az egyenlőtlenség formái 4.: annnyit segít

Az én férjem nem közönyös. Hazajön, tesz-vesz. El is mosogat, pedig fáradt. Ovis farsangra is jön, pedig az neki nagy teher, de értünk megteszi. Nincs okom panaszra.

Elvakít minket ez a fény, mert jól tudjuk, milyen a sok tunya férfi. De nem, a miénk pontos, szorgos.

Azonban az ilyen tevékeny férfiak eléggé ingerülten tudják ám keresni az imbuszkulcsot. Ha a bicikliláncot kell letisztogatni, és az négy óra, akkor négy órán át tisztogatják (menjetek be anyához, gyerekek), és közben el is mondják, hogy azt úgy kell, másképp nem lehet. Az ilyen férfiak mesterei annak, hogy éreztessék: ők ugyan kiteregettek, de ez rohadtul nem az ő dolguk lenne amúgy. Egy-egy teregetéstől megvan a háziasférj-identitás. A szomszéd is megjegyzi, milyen lelkiismeretesen kente egész délelőtt a Tibi a kerítést. Sokan közülük, egy kicsit az én férjem is, képesek óriási elánnal készíteni azt a négytojásos rántottát. Megnő a teendő, felmagasztosul — én fél kézzel, valami fontosabb közben csinálom. És mondják, mondják, hogy ezt hogyan kell. Hogyan logikus vagy mérnöki a teregetés, elméleteket gyártanak, korrigálnak, aztán megjegyzik esetleg, hogy ez az egész nem annyira nagy feladat ám, lám, ők is húsz perc alatt megvoltak vele. Esetleg elmosogatnak félig, mind az evőeszközöket és hálás bögréket, a leégettpörköltös fazekat hátrahagyva, aztán eltűnnek, mert szól a telefon. Vagy segítségnek számít az ígéret. Igen, felteszi a lámpát, a polcot. És ennyitől is jó a lelkiismerete. Asszonya is megnyugszik: hát megígérte, jól van. És telnek a hetek. Ha rákérdez a nő, ingerült a válasz: annyi dolga van…!

Trükkös ez. Magyarázzuk vég nélkül magunknak, hogy szegény olyan fáradt. És ők is elhiszik ám, hogy milyen segítőkészek. Tőlük a házimunka alkalmi erőfeszítés, beszélnek is róla eleget: az alapértelmezett rendelkezésre állós üzemmódot alig ismerik. A férfias teendők meg…! Próbáld csak figyelmeztetni az emberedet, hogy nem lesz így szép a csavar lyuka.

Vannak valóban szó nélkül, sokat dolgozó (milyen furcsa az otthoni teendőkre ez a szó) férfiak. Ők meg aztán eléggé nyugodtak a teljes házasságuk felől. Akkor belefér a némaság, a kezdeményezőkészség hiánya a közös programokban, mert ő rendes férj, remek apa.

Mitől egyenlőtlen ez? Ha a feleség nagyon bizonygatja magának, hogy de hát mennyit segít a férj, és közben egyre csak szarul érzi magát, és gyötri magát, hogy neki még így sem jó, hát mit akar még? Na, akkor valami nem stimmel.

Fejtsük meg a jelenséget a Hétköznapi hímsovinizmusból. Eléggé összevissza szedegettem ki a bekezdéseket, nincs köztük összefüggés.

Szertartásos jelenlét

A férfi jelen van a bevásárlásnál, de miközben a nő tölti a bevásárlókocsit, a férfi nézelődik. A gyerekek orvosi rendelésén ugyan ott van az apa, de fogalma sincs, hogy a gyereknek milyen oltásai és betegségei voltak. Részt vesz a születésnapi zsúron, de nem veszi ki részét az azzal járó munkából. A szertartásos jelenlét másik formája az, amikor a férfi jelenléte formális és szórványos.

A pozitívumok elhallgatása

A férfi ignorálja a nő pozitív tulajdonságait, a kapcsolathoz és a hétköznapi élethez való pozitív hozzájárulásait, gondolatait és tetteit. Ez a manőver különösen kirívó a házimunka és a személyekről való gondoskodás terén.

