az egyenlőtlenség formái 3.: ne hívogass

ez egy fontos poszt, a kommentek meg parádésak. még 2012-ből

Dolgozom! Ne hívogass! Majd jövök. Nem tudom, meddig kell maradnom. A nő ül, gőzölög a vacsora, elugrana a barátnőjéhez a megbeszélt kockás anyagért, de ha közben megérkezik a Drága? Nézi a telefonját. Esemest lehet. Vagy az is pittyen az értekezleten? Értekezletet mondott egyáltalán?

Nem lehet nem felhívni. Aggódik. Felhívja, rövid, ingerült mondatok, szia, szia, szeretlek, suttogja kétségbeesetten, de a Drága már lerakta. Mikor jön? Fennmaradjak?

Megjön mégis. Mi újság? Semmi. Elfáradtam. Még megittam egy sört, azt talán szabad…?

Ezt csinálják a szeretőkkel a második évben. A nagy szenvedély, ami annyira kellett, akkora földindulás volt, ez lett addigra. Család, munka, néha ingerült betoppanás. A szex kötelező program, inkább csak hátulról már, csók soha.

De házasságokba is dívik ám, csak ott a nő érzelmeit lekötik a gyerekek, és nem kötelező program a szex. Meg le is fekszik az a nő inkább. Aztán hazaoson a férj. Valahonnan. Marcangolja magát, míg a zöldre vár. Vagy nem, hideg praktikum az élet, ha botrány is, hangos ne legyen.

A kommunikáció kontrollálásának, korlátozásának célja, hogy a férfi teljesen szabadon rendelkezzék a maga idejével, és részben a nőével is. Őt várják, hát ez természetes. Komolyan, a fél Magyarország felelősségteljes munkakörben dolgozik. A telefon meg az éjjeliszekrényen, némán rezeg, megakad a frikció.

Így válik az aggódva érdeklődő, érzelmileg éheztetett nőből zaklató hárpia, akadály, béklyó. Mert a férfi szabad és fontos dolgai vannak, nagyon elfoglalt, sikeres. Ekkor ír a nő gyakorikerdesek.hu-ra, hogy vajon szereti-e őt a férfi, csak nem tudja kimutatni az érzelmeit a nagy stresszben, elveszi-e valaha, és érdemes-e párterápiára menni. (Nem, nem, és nem.)

Ez az életkép, amelyet kedves és okos olvasóm kért, hogy írjak meg, nagyon jól megvilágítja, hogy az ilyen romboló helyzetek mélyén nem egyéni össze nem illés vagy a nők mártírhajlama van, hanem masszív hatalmi helyzet. Társadalmilag determinált hatalmi helyzet az, hogy a férfi az elfoglalt, a leterhelt, a befolyásos, ő érkezik a nőhöz, őt várják, ő nem felel, őt nem lehet hívni, ő hallgat. Nem, nem arról van szó, hogy szegény nem tudja kifejezni az érzelmeit, és zárkózott, megközelíthetetlen, vagy maga sem tudja, mit akar: ez a fajta flegmaság hatalmi manőver, amely a teniszöltözőben, a jó barát társaságában hamar tud oldódni.

Most hosszabban idézem a Hétköznapi hímsovinizmust, mert a könyv más rendszerben tárgyalja az uralmi manővereket, és nehéz lenne a fejezetekből kiszedegetni az ide tartozó mondatokat.

A burkolt hétköznapi hímsovinizmus

A hétköznapi hímsovinizmus e formája a legkártékonyabb a partnerek közötti egyenlőségre és a nő önállóságára nézve. Alattomos és alig észrevehető jellege miatt rejtett marad (néha még a férfi számára is) a mögötte meghúzódó szándék: a nő feletti uralom és rendelkezés kikényszerítése. A kényszerítő jellegű hétköznapi hímsovinizmustól eltérően a férfi ezt nem erővel éri el. Ehelyett éppen partnere iránta érzett szeretetét, belé vetett bizalmát használja ki arra, hogy olyan magatartásformákra vegye őt rá, amelyek révén csökkennek a lehetőségei a hatékony gondolkozásra és cselekvésre, és végül saját igényei és akarata ellenében, a férfi által megszabott irányban tesz lépéseket. Mindez a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzetét kelti a nőben, amely zavarodottsággal, szorongással, bűntudattal és a saját ítélőképességébe vetett kétséggel (hiszen nincs nyilvánvaló kényszer) vegyül. Ez persze hozzájárul ahhoz, hogy megrendüljön az önbecsülése és az önbizalma –és következésképpen az önállósága, és így a saját önmagáról alkotott képe is az alárendelt szerep elfoglalására fogja őt késztetni.

Éppen burkolt jellege miatt a nő nem szokta érzékelni ezt a fajta hétköznapi hímsovinizmust, amitől azonban nem kevésbé érzi meg annak kényszerítő hatását. Az ennek nyomán benne kialakuló rossz közérzet miatt a nő gyakran késleltetett (és a férfi szerint „eltúlzott”) módon reagál rosszkedvvel, hidegséggel és „ok nélküli” dühkitörésekkel. A burkolt hétköznapi hímsovinizmus nagyrészt „normális” férfiviselkedésnek számít. Éppen ezért nemcsak nagyon hatékonyan növeli a férfi hatalmi esélyeit arra, hogy az ő igaza és kívánságai valósuljanak meg a kapcsolatban, hanem különösen romboló hatással van azokra a nőkre, akik függenek a férfiak jóváhagyásától.

Az ide tartozó manőverek az alábbiakban felsorolt csoportokra oszthatók. A manőverek ilyetén elkülönítése főként a leírás áttekinthetőségét szolgálja, míg a valóságban mindezek bonyolult és fondorlatos keverékét valósítja meg a férfi.

AZ INTIMITÁS HIÁNYÁNAK MEGTEREMTÉSE

Gyakran hallani, hogy a férfiaknak nehezükre esik az intimitás megteremtése. Ez igaz is, ám ugyanannyira igaz az, hogy az intimitás elkerülése a férfiak által nap mint nap használt uralmi eszköz. „Az intimitás hiányának megteremtése” címszó alatt a távolságtartás manővereit
gyűjtöttük össze. A férfi inkább megakadályozza a kapcsolat elmélyülését, semmint vállalná annak veszélyét, hogy elveszítse hatalmát és ki legyen szolgáltatva a nőnek, aki általában otthonosabban mozog a bensőséges kapcsolatokban (Weingarten, 1991).

A távolságtartás révén a férfi kontrollálja a párbeszéd szabályait. Abból a hiedelemből indul ki, hogy neki, a „teremtés koronájának” korlátlan joga van eltávolodni minden előzetes megbeszélés nélkül, és csak önmagának tartozik elszámolással cselekedetei felől (anélkül, hogy megengedné ugyanezt a jogot a nőnek). Így éri el a férfi, hogy a nő alkalmazkodjék a kívánságaihoz az intimitás fokát, az elvégzendő házimunka mennyiségét, a rendelkezésre állás mértékét és a megosztandó témák mibenlétét illetően. Megvalósul a férfinak az a kívánsága, hogy elsősorban önmagával kelljen csak foglalkoznia, és meghiúsul a nőnek az az igénye, hogy kölcsönös legyen a kapcsolat. A manőverek fő üzenete az, hogy a férfi számára ő maga a fontos, a viszony és a kötelék másodlagosak.

E csoporton belül az alábbi hatékony manővereket különböztethetjük meg:

Csönd
Ősidők óta ismert férfimagatartás, hogy a férfiak nem szeretnek beszélni, legalábbis nem a belső, érzelmi világukról. Történelmi mércével mérve csak nemrégen vált ez problematikussá, annak nyomán, hogy megkérdőjeleződött a férfitekintély és megnőtt a nők által mindig is hirdetett párbeszéd és közelség ázsiója.

Függetlenül attól, hogy milyen belső késztetés tesz egy férfit szótlanná (a férfiak gyakran azért hallgatnak, mert nem akarják kimutatni, hogy tehetetlennek érzik magukat vagy mert nem tudják, mit válaszoljanak a nő valamilyen velük szemben támasztott követelményére), a csönd a saját érdekeket érvényesítő uralmi manőver: aki hallgat, rákényszeríti a csöndet partnerére is. Csöndben maradni több, mint nem tudni beszélni: a férfi nem érzi kötelezve magát arra, hogy beszéljen, vagy magyarázatokkal szolgáljon, vagy információkkal lássa el partnerét (miközben tőle megköveteli, hogy nyitott könyv legyen előtte). Mindezt csak az engedheti meg magának, akinek hatalma van. Ily módon a csönd a párbeszéd hiányát erőlteti a kapcsolatra, és arra kényszeríti a nőt, hogy ő töltse ki az így keletkezett kommunikációs űrt. A nőnek ki kell találnia, mit érez és gondol a férfi, és körülötte kell, hogy forogjon a figyelme, nehogy elszalassza a ritka pillanatokat, amikor a férfi elérhető. A nő ebbéli igyekezetét a férfi gyakran üldözésként éli meg, és tagadja, hogy ennek oka az ő magatartásában rejlene. (Travis, 1992)

A manőver különböző megjelenési formái: a férfi zárkózott, nem felel, tőszavakban felel, nem kérdez, nem hallgatja meg a másikat, a beszéd kedvéért beszél. (Durrant és White, 1990; Wieck, 1995). Ez a manőver néha misztikus aurát von a férfi köré, amit nagyon sok nő igen vonzónak talál.

Sok férfi a „nem tudom kifejezni magam” közléssel igazolja a párbeszéd hiányát. Ez valójában jó példa arra, amikor a csönd burkolt manőver és aktív eltávolodás: elrejti azt az óhajt, hogy ne kelljen kimondania, amit gondol (például: „minek változnék, amikor én jól vagyok így”), vagy hogy továbbra is ellenőrzése alatt tarthassa a helyzetet, vagy hogy ne kelljen beismernie, nincsenek érvei a nő által igényelt változásokkal szemben, és maga is belátja a nő szempontjainak jogosságát, vagy hogy fogalma sincs, hogyan nyerhetné meg a játszmát.

Fontos megkülönböztetni a férfiuralom eszközéül szolgáló csöndet a szerelmi együttléteket jellemző meditatív hallgatástól, valamint a haragos, félelmen alapuló vagy kényszerű csöndtől, ez utóbbinak oka legtöbbször abban rejlik, hogy az illető nem rendelkezik a szó jogával, hallgatni kényszerül vagy a némaságot választja, hogy elkerülje a megtorlást. Ez utóbbi fajta csönd az alárendelt csoportok,– többek között a nők – sajátja.

Elzárkózás és manipulatív rosszkedv

Az előző manőver továbbvitele. Akkor szokott ehhez folyamodni a férfi, amikor a nő közeledést, választ vagy elkötelezettséget vár el tőle, és nem adja fel ebbéli igényét a férfi hallgatásának hatására sem. A férfi ilyenkor távolságot teremt, amivel rákényszeríti a nőre a közelség hiányát.

