ilyen egyszerű

Bajuszcic vendégposztja.

Én érlelem a témákat, van, amibe belefáradtam, elsodorták új események, egy kicsit kaotikus vagyok. A következő napokban egy helyesírási, egy nyelvhelyességi és egy irodalmi kvízzel jelentkezem.

*

Az van, hogy én nagyon jófej feleség vagyok. Szerintem ilyenre vágyik minden férfi. A múltkor egy közös barátunk fejtette ki, hogy mennyire irigyli a férjemet, mert az ő felesége… na, az egy sárkány, baszogatja szegényt mindenért. A szerencsétlen pasi már csak lapítva mer közlekedni a lakásban, rettegve, hogy a következő percben mit ront el, miért kapja az irdatlan letolást. Bővebben…

konstruktív

A blog tekintélyes olvasótáborán belül egyre nagyobb és aktívabb az a közösség, amely napi sok órát tölt a blogon, és termékenyen kommentel. Néhány hete új jelenség ütötte fel a fejét: az egysoros kommentek, a vicces, azonnal riposztozó, laccsoló, belterjes, poénkonzervekre hivatkozó lazulás. Szögezzük le, hogy az ősbűn Blájen élete, onnan jön ez az egész.

Készítettem egy szavazást, amikor megsejtettem, hogy ez nem mindenkinek tetszik.

Itt van, nyomjatok egyet ,ha eddig még nem:

demoklácia

Meg kell mondjam, lenyűgöz az eredmény. Nem az egyetértés, mert nincs egyetértés: összesen azok, akiket a mélyebb témák közben zavar a löhögcse, és akiket mindenestül zavar, többen vannak, mint azok, akik élvezik a vidámkodást.

Hanem ahogy erről a beszélgetés folyt a szavazás alatt, az a döbbenet. Én nem akartam előírni, mi legyen, nem vagyok én osztályfőnök, ezért gondoltam: a szavazás megmutatja, ki mit gondol. És ott a kommentekből kiderült, hogy figyelünk egymásra, sokfélék vagyunk, ez a sokféleség tud a beszélgetés és figyelem révén kapcsolódni, nem bántó, nem baj. És feldereng valami konszenzus-szerű, és jó a hangulat. Példaszerű, ahogy ezt így meg tudjuk beszélni, kijön az elhallgatott vélemény, és szeretet van és konstruktív minden. Nagyon fejlett a csoport intellektuálisan és érzelmileg.

…nekem nagyon tetszik az a bolondozás, amit behoztál, kedves Hajnlkám, mert segít kicsit eltávolodni és objektívebben szemlélni a sokszor olyan súlyos témákat. Szóval lájk a stílusodra, bébi! (ez a meakulpázás is pláne rokonszenves, ahogy elővezeted, hogy túlzásba viszed a röhögést)
Ami viszont az ilyen típusú poénkodást illeti, mint ez a laccsolás, az nekem rém fárasztó egy idő után. Volt egy bejegyzés arról, hogy kinél milyen dumák, nyelvtani jelenségek verik ki a biztosítékot. Hát, nálam a túlzásba vitt instant vicc. Mert ezek olyanok. A broni is olyan. Egyszer-kétszer poén, meg megvan az az összekacsintós fílingje, hogy mindketten (mindezren) tudjuk, miről van szó, de a túl gyakori használata nálam olyan érzést kelt, hogy már elfogyott az ötlet az eredeti poénokra, így marad ez a régi, jól bevált, igaz, kissé lerágott csont. Nálam a sorozatos viccmesélés is ez a kategória. Instant. Az meg tudjátok, milyen: néha megiszom, jól is esik, de ne csináljunk belőle rendszert!

Pontosan így vagyok vele, ahogy Szikra írja, ezért nem is bronizok például (simota, hol vagy?), de a sorszámhúzás, illetve az egész hangulatnak a pogány duhajsága, finomkodástól való iszonya, a kommentelők lendülete nagyon is kedvemre való. Hajnalkám egész lénye, figyelme, jelenléte is, és akkor még vegyük hozzá, amit arról ír, hogy az ő életében milyen szerepe van ennek a blognak, valós megértés híján. Ezekben a beszélgetésekben meg lehet erősödni. Én valahogy, én így vagyok, de jól viselem, hogy más meg máshogy tolja. Biztos kijön ezzel sok feszültség belőlük, vagy nekik így fontos, vagy itt tartanak. Én ezügyben békés és nyugodt vagyok, valóban jó szívvel tudom elfogadni, hogy mások másképp írnak, reagálnak, poénkodnak, élnek — nagy iskola a blog nekem is.