Öndicséret és önkényes kisajátítás

A férfi saját tulajdonságainak vagy tetteinek felértékelése, illetve a nőtől megtagadott területek, tárgyak vagy idő önkényes kisajátítása révén ássa alá a nő tekintélyét.
Így például nem hajlandó elfogadni, hogy lenne mit tanulnia a nőtől (elsősorban a házimunka terén: „Tudom magamtól is”, „Nem értesz a tanításhoz”, „Én másképp csinálom”), kizárja a nőt valamilyen tevékenységből („Hagyd csak, én úgyis jobban csinálom”), illetve önkényesen kisajátít közös tárgyakat (például a család két autójából a nagyobbikat, mert „Te úgysem vigyázol rá és túl komplikált neked”, vagy a nappali kényelmesebbik foteljét).

Paternalizmus

A férfi gyerekként kezeli a nőt, érte tesz dolgokat és nem vele közösen. A hétköznapi hímsovinizmus e formájában leplezetlenül jelenik meg a nő birtoklásának és a felette való hatalmaskodásnak a szándéka, mihelyt a nő szembeszegül azzal, hogy gyermekként kezeljék, és a férfi nem viseli el, hogy nem tudja többé ellenőrzése alatt tartani.

Önfelmentés és önigazolás

Az ide tartozó manőverek célja egyrészt, hogy segítsen a férfinak kitérni a feladatok elől, másrészt hogy le tudja szerelni a nő jogos panaszait.

„

Én igyekeztem, de…”

A férfi szerinte megváltoztathatatlan körülményekre hivatkozik. Az öntudatlanság: „Nem vettem észre” (értsd: „Nem voltam rád tekintettel”). A férfiak nehézségei: „Nem tudom, hogyan fejezzem ki magam, „Szeretnék megváltozni, de olyan nehéz”, „Mi férfiak már csak ilyenek vagyunk”. Munkahelyi kötelezettségek: „Nincs időm a gyerekekkel foglalkozni”. Az ügyetlenség, az akarat megbénulása vagy más személyes fogyatékosság: „Nem értek hozzá”, „Nem bírtam uralkodni magamon”, „Képtelen vagyok rá”.

Nulla közreműködés

A házimunka nem létezik a férfi számára. Ezt néha azzal igazolja, hogy ő a „családfenntartó”, akinek vállára nem lehet még annál is több terhet róni, mint amit a munkahelyén elvisel. (Paradox módon dolgozó nőkkel együtt élő férfiak is élnek ezzel az érvvel, amivel „dupla műszak” elvégzésére kényszerítik a nőt.)

Álközreműködés

A férfi „segít” a nőnek. Ezzel a nő arra kényszerül, hogy a „diszpécser” funkcióját töltse be, megszervezze, elossza és kijelölje a többi „segítő” számára a tennivalókat, aminek révén ismét nő az ő túlterheltsége. Ez a fajta hétköznapi hímsovinizmus igen gyakori haladó férfiak körében, akik ilyen módon bújnak ki a háztartási munkáért vállalt valódi közös felelősségvállalás alól.

Ön-előnyös közreműködés

Az álközreműködés egyik válfaja, amelyben a férfi azokat a feladatokat ügyeskedi ki magának, amelyek kevésbé komiszak vagy leginkább tetszetősek a külső szemlélő számára (a ház körüli szerelgetés vagy a hétvégi partin a hússütés).

S.O.S.-közreműködés

A férfi csak akkor működik közre a házimunkában vagy bármilyen gondozással összefüggő feladatban, ha ezt egy vészhelyzet megkívánja. (Például a nő éjszakai műszakban dolgozik.) A vészhelyzet elmúltával a férfi visszatér az „eredeti” munkamegosztáshoz.

Eltűnés a közreműködés elől

Sok férfinek éppen akkor akad halaszthatatlan tennivalója, elintézendő telefonbeszélgetése stb., amikor egy a házzal vagy a gyerekekkel kapcsolatos tennivaló leginkább megkívánná tőle a közreműködést.

Az apa mint haver

A hétköznapi hímsovinizmus e modern formáját gyakorló férfitől mi sem áll távolabb, mint a távol levő és tekintélyelvű apa elavult viselkedésmódja. Ehelyett az apa inkább a kicsi vagy kamasz gyermek játszó- vagy bulizó társává válik, és az anyára hagyja a határok kiszabásának és a kötelességek betartatásának hálátlanabb feladatát. Ily módon a gyerekek,– sőt, önmaga– szemében olybá tűnik, mintha a nő képtelen lenne elengedni magát és élvezni a kapcsolatokat, különösen a gyerekeivel.

