nem mondom, hogy nem

esett jól.

Ma összefoglaljuk az elmúlt napok eseményeit, reagálunk eddig válasz nélkül hagyott állításokra és néhány be nem engedett itteni, valamint máshol talált kommentre.

Miért nem lehet férfiasan elismerni, hogy ez most nem jött össze, Huffnágel?

Jó érzés volt, amikor végre eltűnt: a jogsértéseket folyamatosan, magabiztos pökhendiséggel elkövető bloggert végül kizárták a Goldenblogról a tömeges tiltakozás után. Rangos, tízezres nagyságrendű tagságot tömörítő szervezetek is tiltakoztak ellene, egyben álltak ki mellettem.

Öröm, hogy volt értelme, de leginkább egyszerű kötelessége ez egy igazságszerető, demokratikus eszközökkel élő internetezőnek, aki nem akar cinkosa lenni az aljasságnak a hallgatással.

Most persze dühöngenek és szidnak, tegnapelőtt még lesajnáltak.

Míg Pista

figyelemért ugrabugrált netszerte szavazatok reményében,

erősködött, igyekezett kiforgatni a szavaimat (“a bizonytalan igen, az nem”)

kommentelt a facebookomon,

figyelte a tumblimat és minden tartalmamat reblogolta, közzétette,

pert emlegetett (“találkozunk a független magyar bíróságon” — ezt ő írta, én semmi ilyet nem írtam sehol, csak kértem a jogsértő tartalmak eltávolítását),

előrevetítette a mártírságát,

gyalázkodott és szemétkedett,

azt írta, hogy mi picsogunk,

azt remélte, hogy sírdogálunk és meddőn felháborodunk

— én Milánóban kacsasültet ettem, Illy csészéket vettem, és nem dőltem be a provokációnak. Nem ma kezdtem.

A blogomat írtam: a 12-iki bejegyzés egy szerény 730-as megosztáshullámot ért el.

Senkit nem szidtam. Egy mémet csináltam, amelynek hatására sokan tiltakoztak a gyűlöletkeltés ellen. Írtam a versenyszervezőnek és a tartalom hosztjának. Aztán, a cinikus, jogállamiatlan válaszokat olvasva elővettem a humoromat, és megtoltuk a Pista mögötti blogokat, némileg átrendezve a mezőnyt.

Dühöngeni kezdtek.

Most is itt vannak, nézegetik, mit írtam, kattintanak, görgetnek. Ma is lesz kétszáz trollkomment. Ma is meg fogják írni, hogy nehogy azt higgyem, ők azért olvasnak, mert érdekes vagyok, hanem szánalmas, elborzasztó, és ők röhögnek rajtam.

Ezt írják a tegnap még az özvegységemen röhögcsélő ordibálók.

Van, aki visszavett az arcából:

akkor hát sikerült neki. Rá se ránts, Pista, ennek a nőnek sosem lesz nagyobb öröme, csak ilyenek jutnak neki. Ez egy szörny, és ezt egyre többen látják.
És ezt tudja… 🙂

Kétségkívül nagyot röhögtünk. De az ellenfél nem nagy, így a diadal sem nagy. Habár… ellenfél: az aljasság, a képmutatás, a korrumpált blogverseny is, ők már nagyok, évekig kísérik az életemet.

Milyen öröm jut nekem? Aranyló fák között oviba biciklizni, lehasítani a Diós árkon, shiatsu masszázsba belelazulni forró kezek között, a Palackban grillkolbászt ebédelni újborral, olyan olvasóval, aki nem árulna el soha; végre kapni egy darab halcsontvázas ezüst fülbevalót az eltört helyett, kedves és okos gyerekeimmel bevásárolni, tündérleányommal énekelni teli torokból a Somethin’ Stupidot biciklizés közben, pink grapefruit levét vacsorázni füstölt lengyel sajttal, az nekem sokkal nagyobb öröm, mint az, hogy egy vállalhatatlan blogot kizártak a Goldenblogról. És ez csak a mai nap volt!

Ez nem csak az én érdemem. De a trollkodás ötlete az enyém volt. Az meg igen tanulságos, hogy a formális tiltakozás hiábavalósága után az informális akció ekkorát szólt. (Ugyanez történt később az iskolában. Szóltunk, írtunk, kérleltem, nem lett semmi. Akkor gerillamarketing!)

Nem is volt több Goldenblog aztán.

Huffnágel nem fontos (a sértődöttek azt hitték, nekem is olyan fontos ő, mint én neki), az olvasószámom lobogtatása sem érdekel, hiszen mindig is tudtam, hogy sokan vagyunk.

De amibe én belevágok, az sikerül – ez az önbecsülés alapja. Az egekben az olvasottság. Meddig süllyedtem, ordibálják lentről a vesztesek. De nem én akartam harcolni. És kifejezetten megemeli az embert, ha jogszerű eszközökkel és hatékonyan tiltakozik az ocsmányság ellen. Nem mentem le a szintjükre, a fenyegetéseik és a gyűlölködő, jóhírnévrontó kommentözön ellenére sem.

Ti a Pistát látjátok áldozatnak, engem agresszornak, gyűlölettel olvassátok a blogom – és épp ezért engem nem érdekel a minősítésetek.

Nekem Huffnágellel egyetlen interakcióm volt egész életemben. Körülbelül másfél éve csatlakoztam a facebookon valami nőjogi rendezvényhez.

Ő ezt lájkolta. Én erre letiltottam őt.

Ennyi közöm van hozzá.

A blogom és a gondolkodásmódom idegesítette, vérbeli nőgyűlölő, aki sóvárog annak a közelségére, akit gyűlöl, és meg akarta mutatni nekem, hogy ő mekkora arc. “Ugye, elismersz, anyu? Csúnya vagyok, de azért szeretsz?”

Majd hangos csattanással pofára esett.

Lehetett volna másképp is: hogy meg tud félemlíteni, hogy épp nem vagyok jól, hogy nem ilyen jó fej emberek vannak körülöttem; hogy a Goldenblog befeszül és bent hagyja a blogját, de nem díjazzáki, nem foglalkoznak vele. Mondván, változatos a paletta, ne csak nők legyenek versenyben, van humoruk.

Ez volt a valószínűbb kimenetel: jelentéktelen, de megtűrik.

Mi nem vártuk a pénteki fordulatot (a kizárást), az után, hogy csütörtökön megírták, hogy nincs itt semmi jogszerűtlen, Pista marad.

Nem tudom, mi döntött. Én egy sima internetező vagyok, magánszemélyként írom a blogot, nem vagyok közszereplő. Nincsenek kapcsolataim újságírókkal, sose voltam ilyen körökben: engem azok szeretnek, akik felfedeztek és díjaztak mint bloggert.

Más nők meg gyűlölnek, például Bojár miatt.

Pista azt írja, rá se ránt, zenét hallgat, sodort egy cigit, értsd: kussol. Csak egy-egy kommentelője őrjöng. Rólam szól az ottani kommentfolyam 60 százaléka, nagyon vicces.

