tanmenet, vagy mi

2013. március 20-iki bejegyzés.

Néha azon kapom magam, hogy olyasmire utalok itt a nagy (hét!) blogfejemmel, amit nem is tudtok, ami csak nekem magától értetődő. Néha írok szolgálati-blogügyi bejegyzéseket is, ez most tartalmas lesz, mert sok minden van.

Kulisszatitkok. Csak az olvassa, akit érdekel, igen poros a függöny.

A trolltéma.

Erről is kell írni, nagyon halogattam, de a helyzet elfajult, és a reakcióim néha nem érthetőek.

Amivel kezdeném: sokan mondogatják, hogy tilts csak ki, meg itt nem lehet ellenvéleményt megfogalmazni, és pont mi nem vagyunk elfogadóak, akik az elfogadásért “harcolunk”. Ez mondjuk elég röhejes egy teljesen egyértelmű, sötétből lődöző áskálódótól, és tényleg ilyen az internet: ő leírja a “véleményét”, én is az enyémet, meg bárki más — ilyenkor szoktak támadást és gyűlöletet emlegetni –, én meg ki is moderálhatom, mert ez az én blogom, és itt az lesz, amit én jónak látok.

De egyébként nincs nagyon alapja ennek, mindenféle elfér a blogon, még az is ittmaradt, aki szerint ledaráltam a férjem.

Nos, az ígért trollpolicy. Én nem szeretném ezt, hogy a kajánok kiprovokálják a kitiltást, és akkor lehet mondani, hogy nahát, én cenzúrázok, elhallgattatom őket, én vagyok a rossz fej. Szökőévben irtok csak trollt. Kitiltottam  a férfihangról érkezett provokatőrt, Hozzászóló/Felvilágosító/Tanácsadót, akinek már a nickjei is viszketnek, és aki a nemi erőszak–bíróság vitát erőltette, csak mondta, mondta az el sem hangzott érvekre a cáfolatot, hogy aztán boronghasson a vicces honlapon, hogy mennyire buták ezek a feministák; továbbá nagyon hosszú türelem és sokszori figyelmeztetés után a danibusz nevű időrabló és zavaros kommentelőt; és a megdöbbentő Idegen bajnokot, amikor nagyon behergelte magát, nőgyűlölő szövegeket ontott, és a kérések ellenére sem állt le. És egyszer, fél napra, indulatból egy nőt is.

Én innen novemberben nem moderáltam ki Minden Áront, csak kértem, hogy normális hangot használjon és tiszta szándékkal, ne oktatni jöjjön. Csak februárban moderáltam ki, Látogatóként, amikor elkezdett nyálcsorgatóan primitív dolgokat írni (szexről volt szó), meg újra mindenkibe belekötni.

A többieket be sem engedem, mert kamu az e-mail címük, agresszívak és gyűlölködnek, trágárak, rasszisták — ez mindenhol van, ilyen az internet stb., nem dúl fel, nem érzelmi kérdés.

De én hónapokkal ezelőtt azt hittem, ismerem egy kicsit ezt a rejtélyes valakit, ezt a Minden Áront (Vándor Sándor), aki itt és főleg a fb-n előbb csak lesett, aztán kedves volt, aztán manipulatívakat és hülyeségeket írt, aztán nem hagyott békén, végül pedig őrjöngött, és most engem hazugsággal vádol. Megbíztam benne mézesmázos korszakában, ez az igazság, ezzel élt vissza, és ez eléggé fejfalbaverős felindultság most, hogy ma — hétfő este írom ezt — a harmadik néven regisztrált a fészre utolsót vágni.

Troll az (def.), aki olyan módon lehetetleníti el és uralja a beszélgetést, hogy ott már megszólalni sincs kedve senkinek, és játssza a végtelenségig, a sorra érkező reakciók ellenére, hogy nincs itt semmi baj, neki ez a véleménye, de bezzeg én dühös vagyok, és végtelen magabiztossággal úgy viselkedik, mintha mi beszélgetnénk, és meg kellene fontolnom, amit mond.

Asszem nem troll, az elkedvetlenedő férfiolvasó nem troll, silentspring nem troll, ha idegesít is ez a fölényes, férfias különállásuk, az Én meg a Ti mesterséges kontrasztja, meg a nagy jó szándék, hogy ők engem kiegészítenek, árnyalnak, meg tükröt tartanak, miközben csak kotorásznak bennem, nem mondanak semmi lényegit, és számukra a beleokoskodásnak nincsen tétje. Nagyon nem szeretem az aszimmetriát és a manipulatív technikákat.

A feminizmust nem érteni, gyanakvással méregetni: teljesen érthető, nem lehet mindenki tájékozott. De a feminizmus ellen nyíltan dühöngeni a vállaltan feminista közegben, szitokszóként akasztani másra, az mindig trollság.

De térjünk vissza Minden Áronra/Vándor Sándorra/látogatóra és az ő feledhetetlen kötőjeleire. Én ezt az embert ismerem eredetileg, de csak virtuális közösségből, ahol Nobel-békedíjra esélyes módon küzdöttünk egy ügyért, ő volt az egyetlen férfi, ő volt a józan, racionális, és mindenre ráérő, rendkívül tevékeny és nagyvonalú, és, de csak négyszemközt, és nem csak velem, romantikus. És ami a döbbenet, hogy szaporodtak a jelek, és a többiek nem vették észre, hogy valami nem stimmel, és hiába szóltam aztán, nem hittek nekem, hanem az itt már tárgyalt módon magyarázták azok (nők), akik nem is tudták, mi történt, hogy hát istenem, nézzük benne a jót, nem veszélyes, minden férfi egy kicsit perverz, biztos impotens, viszont gazdag, és azzal tud segíteni. Én erre az elkenő (női) gyanútlanságra egyre jobban haragszom.

Emberünk pontosan tudja abból a közösségből, meg az itteni jelszavasakból, min mentem át novemberben, és nem restellte ezt az egészet végigcsinálni. Gyönyörű Nő vagyok, egy tragédia közepén, meg a gyászban, szegény, szomorú, gyenge — neki ez vérszag, és gondos részletekkel felrajzolja, milyen az ilyen nő, akit, ha olyan, szeret, és nagyon bedühödik, hogy nem olyan, de egyáltalán nem, és akármilyen is, nem neki olyan. Ambivalensen viszonyul: eleinte érdeklődik, okos, bókol és aggódik, ami hát jólesik az embernek még egy ilyen ki-tudja-kitől is. Sokszor átlépte a határaimat, de eleinte finoman, és az ember eltűnődik: én vagyok zaklatott, én akarok mindent a magam tetszése szerintire fordítani? Később felmerül a probléma: semmilyen módon nem lehet kapcsolódni ahhoz, aki csak engem figyel, beszéltet — bármilyen ismerősen otthonos is az ilyen közeledés –, magából semmit nem ad, körbebástyázza magát vasbetonnal, és jön és jön: vagy rámerőlteti az okoskodását — miközben tudja vagy tudhatná, ha figyelne: teljesen mást gondolok; dafke szembenáll, ez a lényeg –, vagy belemászik az integritásomba, aggódás, gyengédség, figyelem mind üres, mind csak eszköz, nem én vagyok a lényeg, hanem az ő diadalma, és ez az egész, mint emberi viszony nincs, nem tud lenni. ÉS Ő EZT NEM ÉRTI, mint színvak a mályvát.

Aztán elfajult a dolog, minél jobban kértem, annál kajánabbul szorított, hazugnak nevezett, zavaros üzenetekkel próbált elbizonytalanítani és üldözött, beléptem 11.01-kor és ott követelőzött 11.03-kor, hogy na, nem válaszolok? Szembesített és számon kért, felelősségre vont, de közben még mindig értékes, amit csinálok, előttem a jövő, szép vagyok, tehetséges, sok minden van bennem, valamint legyek lágyabb és nőiesebb. Szerinte ez az érzelmek nyílt kimutatása, nem zaklatás, és minden nő erről álmodik titkon: végre egy ilyen férfi! — a rózsákra adott reakcióik után mondjuk elgondolkodtatott, hogy csak én vagyok ilyen csodabogár (én egyébként nem mentem el arra a találkozóra, ahová a titokzatos férfiú a virágokat küldte).

Úgy képzeli valahogy: ha mindenki abban a közösségben azt mondja, hogy ez, amit velem csinál, nem zaklatás, ez érzelem, ártalmatlan, romantikus, ha ő megnyerte a többiek szimpátiáját, akkor ezt kvázi megszavazta a nép, akkor ez úgy van, neki van igaza, az én kérésem, hogy álljon le, semmis, én vagyok a hisztérikus és túlérzékeny, paranoid, ő tehát nyomulhat tovább. Nem állom meg, hogy becsatornázzam ezt is a Tipikus nevű kanálisba. Erről már sokat írtam: ezt, hogy nekem hol a határom, én mit szeretnék, nekem mi probléma, mi esik rosszul, nem mások fogják megmondani, ez nem így megy, egyébként pedig pontosan ezzel az érveléssel hivatkoznak normákra meg kívánatos viselkedésre társadalmilag, így terelgetnek börtöneink felé, és így relativizálják a bántalmazottak és megnyomorítottak valóságát is: neki az nem eshet rosszul! Nem azért ütöttem meg, hogy fájjon, hanem hogy észhez térjen végre.

Máskor viszont szánalmasék logikájával hivatkozik arra, hogy ez az internet, és majdnem bedőlünk neki, ahogy áttolja a felelősséget (a “hát mit csináljak, ha miniszoknyában voltál”-logikával):

A virtuális tér nyitott-szabad-nem kell meghívás, hogy belépj-ha ott vagy jönnek-mennek-megnéznek-megszólnak–meggyűlölnek-megunnak-megszeretnek-oda-vissza ,a jelenlét maga a meghívó. Kár ezt akár privilégiumnak-akár jognak tekinteni. Lehetőség.

, leírva ezzel pontosan a saját viselkedését, hogy ő mennyire tapad ide.

Nagyon érdekes az egész intellektuális szempontból. Mert okos érvekkel megmondja, de hihetetlenül lehengerlően, hogy ha én demokrata vagyok, akkor azt az ő demokráciadefiníciója szerint kell gondolnom, az úgy van (nem ám Bibó), hogy annak van igaza, akinek igaza van (ez azt jelenti, hogy neki, mert ő annyira okos), bárhol, akár bloggerként, akár hozzászólóként — így tagadja az illetéktelenség, az udvariatlanság, a zavaró nyomakodás és a nevetségesség vádjait (tényét). Nem, olyan, hogy különböző szempontok, vagy párhuzamosan létező, eltérő, de egyformán érvényes nézetek, vagy egyrészt így, de másrészt viszont úgy, olyan számára nincs, igazság van, amit meg kell mondani — ő mondja meg –, és akkor az GYŐZ. Jó vigyázni a hittérítőkre jellemző dühhel (sálálá, még aláhúzza, de jön a helyesírási kisreform, már írhatom így is, én, a /ch/ ejtő). És hullanak a tanácsok, azt írja, ne zavarjon. Ne is reagáljak rá. Vagy akár el se olvassam. Hát miért olvasom el? A blogomon a kommentet, tényleg, miért?

