fortélyt, ahogy visszakerül egy tárgy. Egy milliméternyi abból (technika, baki, illúzió), amit nem szántak nézői szemnek. És ugye az első sorok tekinteteit használja a színész a legintenzívebb állapotaiban.

Elképedten fedeztem föl tehát a függöny felgördülésekor, ki játssza a külvárosi vagányt.

Hatalmas Liliom-gyűjtő vagyok egyébként, itt és itt már írtam Nagy Zsolt, Láng Annamária és Csányi Sándor (első), Hámori Gabriella alakításairól. Hajduk Károlyt és Szilágyi Csengét (2019) a Vígben nem láttam sajnos.

Kifele dohog a Netflix-emlőn hízott, “jobbra húznám-e a főhőst a tinderen” gondolkodású nő, hogy neki ez a Liliom “nem szimpatikus”. Ez olyasmi, mint a Romeo… végén hepiendet reklamálni. És persze az ideológiai rendőrség laktanyái még állnak az én agyamban is, ha a katonákat ki is kergettem, de érzem, hogy azt kéne most írnom, hogy #azerőszakotneromantizáljuk. Meg hogy mennyire visszás volt azt is írnom, ejnye, blogger, hogy a törékeny Julika, aki egyedülálló anya már terhesen, mindent kibír… kéne valami abortuszos szöveg ide a döntés szabadságáról…

Nos, nem írok ilyet, mert én egy ideje csakis az igaz–hamis, okos–korlátolt, életöröm–savanyúság tengelyen ítélek, kontextusukban figyelem a klasszikusukat, rábízom az alkotókra és a nézőkre a reflexiót, hiszek az igazán nagy írók egyetemes igazságában, és semmilyen dogmatikus, jóemberkedő szöveget, divatos vádaskodást (macsó, toxikus, bántalmazó, nárcisztikus, elnyomó, elitista, privilégium, diszkrimináció…) nem írok le soha többet, mivel senki nem esett nekem rombolóbb dühvel, mint azok, akik ezekkel hivalkodnak, okoskodnak, törtetnek.

Ezen a blogon többet vonalas állásfoglalás, mesterkélt terminus nem lesz. Előbb kellett volna rászólnom azokra is, akik a múlt dolgait nem ám újravizsgálták a mai értékeink fényénél, hanem dühösen írták az aradi vértanúkról, hogy “mind pasi, én ezeknek nem fogok tapsolni”. Nem kell sokat bajlódni azokkal, akik nem nézik, nem olvassák, megspórolják. Egy hashtag marad: #resist

A méltóság! Józsa Bettinának ez a második évadja itt, és mindent tud a tragikus hősnőről, tudja a dermedt csendet, a tekintet feszültséget, tud úgy oldalra nézni, úgy kimenni, és a komikumot is tudja. Én neki tapsoltam a legnagyobbat.

Pedig a szöveg alkalmat ad Liliomnak is, az esztergályosnak is arra, hogy méltóságot mutasson, sőt, egyes merészebb dramaturgiákkal vagy épp Csákányi Eszter alakításában (Krétakör) még Muskátnénak is.

De itt az Örkényben csak Julika szegheti fel a fejét.

Miközben Tasnádi Bence m. v. álmacsó emberkedése is lenyűgöző, csak ő itt esendőt játszik. Történetesen a hősnővel alkotnak párt, ezzel a szemmel egészen érzékeny rezdüléseket látunk. Egy színpadon lenni, sőt, párt játszani a csajoddal nem ritkaság (Háztűznéző, Ascher Tamás Háromszéken), mégis emlékezetes.

Kifejezetten találó az aktualizálás, és van is mit. A ligeti romantika és az 1909-es társadalmi viszonyok már avíttnak is régiek. 2022-ben már csak a História meg az Obsitos előfizetői, az egyenruhagyűjtők izgulnak fel azon, ahogy az 1909-es Julika elemzi a korzó társadalmi jelzéseit, a rongyos bakától a szanitécen át a fináncig. Ezért kellett mai helyszín, mai bűntény, kontextus, szakma, kellék, az eredetiek tiszteletével. Megannyi pompás pillanat: Szandtner Anna kimaxoltan sztereotip, intenzív milfje, a takarítólány cigielőkerítő jelenete, a a rapelés, Csuja Imre “hát mi bajotok van nektek, nekem érettségim van, tudok németül, ha ti nem lesztek Madonna meg Messi, mindjárt megsértődtök, és kiröhögitek, ha a haverotok könyvelő akar lenni” monológja, Znamenák István szakállas Hollunder nénije, Vajda Milán nekikeseredett, csokra hajtó Hugója, Borsi Balogh Máté irritáló, majd váratlanul Kádár Istvánná változó Ficsúrja. Remek poén a túlvilágiság érzékeltetése és a balfaszkodás Jéger Zsombor játékában, de őt már láttuk ilyennek a Kertész utcaiban (szeretném már őt például Jágóként nézni).

