nem terhelem a környezetemet

Az egy embertípus, aki… — kezdték a diákjaim a röhögésbe fulladó felsorolást a hetedik óra utáni nyugalomban. Aki fényre sötétedő szemüveget hord, aki makramét rak a Lada ülésére, aki kólásflakonba teát tölt, és más színű kupakot tesz rá. Könyvet is akartak írni az embertípusokról. Csitítottam őket: nem szép dolog általánosítani, külsőségek miatt lenézni valakit. De be kellett látnom: aki nem dob ki semmit, az tényleg egy embertípus. Fölényemet némileg csökkenti, hogy magam is közéjük tartozom.

A hulladékkérdés a legsürgetőbb környezetvédelmi problémák egyike. Túl sokat fogyasztunk, rövid élettartamúak a tárgyaink, az élelmiszeripar túlcsomagolja a termékeket, ellep minket a szemét. Csökkentsük hát a háztartási hulladékot! A zöldek évek óta a három R-et javasolják szemétügyben: Reduce – meg se vedd, Reuse – használd újra, Recycle – hasznosítsd újra. Az elsővel és a harmadikkal nincs gond: a tárgy vagy pazarló csomagolása vagy be sem kerül a háztartásba, vagy rövid úton a szelektív gyűjtőbe kerül, de a másodiknak a csapdájába könnyű beleesni.

Akinél rendszeresen félig üres a kuka, annak az otthona  gyanús tárgyakat, a lelke tisztázatlan motivációkat rejt. Azt gondolom, fogom még én ezt a magazin mellé csomagolt zsebnaptárt használni, hiszen négy hónap van az évből, de valahogy nem kerül rá sor. A patinás cukrászda tortásdoboza is kellhet még, ha összehajtom, kis helyet foglal. A gombát olyan kék műanyagdobozban árulják, szeretjük a gombát is, a csomagolását is, vagyis hát azt csak én: jó lesz fagyasztani fasírtot. Aztán amikor már hónapok óta árválkodik a négy fölösleges doboz a konyhaszekrényben (de kettő a mélyhűtőben, meggypép meg májgombóc került bele!), az emberem lopva kidobja. De én leleményesen lemegyek a kukához éjjel (hajnalban viszik), és visszalopom, mert miben fogom így fagyasztani a fasírtot?! Meg hát nem lehet ennyi műanyaggal terhelni a környezetet. Ezúttal a hűtő tetejére rejtem a zsákmányt, a tojásosdobozok mögé. Ez utóbbiakból csináltunk majd húsvétkor a fiammal nyuszihintót, a többit majd elviszem a tojásos néninek a piacra. Hiába néz az emberem vádlón, mikor egy-egy hevesebb hűtőnyitáskor a fejére borul a halom, a fölösleges bevásárlószatyrokat tényleg elvittem a bioboltba, nem is keveset, ott külön kosár van a falra szerelve erre a célra.

Aki a használt sütőolajat a lefolyóba önti, nem nézhet nyugodtan a tükörbe. De az sem életszerű, hogy elbiciklizem ezzel a négy liternyivel a … hova is? Hulladékudvarba. Azt meg kellene már nézni a hulladékinfós honlapon, hogy merre lehet. És hová teszik vajon utána a flakonokat?

Aztán itt vannak a kazetták. Soha kazettás magnó közelébe én már nem kerülök, de az ember nem dobja ki a nyolcvanhétben rögzített, duhajkodásba fordult őrsgyűlést és Samantha Fox válogatott számait. Kár, hogy a dobozuk is eltört.

Apjuk meg gyűjt, az se jobb. De mindent. Kávétejszínek tetejét, gyerekek tejfogait, kenyércímkét, csokipapírt, söröskupakot, gyufacímkét. Olykor tekintélyes halom áll az asztalán ilyesmiből. És azt is bevallotta, őriz egy kis Boci csokit, amibe valaki beleharapott harminc évvel ezelőtt. Nyilván egy lány, akibe szerelmes volt, annak a foga nyomát őrzi. Hogy kié, nem tudja, de nem dobja ki mégsem.

