tanuljunk magyarul 26.: szavak, amelyek nem léteznek

Időnként megkérdezik tőlem, helyes vagy helytelen-e egy-egy szó. Mostanában például az edző (tán hogy ne tűnjön fel nekem a negyedik sorozat, és az, hogy olyan izmaim remegnek, amelyek fejlesztése nem célja az aktuális gyakorlatnak). Törölköző vagy törülköző? Zebra vagy gyalogátkelő? (Látszik, hogy ezen már vitáztak a sporttársakkal.)

Minden, amit a beszélők használnak, helyes, mondom erre. Mindegyik létező alak, van feladata, szerepe. Mármint akkor, ha 1. nem nyelvbotlás, 2. megérti a másik. Az, hogy valakit idegesít mondjuk a gyalogátkelő szó, és szerinte azt nem úgy kell mondani, nem teszi helytelenné a szót.

IMG_8577

Nála meg nincs ott a hatalom, hogy megmondhassa, mi helyes, mi nem. Senkinél nincs ilyen hatalom, még a nyelvészek is csak megfigyelőként, óvatosan nyilatkoznak arról, mi hogy van a nyelvben, tele kételyekkel.

A nyelv nagyobb nálunk, beszélőknél, és különösen a mi elfogultságainknál és ízlésünknél.

Ha előkerül bárhol a gumicsacsi, hogy helyes-e egy nyelvi alak, vágjátok át a gordiuszi csomót: a kérdés rossz.

De akkor mit korrigál a korrekor? Mit húz alá a magyartanár?

Köszönöm, nagyon jó kérdés.

Ha épp ez a feladatom, egyszerűsítek, csiszolok, pontosan odaillő alakokat keresek. Mint korrektor-olvasószerkesztő, javítok, ez volt évekig a munkám, de a javítást a nyomtatott szöveg és a sajtónyelv normái követelik meg, nem az ún. nyelvhelyesség. Nem azért korrigálom, mert ne volna érthető a lecserélt szó, vagy helytelen volna, hanem stílust igazítok, illőbbet keresek. Vagy javításomtól frappánsabb lesz a szerkezet, érthetőbb a szórend, tömörebb a szöveg. Vagy mondjuk a píszí (ami egy nyelven kívüli, politikai szempont) kér másik szót.

Mit húzgálok alá magyartanárként? A stílustörést és a nyakatekertséget, leginkább. A szószaporítást, a nehezen befogadható szerkezeteket.

Egy polc véletlenül kihúzásra került egy gyerkőc által a délelőtti öltözködés során.

Ezt a szülői e-mail listára kaptuk. Én értem, hogy nem akarta kiélezni, ki volt az, meg azt hangsúlyozza, hogy nem volt szándékos rongálás, de azért még nagyon is szemrehányó lett.

Két kérdés van.

A szavak szerepe, használata, kontextusa különböző: jogszabályban biztosan gyalogátkelő fog szerepelni, ha pedig elmeséled, hogy majdnem elütöttek a zebrán, ott a gyalogátkelő hatna hülyén. Tehát az egyaránt “helyes” (mert létező) alakok árnyalata, stílusminősítése és emiatt használata is különböző. Blogon simán leírhatom, hogy hülyén hat, vagy vazze, vagy kezdhetek posztot a Basszus szóval, könyvben, újságban kevésbé. A szavakra mindenfélék tapadnak. Hölgy, nő, lány, csaj, ugyanarra a személyre vonatkozhat, egyik sem helytelen. De ha életed szerelmét csajként emlegeted, nem tűnsz valami finom léleknek.

A másik, Kálmán László megfogalmazásában: kire akarsz hasonlítani, amikor azt a szót, formát használod. Tökéletesen meg fogom érteni, ha azt mondod, pisál a kutya, de itt, Pesten ez bántóan durva. És nem a kutya jár rosszul (tehát nem olyan durvaság, mint a dög), hanem a beszélő.

(Ezt jeleztem is a kelet-magyarországi beszélőnek, erre azt mondja:

Néha mondok ilyeneket, ne tudják, hogy egy király jár köztük. Tíz pont.)

Ja, és hogy miért a pesti. Nem azért, mert itt beszélgetünk, vagy én azt fensőbbrendűnek tartom, hanem azért, mert ez a közös nevező. A fővárosban és környékén beszélt nyelvváltozat áll a legközelebb a mediatizált, vagyis a média által standardizált, ott használt nyelvhez.

Eddig a szavakról, egyes szavakról írtam. A szintaxis (a szerkezetek világa) egy kicsit más, ott már van olyan, hogy helytelen, és általában figyelmetlenségből rontják el. Szabály írja le például, hogy egy ige vonzata melyik ragos vagy névutós alak. Például: leselkedik valaki után, hajt a bombázóra. Ha valaki másik ragot használ, mert nem elég tudatos, megértjük úgy is, de szótárainkban az nem szerepel, “helytelen”. (Az ige vonzatával együtt szótári egység.) Én amúgy tudnám addig kérdezgetni a beszélőt, kiemelve a szerkezetet, amíg nem mondaná a hivatalos vonzatot, szóval tudja ő, csak élesben nem figyel erre.

