Hangzatos cím, az igazság összetettebb ennél, de a jelenség érdekes.

Update, 2023: Lexi nem volt csaló, nem hazudott a betegségéről, újra edz. De a fogyását marketingeszközként a weight loss-ipar gamifikációjára (kvázi szerencsejátékra) használta, és elég jól keresett.

Nyilván azért írok erről (fogyás, ki mit mutat/vall be magáról, vergődés), mert nem vagyok jól azzal, ami február óta lett belőlem.* Lásd lent. Persze a kanyarban nem vagyok az amerikai luvnyákhoz képest (a témaválasztás lélektani haszna ez számomra).

Amúgy ez csak az egyik ok, a másik az, hogy érzékeny kérdés nekem ez, hogy a sport stb. megmutatására hogyan reagál a dühödt, arctalan tömeg.

Ez a baj a közkeletű, testről való beszéddel, a hősnőkkel. Hőssé avatja mindenki önmagát lelkesen, aztán meg ha az élet változik, meg van sértve, hogy most mi van, nem tud már akkora hős lenni, mit szólnak, nem ő a nagy győztes, akinek oly könnyen hitte magát? Most mi van, mi lesz, mi tölti ki az életét?

Egózás ez, de ami nagyon érdekes: nem a saját érdek, jólét a lényeg. Inkább a pozitív üzenet. A buta ragaszkodás a kis aranyba foglalt tanhoz. Nem a csúcsformához, hanem az, amit kihirdetett. Hogy az működik, az jó, több kérdés nincs. Mint valami szekta. Kinek a speckó diéta, kinek a tökéletes forma vagy a konkrét egyéni rekord (futóknál), kinek a kis vállalkozása, mert pörögni kell, kiállni naponta az üzenettel, “hitelesen” létezni, erőt adni. Mindent betörnek abba a kerékbe. Önmagukon túlmutató jelentésük van a gesztusoknak: tömegek kapaszkodnak bele a sikerbe, vigaszba, motivációba.

Emlékeztek Lexire? Igazi amerikai sikersztori. Roppant értékes a networkje: 1,2 millió követője van, úgy bizony. Bővebben… →