Avagy: a férfiak szívéhez a hasukon keresztül vezet az út…
csinevának
Régen csóró voltam, nem voltak nagy igényeim. Zsömle, kefír reggelire, abból is a legolcsóbb. Néha töpörtyű. Piros Arany. Savanyú. Ünnepnapokon tavaszi párizsi, tudjátok, néhány szánalmas sárgarépa meg zöldborsódarab benne, egy kiló hatszázkilencven forint. Bővebben…
I-nak
Ez még egy elemzendő jelenség, amikor végre, hosszas vívódás, talán évek után a világ elé mer állni a pár, és vállalják (avagy a kotnyelesek kiderítik): nem megy tovább, válnak.
És akkor jönnek a jóakarók békítő akciói. Bővebben…
Azt mondják, nekünk az erő kell. Hiába tagadjuk, kapálózunk ellene, akkor is (súlyosabbak hozzáteszik: evolúciósan) csak a határozott, erős férfit tiszteljük igazán. Arra vágyunk, hogy felnézhessünk rá. Hogy ne hunyászkodjon meg. Szeretünk kapálózni. Az alaptörténet: A makrancos hölgy. Bővebben…
Jánosnak
Tegyük fel Bővebben…
Ez a férfi amúgy lehet álom is. Nem számoltat el a pénzzel, nem minősítget. Szeret. Vagy neki. Csak néha esik valahogy rosszul, amit csinál. Vagy inkább: amit nem. Nem érzed magad teljes értékűnek mellette. Úgy érzed, hiába szereted tiszta szíveddel, ő valahogy nem áll ott veled szemben, kibújik mindig. Bővebben…
Arról ábrándoztunk, hogy családanyák leszünk. De legalábbis arról, hogy milyen jó lesz, ha feleségül vesznek. Nagy szerelemről, ami nem akart jönni, de ha nem jött, legalább esküvő legyen, és esküvőről, amiből meg inkább együttélés lett, de legalább rendes a Peti.
Itt megjegyzem, tartósabban elmerengve blogkolléga bejegyzésén, hogy semmi nem ennyire önzően önmagáért való, mint a ma a kicsit is jobb módúak körében szokásos esküvő. Bővebben…
Kedves hallgatóink! Mai műsorunkban a nem lesz jó férfit vesszük górcső alá.
Az alaphelyzet az, hogy a nő szeretne valamit, ami az élete szokásos korlátai között nem magától értetődő. Bővebben…
Úgy van. Bővebben…
Sz. V-nak
Anyám terrorizálta apámat.
Hány, de hány ismerősömtől hallottam már ezt.
A férfi, aki “fél a feleségétől” és “már nem is mer szólni”, hát ő sem áldozat? Bővebben…
Kedves csakazolvassa! Olvasom a blogot, és elhiszem, hogy sok a bántalmazott nő meg a nemtörődöm férfi. Azt is látom, hogy nem az ujjadból szopod mindezt: valóban sok ilyen nőt ismersz, beszéltél velük, benne vagy a témában. Engem csak az a kérdés nyugtalanít: mi van azokkal, akikkel nem beszéltél? Oké, patriarchátus, ez volt egykor és sok tekintetben ma is van, de mi van, ha ma már mintegy visszacsapásként legalább annyi az elnyomó nő, mint férfi? Milyen empirikus bizonyítékaid vannak arra, hogy a nőket még ma is jobban sújtja a szereposztás, mint a férfiakat, akik például a kibeszéletlen érzelmeik vagy férji alkalmatlanságuk miatt halnak meg gyomorfekélyben? Nem kötözködni akarok, érted?
Értem. Puzsér mester is fölveti ezt a problémát, elgondolkodtatóan (aztán meg a női kvótáról ír). És igazatok van, ami a felvetés jogosságát illeti: lehetne úgy is elvileg, hogy én a világnak csak ezt az aspektusát ismerem, erre voltam fogékony, ilyen történeteket hallottam, ezt a fajta szakirodalmat olvastam, és létezik egy nagyobb, bonyolultabb összkép is, amelyben nagy kiegyenlítődést figyelhetnénk meg.
De nem így van. Bővebben…
Az én férjem nem közönyös. Hazajön, tesz-vesz. El is mosogat, pedig fáradt. Ovis farsangra is jön, pedig az neki nagy teher, de értünk megteszi. Nincs okom panaszra.
Elvakít minket ez a fény, mert jól tudjuk, milyen a sok tunya férfi. De nem, a miénk pontos, szorgos.
Azonban az ilyen tevékeny férfiak eléggé ingerülten tudják ám keresni az imbuszkulcsot. Bővebben…
ez egy fontos poszt, a kommentek meg parádésak. még 2012-ből
Dolgozom! Ne hívogass! Majd jövök. Nem tudom, meddig kell maradnom. Bővebben…
Amikor szakad a cérna, borul a bili, amikor nem válnak be a házi praktikák, a “beszélnünk kell”, a kérés, a levelek, a szeretettank feltöltése és a szeretetnyelv, az erőszakmentes kommunikáció, az ultimátum, akkor szoktak a magyar házaspárok (de csak az értelmiségiek, nagyvárosiak és viszonylag jómódúak) pár- avagy családterápiára menni. Nyűvik egymást ott is egy fél évig, aztán pedig elválnak, vagy boldogtalanul élnek, amíg meg nem halnak.
Miért? Hát a terápia sem segít?
Ó, te talán ebben reménykedsz, kedves olvasóm, a csikorgó házasságodat majd megolajozza a magazinban is mosolygó szakember. Bővebben…
Varga Istvánnak
Onnantól, hogy egyszer helytálltál, amikor mind a két gyerek bárányhimlős volt (azóta is emlegeted),
onnantól, hogy időnként elmosogatsz, ha épp ráérsz,
onnantól, hogy segítesz, hát persze, de inkább később,
onnantól, hogy te szívesen mosogatsz, de egyébként, jut eszedbe, Bővebben…
A nők is tudnak ám. Hát arról nem írok?
Nem, arról kevesebbet írok, mert ez a blog a világ egy zuga, ahol végre nem erről van szó, ahol végre kimondható, hogy miről is van szó.
De egyetértek, a nők is tudnak, sokszor szoktak.
Mit is? Bővebben…
A férfiembernek egyszerűen kell a szex. Így aztán manipulatívan is hozzájut, amikor a partnere nemhogy nem lelkes, de semmije sem kívánja.
Bővebben…Nem is beszélve a kecskékről mint világmagyarázatról, nagyon egyetértek:
http://orulunkvincent.blog.hu/2012/09/11/azok_a_csodalatos_ferfiak_152
Most induló sorozatomban áttekintem a partnerkapcsolati egyenlőtlenség tipikus formáit. A magam szavaival és látásmódjával megfogalmazom a változatokat, aztán pedig idézem a Hétköznapi hímsovinizmus vonatkozó részletét.
A bántalmazónak még nem tekinthető férfi például gyakran, a bántalmazók pedig majdnem mindig magukhoz ragadják Bővebben…
, tételezzük fel, tán nem életidegen ez, hogy kisgyerek(ek)kel vagyunk otthon, ő meg egész nap dolgozik. Nem azért neheztelünk-e a férjünkre, mert Bővebben…
És egyáltalán: mi a célom ezzel a bloggal? Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 