(A szótár elméleti fogalom. Létezik nagy, folyamatosan frissített elektronikus állomány, de ilyenkor egy elvi szótárra gondolok, amelyik tökéletes, és minden létező alakot tartalmaz, azonnal frissül. Minden, ami abban benne van, helyes, mert létező.)

És akkor most mégis felsorolok — merőben szubjektív ízlésem szerint — olyan szavakat, amelyek szerintem nem léteznek.

önzőség

Az ön- szótőből van egy -z képzős, elhomályosult ige: *önöz, ebből pedig képezve az önző és önzés. Újabban, szerintem az elmúlt húsz évben az önzőből is képeztek egy főnevet, az egyszerűbb -ás/-és képzős alak helyett a -ság/-ség képzővel. Varró D. és EP is leírta, szóval kussolok, de na. Soha, soha nem tudnám kiejteni a számon.

ezoterika

Ez is hasonló. Ezotéria az eredeti főnév, ezoterikus a melléknév, majd ebből képeztek újra egy szót. Konferencia címe volt: Építészet és ezoterika, de a Libriben is ez a felirat az adott sarokban.

patriarcha

Ezt nehezen tudom megfogalmazni, de a patriarchátus — nem történelmi, hanem gender studies értelmű — fogalmának félreértése szerintem az az elképzelés, hogy léteznek személyek, akik patriarchák (basáskodóan viselkednek), és az ő magatartásaik összessége volna a patriarchátus. Vagy angolból vették át agyatlanul? Tévedésen alapuló elvonás. Van pátriárka, a törzs legidősebb, teljhatalmú férfiát jelenti. Annak ez a helyesírása, k-val és ékezettel. És van patriarchátus. Szerintem a patriarchátus meggyőződéseket, normákat, szabályokat jelent, átitatottságot, meg nem kérdőjelezett értékviszonyokat, és nem emberek magatartását vagy pozícióját.

Nekem ezeket súgja a stílusérzékem, de ez nagyon is szubjektív. Titeket milyen szavak idegesítenek? Attól még nem helytelenek, meg is értjük őket, csak mi nem élünk velük.

(Ja, egyvalami nincs még. Kész, nincs, nem vagyok szakszerű, de ilyen nincs. Vagyis, ne legyen. Azt mondja a fogasvezető, hétfőn, elköszönésképp: További szép hetet!)

232 thoughts on “tanuljunk magyarul 26.: szavak, amelyek nem léteznek

  1. Unszimpatikus. Csak ezt hallom, az antipatikus és hasonló, egyéb formák kárára. Ragaszkodjak az általam helyesnek vélthez, esetleg fogadjam el, hogy ez is egy átalakulóban-kikopóban lévő forma. A “muszáj vagyok” már fel sem tűnik, annyiszor hallani rádióban, olvasni cikkekben is. A “másabb” is lassan belesimul az elfogadhatóba. A “legmásabb” még nem jelent meg tudtommal. Nem nyelvtannáciskodni jöttem, hanem tényleg érdekel a kérdés, hogy szerintetek hol van az a pont, ahol el kell gondolkozni, hogy a saját, harmincvalahány éve rögzült nyelvi normám, stílusérzékem vagy nevezzük bárminek, kezd elavulni. Mert tömegesen más szabályok szerint kezdenek beszélni körülöttem. Ragaszkodjak a beidegződéseimhez? Vonjak vállat és fogadjam el, hisz a nyelv dinamikus? Nyelvi igényesség vagy rugalmasság? Egyéni érzékenység vagy általános nyelvi norma? Összeegyeztethető?

    • A gyerekeim (azaz a nagyok), ha azt játsszák, hogy idegesíteni akarnak, akkor direkt olyanokat mondanak, mint gyümi és társai. Múltkor a nagyobbik lány azt kérdezte az apjától: “Ez komcsi?” Egy pillanatra néztünk, nekünk ez a szó teljesen mást jelent, de aztán hamar ráébredtünk, miről beszél.
      Szerencsére (mármint az én saját, személyes szerencsémre) az én gyerekeim ezt a vonalat nem nagyon követik, de bőven hoznak ők is haza olyanokat, amelyeknél néha jelzem, hogy ezt én nem hallgatom szívesen, és “van a dolgoknak rendes nevük is” – igyekszem persze nem túlzásba vinni ezt. Meg a nagyobbikon látom (azaz néha hallom), hogy a hátam mögött bőven használ egy csomó olyan trágár(abb) formát, amit a szemem előtt nem, de amit a kortársaik 99%-ban mindennaposan (és ő még nem is bazmegezik…).
      Szóval ne aggódj Irén, együtt avulunk el pár millióan 🙂 .