Az elzárkózás lehet tényleges – a ház valamelyik zugában vagy valamilyen tevékenységben –, és lehet szellemi, amikor is a férfi a gondolataiba zárkózik. Ha ez a manőver nem bizonyul elégségesnek, a férfi indulatkitörésekkel korlátozza a nő azon igényét, hogy információhoz jusson, vagy közelséget teremtsen. Az ilyenkor elhangzó védekező mondatok lehetővé teszik, hogy megint ne az legyen a téma, hogy jogosak-e a nő igényei, hanem a férfi érzése, hogy behatoltak a területére, és vád érte őt: „Hagyjál békében!”, „Láthatod, hogy dolgom van!”, Ne gyere már megint problémákkal!”, „Ne nyomulj!”, „Neked soha semmi nem elég!” „Ne parancsolgass nekem!” „Úgy csinálom, ahogy én akarom!”, „Egész nap gürizek, és nyugalmat akarok!”, majd mindezek betetőzéseként a kategorikus „Elegem van belőled!”

A csönd-elzárkózás-haragos mondatok-még több elzárkózás szekvenciája komplex és igen gyakori megnyilvánulása a hétköznapi hímsovinizmusnak.

Az elismerés és a rendelkezésre állás szűken mérése

A férfi fukarul méri (hisz, Madách-csal szólva, nagy úr) a nő személyének, szükségleteinek, értékeinek, jogainak járó elismerést, és azt se becsüli meg, hogy a nő mennyivel járul hozzá a férfi, illetve az egész család lelki és testi jólétéhez. Ezt a bánásmódot kiegészíti az, hogy nem támogatja egyenlő mértékben a nőt és nem gondoskodik róla (miközben a nőre rója a gondoskodó szerepet). Sok nő felismeri a hétköznapi hímsovinizmus e formáját („semmibevevésnek” szokták nevezni), mivel a párkapcsolat nem az egyetlen közeg, ahol elszenvedik ezt.

Gyakorta szeretethiányt eredményez (ami az erre amúgy is hajlamos nők esetében növeli a függésüket). Másik hatása az, hogy túlértékelődik az, amit a férfi tesz (minél ritkább valami, annál nagyobb az értéke…). (Benard és Schiaffer, 1990). A manővert kísérő tipikus mondat: Amúgy is tudod, hogy szeretlek (vagy értékelem, amit csinálsz), miért kéne mondanom is?”

Ide tartozik a „lesből való támadás” is: a férfi nem kezd magától hozzá egy közös feladat megoldásához, várakozik, majd bírál: „Én jobban csináltam volna…”

(…)

Félrevezetés és hazugság

A férfi bizonyos információk eltitkolása, elferdítése vagy mellőzése révén megmásítja a valóságot, hogy így továbbra is élvezhessen bizonyos előnyöket (alapvetően a döntés hatalmát és saját szabadságának a másik rovására történő használatát), amelyeket elveszítene, ha őszinte lenne. Mivel megfosztja a nőt az információhoz egyenlő módon való hozzáférés lehetőségétől, ő maga több elemmel tud játszani, amivel növeli saját hatalmát és mozgásterét.

A félrevezetés leggyakrabban előforduló formái az ígéretek be nem tartása és a szépítgetés. A hazugságok közül kiemelendőek azok, amelyek a pénz használatára vagy a különböző tevékenységekre fordított időre vonatkoznak, vagy amikor a férfi nem ismer el olyan hibákat, amelyekről tudván tudja, hogy elkövette őket, vagy olyasmit ajánl fel (elsősorban megértést és együttműködést), amit esze ágában sincs teljesíteni, vagy – ami gyakran előfordul – konokul tagad nyilvánvaló dolgokat (általában hibákat, figyelmetlenségeket vagy tévedéseket).

Szépen vagyunk. Elfáradtam. Nekem olyan sokk ezt mindig újraolvasni. Nem is tudják, mit cselekszenek. Mi sem tudjuk. Csak valami nem jó, valami fáj, hiányzik. Mintha norbiápdétet ennénk: olyan, mintha, de éhes marad az ember.

54 thoughts on “az egyenlőtlenség formái 3.: ne hívogass

  1. Valtozas nincs, az csak egy ujabb ideglenes manipulalt allapot. mint sokan masok akik ezt olvassak en is ateltem a fent leirtakat, de engem a tavolsag ami koztunk kialakult ezen hatalmi viszony felismerese es a valtoztatas “keptelensege” lattan nem arra kesztetett, hogy meg jobban vagyjam es gyotorjem magam. Meg kell tanulni hatarokat szabni, a kerdes az, hogy meddig turunk, mi a hatar, meddig probalunk egy kapcsolatot ujra ebreszteni, es lehet-e egyaltalan? egy uj esely az ujjaelesztes vagy amolyan “baratsaglanc” amely ha megszakad bogot kotunk ra es folytatodik tovabb…de ha mar ott a bog, azon soha nem lepunk tul, a ketely es a fentartas mindig elottunk lesz…. Megszakadt “valami” es barmennyit kinlodunk soha nem lesz olyan amilyen egykor volt vagy amilyent szeretnenk, Persze lehet almodozni es vagyni, vagy remenykedni, de ez a noknek egy tipikus tulajdonsaga, amikor nem akarjak elfogadni, hogy mar nincs az ami volt, es nem is lesz. Lepni kell, legalabbis en ezt tettem, es nem banom…es megmielott valaki azt mondana, konnyu ezt mondani, de ha ott a gyerek, de ha, de ha…. kifogast mindig lehet talalni…a gyereknek sem jo ami nekunk nem jo, ot is felemeszti a sok keseruseg, ami egy ido utan sajatjava valik…en egy eves kisgyerekkel dontottem ugy, hogy ennek az allapotnak tovabb rabja nem leszek, nem konnyu de sokkal konnyebb lelkileg igy mint abban az allapotban.
    meg egy dolog, sok no mar fiatalon kuzkodik olyan betegsegekkel, amelyeknek nem tudni okat, hisz eddig egeszseges volt es a csaladban nincs precedens “a” betegsegre, ezek a lelki betegsegek fizikai megnyilvanulasai…eszre kell oket venni, nem mindig a gyogyszer a megoldas..

  2. Az a nehéz ezzel az egész párkapcsolat mizériával, hogy nem akaruk egyedül maradni. Az ember mérlegel, és rájön, hogy hiába lépek ki monjuk ebből, egy másikban újra beleütközök majd ugyanebbe a problémába, csak kicsit más oldalát látom majd.
    Ezek a viselkedésminták olyan mélyen gyökereznek, hogy naívság azt hinni, hogy van olyan férfi, aki nem “ilyen”. Az egyetlen lehetőség, megpróbálni a sok rossz közül a legkisebbiket kiválasztani. Az eredmény mindenképpen az, hogy a nő próbál építgetni, toldozgat-foltozgat, reménykedik, akar, harcol, időnként beletörődik. Ezt a tudatformálási harcot nekünk kell felvállalni. A saját kapcsolatainkban. A saját fiaink nevelésénél. És talán az ükunokánknak jobb lesz. Talán.

    • Fogok írni erről is, hogy a fiaink nevelése a mi felelősségünk.

      Mi motiváltak vagyunk, mert rossz nekünk. A sztrájkokat sem a gyártulajdonosok csinálják. Ha megerősödünk, tudni fogjuk, mi a jó. És a férfi is jön velünk akkor. Vagy ha nem, akkor elég belőle. Önműködő ez, az igazi erő, csak nehéz egy hímsoviniszta mellett megerősödni.

      Örülnék, ha az apák is részt vállalnának az új típusú férfi felnevelésében, mert sok dolgunk van így is.

      Szerintem vannak olyan fickók, akik nem ilyenek, vagy nem veszik rossz néven, ha rámutatunk a kicsit-ilyenségükre, és képesek fejlődni.

  3. Mindig arra hivatkozott,ha nagy kegyesen elvégzett valamit, “segített” nekem-de utálom ezt a szót-hogy az apja még ennyit se.Sohase.
    Tehát legyek elégedett,meg fogjam be és a jövő hétig lehetőleg. Eszembe ne jusson 😦
    Öröm számomra,hogy van a blogod,szeretem,ahogy írsz, segít átgondolni ezeket a dolgokat.
    Bízom a fiaimban,igyekeztem,hogy meglássák a szempontjaimat.
    Én pedig ha sokára is,de végre:szabad vagyok!

  4. Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 12.: ne csinálj botrányt, drágám | csak az olvassa

