Iskolakritika: népszerű bejegyzés a blog elemző, rendszerkritikus vonalából, 2013. február.
Szülői értekezletre mentem tegnap, biciklivel tizenhét perc, és mindig csak lefelé, és lassan megyek, mert azt képzelem, csúszik (nem csúszik, de már csak én vagyok nekik). Irhakesztyűm narancssárga, Bővebben…
Ezt, hogy should, sokszor említettem már, az egyik címkém is ez.
Most egy kicsit részletesebben leírom, mire gondolok, amikor ezt a metaforát használom.
A segédigelét azt jelenti, hogy Bővebben…
, aki nem kívánja a másikat, az nem fog vele (szívesen) szeretkezni. Ennyi. Bővebben…
Azt mondják, nekünk az erő kell. Hiába tagadjuk, kapálózunk ellene, akkor is (súlyosabbak hozzáteszik: evolúciósan) csak a határozott, erős férfit tiszteljük igazán. Arra vágyunk, hogy felnézhessünk rá. Hogy ne hunyászkodjon meg. Szeretünk kapálózni. Az alaptörténet: A makrancos hölgy. Bővebben…
Én például … vagyok. Évekig nagyon szégyelltem. Azt hittem, csak én vagyok …, mindenki más normálisan …. Magam előtt is titkoltam.
Ma már tudom, sok … van, és hogy nem tékozolhatom az energiáimat a szégyenre, bűntudatra, a …ség rejtegetésére.
Ezt is sokszor hallom. Gyötrő bűntudattal mondják ezt a nők: ők nem bírják idegekkel. A gyerekeket, anyóst, a férjet sem. Kiabálnak, kiborulnak. De a férj bírja. Erős, elsimít. Pedig egész nap dolgozik.
Ezek a nők rossz érzéssel olvassák a basáskodó, kényelmes férfiakról írt bejegyzéseket. Mert az övék pont nem. Bővebben…
Mindig viszonyítunk. Észre se vesszük, folyton azt figyeljük, mások hogyan élnek, öltözködnek, mire képesek, mennyit keresnek, lefogynak-e, hogyan reagálnak, ha szerelmesek, gyerekük lesz, meghal a szülő, válnak, milyen különórára íratják be a gyereket, meg mernek-e szólalni a szülői értekezleten. Bővebben…
2012. szeptemberi poszt. Tájfutó edzésre nem járt.
bárcsak erre járna Vekerdy Tamás
Hát persze, hogy hazudik.
Mondjuk nekem többnyire azzal jön: elfelejtette, nem tudta, nem is azt mondtam, nem is mondtam semmit. De hazudott is. Nem járt edzésre, hanem helyette beült a könyvesboltba olvasni. Minden kedden és csütörtökön.
De bizony hogy minél merevebb, formálisabb, uniformizálóbb és hazugabb elvárások béklyójában él otthon és iskolában, minél jobb nevelést akarok neki adni, minél gondosabban követem, mikor mit csinál, minél többet aggódom, hogy minden lecke és tornazsák meglegyen, sose nézzen lövöldözőseket és feküdjön le fogmosás nélkül, annál szélesebbre nyílik a különbség a should (aminek lennie kellene) és a bare infinitive (ami van) között, és ezért annál jobban fog hazudni. Bővebben…
Vagy ez van minden dolgok alján? A külső kontroll? Nem vagyunk kapcsolatban önmagunkkal. Folyton azt hisszük, valamit úgy kell tennünk, ahogy nem szeretnénk, de muszáj. Bővebben…
Le kéne már tenned a terheket. Ne hurcold a sérelmeket. Nem kellene fölöslegesen szenvedned. Miért nem bocsátasz meg? Bocsáss meg neki, amíg lehet, mert majd nem lesz kinek! Ezt mondják.
Már megint nekem adtok feladatot.
A legabszurdabb, amikor pont az tanácsolja ezeket, aki bántott. Ne rágódjak már azon, amit ő tett. Egyébként meg torzul látom, mert nem is úgy volt… Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 