TLDR, mert az évek alatt a kereső jól beágyazta ezt a posztot
VALAMIJE, MIJE a helyes alak: valami+je, mi+je, mint ebéd+je.. A valamilyen, az egy másik szó (tő).
Először is, eredményt hirdetek, Bővebben…
Gyógyulgatok ebből. Gyógyulgatok a bátyámékból, a nagy fiam apjából, abból, amit a pornófilmeken láttam és amit a kurvázó férfiak beszámolóiban olvastam (figyelem: az utóbbi linkhez lelkierő, nyugalom, mazochizmus kell). Nem gyógyított engem sem következő szerelem, sem szakember és a házasság is alig. Most kezdek gyógyulni. Olvasok. Gondolkodom. Írok. Találkozom önmagammal. Már nem félek. Bővebben…
Balázsnak, aki imádja az ilyet, és hajlandó velem dohogni
és még két kedves volt tanítványomnak, vagy többen is vagytok?
Rengeteget olvasok, mindenféle szöveget, és egyre többször olyat, amit nem olyanok írtak, akiknek az írás a szakmájuk. A Facebookot és blogokat.
És kedvetlenül, néha döbbenten látom, hogy annyira nem tudnak írni, olyan suta sokszor a jó szándék, hogy komolytalan az egész. Én legalábbis nem tudom komolyan venni. Sajnos, újságírókkal is előfordul. A múltkor az egyébként dicséretes nyelvi színvonalú Magyar Narancs szerkesztői jegyzetében olvastam olyat, hogy kiesett a szemgolyóm, és pattogva gurult a könyvespolc alá. Majd írok arról is. Bővebben…
De ahogy most állunk, ti sok Other:, ti tényleg mindannyian olvasni akartok a makacs körömgombámról, meg arról, hogy hogyan kaptam torokgyulladást az államvizsgám előtti éjjel, amikor ügyesen kipróbáltuk a deep throatot…? (Négyest kaptam, mert nem beszélek elég hangosan, biztosan nem tudok jól angolul.) (Nem is.) (Viszont ezt a szép jelzős szerkezetet megjegyeztem egy életre.)
Közzétettem a minap a facebookon, mert egyszerűen elfáradtam:
Kedves ismerőseim!
Kérésre nem lájkolok, mert az abszurdum.
Üdvözlettel: (a nevem)
Megbántódtak. Vitatkoztak. Azt hitték, szabályt akarok, általános érvényt fogalmazok meg, kigúnyolom őket. Magára vette valaki, akinek nem is láttam a kérését. Bővebben…
egy áldozatnak, akit ismerek és szeretek
Elég sokat gondolkodom és írok ebben a témában. Kerestem egy valóban hatásos önvédelmi útmutatót, reagálva a facebookos ne menj sehova, zárd be a kocsid, ne nyiss ajtót stb., a nők életminőségét súlyosan rontó, futótűzként terjedő intelemcsokorra. Bővebben…
légkondiban élek
kocsival járok a légkondiba
útközben kirakom a benzinkútnál a fáradt olajat
tankolok is, mert ez ökobenzinkút! és én akárhol nem!
Bővebben…
Látom ám, honnan jöttök, melyik linkről és melyik országból, hazánk után Románia, Egyesült Királyság és Németország jön, és nemhogy dél-afrikai törzsolvasóm, de számos jerseyi kattintásom is van, hát hogy kerülsz oda, és milyen ott?
