miket ír ez

Vannak ujjgyakorlatok. Ilyenek a kérdéssorok és a top 10ek. Eléggé közhelyesnek tartom őket, bár igyekszem. Viszi magát, sodor a szöveg, ahogy készül. Váratlanul érint a milyen legyek neked? népszerűsége.

Vannak fontos témák, de rég tudom, mit akarok róluk mondani, csak formába kell önteni: a megírásuk feladat. Ezek alapvetések. Ilyenek az egyenlőtlenség formái és az eufémizmus-sorozat, a szeret a férjem, de témák és az interjúk: nekem nem újdonság, meg akarom osztani a felismeréseimet, biztos vagyok bennük, legalábbis az alapjukat jelentő szemléletmódban. Ezek vannak a nők kedvéért, ezek nem tetszenek a blog kritikusainak, akik szerint csak ebből áll a blog, és ezekre írom én, hogy nem, nem változtatok, csak az olvassa, én szóltam. És azért mondom ezt így, mert én évekig nagyon figyeltem, és egyre inkább ráébredtem ezekre a jelenségekre, ez nagyon speciális tudás, minél inkább a szokásos reflexek ellenében létezik, annál izmosabb, és nem érzem súlyosnak az ellenérveket, a “de a nők is”, meg “én ilyenről még nem hallottam” meg a “nem félsz, hogy ezzel csak még jobban elüldözöd őket?” és a “biztos akkor a férfiak mind sátánok” kötelező köreit.

Van a mítoszbontás, a  közhelyek revíziója — ezen a héten ezekből az írásokból volt a főoldalon a válogatás. Kreatív-e a kézműves szakkör? Irigyeljük-e a szép nőket? Jobb képességűek-e a mi gyerekeink? Hát az összeesküvés-elméletekkel mi a helyzet?

Vannak paródiák, mert metszeni jó. Valami jellemző, és dühít. Egy kicsi ötletből nő ki, aztán elsodor az írás. Mindig éjjel írom. Közepesen nehéz, sokat húzok belőle, cserélgetem a mondatokat. Hogy igazán találjon, az nem nagyon nehéz, hanem szerencse és még inkább hype. Ilyen a közülük talán legsikeresebb, a ha több pénzünk lenne.

Vannak a reakciók: egy-egy visszás jelenség ihlet meg, általában a sajtóból, vagy blogtörténés, és ennek ürügyén írom le, amit amúgy is gondolok. Tömör, nem bonyolult.

Van játék, posztmodern gesztus, esetleg felvillantott képek az életünkből: könnyű írni, csak néhány jellemző lenyomat, személyes, örömelvű. Én ezeket szeretem a legjobban, mert ezek a legirodalmibbak.

És vannak a valódi önmegértés írásai. Az intenzív gondolatoké, tépelődésé, a múlt kínzó történeteié. Az nem kis élmény egyébként, és terápiás hatása van. Ahogy íródik a fejemben a szöveg, amíg technikai kabátomban az onkológia felé ballagok a ködben. Ahogy megrendülök az ömlő szavaimtól, egy, öt, tíz rám törő, megválaszolhatatlan kérdéstől. Ahogy a buszon felírom gyorsan a mondattöredéket. Ahogy aztán továbbíródik, amikor már a képernyőn, és valami egész más lesz belőle. Borzalmasan nehéz megírni, nem érzem jónak, és ömlik tovább a fejemben éjjel is, reccsen a galéria, visszalopózom a megjelenés előtt, még beleírok, és akkor már miért ne kávézzunk is egyet, és írom a végtelenségig.

Nem sok ilyen van. A nő vagyok, vagy mi és a telefonhívás című ilyen, és nem is tudom, van-e több. A művész úr is, de az nincs már fent. A sima történetmesélés még nem önmegértés. A család ellen nincs orvosság például, de ezt is levettem.