21 thoughts on “az egyenlőtlenség formái 4.: annnyit segít

  1. Nálunk nagyon nagy feladatot adott az apám. Olyan közegben nőttem fel, ahol teljesen természetes volt, hogy ugyanannyi feladata volt a férfinak, mint a nőnek a háztartásban, ha a nő többet dolgozott házon kívűl, akkor a férfi dolgozott többet házon belül.
    Teljesen természetes, hogy az ingeket ő vasalja ki, hiszen az ő ruhái, öcsémnek is természetes.
    Kicsi koromtól kezdve azt hittem, ez az általános, természetes, hiszen az egyetlen, anyai nagyapám is minden reggel kávéval keltette nagymamámat ( falusiak! ), ő is főzött-mosott, stb.
    Megkérdeztem apámat, amikor nagyobb lettem és láttam, ez máshol nem természetes, hogy apa, miért?
    A válasz az volt, hogy ha együtt csináljuk, ha megosztjuk anyáddal
    a feladatokat, akkor többet lehetünk együtt és veletek.
    Hm
    Jó későn mentem férjhez, nehéz volt ilyen minta mellett partnert találni.

  2. ,,Az ilyen férfiak mesterei annak, hogy éreztessék: ők ugyan kiteregettek, de ez rohadtul nem az ő dolguk lenne amúgy. Egy-egy teregetéstől megvan a háziasférj-identitás.”
    Kevésbé komoly megközelítésben: én is szét tudom szedni az emeletes ágyat egy akkus csavarhúzóval, pedig rohadtul nem az én dolgom lenne; ugyanakkor igen, meg tudom csinálni, kell a nagy elán, hogy a férj vegye észre, milyen ügyes vagyok, dicsérjen meg, és ne mondja azt, hogy drágám, összekaristoltad közben a fát.
    Szóval nagy elán lehet, hogy egy kisfiú dicsekvése akar lenni a mamája előtt.

  3. Visszajelzés: öncenzúrs | csak az olvassa

  4. Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 12.: ne csinálj botrányt, drágám | csak az olvassa

  5. Elmondom nektek, hogy mit ad nekem ez a blog.

    Ma nem éreztem túl jól magam, úgyhogy ebéd után azt mondta az uram, hogy dőljek le egy kicsit a kanapéra, addig ő megfőzi a kávét, mint mindig, közben elmosogat, mint mindig. Nekünk VAN mosogatógépünk, de ő bojkottálja, kicsit már dafke. Bár a múltkor bepakolt, ezt meg is ünnepeltük.

    Szóval éppen a mosogatással bütykölt, mikor a következő párbeszédet kezdeményeztem:
    – Vegyél már feleségül! (ez a módszertani lépés eleddig kimaradt)
    – Még mit nem. Így is állandóan kiszolgállak, mi lenne még akkor! – aztán elgondolkozott és hozzátette – báááár, akkor pont fordítva lenne.
    – Jó – mondtam gyorsan – felejtsük el ezt a házasság-ügyet.

    Remekül mulattunk mindezen persze, de egy kicsit el is gondolkoztam. Túl sokat olvastam ezt a blogot a hétvégén. És rájöttem, hogy igen, lehet, hogy egy kicsit túlságosan is átvette az uralmat a konyhában, és mikor odasomfordálok, mindig elhajt, hogy majd ő csinálja. És ez így nem jó, sokszor lelkiismeret-furdalásom van, bár a többi házimunkát én végzem, kivéve a vasalást, mert arra már végképp nincs időm, a takarítást is vinné helyenként, de azt nem adom. Másnak sem, csak ha már nagyon nem fér bele.

    Szumma szummárum, ma együtt csináltuk a melegszendvicset vacsorára, úgyhogy most lelkifurdalás nélkül netezek.

    Tudom, hogy üveges szemmel néztek most egy páran, de higgyétek el, hogy a másik oldal is tud gondot okozni, jelesül nekem, még akkor is, ha ez kreált problémának tűnik, de mégis figyelni kell rá. Szerintem.

