melléknevek sorozat 28.
folyamatos melléknévi igenév, összetett szóból
Azt kérdezik, vállalok-e személyi edzést. Bővebben…
öngyötrő
22
énkép címkéhez tartozó bejegyzések
most akkor ne úgy
Mindenféle improduktív körökben ragadunk, ezt gyakran mondogatom: helyzetről helyzetre (ide tesznek kötőjelet a gyíkok! pedig ez nem az a szerkezet) tökugyanazt csináljuk, és szoktunk csodálkozni, hogy jé, már megint nem más az eredmény. A kimenetel jobb szó talán.
Nekem például narratívák vannak a fejemben, történetek. Nagyon erős, de azonosítatlan elképzelések arról, minek kell történnie két ember — vagy épp ember (é/menjünk még beljebb a zárójelbe?/n) és csoport — között. Úgy értem, felismeretlen bennem az, hogy mindez, amit történésnek érzékelek, nem a valóság, hanem az én interpretációm, történetté faragásom, dramaturgiám. Ez magyar szakosságomból, olvasmányaimból ered, de már egész kicsi gyerekként is folyton sztorikban és lírai tartalmakban gondolkodtam. Nekem mindenem szöveg és cselekmény, így születtem. Nem is tudtam megkülönböztetni a saját érzéseimet másokéitól, regények és elbeszélő költemények hőseiétől, szenvedtem, mint a kutya, mint Werther, mint Goriot apó, mint Szilveszter és Gregor Samsa. Rendkívül erős elvárásaim voltak, és szükségszerű csalódásaim, mert ugyan azok a narratívák remekművek voltak, klasszikusban és eredetiben is, de hát a valóságban persze nem az történt. Lásd a művész urat. Bővebben…
csak tovább
Nyár vége van lassan, sokan fogják el- vagy újrakezdeni az edzést, megint többen leszünk a teremben, nem lesz ez a meleg (mondjuk engem nem zavar), visszatérnek a Bűntudatosak, akik valami all inclusive mámor vagy négy hét Horvátország után egy kicsit kiestek a formából, ellenben napbarnítottak. Na, nem azért, én is visszatértem egy hónap Balaton után.
itt még ott, pihefény
És hát hiányzott, nagyon.
Hosszúakat edzek újra, két és fél-három órákat, ez nem valami üdvözítő módszer, csak ha lejutok, akkor nem bírom abbahagyni. Odavonszolom magam, átöltözöm, ha már nem írok (mert arra nem sajnálom az időt), akkor sokféle gyakorlatot szeretnék csinálni, meg ráérősen nyújtani, szaunázni. Bővebben…
hát mit érdekel engem
Elkeserítő, amiket olvasok mostanában, az internet népének interpretációi és reakciói. Bővebben…
pedig árnyalt vagy
Te aztán nem vagy olyan, mint a kommentek népe. Gondolkodsz, világos elveid vannak: egyenlőség, szolidaritás, belátás, a sokféleség tisztelete. Tudod és hangoztatod magadról, hogy ilyen vagy, te már itt tartasz, véded a gyengébbet, kiáltasz az igazságtalanság ellen. Még másokra is rászólsz, akik lábbal tiporják az igazságosságot, belátást, irgalmat, mert ugyanezt elvárod tőlük is.
És mégis belecsúszol. Pontosan úgy érvelsz, mint azok, akiknél büszkén árnyaltabbnak tartod magad. Hatodik bés leszel naponta többször, kíméletlen és erőszakalapú. Bővebben…
anyám nem egy démon
Éltem az életemet, ne haragudjatok a kis szünetért. (a bejegyzést augusztus 2-án írtam, előtte két napig nem volt poszt) Most okés a minden. Ügyintéztem, találkoztam szívemnek kedves emberekkel, leveleket írtam és hagytam félbe, a konyhában ügyködtem, és jobb anya voltam a szokásosnál.
Megint egy kicsit izé, de fejfelkapós cím. Nem hordott párizsi ruhát.
Abban a témában szeretnék ma valamire — szempontokra, kérdésekre, következtetésre, részigazságokra — jutni veletek, kedves olvasóim, hogy mi a sugárzó női önbizalom titka. Bővebben…
azt mondják rólam
Ülök a csopaki strandon a platán alatt, lángosszag és kereskedelmi rádió, és hallom a takarószomszédot, ahogy valakiről lelkendezik:
Jaj, hát egy TÜNDÉR az a nő, fantasztikusan aranyos! Bővebben…
azért ne áltassuk magunkat
Szóval, a vasárnapi szaranyás posztom nem arról szólt, hogy minek önostorozni, rá se rántsunk, nincs itt semmi gond, olyan vagyok, amilyen, de semmi esetre sem szar, mert ÉN nem lehetek szar, mert én, akármit is csinálok, jó vagyok, és punktum, és van még a fehér–ezüst sarum is ráadásul, szóval énnekem mindenem szép.
Hogy valaki engem anyaságomban bánt, sőt, arra az aljasságra vetemedik, hogy sunyin, ismeretlenül és cetlin üzenjen nekem, abból nem következik, hogy a gyerekeimnek tök jó a hepinesz, és ne lenne meredek fejlődési lehetőségem anyaként. Az mondjuk elég abszurd, hogy nem szeretem őket, de az bizonyos, hogy van bőven feladat, és hogy ha csak ennyi telik, az nem jó hosszú távon. Bővebben…
sok vagyok
2013 júniusából még, de vállalható
azóta még sokkal több lettem, és már nem szorongok
hálásan 1. Jánosnak, 2. Balázsnak, hogy nem bánták sose
És azt gyanítom, ezzel sem vagyok egyedül. Sokan vagyunk sokak. Azt éljük át, hogy baj van velünk. Nem vagyunk jók úgy, ahogy vagyunk. Akkor volnánk elfogadhatóak, ha visszafognánk magunkat. Ha eljátszanánk, hogy mi nem is vagyunk olyanok, amilyenek üvöltően vagyunk. Na, ugye?
Jaj, csak őt el ne riasszam. Majd keveset beszélek. Majd bólogatok, ha beszél hozzám. Majd tőle kérdezem, hol a Logodi utca. Letagadom az ókátévét, a Zugligetet, a blogot. Le. Neki előbb volt bambuszbiciklije. Majd szeretem a Staroprament. Így jó? Kettőt is szeretek. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 