Kedves új olvasóm! Azért indítottam a blogot, hogy a sajtóműfajok és a szépirodalom közt cikázva fontos jelenségekről írhassak, leginkább a magam örömére. Szemléletesen, kontrasztosan, felháborodottan és viccesen. Nagyon hamar az derült ki, hogy ez tömegeket érdekel, sokaknak tetszik, és néhány olvasónak meg napi betevő. Ennek nagyon örülök. Ők is örülnek. Kérlek, ne rontsd el az örömünket.
Mit akarok ezzel az egésszel? Nem akartam én eredetileg semmit. Megfigyelek, írok, mindig is írtam. Aztán sok visszajelzést kaptam, hogy ez jó, segít. Most már ebből merítem az erőm. Igyekszem olyasmiről szólni, amiről nem szokás, vagy nem így.
Én nem vagyok vezető típus, nekem nem megy a jó ügyért való szervezkedés se, nem tudok horgolni és nem érdekel a feng shui: azért írok, és azért így, mert ez való nekem, ez jön belőlem. Az viszont lehet, hogy ez nem a te helyed. Az igazat megvallva, kevesek helye ez, épp mert nem úgy és nem azt mondja, ami ömlik ránk mindenhonnan. Aki viszont visszajár, az nagyon szeret itt lenni.
Egyoldalúnak tűnik? Nézz szét a blogon, a címkék alapján és az archívumban. Sok minden van itt. Jó itt! És ha nem, hát akkor máshol jó. Csak jó legyen. Hallod?
Ha bánt, zavarba ejt, olvasd el még egyszer, aztán nézz a blog címére. Nem vagyunk egyformák, de komolyan kérem: csak az olvassa. Én szóltam. Ez nem a feszültséglevezetés helye. Ne kapkodj. Kérlek, ne gyalogolj át a blogomon: az arctalanság becsapós. Ember írja ezt mind, sok munkával. Ha először kommentelsz, ne szakadjon be az ajtó, köszönj előbb, nézz szét. Nem szeretném, hogy itt olyan fajta vita legyen, mint a fórumokon. Mégpedig azért nem, mert ez nem fórum, hanem egyedi, nagyon személyes blog, ami azt is jelenti, hogy én a vásárra vittem a bőrömet, és ha arra reagálsz, amit írtam, ha érdekelt annyira, hogy elolvasd, akkor tartsd tiszteletben a munkát és a bőrt. Neked ez egy blog, talán elfelejted holnapra, nekem viszont a blog. Kérlek szépen, úgy fogalmazd meg az ellenvéleményedet, hogy ne legyél arrogáns, ne minősítsd se az írót, se a kommentelőket, ne provokálj, és ne a feltételezéseidre alapozz. Ne fojtsd bele a szót azokba, akik itt végre leírják, amit sokáig nem, akik kérdeznek, ne vedd fel a mindentudó szerepét, ne szakértsd meg őket, sem engem, mert nem kérünk tanácsot, és nem akarjuk, hogy megint valaki megmondja, hogy mi nem gondoljuk jól. Épp ez ellen indult a blog. Ők így, úgy, amúgy — te meg emígy: ezeregy módja van annak, hogy lerohanás nélkül, árnyaltan kifejtsd a véleményed. Aki jót akar, az mindenekelőtt hisz a másiknak.
Az első komment nem jelenik meg azonnal: előbb megnézem, szidod-e valamimet. A fröcsög, sárdobálás, általánosít, férfigyűlölő, megkeseredett és hasonló szavakat tartalmazó, felháborodott, fölényes, durrbele kommenteket, illetve a fiktív e-mail címet tartalmazókat eleve be sem engedem.
