Első bizonyosság: a “kell a szénhidrát” szöveget azok mondják, akik túleszik
…és ők idegenkednek a paleósoktól, ketósoktól is. Annyira, hogy aggódó tanácsokat hullajtanak jártukban-keltükben. Azért állítják, hogy veszélyes az alacsony szénhidráttartalmú étrend, mert 1. fogalmuk sincs, miről beszélnek (tápanyagtartalom, emberi anatómia), 2. meg akarják magyarázni, miért nem táplálkoznak ésszerűen, tudatosan. Ha nem sikerül megmagyarázniuk, akkor így kiáltanak fel: ami jó az egyik embernek, az nem jó a másiknak, mindenkinek más válik be – pedig egy faj vagyunk, egyforma a fogazatunk, a szerveink, nagyon hasonló a biokémiánk, és az őseink (őskori) életmódja sem tudott nagyon különböző lenni.
Attól lesz különböző a biokémia, hogy van, aki hamar tönkreteszi a sajátját. Ezt betegségnek nevezzük. Onnan már nem beszélhetsz arról, mi az egészséges (azaz: épséget kímélő), mert bajban vagy. Csak arról, hogyan mászol ki a gödörből.
A tárgyak, a tárgyak! Már írtam róluk, ironikusat, önterápiázót, és még azokat, amelyeket majd ajánl az algoritmus (három kapcsolódó posztot). Most van az, hogy nincs mese, szembe kell néznem a problémával: elleptek. Főleg amióta itt van gyerekkori otthonom maradéka újabb dobozokban. A másodikos és a nyolcadikos írásfüzetem, dolgozataim…
Itthon vagyok, mert pihennem kell, és expedíciókat folytatok: egymásba kapcsolódó, bonyolult, többcélú túrákat. Háromezer lépés is összejön ilyenekből. Hol a ragasztó. Az ezüst ajándékzsinór. Az a papírtasak, amelybe az összes képeslapot és szép borítékot gyűjtöm. A csipesz, a sebbenzin. Tízezer feletti értékű bélyeget találok összesen, időtállóakat (belföld). egészen vékonyra reszelem manikűrgéppel (forgó csiszolóval) a problémás lábkörmömet.
Sokáig kikerültem az elhagyott tárgyakat, elvágtattam vagy elhevertem mellettük, rájuk se néztem, csak felidegesednék! más dolgom van!, de most megfogadtam: élhető viszonyokat teremtek. Egyáltalán, ideje megválni Lőrinc általános iskolai röpdolgozataitól (!). Most tűvé teszek egyik-másik becses kincsért minden négyzetmétert. És jön velük minden, elveszettnek hitt személyi, az eredeti, profi papírvágó ollóm!, király mini varrókészlet, megkezdett naplók és regény-jegyzetfüzetek, ötszáz euró (!).
Elképesztő méretek vannak itt, és tárgyakból özön. Ami értelmet ad minden félórának: megtisztogatom, új használatba helyezem mindazt, ami szép, hasznos. Semmi ne legyen céltalan – ami az, az megy adományba, szemétbe. Új tanítványaim kapnak egy-egy füzetet, annyi, de annyi megmaradt. Bizony, a negyedikes olyan vonalazásút kap, ami neki való életkorilag. Én adom az alapanyagot, Juli gyárt. Jaj, olyan ez a lány, mint én voltam. Csak ő hibátlan. De ahogy alkot, ragaszt, amilyen ötletei vannak!
Én is gyártok. Kidobásra ítélt (mert elavult) turistatérképbe, NatGeo naptárba, címlapba vagy János-féle, A0-s stencilezett területrendezési tervekbe csomagolom a saját, tanári füzeteimet. Vagy csomagolópapírból vágok ki zebrát.
ne parancsolgassatok felnőtt embereknek a személyes életükkel kapcsolatban, ne akarjatok bűntudatot kelteni és csúsztatásokkal győzködni, mert ki lesztek röhögve,
nem igaz, hogy a növényi (vagy túlnyomórészt növényi) étrend egészségesebb – ez sunyi hazugság, amelyet mögöttes (politikai, kultúrharcos) céllal sulykolnak, egészségre és klímára hivatkozva,
Miért írok ilyeneket? Mert az ájtatos, “független” média egyre áthatóbban, egyre sunyibban sulykolja az ideológiát, morális felkentséggel és “tudományos alapon”. Témái egymással összefüggenek, torzítják a tényeket és a jó élethez szükséges információk terjedését. Én pedig kimondom az elhallgatott tényeket.