látom, hogy az anyaság 3.0-ra meg a ne vedd át az írásaimatra keresel, üdv, mamami, én már nem járok közétek,
meg a bambuszbiciklimre, kiverem a fogad, ha megpróbálod,
látom, hogy anyádat dugnád és nem kellesz a férjednek, és rám kattintasz emiatt,
meg a két levettre keresnek a népek: család ellen és művész úr — így jár, aki későn jön,
látom, hogy mit mertek vagy szerettek osztani a facebookon, és mit nem, mit olvastok hatvanan és mit kilencezren, és nem mindig értem,
látom, hogy innen hova kattintotok, és örülök,
sejtem, melyik a bonyolult mondat, hol ráncolódik a homlok, hol a bukfenc, hol a köd — aki megmássza, örülhet, én is ott vagyok vele,
látom, hogy a túlnyomó többség csak a frisseket olvassa, de minden nap van egy-négy-tíz olvasó, aki végigmegy visszafelé áprilisig az összes bejegyzésen, jó, hogy van ilyen,
tudom, hogy húsz kommentelőm ha van, ami ezrelék, a többiek hallgatnak, és büszke vagyok, hogy csak egy görény komment jött,
tudom, az álom mit jelenthet, tudom mik a cseh tévtanok, tudom, hogy Róma sosem enged, csak azt nem tudom, hogy ki vagyok,
de örülök mindenkinek, érezzétek itt jól magatokat, gyertek holnap is,
én tényleg nem tudtam, hogy ez lesz a blogból és ilyen hamar, nyaralóidőben, de óriási öröm, szárny és tér.
Innen idézem, három hosszú ő-t javítottam. Ott megvan mindenféle nyelven.
Bővebben…
Bándy Kata, a huszonöt éves pécsi rendőrségi pszichológus vasárnap hajnalban eltűnt, három nappal később, tegnap találták meg meztelen holttestét a lakása közelében, egy bokros területen, és már azt is állítja a média, hogy megerőszakolták. Bővebben…
— a bejegyzés (2012. július 10.) indulata a mamamin bizalmas és tágabb körben, 2012 június–júliusában történteknek, az ostobaság diadalának szól —
— már nem vagyok indulatos —
— de mamami sem —
László, kedves olvasóm, mert fiúk is vannak, és egyre többen, megihletett az egyik hozzászólásában. Egy sorra egy sor, ez frappáns műfajnak tűnik! Köszönöm hát, László. Egyik sem idézet, továbbra sem vet fel szerzői jogi problémákat, elmondom ismét, mert oly sokan megbántódtak: Bővebben…
A legtöbb keresőkifejezés, ami idetalál, asszonyi szorongással kapcsolatos: a férj elhidegülésével, a “nem vagyok elég jó az ágyban”, “mit szeretnek a férfiak” problémával.
De ma jött ebből több:
lehet-e jó apa a bántalmazó
Ha válaszolhatok tömören: nem, nem lehet. Lehetnek szép gesztusai, kellemes percek vele, nyugalmas időszakok, de a bántalmazás olyan, mint a kaki a levesben: mindent áthat. Mert amit örökségül ad, összességében, az iszonyat. Még ha a gyerekek sose látták őt bántalmazni, akkor is.
2012 júliusában jöttem el a mamamiról. Akkor írtam ezt. Aktualitását nem veszti: látlelet az élet fölé növő kismamafórumozásról.
…értük fórumoztunk valaha, hogy a legjobbat adjuk nekik, de most már annyira rutinos alternatívok vagyunk, van már borostyánláncuk, horgolt sapijuk, puhatalpújuk, csizma is, egy csatos hordozó és kendő négy, hordozókabát, mosható peluskészlet, azt már pótoltuk is legutóbb a közös rendeléssel, az milyen jó közösségi érzés volt, rendelni, begyűjteni, intézkedni, postázni, most egy kicsit még ruhákat cserélhetünk, mert nőnek a gyerekek, már elköltöttük a fél családi kasszát, de most akkor mi van, mindent tudunk a szoptatásról, hordozásról, már császár után is szültünk, már tudjuk, mi a Waldorf, és hogy (mindjárt a fórumozásról való leszokás után) otthonoktatunk majd, már támogatták a lelkünket, viccelődtünk a csetté vált fórumon órákig, már megöleltek sokszor, amiért késve jött a gyes, már küldtek nekünk ötvenöt spáros matricát, és még mindig hiányérzetünk van.