    • No de ez tényleg rajtad múlik, és esetleg nem a te problémád, sőt, nem is probléma.

      Az ellenkezője meg nem rajtad múlna. És hidd el, a kanapén terpeszkedő figurák nem őrlődnek hasonló blogok kommentjeiben, hogy jól van-e ez így. Igazolja nekik a teljes közvélekedés.

    • Gömbtatu, nekem nem tűnik úgy, hogy kihasználnád az embert.
      Sokat dolgozó szüleim ugyanilyen felosztásban vitték a háztartást, sőt apám végezte a takarítás felét is, befőzött és még varrt is. Rendőr ezredesként. Anyukám nem gondolta, hogy extra jó dolga van, ezt tartotta normálisnak, apám pedig nem volt egy puhap..cs.

      • Ja, valójában én is ezt tartom normálisnak, csak néha, mikor az emberem átlép a földön fekvő gyerekkönyv felett, felhorgad bennem a sárkánygyík, és rá szeretnék dörrenteni, hogyaszongya nem húztad meg az achillest a nagy lépegetésben, de aztán tarkón üt a felismerés, hogy mi a k.. a..mat akarok én, mikor legtöbbször azon kapom magam, hogy én fekszem a kanapén és ő az esti mosogatás után még nekiáll megfőzni a holnapi ebédet. És én meg egy lusta mangalicának érzem magam, holott nem vagyok az, rendes vagyok, pakolok, súrolok, hajtogatok, itt soha nincs katasztófasújtotta övezet még a gyerekszobában sem. De egyrészt a nagyapámtól egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy lusta vagyok, miközben ő volt a világ heréje, másrészt, nyilván bennem is munkál az a közkeletű tévedés, miszerint vannak női feladatok, és csak szupermen, pókember és csáknorisz az, akik ezeket a dolgokat megcsinálja és ezért legyek hálás. Pedig csak egyszeráen természetesnek kéne vennem és nem itt vekengeni, hogy micsoda isteni csodában van részem. Ugye?

        • Úgy van. És nem is róla beszélni, hanem elismerni a magad teljesítményének az értékét is. Úgy növünk fel, hogy mindig azt gondoljuk: az nem számít, az természetes, csak a hiányokat érdemes észrevenni. Ez önbecsülés kérdése.

        • Dehogynem, élnek és hasonlóan tolják!:-) Apám most varrt farsangi jelmezt két nagyobb unokájának, egyikük meg is nyerte vele a fődíjat.
          Nem mondom, hogy szülőnek világbajnokok voltak, de a nemi szerepeket mi, a lányaik nem tőlük tanultuk, az biztos. Apám a kezdetektől értékelte anyám finomságát, a tudását; már 1973-ban nem háziasszonyt keresett, hanem szellemi partnert. Úgyhogy sosem csodáltatta magát a teljesítményéért; anyám hozzá sem ment volna, ha nem ilyen. Lehet, hogy 30-40 éve elterjedtebb volt a dolgozó nők körében az önbecsülés…????

          • “Lehet, hogy 30-40 éve elterjedtebb volt a dolgozó nők körében az önbecsülés…????” szerintem igen, talán szerepet játszhatott ebben az is, hogy “külsőségekben” nagyon egyforma volt annak idején mindenki (Vörös Október Ruhagyár, panellakás, parizer stb.) ezért csak az “egyéniség” lehetett érték.

  6. 🙂
    Igen, látom, mármint az általános voltot. Pont most ajánlottam drága barátnémnak a blogot, aki szintén küszködik, hátha segít neki. Nekem segít. Egyre jobban erősít abban a tudatban, hogy végtelenül szerencsés vagyok. Ez is nagyon sokat ér.