A mostani cikkben már nem is leplezi a vegán propagandát, évek óta sejtettük, hogy erre tart, lassan ki foga mondani. Schwab doktor mesterséges sztározása sem véletlen ugyanitt.
Ennek is Ács Bori a szerzője, évek óta liszt, cukor, gyorskaja szerepel a témái között, de nem átall egészségről és környezetről papolni. Lehetőleg otthon csináld a krémest, a csipszet és a kekszet, matass vele sokat:
Most arról írok, hogy a leplezetlen, hamisítatlan fajta őszinteség kétfélét jelent, éspedig életszakaszok szerint.
Fiatalon van az érzelmi őszinteség. Mindent élesen, intenzíven, fájdalmasan, telibe élünk meg. Nem is lehet másképp élnie annak, aki ilyen alkat. Őszinte és kétségbeesett: ki akarja maxolni önmagát, hatni akar a világra, és amit belé váj a világ foga, azt kiordítani, meggyógyítani. Szenvedélyes, mert szerelmes… mert lázad… mert művész. Jó hír: ez elmúlik, mert ugyan szép, értékes, elkerülhetetlen, és bánhatja, akinek kimarad ez az állapot, vagy gyáva hozzá, de ez az intenzitás és makacsság gyakran vezet tragédiához. Értelmetlen szenvedést hoz az őszinte, de viszonzatlan érzelem is. A lehetetlenség sérülései, amíg nem talál utakat az ember, ahol jó neki. Nem lehet mit tenni ezzel az önpusztító őszinteséggel, annyira elementáris a késztetés, hogy a leghívebben mondjam, közvetítsem, zokogjam, ami bennem van.
Micsoda bűvszó! A kapitalizmus lelke. A társadalom mint egymással vetélkedő, pályájukon “fejlődő”, anyagilag egyről a kettőre jutó hangyák összessége – és az ő harcaik.
Végignéznek az életükön: ezek itt a végzettségeim, a nyelvvizsgáim. Ez a rangom. Ez az autóm, ez a másik. Ez a fizetési papírom, ez a bónuszom.
Akinek több, az a büszkébb és jobb ember. SIKERES. EREDMÉNYES.
Ez itt a házam, ez a nyaralóm, ez a nyaralásom (odaírom a képek alá, milyen hálás vagyok, barátok, szeretet). Ez a házastársam, ő is valaki, ilyen a külseje. Micsoda értékrend!
Ez az egyedileg varrott cipőm, és ez az üvegfalú csoda pedig a munkahelyem. Emez a hitelem, ez meg a másik, ez a törlesztő, ez a megtakarításom, ez a kamatláb… Építkezünk!
Írni fogok mindenféléről, amiket ígértem (a pedofíliáról), továbbá a szexmunkáról és a halálbüntetésről, meg a bűnügyekkel kapcsolatos össznépi kíváncsiságról. De most Menton városában vagyunk, úgynevezett vacatio maior (a minor Keszthelyen és Visegrádon volt), és a nyaralás bizony kemény meló. Folyamatosan egy légtérben lenni öten, az utolsó két napban négyen. Szülőként mindig figyelnünk kell: legyen reggeli, vacsora, fagyi, benzin, naptej és kenés, víz, meg jól beosztva az idő. igénye érvényesüljön, érzékenysége ne sérüljön, lábát ne törje föl a mediterrán élet. És ne csak én mosogassak az apartmanban. Fél napokat vagyunk a tengerparton.
A bérleményünk fent van a hegyen, ami nem magas összességében, de meredeken emelkedik az üdülőváros fölé. Nem akartunk még ennél is drágább, frekventált szállodát. Így is hónapokig nyögöm majd.
Ilyen az apartman egy része, és egy pihegő gyermek.
Ilyen a kilátás az ablakból:
Este érkeztünk, 23-án. 14 órát vezetett aznap a macim. Igaz, elmentünk Lőrincért, és aztán Juliért a Balaton-felvidékre (mert ő volt a művészetek Hölgye! és még mindig rajta van az össze napi karszalag!), de egyik nem volt nagy kitérő. A dugó volt fárasztó Szlovéniában, egyébként élveztem az olasz autópályán kapható, hihetetlen minőségű kávét és az egész élményt, hogy együtt a nagy csapat. A német autóiparnak egy komoly, nagy, kényelmes, önparkolásra képes csodáját kaptuk kölcsön az elmúlt hetekben. Kemény volt napközben, bedagadt a lábam, meg nagyon kellett figyelni, hogy ne aludjon be a Macim, kellő időben adni vizet, kávét,. megszólítani, hallgatni valamit. Olaszországnak az Alpokot érintő részén már csak ámultam.