Megjegyzem, a Goldenblogtól nem szép, hogy a vége előtt három nappal zárja ki a szavazatokért oly élénken kampányoló versenyzőt. Ez senkivel szemben nem korrekt.

A részvétele és aljas uszítása, kicsinyes húzásai és hazudozásai ellen akkor már kilenc napja tiltakozunk. I ilyen blogot egy normális társadalomban nevezni sem engednének.

egy pitiáner, vesztíteni nem tudó, fél- vagy tán egészen őrültnek tetszik lenni.

Miért kéne veszítenem, ha könnyen győzök? Azért, mert biztosak voltatok benne? Harcolni sem én akartam.

Mindenfélét magára tetszik húzni, az “irodalomtól” az “érvelésen” át a “méltóságig”. Na, egyik sincs, ez csak Maya fátyla vagy nagy izzadságosan vetített háttér.
Az isten sem mossa le a sértettséget Hufi Goldenblogos szereplésével kapcsolatban. Ha már nem sikerült kizáratni a versenyből, ugye, most jön a kampány az őt előzőkért. Ha tetszene tudni, hányan röhögik magukat ezen könnyesre, hányan undorodnak és csak pislognak hitetlenkedve…
Így derül ám ki hogy ki és hol helyezkedik el a rendszerben.
Van olyan, hogy küszöb alatti és iszamlós és sárgászöld? Most már van… 🙂

Na, EZ picsogás. Tessék emelt fejjel viselni a következményeket, ha már messzire sikerült menni.

Én nem sértett vagyok, hanem jogállami gondolkodású és egyértelmű: a versenykiírást lábbal tipró, aljas, színtiszta provokáció ne vehessen részt a versenyben.

Én nem indultam a Goldenblogon. A Fütyizörej terjesztette el, hogy én akkor léptem vissza sértettségemben, amikor Pista megelőzött. Mi értelme lett volna? Folyamatosan cserélődtek a helyek.

Én arra kértem a Goldenblogot, állítsa vissza az eredeti állapotot, tudniillik hogy nem versenyzem a Goldenblogon, nem fogadtam el semmilyen ÁSZF-et, nem értesítettek, hogy mezőnyben vagyok, én nem tudtam az idei Goldenblogról.

Szerintük indultam – hol van nyoma annak, hogy szavazatokat gyűjtök? Emlékszik egyetlen olvasóm ilyenre, említettem én a Goldenblogot idén? Elmentem volna úgy Milánóba 29-én, hogy nem szólítom fel az olvasóimat szavazásra, amely 28-án kezdődött?

Hogy lehet, hogy úgy voltam hatodik (!) napokig, hogy sehol ilyen tárgyú poszt, Goldenblog-logó, szavazásra felhívás nem volt?

Október 28-án egy itteni, egyébként antifeminista kommentelő a tudomásomra hozta, hogy a mezőnyben szereplek. Azt írta, mondta neki a Pista (a szavazás első napján), hogy szavazzon rá, de ő inkább rám szavazott.

Milánóban nem interneteztem egyáltalán. Itthon, november 1-jén délben lerogytam végre, és írtam a Goldenblognak, azonnal vegyenek ki a listából. Nem néztem, hányadik voltam ekkor. Én nem kuncsorgok többet szavazatért, nem indulok vegyes színvonalú mezőnyben, nem kérem a zsűri véleményét, mert lenézik a nőket és az értelmes blogokat, csak pénztermelő eszköznek tekintik a blogokat. És főleg nem szereplek gyűlölködőkkel egy mezőnyben.

Ez UTÁN, délután értesültem Huffnágel aljas, rágalmazó angol nyelvű szavazatgyűjtési kommentjeiről egy olvasó jóvoltából.

huffnágelgyűlölet

neki más operációs rendszere van

Három további blogger mesélte, hogy úgy van versenyben, hogy nem is tudott róla. Megkérdeztem, indultak-e tavaly. És mind indultak!

Valószínűleg az történt, hogy a Goldenblog simán átzúdította a tavalyiakat az idei versenybe. Ezt onnan tudom, hogy nekem a régi, tavaly novemberig használt linkem volt ott:

wordpresses domain, azóta már .hu-s domain van.

A baj az, hogy a részvétel azt jelenti, hogy a versenyző elfogadta az ÁSZF-et. Ha nem tud az indulásáról, akkor is. A Bloggerinán legalább kértek beleegyező nyilatkozatot!

Éva, nem zavar, hogy most ismer meg a világ teljes valódban? Erre a földszintes, piti kis bosszúhadjáratra nem lennék büszke a helyedben. Ez az, ami igazán minősít téged, meg a csúnya kis örömed. Fúj… 🙂

– kiabál a lúzer erkölcsi alapon. A vesztes hallgasson, jobb neki is. Eleve ő akart harcolni. Azért dühöngtök, mert nem sikerült a nagy akció. Ez nem jellemkérdés, ez csak vicc. ez a harmadik hullám (a mamamis genyóskodással együtt az ötödik), hogy “most majd bekussol a Gerle Éva, sír, depressziós lesz”. És megint nem jött össze.

(Azóta: 19. 2023 őszén írom ezt.)

Tizenhat napig a neten erőszakolt egy faszverő sunyi incel, aki engem sose érdekelt, akivel semmi dolgom.

Derűsen megmutattuk, hogy sokan vagyunk. Megmutattam a grafikonokat, és visszaszóltam a nulla érvvel vagdalkozó nímandoknak. (Provokáltok, én leírom a tényeket, erre írjátok: ha így lenne, nem bizonygatnád. ???)

Miért ne írhatnék tényeket? Míg Pista sunnyog, machinál, magyarul nem tudó nőgyűlölőket szólít fel a kicsinálásomra és tőlük tarhál szavazatokat.

Büszke vagyok, hogy csupa ilyen ember utál: névtelen, unatkozó, ármánykodó kommentelők, pszichopata zaklatók és Kozmáék. Nem véletlen.

Te, Éva, ez most komoly? Uszítod az olvasóidat egy személyes sérelem miatt? Velük akarod megtoroltatni? Ezt nem hiszem el…
Látod, pl. ez az a rossz minőség, amit veled kapcsolatban emlegetnek azok, akik nem szeretnek vagy kiábrándultak. Ne is keresd tovább.
Éva, mély megrendülésem… Azt hittem, ebből már kinőttél, és vagy annyira hiú magadra, hogy ilyet sose.

Nektek olyan egyformán modoros a stílusotok. Az évázás. “Rossz minőség”, én – de Huffnágel és drukkerei római jellemek! Az igazságosztás, a fontoskodó hang, “Jó” és “Gonosz” dichotómiája. Az olvasó, aki eleve gyűlöl (irigyel), CSALÓDOTT BENNEM… hova szarjak? Jobban tudni, bőszen magyarázni, hogy mit kellene tennem, gondolnom. Se Kozmáék, se Huffnágel nem esik ilyen morális megítélés alá, csak én.