      • Még a kétezres évek elejé, a tündibündiség terjedésekor az akkori barátom még “lepadlózott”, mikor először kérdezték tőle a gyorsétteremben, hogy “csomizzam vagy helyben fogyi lesz?”. Ma már könnyebben tudjuk az ilyesmit dekódolni. Netes csoportos chatben fel se tűnik már, ha huszonéves beszélgetőtársam “kiwi” valamire, meg néha poénból a végsőkig elvitt cicamica-vagy Skubi-nyelven írunk. Amíg tud máshogy is beszélni az ember, és tudja, kihez hogyan szólhat, engem nem zavarnak az ilyen dolgok.

  2. Hasonló nagy kedvencem a masszír, a masszíroz igéből visszafejtve, a masszázs szóról tudomást nem véve. Ez csak engem zavar vajon? Szólni még nem volt képem.
    Ezt pedig most nézzük szigorúan nyelvi szempontból: egy ismerősöm mesélte egyszer, hogy öngyilkos lett egy közeli ismerőse. Utána még sokáig látogatta a kórházban, de mióta kiengedték, nem tartja vele a kapcsolatot. Azóta figyelem, többen is használják öngyilkossági kísérletre ezt a kifejezést. Sajnos a téma kényes mivolta miatt sosem tudok szólni, hogy álljunk meg egy szóra, pedig ez így tökéletesen értelmetlen, és nagyon ideges leszek tőle (ez persze már az én bajom).
    És amúgy mi a patriarch magyarul? A hétköznapi, akit a patriarchátus tipikus figurájaként illetnek ezzel a szóval.

    • “Gyere, megmaszlak.” Ezt a mondatot attól szabadidős hobbimasszőr csajtól hallottam, aki egy másik életében – amikor nem nálunk nyaral – a hagyományos kultúránk őrzésére létrehozott közintézmény sajtósa. (Nem nekem mondta, hanem a férjemnek. Meghitt beszélgetésben voltak, elkerülte a figyelmüket, hogy megjelentem. Ezen alkalommal nagy bántukra a maszás meghiúsult.) Nem listáznám a fülemet bántó szavakat, inkább azt mondjátok meg, hogy mikor kell (lehet) észrevenni szerintetek, ha az általunk helyesnek vélt formák kikopnak?

      • Igen, igazad van, könnyen elragadtatja magát az ember, ha nagy ritkán értő fülekre talál, kiváló példa vagyok rá a megírt és meg nem írt kommentjeimmel, bocs… 🙂
        Én azt hiszem, hogy amikor teljesen félreérthető, mint pl. az “öngyilkos lett” példája, az tűzzel-vassal irtandó. Amikor értem, hogy mit akar, és esetleg még azt is látom, milyen logika mentén csúszik félre a szóválasztás (preferál, kultivál), akkor csak konstatálom, hogy velem ellentétben őt nem hozza lázba a szavak eredete és pontos jelentése (meg esetleg csodálkozva megbámulom, mint valami szafarin – ez engem minősít, de ez van). Valószínűleg akkor sem érdekelné, ha elmondanám, miért rossz, amit mond.
        De mindezek mellett szerintem én halálom napjáig sem fogok ezekből engedni, legfeljebb, ha olyan mennyiségben hallom a számomra idegen és buta formát, hogy azt gondolom, csak egy szórványos kisebbség néhanap a többiekkel titkon összekacsintó tagja lettem (lásd: egyeNlőre). Akkor sem fogok nekik igazat adni, csak majd csendben bámulom őket.
        A kikopást csak utólag lehet észrevenni, nem? Folyamatában nehéz lehet, mert valószínűleg te magad használod, tehát nem feltétlen érzed a hiányát. Vagy olyanokra gondolsz, amiket száz éve nem mondtál ki és nem írtál le, aztán egyszer eszedbe jut, és már furán hat? Mivel kapcsolatban gondolkodtál ezen mostanában?
        Érdekes, nekem nem az szokott feltűnni, hogy kikopik valami általam helyesnek vélt, hanem az, hogy betolakszik a nyelvbe valami torzszülött. Összefüggő folyamatok, persze, csak az aspektus más, és az utóbbi látványos és sokkoló. De ha van kivel beszélgetni ilyesmiről, akkor rá lehet csodálkozni, hogy milyen régen hallottuk ezt vagy azt. Vagy ha régebbi szövegeket olvasunk.
        Amúgy a megmaszlak szót mi poénból szoktuk használni egy barátnőmmel. Úgy szabad. 🙂 A másabb pedig szerves része annak a nyelvváltozatnak, amit a falumban beszélnek, ‘jobb, különb’ jelentésben. Mindenki így használja ott. Furcsa, hogy így nem zavar, mert következetes, és egy területileg elhatárolható nyelvváltozathoz kötődik, míg a mindenfelé elterjedt egyeNlőrétől például kiver a víz.
        Hajajj, megpróbálom visszafogni magam… 🙂