Itt most frissítek (január 19.), mert nagyon bánt, ami történt, és van tanulsága. Élesen reagáltam tegnap, mert elegem lett, és az olvasó megbántottan távozott. A tanulság az, hogy ne szólj úgy hozzám a kommentben, mintha régóta ismernénk egymást, vagy egyforma lenne a helyzetünk: meglehet, te mindent tudsz már rólam, kibelezted a blogot, de én nem látlak, és nem tudhatom, ki vagy, meg hogy milyen szándékkal jössz. Nem az a szólásszabadság, hogy itt bármit mondhat az olvasó, hanem az, hogy nyithat akármilyen blogot, és ott elmondhatja. Egyáltalán nem jár semmi pusztán azért, mert blog, internet meg erre jártál: sem az, hogy kommentelj, sem az észrevételek, a segítő kritika, sem az, hogy azonnal megbízzam benned. Az első komment nagyon érzékeny pont tehát, meglehet, nem tudsz ugyanúgy bekapcsolódni a társalgásba, mint a régiek, hiszen nem ismerünk, és van jó néhány trollunk is. Így ha jóakarattal adsz tippeket, az is tűnhet fanyalgásnak, ha csak ennyi látszik belőled, és te magad rejtőzködsz. A tanári példát itt idézem. Időigényes, nem értelmezhető nekem a jó szándék sem, ha nincs meg valamilyen minimális kölcsönösség. Nem egyszerű helyzet ám, hogy én ennyire látszom, te meg egyáltalán nem, és nem mindig veszi jól ki magát, ha ebben a felemás viszonyban akarsz segíteni nekem.
A másik, hogy én itt nagyon középen vagyok, sok visszajelzést, dicséretet kapok, ami szükségképpen gyanakvást, kérdéseket, kukacoskodást, irigységet és utánozhatnékot vált ki néhány olvasóból. Nem keresem a népszerűséget, nem ez a célom, de hidd el, ezzel jár, ha valaki járja a saját útját, és valamit kitartóan csinál. Tettem érte eleget: kifordítom még a patkóbelemet is itt, és teljes munkaidőben írom a blogot. Próbáld ki, írj te is!
Ez azt is jelenti, hogy nem szaladok egy-egy olvasó vagy a tetszése után, nekem nem büntetés, ha nem olvasol többet. Nem is csak azért, mert maradnak elegen, hanem azért, mert a blog lényege az, hogy nem kötök kompromisszumokat, hanem befelé figyelek: az én vezérem bensőmből vezérel. Aki ezt önzésnek, önfejűségnek, gőgnek érzi, tényleg jobb, ha a ve.lveten olvas. Hamar kiderül, ha egy kommentelő kötekedni, kíváncsiskodni, méricskélni, kukkolni jön, és igen hamar rosszul fogja magát érezni (és épp a troll az, aki erre gerjed). Az elejétől a saját intencióimat követtem, és ezt tenném akkor is, ha újra ötszáz vagy öt olvasóm lenne. Ne hivatkozz arra, hogy “de hát az olvasó is számít”, “olvasó nélkül nincs blog”: számít, azért ilyen a blog, de lehet, hogy neked így nem tetszik — akkor én nem tetszem, a bensőm. Mindenesetre nem vagyok cirkuszi majom, ne gyere mindenféle kívánságokkal, igényekkel, és ne akarj meggyőzni, hogy az egész, amit csinálok, hülyeség.
A blogot ingyenes wordpress blogmotor irányítja. És az ilyen, amilyen, nem tudok túllépni a keretein, nem tudok bármit megváltoztatni rajta, és egy idő után elegem is lesz a technikai bíbelődésből, mert feszít, hogy írni szeretnék, dizájn meg beállítások helyett tartalmat előállítani. Ha olvasol, tudod, hogy élek: folyton mérlegelnem kell, mire van időm. Szeretném, ha a bejegyzésekre és a kommentekre lenne. Ezért ne kérjetek technikai virtuozitást, elég sok mindent tud a blog így is. Fedezd fel, esetleg kérdezz.
Sajnos, a rendszer önkényesen tesz néha spamek közé egy-egy kommentet. Ugyanez a helyzet az e-mailekkel is. Ne bántódj meg, ha nem írok, vagy csak később; ha választ vársz, a legjobb, ha újra elküldöd a levelet, mert könnyen elkeveredik.
