Ismerős is nyöszörgött, és a Threadsen is olvasom, hogy micsoda dolog ez a nagy felhajtás mindig anyák napján: virág, versikék, megy ki-ki látogatóba, most bezzeg az apák napjáról senki nem beszél.

Anya is posztol (és milyen igaza van):

A kötelező, “divatos, tehát fontos” kontentet, az apák napját a wmn is hozza. Tóth Flóra írja, támogatott tartalom. Ez a nő milyen világban él? Hol szeretne egy apa annyit részt venni a kisgyerekei életében, mint egy nő (aki szintén nem élvezi a nyűglődést, csak nincs pofája nem csinálni?!):

“legalább annyira”

“és mindenféle apukának”???

Ki hiszi még mindig azt, hogy a férfiakat csak szeretni kéne, és akkor többet végeznének, kedvesebbek lennének, befejeznék az erőszakot, a nyomakodást, a semmittevést?

Amúgy is, mintha az a béna doboz csoki, kényszerű versike hiányozna nekik…

Dehogy hiányzik. Irigyek és utálják a nőket. A rossz lelkiismeretüket.

Az a helyzet, hogy ti, apák jellemzően semmit nem csináltok. Sokszor pedig romboltok, ahol tudtok, felélitek a család erőforrásait. Az én absztinens apám a négy gyerek után járó családi pótlékot egy szekta perselyébe dobálta – nekem ebben az időben celluxszal volt megragasztva a szemüvegkeretem, és körülbelül nem volt ruhám. Általában is menekültök a felelősség elől. Egy nő, még az is, aki osonva inkubátorba rakja a csecsemőt, mindenképp a testét adta otthonul a gyereknek. Ezt a munkát nem végzi és nem végezheti el senki más, épp ezért fizetnek is érte, ha úgy alakul, önző férfiak, sokat. Ha nem tesz ilyet, nem nevezik anyának. És az egész biológiai áldozat oly természetes mindenkinek, hogy nem lehetett azt elviselni, hogy ezt – és legalább ezt – mindenki megköszöni az anyjának. A félreértett egyenlőség nevében, közben törzsi (patriarchális) gondolkodással gyorsan kellett szimmetrikusan apák napja is.

A nők pedig jellemzően az egész gondoskodási, éjszakázási, szervezési, aggódási feladatot elvállalják és elvégzik, általában korrektül. Úgy-ahogy. Úgy, ahogy ennyi segítséggel és vádaskodás közepette tudják.

Ugye tudjátok, hogy lesz a gyerek? “Anya”, ez a szó azt jelenti már eleve, hogy a világ terhét elhordozza. Ez nem döntés, hanem biológiai tény. Ezt kompenzálja a társadalom műsorral, énekléssel, virággal. Mennyit vállal ebből, érez meg a férfi…? Általában semmit. Észre se veszi, hogy mi történt. A férfinak a nő szól, hogy itt gyerek lesz. De nem mindig szól (és nem mindig a megfelelő férfinak). A megfogant életnek a női test az otthona, nélküle nem létezhet, és el is vesz a női testből sokat. A női test végigcipeli, egy vele, megszüli kínok közt (vagy szintén nem vidám műtéttel), utána meg táplálja. A nők életének jelentős része rámegy erre, az egészségük is.

Az apák eközben nincsenek sehol, tökéletes nyugalommal “dolgoznak”, zaklatnak nőket a Tinderen, függőségekbe ragadnak (elsődlegesen, kaland- és ingerkeresésből, és mert megtehetik, nem pedig reakcióként), arról panaszkodnak, mire nem tudják rávenni a feleségüket az ágyban, nincsenek jelen, vagy ha igen, az még rosszabb, nem csinálnak semmit, az érzelmesebb típus esetleg egy másik nőnek gyereket.

Apám nincsen jelen. Nem elérhető. Félek apámtól. Az se vidámabb, ha jelen van, otthon toxikuskodik, az anya ellen játszza ki a jófejséget.

Ezt mivel és miért kellene honorálni?

Akarni, vállalni, hordani, kibírni a kételyeket, az éjszakázást, minden apróságról gondoskodni türelemmel, a beteg gyereket megvédeni a világtól és a vádaktól, jelen lenni, elviselni, hogy mindent tőled várnak el, az apa díszlet vagy plusz egy teher – ez még úgy is heroikus, hogy esetleg szarul csinálod.

Ha apa vagy, a gyereked akkor fog neked apák napján gesztust tenni, ha létezel: valóban jelen voltál, és nem csak tartásdíjjal, meg ha egyébként sem bántottad.

Ja, majdnem elfelejtettem: ilyen ünnep nincs is, ez olyan, mint a grincs, a Valentin, az elf meg a hálaadás. Amerika-majmolás és üzleti mohóság.

Szóval akkor kapsz bort és csokit, komám, ha olyan médiaagymosott a gyereked, hogy apák napját is rohan megünnepelni. És szeret.

És akkor már ki is posztolja, terjedjen az újabb kamuünnep, röhögjön a kereskedelem a markába, gyűljenek a polcon a “személyes” “A legjobb apa” bögrék.

Apák napját követelni (vagy terjeszteni) Magyarországon simán irigység és a nők teljesítményének sunyi, egyben gonosz letagadása. Nőgyűlölet.

Ne egyenlősdi legyen (mert még az egyenlőség sem méricskélést, pontos elfelezést jelent), hanem igazságosság, korrektség, fairness.

Az egyenlőség nem azt jelenti, hogy azt hazudjuk, hogy az apák ugyanúgy kiveszik a részüket a szülői feladatokból (és ha ugyanúgy, ha ez ilyen természetes, akkor miért hallelujázunk?). Nem csinálnak semmit, és talán jobb is. Pont ezért, ehhez képest feltűnő, aki mégis jelen van. Ki is tör a tapsvihar!

Az is rendkívül visszás, ezek a kényszeresen mosolygós újságíró-anyukák verik a habot, hogy ha újabban néhány progresszív, városi, jómódú férfi már felismeri a bölcsőde bejáratát, meg a gyereke cipőjét, akkor “biztatjuk” őket és “szexinek” nevezzük (ami más miatt is ízléstelen). A férfiak dolga, hogy komolyan vegyék, magától értetődően végezzék a feladatokat, egymást biztassák és lehetőleg ne szólják le a nőket, a saját feleségeiket és az óvónőket se.

Ha van értelmes cél, az az, hogy az anyákat, az anyaság munkáját jobban megbecsüljük. Ennek része, hogy az irigyen csokiért nyígó férfiakat megvetjük.