  5. minden nap elcsodálkozom, még mindig, miért, miért nem láttam ezt meg azt. vödröt húztak a fejemre? szemembe lógott a hajam? pedig értelmes nőnek tartom magam.
    igaz, a hatalmi struktúrák annyira feloldott, fellazult halmazállapotot képesek felvenni, hogy tényleg nehéz sokszor észrevenni, hogy totálisan átitatták, átáztatták az életünket, és csak valami furcsa kényelmetlenséget érzünk, valami dörzsöl valahol, de annyira nem is fáj, el lehet viselni, majd megigazítom, ha lesz egy szabad percem.
    33 voltam, amikor szakítottunk, 13év együttlét, 8 év házasság után. a volt férjem afféle zseni, nagyon magas intelligenciával, ami engem fiatalon, a fene tudja miért, totálisan elbűvölt. hogy valaki mindenhez ért! és ilyen okos! még az is imponált, amikor 30 évesen otthagyta a bölcsészkaros egyetemi állását, és elment elméleti matematika szakra. mert ugye, milyen tehetséges, hát kinek van ilyen férje. az érzelmi intelligenciáról csak később olvastam, és hát sajnos én is az a fajta vagyok, aki csak akkor hiszi el, amire maga is rájött, ha az be van bizonyítva brit tudósok által, de ez egy másik komment témája lenne, mellesleg szintén ki lehetne elemezni, ez is csak egy patriarchátusból eredeztethető struktúra.
    pedig akkor már nyakig jártunk a bajban. a háztartás ellátása házasságunk 8 éve alatt (ebből 3 külföldön) kizárólag az én feladatköröm volt. pedig én ugyanúgy szereztem külföldi ösztöndíjat, jártam doktori képzésre (és le is doktoráltam, vele ellentétben), ugyanúgy tanultam, volt hobbim, voltak barátaim. de hát a zseniért mindent. gyerek nem volt, mert ilyen kapcsolatba, szerinte, ahol ennyi a vita (én kezdettől fogva lázadtam azért ez ellen a szerepleosztás ellen, otthon nálunk is ez volt ugyan, viszont a szüleim képesek voltak legalább vitatkozni rajta egymással, apám meg, ha rólam volt szó, és nem anyámról, nagyon is képviselte az egyenjogúságot, mindig arra neveltek, legyek független és önálló) ott nem kell gyerek, majd ha rendbe jönnek a dolgok. az évekig tartó elutasítás rendkívül romboló volt, főleg azért, mert nem azt mondta, ugye, hogy bocs, de én erre éretlen vagyok, hanem azt, veled nem lehet családot alapítani, mert folyton veszekszel. közben dolgoztam (ő nem, a szülei gyakorlatilag eltartották, mert nekik nagyon jól jött, hogy a fiuk nem képest felnőni, akkor ugyanis szembe kellett volna nézni a saját katasztrofális házasságukkal), írtam a disszertációmat, főztem, bevásároltam, felmostam, budit pucoltam. nyaralni nem jártunk, mert ő utált, és különben sincs pénz. nem én tartom el, mert a szülei, és ha akarok egy szőnyeget vagy függönyt a közös lakásba, vegyek nyugodtan, de ő „nem fog beleszállni”, mert ő nem akar. ja, és azért nem „segít”, mert én rendetlen vagyok, úgyis mindent széthányok, hiába könyörög, hogy rakjam vissza az ollót a fiókba. (ez igaz, tiszta vagyok, mint a patyolat, de rémesen rendetlen, a tárgyaim káoszban áramlanak köröttem. hát ezért kellett büntetésből állandóan felmosnom, vásárolnom, főznöm, porszívóznom, budit pucolnom.) takarítónőre nem ad, fizessem ki, ha akarom, de inkább ne jöjjön ide idegen.
    karácsonyokra kaptam háztartási gépeket a szüleitől (aminek egyébként örültem), apósom szerint a fia minek olvassa el a használati utasítást, mert az úgyis az én gépem, a konyhában meg hadd döntsem el én, milyen legyen a csempe, mert úgyis én leszek ott. anyósom nem érti, ha a fia nem hajlandó lehúzni a saját ágyneműjét, vagy kipucolni a cipőjét, miért nem csinálom én meg, „derűsen”, ez a jelszava, és akkor béke lenne. azért vettek nekünk egy mosogatógépet, de csak azért, hogy a fiuknak ne kelljen hallgatni, hogy sárkány panaszkodik a mosogatásra. bár jó, kicsit gonosz vagyok most. tulajdonképpen boldogok lettek volna, ha normálisan tudunk élni, és családot alapítunk. de azt nem látták át, miért nem tudunk.
    közben el kellett játszanom azért az okos feleség szerepét is, aki tudományos munkát végez, ír, fordít, társalog, és magyarázkodik, hogy még nem akar gyereket, mert korai. (miért nem mondtam, hogy ő nem akar? és forduljanak hozzá ezzel a kérdéssel?? miért? a vödör, ja.)
    most 40 leszek mindjárt, a második házasságomban élek. itt minden más. 5 éve vagyunk együtt, és nem, nem úgy indult, hogy juj, micsoda robbanás. a férjem sokkal kevésbé kifelé mutató típus, nem is érdeklik ezek a fajta ambíciók. eltelt vagy 5 hónap, mire rájöttem, hogy mennyire nagy szerencsém van, hogy megismertem,és hogy engem akar. engem. és hogy milyen jó együtt, és mennyi mindent tanulok tőle, és ő is tőlem, és ennek örül, és HALADUNK ELŐRE. (ez nekem új élmény.) és nem csak abban támogat, hogy könyvet írjak, mert az marha jól néz ki, hanem amikor hazajövök teli szatyorral, azt mondja, miért nem hívtam fel, hogy jöjjön elém a boltba, vagy legalább a kaputelefonról, mert nincs lift. na, ennyi, és függönyt is vettünk. azon, mondjuk, már csak röhögni lehet, hogy kiderült, mikor már vele voltam, hogy nem is lehet gyerekem, de hát ennek is biztos van valami értelme. (vagy nincs.) most örökbefogadásra várunk, és „tökboldogok” vagyunk ettől, igen, van élet a lombikon túl.
    az első férjemmel jóban maradtunk, jön is hozzánk, vigyáz a kutyára, ha kell. még mindig sokat beszélünk a kapcsolatunkról. mindketten nagyon sokat változtunk, és próbáljuk megérteni, mi, hogyan történt, néha összeveszünk ezen-azon, hogy az nem úgy volt, és hogy de te. mégis azt hiszem, tényleg mindketten áldozatai voltunk a struktúráknak: ő nem merte vállalni, hogy éretlen, nem akar házasságban élni, ki akarja találni, ki ő,mi ő, s kétségbeesésében a számára ismert szerkezetekhez nyúlt, én meg, aki 18 éves korától feministának vallja magát, jól pofára estem saját magam előtt, hogy na, a nagy szöveg, az megvolt, és tessék, én sem lettem jobb a deákné vásznánál. és én is csak abban bízom, hogy igenis van fejlődés, és a gyerekünk, akár fiú lesz, akár lány, már nem kell hogy kötelező-választhatóan kijárja ezt a kurzust.

  6. jelentem, tegnap olvastam el a könyvet. úgy zakatol bennem, mint exemben a metallica-számok. azon túl, amit itt idézel belőle, számomra nagyon fontos az, hogy két PASI írta, meg hogy külön részt szentelnek benne a segítőknek/terapeutáknak, amiben felhívják a figyelmet annak veszélyére, hogy ha a terapeuta férfi, önkéntelenül szolidarizálni fog férfi páciensével a hétköznapi hímsovinizmus kapcsán a női fél rovására. hacsak nem vizsgálta meg magát, és nem képes kritikusan hozzáállni saját hétköznapi hímsovinizmusához.
    a hárpia megzabolázása (azóta csak így hívom) című shakespeare-dráma kielemzése se semmi.
    olvassátok, olvassátok! kötelező tananyaggá kellene tenni.
    http://www.luisbonino.com/pdf/micromachismos%20en%20hungaro.pdf

  7. tényleg azzá kellene. olyan kár, hogy tök kevés embernek tudom átküldeni ezt a linket, úgy, hogy ne kelljen “leírnom” magam előttük. de muszáj próbálkozni. egy ember is számít.

  8. Kedves Hölgyeim!

    Férfiként szólnék hozzá. Furcsállom, hogy szinte alig látni férfi hozzászólásokat, talán moderálják itt őket?
    Néhány cikket elolvastam a kommentekkel együtt, és nekem az tűnt fel, hogy bár vannak jó meglátások is, de az egész gerincét a blognak az alkotja, hogy azért viselkednek így a férfiak, mert a hatalmukat akarják fenntartani a nők fölött. Szerintem ezt csak olyan nők gondolhatják így, akik voltaképpen nem ismerik a férfiakat. Elhiszem, hogy sok tapasztalat felhalmozódott (amit lehetne inkább sérelemnek is hívni), de ezektől a tapasztalatoktól jottányit sem jutottatok közelebb ahhoz, hogy némely okot, indítékot megértsetek.
    Nagyon sok szituációs példát lehetne felhozni, amiben mint férfi látom, hogy az író, abszolút nem érti a másik nem szempontjait, gondolkodásmódját, viszont analitikus elme révén az agya meg akarja magyarázni azt, amit nem ért. Ezért teljesen valótlan képzelettársításokat alkalmaz. Nézzük az alábbi példát. Tudom ez nem a blogíró saját szerzeménye, de gondolom azért idézte, mert egyetért vele. És ez csak egy aktuálisan kiragadott példa a sok közül (nem is a legjobb).

    “a csönd a saját érdekeket érvényesítő uralmi manőver: aki hallgat, rákényszeríti a csöndet partnerére is. Csöndben maradni több, mint nem tudni beszélni: a férfi nem érzi kötelezve magát arra, hogy beszéljen, vagy magyarázatokkal szolgáljon, vagy információkkal lássa el partnerét (miközben tőle megköveteli, hogy nyitott könyv legyen előtte). Mindezt csak az engedheti meg magának, akinek hatalma van. Ily módon a csönd a párbeszéd hiányát erőlteti a kapcsolatra, és arra kényszeríti a nőt, hogy ő töltse ki az így keletkezett kommunikációs űrt. A nőnek ki kell találnia, mit érez és gondol a férfi, és körülötte kell, hogy forogjon a figyelme, nehogy elszalassza a ritka pillanatokat, amikor a férfi elérhető. A nő ebbéli igyekezetét a férfi gyakran üldözésként éli meg, és tagadja, hogy ennek oka az ő magatartásában rejlene. (Travis, 1992)”

    Tehát a csöndet ebben az értelmezésben a férfi, érdekeket érvényesítő uralmi manővernek használja. Ha valaki sokat racionalizál akkor bele lehet éppenséggel látni ilyen dolgokat is, de amikor én hasonló szituációt éltem át, akkor leginkább szörnyen terhes volt a másik fél aktivitása és ezért voltam csöndben. Pl. kemény napom volt és mikor hazamegyek nyugalomra vágyom és nem lebaszásra, esetleg további problémákra. A napi probléma adagomat már megkaptam és nagyrészt megoldottam a munkahelyemen, ezért nincs kedvem megint pl. egy vitához, emiatt inkább ráhagyom az egészet. Nem akarok hatalmat gyakorolni rajta, csak annyit szeretnék, hogy hagyjon békén. Persze megértem, hogy ha pl. a nő egész nap otthon van egy babával és hazajön végre egy felnőtt, akkor szeretne beszélgetni. Meg amúgy is sok esetben észrevehető, hogy a nők szeretnek mindenféléről csacsogni, míg a férfiak nem. Ezért van az, hogy a nők közösség összetartó ereje, illetve kapcsolatépítő képessége sokkal jobb, mint a legtöbb férfié. A nemek között egyértelmű különbségeket lehet látni, amiket megértve sokkal egyszerűbb lehetne az együttélés. Persze mindkét oldalról igyekezni kellene megérteni a másikat. Illetve elfogadni. Nyilván ez nagyon nehéz, ha már nincs az a minden akadályt elsöprő szerelem.

    Ezen a blogon (bár messze nem ismerem az összes írást), de nem látok megoldásokat, csak problémákat. És ezek a problémák úgy vannak magyarázva, beállítva, hogy mindenről a férfi tehet. Ráadásul tudatos vagy tudat alatti motivációként sokszor az van megjelölve, hogy azért csinálja ezt, hogy hatalmat nyerjen a nő felett. Az egyoldalú világnézetek szerintem mindig is a negatív érzelmek felkorbácsolásán alapultak, de azért vegyük már észre az életünk más területein elért tapasztalatokból, hogy ennél azért ez valamivel komplexebb dolog. Ezenkívül mindannyiunk életét az vinni előrébb, ha megoldásokkal szolgálna, de azt nem teszi, mert… Miért nem, kedves blogíró?