És a nulla jóhisezműség a hatalmas jóindulat közepette. Folyton azzal vádol, hogy hazudok. Kifigyeli az icipici bagatellt, hogy valakinek fennakadt a hozzászólása, ezért megírta még egyszer. Az az egy mondat őellene és neme ellen támadás (a hajótöröttes), és azt kétszer is kiengedtem! Én azt mondtam: fennakadt, aztán kétszer jelent meg. Hazudok. Hiszen nem szóról szóra ugyanaz a két komment!

És itt keresgél, látom a keresőkifejezéseit, turkál, bizonyítékokra vadászik májusi bejegyzésből, idéz, szembesít, nem nyugszik, húszsoros fb-kommentek egymás után.

Megdöbbent, mindig túlmutat az elképzelhetőn, és még ez is érdekesebb, mint amennyire elkeserítő, alakul belőle a regényfigura, figyelem, mit csinál.

Nem ússzuk meg azt sem, hogy “pont úgy viselkedsz, mint ami ellen harcolsz”. Ha én nem hallgatok párás bociszemekkel, az már agresszió, és számára valami egészen érthetetlen, hogy majdnem fél évvel az első furcsa megnyilvánulásai után már nem vagyok türelmes sem — de még mindig nem tiltom ki.

Azt is írta még novemberben, miután a fenekemet ábrázoló fotó alá kommentelt: kék-kéje-kéne, mert ő ilyen őrületes nagy művész ám, hogy: aki nem szeretné, hogy a fenekéről beszéljenek, az ne beszéljen a fenekéről. Jánosnak, aki fotózott, még elmeséltem ezt, ezt a döbbenetet, hogy hogyan süllyedhet valaki idáig. És tényleg nem értette ez a mi trollunk, akinek öndefiníciója, hogy ő micsoda úriember és világfi, hogy az ő egyedüli felelőssége az, hogy milyen indíttatással reagál bármire, mint ahogy én sem mustrálgatom és gusztálom az ő fotóit (ne feledjétek: őt soha senki nem látta, ő álnév, az ő kiléte nem fedhető fel, ő Oz, a nagy varázsló, csak rejtőzködve megy a konferenciára is), őt semmi sem jogosítja fel a nyilvános nyakambalihegésre. Láthatólag ő tényleg azt hitte, hogy az neki személyesen felkínálkozás, hogy akkor ez egy ilyen nő.

A troll iszonyú magabiztos, borzasztó fontosnak, kiemelt szerepűnek gondolja magát. A nő erős, leszarja, hogy ki mit mond irigységből vagy butaságból, fiatal, jól érzi magát, és akkor neki az vörös posztó. Meg kell leckéztetni az ilyet!

Az is nagyon trükkös, amikor nem nyíltan mondja meg, hogy nem tetszik neki valami, és nem is érvel, hanem elkezdi játszani atyáskodva, hogy ő nekem jót akar, ő kívülről lát engem, és tanácsokat ad, az én érdekemben, “segít”. Kis hízelgéssel: ne cenzúrázz, ez nem méltó hozzád, te ennél több vagy. (Kilóg az önérdekvédelem lólába.) Megmondja, hogyan lehetnék olyanabb, amilyennek ő akar engem látni. Nem érdekli, hogy én nem akarok olyan lenni. Vagy hogy hogyan juthatna el többekhez (azokhoz, akiket nem fitymál le úgy, mint az itteni gőzkiengedős háziasszonyokat, a hozzá hasonlókhoz — férfiakhoz? egyet nem értőkhöz? nem tudom) a blogom mondanivalója, amihez azt kéne, hogy egészen máshogy gondolkodjak, írjak, úgy, ahogy nem fogok, úgy, aminek a leleplezésére indult a blog. Ez tényleg nem bonyolult összefüggés. Bűnömül rója fel, hogy — szerinte — engem csak nők olvasnak (még én sem tudom, a hallgató tömegben ki nő, ki nem! a fész statisztikája szerint kétharmad–egyharmad), csak nők lájkolták a nőnapi interjút (számolja a lájkokat, félnaponta közöl adatot, és mérkőzésnek nevezi a nő-férfi lájkarányt). Tegyek ellene, álljak át a másik oldalra, higgyem el, csak nyerhetek! És a WTF: ne gyűlöljem ennyire! Legyek megértő!

Csak a szomorúság. Már nem is döbbenet.

Egyáltalán nem tudja, én kiknek szánom a blogot, mit akarok vele: őt zavarja, neki kényelmetlen, tehát nekem változtatnom kell. Hogy a többieknek tök jó így — szerinte olcsó és könnyű, amitől népszerű lett –, és pont attól, amiért neki oly kényelmetlen, “dühödt” meg “vicsorgó”, az nem jut eszébe. Folyton tulajdonít, olyasmit, amiről meg sem kérdezett és nem is hallja meg, ha elmondom, hogy nekem nem ugyanaz a szempontom (például muszáj “cenzúráznom”, és ez nem antidemokratikus, hanem kikerülhetetlen, ha nem akarok trágyadombot a blog helyén), akkor is erőlteti tovább: hidd el, érdemes lenne, közben mézesmadzag-bókok, tökéletes ellentmondásban a részletesen bírált kártékonyságommal: egyedülálló és fontos a blogod. (Még ilyeneket is mondok, csak hallgass rám.)

És nincs menekvés, mindig leleplezi magát, a nagy jóakaratban egyszer csak összegyűjti, miket mondtam neki, hogy tolakodó-túlzó-zaklat-határátlépő-kaján, és odaírja, a szadisták gúnyjával: -jajistenem-végem. Amikor a kötőjelek sokasodnak, tobzódik a vérszomj. Állítása szerint még tizenhárom blogon “vitázik” hasonlóképpen.

Két hónapra egyébként leállt, aztán úri gesztust gyakorolt (pénzt adott nekem, amikor megszorultam, és egyben a nagyon határozott szándékom ellenére kinyomozta a címem), egy kis udvariasság e-mailben, semmi bántás, kigyógyult? és milyen rendes!, aztán pedig a behajtása az adománynak: az itteni egyre fokozódó feszültségkeresés, majd a kitiltása után az az ámokfutás a facebookon, amelyet többen döbbenten olvastunk, ütés-vágás mindenkinek reflexből, zavaros párhuzamok, szójátékok, agresszív fölényeskedés és buta vádak, érveim helyt nem állóságáról, férfigyűlöletről, a traumáinkról, az én vezérszerepemről és a sok ostoba háziasszony kommentelőmről, akik szépen visszamennek engedelmes feleségnek, miután itt kiengedték a gőzt.

A konferencia, és ahogy elárulta magát az ott látott idézet felemlegetésével, és dühös lett, hogy lelepleztem, hogy ott volt, de még meg is kérdezte, miért nem mentem akkor oda hozzá. Én is így néztem erre, mint most ti. A határaim ismételt, képzelhetőnél is durvább átlépése, a leállíthatatlansága olyan, mint valami rémálom, és amire nincs mentség, legfeljebb az, hogy sajnos, embertársaink négy százaléka, ha jól emlékszem a döbbenetes publicisztika adatára, a mások érzései, szenvedése iránti tökéletes érzéketlenséggel egyedül a felülkerekedést, a hatalmat vadássza, bármi áron. Van, amelyik csak vigyorogva kellemetlenkedik, és elvan a maga tompa köreiben, másokat viszont az újságok címlapján tesznek világhírűvé nagy fekete betűk.

Itt van erkölcsileg a feladat: vissza kell adni a pénzét. Csakhogy nincs kinek, mert  nem akar lebukni, nincs arc, nincs cím, nincs név, csak IP cím és egy gépesre torzított hangú üzenet. És a másik, hogy az nem úgy van, hogy pénzért engem lehet zaklatni, csak pénz nélkül nem, semmi összefüggés, nagyon sok pénzért sem lehet, az eltartott, anyagilag függő feleséget sem lehet, sőt. (Vagy tucatszor kínált pénzt, de szerinte a kávémeghívással én prostituálom magam. Ha ő adja, oké, ha én kérem, gáz — ismét a kontroll.)

Gyűlik a fejezet az anyagias, kihasználós nők nagy könyvében, mintha eleve erre ment volna. A pénzem persze jó volt… úgy van, egyedül az volt a jó. A legjobbkor.

Ő persze úriember — figyelitek, hogy a zaklatók, aljaskodók, Lilywhite becsődölt udvarlója is milyen gyakran úriember? –, ő ezt a pénzt nem emlegeti, eléggé meg van ütközve, hogy ezt, az én kis mocskos titkomat most megírtam, ő nem leplezett volna le.

Frissítés: leleplezett a mocsokoldalon. Én nem értem, miért támogat egy olyan blogot, ráadásul ennyi pénzzel, amelyik ennyire nem tetszik neki.

Hát ennyire fáj nekem, hogy valaki írogat, hát mit kell ezen ennyit rugózni, túlbonyolítani, ebben is férfigyűlöletet látni… Mondják sokan. Meglep, meg nem valami kellemes, de nem fáj, ez nem sérelemlista. Eligazításféle, inkább, sok minden kiderül az esetből. Az a célom, hogy elmeséljem, mi volt, mert rájöttem, nem tudjátok, noha mindig utalok rá. Fájdalom? Válság inkább önmagammal, hogy: engem így át lehet még a palánkon…? Amellett meggyőződésem, hogy ki kell tenni a fényre az ilyen televényt, az segít egyedül. Van bennem visszavágási szándék is, igen: mutassuk hát meg, milyen a virtuális tér, valakinek, aki abban óvatoskodva, rejtőzködve oson mindig, építi a mítoszt, és persze ezért nem kockáztat semmit, míg nekem, akinek tervei vannak, neve meg arca, ez vérre megy. De van benne szánalom is, mert nekem, nekünk jobb akkor is, mert mi jól vagyunk, nem fojtjuk mások macerálásába a frusztrációt, nem leskelődünk, és főleg, mert miénk a jövő: ez a blog és mindaz, ami belőle kinő, dúsan virul abban a távoli jövőben is, amikor az első ráncok megjelennek az arcomon. (…)

S hogy tipikus-e mint férfiviselkedés? Nagyon sok elemet épít be a készen kapottak közül, a genderfélékből, igen, amivel garantálhatja a fölényét, a kommunikációja is a férfias manipulációkat mutatja, a diadalmaskodása is, és bizony, az érzéketlensége is: a pszichopaták többsége férfi. De nem, nem tipikus, hála Istennek, ez nem tipikus.

A tanulság: trollt azonnal és szó nélkül irtani. Ez lesz az a hely, az az egyedülálló hely az interneten, ami nem átjáróház, ahol csak tiszta szívvel szólalhat meg, aki szeretne, és ahol nem fog az én munkámban gázolni meg a meglepően nívós közösségben vigyorogva rongálni az, akit pont ez az erő csábított ide, és, ne felejtsük el, aki imád, meg tetszik is neki az egész, élvezi, és pont ezért, hogy ezt ne kelljen belátni — az vereség volna! — akar megbüntetni és legyőzni, miközben szentül meg van győződve róla, hogy csak érvel, és olyasmire figyelmeztet segítőleg, amit én nem akarok látni, mert ő ilyen okos és segítős, csupa jóindulat.