Ez NŐGYŰLÖLET és IRIGYSÉG. Szeretnétek menők lenni, de nem megy, az egyetlen esélyetek, hogy bárki elolvassa, megválaszolja a szánalmas erőlködést, az én blogom, a személyemmel kapcsolatos botrányban folyondárkodni.

Én azt teszem, amit jónak látok, és azért, mert nekem ez a normális, és mert nem félek. Hibázni is jogom van, és azért nem lenni dühösen elszámoltatva. De most nem volt hiba.

Ha belém kötnek, akkor így reagálok. Nem érdekel, ki szeret. Engem az szeret, aki a jó szövegeket érti és igényli.

Nem véletlenül koptak le a trollok meg a zaklatóim nyáron, az irigyek, a “bárcsak én is menő lehetnék” “törzsolvasók”, Villő, hirlando, Naja, Barna Zsuzsa. A cirkuszt nem én hergelem, csak néhány unatkozó olvasó érdeke volt. Bár minden ilyen robbantja az olvasószámot, nekem abból nem sok hasznom van, mert csak a zavaros embereket meg a konfliktusokat szaporítja. Hiú már nem vagyok, minden siker megvolt. Egyre jobbakat írok, de ebben csak a saját mércém számít, és az belül van. Azt szeretném, ha a blogom tartalmával foglalkozhatnék, nem a huzakodással, és azok is ezt szeretnék, akik jó szívvel olvassák.

A többiek hagyjanak békén, ne kössenek belém.

Én kezdtem? Nem.

Diadalmenet lett Huffnágelnek a Goldenblog? Nem.

Érdemtelen, romlott, szánalmas provokatőr, lelki egyszobás szükséglakás ő? Igen.

Lenézi a nőket, gyengének és picsogósnak tart engem? Igen.

Gyenge vagyok? Nem.

Mi az erőm? Az íráskészség, a gondolkodási színvonal, a lelkierő és a humor.

Volt értelme a tiltakozásunknak? Igen.

Mi a gond? Ez volt az etikus, az egyetlen etikus válasz. El lehetett volna ismerni, hogy kissé elgaloppírozta magát a Pista. Vagy úgy gondoljátok, a nők akkora balekok, hogy nekem még őt kellett volna kímélnem, pátyolgatom?

Nem személyes sérelmem van, hanem erőszakcélponttá tettek, aljas gyűlöletkampány zajlott, sunyi trollok özönével – ha Kozmáékat nem számítjuk, akkor is bő fél éve megy már ez, ugyanazok tolonganak Pistánál, mint akik a petíción próbáltak engem tönkretenni.

Döbbenetes amúgy. Oké, utálnak. De mi viszi rá őket, hogy egész nap lessenek, kommenteljenek, rám reagáljanak, ugyanazt hajtogassák? Minden megnyilvánulásomat úgy állítsák be, hogy én legyek a gonosz, és mindenki más hólelkű, meg van támadva, “csak hibázott”, székely, család, példás, kár érte, anyámkínja?

Mindezt névtelenül, mondván, Gerle Éva feljelenti őket, ha vállalják az arcukat.

Talán nem kellene bűncselekményeket elkövetni, sokkal egyszerűbb lenne az élet.

Életemben három feljelentést tettem:

Táskám ellopása, 2004, közvádas bűncselekmény.

Danika nekem jön kétszer, megegyezés, de így is közvádas bűncselekmény.

Kozmáék, közvádas bűncselekmény, vádemelés.

Ellenem soha senki nem tett eredményes feljelentést, pedig állítólag megtámadok embereket. Én soha nem éltem vissza senki adataival, képeivel, nem gyalázkodtam, nem biztattam senkit arra, hogy szemétségeket írjon, nem létesítettem lejárató blogokat, nem hackeltem meg senki Wikipédiáját, nem aláztam meg senkit, nem bántottam más gyerekeit, szexualitását, normális hangon beszéltem, általában magamról.

(Ez is elmúlt, amikor már atomfegyvert vetettek be, mert tíz év alatt sem nyugodtak le, a szerk., 2023.)

Minden média nekem adott igazat, kivéve a kerékagy érdekes logikájú cikkét. Népszabadság, Cink, !!444!!!, Transindex, comment.com.

Én abban hiszek, meg is írtam, hogy a neten semmi mással nem tartozunk egymásnak, csak jogkövetéssel. A jog az erkölcs minimuma. A többi a véleménynyilvánítás körébe tartozik.

Nem érdekes, kedveltek-e. Nem számítanak a találgatások, vélekedések. A nyilvános térben az az érdekes, korrekten érveltek-e. Hazudoztok, félinformációkból kombináltok-e ki aljasságokat, gyalázkodtok, megalázni próbáltok-e.

Igen, ezt teszitek.

Én nem teszem ezt. Senkivel.

Összevissza kommentelgetnek, másokat figyelnek meg, és nagy erkölcsguruként, nulla empátiával fáradhatatlanul basztatnak valakit, akit nem is ismernek, és akihez annyi közük van, hogy idekattintanak a blogjára, és róla pusmognak.

Én a blogomat írom, nem nagyon érdekelnek mások. Ha belém kötnek, akkor ekkora az igazságérzetem, ennyire érzem felelősségemnek, hogy az undorító és kártékony tartalmakat megállítsuk. Későbbi ügyekhez ez figyelmeztetés. Ne húzz ujjat az erősebbel!

A fricska pedig vicces. Pista ellen, egy paródiaposzt mélyén elhelyezett egyetlen sorral több ezer szavazatot szerezni másvalakinek? Bármikor. Mellékes poénként. Engem a blogom érdekel, és az olvasók, akiknek fontos. Leszarom és immorálisnak tartom a Goldenblogot, egész pontosan tavaly szeptember 13. óta.

Nem gyalázkodunk, nem írunk irreleváns érveket, nem vádaskodunk, nem hazudunk, nem uszítunk, és nem fenyegetőzünk üresen.

Ezt mind nem tesszük. Soha.

Ellenben valódi, változatos minőséget hozunk létre egy percműfajban, naponta, valamint figyelünk a helyesírásunkra.

Nekem ez a rangom.

Én másképp működöm, mint a ti középszerűségetek, amely soha semmit nem hozott létre. Nektek egy ilyen sztori után van pofátok idejönni és engem lebaszni, mert szavazásra buzdítom az olvasóimat egy paródiaposzt alatt?

Pista szerint nekem nincsen kapcsolati hatásom.

kloutNégy helyet emeltünk a hölgyeményen tíz óra alatt, egyetlen felhívással. Akkor még csak az volt a cél, hogy a negyedik hely ne Pistáé legyen.

És hogy ki milyen ember, ki mit ér, ki mivel tölti az idejét? – ugyanazt mondom, mint Kozmáékról: nézzetek körül az idővonalakon, blogokon. Ki rugózik a kin, kinek milyen az érdeklődési köre, életmódja, ki mitől boldog. Nézzétek meg Kozmáékat, a kizárt versenyzőt és engem. Nézzétek meg a blogomat. Miről írok én? Nézzétek meg, mennyi szó esik más bloggerekről, mások magánéletéről, szoktak-e a kommentelők vagy a posztok gyalázkodni, gyűlölködni.

