Szia! Anyukám hívta fel a figyelmemet a blogodra, ami kíváncsivá tett, de őszintén megmondom, nem mindig értünk egyet. Ettől függetlenül jól írsz, még ha nekem kicsit erőltetetten polgárpukkasztó is vagy. De mindegy, mert ez éppen ezért érdekes.
Viszont: hogy kell érteni ezt a bejegyzést? Mert ha akarom, akkor akár úgy is érthetem, hogy húzzon innen mindenki, aki nem ért 100%-ig egyet Veled (köztük akkor én is). A trollok oké, de mi a helyzet az építő kritikát megfogalmazókkal?

Úgy kell érteni, ahogy a címe mondja: üdvözlet. És: csak az olvassa.

Hogy az anyukád ajánlott, az meglep és nagyon örülök neki.

A világképem koherens, egymást magyarázza cigányügy, a női lét, az autótlanság; részletesen, árnyaltan írtam le, lehet vitatkozni vele, de leszólni, minősíteni, személyeskedni nem ér. Azért írom ezt, mert a fanyalgás, érvek nélküli, névtelen fújolás immár össznépi sport lett. Szeretném, ha én dönthetném el, ki a troll és mit tartok építő kritikának, nem az írója. Nem is tudom, egyetértek-e olyasvalakivel, akit nem is ismerek, se a véleményét. A fősodor véleményét ismerem, és köszönöm, elég volt, ezért lett a blog is.

Sok minden letisztult az évek alatt és az egyenlőtlen kapcsolatban élő nőkkel való munkámban, és azt is tudom, hol és hogyan fejlődhetek, meg hogy miben kellene. Csak akkor tudom elfogadni, megfontolni a kritikát, ha az nem annyi, hogy én túl nemtudommilyen vagyok (nekem meg ő a kevés). Ha sok munkát tesz bele az írója, ha annyira fontos neki a téma, mint nekem, és ha hajlandó az elemi szakirodalmat is elolvasni, például hogy mi segítene a cigányokon vagy miért maradnak a nők a szar kapcsolataikban.

Tudjuk jól, hogy ezek, amiről írok, nem népszerű témák, nem ezt írja a dívány, sem a Nők Lapja, nem ezt tanácsolja a nagynénénk. Valamiért mégis sok ezren olvassák a blogomat. Várható a kritika, kapom is, de szeretném, ha nem kettő bejegyzés után kenné oda valaki az ötsorost, amelyben teljes életmódon és világképem megreformálására szólít fel, valamint személyeskedő és áldozathibáztató módon a traumáimat meg a nemi életemet firtatja — ezt tették eddig az életem szereplői, és arra reagálok én így, a bloggal, és ha most, ezek után is ugyanazt kapom, akkor inkább nem kérek kritikát, köszönöm. De ez nem annyira egyedi kérés: személyes blogot senki nem azért indít, hogy jól megmondják neki, mit gondol rosszul. Kommentelni nem emberi jog. Az után írom ezt, hogy a fórumon szétszedtek.

Szeretném, ha valóban azzal vitázna a kommentelő, amit én írok, és nem a saját fantomjaival. (Lesz majd érvelési stratégiák sorozat is.) Aztán itt van a kettőnk (blogíró és kommentelő) viszonyának kérdése. Ez a blog itt van és marad is, itt vagyok rajta a fotóimmal, az élettörténetemmel, háromszázhúsz bejegyzéssel. Megírom, ami kiforrott, esetleg egy sorozat darabjaként, más bejegyzésekre, cikkekre utalva, és akkor erre jár a kommentelő, aki nekem egyetlen e-mail cím, semmit nem tudni róla, elolvas egyvalamit vagy ötöt, és megmondja jól, majd eltűnik. Úgy könnyű. Miért engedjem ide, miért töltsem vele az időmet? Miért akar engem bármire megtanítani ő, aki azért jött, hogy itt olvasson?

Ez az aszimmetria a blogíró és a kommentelő között óvatosságra kell intsen. Ti láttok engem, de én nem látom az olvasóimat, csak aki ad magából, és vállalja a megnyílás kockázatát. Tőlük a kritika is más, most például oolának van nagyon igaza gesztusügyben. Igazán adekvátan saját blogon lehet kifejteni a véleményeket, saját tematikával. Én jelenségekről írok, nem ismerem a kommentelőt, ő viszont arról ír, hogy én, a személy miért írok ilyeneket — hogy ezt leírhassa, arra az én blogom ad neki helyet, és mindezt az én olvasóim előtt teszi. Mert irritálom, mert valóban másképp gondolja, vagy mert találva érzi magát.

Nem vagyok polgárpukkasztó, a szabadság lehetőségeit keresem nagyon esendően, és nem állok rosszul. Ezer fölötti olvasó mondta az alig hat hónap alatt, hogy végre, és köszöni, és változás indult az életében. Nekik adhat ez a blog sokat, a többiek meg keressék meg a maguk helyeit. Én nem vitázni szeretnék, ha igen, elmegyek kommentelni máshová.

E-mailt is lehet írni: csakazolvassa kukac frímél pont hu, de sűrű az életem, nem biztos, hogy reagálok.