Máskor is fontos, most, hogy ez a furcsa ember esélyt adott, hogy átlássuk az összefüggéseket: jó lenne nem bedőlni a rejtélyes ismeretlenek vagy félismerősök romantikus gesztusainak, nem bóknak venni a határátlépéseket, és ezt elmondani másoknak, a gyanútlanoknak, és figyelni az aggasztó jelekre, ha valaki tapad, minősítget, jobban tudja, nők között riszálja magát, teátrális gesztusokkal próbálja őket lenyűgözni, nem oszt meg magáról semmi érdemi információt, és egyszer csak ott áll valahol, ahol semmi keresnivalója. Én a magam részéről soha többé az utcánkba nyugodtan bejönni nem tudok, és mindez az én jó barom, buszvezetőtől pszichopatáig mindenkivel barátkozó, pedagógiai hajlamú énemnek köszönhető, én nem vagyok megjátszós lány!, meg a színesre csókolós, hepiendre kihegyezett hajlamomnak, aki szereti a szürkét, sárgát is, míg ezek csak a feketébe forduló vöröset, ez tett ennyire naivvá, az aszimmetriával szemben, és azzal szemben, amit évek óta jól tudok.

Eredetileg abejegyzés elején volt:

Na, mi van a blogon, hát az van, hogy sokan vagyunk, de kis helyen is, és hát kommentelés van, egész nap, egy élmény, meg szerkesztgetés, az nem annyira. Mire írnék bejegyzést, elájulok a fáradtságtól, és a témák, jó mondatok is elmúlnak belőlem, mert reagáló üzemmódban vagyok, de milyen jó! Függőség, mi más — lehetne drog is, meg evéskényszer, vagy alkohol. Egyik sem. Boldogságos, agypörgető. Nem eszem sokat, s ha közben eszem, mindig nagyon igényeset, nem ám csipsz. És jóval kevesebbet kávézom, a régi kicsiben főzöm, s abból egy nap háromnál nem több, de leginkább kettő. (Mondjuk az kétszemélyes. Vagy négy?) Ti mit esztek közben?

De ha írok, de ha írok végre, az micsoda élvezet. Mint kamaszként, mondom, ami jön, sodor, de akkor csak néztek, ma meg már az van, ami sosem volt, és annyira kínzott mindig, hogy olyasféléket írok, amilyen szövegeket magam is kedvvel olvasok. Öröm írni, nagyon inspiráltok, van egy szellemi szint itt, és csak egymásra licitálunk folyton, meg aztán befelé figyelni, követni azt, ami tényleg onnan való — mindez nagy ajándék, ez az, amit nem vehet el senki.

Kivirult egy-két kapcsolat blogkollégákkal (bloggerina NEM): itt van Laloba, Adél és Dézsa, három nagyon karakteres és fontos szereplője virtuális életem filmjének ama jelenetének, amelyben fortissimo a zene és fúj a szél, és ez valami olyan intenzív, hogy nem is tudom, á, hajnali háromkor nem lehet hasonlatokat íni, az pont olyan lenne, mint ikergödölyékkel kanasztázni Alsó-Csehországban.

Esküszöm-besküszöm, ahogy a fiam mondaná, de lehet, hogy tőlem tanulta, lesz tovább az egyenlőtlenség formái, ez már a tizennegyedik: aki igyekszik, és még a tizenötödik is: aki mindenhez ért, és az érvelési stratégiák, a hetedik: hát minden normális ember! A férfihang kedvenc érve egyébként. Aztán, lesz szó arról, szeretünk-e sárkányok lenni, illetve arról a felszabadító élményről, amikor találkozik a sok fura nő, aki mindig csak ütközött eddig — remetebál.

Valamint a hét főbűnben a bujaság jön, féltem tőle, mert egészen közeli ismerősök is olvasnak újabban, de aki dudás akar lenni… Remek inspiráció volt a punciszőr-vita.

*

Aztán, nagy, sosemvolt projektről álmodom én. Rendkívüli szellemi kapacitás van az olvasókban, és irodalmi vénájú jó néhányótok. El/újra szeretném olvasni veletek együtt részenként a következő könyveket:

Puskin: Anyegin

Flaubert: Bovaryné

Tolsztoj: Anna Karenina

Németh László: Iszony,

Závada Pál: Jadviga párnája (de jó, hogy emíltetted, die rote flora!)

Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban

, és megbeszélni a tanulságokat, nemiszerep-szempontból ízekre szedni a szövegeket. Legelőször is a Bovarynét, kis részekben, ha lehet, az új fordítást, és annak a sorozatnak a működőképessége alapján később a többit is.

Kérek tippeket, hogy volna ez jó, mit szeretnétek, és mikor legyen.

*

Továbbra is napi egy bejegyzés várható, a szoptató anyák és a dolgozó nép kedvéért hajnalban, fél hat körül, de van, hogy a hét végén kidőlök, és egy napig semmi, vagy hagyom, hogy pörögjünk tovább az előző napin, ha jól megy, és ezen felül kis hírekkel, aktualitásokkal, sajtólinkekkel szakítjuk meg olykor adásunkat.

Ne felejtsetek el feliratkozni a kommenteknél, ha érdekel a dévaj csevej (egyébként a főoldal bal sávjában az új hozzászólásokat, húszat láthatjátok, ennyi a maximum), és sajnos, nem lehet a hozzászólásokban keresni továbbra sem.

Est és könyv mondódik, legyen, lesz biztos. Nem? De. Néha azért mesét is olvasok a gyerekeknek, és kiviszem a kutyát. Meg kávét főzök.

217 thoughts on “tanmenet, vagy mi

  1. Csak futva olvasva munkába rohanás előtt. Németh László: Iszony! – az alap. Sírtam, mikor magyar faktra kellett olvasnom, pedig férfi még akkor nem érintett. Annyira éreztem mégis “azt”, olyan intenzíven, mintha az egész nőség forogna bennem ezet évek óta.
    Közös elemzés- hurrá!
    És boldogságkereső a nők, akiket a hímsoviniszta írójuk nem tudott érteni, felfogni, vagy legalább ott, a tollheggyel megkérdezni: Miért? Hát inkább megölte- szenvedtette őket. Mert a nő ne keresse. Ne akarja.
    Megtisztelő, hogy írva vagyok. Nekem hasonlóképp inspiráló, előre vivő kapcsolat. Vajon férfitől kaphat- e a nő ilyesfélét? Csak kérdem…

    • Nekem Németh Lászlótól a Gyász volt a megrendítő és talán életemben az első igazi aha!-élmény, mert én is épp bele voltam fagyva egy ilyen pózba, megjátszós típusú tiniként, és anyukámtól kaptam a könyvet, amely úgy térített magamhoz, mint egy vödör hideg víz.

      • Hú, mindettő jöhet, nekem az Iszony volt az első, és már vagy ötször elolvastam, de szívesen újraolvasom, ha lesz, akkor a Gyászt is szívesen

  2. A közös olvasással régi álmom teljesül majd. Évek óta kerestem könyvklubot, olvasókört, de megfelelőt nem találtam. Középiskola óta nem beszéltem senikvel irodalomról, nem vagyok irodalmár, csak kapcsolódásra éhes könyvbarát. Köszönöm, hogy itt lehetőség lesz rá.
    A választás nagyon jó, várom őket. És a Kő hull apadó kútba, jajj ez is nagyon jó!

    • Az első mondatom után azt hittem, megbolondultam, és mégis elküldtem azt a kommentet, amit nem, csak akartam. 🙂 Szintén évek óta fáj a fogam ilyenre, láttam egyet működni, és irigykedtem, az egyetemi szemináriumok ugyan enyhítettek valamit az éhségen, de ott néha túl gyorsan kellett habzsolni, túl sokat és sokfélét kellett néha egyszerre emészteni, az rontotta az élvezetet kicsit. Azóta pedig csak A Jane Austen könyvklub jut DVD-n, hogy fájjon a szívem kicsit (láttátok?).
      Ez pedig milyen jó lesz, nagyon várom! Nekem a Jadviga volt az utóbbi évek egyik kedvence, de jó lesz újra elolvasni! Utána nagyon kemény book hangover is volt: http://www.tumblr.com/tagged/book%20hangover
      Ami még eszembe jutott, és illene a sorba, az Plath-tól Az üvegbura. Sokat eszembe jut, mióta ide járok. És hadd mondjam el megint: nagyon jó itt, köszönöm!

  3. olvastam róla, hogy a munkahelyeken az együtt dolgozó nők egy idő után egy időben menstruálnak. scifi! mindenesetre ez hét nálam is a cérnaszakadás hete.
    nagyon elég a faszkalapokból

    • Mi csak hárman ültünk egy irodában, és tényleg így volt!
      Érdemes lenne Szabó Magda könyvekkel is foglalkozni, tudom, hogy volt már róla szó. Annyira irritál, hogy a kemény, erős, sorssal szembeszálló nőalakjai belül valahol mind azon nyüszítenek, hogy jaj, mennyivel jobb a cuki köténykében a házi tűzhelyet védő asszonykáknak…

      • Köszönjük a mondatot. ha valami: Pilátus. Nekem már sajnos viszket Szabó Magda, pedig sokáig a “hogyan csinálja ki a férfiuralt bölcsészkar a magas irodalom női művelőit” téma főszereplője volt ő nekem.

        • Pont tegnap fejeztem be a Pilátust. Ez volt a tizenkettedik újraolvasàsom, de sajnos mára elmúlt a szerelem, idegesíteni kezdett. A koràbban kerekre csiszolt mondatait modorosnak, a tájszavait póznak, az erkölcsi rendj könyörtelen önhittségnek látom, úgyhogy inkább nem olvasom, mert ledől a bálvány.

          • A Freskót nagyon szeretem, de már régóta sci-fiként olvasom… A Pilátus mindig halálra idegesített, viszont a Danaidában azért szépen levezetődik, ahogyan lehull a lepel a biedermeier házi idillről, még valamit bele kellett volna tennem, hogy teljes legyen a képzavar 🙂
            Updike: Gyere hozzám feleségül is a témába vágna.

  4. Bovarynét éppen olvasom, de nem tudom, milyen fordítás. Jadvigát nemrég olvastam újra, nagyon más élmény volt. Nem ismerem a tempótokat olvasásban, de megpróbálom majd követni én is.
    Trollok: nagyra értékelem, hogy amolyan falként visszavered őket.

  5. Hiánypótló ötlet az együttolvasás, magamban lelkendezek. De jó lesz.

    Várom a regényt ezzel az elvakult karakterrel, aki amúgy gyanúsan hasonlít a “nagyon szerelmes” férfira. Kár azért a sok feszültségért, amit ez a történet gerjesztett neked, viszont tényleg tanulságos a dolog. Én magam rendkívül, szinte a hülyeségig naiv vagyok, bár a mindenkivel-barátkozós jelleg nélkül (végletesen introvertált is vagyok), és még így is jött már szembe hasonló történet. Örülök, hogy leírtad. És a végeredménynek is. Jó lesz nyugalmasan beszélgetni.

    • “hülyeségig naiv vagyok” én is, én is! 🙂 és nem, azért se tud elmúlni, kinőni már késő, ezt valahol nagyon beprogramozták.

      Már olyan rég olvastam! Mivel kezdjük és mikor? 🙂

  6. Nagyon várom az együtt olvasást, most láttam a Bovarynét és még kavarog (régen olvastam is, de tartok tőle, most egész mást gondolok róla.)