Szóval ha engem kérdeztek, én nem poénkodnék ennyit, és én nem azért, mert nem vicces, hanem mert nagyon szétviszi a figyelmet, és munkaidőben írni szeretnék, blogot és regényt. De más meg igen, és azért szavaztattam meg, hogy ez a szavazás maga fejezze ki, mit akar a közösség, ne írjam elő, mi legyen, ott vitassuk meg, és senkinek se boruljon ki a bili, ne keltsen rossz érzéseket a másikban.

Egyéb válaszok:

viccesnek találtam, de sokadjára találkozni vele megkopik
nem állítom, hogy idétlen vagy időrabló, de nem tetszik
Csak a raccsolás zavar, de annyira megkedveltem Hajnalkát, hogy elnézem neki 😀
engem a laccsolás zavar, a röhögcsélés nem.
egy kicsit, az ember kirekesztve erzi magat,,de ez csak a szemelyes paranojam 🙂
Nem tunt fel, igy legitim lohoges
nem zavar, csak néha. általában átpörgetem, de lehetne külön felületen
időnként igen, néha meg nem. a túl sok zavar, igen
nem teljesen oké, de felvidít 🙂
néha csak. de én is be szoktam szállni. amúgy meg, akinek nem tetszik, ne olvassa
Kicsit már sok.
Helyesbítenék: időtLabló. Teljesen oké. Ezen megbotránkozni ciki.
nem. de ha litkán mégis, átuglom. ez simán belefél 🙂
rendben van néha, de ne állandóan és ne ennyit. a raccsolás meg unalmas.
a humor nem zavar, csak a l betűzés, de az nagyon
nem illik a bloghoz
A röhögcsélés nem, de a löhogcsélés (r betűk helyett l) igen.
kissé idétlennek érzem néha, de nem zavar, simán átugrom
Nem zavar, csak ha sok és nehéz megtalálni a témába vágó kommenteket.
kicsit sok, de alapból nem

Szóval én inkább csak figyelek, és néha nekem is sok, de nem mondanám meg, mit csináljanak mások, ez van, ilyen a blog, miért pont azokat tiltanánk be, akiknek ez fontos? Hacsak nem zavarnak nagyon másokat. Könnyen idegesítődünk föl mások jellegzetességein, ami megint az önigazolás egy formája. Tanulságos a mélyére nézni.

Attól meg szorongani kezdenék, ha eluralná a kommenteket a “szívemből szóltál”, a “pontosan így látom én is, engedjétek meg, hogy elmeséljem legfájdalmasabb emlékemet, amikor a tengerimalacom halála után az önismereti csoportba mentem” vagy a félspirituális “az úton járunk, néha megbotlunk, fontosak az Élet figyelmeztető táblái, ismételjük édesanyánk sorsát, de mindig vannak újabb ablakok” fajta áhítat, ami néha volt az elején. A poén jó, még a rossz poén is jobb, mint a búbánatos önismereti közhelyesség. Ami szigorúan megkülönböztetendő a valódi, legértékesebb, érzékeny vallomásoktól.

Nekem még nagyon fontos, ha itt leírhatom ezt is, hogy a kommentekben ne az én életem, személyem legyen középen, régebben ez eléggé jellemző volt. Tehát barátkozzatok, szeressétek egymást, csokizzatok, írjatok posztértékű kommenteket, meséljetek — legyen a bejegyzés ürügy!

Jut eszembe, új kezdeményezés: csokoládémisszió

Azt is üdvösnek tartom a közösség szempontjából, ha a duhajok nem frakcióznak, nincs klikk, van ellenben átjárás az egyes stílusok között, senki nem érzi magát kevésbé menőnek, kívülállónak, gátlásosnak a dús kacagásban.

Többen írják, hogy hiába írnak, láthatatlannak érzik magukat — szóljunk különös figyelemmel az újakhoz, bátortalanokhoz, ritkán megszólalókhoz, nehezebben fogalmazókhoz is, mert szárnyakat adhat a visszajelzés. Régen ezt a magam feladatának éreztem, de már a bemutatkozásokra és konkrét, hozzám intézett kérdésekre reagálni sincs mindig időm, így kérem a t. közönség aktív részvételét az arányos, mindenkit elismerő kommentelés kialakításában.

