tolonganak az újságírók

Ne haragudjon, neglizsében vagyok… Értem… Akkor csak a kávémat, jó? És nem fotózhat, megint szétdobálták a legót. Jöjjön. Kér kávét? Tappancs, húzzál a kanapéról, mert ágyelőt csináltatok belőled. A kutyakaját is szétdobáltátok?

— Gratulálok a nyomtatott sajtóban egyre-másra megjelenő írásaihoz!

— Nekem ez a legnagyobb élmény, örök szerelmem, sine qua non és non plus ultra egyszerre: az újságpapír. Nem vagyok alkalmazottja egy lapnak sem, és ritkán jelenek meg, de azért rendszeresen.

— Hogy lehet bekerülni a nyomtatott sajtóba?

— Először is: írni kell. Sokat, érdekeseket. Aztán kell valaki, egy konkrét személy, aki meglátja a próbálkozóban az ügyességet, tehetséget. Én mindig olvasói leveleket írtam, és soha nem ismerősnek, nem is nagyon van ismerős. Minden cikkemnek egy levél a forrása. Nem tetszett a lap vagy nem tetszett a rendszer. A Népszabadságban az első megjelenésem — egyébként a férjemmel közösen — az volt, hogy felháborodtunk, hogy miért akarják direct marketinggel ránk erőszakolni a rotavírus-oltást. Más szerkesztőségbe meg behívtak, beszélgettünk, írtam, megjelentem. Ami még érdekes: sosem a főszerkesztő az, akivel kapcsolatban vagyok.

— Milyen újságokat olvas?

— Nyomtatott újságból rendszeresen-rendesen a Magyar Narancsot, a Népszabadságot, alkalmilag a Magyar Nemzetet, a Hvg-t, no, ez nincs benne az Osiris-szótárban, a Heti Választ, az ÉSt, a Nők Lapját, a Nők Lapja Pszichét, az ÉVA magazint, a Marie-Claire-t, az ELLE-t. Interneten ezeken kívül a Színház.hu-t, az Indexet, az Origót, a Kettős Mércét, a Hír Tv-t, a Kuruc.infót és a Hírcsárdát. (Dóra, hogy kell írni ezeket?)

— Elkomorult a blog hangvétele. Több a tüskés, fájdalmas, vitriolos írás. Mi ennek az oka?

— Leginkább a témák bővültek. Amikor még a nyár elején a saját történeteimet írtam meg, az mint múltbeli események krónikája legfeljebb az érintetteket sértette. A Nő vagyok, vagy mi volt ez első robbanás. De akkoriban ezeken kívül inkább néhány színházi előadáson merengtem el, a házasság-egyenlőség-szexualitás problémakörében elmélkedtem, csak néha-néha nyúltam más témához, és törtem a fejem erőst, miről fogok írni a jövő héten, marad-e téma, olvasó meg pár tucat volt. Most többet írok közéleti, társadalmi, politikai témákról, és ott van élesség. Ki tudtam mondani: igen, a leginkább liberális vagyok. Meg feminista. Ennek bizonyára nem mindenki örül, ez ma “ide lőjetek” tábla sokaknak. Viszont aki teljesíti a “csak az olvassa” kritériumokat, az nem fog ezen fennakadni, sőt.

Amúgy meg egyre több a téma és címke. Volt egy időszak, amikor napi öt bejegyzés is megjelent, sokan nem bírták a tempót, elhaltak izgalmas beszélgetések, ezért és csak ezért most a kettő a norma. Új témaként, olvasói igényre jött be a helyesírás-stílus-sorozat és az irodalom. Többeket kiosztottam most, utaltam régebbi keservekre (nem, nem fogom a sérelem szót használni, annak van egy hibáztató konnotációja), mert nekem ez terápia, és azt látom, hogy mások is hasonlókat éltek át: felszabadító végre kimondani, megfogalmazni.

A vitriol viszont harsány és boldog hang, ebben vagyok igazán elememben: hihetetlenül jól szórakoztam a Nagyon unatkozom megírása közben, egészen az abszurdig jutottam benne. Azt élvezem a legjobban, de hát minden betűvető ambíciója ez, amikor szövegként, írásműként olvassák a bejegyzést, nem csak a téma érdekli az olvasót.

— Hogy van ennyi ideje a blogra? Bejegyzésekre, kommentekre, fotókra?

— Úgy, hogy igazán akarom. És hogy nem hagyom beleszólni azokat, akik nem írnak és akik szerint nem ezzel kéne foglalkoznom. Pontosan tudom, mi mindennel kell foglalkoznom és mennyi időm van rá.

— Miért vette le a Művész urat?

— Mert nem akarom már tovább bosszantani. Egyáltalán nem akartam bosszantani. Tisztában vagyok azzal is, hogy még csak nem is bosszantja. A művész úr legfőbb tulajdonsága, hogy nincs. Hogy csak nekem van.

— De akkor miért írta meg?