  7. Komolyan csodálom Éva türelmét. Én az első (na jó mondjuk második) olyan hozzászólás után törölnék mindenkit, aki például alap dolgokon vitatkozik (mondjuk vitatja a nőket ért hátrányos megkülönböztetést vagy a nőket ért erőszakot). Vagy a blog írójára ill. a többi kommentelőre úgy általában, ezen szavak bármelyikét is használja: agresszív, férfigyűlölő, indulatos, fröcsög, stb. Velük kapcsolatban ilyen elvárásokat fogalmaz meg, hogy legyenek már: engedékenyebbek, lágyabbak, nőiesebbek (ezért külön péklapát), szelídebbek, stb.
    Arra meg tényleg nem találok szavakat, amikor megkérnek valakit, hogy álljon le a nyomulással, erre kijelenti, hogy nem fogja tenni, mert ő azt nem tartja annak, vagy mert ez szerinte kellemes annak, aki azt kéri, hagyja abba? Ez a másik kérésének, érzésének teljes ignorálása, az elmebetegség egy fajtája szerintem. Nagyon ijesztőnek tartom.

    • és félelmetes, hogy az arctalanság mögött rejtőzködő túl sokat tud róla, fenyegetően és ajtóstól nyomul rá… a jelenség, amit É. felvázolt, sűrűn emlékeztetett a Robert D. Hare könyvében (Kímélet nélkül) olvasottakra. én beleborzongtam.

      • Szerintem meg kimeríti a zaklatás fogalmát. Ijesztő. Szerintem e zéró tolerancia a megoldás, de hát én indulatos vagyok
        (és akkor mi van, hö.) 🙂

      • Igen, ez szerintem is nagyon ijeszto. Ez a fajta rogeszme es rosszindulat, joindulatba burkolva, alcazva… tobbszori ujraregisztracio… miert allna le “csak ugy”, mert Eva megkeri szepen?
        Lehet valamit ez ellen tenni, hogy ne jojjon ujra es ujra?

        • Persze, nincs semmi gond, csak meg akartam érteni, mint mindent. Az első hozzászólást feltartja a rendszer, nem engedem be.

          Most is megy a móka. A saját blogomon azt kellene igazságosan beengednem, hogy szerinte hazudok. Mindent ki lehet magyarázni, másik szemszög, szükségem volt a pénzre, ő nagyon is rendes ember stb., csak azt nem: ha KÉREM, hogy hagyja abba, miért erőlteti? Mert IGAZA van, és ő fog engem észhez téríteni. Na, ez a pszichiátria.

      • Nem kell félni, mert találkozni nem akar, mert ő Fantom, Nem Akar Lelepleződni, baromi ideges, ha rájönnek, hogy ott volt a konferencián, amúgy meg Karitatív. Ez aztán fel is jogosítja a másik gúnyolására, molesztálására, ördögi technikákra, minősítgetésekre (a csúcs mégis az volt a jelszavas elolvasása után: “te már nem vagy szerelmes a férjedbe”, gratulálunk), beszélgetések szétdúlására, hús körül légyszerű rajzásra, odaszarásra, inszinuálásra, gyanútlan, de cseppet sem nyeretlen kétéves barátnőmtől címem kiszedésére (hogy kértem a békedíjas csoport tagjait, ne adják meg, semmilyen körülmények között!).

  8. Nagyon örülnek a közös olvasasnak es elemzesnek.
    Ljudmila Ulickajat ajanlanam. Az eletmüvesznöket, vagy A vidam temetest, vagy barmelyik könyvet, amiben vannak karakteresebb nöi szereplök.
    Esetleg Alberto Moravia: Egy asszony meg a lanya.
    Vagy Szilvasi Lajostol az Egymas szemebent, az Ott fenn a hegyent, vagy a Hozomanyt.
    Mindegyiket mas-mas okbol lenne erdekes közösen olvasni.

  9. Hú, ez a troll tényleg ijesztő, nem tudtam, hogy ennyire belefolyt az életedbe, de hogy nincs jobb dolga??? És köszi a leírást, nyitottabb szemmel járok, próbálok nem naív lenni…

    Könyvklub szuper ötlet, Bovarynét nagyon rég olvastam, alig várom!!!

  10. “miénk a jövő: ez a blog és mindaz, ami belőle kinő, dúsan virul abban a távoli jövőben is, amikor az első ráncok megjelennek az arcomon.”
    Évus, egészen meg vagyok hatva.

  11. Köszi ezt az írást, bevallom eddig kicsit hülyén éreztem magam troll-témában, sok utalást nem értettem, nem tudtam ti honnan veszitek, amiket írtok, elolvastam az utalt írásokat (mármint itt a blogon régebbieket kommentestül), mégsem állt össze egy kép. De így már minden világos, most úgy érzem mintha befogadtak volna egy társaságba, hogy az eddig mindenki által tudott és evidenciaként kezelt dolgokba is beavatódtam.

    Ez az együtt olvasás nagyon jó ötlet, évfolyamvezetőnk próbálkozott ezzel az egyetemen, de nem jött össze, a többiek nem olvastak (nem akkor, vagy azt, amit aztán megbeszéltünk volna), én sajnáltam, de hát ezt csak saját akaratból és jókedvvel lehet.

    Szabad megjegyezni, hogy ebben az írásban találtam több elütést (helyesírási hibát?), amit eddig egyik írásodban sem. Kérésre pontosítok is, de csak ha érdekel

  12. Ez a régi fordítás, az Ambrus Zoltáné, és ez még az öreg Bovary – csodálkozunk, hogy a kicsi fia olyan lett, amilyen?
    “A felesége valamikor őrülten szerette Bovary urat; valóságos szolgálójává lett, ami férjét csak még inkább elidegenítette tőle. Fiatal korában vidám, közlékeny, kedves teremtés volt szegény, de ahogy megöregedett – hasonlóan a levegőn felejtett borhoz, amely megeczetesedik – házsártos, nyafogó, ideges vénasszony lett belőle. Annyit szenvedett – s eleinte szótlanul – mikor látta, hogy férje minden szoknyának utána szalad s minduntalan részegen, fáradtan jön haza, késő éjjel, az Isten tudja honnan! Később a büszkesége fellázadt. Nem sírt többé s nem veszekedett. Elhallgatott, lenyelte dühét, és stoikusan viselte sorsát mindhalálig. Különben nem is ért volna rá férjével vitatkozni; egész nap lótott-futott, mindig volt valami dolga. Ő járt az ügyvédekhez, a bírósághoz; ő tartotta nyilván a kötelezettségek lejáratát, s ő eszközölte ki a sok halasztást; otthon pedig varrt, mosott, vasalt, ügyelt a munkásokra, fizette a számlákat, míg
    Bovary úr, nem törődve semmivel a világon, s belesüppedve világgyűlöletből fakadt álom-kórságába – melyből koronkint csak azért ébredt fel, hogy kellemetlenségeket mondjon a feleségének – nyugodtan pipázott a tűzhely mellett, s bele-bele köpött a hamuba.”
    Anyósom meg apósom? De honnan ismerte őket Flaubert?

  13. Az olvasokor szuper otlet, Az iszonyt alig varom, addig nem kezdem el, de mar nagyon nagyon 🙂 Viszonylag gyorsan olvasok, remelem tudom tartani a tempot.

  14. A trollod a “tünetek” alapján nem pszichopata, hanem borderline vagy nárcisztikus személyiségzavara van. Ez egy kicsit jobb, kicsit rosszabb, mint ha pszichopata lenne. Részvétem miatta, és – bár nem szeretnék okoskodni – ha helyes, amit érzek-gondolok, akkor csak a teljes elzárkózás használ ellene. Mindaddig, amíg reagálsz rá, amíg foglalkoztat, amíg érteni akarod, addig ott marad neked, újra és újra eltűnve majd felbukkanva, mindig más oldalról közelítve az érzékenységeidet.

      • “felhívhatnálak telefonon,, hogy elmondjam-aljas rágalmakat írtál .” = Megtehetem, mert tudom a számod, te meg nem. Mindent tudok. Mindenre van időm. Én nem kockáztatok semmit, mert én nem is vagyok, csak IP cím és egy torzított hangú üzenet névtelen számról. Én vagyok a titkos lovag. Rendkívül férfias és etikus, mondhatom.

        Basszus, bizonygatta nekem annak idején, hogy mit hazudok, a Költő utca 17-ben lakom. (az a Jókai-villa)

          • “felhívhatnálak telefonon,, hogy elmondjam-aljas rágalmakat írtál .” = Megtehetem, mert tudom a számod, te meg nem. Mindent tudok. Mindenre van időm. Én nem kockáztatok semmit, mert én nem is vagyok, csak IP cím és egy torzított hangú üzenet névtelen számról. Én vagyok a titkos lovag.

            Megteheti, mindent tud, de o nincs is…
            Szerintem is felelmetes…
            Bar amelyik kutya ugat…csak nem harap…

        • IP címet természetesen a rendőrség hónapokra visszamenőleg is lenyomoz és kiad, amennyiben feljelentés megy. Véletlenül se töröld véglegesen az üzeneteket.
          Ez ellen jó persze a netcafé, viszont ott meg a nyilvánosság miatt jegyzik a mukikat.
          A Nőkért kedvenc trollja a debreceni egyetemi könyvtár IP-címéről firkál például.
          De ő alapjaiban ártalmatlan, csak rögeszmés.

          • Hát én ártalmatlannak nem nevezném, és nekem is írogatott az FB-on, bicskanyitogató stílusban.

            Danibusz meg engem zaklat azóta, hiába a sokadik kitiltás. Ezzel is csak az időmet rabolja, ami épp most nincs.

            Én nem akarom őket megérteni, nem érdekelnek egyszerűen, semmi energiát nem vagyok hajlandó rájuk pazarolni, mert ők figyelemhiányosak, és bárki, mindegy ki, csak foglalkozzon velük. Azonnali tiltás, és kész, akár 1000x-re.

    • Nagyon ijesztő és beteg ez az ember, ha nem áll le rövid időn belül, tényleg a rendőrséghez kellene fordulni. Nem akarok riogatni, tanácsot adni, É dolga az egész, de láttam már falon pókot 😦

  15. en szeretnek jo hangulatu konyveket is, nem csak iszony feleket, majd gondolkozom mit tudnek javasolni. reg olvastam jo szepirodalmat, mostanaban mindent olvasok ami epp elem kerul es az ritkan szepirodalom. ja es hogy tudom en itt (Angliaban) ezeket beszerezni? tudja esetleg valaki ebookra kuldeni nekem oket? nem tudom hogy lehet letolteni a magyar konyveket amiket epp olvasunk majd. egyebkent jo otlet a kozos olvasas, engem is erdekel, csak minel kevesbe depresszios, nyomaszto konyveket szeretnek. ez a troll sztori eleg ijeszto, kulonosen hogy tudja a cimedet.

    • Ami mostanában nagyon tetszett a könnyedebb műfajú könyvek közül: The Help. Olvastad? Szórakoztató, de elgondolkodtató, nem áll távol az itteni témáktól, izgalmas is, nekem nagyon jó esti mese volt egy-két hétig. Ja, és könnyen hozzájutsz Angliában. 🙂

          • o,kiderult hogy mar olvastam. Gyanakodtam, vissza is kerestem hogy miket olvastam eddig, de ugy tunik meg mindig nem sikerult kitanulnom az amazon es az ebookom logikajat, mert nem bukkantam ra. Jo konyv, tetszett nekem is nagyon. Es mindig elmalazom, hogy milyen vilag az ahol az emberek az oregeket es a gyerekeket bizzak ra kepzetlen, megfizetetlen munkaerore. Azokat akik a legkiszolgaltatottabbak, akik meg szolni sem tudnak ha bantjak oket.

