Zuhog is, csöpög is, szemerkél meg szitál (lent Bel-Budán nyálka, idefenn patetikus angol romantika ez is, köddel), de ma mégsem értem be az ovis tartozások rendezésével, edzőtermi futással (röpke hat kilométer), szaunával (dörzsszivacs! nem felejtettem otthon!), banki ügyintézéssel, csekkbefizetéssel (lakbér, Magyar Narancs-előfizetés), a páros kolbásszal, borjúcombbal, töpörtyűvel (Balogi húsboltja, csakis), az ötmagos kenyérrel és a tejszínnel, na meg a kétszer vajas kunkori kiflikkel (mindezeket a zsíros élelmiszereket már a kicsivel szereztem be, aki gumicsizmában és más rajzfilmkellékekben jókedvűen jött követhetetlen utamon). Olyan rég jártam a világban, nem volt mindez elég, rámugrott (hátulról!) egy Esterházy torta is.

Nincs több ürügy, már megvoltak a feledik születésnapok, Johannának másodikán, a kicsinek tizenkettedikén. Hát mi ez a torta? Azon kívül, hogy súlyosan cukorfüggők vagyunk? A gyertyát, tűzijátékot, egyéb habokat azért visszautasítottam. Esetleg hogy nagy tisztelői vagyunk a névadó család író sarjának? Felütöm a Harmonia caelestist, és közben desszertvillával tolom a Szamos-változatot? És le is fotóz az apjukom, és feltesszük a blogra??! Unjátok.

Már fél éve unjátok.

Beülök a kisszobába (itthon a férjem, írok majd erről is, nagyon más így az élet), és diskurálunk, és hát október tizenhatodika van, ma féléves a blog, bököm ki, mire ő: hát akkor ezért vetted a tortát!

Hát igen, legyen, jó. Jó.

Így kezdődött. Az első blogom első bejegyzése ez. Nekem még sose volt blogom. Milyen egyedül voltam akkor. A felső sávban, amit ti nem láttok, csak a bejelentkezett blogger, apró tüskék jelzik miniatűr oszlopdiagram formájában az egyes órák kattintásait. Lapály volt, egy-egy kitüremkedéssel. Vagy hat hétig nem tudtam, mi a jófene lehet az. De írtam azért, és hamar belekezdtem a nagy történetekbe is. Júniusban már sok száz olvasóm volt, és akkor már képet, később akár videót is fel tudtam tenni. Hát még a szavazások, és végül a kvíz! Soha nem hittem volna magamról.

Ma sűrűn állnak a magas oszlopok, és nem öt-hat kattintást jeleznek, hanem sok százat.

Itt és itt írok még a blogról.

És egy kis összegzés, valamint a legfrissebb hírek:

Nekem nagy élmény a blog, ide zúdítom, amit nem bírok, itt boncolgatom a gondolatokat és rendezem az érzelmeim, itt vannak a titkok és az, amit a világ minden lakosának elmondanék, itt strukturálom át önmagam. És mivel úgy négy hónapja nem csak nekem fontos, itt beszélgetek másokkal úgy, ahogy a legjobb nekem, és itt élem ki az alkotói hiúságomat is.

Ezt nem tudtam, ezt nem vártam, ma sem értem. Hajcsárom és egyben szabadítóm a blog, egészen ideges tudok lenni, hogy meglegyen a napi kettő, de ha kiszakítom rá az időt, agyat, nagy érzés megírni is, és a reakciókat, grafikonokat, kommenteket figyelni. Meddig megy ez? Ki tudja. Nagyon hálás vagyok nektek. Szeretek itt lenni, otthonos.

Az elmúlt napok híre, hogy felkértek egy másik blogra, nem is akárki. Az közéletibb lesz, így fellélegezhet, aki nem bírta a libsi vénát itt, mert itt maradnak a blogon a személyes ügyek, az irodalom, a gyereknevelés, a női témák, ott meg a közéletiek, politikaiak, a sajtóreakciók. Ha beleszokok, ha beindul, adok linket.

Lesz, tényleg lesz Szeret a férjem, de csoport, zárt fórum formájában. Egyszer legyen csak összefüggő másfél órám…! Jelentkezzetek bátran, nincs semmi korlátozás, tabu. A közösségben hihetetlen erő van!

A szavazásoknál folyton sírás-rívás van, hát most már elég ebből. Az Egyéb válaszokat például, hacsak egyesével be nem másolom, ti nem is látjátok.

További fél évig, évtizedig, évszázadig még ilyen viccesen kergetőzünk, mint macska az egérrel, jó?

Ne a beázást tessék nézni, a lenőtt hajamat meg az elkenődött szemspirált. Inkább a piros kardigánt meg a kisvirágos felsőt ezen a Jakabgyereken!

fél gyertyával