          • Szerintem egyik sem, neki az “öngyilkos lett” egyértelműen azt jelenti, hogy pl. beszedett egy csomó gyógyszert, vagy felvágta az ereit, ilyesmi, a kísérlet kimenetétől függetlenül. Sokat beszélünk, nem jellemző rá a hatásvadász vagy lusta fogalmazás, ha . Másoktól hallottam olyat is, hogy többször is öngyilkos lett. Nem veszik figyelembe, hogy csak akkor ‘lett’ valaki öngyilkos, ha belehalt, másképp csak próbált az lenni. Lehet, hogy velem van a baj, de egyszerűen képtelen vagyok másképp értelmezni a kifejezést.
            Én mindenképp jelezném, ha csak kísérlet volt. Nem tudom, megpróbálta megölni magát, öngyilkossági kísérlete volt, begyógyszerezte magát, stb. Ha nem folytatjuk a beszélgetést azzal, hogy hogyan alakult később a kapcsolatuk, azt hinném, az ember, akiről szó volt, meghalt. Én nem értek valamit?

            • Hát, nálunk ez sokszor volt téma a családban. És azt mondtuk, öngyilkos lett. Volt, hogy majdnem egy hét is eltelt, mire kiderült, hogy megmaradt kísérletnek. Nálam az ‘öngyilkossági kísérlet’ erre a jelenségre már-már eufemisztikus.

            • Igen. Sőt, mivel egy ideje nem volt rá példa, és úgy tűnik, az érintettek jó szinten vannak, előfordul, h időhatározó poén szinten: “Második öngyilkosságom után…” Ez avatatlan fülnek nagyon részvétlenül hangozna, de ők nem hallják, belterjes a használata.

  3. Jajj, meg még a kultiválni, mindenféle kontextusban, a szeretni szinonimájaként (mindkét i rövid?) !!! Néha, ha már sok, akkor felváltva a preferálni igével. A legkevésbé aktív arcidegeim is rángani kezdenek tőle.

      • Tudom én azt. Csak lust voltam kifejteni. Amikor szülőin bekukkant egy tanár: “Érdekelne, a szülők nem-e akarnak részt venni…” Hajh…
        “Kefíret iszol…”, ha még emlékeztek. Azzal sokan igazolva látták a hibás használatot.

        Van írásod már a passzív használatáról a magyarban? (a múltkor írtad: “szemét kivive”, ezt én is használom épp erre, mert viccesen hangzik, de azt hittem eddig, nem helyes) Engem érdekelne tőled egy ‘tanuljunk-magyarul’ ebben a témában 🙂

        • kefíret! 🙂 régi kolis döbbenések: földrajzt/földrajzot (föld nélkül csak utóbbi ám), szótárt/szótárat, rizst/rizset, de volt még motort/motrot is, aztán csináltunk pénzet, meg még mit nem. 🙂

        • De, helyes. A határozói igenév teljesen magyaros és helyes, és nem az a passzív, hanem a nem használatos -tatik/tetik: “ez a teendő elintéztetik”. A befejezett melléknévi igenév meg a germanizmus ( “a beteg gyógyult”), de az se helytelen, csak szar hallani 🙂 . Ízlés, megint.
          Én a “feladat elvégezve” árnyalatot emeltem ki a “szemét kivive” leírásakor, teljes tudatossággal, de egy kicsit ironikus is, igen.

          Nincs miről írni, ezek árnyalatok, nem hibák, lásd fenn.

  4. Nekem a boldogságos olyan, mint neked az önzőség. Vagy ha nem olyan, de az biztos, hogy utálom. Ezt te is használod sokat amúgy. Az önzőség szó, bár nem tudom, hogy kiejtettem-e valaha a számon, nekem egy ici-picit más jelentésárnyalatot takar, mint az önzés. Gondolom, te meg ugyanígy vagy a boldogságossal.

      • Ezt értem (elolvastam lejjebb követő fejtegetését is), és el is fogadom (és bár ennyire nem gondoltam végig, de nem is állítottam azt, hogy a kettő nyelvtanilag is egykutya). Nekem ez a szó nagyon modorosnak tűnik. Lehet, hogy régebben volt archaizáló jellege, de szerintem miután úgy tíz éve agyonhájpolták, azóta nincs. És azóta a stílusárnyalata teljesen máshova helyeződött nálam. És ezekért van az, hogy nem szeretem.

          • Ezzel nem értek egyet. És teljesen logikátlan is, vagy legalábbis én nem látom most, hogy milyen indok alapján lehetne igaz. A vasszegnek sincs archaizáló hatása.

            • Mesterembereknek nagyon nem mindegy a vasszög sem.
              Az érvelés szerintem tökéletesen helytàlló.
              Fikàznàd-e a Szépművészeti Mùzeum oszlopait azon az alapon, hogy a szomszéd Krisztike anarancsszínn mediterrán jellegű màsfél négyzetméteres teraszànak korlàtoszlopai hasonlóan néznek ki?