            • Igen, ezen én is sokat gondolkodtam, főleg, mikor abban az országban éltem, ahol te most, ahol bármerre fordul az ember, ilyeneket lát. Nekem elképesztő volt hallani a velem egyidős angol ismerősömet, hogy ő a nanny-k nevét sem tudja már, egy-két évente cserélődtek, nem kötődött egyikhez sem, a testvérei sem, pedig jól kijöttek, csak semmi szoros érzelem. Nem rossz így felnőni? Vagy kötődsz, és akkor mindig veszteség, ha elmegy, vagy nem kötődsz kicsi gyerekként ahhoz, aki gyakorlatilag nevel, de az meg megint milyen? De lehet, hogy szűk látókörű vagyok. Mondjuk nekem az is furcsa, hogy sokan felnőttként már nem tudják a tanítóik nevét. Én még az ovis dajkáim nevét is tudom, de persze lehet, hoyg én vagyok furcsa. 🙂

    • Ha nincs kedvem fajsúlyos könyvekhez, akkor általában Murakami Harukihoz nyúlok. A Kafka a tengerparton pl. nagyon jó. Könnyű, mégis tartalmas. (és neten is elérhető)

      Magyarul a mek.oszk.hu-ról lehet legálisan letölteni.

    • Emese, értelek, írom neked a szándékosan a derűs bejegyzést, mert ma megcsapott tényleg a tavasz, és mert én minden látszat ellenére jól vagyok, ha kevéssé strukturált is az életmódom most (szétfolyó). Most, ritka pillanat, Martinit iszom. Igen, van, amikor az ember lazulni szeretne, meg feledni, de erre nagyon ritkán válasz a magas kultúra. Biztos nagyon irodalmár vagyok, vagy nekem máshol van az irodalom, de nem tudom értelmezni, hogy depressziós, nyomasztó. A művekben nem a hepiendet keresem, nem a könnyed hangvételt, hanem a végső emberi kérdéseket, a gondolat izgalmát, a pontosság borzongató voltát, vagy sosem látott, hallott élmények leírását, esztétikumot. Van, hogy fölemel, de annak is csak akkor van tétje, ha nagyon mélyről. Minden ilyen híres, divatos, szívmelengető könyv giccsnek bizonyult, és nem szívesen szánok időt ilyesmire, nekem gyémánt legyen a mondat, azt meg csak a nagyok tudják, akik az angyalság felé tartó úton ezt a földi ruhát, a vidámságét könnyedén levetik, mert vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is, és bármilyen tragikusak, azok emelnek meg. Nem nagyon tudok itt elemzendő (női szemszög, téma), de derűs művet mondani, csak karcos-ironikus jut eszembe, még Sárbogárdi Jolán (A test angyala), Parti Nagy Lajos paródiakönyve is megrázó. Szóval: súlyos, szép, katartikus. A katarzis az öröm. A Jadvigát betettem a hűtőbe, hogy tovább tartson, nem bírtam volna elviselni, hogy vége.

      A Gyászt és az Árvácskát kihagytam, mert ezeket nem bírnám elviselni, és Galgóczi Erzsébet is nehéz (Vidravas: női sors), valamint szeretnék arra is figyelni, hogy könnyen beszerezhető legyen a könyv, hogy tényleg ne öten olvassuk, ezért hagytam ki nagy szívfájdalommal Frank McCourt Angyal a lépcsőnjét, pedig az sírnivalóan szép, és ott tobzódik a női sors. A klasszikusok nem véletlenül klasszikusok. Még Csehovtól a Ványa bácsit szeretném. Egyébként meg reszketve örülök, hogy még egyéves kora előtt erre is megérett a blog. De vettem az adást, tavaszodik a blog is, mert tényleg sok volt a feszkó.

      • 🙂 koszi az otleteket mindenkinek, utananezek. Olvastam en is meg kamaszkent az emlitett muvek 90%t, de hogy mire emlekszem beloluk, az mas kerdes, ezert szivesen ujraolvasom oket. Nekem a depresszios iras azt jelenti, hogy amikor lerakom a konyvet akkor nekiallok valami humorosat nezni youtube-n hogy nyugodtan el tudjak aludni, ahogy egy horror film utan is nezek meg par percig valami deruset hogy ki merjek menni pisilni ejszaka. en most abban a szakaszban vagyok, amikor kb 1 oram van estenkent, lefekves elott nyugodtan olvasni es akkor olyat olvasok amin lehet szorakozni, esetleg nevetni vagy elgondolkozni, vagy ugy erzem kicsit konyebbe teszi a napomat es nem kell mas nyomoran, rosszkedven, szornyu sorsan keseregnem, abbol jut eleg napkozben is. Valoszinuleg azert mert tul vagyok egy szules utani plusz egy teli depresszion, kinosan.ugyelek hogy amit szabad idomben teszek az minel derusebb vagy valamilyen modon pihenteto legyen (lasd blog). Most epp azzal szorakozom hogy terry pratchett-et olvasok angolul, mert vicces es a nyelvezete is kihivast jelent (egyenlore nem eleg jo az angolom a gondtalan olvasashoz ugyhogy a szoveget megerteni mar onmagaban mozgatja az agyamat) vagy showder klubon rohogok minel halkabban hogy fel ne ebresszem a mellettem alvo lanyomat. Tudtatok hogy napi 20 perc nevetes nem csak megszepiti, de meg is hosszabbitja az eletet? Tesom meselte, valami ausztral kutatas eredmenye. (es meg ha nem igaz, en akkor is elhittem neki es probalom betartani 🙂 ) Na de ez nem viszi elore a konyvklubbot, ugyhogy osszegzeskent annyi hogy szivesen csatlakozom en is amennyiben be tudom szerezni a konyvet es majd torom a fejem hogy mit tudnek javasolni ami kicsit vidamabb de megfelel az irodalmi elvarasoknak is. es nagyon meg vagyok hatva hogy figyelembe vetted hogy a keresemet es derus bejegyzes jott. Es orulok hogy jol vagy, jo ezt olvasni.

      • “nekem gyémánt legyen a mondat, azt meg csak a nagyok tudják, akik az angyalság felé tartó úton ezt a földi ruhát, a vidámságét könnyedén levetik, mert vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is, és bármilyen tragikusak, azok emelnek meg.”

        elallt a lelegzetem is…

      • Milyen csodálatos, ahogy írsz. Már megint.

        Az ötödik gyerek és A fű dalol Doris Lessingtől, nekem ezek voltak a legmeghatározóbb könyvek nőisors-vonalon. Anyukámmal sokat rágcsáltuk az előbbit, annyira tömör, tartalmas, hogy végeérhetetlenül lehet róla beszélgetni.

        Michael Cunningham – Az órák? Amiből film is van. Nekem az óriási meglepetés volt, hogy nem giccs, hanem Virginia Woolf. Vagy ez már nem kapható? Vagy, ha már Virginia Woolf, akkor Orlando? És írjon még mindenki ötleteket, olyan jó őket olvasni.

      • A Vidravas megfeküdte a gyomrom. Maga az alaptörténet jó (és gondolom, akkor nagyon bátornak is számított), nagyon izgalmasnak indul, de könnyen egy politikai szemináriumon érzi magát az ember.

      • Az Angyal a lépcsőn életem legnehezebb olvasmánya volt. Húsz oldalanként letettem (általában 5-600 oldalt olvasok egy lélegzetre), képtelen voltam csinálni tőle a napi dolgaimat, folyton sírás fojtogatott, vagy hányinger kerülgetett. És mégsem tudtam otthagyni, mégis max. egy óra után megint kézbe kellett venni, és olvasni tovább. Iszonyatos és felemelő egyszerre. Belehalósan nagyszerű.

        • Én még nem olvastam, de el fogom. Tényleg scribd linket lehet ajánlani?

  16. Nagyon jó ötlet az olvasókör, én is szívesen újraolvasnám ezeket a könyveket, illetve a Jadvigát és a Hold a hetedik házban-t még nem is olvastam, de kíváncsi lennék rájuk. Amit javasolnék, az Theodor Fontane-tól az Effie Briest, szerintem igencsak ideillő olvasmány.

  17. Ami nekem eszembe jutott, és “profilba vághat”:
    Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez
    És provokatív, ám nagyon sok nézőpontból értelmezhető (akár antifeminista disztópiának, akár minden – és elsősorban a szexizmus és az abból eredő elnyomás – görbe tükrének, vagy akár teljes szerepcserének), Robert Merle: Védett férfiak

    A Bovarynét meg újra kellene olvasnom, mert életem nagy olvasmánytraumái között tartom számon a szintén mumus Vörös és feketével együtt.

    • Érdekes, kösz!

      A Bovaryné ördögien ironikus, önleleplezően, a szimmetriatengelyben, a tenyészállatvásár-jelenetben Kant kiforgatásával, felemelően triviális, rendkívül tanulságos és technikás. Nem véletlenül nevezik az első modern regénynek (1856!). Nem megyek bele, kétszer tanítottam fakton, először: a buta Emma! aztán: az elviselhetetlen Charles! volt a tanulság, de persze mindketten lelepleződnek. És ami a legszebb: két faktos áldozat is itt olvas!

      • A Bovaryné nekem tipikusan egy “rossz helyen, rossz időben” könyv volt, az maradt meg, hogy iszonyatosan, halálosan untam 17 évesen, pedig magyar faktra jártam, nagyon jó tanárhoz, és ehhez nem voltam hozzászokva.

        Tuti többet érdemel a könyv, mint hogy ez maradjon meg belőle. Amelyik könyvnek ennyire “ellenálltam”, az végül nagy élmény lett (Solohov: Csendes Don), szóval kell adnom még egy esélyt (magamnak, mert a Bovaryné nélkülem is klasszikus…)

      • Erről is nagyon szívesen olvasnék, foglalkoztatnak a gimisek és a nagy olvasmányok szerencsés vagy épp szerencsétlen találkozásai. Én kicsi korom óta falom a betűket, de gimiben gyűlöltem kötelezőket olvasni, nem is nagyon tettem, csak néha, meg voltak, amiket már korábban olvastam, és közben faltam a magam könyveit. A látókörömön belül lévő sok gimisen is azt látom, hogy irtózatosan tudnak szenvedni, még az okos, olvasni szerető és nagy szókinccsel rendelkező kamaszok is azt mondják, tízből egy-kettő tetszik nekik. Még tanárokhoz sem tudom kötni, a legszuperebb magyartanároknál is nagy számban fordul elő. Rosszkor találkoznak velük? Rossz módon? Vagy csak a kötelező jelleg? A témák? A nyelvezet? És fog neki tetszeni öt-tíz év múlva az, amire most fújjol? El fogja olvasni? Fogja érdekelni? Te mit láttál, mit látsz, mit gondolsz? Csak rájuk erőltetjük azt, amit már rég nem kellene, vagy nem így kellene?

          • Én is szerettem volna annak idején olyan gimibe járni, mint most a lányaim, ahol kilencedikben az Antigonét úgy tanítják, hogy eljön egy bíró, aki nap mint nap ilyen ütköztetéseknek van alávetve, és levezet egy tárgyalást: bűnös-e Antigoné vagy sem? A mai magyar jog szerint hány évet kapna? Az osztálynak a végén dönteni kell, mint egy rossz amcsi courtyard filmben, hogy felmentik vagy elítélik. Ez negyedik éve megy, volt, ahol felmentették, de volt, hogy letöltendő életfogytot kapott. A kötelező olvasmányok úgy mennek, hogy van egy harmincas lista, és abból kell választani hármat. Hát csak talál valaki magának valót!