    • Kedves Uram, értékelem a jóindulatodat és az érdeklődésedet, de rossz néven veszem, ha az irodalmi igénnyel megírt blogomat az új és nem elég türelmes olvasó úgy értékeli, mint valami harmadikos verselemzést: “bár vannak jó meglátások is, de…” Minden válasz (például a de mi a megoldás? című írás is: https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/08/30/de-mi-a-megoldas/) itt van a blogon. Attól tartok, ha elkezdek pontonként válaszolni a hozzászólásodra, újabb kérdéseid lesznek, és a szemléletedben rejlik az ok, amiért nem tetszik neked, ami itt van. Nem akarom azt firtatni, miért éled meg a partnered problémafelvetését lebaszásnak, problémázásnak, és miért az a norma, hogy neked pihenned kell. Nem áll módomban újból leírni az egészet, amit tizenhárom hónapja írok, ittam egy pohár jó Electust, takarítottam, és reggel Kolozsvárra utazom, és azért sem, mert ez nem vitablog, hanem az önkifejezésem terepe a témákra és megközelítésre fogékony olvasók körében, és az egyet nem értők meggyőzése meg a trollok kezelése helyett inkább az új bejegyzésekkel és a készülő két könyvemmel foglalkoznék, és nem feladatom minden erre járónak mindent elmagyarázni, sem felelőtlenül és szakértelem nélkül ingyenterápiát folytatni az olvasók tömegével. De örülnék, ha a többi olvasó válaszolna neked, és főleg annak, ha sokat olvasnál itt.

      Nem, nem moderálják őket, hanem az idetévedő férfiak túlnyomó többsége agresszívan feszülni jön, gúnyos, náci, fenyegető, illetve a fenekem teszik neki. Leszámítva a mintegy harminc aktív és rendszeres férfikommentelőt, szerintem nem is gondolnád, ki mindenki férfi itt.

      • “Attól tartok, ha elkezdek pontonként válaszolni a hozzászólásodra, újabb kérdéseid lesznek, és a szemléletedben rejlik az ok, amiért nem tetszik neked, ami itt van.”

        Ez teljesen így van. Úgy látom az írásaidon, hogy te eleget vitáztál, hadakoztál és mivel eközben a te világképed az ellenkező nem érveire nem változott, feltételezem inkább megerősödött, ezért mostanra már teljesen értelmetlennek gondolod, és fárasztónak a gondolatok ütköztetését a témában. Úgy látom, hogy inkább csak kinyilatkoztatsz, amit néhány nő elolvas és megteremtitek magatoknak a közösség érzését, ahol mind ugyanúgy gondolkodtok (vagy legalábbis nagyon hasonlóan). Magamon úgy vettem észre, hogy egy vita nem fogja megváltoztatni alapvetően a tapasztalataimból kialakult gondolkodásmódomat, de rengeteg apró részlettel árnyalhatja, ami a másik oldal megértéséből fakad. Én ezt hasznosnak tartom, mert szélesíti a látókörömet.

        A szemléletemben rejlik az ok, amiért nem tetszik az, hogy valaki úgy gondolja, hogy a férfiak azért viselkednek úgy ahogy, mert a hatalmat akarnak gyakorolni a nők fölött? Megint csak igazad van. Mivel látom, hogy a szemléletem ütközik ezzel a gondolattal és látom, hogy a környezetemben lévő férfiak, akik közül itt rengeteget simán lesovinisztáznak, nem hatalmat akarnak gyakorolni, hanem egész egyszerűen nem nők. Máshogy éreznek, gondolkodnak, kommunikálnak bizonyos dolgokban. Ha jobban értenétek a férfiak gondolkodását, kommunikációját akkor nem lenne ilyen szomorú és elkeseredett a világ és jövőképetek. De úgy veszem észre, hogy ebben a körben valamiféle alapelv, hogy a férfiak és nők között nincs különbség, illetve ami van, azt is a társadalmi elnyomás és hatalomgyakorlás hozta mesterségesen létre (pl. nevelés). Ebből az következik, hogy ha nincs különbség a nemek között, akkor nem is kell semmit megérteni, elég ha magatokat vagy a nőket értitek, hiszen a férfiak nem különböznek tőletek. Ezáltal az általam felvetett probléma (nemek különbségének meg nem értése) nem létezik, tehát a valós ok, hogy ti elnyomásban éltek.

        Szerintem ezen a gondolkodásmódon már nem fog ez a közösség változtatni, mert ahhoz túl sok a kapott sérelem, túl mély az önigazolás utáni vágy és hát a gondolkodáson változtatni sem éppen egyszerű. Ez voltaképpen érthető is.
        Egyébként ez megfigyelhető sok férfiban is ugyanúgy mint itt. Ezeknek egy szélsőségesen gondolkodó részét hívják hímsovinisztáknak. Fura, hogy több hasonlóságot látok bennetek ezzel a szélsőséges férfi csoporttal, gondolkodásmóddal kapcsolatban, mint a normál, egyensúlyra törekvő embereknél.

        • Most olvaslak csak, úton voltam.

          “Ha jobban értenétek a férfiak gondolkodását, kommunikációját akkor nem lenne ilyen szomorú és elkeseredett a világ és jövőképetek.” Jaj. Ez azért nem vall túl árnyalt olvasóra. A férfi miért jelenti azt, hogy kivonul a vitából, bevágja az ajtót, elnémul, pofákat vág, minősít, becsajozik? Nerkünk csak ezzel van bajunk. Mit gondolsz ezekről a férfimagatartásformákról?

          És a második fele a mondatnak: ugye, észreveszed, hogy annak ellenére, hogy nagy tragédia ért a közelmúltban, hegyeket mozgat meg az erőm, tele vagyok örömökkel, és egyben vagyok? Ha nem, olvass inkább Pif képregényt, mert ez a blog nem való neked. Csak nem áll módomban úgy elképzelni az életemet, ahogy neked megnyugtató lenne. Ezért magyarázzátok az én erőmet és vállrándító derűmet dacnak és sértettségnek, az önállóságot pedig férfigyűlöletnek (mások is). (Miközben hej, mennyit szidják azt a nőt, aki függ, akit el kell tartani, meg csak a partnere jelenti neki a társaságot.) Az megnyugtató volna, ha én lennék itt a dacos meg a megtévedt, mert akkor megint nem kell tükörbe néznetek. Nem kellene lenézni a nőket, akik észreveszik ezeket az összefüggéseket. Hogy lehet semmibe venni, amit te legfeljebb interneten olvastál, ők meg, de tömegesen ám, a bőrükön tapasztaltak?

          Téged miért zavar annyira a mi közösségünk, felismeréseink? Midet zavarják? A biztonságérzetedet? Az identitásodat?

          • Ez a 3-4 komment itt elég tipikus volt.
            Egy kicsit én is úgy látom ezt a blogot, mint egy nöi soviniszta megnyílvánulás, és nagyon egyoldalú. A férfiak és a nök alapvetöen különböznek egymástól, és egyaránt akad a másikat alnyomó mindkét oldalról.
            1. Egyszer a kedvesem kipríbált egy pszichológusi tanácsot. Amikor va férfi hazatér a munkából, még félig ott van, és hagyni kell átállni az otthoni környezetre. Ezért ö egyszer hagyott nekem 30 perc idöt, miután hazaértem, és nem “esett egyböl nekem” a mindenféle “problémákkal” amik aznap, vagy a héten vagy a hónapban érték. Ès láss csoadát, állítólag 30 perc múlva magamtól elkezdtem vele beszélgetni, és totál elégedett volt aznap este. Egy más kérdés, hogy azóta miért nem ültett át ezt a taktikát a mindennapi gyakorlatba?
            2. Vita közben én is ki szoktam vonulni, szoktam hallgatni stb.. Ok: ö egy heves természetü nöszemély (a nök kb 75%-a ilyen), aki egyböl, azonnal teljes sikerrel meg akar beszélni mindent. Ha nem megy, ideges lesz. Ilyenkor szoktak elfajulni a dolgok. – Itt közben megkerdem, a férfiak nem figyelésének az egyik kivaltó oka nem lehet a nök részéröl is felmerülö nem figyelés? – MEgindl a szóáradat, és mire én kigondolok valamit, vagy a felvázolt probléma egy bizonyos feldolgozási fokára eljutok, már lassan menthetetlen veszekedéssé fajul az egész, és képtelenség 1 mondatnál, vagy annak 3 szavánál többet mondani, mert egy levegövétel elég ahhoz, hogy belémfojtsák a szót, és megy tovább a daráló. Aztan a végére annyira összezavarodom, hogy nem tudom miröl is van szó, mit mondjak. Ha nagyon heves a vita, akkor ott hagyom a francba, míg lehiggad.
            3. Az ilyen viták, és az ö problémáival való foglalatosság szokott azért sikerrel is járni, de ehhez kell némi energiatartalék a nap végére, mikor találkozunk (és gyakran ö ennek meglétével nem foglalkozik). Sajnos mivel a felmerülö problémák majd 100%-át a nök szeretik megbeszélni (még akkor is ha nincs szükség megoldásra – itt jegyzem meg férfiak csak akkor beszélnek problémáról, ha megoldásra várnak a partnertöl), mindig van miröl társalogni (holott én szeretek néha egy kicsit egyedül lenni, feltöltödni – talán a nöknek folyton szükségük van egy társra, amolyan akkumulátorra)

            Tovább nem írok mert már így is hosszú lett. A lényg, hogy szerintem ha a férfi hatalmat akar, akkor 90%-ban üt (fizikai eröszak) és max 10-ban folyamodik pszichikai terrorhoz, ami sokkal inkább a nök “fegyvere” hatalmi fölényt szerezni…Ui.: nincs hosszú ö-m, ü-m

            • Ezt csak most olvastam, de nem tudom szó nélkül hagyni, hogy mennyire illeszkedik a sztori egy pár héttel ezelőtti dúlt úriemberével, aki ugyanezt írta itt a blogon, csak általánosságban: a nő mondja és mondja, érvel, szövegel, közben a férfi pedig bután pislog, néha szólna, levegőt vesz és emeli a mutatóujját, de addigra a nő már két mondattal arrébb van, akkor a férfi reményvesztetten kifújja a levegőt, leereszti a karját, sután pislog, az agya nem tudja feldolgozni az információtömeget, reménytelenül lemarad, elveszik, nem ért semmit az egészből, és végül vagy szomorúan elkullog a kocsmába inni, vagy üt. Számomra továbbra is megdöbbentő, hogy van, aki tényleg ilyennek látja a férfiakat, butának és értetlennek, szinte értelmi fogyatékosnak, aki bambán bámul, és akihez, ezek szerint, csak lassan és tagoltan lehetne szólni, emelt hangon, tőmondatokban, hosszú szüneteket tartva, mert különben semmit nem fog érteni.
              Muszáj azt gondolnom, hogy nem erről van szó. Hogy amit megfogalmaztak mindketten (többen), az inkább azt jelenti, hogy nem koncentrálok, mit mond, mert nem érdekel, de úgy tálalom, mintha ő csak összefüggéstelenül öntené magából a piti kis faszságait, ráadásul agresszíven, direkt úgy, hogy én ne foghassam föl, és így legyen okom rá, hogy megsértődjek vagy agresszív legyek. Mert ha nem, akkor viszont el kell hinnem nekik, hogy tényleg úgy látják, hogy minden férfi ugyanolyan tátott szájjal, lefittyedő alsó ajakkal, kicsit kancsalul, böszmén pislogó orangután, mint amilyennek ők saját magukat lefestették.
              Továbbra is kikérem ezt magamnak az értelmes férfiak nevében, akikből igenis sok vvan, csak ezeknek a tulkoknak nem áll érdekében ezt elfogadni.