            • Követő, nem akartam a szót egyáltalán “fikázni”, ha bármi ilyen értelműt írtam volna, akkor elnézést kérek, nem annak szántam. Ha a fél város korinthoszi oszlopokkal lenne tele (ez az összemérhető párhuzam, nem az egy szomszéd Krisztike), akkor teljesen mindegy lenne, hogy gyerekkoromban több hónapot töltöttem Görögországban és néztem végig az ókorból megmaradt építészeti maradványuknak mintegy a felét, mert akkor nem ez jutna róla eszembe (egyáltalán honnan veszitek, hogy milyen szövegeken nevelkedtem vagy sem), hanem csak azt látnám, hogy tele velük a város, és unom őket. Utalnék arra is, amire Éva azt szokta írni, hogy inflálódik a szó, szerintem a boldogságos szóval igenis ez történt úgy tíz éve, mert (majdnem) mindenki ezt használta minden helyzetben a boldog helyett. A vasszöges mondatod nem értem, hogy mit jelent ebben a kontextusban. Én egy dolgot látok, amit én vittem félre, mégpedig azt, hogy Éva részben nyelv(tan)i okokra, részben ízlésre hivatkozott, én meg csak ízlésre. Ez valóban tévedés volt tőlem.

              • “akkor nem ez jutna róla eszembe” –meglep, hogy megint, mint Miffynél, azt sugallod, hogy a te egyéni ítéleted számít, az a lényeg, hogy neked mi jut eszedbe, és hogy ez valami szubjektív kérdés volna. Egy szó jelentése, kontextusban való használata és stílusminősítése jelentéstani, lexikológiai, lexikográfiai kérdés, mi magyar szakosok is megnézzük a szótárban, mert nem vagyunk annyira okosak mindig. Nem egyéni fanyalgásunk dönt a szavak helyesírásáról sem.

                Ha nem érzed archaikusnak, akkor nincs benned az a nyelvi tapasztalatmennyiség, amely miatt egyértelműen az.

                “(majdnem) mindenki ezt használta minden helyzetben a boldog helyett.” ??? ez honnan, mi, miért? legfeljebb a te mikorkörnyezetedben, ebből általánosítani elég merész.

                És ha így volna is, ettől még nem múlik el a rengeteg katolikus ima meg József Attila verse és ezek hatása.

                A magyar régiesség tele van morfológiailag redundáns alakokkal: _kisded_, ezen épp két (elhomályosult) kicsinyítőképző is van, _magasságos_, _fényességes_, ezek mind régiesek, irodalmiak, egymást is ebben a régióban tartják, a boldogságossal együtt, és stiláris jelentéstöbbletük van. A nyelv nem matemaitka. Az _önzőség_ nem ilyen, hanem az _önzés_ szó elfelejtése, nem ismerete, szerintem.

                Amit ízlésnek nevezel az a stiláris árnyalat megítélése, és szerintem a tiéd nem pontos.

    • Tényleg az a különbség, hogy az önzőség elterjedten kb. 20 éve létezik, a boldogságos meg archaikus, ezt a nyelvérzékem jelzi csak, de megnézem. Viszont ez nagyon nem mindegy. Követő? (ő is magyartanár, sőt)

      • Tudtam, hogy ide vissza kell jönnöm!
        Gondolkodtam, honnan jön ez a kárhoztatott alak. Van-e hasonló, amelyik természetesen hangzik, tehát van-e más olyan melléknévi igenevünk, melyet mondjuk akár szófajváltás után továbbképezhetünk főnévvé a -ság, -ség képzővel?
        Hisz a kék/ség és domb/ság az rendben van, és a folyamatos melléknévi igenevek pedig gyakran váltanak szófajt
        Ha ezt a sort nézem: fut, futó, futás, futóság, az utolsó alak valami olyasmit jelenthet, hogy ‘futólét’, de nem elterjedt, és ennek nem csak a magyarok tunyasága az oka.
        De van például az önző alakhoz hasonlóan tulajdonságot jelentő buzgó, melynek a főnévvé továbbképzett alakja elfogadottan a buzgóság. A beálló melléknévi igenevek közül meg az esendő/ség jut az eszembe. Ezek szolgálhatnak alapul az analógiás szóalkotáshoz.
        Hogy baj-e, hogy egy létező és alaktanilag ugyancsak beágyazott alak, az önzés helyett alkalmazzák sokan ezt az újítást (önzőség – én ezt csak zárójelben írom le….), azt én nem szeretném firtatni.

          • Erre próbáltam célozni a ‘fut’ sorral, hogy nem mindegy, milyen relatív tőhöz kapcsolódik a képző, és az sem közömbös a névszóképzők melyikét választjuk (-ság(-ség vagy -ás/ -at /et stb.)
            De nagyon sokan használják az önzés helyett az önzőséget. Elharapózik ez a. szóalak.. Nekem nem ugyanazt jelenti a kettő , illetve mivel nem bírom kihámozni, hogy az önzőségnek mi volna a jelentésárnyalata az önzéshez képest, én nem használom (ezt meg a zárójellel próbáltam jelezni följebb). Azt próbáltam megfejteni a kommentemben, hogy akiknek eszébe jutott, azok honnan vehették. Az analógia erős hatás, termékeny szóalkotási mód akkor is, ha nem tudományos alapon csinálják. legföljebb gazt terem. Az önzőség mondjuk nem egy pipacs, az biztos.