            • 14 éve nekem is így tanították, annyi különbséggel, hogy nem bíró jött, hanem a diákok készültek fel a bírói, ügyvédi, ügyészi szerepekre. Jó emlék.

    • Frank Herbertnek, aki a Dűnét írta (meg még sok alja, összegányolt vackot is), van egy könyve, a Védett nők, a Merle könyv inverze. De már párszor megkaptam, hogy nem nőies dolog szeretni a sci-fit, úgyhogy eldugulok, mert még a végén leszárad a csipke a köténykém széléről.

      • Hehe:) Én is szeretem a sci-fit, csak nem az irodalmi értékeiért, hanem a gondolataiért. Amikor olvastam A gyermekkor végét végig bosszankodtam, hogy miért nem kaphatta kölcsön Arthur C. Clarke Kosztolányi tollát 🙂

        • Olvass Sturgeont, pl. a Több mint emberit, vagy bármit Sztrugackijéktól, ott a fordítások is rendben vannak, meg Orson Scott Card Végjáték könyveit. Clarke nem igazán szépíró, inkább a tudományos ismeretterjesztő kategória…

          • Felbuzdulva az ajánlásodon azonnal meg is rendeltem egy antivár oldalról a Több mint emberit 390 Ft-ért. (Ez kb egy kétliteres üdítő ára. Újabb bizonyíték, hogy a kultúra nem mindig drága. )
            Amíg kezdődik a könyvklub, enyhíti a könyvéhséget. Fajsúlyosabba nem kezdek bele, nehogy megfeküdje a gyomrom a közös lakomáig 🙂

    • Vávává, én Merle-től a Mesterségem a halált olvastam még évekkel ezelőtt, most meg csak úgy nekikezdtem az Állati elméknek, de úgy szemen bökött a nőgyűlölete, hogy csak kapkodom a levegőt, de asszem végigolvasom. (Még csak a felénél tartok, remélem, tényleg jól érzékelem.)

        • Látom, Merle nem csak szerintem nőgyűlölő és hímsoviniszta – a legtöbb könyvéből, legyen bármilyen témájú, süt, hogy lenézi a nőket. A Mesterségem a halált nem bírtam elolvasni, kb 20 oldal után leraktam, mert olyan rosszul éreztem magam tőle.

          • A mesterségem a halált még nagyon kis tudatlan fejjel olvastam, és biztos nem tűnt fel nekem semmi a hímsovinizmusból, de emiatt eskü, előveszem megint, és belekukkantok.
            Döbbenetes a változás: most, néhány (kábé öt) év után úgy pofán csap ez a nőgyűlölet, ami árad belőle, hogy szinte sajnálom Merle-t.

        • A Malevilben is van jó adag szexizmus. A Védett férfiakban viszont az a poén, hogy lehet “egyenesben” kezelni (így gondolja egy szexista férfi, hogy milyen lenne a nők uralta világ), meg azon a síkon is, hogy itt aztán mindenki megkapja durván a magáét (benne mindennemű elnyomással). Lehet, hogy szándéktalanul, de valószínűleg több van benne, mint amit mutat elsőre.

  18. breaking news (bár off-topic, fontos)
    így hozta le a cnn a hírt: https://www.youtube.com/watch?v=2cvUCDjLDIk
    ezt a reakciót szülte: https://www.change.org/petitions/cnn-apologize-on-air-for-sympathizing-with-the-steubenville-rapists
    a hozzászólások jelentős részét átfutottam. nagyon sok vallomás van közöttük. lehet túlzok, de megkockáztatom, hogy minden 10-15-ik hozzászóló nemi erőszak áldozata volt. viszont az aláírók száma őrületes sebességgel növekszik. a vélemények egybehangzóak (nem csak itt!) és meglepően kulturáltak. van remény!

  19. De jó!!! Én még visszaolvasó üzemmódban vagyok és nagyon tetszettek a nyelvtanos 🙂 posztok, még akkor is, ha nem 270 hozzászólást produkáltak. Felvettem listára a könyveket, melyikkel kezdjük? Száz éve olvastam valamennyit, Jadviga párnáját Grazban tanuló barátnőm kollégiumi szobájában nagy szerelmi csalódás után egy éjszaka alatt.. Sajnos hihetetlenül sok szennyet olvastam az elmúlt 1 évben. De arra jöttem rá, hogy olyan, mint az üres kalória: nincs benne tápanyag. (Bár Harry Potter összes kötete éjjeli felébredéskor, meg Tündér Lala jól estek.) Anna Gavalda? Most Ulickajat olvasok éppen, Imágó, de jön majd a többi is. És bár nem ide illik, de szívesen olvasnék gender témában is szakirodalmat.
    Troll: köszönöm a részleteket!

  20. legutobb ezt olvastam, ami noi szerephez kapcsolodik es nekem tetszett bar nem magas roptu irodalom Lillian`s Story – One woman`s journey through the 20th Century by Sally Patricia Gardner

  21. sokat csiszolgattam a véleményemet és a konklúzióm jelenleg a következő: a bolg az maga a saját világom teremtése. függetlenül attól, mennyire nyitott az internet, vagy mit kíván a netikett, a blog a privát univerzumom, mindegy, hogy milyen típusú (gasztro, könyves, vélemény, esküvőszervezős, diy) tartalmakon szűrődik át a személyiségem. ebből következően olyan hely, ahol szerintem evidencia, hogy a valóság engedelmesen kicsit a kezem alá simul. épp ezért ott kommentelés tekintetében olyan rend érvényes, amilyet én jónak látok. a freeblog-on volt blogger, aki az összes neki nem tetszőt átszerkesztette szeretem ezt a blogot! feliratra. babrás volt, de szerintem teljesen jogos és tökéletesen bevált trollok ellen.

    ez nem ugyanaz, mintha ki akarnám zárni a negatív kritikát, vagy az ellenvéleményt, az úgyis eljut hozzám, ha másképp nem, a moderáció által. és még mindig fenntartom, hogy aki nem képes elfogadni, hogy az egymástól különböző véleményeknek is van létjogosultsága, azzal a konstruktív vita ezen a ponton véget is ér.

  22. Remek lesz az együttolvasás, az emberek többsége ma már alig olvas klasszikusokat. ( Napersze mi sem vagyunk az emberek többsége.)
    Javasolnék még filmklubot is, új menüpont alatt, ami persze párhuzamosan is mehetne a könyvvel, belefér, miért ne.
    Ez onnan jutott eszembe, hogy a múltkor talán itt olvastam a Magdaléna nővérek c. filmről és most az ünnepi hétvégén havas beszorultságunkban megnézettem a családdal, mondhatom rendkívül jó film volt, amire magamtól sosen találtam volna rá.
    Köszönöm annak, aki felhívta rá a figyelmemet !

      • Igen, és remek, hogy már a youtube-on is fenn van, ráadásul a magyar szinkronos változat, amit mint az alákommentelésből kiderült, volt aki eddig hiába keresett.
        Akkor mehetne itt a filmklub és indíthatunk ezzel mint első filmmel ?
        Mit szóltok – én nem szeretem halogatni a dolgot, vágjunk bele, ki mikor tudja, nézze meg, és a jövő héten már beszélhetnénk is róla.
        Készítenék Évának egy indító-összefoglalót róla, adnék hozzá linket és indulhat a nézés-véleményezés.
        A könyvvel úgyszintén valahogy hasonlóképpen lehetne kezdeni. (rövid bemutatás + link az anyaghoz, márha van a neten) és utána ki mikor végez, hozzászólhat vagy elolvashatja mások meglátásait.
        Ha lemarad vagy új, akár évek múlva is.
        Vagy ti ezt máshogy képzelitek ?

        • Én nagyon ritkán tudok 100+ perces filmet nézni, akkor végképp nem alszom.

          A könyvet, ahogy olvasókörökben szokás, fejezetenként szeretném tárgyalni, sorozatként, sok kérdéssel, kivesézve, mert egyben (“nagyon tetszett”) elsikkadnak részletek.

          És egyszerre egy projekt legyen.
          De kezdjük akkor a filmmel, mert nekem fel kell túrnom a dobozokat a Bovarynéhoz.

          Írsz róla valamit előre? Én felteszem a linket, és alatta beszélgessünk.

          Nagyon kérek mindenkit, hogy az egyházi viszonyok bírálata úgy történjék, hogy ne bántson gyakorló katolikusokat

          • “Nagyon kérek mindenkit, hogy az egyházi viszonyok bírálata úgy történjék, hogy ne bántson gyakorló katolikusokat”.
            Ezt hogy? Hogy lehet az egyházi viszonyokat úgy bírálni, hogy nem veszünk tudomást az alapeszmék (és a rájuk épített – általuk helyeselt – magatartás és viselkedésmódok) egyenlőtlenségéről, igazságtalanságáról? Fóleg női-főrfi viszonyrendszerben?

          • Igen, küldöm hozzá az anyagot priviben holnap. Már összeollóztam – kész is van, csak a benti számítógépre mentettem lyukas órámban.

  23. A beköszönés után ez az első érdemi hozzászólásom, azt hittem, sokára lesz, mire kommentelek, de hát könyv, könyv, könyv!!! a téma, és akkor én beindulok, mert olvasok és olvasok mióta az eszemet tudom, az egyetlen biztos pont, a jó értelemben vett vörös fonal ami áthúzódott-húzódik az életemen…. Na de a lényegre: a Németh Lajos könyveken kívül mindegyik javaslatot olvastam, jó lesz menni együtt az úton, hogy Nektek milyen élményt jelent. Szeretnék ajánlani egy igazi “nehézbombázót”, bár azt is látom, hogy ez nem a felületen karcolja meg, hanem mély árkokat szánt a tavaszváró lélek bőrébe, mert annyira fáj. Talán inkább őszi vagy téli könyvélmény, de akárhogy is: William Styron: Sophie választása, a húszas éveim elején olvastam először, és valami alapvetőt rendezett át bennem, mert azóta is úgy van, hogy a világnézetem-hitrendszerem Sophie előtt és Sophie után-ra tagozódik. Új időszámítás kezdődött nekem akkor, pedig még nem voltam anya, és a közelében sem voltam az érzésnek, hogy milyen lehet, ha választanom kell, melyik gyerekemet küldöm a gázkamrába. A felfoghatatlanság érzete megmaradt azóta is, de “ezerszer” átrágtam már magam a könyvön (és a filmen is), és mindig hozzátesz és el is vesz önmagamból. (a fene a bőbeszédűségemet, de elragadott az öröm, hogy megtaláltam ezt a közeget, Titeket).