A nénik is ragaszkodnak a régi tárgyakhoz. Nagyanyám félretette az akkor még négyszögletes tejfölöspoharakat, paprika- meg paradicsompalántáknak. A konyhakertész buzgalom aztán alábbhagyott, a poharak maradtak. Egymásba lehetett tenni őket, de amikor a torony magasra nőtt, elgörbült, a konyhaablakban a nap kiszívta, szétette. Aki a háborút átélte, az meg tudja becsülni  egy-egy fölöslegesnek tűnő tárgy használati értékét. Hólét kellett felfogni, esetleg álkulcsot fabrikálni, ásó nélkül ásni.

Jutka barátnőm a nagymamája hűtőjéből 1962-ben lejárt gyógyszereket, tizenhét éve gyártott joghurtot dobott ki. És még mi mindent! Fél szemüveg, falnak fordított kerek képernyőjű tévé (a tévémacinak volt ilyen), Jóska bácsi autóbuszbérlete 1971-ből. Ő, mikor még élt szegény, földbe ásott sörösüvegekkel kerítette körül a virágágyást, üvegcserepeket rögzített a kerítés betonjába szögesdrót helyett, és üdítősflakonból eszkábált madárijesztőt. (Városi változat panelerkélyeken: csíkokra szabdalt tejeszacskóból készült galambriasztó.)

Ezt ugyan már ellőttem, de a karácsonyi ajándékkészítés is gyakran önmaga paródiájává válik az óvodában. Hány magyar vitrinben kornyadoznak vajon amorf só-liszt gyurma hóemberek? Vagy: mindenki bevisz egy darab vécépapírhengert, két mackósajtos dobozt, ezeket ügyesen összeragasztjuk, rafiával körbetekerjük, műhóval vastagon befújjuk, az óvó néni rárajzolja a gyerek jelét, és már kész is a havas házikó, amit majd párás szemmel vesz át az anyu. És ugyan milyen válogatási szempont érvényesíthető a gyerekrajzok százai között…?! Az óvó nénik vajon hol tárolják a rengeteg vázát és szárazvirág-kompozíciót? Őszintén sajnálom őket, ezért évek óta csak olyasmit ajándékozunk nekik, ami elfogy vagy nem is igazán tárgy, mint például a színházbérlet.

A szeméttelepek szörnyűek, de nem rosszabb ugyanez a saját nappalidban? — kérdezi a bátyám. Kidobni, mindent, azonnal! Szerinte a könyv is lehet szemét, én viszont  mindent, aminek csak a leghalványabb köze van Gutenberghez, ereklyeként őrzök. A szülői ház maradandó nyomokat hagyott mindkettőnkben: huszonhét darab majdnem üres fogkrémes tubust távolítottunk el egy húsz évvel ezelőtti emlékezetes estén a fürdőszobapolcról. Ő mindentől könnyedén megválik, én viszont a szülői hagyományt folytatom, de mert az élet nem áll meg, új elemként a kényszeres őrizgetést ökoideológiába csomagolom.

Mégis van az egésznek valami spirituális tartalma: a tárgyért, amit vettem, kaptam vagy csak hozzám került, felelős vagyok. Kamaszként is megkönnyeztem Andersen Karácsonyfameséjét, azóta gyanítom: a tárgyaknak lelkük van. Így őriztem meg gimnáziumi órai levelezésből egy doboznyit, használhatatlan kulcsokat (egy nap valami csoda folytán talán beleillenek valami zárba). Színházjegygyűjteményem is van. A „jó lesz majd valamire” gondolattól leleményesnek érzem magam, és a környezetemet (mármint a természetet) sem terhelem a sok szeméttel.