              • Ha értetlen vagyok, ha pislogok, ha a nőm a hisztis és akar mindig valami mást, és van öröké valami baja, akkor maradhatok a kényelmes előjogaimban, semmit nem kell megvizsgálnom, változtatnom, elismernem.

    • kedves zsolt úr,
      ezt komolyan gondoltad?
      “Meg amúgy is sok esetben észrevehető, hogy a nők szeretnek mindenféléről csacsogni, míg a férfiak nem.”
      ÉSZREVEHETŐ? mi vagy ki által? a pletykalapok szerint? mert itt pár száz nő fog hörögni ezen kijelentéseden. mondok egy egetverőt: a nők tudnak NEM csacsogni is, érdemben beszélgetni jungról, kantról, irodalomról, filmekről, gender-témákról, cirkószerelésről, borkóstolásról (és nem fogom a gyenge kedvéért kikeresni az összes, az adott témákhoz kapcsolódó bejegyzést — ha már ide tévedtél, salátázz, vagy nálatok az is az asszony dolga, mert te erre fáradt vagy?)
      a férfiak nem csacsognak… persze. 😉
      no meg van itt olyan, nem is egy, aki kőkemény, férfiak körében versenyképesen vagy azokat überelve ledolgozott nap után hazamegy, és nem, nem dől el a kanapén kicsi csendre vágyva, hanem kikapcsolja a szakmai járatot, és bekapcsolja a családanya járatot. vidáman, önként, mosolygósan, kis habos szives köténykében, mint a született feleségek-ben.
      a kedves blogíró igen sok bejegyzésében, de a bejárat és a gyik címszavak alatt is hangsúlyosan megírta, hogy a blog NEM válaszokat keres, hanem felvet ezt-azt, mikor mit s mikor milyen irodalmi stílusban. szokni kell ám ezt is. a puhapöcsök itt biztosan nem kapnak kész válaszokat. azokat az elle, a cosmo, az éva magazin és hasonlók írják meg.
      itt a nők csak cseverésznek hófehér bóbitában és kék tangában.

      • Én azt értem, hogy vannak férfiak, akiknek kevesebb a beszédigényük, mint a feleségüknek. De én ismerek olyan fárasztó férfiakat is, akik folyton csacsognának, mindegy, miről, csak nyomhassák az egójukat. Mikor én egy átbeszélt, átvitázott, millióproblémamegoldós nap után hazamegyek, szólok a férjemnek, hogy másfél órára hagyjon békén, mert csöndet szeretnék. Akkor most ez hogy van? És ha mégis el akar valami fontosat mondani, meghallgatom. A gyerekeimet is meghallgatom, mert nem tehetek másképp. Ugyanakkor ha valaki férfiből van, miért teheti meg, hogy felrakja a lábát, elvonul a műhelyébe, újságot olvas, tévézik, most meccs van? Ez a hatalom, nem a csendhez való jog. Ha én azt akarom, hogy tényleg hagyjanak békén, a konyhába vonulok FŐZNI. Ez milyen már? Mert ha csak egy könyvvel a kezemben hevernék el a kanapén, biztos mindenki megtalálna.
        Van egy könyv, Kun Erzsébet: Családmesék – azt hiszem, ez a címe. Ő írja, hogy volt a nagy óbudai polgári lakásukban egy gondolkodó szoba, ahová el tudott vonulni az, aki csendre vágyott vagy nem akart a család életében épp részt venni. Anya is mehetett. Mióta ezt olvastam, ilyenre vágyom!!!!!!!!!!!

        Még egy: nemrég láttam a HOPE SPRINGS című filmet, amiben a férj ilyen csenddel büntető, intimitást megtagadó, agglegénysorsot érdemlő férfi, Tommy Lee Jones játssza, zseniális. A felesége elrángatja párterápiára, de érdemi változás nem történik. De otthon rájön, és végre-valahára ráfekszik a feleségére. Onnantól minden szép és jó. Nekem nagyon hiteltelennek tűnt a vége, nem láttam, mitől változott a férfi. A kötelező happy end-igény kielégítése miatt, szerintem.

        • gyöngyi, ez nálunk a budi! ha anya elvonul laptoppal, könyvvel, telefonnal, naplóval, budipapírral, szivarral vagy csak simán önmagában a budira, akkor békén kell hagyni — amíg ki nem jön onnan magától. (ahhoz, hogy működjön szükségeltetik legalább két db. budi.)
          a férfié, ugye, a nappali tévével és kanapéval. s a konyhán kívül lehetőleg az egész házban csendnek kell lennie.

          • Á, ez milyen már! És ha valakinek tényleg kell, küldjem a bilire? Meg nálunk kicsi is, sötét is. Építtessek egy másik budit, ahol nem WC van, hanem íróasztal? Átlátszó lenne… Őszintén szólva azért szoktam vissza nemrég a napi 5 szál cigire, mert az erkélyen nyugi van. Mostanában cigit nem is gyújtok, csak a laptopom viszem. A blogot olvasom, mert nikotinfüggő nem vagyok, csak tartalomfüggő.

          • “volt a nagy óbudai polgári lakásukban egy gondolkodó szoba, ahová el tudott vonulni az, aki csendre vágyott vagy nem akart a család életében épp részt venni. Anya is mehetett.”
            De jó lenne ezt nálunk is bevezetni, ámbár mint ribizliéknél, nálunk is ezt a funkciót a legkisebb helyiség tölti be 🙂 Igaz nálunk is kettő van belőle…

      • Ha már irodalmi stílusú a blog, akkor azért a kommentedben kezdhetnéd a mondatokat nagybetűvel. Egyébként pedig a hozzászólásod sok indulatot tartalmaz, amit talán nem csak olyan formában kellene kezelned, hogy kiírod magadból.
        Az észrevehető alatt azt értettem, hogy a szememmel és a fülemmel észlelem a női csacsogást a munkahelyen, barátnőknél, baráti társaságokban. Te nem szoktad? Nem olvasok női magazinokat, pletykalapokat, bár nőknél sokszor találok ilyesmit, és belelapozva néha egész jók:).
        Persze komolyabb témákról is beszélgetnek a nők, ez teljesen nyilvánvaló, de ettől még nem biztos, hogy az érdekli az éppen hallgató férfit.

        • Kedveskéim, ugye nem veszitek fel és nem mentek bele, és nem hagyjátok, hogy teliszemetelje a blogot, amíg Éva Kolozsváron van? Nem akarja érteni, minden mondattal lehúz, lekicsinyel és rossz érzéseket gerjeszt.
          Ne fecséreljetek erőt rá. Aki akarja érteni, az elmegy csendben olvasni, nem egyetlen poszt után kezd önigazolni.

          • Nem egyetlen poszt után, többet is átolvastam, viszonylag sokat. Egyébként téged zavar ha valaki gondolkodik? Netalán az zavar, hogy máshogy gondolkodik mint, ahogy te? Esetleg a tapasztalataimra vagy haragos, amik mást mondatnak velem? Ez igazán érdekes. Ilyen lenne a női egyenjogúság, illetve ha a nők úgymond több hatalmat kapnának a kezükbe?

          • Egy posztot még megér az, amit olvastam rólad, kedves Adél. Tehát a saját blogodon, azt írod, hogy a szeretője vagy egy házas férfinek. Alapvetően ezzel még nem lenne nagy gond, hiszen 40 körül a nők már sok esetben csak férjes pasikból választhatnak. Mert sok nőnek a fiatalabb vagy a korban hozzá illő, de elvált pasik nem jönnek be különböző okokból, amiket most nem részleteznék.
            Csakhogy én úgy vettem észre, hogy te feminista vagy. Lehet, hogy rosszul értelmezem, de akkor ennek a nőnek a jogaiba, életébe te akkor most nem tiporsz bele? Vagy neked csak ennyit jelent a nőkkel való közösségvállalás? Ha éppen az érdekeid úgy tartják, vagy haszonélvezője vagy akkor a nők érdekeit véded, de ha egy másik nő és a te érdeked ütközik akkor már rögtön mosod kezeidet? Erről is csak a férfi tehet, aki megcsalja a feleségét? Esetleg még a megcsalt feleség, aki nem tudja megtartani a férfit? A szerető nem tehet semmiről? Mióta megismertem ezt az oldalt sokat tanultam a feminizmusról. További jó csevegést, és higgyetek nyugodtan továbbra is abban, hogy minden nyomorúságotokért a férfiak és az általuk alkotott rendszer a felelős.

            • Igen, vártam már az övön aluli részt. Tehát arra, amit írtam nem tudsz reagálni, így hát személyes bántásba- lejáratásba fogsz. A gondolatilag sarokba szorított, kicsinyes, kevés tudással és szókinccsel rendelkező emberek fegyvertára.
              Büszke vagyok magamra, ha az én válaszom láttatta be veled, hogy képtelen vagy itt konstruktívan jelen lenni.
              És bizonbizon, én egy olyan nő vagyok, aki ilyen céda (akuttyafáját!), hogy ebbe mindenki belezúg, meg szeretőzik, meg járapofája és még a nőket is kedveli, még a szeretője asszonyával is együttérez (natánmég kávéznak is együtt!), de meg a pasik is odavannakérte, és még agya is van, hogy dögölne meg!
              Jesssz!

            • Márminthogy ez verte ki nálad a biztosítékot, gondolom. Értem én, persze, hogy értem:
              “Ha egy nő éppen nem akar beszélni, csöndet szeretne akkor ugyanúgy megteheti, hogy megmondja, most nem akar beszélgetni vagy hallgat. “- valóban, és akkor a párkapcsolat ott meg is állna. Egy kapcsolatban általában a férfi az, aki a szokásrend és az elnézés alapján megteheti, hogy hallgat, a nőket arra dresszírozzák, hogy mindig nyújtaniuk kell valamit. Kellemesnek, szórakoztatónak kell lenniük.. Ezért aztán beszélnek, mert a beálló kínos csendben gyakorlatilag maga a kapcsolat is a dugunk? eszünk? körnél megállna.
              Jellemző, ahogy lekicsinyled “csacsogássá” a nők gyakran kapcsolatmentő, normának megfelelni akaró törekvését.
              A kapcsolattartáshoz beszéd kell, és ezt a férfiak is azonnal belátnák, ha ők függenének a nőktől, ahogy az is bizonyított tény, hogy baromság a hiedelem, miszerint a férfiak egyszerre csak egy dologra tudnak figyelni. Elég két hét két gyerekkel, háztartással, és máris alkalmazkodik az agyuk a megosztott figyelemre.