  24. Egyszerűen elképesztő, ami itt van. Ez a művelt, kulturált beszélgetés, meg a tervek, meg a világnézet. Egyáltalán nem csodálkozom, ha egy idetévedő pasi halálra rémül. Ami itt formálódik, elveszi minden hiedelmüket a buta, irányításra szoruló, céltalanul hőbörgő nőkről. Mi itt a hatalom derékba törése vagyunk- ha csak elméleti szinten is. De tükör mindenképpen. Itt nők vannak, akik öntudatra élednek, és akik mellett csak akkor lehet férfi, ha méltó rá. Könyvek? Filozófia? Saját élet? Van- e ennél rémisztőbb a hatalomnak? Állami szinten mindig is ezt próbálták terrorral megtörni, ma pedig a néphülyítéssel, a bújtatott cenzúrával és a jogok nyirbálásával teszik. Közben pedig rajtunk gyakorolnak. Nőpolitika, hahaha. Én jelenleg kezdek egy olyan fázisba kerülni, hogy általános mércével gyakorlatilag alkalmatlan vagyok párkapcsolatra. Talán ez se jó. Talán időszakosan jó. Egy biztos: Míg sokáig a feminizmus számomra gyűlöletes szó volt, mert a magára hagyással és az elnyomással egyenítettem, addig egy ideje büszkén mondom, hogy feminista vagyok. Lázítom a kolléganőket, és ők az első megütközés után nagy szemekkel csapnak a homlokukra: Basszus, tényleg!
    Nagy feladat még a szerelem. Ez még nem tud a helyére kerülni. Túl sok éve irtózom már tőle épp azért, mert engem pl a szerelem zászlaja alatt nyomorítottak, és hát sokakat elnyomnak, megaláznak vagy akár meg is ölnek e mögé a kifejezés mögé bújva. Nem tudom, valaha is bízni tudok- e a szerelemben.

    • “általános mércével mérve gyakorlatilag alkalmatlan vagyok a párkapcsolatra…” – haj, de ismerős.. nem is olyan régen köszöntem el egy társtól, valami ilyesféle megéléssel. Nem tudok rá rosszat mondani valójában: “klasszikus” férfiszerepeket szeretett volna működtetni, fát vágott, barkácsolt, hozott-vitt, stb, stb. – de nem volt éltető, inspiráló kommunikáció, lendület, kihívás, élmény. Nehéz eset vagyok, mert nincs szükségem családfenntartóra (egyedül is megállok a lábamon anyagilag), nincs szükség apára (sem nekem, sem a lányomnak, van már neki), hanem olyan területeken várok egy “súlyos” személyiséget, amelyet kihívásnak, tehernek él meg a legtöbb férfi. Ha még azt is hozzáteszem, hogy sok, nagyon sok játszmámat letettem a (ki)képzésem alatt, akkor ugyan mi marad a “klasszikus” nőből egy “klasszikus” férfinak? Édeskevés. Úgyhogy csak állnak a “lehetetlen” igényeimmel szembesülve 🙂

      • Naja! Pontosan! Nem lehetetlen igények egyáltalán, csak ez pont a rutinfeladatok után jönne, amire már nem jut idő. Ez az, amit nem ért meg Csineva, meg még a hagyományos nők nagy része sem. Hogy gondolkodni is szeretünk és nem csak a felmosásról van véleményünk. Hogy nem tekintjük állatnak meg tárgynak a férfiakat, szívesen tanulunk tőlük, beszélgetünk, meg játszunk velük, de ennek semmi köze a házassághoz és főleg nem az elnyomáshoz, ami ott előbb-utóbb kialakul. És ezért veszélyes a tévéből meg az egyéb helyekről áradó agymosás. A nő legyen cuki, hordjon lábnyomorító cipőket,- basszus, ókori kínai hagyomány, látta-e valaki a cipőmúzeumot Torontóban? – fesse a szemét, hordjon műkörmöt, és mű…akármit, és lehetőleg csak ezeken és a pasik által kötelezőnek vélt sexpozíciókon gondolkozzon. Én szántok, kaszálok, barkácsolok, fát vágok, sörözök, teherautót vezetek, fociztam női csapatban, mégis le tudták tolni a torkomon évekig a hagyományos nő szerepet, pedig kockás inges, alföldi cipős lány voltam, és elhittem, hogy a tanszékvezető a nagy eszemért szeret, és 16 évesen halálosan össze tudtam veszni az aktuális szerelmemmel azon, hogy nem szereti Bartókot.

        • Nincsenek illúzióim egyébként, tisztában vagyok vele, hogy a magasra rakott mércémhez képest elenyésző azoknak a férfiaknak a száma, akik ezt nem csak meg tudják, hanem meg is akarják, vagy akarnák ugrani. Komfortzónás tötymörgés, az megy. Most két nap alatt elolvastam az egész blog-ot, és csakazolvassa két helyen is megfogalmazta a jelenlegi álláspontomat (bocs, szó szerint már nem emlékszem, de a lényeg): ad 1, őrült egymásratalálás, nagyon nagy szenvedély és együttrezgés kellene nekem most ahhoz, hogy együtt akarjak élni egy férfival, ad 2, élem a kerek-a-világom méltóságát, és semmilyen téren nem vagyok hajlandó lemenni kutyába, érzelmi, “csak ne legyek egyedül” csontért kuncsorogva. Az már csak a (szomorú) hab a tortán, hogy dolgoztam végstádiumú rákos betegekkel, és valahol az is megjelent az egyik bejegyzésben, amit tapasztalatként mondhatok: 10-ből 1, ha bácsi, a többség néni, egyrészt tovább élünk, másrészt minket nem ápolnak a véletlenül még élő bácsijaink, amikor szükség lenne rá(juk). Az a nő aki azért tengődik-nyomorog tovább egy lassúgyilkos kapcsolatban, hogy nehogy véletlenül egyedül maradjon öreg napjaira, üres paklit tart a kezében.

  25. Nagyon jó ötlet, köszönjük :))
    Sofi Oksanent ajánlanám. Nagyon mellbevágó, ahogy ír. Van benne minden: rendszer (kommunizmus) – a két vilag szembenállása (Szu vs Finnország, ami messze nem olyan nyugati, mint az keletről látszik), nemi szerepek itt és ott, a feldolgozhtatatlan feszültségek több generációra vetítve.
    Egyetértek Ulickaja ajánlásával, éppen most olvasom, okkal van sikere.
    Aztán még: Olga Tokarczuk – Őskor és más idők. Itt az írás megkonstruáltsága, a nyelvezet, a mondatok – akkora élmény, mint a Esterházynál.
    A propos: Esterházy nyelvezete, a nyelvvel való munkája nekem nagyon tetszik, de ugyanakkor nagyon hagyományos nemi szerep-koncepciói vannak, ezt is érdemes lenne kielemezni.
    És nem hagynám ki a Milleniumot sem – gender szempontból aranybánya. Erről írtam egyszer röviden: http://tukor.nolblog.hu/archives/2011/03/09/Millennium_noi_szemmel/
    Kíváncsian várom az első közös olvasást…

    • Nekem is pont a Millenium-trilógia jutott eszembe, nagyon-nagy erejű mű erről a témáról. És esetében a filmeket is érdemes megnézni. AZ első svéd film hihetetlen hatással volt rám, alig bírtam megszólalni, amikor kijöttem a moziból.

    • Még egy dolog van a Millenniumnál, ami csodálatos: a nyelvezet. Rövid, nem vetítős, lényegretörős mondatok. Olyan stílusban, hogy az ember azt érzi, ilyen nyelvvel nem lehet hazudni. Én angolul olvastam a könyvet, ezért kérdeztem svédül értő és olvasó kollégákat, hogy ez az eredetiben is így van-e. Azt mondják igen, eleve a svéd nyelv ilyen lényegretörő fajta. A magyar fordításban ez vajon átjön?

    • Igen, Oksanen, elsősorban a Tisztogatás, bár én azt nem bírnám újraolvasni, másrészt a Sztálin tehenei.

      Köszi! Én szeretném, ha klasszikusokkal kezdenénk, és valami rövidebbel. Majd kitalálom, mikor, nekem is át kell állnom könyvolvasásra, amit eléggé hanyagolok mostanában, és idő kell, hogy mindenki beszerezze a könyvet.

      • Még egy eszembe jutott – Neked ajánlom, mert még nem klasszikus 🙂
        Zadie Smith: About beauty. Megnéztem, magyarul is van: A szépségről. Le a kalappal a magyar kiadók előtt, kis nyelv, kicsi közönség, és mégis mi mindent le nem fordíttatnak….
        Tehát: érdekes élmény volt ez is, pedig semmi transzcendentális nincs benne. Kicsi faji megkülönböztetés (az, ami már nincs is, de mégis van), szokásos családi játszmák – ki kivel kit csal meg. Hgy próbálnak ebből kikecemeregni az érintettek (mindenki). Nem vág gyomorba ógy, mint Oksanen. Mégis örlődik az ember olvasás közben.
        http://moly.hu/konyvek/zadie-smith-a-szepsegrol

        • És nagyon éredemes előtte elolvasni a Szellem a házban-t Forstertől. Nagy kedvencem volt már régen, Smith ezt az angol klasszikust “költötte újra” ebben a regényében, csak kapkodtam a fejem az elején, hú de ismerős ez az egész, aztán meg, miután kigyulladt a körte a fejemben, már élvezettel vártam a felbukkanó párhuzamokat.
          És ha már Forster: Maurice!
          Tényleg, olvassunk megint!

  26. Eszembe jutott még egy, ami ugyan nem klasszikus irodalom, viszont kifejezetten jó könyvre emlékszem.

    Thea Beckman: Amazonkirályfi. Egy trilógia első kötete, de megáll önállóan (szerencsére, mert tudtommal nem adták ki minden részét). A címmagyarítás, a fülszöveg és a borító is elég szerencsétlen, a belbecs viszont jó, és erős a gender/feminizmus szál.

  27. Sziasztok! Úgy látom, ideje bejelentkeznem: az “igazi nő” paródia hatására találtam ide és itt ragadtam. Nagyon tetszik, amit itt látok: a posztok és a kommentek is.

    Magamról: kislányom, kisfiam, férjem is van. Én pedig furcsa, akaratos vagyok, akinek “mindig van valami baja”. Jó itt olvasni, hogy nem én vagyok a furcsa 🙂

    A könyvklub téma teljesen lázba hozott, imádok olvasni. Csatlakoznék, ha nem bánjátok, legfeljebb nem alszom egy ideig 🙂

  28. Döbbenet! Nem gondoltam, hogy ez van a háttérben. Idióta egy hülye volt. Elég régóta figyelem az ilyen típusú embereket (vagy akármik is legyenek… ilyennel még nem volt dolgom, igaz, semmi komoly témát nem is érintettem még interneten!), hogy egy idő után kifogynak a szóból, általában ők szoktak hamarabb megfutamodni. Hülyére szoktam venni őket, ahogy az látszik is a hozzászólásaimban… de ez azért nagyon durva! Remélem, sikerül megszabadulni tőle. Ami biztos, hogy ő ezt megkapja máshonnan, de sokszorosan. Csak még nem tud róla 😀

    A közös olvasás SZENZÁCIÓS ÖTLET!!! Benne vagyok, lépést fogok tartani! Szeretek olvasni, de nagyon elszoktam/leszoktam tőle/róla… Szóval jöhet! 🙂

    • Az a baj a borderline/nárcisztikus emberkékkel, hogy totálisan és teljesen képtelenek az önreflexióra. És elsőre annyira, de annyira szimpatikusak! Pont azt mondják, pont úgy, ahogy te gondolod, ahogy mindig is hallani akartad. Kedvesek, elbájolóak, iszonyúan jó fejek, intelligensek. Csak aztán mindig jön egy ‘aztán’… szépen, apránként előjön a valódi énjük, az, amelyik zsarol, erőszakos, amelyik simán bebizonyítja neked, hogy te vagy a hülye. És nem tanulnak, semmiből. Mindig a másik a hibás. Ha egyik helyen kitelik a becsületük, másik préda után néznek. És nem hagyják abba, egészen addig nem, amíg érdeklődés van irántuk. És nekik az elutasítás, a düh és a negatív indulatok is érdeklődésnek számítanak. Nem értik, hogy nem. Egy életet végig tudnak úgy csinálni, hogy sosem jönnek rá, hogy bennük van az a pokol, amit ők maguk körül látnak.