  5. Ja, és egy gumicsont, ott használatos a “kapcsolódás”. Hát van kapcsolat, viszony, barátság, meg dugás, de kapcsolódni nekem a melltartóm pántja szokott.

  6. igazándiból… jahahaj!
    és az összes cukiskodó kismama duma: pocaklakó, gyerkő, pucizik, ja, és a kakázás (-ka, -ke). Na és a hölgy szót nem tudom mikor hallottam utoljára olyan kontextusban, hogy ne ordított volna belőle az ítélkezés. Ugyanebbe a kategóriába sorolom az “anyuka” megszólítást.
    Az első példámnál magát a szót utálom, a többinél csak a köré épült érzeteket.

  7. – tetszikelni (sőt: tetszikezni) facebookon

    – megcsináltad a napom (az angol “you made my day”-ből) Értem én, hogy többnyire poén, meg direkt szó szerinti, de akkor is szörnyű. Remélem, nem fog elterjedni! Ráadásul nekem pont ellentétes hangulatú, mert hasonlít arra, hogy “ezt jól megcsináltad!” (ironikusan)

    – Tárgyakra azt mondani, hogy ő. Főleg bolti eladók szokása. “ő is nagyon szép, Angliából jött, van M-es méretben is”

    – Kiejtésben a kontinuum hangsúlyosan két hosszú ú-val és a higiénikus két í-vel!

    És, tudom, hogy ez durva, van olyan is, hogy pont a helyes alakok zavarnak. Helyiség? Egyelőre? Most komolyan? Nekem minden helység és egyenlőre. Sokkal jobban hangzik. 😀

  8. Van egy igen testközeli kedves ismerősöm, senki más szájából nem hallottam még azt, hogy “hasábburgonya”, tőle valahogy nem zavar. Értitek, szóban, informális körülmények közt, a saját konyhánkban, nem étlapról felolvasva. Toleráns-e vagyok?
    (Azt, hogy az “emberke” válóok, a második randin közöltem. Mondta, hogy jó, igyekszik megjegyezni, becsületére váljÉK: háromszor kellett szólni. Mondta utána is párszor, de nyilvánvaló volt, hogy direkt, a vasalós ország okán.)

  9. Mi régen inekciót kaptunk, még azután is, hogy injektoros kocsink lett. Viszont Szentivánt nem tudom, csak ny-nyel kimondani. A fentebb, lentebb számomra nagyon modorosan hanzik, nálunk “föjjebb”, lejjebb van.
    A gyerekem szerint ciki Pestet mondani Budapest helyett, ebből rögtön kitűnik, hogy vidékiek vagyunk, szerintem meg pont olyan fura lenne Budapestet mondanom, mintha őt teljes nevén szólítanám meg.
    Ja, és a nevek közül az “Editt, Juditt” még a kiborító.
    Meg ha a gyereked nevét hibásan ejti anyósod és sógornőd. Azt hittem, lassan megtanulják, de a gyerek már tinédzser. Viszont a sógornőnek van rá magyarázata: általánosban volt osztálytársa egy lány ilyen vezetéknévvel, megszokta. Én meg nem mondtam, hogy ezt a gyereket nem nyolc évre gondoltam világra hozni, így célszerű lenne megtanulni a különben nem külföldi, nem ősmagyar, csak nem túlságosan gyakori nevét. Egyébként most láttam a volt osztálytársat a facebookon: úgy hívják, mint a gyerekemet. Pont úgy.

  10. A férfi szó magas hangrendűként ragozva, pl. férfinek. Mi még úgy tanultuk, hagyományosan vegyesként toldalékoljuk, a férfiú alak miatt. Férfinak.
    Tudom, kopik, változik ez is – de ettől még zavar. Akkor is, amikor rajtakapom magam is.

  11. Jaj, a “szabadna”. Tudom (mert a férjem nyelvész-bölcsészként jól megmagyarázta), hogy ez természetes nyelvi folyamat, de nekem attól még fáj.

  12. Az is fura, ahogy az igekötők változnak, elgáncsol helyett kigáncsol, szerintem rémes. Meg pár éve tévében, rádióban nem hasonlítottak dolgok, hanem hajaztak.

  13. Best of vizsgálati jelentés:
    “A fent megnevezett ügy kivizsgálásakor megállapításra került, hogy vélhetően adminisztrációs hiba történt. Nagy valószínűséggel a szerződés tartalmi része a …-tekintetében ELÍRÓDOTT.”