— Mert feszített és mert korábban csak a legbizalmasabb barátaimnak beszéltem róla, miközben kitűnő alapanyag: igazán lírai és tragikus, a legmélyebb rétegeimet érinti, nem is a művész úr, mert őt én nem ismerem, hanem az, ahogy én azokat az éveket megéltem és mindig újra belebonyolódtam a magyarázkodásba.

Az egész életem magyarázkodás, hogy higgyétek el, én nem, én nem csaltam meg; én jó tanár vagyok, én beleadok apait-anyait; a Krétakör Hamletje elitgimnáziumban nem istentelenség; aranygaluskát azért viszek, hogy hepinesz legyen a tanáriban; értsetek meg, én nem a pénzéért mentem hozzá, én elfogadlak titeket, de ne kérdőjelezzétek meg a létem alapját merő anyagi számításból; én nem támadtam, elemezgettem soha egyes embereket a mamamin, én jelenségekről írok — és a nagy magyarázkodásban nem hallatszik az, hogy ki is vagyok én.

— Ki?

— Író. Folyamatos melléknévi igenév: aki ír. És még néző és figyelő és szervező. És bicikliző. És… ápoló.

Egy nap talán túlleszek a művész úr történetén, amely (ne tessék félreérteni) nem szerelmi, hanem istenhiány-történet, apahiány-történet, amelyet tulajdonképpen magamnak fabrikáltam, gyanútlanul és provokatívan; amely a színházhoz, férfiakhoz, önmagamhoz, a férfiak irányította rendszerekhez való viszonyomnak az esszenciája; amelynek újabb tanulságaira hetente ébredek rá, és amelynek nem elsősorban az én jóvoltomból lettek abszurd aspektusai. A művész úr leginkább “annak a felismerése: nincs Isten, nincs bizottság, aki igazat ad. S talán igazam sincs. De mégis. De nem úgy. És mindegy már”.

— Mely témák a legnépszerűbbek?

— Mindig sokan olvassák a “szeret a férjem, de” írásokat. Népszerű a gyereknevelés — erről szól a második legolvasottabb bejegyzésem, a Mitől féltjük a gyerekeinket? — és a szex is. Az irodalom és a nyelv egy szűk, de annál bíbelődőbb, elkötelezettebb csoportot érint meg. A paródiákat viszont sokan szeretik: kielégülés átélni nekem is, hogy én aztán nem vagyok ilyen. Nagy visszhangja volt a Hordozós tanfolyamvezető-társaim!-nak, özönlöttek az e-mailek, örülök neki, fontos téma, nem mertük korábban kimondani. Minden idők (egyébként csak négy hónap) legnépszerűbb bejegyzése a Mi a baj azokkal a szép képekkel?, amelyet hétszáznegyvenen osztottak meg a facebookon. A politikai, közéleti témákban viszont feltűnően kevés a kattintás és a komment is.

És Ön melyik bejegyzését szereti a legjobban?

Érvelni könnyű. Lírai írásaimra, köztük leginkább az Ősz van márra vagyok büszke, de ezeket nem nagyon olvassák. A Top 10 — konyha is lírai, ebben a sajátos műfajban, csupa játék, kacsintás. A lányok is kakilnak is igazán jól sikerült, ahhoz képest nem sokan olvasták. Jellemezni valakit, valakiket, eltalálni a típust, az az igazi kihívás.

— Eltűnt viszont a blog a legjobb bejegyzések wordpresses válogatásból.

— Én sem értem: augusztus 16-ig mindig az első öt között voltam, minden egyes bejegyzésemmel. Egyszer csak eltűntem. Hiába kérdeztem az okát a wordpresses fórumon. Talán valami automata készíti a listát, pusztán az olvasottság alapján, és néhány tiltott szó is van, például az orális, nem tudok másra gondolni. (Az amerikaiaknál zsűri van, nevezéses alapon zajlik a dolog, már amennyire kivettem, és ott komoly rang bekerülni). Az olvasottságon mindenesetre nem látszik.

— Miért nem indult a Goldenblogon?

— Ahogy a facebookon is írtam: az idei versenyen a március előtt indult blogok indulhattak.

— A jelszavas bejegyzések megosztották az olvasókat.

— Igen. Volt erről szavazás is, mérlegeltem, és így döntöttem: nem tehetem ki a primer magánéletemet az ellenőrizhetetlen nyilvánosságnak, de szeretnék írni erről is, sőt, erről csak igazán. Két ilyen bejegyzés született. Pontosan érzékelik az olvasók, hol a határ: csak olyanok kértek, akiknek jó szívvel adtam. Csak azt sajnálom, hogy nem kértek olyanok, akik bizonyára kaptak volna, csak féltek talán a visszautasítástól, sőt, nem is olvasnak talán azóta, elment a kedvük az egésztől.

— Van bőven személyes részlet a többi, jó kétszáz bejegyzésben is. Nem üt vissza egyszer majd ez a nagy kitárulkozás?

— De, egyszer biztosan visszaüt. És nem is biztos, hogy tudni fogok róla, csak a következményeit érzékelem majd.