Na szóval hogy nagyon rászoktunk a netre.
Az internet forradalom. Olvashatnék Washington Postot és nyelvészetet és Ottlikot.
Nem olvasok. Bővebben…
A keresőkifejezések áttekintése. Olcsó kis műfaj ez, de maga az élet, élet, szavak, intertextualitás. Akármilyen elkeseredett vagyok, ez az utolsó, amit olvasok itt, és leköt, megrendít, felvidít. Most belemarkolok az iszapba: lesz itt kecskeköröm, söröskupak, igazgyöngy. Vicces nagyon, ne hagyd abba!
Bővebben…
Hogy a fórumon, sok olvasóm, anyatársam szívbéli közösségén, az életformájává lett információszerzés és véleménynyilvánítás e nagyszerű helyszínén kövérre hízott az üzletelés (az alternatív nevelési irányzatok tárgyi kellékeinek gyártói, forgalmazói és vásárlói, valamint egymás között), annak az a veszélye, hogy elsőrendűvé válik megőrizni a látszatbékét, itt tartani a divatossá lett hordozás, mosható pelenkázás követőit. Mindenki, aki kritikusan gondolkodik, vagy beéri mondjuk két hordozóeszközzel, vagy erről ír, vagy csak nem örül az eszköz céllá válásának, tulajdonképp rontja az üzletet. És mindennél fontosabb lesz, hogy ne legyen robbanás, szakadás. Nem is lesz: csak sok száz csendben lelépés lesz, és volt. Azok közül léptek, lépnek majd le sokan, akik beszélgetni szeretnének, mint régen.
Bővebben…
Többen kérdeztétek, mi ez.
Ez az indulatos paródia azután született, hogy a benne említett alternatív nevelésről szóló fórumon több, általam ismeretlen új tag ürügyet keresve előzmény nélkül belém kötött, egymásra kontrázva szidtak és személyeskedtek, Bővebben…
Sok-sok reakció érkezik az utóbbi két hét írásaira, meg hát rábukkanok a facebookon is a véleményekre. Vagy — jó egy évvel később teszem ide — itt van ez a cikk is:
Ezekben is, magazincikkekben (jó, tudom, fixált vagyok), blogbejegyzésekben, hétköznapi beszélgetésekben is gyakran megjelenik a képzet: régen elnyomták a nőket, az rossz volt, de ma már…! Itt a nagy egyenlőség, felborultak a szerepek, jól át is estünk a ló túloldalára. A szegény férfiak összezavarodnak: a nők erőszakosak, mindent irányítani akarnak, elsárkányosodnak. Nem elég pénzt keresni, takarítani is kell, játszótérre járni, meg még az ágyban is teljesíteni, hát hogyne…! Bővebben…
… kívánja már a szexet, erről írok most. Két részben, és aztán a férfiakról is. Beszéljünk erről újra!
Nem tudjuk, mit vesztettünk: a nulladik percben meg volt tiltva mindez. Vannak szerencsések, van, akit meggyógyított egy bölcs és szerelmes férfi, és van, aki ezeken a falakon is áttör, de a legtöbben azért kínlódtunk ennyit, azért nem tudtuk azt sem, milyen lehetne, mert nagyon sokáig nem találkoztunk önmagunkkal mint szexuális lénnyel. Láttuk őt feltűnni, éreztük az illatát, elképzeltük, de sose jött el…
Rengeteg férfi és nő számol be erről: kevés a szex, monoton a szex, nincs szex. Bővebben…
Ettől viszont kiborulok, próbálok oda választ írni. Megdöbbent ez a hozzáállás egy férfi orvostól. Mintha kívánná, sürgetné ezt a jövőt, amelyben orvos nélkül, otthon abortálnak a vidám asszonyok. Ez a mentalitás, ez a fölény — emiatt ül börtönben Geréb Ágnes is.
Akkor mi is van az abortusszal? Mit ekézem itt Harrach Pétert?