Na?

biztonságos poszt

Már kilenc éve!

Ez a poszt önmagában is vicces, de a végén a goldenblogos szavazási felhívással együtt egyenesen virtuóz, és nagy büszkeségem – lásd a lenti magyarázatot is. Egy korai nyoma annak a rugalmas, leleményes, mindent leszaró életörömnek, saját invenciónak, ami a legjobb pillanataimban jön csak ki, és amit soha nem tudott lemajmolni, elvenni Gumiszoba meg a koppintók, hiába erőlködött összeszorított szájjal, lila fejjel. EZÉRT utálnak. Ez a húzás a verseny egy késői szakában fordította meg a helyezéseket, kinyomta a szánadék Huffnágelt az első tízből (ez volt a cél, aztán még ki is zárták), mellékhatásként egy érdektelen giccsbloggerecskével, Zsarnai Beátával pedig megnyerette a szavazást. Úgy értem el, amit akartam, hogy senkinek nem volt rossz, egy üde fricska volt az egész. És ettől lettek ilyen iszonyat idegesek az álneves gyűlölködők, hogy fél évvel később se tudták elfelejteni, egyszerűen nem tudták elhinni a szolgalelkűek, hogy én ezt meg mertem csinálni. A blog alapos ismerője fröcsögő erkölcsrendész e-mailt is írt, ez külön elégtétel volt. Lásd a poszt végén.

*

Hogyan is kezdjem Veletek megosztani kavargó gondolataim máma??? Nézem az aranyló őszt. Szeretem a természetet…. A Természet körforgása nem csak esztétikai élmény számomra, hanem mindig el is gondolkodtat: a fák levetik lombruhájukat, aztán hótakaró alatt, ködben alszanak az állatok és a növények számomra, míg aztán tavasszal, az új ébredéskor rácsodálkozhatunk a számomra legyőzhetetlen erőre, a hótakaró alól kikukucskáló-tekingető új hajtásokra, hóvirágra. Az örök újrakezdést idézi ez számomra. Bővebben…

a saját útjukat járják

2014. november, de rég volt ez is

néhány félreértés eloszlatása, antifeminista vádak

Nyugtalanító hírek érkeztek az egyik jeles magyar antifeminista (igen, ez így egy szószerkezet) ellenem irányuló, büntetőjogi tényállásokat többszörösen kimerítő dühösködéséről. Ő nagyon szeretne jól szerepelni a Goldenblogon, ezért hirdeti mindenhol, hogy szavazzanak rá, kérlel embereket a szavazásra.

Tavaly én is ezt csináltam, szar volt, és egyébként a negyedik helyre elég az akkori Civil kategóriában. Az egész szavazatvadászat problémás, mert abszolút nem a blog értékét mutatja az eredmény, amelynek — az értéknek — a visszajelzésére vágytam én akkor.

A vicces az, hogy idén viszont nem indultam, Bővebben…

díjátadón jártunk

— avagy: savanyú a szőlő, de nem csak nekem, sőt, még rohadt is —

Tegnap volt a Goldenblog díjátadója a Grundon. Bővebben…

drágajóolvasóim

, a Goldenblog életem nagy dobása, tavaly még nem indulhattam, tűnődtem is, lesz-e még mostanra blogom, aztán tudtam, hogy lesz, akkor meg vágtam a centit idén, szavazzatok hát! Augusztus 1-21. között zajlik a szavazás.

A Civil kategóriában nyomom. Facebookkal lehet.

http://goldenblog.hu/szavazas.aspx

vote-blog-buttonKöszönöm.

még gyorsan szavazzatok!

A ma 12 órakor (GMT) záruló versenyben:

Big Blog Exchange: Csakazolvassa a nemzetközi blogversenyen

Köszönöm! A szavazóknak küldök majd képeslapot Szváziföldről! (Teljes meglepetés, ki hová utazik, egy-egy blogger életet cserél tíz napra. Száz közül választanak tizennégyet, és az összes nevezett közül még kettőt.)

Egy ideig nem volt elérhető a linkje vagy egy tucat bloggernek, az enyém se, megvártam, míg kijavítják a hibát, azért csak most szólok.

tanmenet, vagy mi

2013. március 20-iki bejegyzés.

Néha azon kapom magam, hogy olyasmire utalok itt a nagy (hét!) blogfejemmel, amit nem is tudtok, ami csak nekem magától értetődő. Néha írok szolgálati-blogügyi bejegyzéseket is, ez most tartalmas lesz, mert sok minden van.

Kulisszatitkok. Csak az olvassa, akit érdekel, igen poros a függöny.

A trolltéma.

Erről is kell írni, nagyon halogattam, de a helyzet elfajult, és a reakcióim néha nem érthetőek.

Amivel kezdeném: sokan mondogatják, hogy tilts csak ki, meg itt nem lehet ellenvéleményt megfogalmazni, és pont mi nem vagyunk elfogadóak, akik az elfogadásért “harcolunk”. Ez mondjuk elég röhejes egy teljesen egyértelmű, sötétből lődöző áskálódótól, és tényleg ilyen az internet: ő leírja a “véleményét”, én is az enyémet, meg bárki más — ilyenkor szoktak támadást és gyűlöletet emlegetni –, én meg ki is moderálhatom, mert ez az én blogom, és itt az lesz, amit én jónak látok.

De egyébként nincs nagyon alapja ennek, mindenféle elfér a blogon, még az is ittmaradt, aki szerint ledaráltam a férjem.

Nos, az ígért trollpolicy. Én nem szeretném ezt, hogy a kajánok kiprovokálják a kitiltást, és akkor lehet mondani, hogy nahát, én cenzúrázok, elhallgattatom őket, én vagyok a rossz fej. Szökőévben irtok csak trollt. Kitiltottam  a férfihangról érkezett provokatőrt, Hozzászóló/Felvilágosító/Tanácsadót, akinek már a nickjei is viszketnek, és aki a nemi erőszak–bíróság vitát erőltette, csak mondta, mondta az el sem hangzott érvekre a cáfolatot, hogy aztán boronghasson a vicces honlapon, hogy mennyire buták ezek a feministák; továbbá nagyon hosszú türelem és sokszori figyelmeztetés után a danibusz nevű időrabló és zavaros kommentelőt; és a megdöbbentő Idegen bajnokot, amikor nagyon behergelte magát, nőgyűlölő szövegeket ontott, és a kérések ellenére sem állt le. És egyszer, fél napra, indulatból egy nőt is.

Én innen novemberben nem moderáltam ki Minden Áront, csak kértem, hogy normális hangot használjon és tiszta szándékkal, ne oktatni jöjjön. Csak februárban moderáltam ki, Látogatóként, amikor elkezdett nyálcsorgatóan primitív dolgokat írni (szexről volt szó), meg újra mindenkibe belekötni.

A többieket be sem engedem, mert kamu az e-mail címük, agresszívak és gyűlölködnek, trágárak, rasszisták — ez mindenhol van, ilyen az internet stb., nem dúl fel, nem érzelmi kérdés.