— És…?

— És ennyi. Valamit valamiért.

— A kommentek is élesedtek, Ozora kapcsán egészen messze ment a vita. Ön ott nagyon határozottan fogalmazott, egészen a kommentelés letiltásának kilátásba helyezéséig.

— Ebben benne van az én félelmem attól, hogy ugyanúgy középen állok az értetlenség-zuhatagban, ugyanolyan felületesen olvasnak, és hiába csak az olvassa, ugyanúgy nem szeretnek, mint a mamamin, csak mert én álltam ki és írtam meg, amiről nem hallgathatok, és aki ugyanígy gondolja, most már tudom, hogy sokan vannak, az is inkább hallgat, mert az álláspontja nem népszerű. Nem, ez a célkeresztbe kerülés nem okvetlenül jár együtt a blogírással. Talán megérti a figyelmes olvasó: én mindig is írni akartam, de nem találtam hozzá közeget. Nekem nagyon érzékeny testrészem a blog. Most, hogy a tíz csapást kaptuk, nekem ez menedék, jelkép, vigasz. Nagyon kérek mindenkit, ne bántson. Nem muszáj olvasni, amit olvasnak, az viszont az én szívemből szakasztott magzatom.

Meg is lepett, hogy a két mamamis gyalázkodáson kívül nem volt szükség moderációra, rendkívül értelmes kommentelőim vannak. De aztán sokkal többen lettek, és virágozzék ezer virág, bőven rasszista komment is volt, beengedtem, mert fontos, hogy az a közkeletű mentalitás és az én arra írt érveim is megjelenjenek. De azt nem szeretem, amikor jön valaki, beleolvas a bejegyzésbe, és leír valamit, ami arról a témáról eszébe jutott. Mert a bejegyzést én kerek egésznek szántam, mérlegelőnek és árnyaltnak, és az érvelő típusú szövegeknek mindig van egy-két-tíz esszenciális, nagyon világos, aforizmaszerű mondata. Azzal tessék vitázni. Fanyalogni könnyű. Rossz azt átélni, hogy a kommentelő valaki másra haragszik, és ideönti azt is. Nem velem vitázik: körém költött valamit, amit ő hallott másoktól ebben a témában, buta lózungokat, amelyekkel érthető módon vitázik. De nem velem, mert én nem azt írtam.

— Pontosan hogy néz ez ki, tud példát mondani?

— Egy példa van: az a félreértés, hogy én azért mondom, hogy ne drogozzunk, mert a törvény tiltja. Holott azt írtam, hogy az ozoraiak több év után és tömegesen igazán nem lehetnek meglepve, hogy kijött a rendőrség. Szomorúan figyelem, hogy spirituális beállítottságú emberek körmük szakadtáig védik a drogot, pedig van meditáció, transztánc és még számos módszer, amellyel megnyílhatnak ama kapuk. Én azt gondolom, azért ne drogozzunk, mert beláthatatlan következményei lehetnek, és mert, ahogy Nóri megfogalmazta, a droghoz mindenképpen vér tapad. És tényleg ne drogozzunk, ez nem szólam.

— Ön sose szívott el egyetlen spanglit sem?

— Nem is nagyon volt olyan helyzet, hogy döntenem kellett volna. Puzsér mester bulijában tuszkolták egyszer, húszéves voltam, de nem. Biztos mert tanár vagyok, meg ezt a nagyon racionális, praktikus, aszketikus nevelést kaptam. Nagyon érzékelem mindenben ezt a morális aspektust. A kismagyar állampolgár, akiről most írok épp, csak azt érzékeli, hogy jön a rendőr. És még a rendőr sem jön. Ezért tartunk itt. És ezért vagyok indulatos én is, mert Bonyi aztán cseppet sem kismagyar állampolgár, de amit ír, az az ő igazságukat erősíti. Azokéit, akiktől nagyon féltjük a gyerekeinket.

— Mit gondol, miért olvassák ennyien a blogot?

— Ez nekem is meglepetés, egészen váratlan, és az is meglepett, hogy mennyire számít, ami a szárnyaim méretét illeti. Tipikus olvasómat olyannak képzelem, mint önmagamat, és úgy látszik, sokan vagyunk: harmincas, nő, megjárt már egy-két kapcsolatot, kedveli az irodalmat, színházat, rendszerkritikus, és amikor a blog elé ül, van nála kávé, és az az az időszak, amikor egyedül lehet az agyával — nagy kincs ez, meg is becsüli. És érti a játékot, a kikacsintást, öniróniát. Valószínűleg gyereke is van.

Nekem is valószínűleg van gyerekem — ti tényleg odaadtátok a lecsót a kutyának?

Korábbi interjúk:

Beképzelt interjú, 2012. május 9.

A rendszert gyűlölöm, 2012. június 12.

4 thoughts on “tolonganak az újságírók

  1. Visszajelzés: többen vagyok | csak az olvassa

  2. Visszajelzés: négy év — az első év | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.