Van a magyarban egy csokor ige, amely -jt-re végződik valami ősi, elhomályosult képzés és/vagy analógia révén. Ezek és főleg a származékaik gyakran kerülnek elő a felvételi tesztekben: rejtély, fojtogat, gyűjtemény.
Ige. Tő, tehát nincs rajta toldalék. Egyetlen szóelem. -jt a vége, mely tehát nem tartalmazza a múlt idő jelét.
Ezek, 18 darab:
Bővebben…A könyveket már megvettem: a fiamnak Háy Jánost, a lányomnak Lowryt (Az emlékek őre szerzőjének további könyveit), Dávidnak képregényt és Erich Kästnert, Macinak Fortepan-albumot, mondjuk az nem olvasásra van.
Mert csak annak biztos a helyesírása, aki sokat olvas, és mélyen bevésődött az, amit a míves szövegekből tanult, és ettől érzéke lett a szóalakokhoz és a mondattanhoz, amelyek rendszerét szintén figyelmesen megtanulta. Külön, olvasmányélménytől függetlenül aligha lehet ezeket megtanulni.
Hogy az agyunk és finommotoros készségeink el ne sorvadjanak, nagyon fontos lenne 1. újra(tanulni) kézzel írni, 2. sokat olvasni, papírkönyvet – de ha már kézben a telefon, miért nem egy Krúdy-novellát, Rakovszky Zsuzsát vagy Háy Jánost olvasol?
A mára tömegessé vált közösségi médiás írogatásban kétféle hiba a legsűrűbb: az egybe- és különírás, és a vesszőhibák.
A vesszőhasználatot negyedik és nyolcadik között lehetne és kellene megtanítani a gyerekeknek, hogy aztán soha többet ne rontsák el, de a legtöbb iskolában nem vagy alig tartanak nyelvtanórát, és dolgoznak kollégák elképesztő helyesírási deficittel is. Bővebben…
Ma egy olyan nyelvhasználati kérdést tárgyalok ki, amely gyakran előkerül a hétköznapi beszédben. A válasz igen egyszerű – annál érdekesebb, hogy még mindig ennyiszer felmerül.
Többfelé ágazik a probléma:
Ez ismét “azt mondta a tanítónő, éssel nem kezdünk mondatot” típusú probléma, de egy kis olvasottsággal, nyelvi magabiztossággal már tudod, hogy a tanítónő dogmát tukmált, és nem úgy van az. Bővebben…
Mi, akik sokat tanultunk magyarul, olvastuk a Nagy Nyelvteremtőket (Károli, Pázmány, Vörösmarty, Arany, Kosztolányi, Ottlik, EP…), kiismertük a rétegeket, stíluseszközöket, archaizmust, hajlékonyságot, játékokra és iróniára képesek vagyunk… sokszor bele se gondolunk, hogy másoknak viszont a nyelv pórias eszköz, nem a főjó. Pocsolya, amin át kell vergődni. Nem bővízű lubick. Vagy éppenséggel küszködés neki – és ő nem, nem fogja érteni a finom árnyalatot. Sőt, ideges lesz. Minek ez? Bézik módon rendőrködik, elütésekre csap le. Mást nem tud.
Most épp ezen dühöngött egy szülőtárs:
Be szép vagy, be nagyon illel leventének…
Hogy az aranyjános nem tudott magyarul, mert illesz. (Mondjuk már az is valami, hogy rájött a tőre.)
Bővebben…Azt hiszem, ezt a fogalmat nem használjuk mindig pontosan.
Költői kérdés: amire nem kell válaszolni. Miért? Mert nem azért van feltéve.
De miért?
Nincs válasz? Nem tudjuk a választ? Vagy értelmetlen a kérdés? (Hány éves a kapitány?) Bővebben…
Mégpedig rendszeresen! A Hobbihelyesírók oldalán már hétfőtől fent van az eheti kvíz: Bővebben…
Jól megmondják. A gúnyos, támadó, álvagány szavak használatáról és a hozzá kapcsolódó minősítgető személyeskedésről írok, mármint ahogy ez a köztérben zajlik.
Amikor az ember ír, persze hatásos szöveget akar.
De ha igazságos akar lenni, olyasvalaki, akinek lehet adni az ítéletére, márpedig ez fontosabb, mint az aktuális vélemény tartalma, vagy akár a népszerűség, akkor vigyáznia kell, mivel kelti a hatást. Ezt el lehet amúgy tanulni jó szövegekből, nagy elődöktől.
A szöveg szépségével, játékosságával akar hatni? Az erős gondolattal, lenyűgöző logikával, érvelési bravúrral? Az egzotikus témával? Vagy patronokkal, triggerekkel, amire kis hazánk kis újságírásának és kis netes közösségének kis lelkei tutira ugranak majd, mert ú, de kemény?
Nos, a biztosra menés nem bátorság, és a gyalázkodás sem az. Bővebben…
Időnként megkérdezik tőlem, helyes vagy helytelen-e egy-egy szó. Mostanában például Bővebben…
Akkor már Fehérváron laktunk, ő amúgy debreceni volt…
Tamásnak hívták, nagyon szerettem.
Amikor az ember múlt időt használ, akkor mindig lesz egy okoska, aki rászól: miért, már nem debreceni? Már nem úgy hívják?
Sőt: miért, már meghalt?
És úgy érzi, de jót mondott, ő most segített helyesen beszélni.
Vannak ilyen műszaki értelmiségiek, szerintük a szónak és nyelvtani formának egy jelentése lehet, és minden legyen 1:1 megfeleltethető, logikus. Őnekik van bajuk a műanyag üveg, a betontalpfa és társaival is. Mert a beton, az nem fa! Bővebben…
Ma a szóismétlésről írok, erről a gyakran félreértett és olyannyira elkerülni ohajtott (igen, keress rá így) stiláris jelenségről.