9 thoughts on “miket ír ez

  1. Nagyon nagyon jó a “technikai kabát”-od, jó lenne látni benne 🙂
    Nagyon fontos, hogy leírd az “alatvetéseket”.
    Régebben idegesített, hogy újra meg újra, átfogalmazva írod alapjában véve ugyanazt (pedig hát minden “nagy” is ezt csinálja,nem?).
    Aztán egyszer berszélgettem egy, alapjában véve egyenlő kapcsolatban élő, önmagával és életével rendben levő, a személyes igényeit is kifejezni és az adott keretek közt kielégíteni képes barátnémmal. Ő mesélte, hogy milyen sokat jelentett neki, amikor a nagymamája (!) egy beszélgetésben megjegyezte, elsimerte, kvázi megdícsérte azért, hogy milyen fontos is ő, mint személy, ahogyan viszi a hátán a világot, a kisgyerekes nagycsaládos magánuniverzumot. Akkor nagyon megdöbbentem, hgoy lehet, hogy még ő is, aki annyira rendben van magával (legalábbis az általam ismert “asszonyok”-hoz képest), ennyire “éhezik” az elismerésre azért, amit magától értetődően elvárnak mindegyikünktől.

    Kedvelés

    • János vette nekem a technikai kabátot két éve. Szép nagyon és egyszerű az élet tőle, biciklihez is jó, meleg, viszont szellőzik. Itt nyolc fokkal van hidegebb, mint amit az időjárásjelentésben mondanak.

      Engem is zavar, hogy ugyanazt írom,meg hogy azt hiszik, ugyanazt írom, és őket is zavarja. De egyrészt mindig jönnek új olvasók, másrészt keresem a formát, ahogyan át tud menni az üzenet, ami nem ijesztő, nem túl szembesítő, amit szívesen megosztanak, harmadrészt az ismétlődő kérdések, kételyek, ellenérvek jelzik, hogy nem, nem beszéltünk még eleget minderről. Nekem is ezerszer és újra el kellett mondanom ezt a néhány mondatban összefoglalható valamit, és időről időre elolvasnom a HH-könyvet, például, mert az ember visszacsúszik a megszokottba.

      És igenis, vannak új elemek, újabban azt gondolom, nem lenne jobb a férfiaknak, ha egyenlőség lenne, és érthető, hogy tiltakoznak, és nem látják problémának, amit én igen.

      Kedvelés

      • Továbbra is hiszek benne, hogy a férfiaknak is jobb lenne az egyenlőség, mert a férfi-női egyenlőséggel közelebb kerülünk a minden szintű egyenlőséghez, ami mindannyiunk érdeke. Mindenki kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, ha másért nem, hát ezért jó lenne fiúk, ha összeszednétek magatokat! Persze még jobb lenne empátiából.

        Kedvelés

      • Nem látom át, mitől lenne jobb a férfiaknak az egyenlőség, hiszen ezt a rendszert az ő hatalmuk tartja fenn, és nem működne még mindig ennyi idő után, ha nem lenne jó nekik. Ennyire egyszerű szerintem.

        Kedvelés

      • Jobb esetben azért, mert szarul érzik magukat ha a másiknak rossz. Ez persze az idealisztikus megközelítés, de ilyen férfi is van. Vagy azért, mert belátják, hogy az erővel megszerzett hatalmuk omlékony, ők is találhatják magukat a gyengébbek helyzetében, és akkor milyen jól jönne nekik a nagyobb esélyegyenlőség. Persze ha csak rövidtávban hajlandók gondolkodni, akkor ez nem fogja őket meghatni.

        Kedvelés

  2. A „Milyen legyek neked?” szerintem azért ütött akkorát, mert arról szól, hogy ennyi az élet. Női és férfi oldalról egyaránt ennyi, és minél jobban próbálunk idomulni, annál sivárabb lesz az egész. Az ellássa-elássa asszociációhoz: az én nagymamám sok évtizednyi tanyasi rabszolgasors után úgy döntött, többé nem akar megfelelni, és megőrült. Az ő helyzetében az önellátás, a nem leszek terhetekre-hozzáállás azt jelentette volna, hogy évente 2-3 alkalommal látta volna a családot, tehát eláshatta volna magát. Ő így tudta kizsarolni magának a törődést, a lányai magukhoz vették, állandóan a családdal van, persze terhére van a családnak, ciki bolond öregasszony, állandó felügyeletet igényel, mindent hozzá kell igazítani, ő viszont vette magának a bátorságot hogy ez ne zavarja, és vélhetően életének legboldogabb éveit éli, sétálgat a SZIParkban, napi szinten látja a dédunokáit.

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.