Azért teszem ki ezt most főoldalra, mert kapcsolódik az autóvitához, amely az eszköz a különbség című bejegyzés alatt indult.
Érvelési hiba: az egyedi, esetleges történetből általános tanulságot von le valaki, mégpedig azért, mert szeret szörnyülködni — erről szólt a sorozat 5. része, “a sógorom is”. Most egy kicsit másról írok.
Az ember magából indul ki, hát persze. És ha sérelem éri, szívesen von le belőle a világ működésének egészére vonatkozó következtetéseket. Bővebben…
Időről időre felmerül, hogy hogyan torkollhat ennyiszer tragédiába a bántalmazott nő vagy gyerek helyzete, miért nem szólt, miért nem avatkozott közbe senki. Holott tudták, látták az előjeleket. Bővebben…
paplánynak
bár előbb írtam
Ne vedd komolyan. Ne nézz oda. Ne menj sötétedés után az utcára. Legyen nálad gázspray. Hagyd figyelmen kívül. Ne pazarold rá az idődet. Az elején állítsd le. Rázd le egyszerűen. Ne vegyél kivágott ruhát. Ne szólj vissza. Ne írj neki. Ne kiabálj, előbb szabadulsz. Ne vedd a szívedre. Ne vedd észre. Bővebben…
Mindig viszonyítunk. Észre se vesszük, folyton azt figyeljük, mások hogyan élnek, öltözködnek, mire képesek, mennyit keresnek, lefogynak-e, hogyan reagálnak, ha szerelmesek, gyerekük lesz, meghal a szülő, válnak, milyen különórára íratják be a gyereket, meg mernek-e szólalni a szülői értekezleten. Bővebben…
Olvasom a cikket a remek kezdeményezésről, igen, igen, nagyon is, és akkor egyszer csak: Bővebben…
Minden Áronnak
Hát nem? Még magunknak is sokszor mondjuk ezt. Házasságot, gyereket akartunk, ezt vállaltuk, aztán meg sírunk. Miért nem vállaljuk a következményeket?
És jobban szeretnénk, ha család, gyerek nélkül élnénk?
Na, álljunk meg. Bővebben…
T. P. M-nak
Ez mindig felmerül bennem, ha születik egy új törvény, szabály.
Egyrészt, ugyebár, ott kéne már tartani, ahol a bajorok, hogy gyepre nem parkolunk, nincsenek őserdőszerűen elgazosodott kertek, adót fizet a takarítónő, nem parkol a jónép a fűre, sávot vált a gépjármű akkor is, ha biciklist előz, és nem dohányoznak a nővérkék. Belátható, hogy mindez közérdek, miközben esetleg — rövidlátó — egyéni érdekeket sért.
Ezeknek a céloknak, normáknak valahogyan meg kell jelenniük a törvényeinkben is. De akkor a törvény húzza fölfelé a valóságot? Mert ez nem fog menni kis hazánkban, gyerekek. Bővebben…
odavan. Sopánkodik, egymásnak mesélik a Blikkből megtudott új részleteket. A média okádja a patetikus, anakronisztikus giccset. Ezek a félanalfabéták elkezdték a nevelőanyát mostohának, kegyetlen mostohának nevezni. Hányatott sorsú kisfiú, szőke kiskamasz, meggyötört kis test, ártatlan gyermekarc, alig hunyta le a szemét, könnyes szemmel, hófehér ing, vérengző vadállat, pásztoróra, kegyeleti (hogy tetszett mondani?) okokból. Most mindenkinek hiányzik Bencus. Eddig mintha ez nem így lett volna. Bővebben…
Kapirgáljuk meg ma este azt a mítoszt, hogy a férfiak mint férfiak, férfivoltuknál fogva, kvázi biológiailag alkalmasak arra, hogy érzelem nélküli szexuális viszonyba bonyolódjanak.