De én hónapokkal ezelőtt azt hittem, ismerem egy kicsit ezt a rejtélyes valakit, ezt a Minden Áront (Vándor Sándor), aki itt és főleg a fb-n előbb csak lesett, aztán kedves volt, aztán manipulatívakat és hülyeségeket írt, aztán nem hagyott békén, végül pedig őrjöngött, és most engem hazugsággal vádol. Megbíztam benne mézesmázos korszakában, ez az igazság, ezzel élt vissza, és ez eléggé fejfalbaverős felindultság most, hogy ma — hétfő este írom ezt — a harmadik néven regisztrált a fészre utolsót vágni.

Troll az (def.), aki olyan módon lehetetleníti el és uralja a beszélgetést, hogy ott már megszólalni sincs kedve senkinek, és játssza a végtelenségig, a sorra érkező reakciók ellenére, hogy nincs itt semmi baj, neki ez a véleménye, de bezzeg én dühös vagyok, és végtelen magabiztossággal úgy viselkedik, mintha mi beszélgetnénk, és meg kellene fontolnom, amit mond.

Asszem nem troll, az elkedvetlenedő férfiolvasó nem troll, silentspring nem troll, ha idegesít is ez a fölényes, férfias különállásuk, az Én meg a Ti mesterséges kontrasztja, meg a nagy jó szándék, hogy ők engem kiegészítenek, árnyalnak, meg tükröt tartanak, miközben csak kotorásznak bennem, nem mondanak semmi lényegit, és számukra a beleokoskodásnak nincsen tétje. Nagyon nem szeretem az aszimmetriát és a manipulatív technikákat.

A feminizmust nem érteni, gyanakvással méregetni: teljesen érthető, nem lehet mindenki tájékozott. De a feminizmus ellen nyíltan dühöngeni a vállaltan feminista közegben, szitokszóként akasztani másra, az mindig trollság.

De térjünk vissza Minden Áronra/Vándor Sándorra/látogatóra és az ő feledhetetlen kötőjeleire. Én ezt az embert ismerem eredetileg, de csak virtuális közösségből, ahol Nobel-békedíjra esélyes módon küzdöttünk egy ügyért, ő volt az egyetlen férfi, ő volt a józan, racionális, és mindenre ráérő, rendkívül tevékeny és nagyvonalú, és, de csak négyszemközt, és nem csak velem, romantikus. És ami a döbbenet, hogy szaporodtak a jelek, és a többiek nem vették észre, hogy valami nem stimmel, és hiába szóltam aztán, nem hittek nekem, hanem az itt már tárgyalt módon magyarázták azok (nők), akik nem is tudták, mi történt, hogy hát istenem, nézzük benne a jót, nem veszélyes, minden férfi egy kicsit perverz, biztos impotens, viszont gazdag, és azzal tud segíteni. Én erre az elkenő (női) gyanútlanságra egyre jobban haragszom.

Emberünk pontosan tudja abból a közösségből, meg az itteni jelszavasakból, min mentem át novemberben, és nem restellte ezt az egészet végigcsinálni. Gyönyörű Nő vagyok, egy tragédia közepén, meg a gyászban, szegény, szomorú, gyenge — neki ez vérszag, és gondos részletekkel felrajzolja, milyen az ilyen nő, akit, ha olyan, szeret, és nagyon bedühödik, hogy nem olyan, de egyáltalán nem, és akármilyen is, nem neki olyan. Ambivalensen viszonyul: eleinte érdeklődik, okos, bókol és aggódik, ami hát jólesik az embernek még egy ilyen ki-tudja-kitől is. Sokszor átlépte a határaimat, de eleinte finoman, és az ember eltűnődik: én vagyok zaklatott, én akarok mindent a magam tetszése szerintire fordítani? Később felmerül a probléma: semmilyen módon nem lehet kapcsolódni ahhoz, aki csak engem figyel, beszéltet — bármilyen ismerősen otthonos is az ilyen közeledés –, magából semmit nem ad, körbebástyázza magát vasbetonnal, és jön és jön: vagy rámerőlteti az okoskodását — miközben tudja vagy tudhatná, ha figyelne: teljesen mást gondolok; dafke szembenáll, ez a lényeg –, vagy belemászik az integritásomba, aggódás, gyengédség, figyelem mind üres, mind csak eszköz, nem én vagyok a lényeg, hanem az ő diadalma, és ez az egész, mint emberi viszony nincs, nem tud lenni. ÉS Ő EZT NEM ÉRTI, mint színvak a mályvát.

Aztán elfajult a dolog, minél jobban kértem, annál kajánabbul szorított, hazugnak nevezett, zavaros üzenetekkel próbált elbizonytalanítani és üldözött, beléptem 11.01-kor és ott követelőzött 11.03-kor, hogy na, nem válaszolok? Szembesített és számon kért, felelősségre vont, de közben még mindig értékes, amit csinálok, előttem a jövő, szép vagyok, tehetséges, sok minden van bennem, valamint legyek lágyabb és nőiesebb. Szerinte ez az érzelmek nyílt kimutatása, nem zaklatás, és minden nő erről álmodik titkon: végre egy ilyen férfi! — a rózsákra adott reakcióik után mondjuk elgondolkodtatott, hogy csak én vagyok ilyen csodabogár (én egyébként nem mentem el arra a találkozóra, ahová a titokzatos férfiú a virágokat küldte).

Úgy képzeli valahogy: ha mindenki abban a közösségben azt mondja, hogy ez, amit velem csinál, nem zaklatás, ez érzelem, ártalmatlan, romantikus, ha ő megnyerte a többiek szimpátiáját, akkor ezt kvázi megszavazta a nép, akkor ez úgy van, neki van igaza, az én kérésem, hogy álljon le, semmis, én vagyok a hisztérikus és túlérzékeny, paranoid, ő tehát nyomulhat tovább. Nem állom meg, hogy becsatornázzam ezt is a Tipikus nevű kanálisba. Erről már sokat írtam: ezt, hogy nekem hol a határom, én mit szeretnék, nekem mi probléma, mi esik rosszul, nem mások fogják megmondani, ez nem így megy, egyébként pedig pontosan ezzel az érveléssel hivatkoznak normákra meg kívánatos viselkedésre társadalmilag, így terelgetnek börtöneink felé, és így relativizálják a bántalmazottak és megnyomorítottak valóságát is: neki az nem eshet rosszul! Nem azért ütöttem meg, hogy fájjon, hanem hogy észhez térjen végre.

Máskor viszont szánalmasék logikájával hivatkozik arra, hogy ez az internet, és majdnem bedőlünk neki, ahogy áttolja a felelősséget (a “hát mit csináljak, ha miniszoknyában voltál”-logikával):

A virtuális tér nyitott-szabad-nem kell meghívás, hogy belépj-ha ott vagy jönnek-mennek-megnéznek-megszólnak–meggyűlölnek-megunnak-megszeretnek-oda-vissza ,a jelenlét maga a meghívó. Kár ezt akár privilégiumnak-akár jognak tekinteni. Lehetőség.