      • Nana, több absztrakciót! Lemerevedik, lebetegszik, lesérül, lesántul, lefagy, leáll, lebénul… a le- igekötőnek befejezettség értelmű átvitt jelentése is van, nem csak konkrét. Azokból van a ledöbben analógiásan. Kérünk nehezebbet.

        És: besértődik, behal, bealszik, befagy, benéz…

        • Igen, igen! Épp a be- igekötő diadalmenetéről akartalak titeket kérdezni: magyartanár barátnőm falra mászik tőle, nekem közömbös, vagy inkább talán még szeretem (kultiválom, hehe) is, de megfejthetetlen a jelenség és a jelentés is nekem.

          • Én kifejezetten szeretem és használom is… A bealvást úgy látom is magam előtt. Pl. vonaton egyik percről a másikra röfögve horkolós. Erre nem tudnék jobb igét. A családban használatban maradt vmelyik gyerek korai szóalkotásainak egyike is, a “Megyek, elhunyok.” vagy “Kilapulok.” alvásindítás előtt.

  14. Ma reggel hallottam a közértben (ezt elég nehéz volt megszokni, hogy ha azt mondom, “közért”, néznek, mint a luki nyúl) azt, hogy “progléma”.
    Az itteni tájszavakat nagyon szeretem, az első fél évben rengeteg jó és kifejező szót tanultam, használom is, mondjuk az állateledelesnél lebuktam, mikor kértem két kiló fekete szotyit, azt nem bírnám kiejteni a számon, hogy makuka. Általában azért nagy részét ismertem, ha máshonnan nem, irodalmi művekből :), egyszer viszont folytattam az egyik szomszéddal egy elég szürreális beszélgetést, mikor részletesen elmesélte, hogy talált egy ócska, de jó állapotú furikot a pincében, és majd kicsit rendbehozza, és milyen jó lesz a háznak majd közös használatra, értelmesen bólogattam, aztán felmentem és megkérdeztem a kedvest, hogy mi az a furik. Ő egyébként kínosan semlegesen beszél, úgyhogy nagyon szexinek ( :)) tartom, ha néha kicsúszik egy egy “lecet” vagy “lekvárat”.

    • A hajdú-bihari gyerekéveim alatt belém ivódott ‘jösztök’, ‘csurka’, ‘csikol’ is közröhej tárgya volt költözés után. H-B-ban meg azért röhögtek, mert a nagyapámat tatának hívtam. Nehéz gyerekkor, nem is akarok róla többet beszélni. (Azért izgi lenne most vetélkednünk, rá-e jövünk, kit “hol mar a rozsda” épp.)

      • Mikor a négycentis hajamból az ideköltözés után először nőtt összefogható méret, és a kedves boldogan felkiáltott: “neked csurkád van!” (Hogy micsodám?) Nekem négy nagypapám volt összesen, úgyhogy én is bevetettem mindenféle megkülönböztető megnevezést, hogy ne kelljen őket a teljes nevükön emlegetni. Nagypapa, nagyapa, nagyapó és tatus.)

      • Nahát, én is H-B, a sűrűjéből (tájnyelvileg), és a csikollal és a jösztökkel gimiben találkoztam először, az utóbbit a szabolcsi kolitársak használták! A tatával meg még akkor sem, csak papa. De csurkám volt, kettő is!

        • Az a titkom, h tatámék nem H-B-ban éltek, és én sem ott születtem. Szóval nyaralás-tanulás viszonylatban hoztam-vittem a fura szavaimat. Az egyik nagyanyám pl. ‘nagyi’, a másik pedig ‘mama’ a helyi szokások szerint. (Tata párja mama :))

        • Középiskolai koleszban (az már nem H-B) rengeteget röhögtünk egymás szavain az ország minden tájáról. Faragó-hegyező, rötyi-budi, szotyi-makuka, virütyköl-szürcsöl/állandóan iszik, kerimbókázik-ténfereg…

  15. A többesszám első személy használata egyes szám harmadik helyett a gyerekről, háziállatról beszélve. Kinőtt már az első fogunk, egyedül is tudunk pisilni stb. Az egyik munkatársam még a férjéről is így beszél.

    • Védőnő mondta: “Milyen ügyesen szopizunk!” Furcsán néztem rá, kicsit rázkódott a vállam is, és volt hálistennek humorérzéke, ritka az ilyen.

  16. Anyám szokta mondani: röntgen helyett röggöny. Mostanában kezdett irritálni.
    Amúgy meg a névelők használata személynevek előtt. Beletörődtem, de megszokni nem tudom. 😀

    • Érdekes, utóbbiról mi tanultuk magyarórán, hogy nem, nem helyes, viszont máig nem értem, hogy miért nem – felénk egyértelműen használják. “Majd a Kati elmegy boltba.” Valami kijelölő jellege van. Már egy csomót gondolkodtam rajta – leszokni viszont még erőszakkal sem tudtam. Legfeljebb írásban jobban figyeltem.