Nagyon nehéz erről írni. Mert nagyon az élet mellett vagyok, és tessék felelősen viselkedni, de ennél erősebb bennem a szemforgatással szembeni tiltakozás.
Nekem nem volt abortuszom — az előző bejegyzéshez kapcsolódva mondhatnám: szerencsém volt, mindegyiket megszülhettem. Igaz, szültem olyat is, akit, úgy volt, egyedül vállalok, és ez az a helyzet, amelyben jellemzően az abortuszt választják sokan. Mi meg felborítottuk érte többek életét, és ez nagy ár, de egyszerűen nem volt kérdés. Miért? Mert annyira szerelmes voltam? Mert úgy szeretem a gyerekeket? Mert vallásos vagyok? Nem. Azért, mert olyanná alakultam, hogy képtelen lennék abortuszra menni, már a csekket befizetni, a kezembe venni is. Az meg, amit a kedves rokon javasolt, míg az öthónapos lányom az ölemben ült: hát elveteted és maradsz szerető!, tehát hogy egy abortusz után folytassam a kapcsolatot, egész biztosan nem ment volna.
De nekem nem dolgom senkinek megmondani, hogyan döntsön. Elismerem: másnak más a fontos, és tudom, hogy rengetegen vannak olyan kényszerhelyzetben, amit én felfogni sem tudok. Tudom, nagyon hosszú vívódás előzi meg az abortuszt, és nincs jogom ítélkezni azok fölött sem, akik könnyebben döntenek. Nem az én életem, nem nekem kell felnevelni azt a gyereket, sem az abortusz traumáját elviselnem.
Az is tény, hogy gyönyörűséges szimmetriának foghatnánk fel a fogantatást, de itt is az egyenlőtlenség problémájával találkozunk: az apák, a gyerekek nemzői ijesztően gyakran nem azt nézik, hogyan lenne mindenkinek jó és mit szeretne a partnerük, hanem a) eltűnnek, b) zsarolással, nyomásgyakorlással abortuszra zavarnák vagy c) akarata ellenére szülésre bírnák rá a nőt. A megfogant magzat a titkos viszonyokban sokszor a bűn könnyen eltüntethető bizonyítéka, és egész biztosan ezerszer többet zokognak a nők a meg nem születettekért, mint a férfiak. A mégis megszületettek miatt is a nők feje fáj inkább.
Révész Sándor megint kristálytisztán fogalmazta meg a Népszabadságban: kettős képmutatás alkuja zajlik itt, az “életpártiak” a közvéleményre hivatkozva elnézik, hogy legális az abortusz, holott tiltakozniuk kellene, de csak a tabletta miatt teszik; a “választáspárti” abortusztörvény pedig valami suta kompromisszum és bűntudat eredményeként olyan, hogy a terhesség megszakíttatásához fel kell mutatni úgynevezett súlyos válsághelyzetet, holott a döntés alapja a női önrendelkezés kell legyen, semmi más. Ha legális, akkor legyen biztonságos.
Jó lenne olyan világban élni, amelyben a szexualitás nem ennyire önző, hatalommal átitatott szórakozás — a “szeretem a hölgyeket” azt jelenti, hogy azt az egyet, akivel az illető házasságot kötött, folyamatosan megalázza. Abban a világban nyíltan beszélhetnénk a nemiségről, mindannyiunknak több öröme telne benne. A sok boldog és szabad ember az egyenlő kapcsolatában, méltó körülmények között vágyna gyerekre, és nem lenne ennyi tragikus dilemma, nem kellene senkit győzködni meg fejcsóválni. Jó lenne, ha akkor sem fenyegetne közmegvetés senkit, ha nem akar gyereket. Amíg ez a világ eljön, mindenki sepregessen a maga háza előtt, nézzen szembe a maga hazugságaival, gyávaságával, és hagyjuk már azokat, akik amúgy is nehéz terhet cipelnek.
csak az olvassa. én szóltam 