Egyben HOL A PÉKBEN van agneci, Dányi Dani, Sofie, Hajdu László? Hol? Azonnal írjatok! (És ki van még hol? Segítsetek!)

amikor néha csüggedek

Akkor olyanok mögött leszek harmadik a szimbolikus tízes listán, akik mögött ez büszkeség.

Figyeljétek meg a listát: tízből négy nő.

Tíz inspiráló magyar

Köszönjük a teljes olvasóközösséggel, ugye?

sznó, sznobb, legsznobbb

Ma elitista leszek. De már annnyira elegem van.

Csak annyit szeretnék mondani, hogy érdekes a magyar ember, ahogy olyan könnyen lesznoboz mindent, amihez nem jut hozzá, vagy nem érdekli. Nehogy már más másképp éljen! Csikorognak a fogsorok.

Lefelé prolizik, fölfele sznobozik, hogy egy fontos ismerősöm megállapításával éljek. Bővebben…

önéletralyz

Kiemelt

2014. januári bejegyzés

Születtem, elvegyültem és kiváltam.

Születtem a Sárkány évében, negyedik gyereknek, s a második emeletre vittek haza, kétszobásba. Már akkor is arra járt a nyolcas busz. Mindez az S-kanyarnál történt. Ma, újra, megint abban a kerületben lakom. Két utónevem lett, szüleim kompromisszuma, a bátyáimnak egy-egy jutott.

A családom még őrizte a kissé idegenkedő, ám jellegzetes Kádár-kori békét. Hősies anyám vasárnaponként, mert ez még a szabad szombatok ideje volt, halkan csomagolt össze minket, hogy havat, napot utáló, délben kelő apámnak nyugalma legyen. Úgy buszoztunk föl a Normafára. Két és fél éves koromtól síeltem. Én voltam a mostani Normafa-rendezés előképe és provokatőre, 1981-ben, ahogy caplattam fel a rugós kötésemmel oldalazva a hegyoldalban.

Egyéves koromban dzsungelszerű telket vettek följebb a hegyen a szüleim. OTP-kölcsön és harmincéves építkezés kezdődött. Így lettem budai úrilány. Sosem voltam az. Bővebben…

bezárt

A tegnapi bejegyzést jelszavassá tettem, mert a kommentben explicit lettem, és nem engedhetem, hogy másokat is bántsanak Hargita testnyílásai.

A jelszó az új, az őszi, amihez meg kellett fejteni, milyen a szekrény, meg ilyesmi. Csak akkor írjatok, ha végképp nincs meg.

Teszek képet, hogy ne legyen olyan pőre ez a bejegyzés. Készítette ribizli.

DSC_2398jkez

figyelmes olvasók

Hajnalkám rágta a fülem, vizsgaidőszak van, meg egyébként is, régen volt, és hát van egy téma, amivel nagyon küzdök, nem megy. És még keveset is alszom, meg más munkám is van.

Nem a személyem a lényeg, nem vagyok én Rákosi elvtárs, de az igazán figyelmes olvasó átmegy 90 (legalább) vagy száz százalékkal! Ha mégsem, inkább keresd ki!

Mutatja az eredményt, de a megoldást nem; többször is nekifuthatsz.

Felugró ablakban:

Take Our Quiz!

Vagy ha így jobban szeretnéd:

Jó mulatást!

így is lehet

A katolikus meggyőződés és a blog metszetében követő írja meg a jegyesoktatástra szánt útmutatóját.

Gyakorlati útmutató házasulandóknak egy laikus tollából

Mit gondolsz a kötendő házasságodról? Szeretnéd, ha működne, ha nem bomlana föl? Mi kell vajon ehhez? Mi a szükséges és elégséges feltétel hozzá? Szerelem? Közös világnézet, értékrend, célok? Érett személyiségek kellemesen összhangzó szólama vagy ifjúkortól folyamatos összecsiszolódás? Megvan a recepted? És a hozzávalók? Bővebben…

a mi drága unokánk

Bejegyzésünk témája ma: a szüleink, és leginkább a nagymamává lett anyáink és anyósaink.

Első fázis: amikor unokára vágynak. Mikor lesz már unokám? Jaj, a Judit nem akar, pedig én már úúúgy unokáznék… Kifut az időből! Juditkám, van már valami alkalmas jelölt? Ezt már ne szúrd el! Bővebben…