      • A kommentek nyelvi megfogalmazásába belekötő internetes “nyelvtannácik” kedvence ez: ha más fogást nem találnak, akkor jön a személynév előtti névelő kifogásolása… Valójában stílusrétegtől és földrajzi helytől függ, mennyire elterjedt és elfogadott, van, ahol sztenderd beszélt nyelvi alak, van, ahol társadalmilag stigmatizált kissé. Magyarórán próbálják a választékos írott nyelvi formát beléverni valahogy a gyerekekbe, sokszor pedagogizáló leegyszerűsítésekkel, aztán ez a tiltás sokszor ilyen dogmaként vagy homályos szabályként marad meg csak… A témáról a zseniális Nádasdy Ádám is írt: http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/19.html

      • ugyanez a személy a változzon-t változzék-ra javítja, ami az én stílusomtól teljesen eltér, ezáltal kiordít a szövegből. nem tudom neki megbocsátani, innentől kezdve minden szokatlanságot kritikusan szemlélek.

          • faszméreget 🙂 szerintem nagyon fontos, hogy a stílus egységes legyen. bűn rontani a szöveget csak azért, hogy fitogtassunk. ne kövesse az ikes ragozást az én káromra, vagy akkor kövesse következetesen.
            igen, beakadt nálam ez a lépése. különben ha jó, szakmailag fölöttem álló szerkesztő lenne, örülnék neki. volt már olyanom, és megtapasztaltam, hogy nálam a szakmai tudás minden emberi hibát fölülír, ha szövegről van szó.
            mérgelődöm, mert a ‘ne öljék meg egymás apját’ erejét ‘ne öljék meg a szüleiket’-re középszerűsítette, ami ráadásul nem is ugyanazt jelenti, nem csak kevésbé specifikus. grrrr

  17. Nemrég ketten is említették a “látszódik”-ot az ilyen őket idegesítő szavak közt; merthogy szerintük ilyen nincs, és az helyesen látszik.
    (Ja, engem az szokott idegesíteni, amikor valaki úgy érzi, hogy ő a magyar nyelv maga, és ami neki nem tetszik, az a nyelvtől is idegen; aki nem a neki tetsző nyelvváltozatot beszéli, az nem tud magyarul.)
    Nadenade azt akartam itten kérdezni, hogy ez a látszódik-ellenesség is valami elterjedt nyelvi babona, csak én nem hallottam róla? Merthogy kifejezetten ez volt beakadva mindkettejüknek,

  18. Kérdezni szeretnék. Sokan használnak negatív+pozitív értelmű jelzőket, és egyszer olvastam, hogy ez nagyon helytelen. Ez tényleg így van? Azóta nagyon meghallom az ilyesmit. Pl. borzasztó jó, iszonyú szép, stb.

  19. Mostanában nem tudnak magázódva beszélni a kamaszok (tisztelet a kivételnek). Mindenhol tegezik őket, és ők is vissza. Nekem a diákok számtalanszor mondták az elmúlt egy-két éven, hogy “légy szíves!” Fogalmuk sincs, hogy van ennek a magázódó formája. Azt se tudják, hogy a maga és az ön között stiláris különbség van. Próbálkozom, de mérsékelt sikereim vannak csak.

    • Érdekes, én meg azzal küzdök, hogy egy már kollégává vált nemrég végzett srác próbáljon már visszategezni. Vicces, mert évekkel fiatalabb másokkal tegeződöm, ő meg bácsizik.

      • Még csak harmincegykét éves voltam, mikor egy helyes, huszonéves félig-kolléga fiú bejött az irodába, és elkezdett hozzám hosszan beszélni, …és akkor majd a Kati néni azt odaírja, és ha majd ez úgy lesz lekönyvelve, akkor Kati néni majd átjön és megmondja a létszámokat stb., mindezt olyan tíz percig folyamatosan, aztán elment, és még öt percig kellett gondolkodnom, hogy nagyjából értem a történetet, de ki a tököm az a Kati néni? Aztán rájöttem. Szomorú pillanat volt.

        • 😀
          Nekem az volt rossz, mikor egyetem elvégzése után egyszercsak (kollégák kisgyerekei) bácsizni kezdtek. Aztán olyan jól esett, mikor az egykori ovis immár egyetemistaként letegezett, hiszen az anyja közeli kollégája voltam. Csak később esett le, hogy ez egyben azt is jelzi, hogy közel 20 év eltelt közben.

      • “Azt tegye le oda, és jöjjünk közelebb hozzám, légy szíves!”
        Friss gyűjtés, végig így beszélt, de ez volt a legszebb, legsűrűbb mondata, azóta mantrázom, hogy megoszthassam veletek ezt a gyöngyszemet. 😀

  20. Éva, kaptam egy ilyen körmémet, vagy mit, kérdéssel: Hogyan hangzik a ‘csuklik’ ige E/2, felszólító módban?
    De tényleg, hogy hangzik? ‘Csukolj’?

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s