A fejlécben és a bejegyzésekben látható fotókat én készítettem vagy valamelyik családtagom, ismerősöm, és minket ábrázolnak. Nem nagyon használok illusztrációkat máshonnan; ha igen, jelzem a forrást.
Kérlek, ne linkelj ellenséges, buta közegbe, és arra még inkább, hogy ne szedd le se a bejegyzéseket, se a fotókat: a szerzői és személyiségi jogom védi őket, nem szeretnék idétlen helyeken találkozni velük.
Eddig a frissítés.
Ne idealizálj, előre megmondom: nem olyan vagyok, ne csinálj belőlem hőst, mert az ilyesmi inkább rólad szól, és könnyen átcsap az ellentétébe. A kapcsolatunk, mivel te olvasol engem, én látszom, szükségképp aszimmetrikus, és ez sem gőg, de nem mindenki viseli jól. Ha magaddal van válságod, ha van egy lyuk benned, de én nem illek bele, ne rám haragudj.
A jelszavas bejegyzésekben életem személyes részleteiről írok. Nem könnyű olvasmány. Nem szeretnék kukkolókat, és ott se minősíts. Jelszót egyszer lehetett rejtvénymegfejtéssel szerezni, novemberben (vö. a budai kutyavásárral): tömegek kattintgattak aznap, és azoknak a bejegyzéseknek az olvasottsága is mutatja, hogy sokaknak sikerült. Örülök neki. De ezt is a szememre hányta az előbb említett olvasó, hogy ha zavar, “legyek körültekintőbb”. Nos, semmire sem megyek a kárörvendő fölényeskedéssel, nem hiszem, hogy ha tényleg érdekelnek a személyes történeteim, ha te vagy kíváncsi rám, akkor jól kéne fogadnom, hogy pattogsz és kritizálsz. Én megnyíltam, téged érdekel; légy tapintatos.
Meg aztán azóta jött néhány troll. A megfejtők is láthatták a két rejtvény-jelszavas bejegyzés olvasása után: ott sincs semmi különös, legfeljebb fájdalmas és szépirodalmi szövegek, én pedig újra azoknak adok jelszót, akik írnak nekem. Mostantól minden jelszavas bejegyzés ezzel az egy, új jelszóval működik. Ezért ne tegyél panaszt, ha nem működik a megfejtett jelszó. Akkor egyszerűbbnek tűnt a férjem utolsó heteiben a rejtvény, mint egyesével írni a kérelmezőknek.
Hogy kinek adok jelszót? Annak, aki kér (ír nekem a facebook-profilon: facebook.com/csakazolvassa, vagy e-mailt: csakazolvassa kukac freemail pont hu), a legszívesebben annak, aki látszik itt, régóta olvas, kommentel és magáról is elárul valamit. Amit ott olvasol, azzal visszaélni, ellenem fordítani olyasmi, amire Danténál külön bugyor van.
Ha tetszik a blog, ha fontosnak tartod, ha szeretnél segíteni, támogatni a blogot, a főoldalon, a bal szélen, a naptár fölött találod: hívj meg egy kávéra. Sok kicsi sokra megy: talán lehetek olyan blogger hirdetések nélkül is, akinek ez már nem csak hobbi. És talán lehetek egy kicsiny szavazat abban a problémában is, hogy legyen-e ingyenes az internetes tartalom úgy általában, illetve fölözze-e le a hasznot a hardvergyártó és az óriás keresőrendszerek.
Minden adományért hálás vagyok, sajnos, nem tudom egyesével megköszönni. Viszont nem vételára semminek: csak azért lehet cserébe gesztus, hogy tetszett, adott neked az, amit itt olvastál. Nem célom a megélhetés, legfeljebb megrendítő megkönnyebbülés, garanciája annak, hogy sokáig lesz blog.
csak az olvassa. én szóltam 