Beszoptuk ezt sokan. Próbáltuk őket megérteni. Hogy nekik ez külön van, a késztetés meg az érzelmek. Ők nem tudnak ellenállni, viszi őket a vérük, ha a f..z feláll, az ész megáll, satöbbi. Bővebben…
esküvői tanúmnak, szeretettel
Meglepődünk mindig, hogy egy-egy családban ekkora konfliktus lehet. Pont ők, akiknek szeretniük kellene egymást! Hát hogy lehet, hogy durvábban marják egymást, mint az idegenek? Évtizedekig, a sírig nem beszélnek egymással a testvérek, akik telekszomszédok is? Hárommillió forint örökségen összeveszni? A gyilkosságok többsége is családban történik, szörnyű. A család nem lecserélhető, nincs másik!
És a pici kritikus csoport! Amely szemben a főárammal, végre egymásra talált kedden, és elszántan harcolnak, aszketikusak, lobog bennük a hit, szerdán újabb lelkes tagok, és csütörtökön már kész a szakadás, a botrány: a Szalamandravadászok kiválnak a Gyíkevők közül (nem ám hüllő! kétéltű! te, Jani, ezek hüllőt zabálnak!). Civilek, felekezet, pici párt, alternatív szülés, hordozás-iskolák — egyre megy, ugyanúgy zajlik ez mindenhol. Bővebben…
Meszlényi Attilának, hálásan rajongva
A következő érvelési hiba igen gyakori a hétköznapi társalgásokban, anyósunk intelmeiben és az újságcikkekben: az érv nem valódi, hanem arra hivatkozik az illető, hogy valaki, aki okos, híres, tekintélyes, azt mondja.
Ez igaz, hiszen X. Y. szerint így van. Bővebben…
Na, a közzétételkor eltűnt a komplett bejegyzés. Nulla szó. Nem is volt annyira jó, de nem értem. Kép, minden, ezerháromszáz szó. Ilyen még nem volt.
Keresem az Állapotok összehasonlításánál, erre kiírja: Danger. Wake up, csak az olvassa. The matrix has you. Do not let it happen again. Follow the white rabbit. Go back.
Mindezt sosem látott fekete mezőben írja ki. Mint a kémfilmekben, amikor betűnként jelenik meg a szöveg.
Most nem vagyok benne biztos, hogy eleget aludtam-e. Vagy talán a rizike lesz az, amit a fiam hozott az őrségi kirándulásról.
Én felsőbb hatalmakkal nem vitázom. Úgyis idecitáltam egy sztorit, amit jobb, ha elfelejtek.
Akkor híreink a blogról.
Az egyik, hogy a főoldalra ki fogok rakni egy-egy régebbi bejegyzést, a kedvenceimet, mondjuk pár naponta újat, mert méltatlanul elsüllyedtek a régi bejegyzések. Sok az új olvasó, ezért előveszem az igazán erős szövegeket. Kérhettek is.
A másik, hogy kezdem törni a fejem a hogyan továbbon. Megdöbbentenek az olvasottsági adatok, és nagyon sok visszajelzést kapok, hogy sokat segít a blog, napi betevő. Nekem is nagyon jó írni. Az biztos, hogy nem szeretnék ide reklámot, bár többféle ajánlat is jött, de az a helyzet, hogy egyre inkább a munkahelyem kezd lenni a blog, és visszaszorulnak az egyéb tevékenységek. Aztán, elég vérlázítónak találom, hogy a bloggerek, tartalomelőállítók munkáján a kütyügyártók és a keresőmotorok keresik magukat betegre. Szeretnék független is maradni, nem betagozódni sehová, és azt írni, amihez kedvem van. Ennek a problémának a megoldását keresem. Etikusat, egyértelműt, méltányosat, azt, ami mindenkinek jó. Ha van erről véleményetek, örülnék, ha leírnátok.
Beszélgessünk erről! Írjatok gondolatokat, történeteket!