  7. Úgy látom én is a szerencse fia, azaz lánya vagyok a mostani párommal. Csinálja a kertet (bár azt most már tanulom, csak sosem volt azelőtt), porszívózik, port töröl, vasal magára, kimos, sőt, nem csak a mi házunkat tartja tisztán és rendben, hanem az édesapjáét is, ami két nagy házat jelent, és mivel őszig a kutatásaim és a tanulmányaim miatt távol vagyok, most minden rá marad a munkája mellett, ami miatt ráadásul utazik szerte az országban. Nem panaszkodik, pedig tudom, hogy nagyon el van fáradva, és várja, hogy végre hazajöjjek. Normál megosztásban a főzést (az apukájára is főzök) és a mosást csinálom, meg a konyhát, mindenki magának vasal, bevásárolni meg közösen szoktunk. Apránként újítjuk fel a házunkat, a villanyszerelésen kívül szinte nem is kellett eddig segítséget hívni, sőt engem is megtanított falat meg ajtót festeni, pedig én otthon azt hallottam, hogy értelmiségi férfi ilyet nem csinál. Hát, apukámnak a mai napig bejárónője van, csak főzni szeret. Ebből rám is ragadt valamennyire, főzni és mosni imádok, de a többi megcsinálom, mert muszáj alapon megy, amúgy sosem voltam valami nagy háziasszony, amikor egyedül éltem és heti hatvan-nyolcvan órákat dolgoztam még bejárónőm is volt. Ezzel néha tréfálkozik a párom, de igazából nem bánja. Imád lakberendezni, ő cipel engem a festékáruházba, a szőnyegboltba, a bútorboltba, keni fel a huszadik színt a szalon falára. 😀 Sosem téma a ki mennyit segít.
    Nálunk anyám az, aki ki van akadva azon, hogy mi így élünk, pedig ő keményen beosztja a férjét házimunkára.

  8. Mostanában néhány férfi agresszíven nőgyűlölő, a nőket egyformán viselkedő és a férfiakat tudatosan kibelező, kizsigerelő lényekként láttató, máshonnan vett, terjedelmes angol nyelvű szövegekkel árasztják el a blogot.

    Az egyikből egy hökkenetes részlet:
    “Her sexual attraction was, and still is, completely separate from what a guy does for her and how emotionally invested he is. An emotional connection is great. It’s essential for a successful relationship and a successful marriage. But sexual attraction is a completely separate pillar of the relationship. If she’s not sexually attracted to her man, no amount of doing the dishes and laundry and rubbing her feet is going to make her vagina throb with anticipation.”
    Tehát igen, nem tévedés: van férfi, aki komolyan gondolja, hogy ha ő a közös otthonban házimunkát végez, a lakást széíptgeti vagy ruhákat (köztük a sajátját) kimossa, az valami őrült nagy teljesítmény, jószolgálat, befektetés, érzelmi tett, intimitás, amiért szex és érzelmi odafordulás járna, és amit a büdös szajha, aki alfahímekről ábrándozik és alfákkal kúratta magát rommá, nem becsül. 😦

  9. Ejj, Éva, nem esik ez jól nekem, kultúráltan hozzászóltam ide kb két napja, antifeminista honlapokra nem hivatkoztam, csak mainstream magazinokat linkeltem, normálisan leírtam a magam véleményét, erre be se engeded és válaszra se méltatod 😦

    • Dehogy engedem, dehogy méltatom. Részletes kommentszabályzat van, stílus van, ismerős kommentelők vannak, akik nem sunyulnak és nem másokat hibáztatnak. Ti meg berontotok a kiköpött troll álneveiteken, kamu e-mail címmel, “ti nők mindig ezt csináljátok/ilyenek vagytok” vádakat fogalmaztok meg, és nőgyűlölő szemétségek népszerűsítésére használnátok azt a felületet, amely az én rengeteg, kitartó, támadások közepette és tök más értékrend jegyében végzett munkám eredényeként lett ilyen olvasott. A széles nyilvánosság (mármint hogy a kommentedet sokan olvasnák) nagy érték, nem jár akárkinek, tessék viselkedni. Úgy tesztek, mint aki csak a gondolatait osztja meg, vagy tanácsot kér, aztán jön a mutogatás, személyeskedés, erőltetés, fenyegetés. Abszolút nem vagy kíváncsi, nyitott, csak magadat tolod. Nekem erre nincs időm, és kedvem sem, az ilyenek rontják a blogomat.

      Nyissál saját blogot, ha annyira fontos, hogy megoszd a véleményed, én nem vagyok közszolgáltatás. Ugyanúgy megteheted, ahogy én tettem három éve, beleteheted a melót, fel is futtathatod.

      Nem, nem volt kulturált a kommented, agresszív volt, hibáztató és buta.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s