A szóismétléstől félnetek nem kell: a szóismétlésnek a csiszolt stílusú nyelvhasználó beszédében és írásában megvan a maga szerepe, mégpedig jelentékeny szerepe. Itt például nyomatékosítottam vele.
De csak az övében, aki tehát tudatosan alkalmazza. Mindenképp szinonimát találni izzadságszagú és iskolás törekvés, kijavítgatni a gyereket meg állat ciki, félművelt okoskodók szokása, és értelmetlen is. Tudatos nyelvhasználóként milyen okokból élünk tehát a szóismétléssel? Bővebben…
melléknevek sorozat 26.
Én nagyon remélem, ezt külön írjuk még. Igen, igen, megnéztem.
igei idiómából képzett folyamatos melléknévi igenév
Na szóval, van ez a kétségtelenül létező tendencia, antifeminista kollégáink vesszőparipája (na, vajon lehet-e ide jelzőt tenni? kedvelt vesszőparipája? remek vesszőparipája? vagy: egyik vesszőparipa? nem. a vesszőparipa nem bír el jelzőt. pőre paripa ő). Nehéz tömören megfogalmazni, de olyasmi, hogy a fiatal és csinos nőkkel úgy általában a világ, azon belül is a férfiak előzékenyen bánnak. Átengedik őket az úton, meg hazaviszik kocsival, szívességeket tesznek nekik, előreengedik őket az ajtóban — ez jár nekik, mert nők, pontosabban: mert szexcélpontnak alkalmas fiatal nők.
Mintegy jutalmazzák őket azért, hogy életerősek és szépek.
Természet: Bünteti a szenvedést és jutalmazza az örömet.
Az antifeminista kollégák ezt persze úgy értik, hogy ezt a nő tudatosan csinálja. Bővebben…
Van az a fajta előnyszerző (elnyomó, manipulátor, hatalmaskodó) partner, akinek tartalmi érvei nincsenek az adott konfliktusban, és ezért ilyenkor átmegy nyelvművelőbe és illemtanárba (ez két fajta viselkedés, mindjárt írok példákat).
Sok ilyenről meséltek itt kommentben és beszélgetésekben az olvasók: ez a direkt értetlenkedés jelensége. Nem olyan nehéz átlátni ám ezen a manőveren. A lényeg, hogy a partnered nem akarja, hogy eljusson hozzá, amit mondasz, és adekvátan kelljen reagálnia, ezért beleköt a formába, és a helyes használattól, ízlése szerinti stílustól teszi függővé, hogy együttműködik-e. Mégpedig azért, mert valójában esze ágában sincs segíteni, támogatni téged, részt venni a feladatban (amelynek szervezése és levezénylése egyébként is méltatlanul rád hárult, noha alapvetően közös volna, például gyereknevelés vagy konyhai munka).
Példa 1. Bővebben…
Meg kell mondjam, engem a nem-elég-árnyaltság, a félműveltség (avagy: a valamelyes műveltség szorongó, offenzív, mások elleni bizonygatása) is zavar annyira, mint a képmutatás, a hatalmaskodás, igénytelenség.
Rám szólnak időnként, hogy ne használjak idegen szavakat, mert az nem szép, sőt, nem helyes. Valóságos fóbia ez az idegen — vagy annak gondolt — szavaktól.
A para forrása a tanítónő, megint. A nem elég képzett, ám szorgalmas, megfelelésre alapozó tanítónő, aki egyformára nyesi a gyereklelkeket. Igen, az, aki azt mondta, hogy éssel, háttal nem kezdünk mondatot, és hogy nem szabad csúnyán beszélni! Hát dehogynem.
A tanítónők, sajnos, sok fölösleges szorongást és szakmaiatlan tévedést beléplántálnak a gyerekekbe, akik enélkül boldogan és önfeledten beszélnének. Bővebben…
Azért az megszokhatatlan, ahogy a gondosan artikuláló, művelt emberfő találkozik ezzel a pesties korházzal, kőruttal, póstával. És: csatt, köppeny, bakkancs. És guggol, vagy gugol? Mamut? Szunyog. Dícsér. Huszas? Hüttő, üdittő, rolla (róla) — ez már nem Pest, inkább délkelet.
Miért mondják így? Hát nem úgy kell mondani. Hát ez látszik az írásképen is. A sok suttyó aszfaltlakó! Bővebben…
Ez a jó abban, ha az ember egy kicsit még visszafekszik kutyázás és lánygyermek óvodába készítése után: félálomban előjönnek a hűtlenül félbehagyott dolgok, ez a sorozat is például, pedig mennyi ötletem volt még nyáron. De hát korszakok vannak, máson jár az agyam. Nem annyira bűntudat formájában jelentkezett, inkább egy teljes új bejegyzésként, a következőképpen: Bővebben…
Már elment Nádasdy tanár úr, már írhatom. Hogy ez ítélkezhetnék, fintorgás vagy csak stílusérzék? Megüti a fülemet a sok angolból átvett-torzított indulatszó, az
upsz
, a
váó!
, a
nyamíííí Bővebben…
Jó regelt, igyatok egy kávét ízibe’! Egész biztos a német hatás ám, már megint a kutya labancok. Arról van szó, hogy túl sok határozatlan névelőt használunk, nem marad a jövő nemzedékeinek így, ez egy idegesítő jelenség, ein dumm Problem, ezt majd megkérdezem Jánostól reggel, mert ő beszéli a német, de most schlafs er. Bővebben…
Pálinkás jó… estét, korán kelő helyesíróim kedvéért mindig reggelre időzítem az ilyesmit, ma máshogy jött ki a hosszúlépés.
Helyesírás is, nyelvhelyesség is. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 