Közben béna bűnügyi podcasteket hallgattam kikapcsolódásképpen. Majd írok erről az élményről is, mert sok mindenen gondolkodom ennek kapcsán.
Az első teljes nap estéjén a városi sétából és kis fürdőzésünkből visszakapaszkodván a hegyre kíváncsiak lettünk, hova vezet a többkilométeres szerpentinünk, amely jelölten zsákutca. Négyszáz méter múlva egy házhoz ért az aszfalt, és ott már köves ösvény vezetett a hegyre. Acélhálókkal óvják a lakott részt a sziklaomlástól, elképesztő méretűek a sodronyok. Végül lett egy roppant kalandos hegymászás kemény terepen. Nem a táv, nem a magaslat, hanem a meredek, köves út volt a nehéz, elmozduló, élesre hasadt sziklákkal, rengeteg szúrós növénnyel. Útközben pedig megfigyeltük, hogy ruhadarabok vannak ázott állapotban a sziklákra rákövülve, és egyre több volt, mindenféle eldobált alsónadrágok, pólók, dzsekik. GoogleMapsen láttam, hogy pont az olasz határon vagyunk, és láttuk is az egykori határkerítést, némi szögesdróttal, rozsdás állapotban. Lényeg a lényeg, itt járnak át az olasz menekültközpontból tízesével, fel is van fújva az útvonal, és az ösvénynek a térkép szerint is az a neve, hogy A rongyok útja. Maci talált bevándorlási nyomtatványokat is széttépve.
Még az óváros volt döbbenet, sikátorokkal, fent a hegyen az elképesztően régi temetővel.
Juli fotózza a virágokat, én Julit, Gergő kettőnket, Lőrinc hármunkat és az egészet néző Dávidot.
Lőrincet 28-án elvittük Nizzába, mert hazarepült, ott megint elmentünk állatkertbe, vidrákat, axolotlt (?), krokodilt, emucsibéket, kengurukat csodáltunk. Visszafelé néztük a Cap Ferratot, szemerkélt az eső, de ez festői volt. Ez a francia Riviéra Rózsadombja, úgyszólván.
Ezt nem én fotóztam.
Ezt igen.
A legnagyobb élmény a családdal a harmónia. Nincs súrlódás, csak közös öröm, poénok és referenciák. Szóval úgy érzem, bármi történhet már, engem előre kárpótoltak mindenért. Itt nem bánom, hogy kövér vagyok, és egyébként 26-án futottam is egy tízest. Mely a tengernél végződött. Na, az volt még katarzis.
Mivel lehet hergelni a tömegeket? Hát persze, hogy táskákkal, jachtokkal, márkás pólókkal és nyaraláshelyszínekkel. Mi más érdekli őket? Elveik rég nincsenek. A netes acsargóknál, ahogy Hont fogalmaz, “a személyiség totális hiányát az O1g helyettesíti”. Ennyi az életminőség a számukra, ilyesmikre vágynak ők is nyilván, ezt kérik számon a tolvaj bandán. Hajdan értelmezhető ellenzéki figura évek óta dobálja be a leleplezett javakat, zebrát, táskát. Ugranak rá, tépik Orbánt (aki viszont nem luxizik). Özönlenek is a hergelt lájkok. De ciki, hogy a gyűlölt politikai ellenfél is nyaral!
A magad életét építenéd, nem anyagiakra sóvárognál jóljárási kényszerben, és lenne a fogyasztáson túl bármi elved, értékrended, missziód, szellemi horizontod – nem lenne szükséged efféle feszültségelvezetésre.
Itt jegyzem meg újra: a jacht szót nem y-nal írjuk.
Az ellenzéki média sűrűn hallgat a változásokról, amelyek az angolszász világban már, a túltelítődés fázisa után lezajlottak. Ott a woke és a tömeges migráció már nem dívik, döbbent tömegek tiltakoznak a nők jogainak genderideológiai alapú csonkítása ellen. Kevésbé Trump Amerikájára gondolok, inkább a balos vezetésű britekre. Nálunk a dühödt csiribirik jogkövetelése még felfutóban van, és igen amatőr a nyelvezet, az érvelés, a cikkek, még Antoni Ritáé a legértelmesebb, pontosabban illúziót keltő, de az is elemien téves, gonosz. Még mindig le-leírják, hogy itt nálunk egyelőre nem az a probléma, hogy tömegesen műttetnék át magukat tizenévesek (majd ha az lesz, szólunk ellene!) – tehát hajrá, előre! “Mi még nem tartunk ott”: mintha ez valami optimális cél volna, ott tartani, ahonnan majd a sok visszaélés, kár, tragédia után vissza kell fordulni. Éppenséggel tanulhatnánk abból, miféle gyakorlatokhoz, pusztításhoz és nőellenes agresszióhoz vezettek az elborzasztó ideológiák a boldog nyugati országokban, ahol hegemónná váltak. Az ideológusok mögöttük áll pénzes-pénzéhes elit, amely semmiben nem hisz, nem elvből “jóságos”, és nem is kényszeríti őket senki színvallásra. Majd ha nálunk is ezrek bánják meg, hogy a neten nézelődve bedőltek a hazug ideológiának, megcsonkíttatták a testüket, örök életükre mesterséges hormonokra szorulnak, meddők és szexuális örömre képtelenek lettek – majd akkor foglalkozunk ezzel!