              “Ezenkívül én magamon azt vettem észre, hogy ha forszírozzák a beszélgetést, presszionálnak, akkor már csak azért sem. “- Valóban, ezt férfiként megteheted. A nő, aki pedig szeretné, hogy jó kapcsolatban legyen veled, szeretné tudni a gondolataid, az érzéseid, ugyanis neki létfontosságú, hogy jóban legyetek. Ő a gyengébb, ő általában függésben van tőled, és férfiként el is várod, hogy alkalmazkodjon hozzád. Hogyan, ha azt sem tudja, mit gondolsz, mit érzel? Csakhogy te nem adod ki magad, hiszen férfiként esetleg meglátná a gyengeséged, félelmed, sebezhetőséged, és még a végén csorbulna a felsőbbrendűséged. A nő adja magát, mert azt gondolja, így közelebb kerül a férfihoz, mélyebb és szorosabb lesz a kapcsolat, ráadásul gyerekkora óta őszinteségre és odaadásra van dresszírozva. Mert a jó nő nyitott könyv.
              Pontosan ezért téves az elméleted arról, hogy a férfi meg fog nyílni. Nincs ugyanis érdekében. Soha nem fog megnyílni, mert eszében sincs gyengének és érzelmekkel teltnek láttatni magát.

              Amit a nemek közötti különbségekről írsz, az pedig azért téves, mert nem a táncon és a focin múlik. Nem szoknyába kell a fiúkat járatni, hanem megtanítani nekik, hogy egyenlőek vagyunk. Nem egyformák, hanem egyenlőek. Tehát a fiú, aki sír, az nem bőgős kislány, nem szégyen, ha a fiúnak azt mondják, úgy fut, mint a lányok, és a lányok nem fecsegősek, nem buták és nem szextárgyak. Ha az oviban barátnőt választ, nem az az első kérdés a kislányról, hogy szép- e, nem azt mutatjuk neki (apaként), hogy a lánynak (anyádnak) a konyhában a helye, mi meg itten férfiak csavargatjuk a villanykörtét. Anya (a nő) nem cseléd, és te sem vagy az, kislányom. A tested a tiéd, a választásod a tiéd, kijár a tisztelet, és nem azzal, hogy a kóládat fizettesd ki, hanem azzal, hogy egyetlen hímnemű sem fojthatja beléd a szót, nem cicceghet a hátsódra az utcán, nem egyértelmű, hogy a konyhában a helyed és neked kell megsárgulni a gyerek mellett, míg a férjed autókról cseveg a munkatársaival. Nem gáz, ha nem akarod kielégíteni, mikor neki ahhoz kedve van, nem egyértelmű, hogy beleugathat, mikor autót vezetsz, és nem ő mondja meg, hogy egy beszélgetésnek mikor van vége. Ez az egyenlőségre tanítás, nem a táncóra.

    • Kedves Uram, már sokadszorra linkelem be ezt, de sosem elég:
      http://szabomo.blogspot.hu/2013/02/fold-hivja-marsot-es-venuszt.html

      A férfiak és a nők nem különböznek nagyon, csak valamiért pont itt képződött egy éles határvonal emberek között. Most már persze különböznek, mert a mama hasában eldől már, hogy ha kisfiút vár, és rúg, akkor focista lesz a kicsi, ha kislány csinálja ugyanezt, akkor balett-táncos, and so on. Van a biológiai nem, meg a nemi szerepek: ez utóbbiak okozzák pl. az Ön által eleve adottnak tekintett különbséget a nemek között a verbalitás terén. Bár a nemi szerepmodellek szerint valóban a nőké a “csacsogás” (jó ez a szó, mert automatikusan jelentéktelenné teszi a témát, amiről szó van, ha a férfiak autókról csacsognak, az fontos?), a fenti kutatásból kiderül, hogy “a legtöbb pszichológiai jellemzőről valójában NEM lehet azt mondani, hogy az egyik vagy másik nemhez köthető.”

      • A férfiak autókról, férfiakkal csacsognak, és nem várják el, hogy az életük minden része érdekelje a nőt. Nem gondolják azt, hogy ha az ő csacsogása nem érdekes a feleség számára akkor valójában már nem is szeretik őt, stb. Egyébként valóban vannak nagyon sokat beszélő férfiak is, elég fárasztóak.
        Ha egy nő éppen nem akar beszélni, csöndet szeretne akkor ugyanúgy megteheti, hogy megmondja, most nem akar beszélgetni vagy hallgat. Ezt szerintem sokszor azért nem teszi, mert bunkó dolognak tartja és igyekszik “jó” lenni. Meg tudja, hogy fordított esetben ez, hogy esne neki, ezért inkább erőt vesz magán. Sok férfiban nincs ilyen belső “vita” ezügyben, ha fáradtak, nem érdekli őket az aktuális csevej, akkor nem foglalkoznak vele, mert érzéketlenebbek, mint a nők. Illetve nagy részüknek kevesebb kommunikációra van szüksége. Ezenkívül én magamon azt vettem észre, hogy ha forszírozzák a beszélgetést, presszionálnak, akkor már csak azért sem. Ha meghagyják számomra a választást, akkor lehet, hogy kevesebbet beszélgetünk, de az valódi kommunikáció lesz és nem egymás nyaggatása, vitatkozás, ingerült odamondogatás. Ha egy nőt zavar, hogy a férje kevesebbet beszél, mint ő, akkor hagyjon neki több teret, illetve a kettőjük beszédmennyisége közötti űrt, pedig a barátaival kompenzálja. A férfi ezután sok esetben jobban meg fog nyílni neki.

        Nemek közti különbségek: szerintem ha egy kisfiú vagy kislány unisexként van nevelve akkor tinédzserkorára komoly zavarokkal fog rendelkezni a nemi identitásában. Ezt azért gondolom így, mert egy fiú vagy egy lány, ha nincs megtanítva, hogyan viselkedjen a biológiai nemének megfelelően akkor nem lesz sikeres az ellenkező nemnél. A sikertelenségek miatt pedig egy visszahúzódó, zavart, komplexusos ember lesz. Már most is látni elég sok ilyen fiatalt, ezért is mondják, hogy a fiúk ellányosodtak, a lányok elfiúsodtak, illetve nem hitelesek a saját nemüket tekintve az ellenkező nemnél.
        Egyébként ismertem egy lányt, aki 4-5 éves kora óta balettozott (most olyan 28-29 éves lehet) és mesélte, hogy elég sok fiú balettozik. Bár a nemek arányában még vezetnek a nők, de nem sokkal. Ezenkívül azt is mondta, hogy akikkel együtt dolgozott azoknak a fiúknak egy jelentős része meleg volt. Nekem ebből az is megmutatkozik, hogy a biológiát nem nagyon lehet átverni társadalmilag. Ha egy fiú nem szereti a fiús dolgokat, akkor hiába küldjük el focizni, úgyis elhanyagolja, rossz lesz benne és végül azt fogja csinálni, amit szeret, pl. a balett. Persze gondolom itt megint hibáztam, mert a focit fiús dolognak tartom, a balettról pedig azt gondolom inkább a lányoknak való, holott ez a megkülönböztetés a hímsovinizmus jele. Sajnálom, de az erőszakos, kemény sportokat férfiasnak látom, míg a művészi, lágy dolgokat inkább nőiesnek. Bennem van a hiba?

        “a legtöbb pszichológiai jellemzőről valójában NEM lehet azt mondani, hogy az egyik vagy másik nemhez köthető.”

        Akkor nézzük meg a szexualitást. A férfiak jelentős része rögtön ágyba bújna egy szép nővel, úgy, hogy nem is ismeri, csak bejön neki külsőleg. A nők hány százalékában lobban olyan erős szexuális vágy, ha meglátnak egy szép férfit, hogy rögtön, szó nélkül lefeküdjenek vele? Erről mit írt a kutatás?

        • “Ha egy nő éppen nem akar beszélni, csöndet szeretne akkor ugyanúgy megteheti, hogy megmondja, most nem akar beszélgetni vagy hallgat. “- valóban, és akkor a párkapcsolat ott meg is állna. Egy kapcsolatban általában a férfi az, aki a szokásrend és az elnézés alapján megteheti, hogy hallgat, a nőket arra dresszírozzák, hogy mindig nyújtaniuk kell valamit. Kellemesnek, szórakoztatónak kell lenniük.. Ezért aztán beszélnek, mert a beálló kínos csendben gyakorlatilag maga a kapcsolat is a dugunk? eszünk? körnél megállna.
          Jellemző, ahogy lekicsinyled “csacsogássá” a nők gyakran kapcsolatmentő, normának megfelelni akaró törekvését.
          A kapcsolattartáshoz beszéd kell, és ezt a férfiak is azonnal belátnák, ha ők függenének a nőktől, ahogy az is bizonyított tény, hogy baromság a hiedelem, miszerint a férfiak egyszerre csak egy dologra tudnak figyelni. Elég két hét két gyerekkel, háztartással, és máris alkalmazkodik az agyuk a megosztott figyelemre.

          “Ezenkívül én magamon azt vettem észre, hogy ha forszírozzák a beszélgetést, presszionálnak, akkor már csak azért sem. “- Valóban, ezt férfiként megteheted. A nő, aki pedig szeretné, hogy jó kapcsolatban legyen veled, szeretné tudni a gondolataid, az érzéseid, ugyanis neki létfontosságú, hogy jóban legyetek. Ő a gyengébb, ő általában függésben van tőled, és férfiként el is várod, hogy alkalmazkodjon hozzád. Hogyan, ha azt sem tudja, mit gondolsz, mit érzel? Csakhogy te nem adod ki magad, hiszen férfiként esetleg meglátná a gyengeséged, félelmed, sebezhetőséged, és még a végén csorbulna a felsőbbrendűséged. A nő adja magát, mert azt gondolja, így közelebb kerül a férfihoz, mélyebb és szorosabb lesz a kapcsolat, ráadásul gyerekkora óta őszinteségre és odaadásra van dresszírozva. Mert a jó nő nyitott könyv.
          Pontosan ezért téves az elméleted arról, hogy a férfi meg fog nyílni. Nincs ugyanis érdekében. Soha nem fog megnyílni, mert eszében sincs gyengének és érzelmekkel teltnek láttatni magát.