Mindent a hulladékról: humusz.hu/gyik

32 thoughts on “nem terhelem a környezetemet

  1. Mióta van szelektív szemétgyűjtés, s már két kupacban gyűlik a szemét, döbbenek meg mennyi hulladékot termelünk. Mert hetente kétszer tele a konyhai nagy kuka, nem beszélve még a fürdőszobák, gyerekszobák külön kukáiról. Ezen felül jön még az, hogy ki kell néha sétálni a szelektív szigethez. Pedig alig veszünk pet palackos dolgot.
    Ezen felül csinos gyűjtemény van a húsos, zöldséges tálcákból, ami majd jó lesz arra, amire egyébként van rendes, jól elmosható edényből is több. Az eltett pumpás flakonokról nem is beszélve, holott külön utántöltőket már alig kapni, holnap a javított kiadású pumpás cuccot veszed meg.
    A f.szom, semmire sem jó ajándékok (mécsestartók kerámiaszarok, vicces báboknak az a része, ami véletlenül (direkt) nem csorbult, tört össze, még a padláson. LP-k, kazetták, videók, CD-k egy része elment a vaterán, a hifi beredezésekhez csomagolva, most őszintén 50 felé az ember már nem teszi be az ABBA CD-t. Arra, hogy az ifjúkori élmények felidézése enyhe erekciót okozzon, arra ott a youtube
    Megörökölvén anyósom könyvtárát is, most a sznob stílusnak köszönhetően van amiből három példány van. Egyet Anna firkált össze, a másik példányt pedig az öccse kakaózta le.

    Kedvelés

      • Nagyot csalódnál, hogy meg lennék győződve, ez az erotika csúcsa. Amikor divat volt, nem jutott hordozható kazettás magnóra (1700 FT) utána kazettára sem 230 FT/db.

        Kedvelés

      • Meggymárka… Pár éve a Kőhegyi túristaházhoz vetődtünk cimbivel, mikor a Lajosforrástól gurultunk lefelé. És ott lehetett kapni, pont olyan üvegben és pont úgy összefestette a nyelvünket. Szép élmény volt, de az üveget azért nem tartogatnám emiatt.
        Nagyanyám gyűjtögetett lelkesen, apám is. Több konténernyi cucctól szabadultunk meg a halála után, azon kívül a temérdek mindenfélén kívül, amit az ismerősöknek osztogattunk szét. És még maradt is bőven. A mai napig használom a szerszámait és ez bizony öröm, akkor is, ha a körfűrésznek lóg a csapágya.

        Kedvelés

  2. Én már annak is örülnék,ha minden kertben lenne komposztáló…és vidéken NE lehessen zöldhulladékot kitenni.Itt mindenhol van kert,komposztáló alig-alig.

    Kedvelés

  3. Van szerencsém kijelenteni, hogy a szerző nem túloz. És szerényen említést sem tett a környezetbarát vegyszerekről. Tegnap óta van egy boldog tojásárus néni az óbudai piacon.

    Kedvelés

  4. Két éve szeretném a négyezer-párszáz könyv minimum egyharmadát (reálisabban felét) kiselejtezni, de nincs szívem hozzá. A pincében lett egy csinos kis könyvespolcos sarok a “már nem kell” könyveknek, és hetente egyszer valaki a családból biztosan lelopakodik olvasnivalóért.
    A mi kukánk – pedig nyolcan használjuk – minden héten félig üres, csodálkozunk egymáson udvariasan a szomszéddal, akinek kettő ugyanilyen kuka van tele hetente, plusz mellé még egy kukazsák, ha jattot kapnak a kukások, elviszik. Jó, minden héten van egy fél kukazsáknyi szelektív cucc, azt külön kell kitenni, pár kutyakajás konzervdoboz, papír, egy kis műanyag.
    Macisajtos dobozt gyűjtöm, kell a gyöngyözéshez. Ha néha olyan élelmiszert vesz bárki a családból, ami műanyagdobozos, vagy tálcán van, azt is gyűjtöm, anyám abban küldi a mindenféle kajákat nekünk. Tojásos dobozt még a szomszédoktól, sőt, mindenkitől begyűjtöm, a tojásos néni minden üres dobozért ad egy tojást.
    Van egy-két olyan ruhadarab a háznál, amit még anyám vett magának ’66-ban Londonban, aztán hordtam én is, mint retrót, most meg a lányok hordják, mint retrót a köbön.
    Becsatlakoznék az ABBA buliba, de aki a keményebb műfajt szereti, van Jethro Tull meg AC/DC is még ezerhétszázhuszonnégyből, és Sztár Tonikot szeretnék, ha lehetséges. Meg Utasellátós rolót hozzá. Hátha valaki őriz párat a konyhaszekrénye mélyén.

