körülrajongott férfiak semmitmondása, apakép, minta, alkohol

Istenem, ezek a hirtelen divatossá vált férfiak a médiában! Azt veszed észre, hogy az összes portál, csatorna, újság őket hívja az adott témában, és azok a témák nagyon pörögnek ám. Hú, de jókat mond, ismered? Mindnek van egy gumicsacsija: a rostok és az emésztés, a bél–agy kapcsolat, a másiknak a függőségek, a harmadiknak a generációk, a negyediknek pszichiáter létére a pszichiátria kritikája, az ötödik a renitens, jó fej tanár, akit üldöz a rendszer, és megmondja, hogyan neveld a gyereked, a hatodik búbánatosan elemezgeti az oroszokat és a háborút. Az összes témát együtt nevezzük korszellemnek, de feltűnő, hogy egy-egy témának a szűk hazai nyilvánosságban csak egy-egy királya van, nincsenek azonos súlyú kihívóik.

A médiajelenlétük hatására pedig tanult, városi, a világban járó-kelő, felnőtt emberek eldobják az agyukat. Annak ellenére, hogy a szakértők nem is mondanak semmit, ami egy kicsit is elmésebb társaságban két fröccs után ne hangozna el, plusz némi “hosszmetszeti kutatás” vagy statisztika hozzá, és kész a produktum. Csupa klisé, magától értetődő állítás, butus anekdota, vagy egyenesen tévesen keretezett valóságdarabok a trendnek megfelelően: “nincs minta a férfiak előtt, hogy hogyan legyenek apák” – a minta hülyeség, legalábbis ennyire univerzálisan, de erről majd később.

A követők, akik megveszik jegyet, megnyomják a lejátszás gombot, valamiért beérik ezzel a színvonallal. Olyannyira önállótlanok, annyira akarnak valahova tartozni, vágynak a helyességük átélésére, hogy félreteszik a saját gondolataikat, és időt, pénzt, rajongást szentelnek ezeknek a szereplőknek.

A legutóbbi ilyen tartalom, amit kíváncsiságból meghallgattam, amíg elbicikliztem a nyaralóból a hipermarketig, a Hoppá! című szórakoztató műsor volt “a mentális egészség és a show határán”, vagy valami ilyesmi a szlogenje. Az előttem ismeretlen műsorvezető eléggé nem találta a szavakat, búbánatos közhelyekbe zavarodott bele, és úgy kérdezgette Steigervald Krisztiánt és Zacher Gábort, két példányát az okoskodó prototípusnak, hogy mi az összefüggés a generációk és a függőségek között.

Bővebben…

ostobaságok… (6.): a tökéletesség és a szorongás

Ostobaságok, amelyeket az internet táplált belénk – és már saját gondolatnak hisszük őket.

Felülvizsgálhatnád őket, lehetnél tudatos, kritikus, és akkor nem mérgeznének.

Mert nem arról van szó, hogy ezek engem idegesítenek.

Hanem tönkreteszik az életedet.

*

Azt panaszolják a kamaszlányok, a lányom generációja, hogy szoronganak a sok tökéletesre megcsinált nő látványától a közösségi médiában. Bővebben…

sorscsapásaink, a túlduma és a jó élet

Én megőrülök ezektől. Felidegesített Bővebben…

hogyan ne fájjon? 1.

Kiált bennem a téma, mert nagy felismerések ezek, szinte felnevet az ember: mit hittem én eddig? Jön a szégyen is, bőven. Ahh, a regényben is mennyi részlet van, ahol Barbara szeret szenvedni! Tocsog. Lubickol. Önsorsront, aztán levonja a konklúziót: hát ezek a férfiak ilyenek, ennyire tudnak csak szeretni, ilyen a szerelem. És én ennek részletezését bájosnak vagy menőnek gondoltam, nem pusztán a figura jellemzésének.

Ha érdemit akarok mondani, akkor mindenképpen megmondós vagyok. Előre szólok. De ha ezeket nem érted meg, akkor vagy végzetesen gyanakvó és keserű leszel, lemondasz a kapcsolatokról, vagy belemész, és tönkremész benne. 

Viszont azt nem lehet rám mondani, hogy könnyen beszélek, vagy hogy ne tudnám, miről beszélek.

Ez az előzmény, a tegnapi poszt:

a nő, aki nagyon tud szeretni

Hogyan ne fájjon? Az a megoldás, hogy tartsd magad sokra.

Ennyi a poszt, viszlát, holnap a cickányokról lesz szó, mert az őszi divat alapmotívuma a cickány, és tényleg cuki.

. Bővebben…