          Amit a nemek közötti különbségekről írsz, az pedig azért téves, mert nem a táncon és a focin múlik. Nem szoknyába kell a fiúkat járatni, hanem megtanítani nekik, hogy egyenlőek vagyunk. Nem egyformák, hanem egyenlőek. Tehát a fiú, aki sír, az nem bőgős kislány, nem szégyen, ha a fiúnak azt mondják, úgy fut, mint a lányok, és a lányok nem fecsegősek, nem buták és nem szextárgyak. Ha az oviban barátnőt választ, nem az az első kérdés a kislányról, hogy szép- e, nem azt mutatjuk neki (apaként), hogy a lánynak (anyádnak) a konyhában a helye, mi meg itten férfiak csavargatjuk a villanykörtét. Anya (a nő) nem cseléd, és te sem vagy az, kislányom. A tested a tiéd, a választásod a tiéd, kijár a tisztelet, és nem azzal, hogy a kóládat fizettesd ki, hanem azzal, hogy egyetlen hímnemű sem fojthatja beléd a szót, nem cicceghet a hátsódra az utcán, nem egyértelmű, hogy a konyhában a helyed és neked kell megsárgulni a gyerek mellett, míg a férjed autókról cseveg a munkatársaival. Nem gáz, ha nem akarod kielégíteni, mikor neki ahhoz kedve van, nem egyértelmű, hogy beleugathat, mikor autót vezetsz, és nem ő mondja meg, hogy egy beszélgetésnek mikor van vége. Ez az egyenlőségre tanítás, nem a táncóra.

          • hú, ez nagyszerű összefoglaló. /a végén az egyenlőségre tanításról/. ha valahol erről lesz vita, remélem, nem baj, ha idézem.

          • Akkor még egyszer írok ide, mert olyan kedvesen kérted:).

            „Igen, vártam már az övön aluli részt.”
            Elnézést, de nem te vagy benne egy övön aluli kapcsolatban, ami megalázó egy másik nő számára? Gondot jelent, hogy látok némi ellentmondást a harcos feminista és a szerető között?

            „Tehát arra, amit írtam nem tudsz reagálni, így hát személyes bántásba- lejáratásba fogsz.”
            Tudok reagálni rá, csak mivel olyan kedvesen írtad, hogy senki ne válaszoljon nekem, mert teleszemetelem a blogot, úgy gondoltam semmire nem fogsz reagálni, amit írok neked. Meg aztán nem is kedveltelek meg:). Viszont nem hiszem, hogy az személyes bántás lenne hogy leírtam egy következetlenséget a szavaid és a tetteid között. Ezt leginkább azért tettem, mert érdekesnek találtam, hogy valaki ilyen nagy hangon adja elő a feminista nézeteit, közben meg a tetteiben csak a saját öröme, boldogsága érdekli, és nem veszi tekintetbe, hogy egy másik nőtársa, akiért egyébként szavakban kiáll (feminizmus), azzal mit tesz. Számomra te ettől kezdve hiteltelen vagy mint feminista és hiteltelen vagy mint erkölcsös, büszke és jóságos nő. Nem hiszem, hogy sokban különbözöl azoktól az önző férfiaktól, akiket ostorozol. Egyébként mint férfi és mint ember megértem a szeretői státuszodat és a boldogság utáni vágyadat, de ez akkor sem éppen szép dolog. Büszke meg azért végképp ne legyél rá.

            Tehát a válaszom az előző bejegyzésedre:
            Éppenséggel megtaníthatod a gyerekeidnek, hogy egyenlőek vagyunk, de mikor kikerülnek anya szoknyája mellől, akkor látni fogják és sok keserű tapasztalat tanítja meg rá őket, hogy az emberek nem egyenlőek. Mert vannak magasak és alacsonyak, szépek és kevésbé szépek, okosak és buták, gazdagok és szegények, stb. Ha fiú és pl. alacsony, akkor sokáig nem fogja érteni, hogy a nála magasabb vagy egymagas lányok miért koptatják le folyton. Hiszen a szülei szerint ő egyenlő a többi emberrel. Hát nem, a magas srácok előnyben vannak vele szemben, mert a nők jobban szeretik azt a férfit, akire fizikailag is felnézhetnek. Sír a szájuk ezért az alacsony pasiknak? Persze. Ettől megváltoznak a nők? Nem.
            A feminizmus sok elvére ugyanez vár. Nem azt mondom, hogy az összesre, mert vannak jó gondolatok is, de sokra igen. Lehet küzdeni, lehet idealisztikusan nevelni a gyerekeket a saját, „elcseszett” életed nevében, de a gyerek találkozni fog a valósággal és rengeteget fog szenvedni amiatt, hogy amire otthon nevelték az nincs szinkronban azzal, ami a valóságban fogadja.

            „Tehát a fiú, aki sír, az nem bőgős kislány”
            Ha viszonylag ritkán sír, akkor nem. Ha sok mindenen, akkor az már gond. Ki fogják nevetni a társai, csúfolni fogják és sok lány sem szereti ha egy pasi sírós, nyavajgós. Pedig a lányoknak engedélyezett a sírás kicsi koruk óta, de felnőtt korban még ők sem találják férfiasnak a sírós pasit.

            „nem szégyen, ha a fiúnak azt mondják, úgy fut, mint a lányok”
            Szégyen nem, max. ügyetlen, akit megint csak kinevetnek a fiúk, mert ők versenyeznek egymással. Ettől még persze nem kell lecseszni otthon is, inkább meg kellene tanítani az apának arra, hogy normálisan tudjon futni. Mert ha felnő, akkor a párválasztás során a nők nézik azt is, hogy milyen a férfi mozgása, mennyire férfias az.

            „a lányok nem fecsegősek, nem buták és nem szextárgyak.”
            Mikor kisgyerek voltam, akkor senki nem mondta nekem ezeket, de mégis fecsegősnek és butának tartottam őket. A családom teljesen rendben volt, nem erőszakoltak rám semmit, de nekem ez volt a benyomásom róluk. Főleg azért tartottam butának őket, mert mások voltak, más dolgok érdekelték őket. Az viszont igaz, hogy a szüleim ezt nem magyarázták el nekem, én meg pici voltam, hogy jobban megértsem. Szextárgy? Ugyan, te már akkor szextárgynak érzed magad, ha utánad fütyülnek az utcán. Más nő meg ebből nem csinál gondot, vagy csak mosolyog egyet rajta. A szextárgy kategória a pornó és a prostitúció. Egyiket sem fogjátok tudni megszüntetni.

            „a lánynak (anyádnak) a konyhában a helye, mi meg itten férfiak csavargatjuk a villanykörtét. Anya (a nő) nem cseléd, és te sem vagy az, kislányom.”
            Akkor tanítsd arra, hogy amióta világ a világ az emberek munkamegosztásban élnek. A férfiaknak bizonyos munkákhoz nagyobb tehetségük, illetve kedvük van, míg a nőknek más munkákhoz van nagyobb. Szerintem ha egy lány nem tanul meg főzni az gáz, mert akkor, hogy fogja ellátni a gyerekeit? Persze meg lehet tanítani a kisfiút is főzni, de szerintem utálni fogja, mert nem túl izgalmas dolog. Szerintem egy nő szívesebben csinálja ezt a munkát, míg mondjuk a számítógépes dolgokat a férfi csinálja szívesebben. Persze az egyik napi munka, a másik viszont nem. Szóval a főzésben igazad van, lehetne jobban megosztani, csak mint férfi ne találnám annyira unalmasnak.

            „A tested a tiéd, a választásod a tiéd, kijár a tisztelet, és nem azzal, hogy a kóládat fizettesd ki, hanem azzal, hogy egyetlen hímnemű sem fojthatja beléd a szót, nem cicceghet a hátsódra az utcán, nem egyértelmű, hogy a konyhában a helyed és neked kell megsárgulni a gyerek mellett, míg a férjed autókról cseveg a munkatársaival. Nem gáz, ha nem akarod kielégíteni, mikor neki ahhoz kedve van, nem egyértelmű, hogy beleugathat, mikor autót vezetsz, és nem ő mondja meg, hogy egy beszélgetésnek mikor van vége. Ez az egyenlőségre tanítás, nem a táncóra.”
            A tiszteletet ki kell érdemelni, ezen a világon semmi sem jár csak úgy. Persze a tiszteletlenség sem. De kérdezz meg akárhány férfit és szerintem a többségük meg fog lepődni azon, hogy a ciccegés a hátsódra, az tiszteletlenség lenne. Szerintem eszükbe sem jut az, hogy ők tiszteletlenek lennének. Ebből is látszik, hogy mennyire máshogy gondolkodnak.
            Nem, nem kell egyedül nevelned a gyereket. Tényleg úgy lenne igazságos, hogy ketten neveljétek. De szerintem ezt is sokkal jobban csinálják a nők, mondhatnám, hogy ez egy női szerep, csak akkor ki akarnád tépni a belemet:). Igen, melós egy gyerek és mivel a férfiakban nincs hormontúltengés a szülés miatt, nem bennünk növekszik ezért nem olyan lelkesek a nevelésben sem mint a nők. Idővel szép lassan rámarad az egész a nőkre. Meg benne van az is, hogy lusták is a férfiak. Nem férfi szerep, ezért nem érzik sajátjuknak, inkább csak az örömteli oldalában szeretnek ott lenni. Pl. játék a gyerekkel. Na de ezen mégis, hogy lehet változtatni?

            Ha nem akarsz szexelni vele, amikor neki kedve van, abból nagy hiszti lesz. Persze olykor meg lehet érteni, de ha sorozatosan van ilyen akkor már próbálkozni sem fog, mert az egója sokat sérül ilyenkor és már nem akarja felvállalni a visszautasítás lehetőségét sem. Ergó meg fog csalni. A lényeg, hogy ha néha visszautasítod akkor az még nem gáz, de ha ez sokszor előfordul akkor ott komoly gond lesz.

            Beleszólni az autóvezetésbe: ha béna vagy, akkor egy nő is bele fog szólni. Ha meg csak baszogatjátok egymást, mert már 20 éve együtt vagytok, akkor ez van, ilyen a házasélet. Persze nem szép, szerintem sem jók ezek a játszmák, szóval ezért nyugodtan lehet szólni. Főleg mivel nem tanácsos felidegesíteni a sofőrt.

            „Nem ő mondja meg, hogy mikor van a beszélgetésnek vége?”
            Te érzed szükségét, hogy megmondjad? A tényleges kommunikációban a felek közös megegyezésével folyik minden és úgy is beszélik végig a dolgokat. Ha nem így történik, akkor már megszűnt a kommunikáció a felek között és már valami más van. Mindenesetre a stílusodat megismerve, szerintem veled nagyon nehéz lehet kommunikálni, akkor, ha történetesen valamiben nem értetek egyet.

            • Kiszálltam. Egyszerűen erre már nincs se időm, se kedvem. Annyi felsőbbrendűség, annyi lenézés, annyi ostoba demagógia, amire nekem nincs erőm.