    Kedvelés

    • Mi együtt voltunk fiatalok? Esetleg egy buszon utaztunk osztálykirándulásra, ahová vittem az egyik oldalán ACperdécé, a másikon Jethro Tull kazettámat (Polimer)? Kossuth, középhullámról felvéve.
      Sárgásbézs, élre vasalt szövetnadrágomhoz felveszem piros frottír zoknimat, majd fatalpú klumpába lépve, felül zöld, kockás ing, rajta nadrággal színben harmonizáló V nyakú pulóver, digóra fésült hajjal. Csípősen erős gyöngyvirágszappan bűz. S nyomjuk a raszputyint.
      Tudom ebédidő van.

      Kedvelés

      • Én abban a korszakban voltam ifjú és bohó, amikor volt, aki még testre vulkanizált farmert, bő kockás inget, Alföldi papucsot és szimatszatyrot viselt (nekem sose engedték…) más meg répanacit és – ó, igen – emlékeztek arra a saját kezűleg kötött mellénykére, ami olyan volt, mint egy halászháló? Kaptam Svájcból egy kék színű szempillaspirált, rettenetes lehetett, mikor elkenődött, de még csillogott is. A fekete pöttyös harisnya meg most újra divat, látom a lányaimon.
        Nem voltál ott most véletlenül augusztus végén Ian Andersonon? TAB2, elképesztő volt.

        Kedvelés

    • A “nem kell már” könyvek részére ott vannak a városszerte megtalálható közösségi könyvesszekrények, oda el lehet vinni. Az aquincumi szekrény tartalma az utóbbi időben épp elég csúnyán megfogyatkozott. Ezen felül szerintem antikváriumba is be lehet adni egy csomó mindent, bár nem tudom ez hogy megy. Nálunk is több doboz olyan könyv van, ami a harmadik költözésére készül kibontás nélkül.

      Kedvelés

    • Van egy könyvcserélde a neten, ott elcsereberélheted a kinőtt könyveidet. Amúgy meghoztátok a kedvem, előszedem a gánzenrózisz kazikat, bulizunk a picúrral..

      Kedvelés

  5. Csak tegnap bukkantam a blogodra, de már sok posztot elolvastam. A stílusod nagyon tetszik, az írásaid őszinték, elgondolkodtattak, némelyiket kis híján meg is könnyeztem. Ebben a posztban magamra és a férjemre ismertem, mi is mindent elpakolunk, hátha még jó lesz valamire – aztán vagy úgy lesz, vagy nem, de a férjem elég leleményes a pizzásdobozok és egyebek újrahasznosításában. Mikor hulladék újrahasznosítáról olvasok, mindig az jut eszembe, hogy otthon vidéken anyukámék mennyivel hatékonyabbak. Mivel tartanak sokféle jószágot, nincs a szerves, élőlények számára emészthető hulladék, ami kárba menne.

    Kedvelés

  6. Jaj, de magamra ismertem.. Ebben a kacathalmozásban.. Kétszer költöztem az elmúlt években, egyre kisebb helyekre, és ötpercenként szakadt meg a szívem, mit is tegyek ebbe meg abba a kupacba, és most vagy három barátom pincéjében/udvarán vannak kupacaim, amiért majd egyszer elmegyek, ha lesz hova tenni…khmm… És van hároméves kupacom, meg kétéves kupacom, és ha udvarias és kíméletes hangnemben kapok egy telefont, hogy “Te Gabi, bizti köll az még neked?”, akkor csak bólogatok elszoruló torokkal.. Mert igazán nem azok a valamik kellenek nekem, hanem talán mindaz, amit szimbolizálnak. Akkora marhaság, és józanul tudom, hogy értelmetlen, és mégis… Most legutoljára már volt annyi erőm, hogy ne kupacoljak senki udvarán, hanem behordtam a plébániára, a szociális bolt részére.. A könyveimnek már csak a tizede van meg, és a maradék még mindig a padlón áll tornyozva, és a múltkor eljátszottam, hogy mi az a tíz darab könyv, amitől soha semmilyen körülmények között… Hármat tudtam biztosra..:D Kacatfüggő vagyok, világosan látom.. A komposzt a természetes, hoztam gyerekkoromból. Belehalnék, ha a kukába kéne dobnom egy uborkahéj darabot.. Újrahasznosításban béna vagyok, csak álmodozom róla, tehát nem dobom ki.. Satöbbi… És pironkodva bevallom, hogy van egy kazettás magnóm, és kazettáim, és ABBÁm is, meg Jethro Till-em is, és Mike Oldfield gyűjteményem rádióból lelopva vagy 30 évvel ezelőtt, és még hallgatom…. Szóval otthon érezném magam abban a buliban:)