      • “És elsőre annyira, de annyira szimpatikusak! Pont azt mondják, pont úgy, ahogy te gondolod, ahogy mindig is hallani akartad. Kedvesek, elbájolóak, iszonyúan jó fejek, intelligensek.”
        Ezt nevezik “pszichopata báj”-nak.
        “Remekül tudnak manipulálni, tudják, mit szeretne a másik hallani, állandóan figyelnek, hiszen egy kicsit paranoidok is…Legfőbb céljuk a dominálás, a helyzet uralása. Ha kudarc éri őket, az első dolguk, hogy másokat felelőssé tesznek.”

        • Jaj, én nagyon közelről találkoztam egy ilyen faszival, és vagy egy évig odavoltam érte, később (miután a jelenlegi társamat megismertem) döbbentem rá, hogy mennyire manipulatív és pszichopata… ijesztő.

          • A borderline nagyon ronda betegség. Általában társfüggőséggel párosul, mint tünettel. Azonban csak akkor képtelenek az önreflexióra, ha skizoid személyiségek. A depresszívek masszív önmarcangolásban élnek. Érthető, hisz a borderline lényege, hogy súlyos gondjaik vannak a maguk és mások határainak felismerésével és tiszteletével. Manipulatívak, beavatkoznak, és mindenkit beengednek a határaikon belül. Nem ismerik a maguk határait, sem a képességeikét, sem a lehetőségeikét. Nem kívánom senkinek.

          • Nekem is volt szerencsém egynél többhöz is. Meggyőződésem, hogy akik párkapcsolatokat tartanak fent ideig-óráig is, azok nem agybetegek: teljes mértékben felelősök azért, ahogy a kapcsolataikat intézik. “Képtelennek lenni az önreflexióra”- ilyen nincs. Nem AKAR önreflexióval élni.

  29. Két javaslat. Bálint Tibor: Zokogó majom, és természetesen, ha már az überkedvencem, nem hagyhatom ki: Benedek István: Csineva III. Bár az I-II. sem rossz, de a harmadikban az író pár év távlatában teljesen újragondolja az I-II. világát.

  30. Még huszonéves koromban olvastam Erica Jongtól a Félek a Repüléstől c. könyvet. Akkor eléggé megütköztem rajta, a nyers nyelvezeten, a szókimondáson (illetve azon, hogy az én prűd anyukám könyvespolcán találtam!) Későbbb, harminchat évesen olvastam Jongot újra, de akkor már a második részt (Mentsd meg az életedet, How to Save your Own Life) és az Ejtőernyők és Csókok (Parachutes and Kisses) című harmadikat. A felsoroltakhoz képest kissé talán frivol olvasmány lehet egyesek szemében (a sok és változatos szex miatt, de itt legalább nem papírízű, mint az unalom 50 árnyalatában! ), nekem nagyon tetszett és többször is újraolvastam a könyveket. A nyelvezet angolul talán jobb, de a magyar fordítás is nagyon találó.

    • Ez így igaz, kész habzsi dőzsi ez a sok ajánlat 🙂 Most is négy könyvet olvasok egyszerre és csak bővítgetem a listámat, klassz!

  31. Eszembe jutnak a dolgok: Marie Darrieussecq könyvei is olvasásra érdemesek. Sajnos magyarul még nincs, de franciául Truismes, angolul meg Pig Tales címen megtalálható az a regény (elképesztően fiatalon írta, 27 évesen), ami egy nő kocává változását írja le, úgyis mint gyilkos kritika a nők felé közvetített elvárt szerepekről. Írt továbbá az anyaszerepről is (Bébé). És még sok másról, abszolút feminista szemszögből és hangvétellel.
    Ellenben az idei könyvvásár díszvendége ennek éppen ellenkezője: Michel Houellebecq leginkább a nőutálatra építi könyveit (vigasztaljon, hogy magát is utálja, meg ezt a világot, meg az elidegenedést, mindent).

  32. Hű te jó ég, Nektek mikor van ennyi időtök olvasni?
    Csakazolvassa: hogyan nem fog lemaradni a közös olvasásról, aki szeretne csatlakozni (pl én:-) )? Vagy csak az én bénaságom, hogy soha nem egyek a főoldalra, hanem mindig csak arra az oldalra, amiről jön email? Mivel épp azt imént találtam egy átugrott bejegyzést, nem tudom, mi minden marad ki.

    Nagyon örülök neki, hogy a google nem talál ide rögtön minden szóra, én is egy picit nyugodtabban írok így, de azért nem árt ha tudjátok, ha az oldal megvan, akkor utána már nem kell hozzá szinte semmi (vagyis csak egy icike-picike informatikai (alig szak)tudás), hogy a hozzászólások is kereshetőek legyenek.

    • áruld el, privátba, ha kell. csakazolvassánál e-mail cím.
      én sokat keresgélnék, tematikusan meg nem is, ha tudnám, hogyan.
      előre is köszönöm!

      • már megtaláltam a címed a google-lal 🙂 mindjárt írok, de a mindjárt az néha egy nap, mert sok gyerek sok igényét kell figyelembe vennem

        • Meg lehet találni valakinek a címét, akinek egy blogon használt nickjét ismered, google-lal? Most lehet, hogy óriási butaságokat kérdezek, de azt hogy? És ha meg lehet, akkor most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok az informatikai titkokra, amiket te tudsz, Gem, én meg nagyon nem. Elárulod majd őket nekem is valahogy? Ezek után azon sem lepődnék meg, ha ki tudnád guglizni, hol fogok holnap kávézni, és csatlakoznál hozzám. Vagy ez már sci-fi mégis? 😀

          • Nem, nem hiszem, hogy ezt lehetne (hacsak nem használ valaki olyan speciális nicket, ami elárulja, nemrég láttam egy bejegyzést valakitől, akiben szinte biztos vagyok, hogy kicsoda élőben, mert máshol is használta ugyanezt a nicket, és ott ismerem igaziból, de nem ez az általános), de Ribizli nem olyan rég megírta a saját nevét, az alapján pedig a google talált olyan honlapot, ahol van egy email cím, remélhetőleg a jó. És lehet, azért olvasok olyan lassan, mert általában úgy olvasok, hogy azt hiszem (=abban a tévedésben élek), mindent meg kell jegyezzek, amit olvastam, ezért emlékeztem Ribizli nevére is. A holnapi kávézási terveidet még nem ismerem, de ha guglizható, akkor feltehetően megbeszélted vki mással elektronikusan, és ha ez lenne életem célja, akkor felvakarnám utánad a netet és megtalálnám. Nem vagyok én sem olyan nagyon okos, csak ellenem használtak már annyi mindent, hogy pár dolgot csak megtanultam én is. Ja, és nem kávézom 🙂 de egy teára szívesen csatlakozom alkalomadtán.

            • Köszönöm a gyors választ, ismét megnyugodtam. 🙂 Azért kaptam fel a fejem a témára, mert épp a napokban kérdeztem ilyesmiről Évát, és ő megnyugtatott, hogy innen nem lehet kideríteni ilyesmit. Nagyon durván hangzik, hogy ellened használtak már mindenfélét. és gondolom, amiket ebből tanultál, az szinte mind olyasmi, ami az átlag netező fejében meg sem fordul akár… ijesztő néha ez az egész.

        • türelemmel várom, már semmi sem halálos. a sok gyerek nálam csak kettő, de egyedül vagyok velük, tudom, milyen a lopva netezés… 🙂
          köszönöm!

      • igen, az nagyon hasznos, ha az ember félnaponként olvas. de ha kimarad két napig a blog, akkor lemaradok a kommentekről. főként azokról, amik régebbi írásokhoz kapcsolódnak. pedig azokat követve időnként nagy felfedezések érnek a blogon…

  33. Naja. már én is csak itt lent tudok válaszolni. Szóval, hogy miért a félelem a Sophie választásától? Vannak gyerekeim és már a gondolat is elviselhetetlen…de persze, ha ez lesz a közösen választott film erőt veszek magamon és megnézem, de tudom, hogy lesz néhány álmatlan éjszakám miatta.

    • Én meg úgy vagyok vele, hogy a filmes eszköztár nekem már túl sok. Inkább majd az olvasásban veszek részt. (Nemrég láttam a Faun labirintusát, hát attól is rendesen reszkettem. Amit itt említettetek, az pedig végképp túl sok.)

    • … mivel olvastam a könyvet a film előtt, tudtam, hogy mire számítsak, de csak olyan értelemben, hogy vártam a jelenetet. Arra nem voltam felkészülve, hogy a nekem minden kategóriában verhetetlen Meryl Streep és egy 4 (!) éves kislány valamint egy 9 éves kisfiú színész olyan elemi átéléssel és mesteri színészi technikával (??? lehet így fogalmazni gyerekszínészek esetében???) jelenítik meg ezt a helyzetet, hogy azt éreztem, ott, abban a pillanatban történik mindez a szemem előtt, és a csontvelőmig megrendülten bámultam magam elé, hogy: nem-nem-nem-nem-nem…. Utólag állt össze bennem, hogy igen, a teherbírásom legvégső határáig sodort ez a film, de mégis kellett ahhoz, hogy átszakadjanak bennem bizonyos gátak. Ez az én történetem – megértem, ha valakinek ez sok.

  34. Gondolkodtam, hová írjam, de mivel itt ötleteltük, írom ide: ismeri valaki a Safe c. filmet Julianne Moore-ral? http://www.imdb.com/title/tt0114323/
    Tegnap jutott eszembe, kíváncsi lennék, mit szóltok hozzá. Röviden: a nő, akinek látszólag megvan mindene, belebetegszik a környezetébe. Az ember szinte érzi, ahogy szűkülnek a határai, egészen a bőréig, sőt, még annál is beljebb, míg nem marad semmi.
    És az Egy botrány részletei? http://www.imdb.com/title/tt0465551/?ref_=sr_1
    Vagy, amit már korábban valahol írtam, talán pont a kreatív hobbis témánál: How to Make an American Quilt. http://www.youtube.com/watch?v=3LGHPC4_5oE
    Ez egy picit hálivúdi néhol, de a téma, a történetek, epizódok a szereplők fiatalkoráról szerintem figyelmet érdemelnek. És ott nincs ám mindig hepiend, sőt. És ennek ellenére úgy kerekedik ki a film, hogy a végén nem lesz nyomasztó – ez is tünet talán, hogy mindezen sorsok ellenére lám, mégis csak boldogok lettek ezek az öreglányok?

  35. Visszajelzés: takarítónők, kurvák és egy látó gató | csak az olvassa

  36. Visszajelzés: így látták ők | csak az olvassa — én szóltam

  37. Visszajelzés: ezek a szerencsétlenek | csak az olvassa — én szóltam

  38. Visszajelzés: minden nap egy mondat | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s