Miabaj-sorozatunkból. (Egészen különböző témákban remek posztok!)!
Rácz Zsuzsa panaszolja az írók helyzetét. Németországban az átlagos vásárló, teszem hozzá, jóval gazdagabb is. A másik észrevételem, hogy a magyar kis nyelv lévén, a címek többsége fordítás, és a magyar szerző, pláne a szépirodalmi szerző, csak töredéke a 15 ezernek.
Tizenötezer…! Valami eltorzult itt. És mit jelent a demokratizálódás? További tülekedést? A kiadók ne válogassanak? Ez már megtörtént. Ennek eredménye, hogy nem lehet vele keresni! Eladhatatlan.
Nem értem, milyen információja lehet arról, hogy hányan élnek meg az írásból. Majd biztos elmeséli. Felhívja: te, Zsuzsikám, képzeld…! …ebben az országban, ahol tízezer forintokért tépik egymást emberek! És mekkora lábon? Mennyi gyerekkel, milyen palotában, milyen életszínvonalon?…
Húsz éve már temették a könyvkiadást. Nem hittük volna, hogy ma gigaalapterületű plázahelyiségek lesznek tele könyvvel, és így is túlél számos kis bolt. Miközben már moziért se fizet senki, nemhogy könyvért. Napi 6-8 órás sorozatnézések teremtettek a járvány idején új életmódot. Távolsági buszon csakis telefonnyomkodás megy, vizuális ingerek. És mégis, a neten mosolygó fogfehérítések mind írónak nevezik magukat, nyomatott könyvvel a kezükben. Esetleg könyvinfluenszernek. Látszólag virul a piac, mégis megalázó a szerzők helyzete. Sorolják is a kommentelők: váratják őket, nem kapnak előleget, se rendes honort. A magazininterjú sem segít. Nem hívják vissza az ajánlkozó szerzőt, csak hitegetik, pedig milyen eredeti, tehetséges…
Cudar a magyar szerzők élete! Who’s gonna tell her?
Dehogy is! El ne hidd. Viszont rendkívül tanulságos, miért jönnek ezzel – a politikában is.
Évek óta médiát elemzek, és sokáig kerültem a direkt politikát, de mára végképp összecsúszott a közösségi média a hatalmi harcokkal. Ezt a választást facebookkommentekben és a TikTokon vívják. (És aki azt hitte, hogy a Wmn nem direkt politikai alakulat, az nem figyelt.)
Emlékeztek az első két parlament tagjaira? Amikor kiművelt emberfőkről beszélt Andrásfalvy Bertalan? (Van-e, ki e nevet még ismeri? Hát az idézet eredeti forrását?) De szép korszak volt, most engem agresszíven felkérdeznek, hogy merek ELTE-n végzett budai lenni, színházba járni. Eltűntek a közéletből a szépszavú történészek, filozófusok, színészek, írók. Az örök jogászok mellett zsebből fizető vállalkozók, földbirtokosok, hivatásos politikusok marják egymást a neten, nem érdekük, hogy a választó művelt legyen. És mindenki influenszer, azaz: tömegmanipulátor – szinte üdítő egy apró állatka említése!
Most épp a rovar meg a véglény a tilos. Mikor lettek ezek ennyire érzékenyek? Hát a tartalom nem számít? Folyamatosan hazudnak, indulatos torzításokkal ölik egymást naponta, álcsótányokat visznek be a kórházba, karaktergyilkolnak. Ezt jelenti a politika. Én ugyan nem morgok ezen: nem megszüntetni, illemtanárkozni kell, hanem átlátni rajta. gyanítom, nem olvassa a britek belpolitikai harcait, aki ezen fanyalog. Végtelenül szellemes amúgy, de csupa indulat. (…) mondja, ő ugyan nem olvas x-et, mert Musk. Jó, de akkor nem érted.
csak az olvassa. én szóltam 