    Kedvelés

  7. Muhaha, de sokat írtam én erről!
    Innen indult az utam:
    http://barokeszter.hu/2009/01/18/ez-meg-jo-lesz-valamire-avagy-dugo-dani-kalandjai/
    …de a jó hír, hogy eddig jutottam:
    http://barokeszter.hu/2012/05/13/most-dobtam-ki-eletem-elso-ovszeret/
    Tehát van remény!!!
    És most egy coming out: 14 évesen óriási ABBA-rajongó voltam (ez azért izgi, mert nem a hetvenes, hanem a kilencvenes évek közepén voltam 14), de ezt is olyan underground módon csináltam, mint mindent: exkluzív svéd anyagokat szereztem Stockholmból és a Visitors volt a kedvenc albumom, és köptem a kommersz diszkófosokra. Szóval jöhet a kazettás ABBA-buli, megvan az egész életmű, de a Dancing Queent meg a mainstream fostaligákat be nem tesszük! (“Diggin’ the dancing queen” – ezt a szófordulatot máig szégyelli maga Björn Ulvaeus is, de ez érthető.)
    ps.: Szégyen gyalázat, h csak a pofám a nagy, mert ritkán visz rá a lélek, hogy a fővárosban hétvégézzek, de igyekszem ebben is jó útra térni, mint a selejtezésben.

    Kedvelés

  8. en akkor melaztam el amikor bekoltozott hozzam az ebook. amiben egy ev alatt kb 70 konyvem tarolodott el es elfer a tenyeremen az egesz. raneztem a konyvespolcomra, amin allnak a regi konyveim es mar ezer eve nem nyultam hozzajuk. szegenyekkel most mi legyen? meg csak antikvariumnak sem kell, itt ahol lakom a kutya sem beszel magyarul. ja, es a magyar boltban lehet kapni meggy markat, itt a sarkon. lambadazunk is majd? 🙂

    Kedvelés

  9. Szerintem az is olyan fájdalmas, ahogy a gyűjtögetett tárgyak túlélik az embert, és ahogy az idő halad, úgy jelentenek majd lassan már senkinek, semmit.
    Ahogy a vaterán a kerete miatt árulják a családi fotót, benne régi idők névtelen arcaival.
    Mostanában reneszánszukat élik az ócskapiacok, na ha oda kimegy a magamfajta ember,
    az minimum 20 olyan újabb tárggyal tér haza, amire semmi szüksége nem volt, de meglátta, és annyiért nem tudta otthagyni:) retro mesekönyvek 50 Ft-ért, konzervnyitó, korondi köcsög, ceglédi kanna, ésatöbbi.
    Ott lehet venni 300 Ft-ért működőképes kazettás magnót is, hozzá alig használt műsoros kazikat:)

    Kedvelés

  10. vettünk egy öreg házat. az előző tulajdonosok egész jól kiürítették, nem sok lomot hagytak. de tenyleg gondolkodasra kesztetett az egyik otthagyott targy: egy szinte feherre fakult, egykor talan rozsaszinu kis muanyag lavor, aminek a pereme kisse el volt repedve, egy ugy javitottak meg, hogy ket csavarral-anyaval odacsavaroztak egy megfeleloen ivesre gorbitett fémcsíkot.

    Kedvelés

  11. 4 éve hordok egy kardigánt.. randa barnát..az alját már körbe kellett varrnom, hogy ne fusson le (kötött) és az ujját is… élveztem ezt a munkát jó volt rávarrni a barna gyári csipkét, közben elzsibbadt a kezem, horgoltam is rá egy darabot, ahol nagyon elindult.. néha ránézek és csóválom a fejem, hogy hogyan hordhatok ilyesmit, de olyan jó belebújni.. turkáltam anno.. nem köt hozzá szép emlék.. már azon kívül, hogy milyen jó volt megjavítani.

    Kedvelés

  12. Visszajelzés: tanulságos mesék | csak az olvassa

  13. Visszajelzés: mitől volt ennyire iszonyatos? | csak az olvassa

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.