, leírva ezzel pontosan a saját viselkedését, hogy ő mennyire tapad ide.

Nagyon érdekes az egész intellektuális szempontból. Mert okos érvekkel megmondja, de hihetetlenül lehengerlően, hogy ha én demokrata vagyok, akkor azt az ő demokráciadefiníciója szerint kell gondolnom, az úgy van (nem ám Bibó), hogy annak van igaza, akinek igaza van (ez azt jelenti, hogy neki, mert ő annyira okos), bárhol, akár bloggerként, akár hozzászólóként — így tagadja az illetéktelenség, az udvariatlanság, a zavaró nyomakodás és a nevetségesség vádjait (tényét). Nem, olyan, hogy különböző szempontok, vagy párhuzamosan létező, eltérő, de egyformán érvényes nézetek, vagy egyrészt így, de másrészt viszont úgy, olyan számára nincs, igazság van, amit meg kell mondani — ő mondja meg –, és akkor az GYŐZ. Jó vigyázni a hittérítőkre jellemző dühhel (sálálá, még aláhúzza, de jön a helyesírási kisreform, már írhatom így is, én, a /ch/ ejtő). És hullanak a tanácsok, azt írja, ne zavarjon. Ne is reagáljak rá. Vagy akár el se olvassam. Hát miért olvasom el? A blogomon a kommentet, tényleg, miért?

És a nulla jóhisezműség a hatalmas jóindulat közepette. Folyton azzal vádol, hogy hazudok. Kifigyeli az icipici bagatellt, hogy valakinek fennakadt a hozzászólása, ezért megírta még egyszer. Az az egy mondat őellene és neme ellen támadás (a hajótöröttes), és azt kétszer is kiengedtem! Én azt mondtam: fennakadt, aztán kétszer jelent meg. Hazudok. Hiszen nem szóról szóra ugyanaz a két komment!

És itt keresgél, látom a keresőkifejezéseit, turkál, bizonyítékokra vadászik májusi bejegyzésből, idéz, szembesít, nem nyugszik, húszsoros fb-kommentek egymás után.

Megdöbbent, mindig túlmutat az elképzelhetőn, és még ez is érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, alakul belőle a regényfigura, figyelem, mit csinál.

Nem ússzuk meg azt sem, hogy “pont úgy viselkedsz, mint ami ellen harcolsz”. Ha én nem hallgatok párás bociszemekkel, az már agresszió, és számára valami egészen érthetetlen, hogy majdnem fél évvel az első furcsa megnyilvánulásai után már nem vagyok türelmes sem — de még mindig nem tiltom ki.

Azt is írta még novemberben, miután a fenekemet ábrázoló fotó alá kommentelt: kék-kéje-kéne, mert ő ilyen őrületes nagy művész ám, hogy: aki nem szeretné, hogy a fenekéről beszéljenek, az ne beszéljen a fenekéről. Jánosnak, aki fotózott, még elmeséltem ezt, ezt a döbbenetet, hogy hogyan süllyedhet valaki idáig. És tényleg nem értette ez a mi trollunk, akinek öndefiníciója, hogy ő micsoda úriember és világfi, hogy az ő egyedüli felelőssége az, hogy milyen indíttatással reagál bármire, mint ahogy én sem mustrálgatom és gusztálom az ő fotóit (ne feledjétek: őt soha senki nem látta, ő álnév, az ő kiléte nem fedhető fel, ő Oz, a nagy varázsló, csak rejtőzködve megy a konferenciára is), őt semmi sem jogosítja fel a nyilvános nyakambalihegésre. Láthatólag ő tényleg azt hitte, hogy az neki személyesen felkínálkozás, hogy akkor ez egy ilyen nő.

A troll iszonyú magabiztos, borzasztó fontosnak, kiemelt szerepűnek gondolja magát. A nő erős, leszarja, hogy ki mit mond irigységből vagy butaságból, fiatal, jól érzi magát, és akkor neki az vörös posztó. Meg kell leckéztetni az ilyet!

Az is nagyon trükkös, amikor nem nyíltan mondja meg, hogy nem tetszik neki valami, és nem is érvel, hanem elkezdi játszani atyáskodva, hogy ő nekem jót akar, ő kívülről lát engem, és tanácsokat ad, az én érdekemben, “segít”. Kis hízelgéssel: ne cenzúrázz, ez nem méltó hozzád, te ennél több vagy. (Kilóg az önérdekvédelem lólába.) Megmondja, hogyan lehetnék olyanabb, amilyennek ő akar engem látni. Nem érdekli, hogy én nem akarok olyan lenni. Vagy hogy hogyan juthatna el többekhez (azokhoz, akiket nem fitymál le úgy, mint az itteni gőzkiengedős háziasszonyokat, a hozzá hasonlókhoz — férfiakhoz? egyet nem értőkhöz? nem tudom) a blogom mondanivalója, amihez azt kéne, hogy egészen máshogy gondolkodjak, írjak, úgy, ahogy nem fogok, úgy, aminek a leleplezésére indult a blog. Ez tényleg nem bonyolult összefüggés. Bűnömül rója fel, hogy — szerinte — engem csak nők olvasnak (még én sem tudom, a hallgató tömegben ki nő, ki nem! a fész statisztikája szerint kétharmad–egyharmad), csak nők lájkolták a nőnapi interjút (számolja a lájkokat, félnaponta közöl adatot, és mérkőzésnek nevezi a nő-férfi lájkarányt). Tegyek ellene, álljak át a másik oldalra, higgyem el, csak nyerhetek! És a WTF: ne gyűlöljem ennyire! Legyek megértő!

Csak a szomorúság. Már nem is döbbenet.

Egyáltalán nem tudja, én kiknek szánom a blogot, mit akarok vele: őt zavarja, neki kényelmetlen, tehát nekem változtatnom kell. Hogy a többieknek tök jó így — szerinte olcsó és könnyű, amitől népszerű lett –, és pont attól, amiért neki oly kényelmetlen, “dühödt” meg “vicsorgó”, az nem jut eszébe. Folyton tulajdonít, olyasmit, amiről meg sem kérdezett és nem is hallja meg, ha elmondom, hogy nekem nem ugyanaz a szempontom (például muszáj “cenzúráznom”, és ez nem antidemokratikus, hanem kikerülhetetlen, ha nem akarok trágyadombot a blog helyén), akkor is erőlteti tovább: hidd el, érdemes lenne, közben mézesmadzag-bókok, tökéletes ellentmondásban a részletesen bírált kártékonyságommal: egyedülálló és fontos a blogod. (Még ilyeneket is mondok, csak hallgass rám.)

És nincs menekvés, mindig leleplezi magát, a nagy jóakaratban egyszer csak összegyűjti, miket mondtam neki, hogy tolakodó-túlzó-zaklat-határátlépő-kaján, és odaírja, a szadisták gúnyjával: -jajistenem-végem. Amikor a kötőjelek sokasodnak, tobzódik a vérszomj. Állítása szerint még tizenhárom blogon “vitázik” hasonlóképpen.

