Néhány éve történt, igen. Tíznél nem több. Ahogy Hoppál Bori tényezővé vált, ahogy népszerűek lettek a jógastúdiók, ahogy újfajta spirituális hullám söpört végig a szülésfelkészülésen, igen. Amikor új (piros!) szemüvege lett Izing Klárának. Bővebben…
A pocakos hónapok a legboldogabb időszak egy nő életében. Bővebben…
2012. szeptemberi poszt. Tájfutó edzésre nem járt.
bárcsak erre járna Vekerdy Tamás
Hát persze, hogy hazudik.
Mondjuk nekem többnyire azzal jön: elfelejtette, nem tudta, nem is azt mondtam, nem is mondtam semmit. De hazudott is. Nem járt edzésre, hanem helyette beült a könyvesboltba olvasni. Minden kedden és csütörtökön.
De bizony hogy minél merevebb, formálisabb, uniformizálóbb és hazugabb elvárások béklyójában él otthon és iskolában, minél jobb nevelést akarok neki adni, minél gondosabban követem, mikor mit csinál, minél többet aggódom, hogy minden lecke és tornazsák meglegyen, sose nézzen lövöldözőseket és feküdjön le fogmosás nélkül, annál szélesebbre nyílik a különbség a should (aminek lennie kellene) és a bare infinitive (ami van) között, és ezért annál jobban fog hazudni. Bővebben…
2012 őszén írtam, élt még János
anyósom meghalt közben
Igen, tudom. Bő két évtizedig minden keservemre megkaptam végső tromfként a legkedvesebb barátaimtól és hírneves szakemberektől is, hogy az ötvenhat, hatvannyolc, avagy hetvennégy éves anyám már nem fog megváltozni.
P. Orsinak, szeretettel, közös harcunkhoz
Kedves-drága Ildikó!
Bevallom, szoktam olvasni a Lők Napját én is, a barátnőm mindig itt felejti az asztalon. Aranyos lány, ha rendetlen is, szeretem. Hogy akkor miért írok Önnek?
Kérem, adjon tanácsot. Érzem, ő nem az igazi társam, talán néhány hetünk van hátra. Mindig megérzem előre, hogy szakítani fogok.
Már nem olyan az egész, mint az elején, azt akarja, köteleződjek el, pedig csak tizenhét hónapja élünk együtt. Bővebben…
Ha anya vagy, és nem a gyerekeiddel töltöd az időd, egyetlen mentséged van: Bővebben…
A gyerekek folyamatosan megfigyelnek és utánoznak minket, mondhatni, ez az alapértelmezett működésük. Rémisztő, ahogy Gazsi bácsi egyetlen látogatása után használni kezdik, hogy basszus, meg ahogy lecsapják a játékukat, mint én a mosogatószivacsot: ebből elég volt, mondja a négyéves, ebbőj eég ‘olt, ismétli a kétéves. (És vigyorognak.)
Megtanulják tőlünk, hogyan viszonyuljanak úgy általában a világhoz, Bővebben…
Muszáj, és ezt is j-vel írjuk, ahogy arra kedvenc honlapom felhívja a figyelmet, és amilyenek, elipszilonnal is bejön,
muszáj a szájunkkal kiabálni, muszáj erőseket írni. Élezni, sokat beszélni erről, piszkálgatni a tudatokat, megbotránkoztatni. Bővebben…
Gyógyulgatok ebből. Gyógyulgatok a bátyámékból, a nagy fiam apjából, abból, amit a pornófilmeken láttam és amit a kurvázó férfiak beszámolóiban olvastam (figyelem: az utóbbi linkhez lelkierő, nyugalom, mazochizmus kell). Nem gyógyított engem sem következő szerelem, sem szakember és a házasság is alig. Most kezdek gyógyulni. Olvasok. Gondolkodom. Írok. Találkozom önmagammal. Már nem félek. Bővebben…
Anyáink generációjáról itt írtam, most lássuk az új típusú agresszív asszonyt.
Ennek a típusnak két altípusa van. Az első a bízva bízzál, a második a valamelyes.
A mai agresszív asszony mindkét típusa a párkapcsolatának lát neki úgy, mint a nagyanyja a befőzésnek. Látja, mi kéne bele, van elképzelése, utánanéz a recepteknek és kiszedi a belefőtt hangyát.
A férje meg a befőtt.
Bővebben…
Ha amúgy hagyományosan fel van osztva a feladatkör, te dolgozol és pénzt keresel, anya pedig gyerekezik és háztart, hát, ez lehet másképp is, de vegyük akkor így, szóval megvan kinek-kinek a maga szerepe, akkor
tedd már meg,
legyél szíves,
Bővebben…
A pályázatra senki, de senki nem írt önálló művet. Jött viszont ez, B. nevű olvasómtól. Kis egyezkedés, szerkesztgetés után, mivel nem mondhatja el senkinek, elmondja hát minden kedves olvasómnak. Kérlek, tiszteljétek őt a bátorságáért.
Olvaslak, és látom, hogy nem kerülgeted a tabukat, nem akarsz mindent elsimítani, megszépíteni. Bővebben…
2012. júliusi bejegyzés
2013. szeptember végi kiegészítés
Azt írtam: sokat kivett belőlem a komolyan vett kötődés. Sokat kivett, és most, hogy a legkisebb három és fél, és egyedül vagyok, szeretném, ha ennél a nagyon közelnél egy kicsit távolabb lennének már. De ki tudja, mikor éreztem volna ugyanezt nemkötődve? Talán sokkal előbb. Talán nem is szültem volna harmadikat úgy. Állítom: ahogy mi éltük meg, nem pótcselekvésként, nem apa ellen bunkernek, nem dogmatikusan és nem is tárgyakat halmozva, két itthon lévő szülő kötődve, lezser derűvel, így sokkal könnyebb volt a szülőség. Jól kötődve nevelni, az nem valami plusz erőfeszítés, hanem harsonás lazaság, mámoros törzsi lét. És sokan vagyunk itt, akiknek nem újdonság, furcsaság és nem szélsőség mindez, hanem talaj a lábunk alatt: megélt, működő, több éves, több gyerekes gyakorlat.
Amikor kritizálják a kötődő nevelést, annak kétféle oka lehet: információhiány (sok más tanácsot hallott az illető, nem tud jól hordozni, nem érti, miért fontos a szoptatás, nincs tisztában a csecsemő valós szükségleteivel), vagy a mozgalom túlkapásaira, visszás jelenségeire adott jogos válasz. Az elüzletiesedést, a szektás gőgöt, a homousion–homoiusion-típusú vitákat, a pótcselekvésjelleget, a közösség mélyrepülését én is illettem már többször indulatos vádakkal:
És akkor az eredeti bejegyzés, egy közkeletű tévedésről. Bővebben…
Le kéne már tenned a terheket. Ne hurcold a sérelmeket. Nem kellene fölöslegesen szenvedned. Miért nem bocsátasz meg? Bocsáss meg neki, amíg lehet, mert majd nem lesz kinek! Ezt mondják.
Már megint nekem adtok feladatot.
A legabszurdabb, amikor pont az tanácsolja ezeket, aki bántott. Ne rágódjak már azon, amit ő tett. Egyébként meg torzul látom, mert nem is úgy volt… Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 