              A szertősdihez még igen, és innentől ahhoz sem. Nem kompetens itt az én életemet taglalni, mert az trollkodás, off komment. Egyszerűen nem ide való. Nálam lehet erről beszélni, avagy privátban, de valaki más oldalán nagyon gáz. Amúgy azért köszi a reklámot. Látom, neked is tetszik, jól elmolyoltál az oldalon. Igen, sokan szeretik olvasni.

              De hogy tisztázzuk a viszonyokat. A női- férfi egyenlőtlenségről beszélni, azt mondani, hogy a nők méltatlan helyzetben élnek, illetve szeretőzni nekem nem összeférhetetlen. Nem én bántom a pasim feleségét, hanem ő. Nem egyenként minden nőt akarok megmenteni- sőt, effektíve senkit magamon kívül, hanem azt mondom, a társadalom szarul működik. A szeretőm is- egyébként.
              Csúnya dolog engem hibáztatni az ő elcseszett házasságukért. Az az ő dolguk, és igen, nyakig benne van a szeretőm is, nem is irigylem a nejét, bár még mindig egyszerűbb élete van, mint nekem. Viszont nélkülem sem lenne boldogabb. Nem is értem, hogyan hozható ez a két dolog egy lapra. Ő olvasson szakirodalmat, jöjjön erre az oldalra, nézzen a férje szemébe és tegye rendbe a házasságát.
              Felnőtt ember állítólag. Én meg azzal dugok, akivel akarok.
              Te pedig kérlek, hogy kerüld az ilyen olcsó demagógiát. Ezzel nem tudsz elgyengíteni.

            • Ajjajj… Amit írsz, full sztereotípia…
              “Persze meg lehet tanítani a kisfiút is főzni, de szerintem utálni fogja, mert nem túl izgalmas dolog.”
              Ezt mondd Jamie Olivernek, vagy a férjemnek, akinek ez az egyik kedvenc hobbija… Szerinted unalmas, más szerint meg nem.
              “De szerintem ezt is sokkal jobban csinálják a nők, mondhatnám, hogy ez egy női szerep, csak akkor ki akarnád tépni a belemet.”
              Ez nagyon gáz… Meg hogy csak az örömteli részekben ott lenni… Nem írok többet, mert az személyeskedés lenne.

            • Ööö, ezeknél már modernebb sztereotípiák is vannak, nem? Például: brit tudósok szerint igazából nem is a nők verbalitása fejlett, hanem a férfiaké, mert ők mondanak vicceseket, amiken a nők röhögnek, és a vicces férfiakat fogják genetikailag kódoltan választani a párkeresésnél.

            • Aham, most látom, hogy a tegnapi statisztika megérkezett. Télleg úgy van, ahogy számítottam rá. Ahhoz képest, hogy az oldalam érvként használod fel ellenem egy vitában, amelyben nehezen megy neked a nem demagógiával és sztereotípiákkal való érvelés, szóval ahhoz képest brutálisan hosszú időt töltöttél ott olvasással meglehetősen sok lapletöltéssel. Különös ez nekem, mert úgy vélem, ez itt sokkal inkább szolgálna okulásodra, mint egy romlott nő csacsogása.

            • “De kérdezz meg akárhány férfit és szerintem a többségük meg fog lepődni azon, hogy a ciccegés a hátsódra, az tiszteletlenség lenne. Szerintem eszükbe sem jut az, hogy ők tiszteletlenek lennének. Ebből is látszik, hogy mennyire máshogy gondolkodnak.”

              Hogy valami sértő-e, azt nem a sértés elkövetője dönti el, ő persze hogy önigazol. Nagyon kellemetlen úgy végigmenni az utcán, hogy bámulnak, és megtehetik, hogy egy nanogramm empátiájuk ne legyen arra, hogy milyen kellemetlen, ahogy a fülem hallatára taglalják a szexuális objektumként felfogott tetemet. Egyébként meg tisztelettel kérdezem az ilyen csodálkozó férfiakat, a főnöknőjük vagy az angol királynő hátsójára miért nem ciccegnek, na ugye, hogy hatalmi kérdés, köszönöm.

        • “Ezenkívül azt is mondta, hogy akikkel együtt dolgozott azoknak a fiúknak egy jelentős része meleg volt. Nekem ebből az is megmutatkozik, hogy a biológiát nem nagyon lehet átverni társadalmilag.”
          Most behoztad a szexuális orientációt a biológiai nem és a nemi szerepek mellé, ami megint egy teljesen más dolog. A nemi szerepek nem azért vannak, hogy a fiúk a lányokat szeressék, a lányok meg a fiúkat. Van egy faj, ami ivarosan szaporodik, vannak hím- és nőivarú egyedek. Ebből levezetni a világegyetem működésének rendjét, hát…
          “Akkor nézzük meg a szexualitást. A férfiak jelentős része rögtön ágyba bújna egy szép nővel, úgy, hogy nem is ismeri, csak bejön neki külsőleg. A nők hány százalékában lobban olyan erős szexuális vágy, ha meglátnak egy szép férfit, hogy rögtön, szó nélkül lefeküdjenek vele? Erről mit írt a kutatás?”
          Idézni most nem tudom, de ezen a blogon belinkelt valaki egy ismeretterjesztő filmet a csiklóról. Ott elhangzott, hogy a nők teste általában hamar felizgul akár vizuális inger hatására, de ez csak később jut el a tudatukig. Ha brit tudósok bebizonyítanák, hogy a nők hárompercenként gondolnak a szexre, és ezzel telenyomnák a köztudatot, lehet, hogy egy idő után úgy is lenne.
          Még egy vicces adalék: párzók kutyák látványára is spontán nemi izgalom lép fel, mégsem hiszem, hogy egy férfi azonnal ágyba bújna mondjuk egy szép komondorral 😀
          Amúgy nem akarok meddő vitát folytatni, semmi értelme.

    • Eszembe jutott erről valami. Amellett, hogy hatalmi játszma megy, lehet az is, hogy a férfinak lelki problémája van. Passzív agresszív. Úgy védekezik a gyerekkori túlterheléssel vagy elhanyagolással szemben, hogy lepattintja magáról a feladatokat. Nem hall meg dolgokat, nem veszi magára, ő ott sincs. Elkésik, megsértődik, ha megkérik valamire, hárít.

      Akkor viszont van megoldás: el kell menni terápiába. Nem nagyon szokott menni, mert kevés férfi van annyira becsületes, hogy ha magába néz, látja, hogy gáz van. Még kevesebb megy el segítséget kérni. Ez is hatalmi dolog: nehogy már én lássam be, hogy nem vagyok tökéletes, hiszen a feleségem a nyaggató hárpia. Ő tehet mindenről.

      • Lelki problémája 🙂 Ugye, nem fogjuk sajnálni, hogy a körme leszakad, úgy kapaszkodik a fensőbbségtudatába? És önigazol és személyeskedik, és szaraxik? Férfi mondta nekem, mikor sarokba szorítottam (igaza van Zsoltnak, velem nagyon nem jó vitatkozni. Világos, kemény érveim vannak, és nem engedem el a koncot csak azért, mert férfi áll előttem. Nagyon kínos helyzetbe tudok hozni férfiakat, mikor rákényszerülnek, hogy az eszüket használják. Szóval férfi mondta nekem: leszarom, hogy egyenlőtlenség van a világban.
        Igeeen? No, én meg pont leszarom az effajta lelki problémát.

  9. Az a rész különösen kedves, hogy a legtöbb nő csak elmosolyodik, ha ciccegnek a hátsójára, mert inkább örül neki.
    Ja, tényleg. Amikor kínodban nem tudod, mit csinálj. Az a mosoly biztos, hogy nem az örömé. Miért kéne minden nőnek boldognak lennie attól, hogy sörhasú, IQ-negatív, bunkó pasiknak ,,megtetszett”? Hol van ebben a szexuális vibrálás? Hát sehol.

    • Annyira nincs, hogy 18 évesen én rendszeresen felemeltem a középső ujjamat, mikor ilyen helyzetbe kerültem, mert nagyon irritált. Mikor a zöldséges viszont kérdezte, hogy “mit adhatok a csinos hölgynek?”, arra mosolyogtam. Az kedves volt.

  10. Engem megdöbbent a Szerebrjakov-féle kedélyességed, Zsolt, hogy rugdosol, lekicsinyelsz, és aztán megkérdezed: de hát hölgyeim, mi ez a felindulás, hát az a cél, hogy megértsük egymást, csak egy ötlet volt… És ahogy itt próbálkozol ezzel a fölénnyel, jaj, Zsolt, te elképzelted a feministákat valahogyan, ujjadat szopva félálomban, egységes és feddhetetlen, elvet gyakorlatként lobogó hajjal élő csoportként és semmi másként, feudális-patriarchális erkölcsökkel, sosincs ellentmondás, nincsenek különböző értékek, választási helyzet, de gyerekes és buta ez, és persze addig se látszanak a te bűneid. Aztán azt kéred számon, amit összeképzelődtél róluk. Örülnél te, ha helyetted is tennének a nőkért a feministák, és ha nem, lehetne rájuk mutogatni. Én is szerető voltam, életem legjobb döntése volt, az okok sokrétűek, de ezt a házasságot, ezt a szexmentes keserű egymástól való bűntudatos függést, én ezt nem védem, sosem védtem, ti sem véditek, pedig ezek a ti erkölcseitek és érdekeitek, védjék csak idegen nők a ti házasságotokat is, hogyne. Az ilyen helyzetekben mindig a gyűrűs fél felel, ki-ki a maga gyűrűjéért. És az egész biztos, hogy Adél szeretőjének feleségéért nem a férj és nem te teszel, meg önmaga sem nagyon, és amíg Adélt leckézteted, addig sem kell azzal foglalkozni, hogyan tehetnéd a melletted élő nők életét könnyebbé.

  11. Kedves B.
    NINCS időm, energiám, kedvem a kommentelés szabályait, a blogon megkívánt szemléletet részletezni, a tiszteletet, a kötözködés- és kioktatásmentes, nem gyanakvó, nem nőgyűlölő, nem rajtakapósdi, őszinte, kockázatot is vállaló kommentkultúrát. NINCS.

  12. Ez egy remek cikk. Írhattad volna az én kapcsolatom utolsó két évéről is.

    Mi a fene ez a pasikkal meg a nyaralással.

    Mennyire jó hogy eljöttem. Előbb kellett volna, de így is megérte. Note to self ; MEGÉRTE.

    Köszönöm ott fent valakinek és saját magamnak is.

    A fájdalom legrosszabb része pár hét alatt lefut, és utána már csak felfelé megy az út.

    Mindenkinek kitartást, erőt és bátorságot.

  13. Visszajelzés: nem értitek a férfiakat | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s