Mifelénk, Székelyföldön, úgy látszik, kinőhetetlen szokás a gyerekek rémisztgetése nevelés címszó alatt, ráadásul kéretlenül, tehát kontrollálhatatlanul. A nagyszülőkkel megbeszéltük, hogy nálunk nincs zsákos ember, fekete ember, rossz bácsi stb., a gyermeket nem zsaroljuk szeretetmegvonással, nem szégyenítjük meg büntetésből stb. A játszótér, az utca, a szomszédok azonban igen erős faktornak bizonyulnak. A kétéves fiam az elmúlt napokban többször mondta például az ebédre vagy a játékaira, hogy elviszi a cigány, sőt, amikor egyik játszópajtása sírva fakadt, mert megütötte magát, azt mondta neki, “Vijázz, eevisz a tidány!” Köpni-nyelni nem tudtam, igyekeztem oldani a helyzetet (valami olyasmit mondtam, hogy dehogy viszi, nem viszi el senki, hanem mi megvigasztaljuk Csanit, hogy ne sírjon), de a cigányozásra fogalmam sincs, mit mondjak. Bővebben…
Nem tudtam, mi ez bennem, hogy folyton ordítanék, hogy vegyék már észre, hogy zavar a közöny, a hárítás, az önfelmentés. Mindig engem neveznek idealistának, és naponta mondják, hogy ne akarjak mindenkit megmenteni… olyanok, akik viszont nem mennek le a dolgok mélyéig, nem olvasnak újságot, nem érdekli őket, ami engem.
Ez az.
Sehol sem tanítják, hogyan kell autonóm módon gondolkodni, hogyan kell elemzően részt venni a világban, vagy hogyan kell a „tanult tehetetlenséget” legyőzni és a környezet aktív alakítójának lenni. Az angol irodalom ezt az empowerment fogalmával írja le, de Magyarországon ezt sem az iskolákban, sem a segítő szakmákban, sem a hétköznapi életben nem tanítják, miközben ez a tudás lenne az egyik legfontosabb áttörés, hogy az emberek ne fogadják el általánosan a „nincs mit tenni” szemléletet.
Németh László szociálpolitikus mondja ezeket. Olvassátok el a teljes interjút!
Sokadszor olvasok hasonlókat. Mindig a Jók írják az ilyen kommenteket. Mindig erőteljesek, gúnyosak ezek a mondatok, mindig sztereotípiákon alapulnak, mindig “vesszen a libsi” — és (erkölcsi értelemben) sosincs igazuk. Bővebben…
Tudniillik: szörnyű ez a bántalmazás meg az elnyomás, de azért a nő is felelős azért, hogy idáig fajul a helyzet, ennek bizonyára voltak jelei, hát miért nem vette észre, miért hagyta, melyik az a pont, amikor ki kellett volna lépnie.
Nos (tételmondat): nincsenek jelek, ha vannak is, nem olyanok. Bővebben…
2012. őszi bejegyzés
Itt, ahol élünk, a hegyoldalban, a népszerű kirándulóhelyen egy nagy bükkfa alá, paplanok és nejlonok közé úgy két hete bevackolta magát egy asszony. Bővebben…
… jó konzervatívként, hogy
manapság már egész nap a kütyüiket nyomogatják a fiatalok,
mindenki pedofilnak számít, aki hozzáér egy kisgyerekhez,
már a lelkész asszony is válik, hát hova jut a világ,
egyenesen reklámozzák a homoszexualitást, Bővebben…
Ezúttal a friss kommentbeli tartalom miatt emelem ki. Szóljatok hozzá!
Amikor a bájos arcú, derékig érő, szőke hajú Judit tizenhárom évesen meglátta Ferit, a jóképű, nagy nőcsábász hírében álló önkéntes rendőrt a művelődési ház előtt, nagyot dobbant a szíve, és tudta: eldőlt a sorsa örökre.
Mindig a nő választ, régi igazság ez. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 