tanuljunk magyarul! 24. — szó, szó, szó

Ma a szóismétlésről írok, erről a gyakran félreértett és olyannyira elkerülni ohajtott (igen, keress rá így) stiláris jelenségről.

A szóismétléstől félnetek nem kell: a szóismétlésnek a csiszolt stílusú nyelvhasználó beszédében és írásában megvan a maga szerepe, mégpedig jelentékeny szerepe. Itt például nyomatékosítottam vele.

De csak az övében, aki tehát tudatosan alkalmazza. Mindenképp szinonimát találni izzadságszagú és iskolás törekvés, kijavítgatni a gyereket meg állat ciki, félművelt okoskodók szokása, és értelmetlen is. Tudatos nyelvhasználóként milyen okokból élünk tehát a szóismétléssel?

Kezdjük ott, hogy szóismétlés csak tartalmas szófajú szó: ige, névszó, határozószó tud lenni, esetleg kötőszó vagy szószerkezet, de a névelő vagy az igekötő ismétlése nemigen szóismétlés. Ez már egy érdekes pont.

A téma és kulcsfogalom nem megkerülhető

Szakszövegekben előfordul, hogy a témát jelentő főnév, főnévi szerkezet, például a zsírégetés vagy a ketogén étrend minden második mondatban előfordul, és nem szóismétlés, vagyis nem stílushiba és ügyetlenség. Ebben a szövegben, bár ez csak egy publicisztikaszerűség, például végig szóismétlésnek nevezem a szóismétlést, mert az a neve, arról írok, és nem kell rá jobb szó, sem körülírás.

Retorikai eszköz: tagolja a szöveget

Ha egy ellenzéki szónoklatban két-öt mondatonként jön az, hogy Nem tűrjük tovább, hogy…, akkor a beszédíró nem véletlenül nem keresett szinonimákat. Elég sok klasszikussá vált, tanítható retorikai munka él ezzel az eszközzel. Ez ugyanis pontokba szedés, a bírálat strukturálása, és a hatáskeltés egy erős eszköze. Az ismétlés elringatja a hallgatót, megkönnyíti az értelmezést, és segít felismerni, mikor jön új gondolat, egyáltalán, miről van szó, egyben minden pont tüzeli a bóbiskoló hallgatóságot, hát hiszen ennyi mindent nem tűrünk, és ezt ilyen erősen jelzik nekünk, mindig ugyanazzal a fordulattal.

Azt mondja című posztomban van példa az azt mondja halmozására, amely tagol és közös nevezőre hoz — tehát ez halmozás, nem szóismétlés.

A maestro:

Tudom, mitől döglik a légy.
Tudom, ki hord rongyot, ki selymet.
Tudom, mi csúnya és mi szép.
Tudom, melyik mily nedvet enged.
Tudom, minden mögött van ok.
Tudom, ki dolgozik, ki tesped.
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

Tudom, ki ölt csipkés zekét.
Tudom, barátok mit viselnek.
Tudom, hogy úr, kit strázsa véd.
Tudom, mi illik szent szüzeknek.
Tudom a tolvajbanda-nyelvet.
Tudom, sok tökfej jóllakott.
Tudom, tüzes bort hogy vizeznek.
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

Tudom, ki tart öszvért, gebét;
Tudom, hogyan bírják a terhet.
Tudom, ki dáma, ki cseléd.
Tudom, hogy jó pénzt merre vernek.
Tudom, az álom mit jelenthet.
Tudom, mik a cseh tévtanok.
Tudom, hogy Róma sosem enged.
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

Tudom, amit kell tudni, Herceg!
Tudom, mi rozsdás, mi ragyog.
Tudom, hogy egyszer eltemetnek.
Csak azt nem tudom: ki vagyok?

Kérdés a kommentelőknek: ki írta, mi ez? Mi a műfaja?

Persze a refrén sem szóismétlés, meg a (ritka) önrím sem (vala-vala).

Stiláris bája és többletjelentése van

A visszatérő szó ismerős, szövegtani szerepe van, valóságos hálóját képezi ő a jelentésnek, és ez szövegtan, vagyis olyan rend, ami már a mondatok fölött van. Kisepikai remekek gyakori eszköze ez. Ha például Kosztolányi mindahányszor beteg fiúnak nevezi a szereplőjét (Jánoska betegsége), az sem véletlen, egy idő után érzed, hogy ez a minősítés ráragadt szegényre, aki közben már nem is fiú. Vagy a penetráns iróniát éled át, hiszen tudod, hogy a fiú nem beteg.

Máskor egy-egy jellegzetes szó, mint nálam a pompás, a mámor, az érvényes, víz- és fémjelzi az egyedi stílust.

Kommunikációt könnyítő eszköz

Aki az üzenőfüzetbe ragasztott öt sorban háromszor említi, hogy a kirándulás délelőtt lesz, az se írni nem tud, hanem azoknak segít, aki az egyetlen említés után visszakérdeznének, hogy akkor ez mikor lesz?, esetleg este hétre érkeznének. Kell egy kicsit sulykolni, tartalmat ismételni, kiemelni, összegezni, és a legújszerűbb információt többször is elhelyezni a szövegben. Lakáshirdetésírók figyelmébe.

Profibb hatású az első tagmondat főnevét megismételni a másodikban, mint névmással helyettesíteni: Megmostuk az almákat, aztán fel is vágtuk azokat. Olvasószerkesztőként azt mondanám, vagy semmi, tehát odaértett névmás: fel is vágtuk Ø, vagy, főleg ha hosszabb a mondat, kitehető újra az almákat, és nagyon esetleg: fel is vágtuk őket. De semmiképpen nem a zamatos, lédús, savanykás gyümölcsöket.

+1 Szinonimát találni béna erőlködés volna

A sajtónyelv sokszor nevezi mérkőzésnek a meccset, az ország első emberének az elnököt, hálóőrnek a kapust, a helvétek legjobbjainak a svájci válogatottat, és ezen nem szűnünk meg röhögni. Néha a kevesebb több.

10 thoughts on “tanuljunk magyarul! 24. — szó, szó, szó

  1. Nekem mindig Gilgames ugrik be, aki éjjel-nappal falakat épít. Nem hiszem, hogy a gondolatritmus csak az ókori szerzők stiláris eszköze lehetne. 😉

  2. Végre, végre, végre, korunk pestise a blogon!
    Az újságnyelvi szövegek hemzsegnek olyan szinonimáktól
    a. amelyeket ember nem használ (labdarúgás, zamatos)
    b. amelyek teljesen más hangulatot közvetítenek (hölgy, lurkó)
    c. vagy amelyek nem is ugyanazt jelentik (örökbefogadó és nevelőszülő).

  3. Ez most nagyon felszabadító volt. Hogy én ezen mit szoktam izzadni mire megírok egy levelet. De mostantól nem fogok. A szinonima erölködés azért is rossz mert a nyelvünk árnyaltabb ennél, végül már nem is azt jelenti amire keressük, főleg a sokadik szóismétlés kiváltására beeröltetett szó esetén.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s