Két hónapra egyébként leállt, aztán úri gesztust gyakorolt (pénzt adott nekem, amikor megszorultam, és egyben a nagyon határozott szándékom ellenére kinyomozta a címem), egy kis udvariasság e-mailben, semmi bántás, kigyógyult? és milyen rendes!, aztán pedig a behajtása az adománynak: az itteni egyre fokozódó feszültségkeresés, majd a kitiltása után az az ámokfutás a facebookon, amelyet többen döbbenten olvastunk, ütés-vágás mindenkinek reflexből, zavaros párhuzamok, szójátékok, agresszív fölényeskedés és buta vádak, érveim helyt nem állóságáról, férfigyűlöletről, a traumáinkról, az én vezérszerepemről és a sok ostoba háziasszony kommentelőmről, akik szépen visszamennek engedelmes feleségnek, miután itt kiengedték a gőzt.

A konferencia, és ahogy elárulta magát az ott látott idézet felemlegetésével, és dühös lett, hogy lelepleztem, hogy ott volt, de még meg is kérdezte, miért nem mentem akkor oda hozzá. Én is így néztem erre, mint most ti. A határaim ismételt, képzelhetőnél is durvább átlépése, a leállíthatatlansága olyan, mint valami rémálom, és amire nincs mentség, legfeljebb az, hogy sajnos, embertársaink négy százaléka, ha jól emlékszem a döbbenetes publicisztika adatára, a mások érzései, szenvedése iránti tökéletes érzéketlenséggel egyedül a felülkerekedést, a hatalmat vadássza, bármi áron. Van, amelyik csak vigyorogva kellemetlenkedik, és elvan a maga tompa köreiben, másokat viszont az újságok címlapján tesznek világhírűvé nagy fekete betűk.

Itt van erkölcsileg a feladat: vissza kell adni a pénzét. Csakhogy nincs kinek, mert  nem akar lebukni, nincs arc, nincs cím, nincs név, csak IP cím és egy gépesre torzított hangú üzenet. És a másik, hogy az nem úgy van, hogy pénzért engem lehet zaklatni, csak pénz nélkül nem, semmi összefüggés, nagyon sok pénzért sem lehet, az eltartott, anyagilag függő feleséget sem lehet, sőt. (Vagy tucatszor kínált pénzt, de szerinte a kávémeghívással én prostituálom magam. Ha ő adja, oké, ha én kérem, gáz — ismét a kontroll.)

Gyűlik a fejezet az anyagias, kihasználós nők nagy könyvében, mintha eleve erre ment volna. A pénzem persze jó volt… úgy van, egyedül az volt a jó. A legjobbkor.

Ő persze úriember — figyelitek, hogy a zaklatók, aljaskodók, Lilywhite becsődölt udvarlója is milyen gyakran úriember? –, ő ezt a pénzt nem emlegeti, eléggé meg van ütközve, hogy ezt, az én kis mocskos titkomat most megírtam, ő nem leplezett volna le.

Frissítés: leleplezett a mocsokoldalon. Én nem értem, miért támogat egy olyan blogot, ráadásul ennyi pénzzel, amelyik ennyire nem tetszik neki.

Hát ennyire fáj nekem, hogy valaki írogat, hát mit kell ezen ennyit rugózni, túlbonyolítani, ebben is férfigyűlöletet látni… Mondják sokan. Meglep, meg nem valami kellemes, de nem fáj, ez nem sérelemlista. Eligazításféle, inkább, sok minden kiderül az esetből. Az a célom, hogy elmeséljem, mi volt, mert rájöttem, nem tudjátok, noha mindig utalok rá. Fájdalom? Válság inkább önmagammal, hogy: engem így át lehet még a palánkon…? Amellett meggyőződésem, hogy ki kell tenni a fényre az ilyen televényt, az segít egyedül. Van bennem visszavágási szándék is, igen: mutassuk hát meg, milyen a virtuális tér, valakinek, aki abban óvatoskodva, rejtőzködve oson mindig, építi a mítoszt, és persze ezért nem kockáztat semmit, míg nekem, akinek tervei vannak, neve meg arca, ez vérre megy. De van benne szánalom is, mert nekem, nekünk jobb akkor is, mert mi jól vagyunk, nem fojtjuk mások macerálásába a frusztrációt, nem leskelődünk, és főleg, mert miénk a jövő: ez a blog és mindaz, ami belőle kinő, dúsan virul abban a távoli jövőben is, amikor az első ráncok megjelennek az arcomon. (…)

S hogy tipikus-e mint férfiviselkedés? Nagyon sok elemet épít be a készen kapottak közül, a genderfélékből, igen, amivel garantálhatja a fölényét, a kommunikációja is a férfias manipulációkat mutatja, a diadalmaskodása is, és bizony, az érzéketlensége is: a pszichopaták többsége férfi. De nem, nem tipikus, hála Istennek, ez nem tipikus.

A tanulság: trollt azonnal és szó nélkül irtani. Ez lesz az a hely, az az egyedülálló hely az interneten, ami nem átjáróház, ahol csak tiszta szívvel szólalhat meg, aki szeretne, és ahol nem fog az én munkámban gázolni meg a meglepően nívós közösségben vigyorogva rongálni az, akit pont ez az erő csábított ide, és, ne felejtsük el, aki imád, meg tetszik is neki az egész, élvezi, és pont ezért, hogy ezt ne kelljen belátni — az vereség volna! — akar megbüntetni és legyőzni, miközben szentül meg van győződve róla, hogy csak érvel, és olyasmire figyelmeztet segítőleg, amit én nem akarok látni, mert ő ilyen okos és segítős, csupa jóindulat.

Máskor is fontos, most, hogy ez a furcsa ember esélyt adott, hogy átlássuk az összefüggéseket: jó lenne nem bedőlni a rejtélyes ismeretlenek vagy félismerősök romantikus gesztusainak, nem bóknak venni a határátlépéseket, és ezt elmondani másoknak, a gyanútlanoknak, és figyelni az aggasztó jelekre, ha valaki tapad, minősítget, jobban tudja, nők között riszálja magát, teátrális gesztusokkal próbálja őket lenyűgözni, nem oszt meg magáról semmi érdemi információt, és egyszer csak ott áll valahol, ahol semmi keresnivalója. Én a magam részéről soha többé az utcánkba nyugodtan bejönni nem tudok, és mindez az én jó barom, buszvezetőtől pszichopatáig mindenkivel barátkozó, pedagógiai hajlamú énemnek köszönhető, én nem vagyok megjátszós lány!, meg a színesre csókolós, hepiendre kihegyezett hajlamomnak, aki szereti a szürkét, sárgát is, míg ezek csak a feketébe forduló vöröset, ez tett ennyire naivvá, az aszimmetriával szemben, és azzal szemben, amit évek óta jól tudok.