A “szeretőd?” benne maradt, ilyen ma már nincs, és a Wolt futárt is többet láttuk már színpadon, hogy eredetinek hasson. Kikerült viszont Molnár karcossága az antiszemitizmussal kapcsolatban, amitől a “szép gyerek a Hugó…” csonka. “Zsidónak nem jön vissza a lelke”, kimaradt az esztergályos figurája, Reich öngyilkos ügyvéd és a vele kapcsolatos poén (“Mi jót cselekedett életében? – Kérem szépen, én ügyvéd vagyok… – Akkor hagyjuk”) és a kulcsfontosságú elkártyázó jelenet is.

A klasszikus mű közvetlenül tud szólni a jelenhez, de egyúttal megőrzi a maga múltból származó idegenségét,

 

idézi Gadamert ez a Liliom-cikk.

Sokan sokféleképp próbálták megfejteni Liliomot, árnyalni motivációit, dramaturgiailag átalakítani a “külvárosi legendát hét képben”. Szerep-összevonások, egyszerűsítések, volt már transznemű Muskátné (ide teszek majd linket, csak most rohanunk Lőrinc születésnapjára/premierjére). Hollunder-fiú például nincs is az eredetiben, ő csak egy gyász-fantázia, itt viszont személyként megjelenik.

Az első Liliomot a József Attila Színházban láttam 1999 decemberében (Mihályi Győző, Kocsis Judit, Galambos Erzsi). Emlékezetes Béres Attiláé Tháliában, 2014-ben, ahol Csányi Sándor a 41 éves Schell Judittal játssza a ligetbeli párt, mert Zeller Júliának nem az a lényege, hogy tizennyolc éves, hanem hogy sziklaszilárd belső ereje van.

Láttam 2002-ben a Bárka adaptációját (Széles László, Mezei Kinga, és Nagypál Gábor mint Hugó, Muskátné: Varjú Olga), Krétakör (Nagy Zsolt és Láng Annamária; Marika: Péterfy Bori, Hugó: Bánki Gergely, Muskátné: Csákányi Eszter) és a még nagyobb döbbenet: a Babarczy-féle csíkos trikós vizsgaelőadás a Vas utcában, Lukáts Andor osztálya ez (ő pedig az eredeti Babarczy-rendezés címszereplője volt 1982-ben), a főszereplők Csányi Sándor és Hámori Gabriella, a felcserélt képekkel.
 
Elolvasni itt tudod.
 
 
A Liliom dramaturgiai újragondolása Babarczy László nevéhez fűződik, aki 1982-ben Szolnokon rendezte a darabot, és nála az égi jelenet és Liliom visszatérése a földre a haldokló csibész lázálmaként jelent meg, s a főszereplő halála és Julika búcsúja zárta az előadást. (Ezzel a koncepcióval Babarczy még négyszer vitte színre a darabot, többek között 1993-ban a Vígszínházban Kaszás Attilával és Eszenyi Enikővel a főszerepekben.) Ez a verzió azonban alapvetően nem változtatta meg a műhöz tapadt konvenciókat. Ezeket Schilling Árpád és a Krétakör Társulat bombázta meg, amikor 2001-ben elvetette a naturalista miliőábrázolást, radikálisan csökkentette a szereplők számát, és egy lecsupaszított térben a dráma központi alakjai közötti viszonyok kibontására koncentrált.
 
Rajongóknak való MGP összegzése, érdekes részletekkel:
 
Liliomot analízisbe küldték, ahogy Hamletet is megvizsgáltatták lélekidomárokkal. Csak a talányosan összetett drámai hősöket küldik orvoshoz, annak reményében, hogy többet tudnak meg róluk, mintha színészekkel néznék. A pszichiáter kielemezte, hogy Liliom tragédiája azok közé tartozik, akik nem tudnak beilleszkedni a valóságba. Liliom striciként hintáslegény, hintáslegényként „művész”, művészként munkanélküli. Lehetne házmester az Aradi utcában, de szabadságra vágyik. Szabad ligeti legényként tartós szerelmet kíván. Az állandó lekötöttség és családfői felelősség mégsem neki való: brutális szerelmével, de neki okoz mazochista fájdalmat, hogy szadista mód bánik Julikával. Szadomazochista brutalitása bizonytalanságának és belső meghasonlottságának következménye. Nagy szenzációt nem hozott az orvosi megközelítés. Érdekesebb eredménnyel szolgált volna rendezőinek kivizsgálása.
 
 
Ha érdekel Liliom, ha jól ismered a darabot, akkor érdekes adalékok az adaptációk történetéhez. Ez az első Babarczy-dramaturgia, Kaposvár, 1982, egy 1983-as, teljes felvételen, azoknak, akik ismerik és élvezik a darabot.
 
 
A nosztalgikus hangulatúaknak pedig bakelit, Sinkovits Imre, Domján Edit, Csákányi László!
 
 
 

1 thought on “változatok méltóságra

  1. Ó, köszönjük, lesz itt csemegézni való ebben a cikkben… Ha eljutok színházba, a szertartás nyűgöz le, az élő jelenlét, igen. – De hogy telefonnyomkodás! Ilyen van? Igaz, mintha már hangversenyen is láttam volna kékes fényt a közelemben. Nem fotózott, csak nézegette.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.