Eredetileg abejegyzés elején volt:

Na, mi van a blogon, hát az van, hogy sokan vagyunk, de kis helyen is, és hát kommentelés van, egész nap, egy élmény, meg szerkesztgetés, az nem annyira. Mire írnék bejegyzést, elájulok a fáradtságtól, és a témák, jó mondatok is elmúlnak belőlem, mert reagáló üzemmódban vagyok, de milyen jó! Függőség, mi más — lehetne drog is, meg evéskényszer, vagy alkohol. Egyik sem. Boldogságos, agypörgető. Nem eszem sokat, s ha közben eszem, mindig nagyon igényeset, nem ám csipsz. És jóval kevesebbet kávézom, a régi kicsiben főzöm, s abból egy nap háromnál nem több, de leginkább kettő. (Mondjuk az kétszemélyes. Vagy négy?) Ti mit esztek közben?

De ha írok, de ha írok végre, az micsoda élvezet. Mint kamaszként, mondom, ami jön, sodor, de akkor csak néztek, ma meg már az van, ami sosem volt, és annyira kínzott mindig, hogy olyasféléket írok, amilyen szövegeket magam is kedvvel olvasok. Öröm írni, nagyon inspiráltok, van egy szellemi szint itt, és csak egymásra licitálunk folyton, meg aztán befelé figyelni, követni azt, ami tényleg onnan való — mindez nagy ajándék, ez az, amit nem vehet el senki.

Kivirult egy-két kapcsolat blogkollégákkal (bloggerina NEM): itt van Laloba, Adél és Dézsa, három nagyon karakteres és fontos szereplője virtuális életem filmjének ama jelenetének, amelyben fortissimo a zene és fúj a szél, és ez valami olyan intenzív, hogy nem is tudom, á, hajnali háromkor nem lehet hasonlatokat íni, az pont olyan lenne, mint ikergödölyékkel kanasztázni Alsó-Csehországban.

Esküszöm-besküszöm, ahogy a fiam mondaná, de lehet, hogy tőlem tanulta, lesz tovább az egyenlőtlenség formái, ez már a tizennegyedik: aki igyekszik, és még a tizenötödik is: aki mindenhez ért, és az érvelési stratégiák, a hetedik: hát minden normális ember! A férfihang kedvenc érve egyébként. Aztán, lesz szó arról, szeretünk-e sárkányok lenni, illetve arról a felszabadító élményről, amikor találkozik a sok fura nő, aki mindig csak ütközött eddig — remetebál.

Valamint a hét főbűnben a bujaság jön, féltem tőle, mert egészen közeli ismerősök is olvasnak újabban, de aki dudás akar lenni… Remek inspiráció volt a punciszőr-vita.

*

Aztán, nagy, sosemvolt projektről álmodom én. Rendkívüli szellemi kapacitás van az olvasókban, és irodalmi vénájú jó néhányótok. El/újra szeretném olvasni veletek együtt részenként a következő könyveket:

Puskin: Anyegin

Flaubert: Bovaryné

Tolsztoj: Anna Karenina

Németh László: Iszony,

Závada Pál: Jadviga párnája (de jó, hogy emíltetted, die rote flora!)

Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban

, és megbeszélni a tanulságokat, nemiszerep-szempontból ízekre szedni a szövegeket. Legelőször is a Bovarynét, kis részekben, ha lehet, az új fordítást, és annak a sorozatnak a működőképessége alapján később a többit is.

Kérek tippeket, hogy volna ez jó, mit szeretnétek, és mikor legyen.

*

Továbbra is napi egy bejegyzés várható, a szoptató anyák és a dolgozó nép kedvéért hajnalban, fél hat körül, de van, hogy a hét végén kidőlök, és egy napig semmi, vagy hagyom, hogy pörögjünk tovább az előző napin, ha jól megy, és ezen felül kis hírekkel, aktualitásokkal, sajtólinkekkel szakítjuk meg olykor adásunkat.

Ne felejtsetek el feliratkozni a kommenteknél, ha érdekel a dévaj csevej (egyébként a főoldal bal sávjában az új hozzászólásokat, húszat láthatjátok, ennyi a maximum), és sajnos, nem lehet a hozzászólásokban keresni továbbra sem.

Est és könyv mondódik, legyen, lesz biztos. Nem? De. Néha azért mesét is olvasok a gyerekeknek, és kiviszem a kutyát. Meg kávét főzök.

vegyünk egy nagy levegőt

Ismét blogverseny, ezúttal nemzetközi. Nagyon tetszik benne a közösségi, tapasztalatcserés, egyes régiókra figyelmes jelleg.

Leírás.

Szavazni e-mail cím birtokában lehet, nem kell facebook! Április 15-ig.

Szavazz rám!

S én magyarul köszönöm meg!

bloggerina, szívem, bloggerina

Eldőlt a verseny.

Gratulálunk és rágcsáljuk a tanulságokat, telefonok, levelezőlisták, kommentek zsonganak, halványan felsejlenek ellenkampányok.

Bővebben…

a hetedik én magam lettem

Én itten hónapok óta lebegek, mézes-tejszínhabos-pezsgős a flow, hogy milyen csoda ez a blog, milyen sokan lettünk, és milyen igényesek az olvasók, mennyi történet érkezik, és egy-egy olvasó milyen fontossá tudott lenni. (Jelez a giccsérzékelőm: sajnos, a másik szemem sír közben, mert van a János utáni életünknek sok természetes és néhány váratlan nehézsége. Nem írok erről most, volt, hogy írtam ilyesmit, de azóta változott egy kicsit a blog, az irány, a témakör, és az olvasottság is.)

img_3006.jpg

Itt most köszönetet szeretnék mondani. Bővebben…

jövök föl

, mint a talajvíz, látszom, jó ez.

Bloggerina 2013 toplista

Nézzetek körül, érdekes médiaszociológiai jelenséggel és kiváló blogokkal találkozhattok. Rákattantam mégis.

Én… én lefekszem most három napig fél tízkor. Fogselymezek is. Semmi Milka éjjel. Én… én nem rágom többet a hajam. Jó leszek. Szépen táncolok holnap. A hetedik főbűn a jóra való restség, tudod!

Ezt csak úgy Szent Antalnak; nem szeretem a manipulációt. (Esetleg, ha nagyon profi.)

IMG_7052

(Tökmindegy a helyezés, nagy csalódások lesznek itt, mert a zsűri az első ötvenből választ egy fődíjast, és egy közönségdíjast, és semmi, de semmi nem köti őket ezen kívül. A fődíjas dögös laptopot és publikációs lehetőséget kap az nlc-n. A különdíjat a közösségkovácsolásért adják, laptop jár vele. Nem tartom kizártnak, hogy a munkabírás, a személyes varázs és az olvasóvonzó képesség dönt. Jó sokára dől majd el: a szavazás után egy hét csönd, mi blogolunk fesztelenül, meg kommentelünk tovább, viccesek leszünk, egyre meredekebb bejegyzések születnek, új olvasók százai érkeznek. Február 24-én döntenek, és március 1-jén lesz a díjátadó. Aztán pályázaton is indulok, és nyakunkon a Goldenblog.)