Uramisten, belémhasított ma teregetés közben: a boldogság az nem az, amikor nincs mivel megküzdeni, hanem az, amikor van erő hozzá. A nagyon nehézhez is: van erő. Bővebben…
és mégis
12
jobban meg szeretnélek ismerni
Így kezdődött. Bővebben…
az emberi magányosság ipara
Na, a közzétételkor eltűnt a komplett bejegyzés. Nulla szó. Nem is volt annyira jó, de nem értem. Kép, minden, ezerháromszáz szó. Ilyen még nem volt.
Keresem az Állapotok összehasonlításánál, erre kiírja: Danger. Wake up, csak az olvassa. The matrix has you. Do not let it happen again. Follow the white rabbit. Go back.
Mindezt sosem látott fekete mezőben írja ki. Mint a kémfilmekben, amikor betűnként jelenik meg a szöveg.
Most nem vagyok benne biztos, hogy eleget aludtam-e. Vagy talán a rizike lesz az, amit a fiam hozott az őrségi kirándulásról.
Én felsőbb hatalmakkal nem vitázom. Úgyis idecitáltam egy sztorit, amit jobb, ha elfelejtek.
Akkor híreink a blogról.
Az egyik, hogy a főoldalra ki fogok rakni egy-egy régebbi bejegyzést, a kedvenceimet, mondjuk pár naponta újat, mert méltatlanul elsüllyedtek a régi bejegyzések. Sok az új olvasó, ezért előveszem az igazán erős szövegeket. Kérhettek is.
A másik, hogy kezdem törni a fejem a hogyan továbbon. Megdöbbentenek az olvasottsági adatok, és nagyon sok visszajelzést kapok, hogy sokat segít a blog, napi betevő. Nekem is nagyon jó írni. Az biztos, hogy nem szeretnék ide reklámot, bár többféle ajánlat is jött, de az a helyzet, hogy egyre inkább a munkahelyem kezd lenni a blog, és visszaszorulnak az egyéb tevékenységek. Aztán, elég vérlázítónak találom, hogy a bloggerek, tartalomelőállítók munkáján a kütyügyártók és a keresőmotorok keresik magukat betegre. Szeretnék független is maradni, nem betagozódni sehová, és azt írni, amihez kedvem van. Ennek a problémának a megoldását keresem. Etikusat, egyértelműt, méltányosat, azt, ami mindenkinek jó. Ha van erről véleményetek, örülnék, ha leírnátok.
az olvasó kérdez
Beszélgessünk erről! Írjatok gondolatokat, történeteket!
Mifelénk, Székelyföldön, úgy látszik, kinőhetetlen szokás a gyerekek rémisztgetése nevelés címszó alatt, ráadásul kéretlenül, tehát kontrollálhatatlanul. A nagyszülőkkel megbeszéltük, hogy nálunk nincs zsákos ember, fekete ember, rossz bácsi stb., a gyermeket nem zsaroljuk szeretetmegvonással, nem szégyenítjük meg büntetésből stb. A játszótér, az utca, a szomszédok azonban igen erős faktornak bizonyulnak. A kétéves fiam az elmúlt napokban többször mondta például az ebédre vagy a játékaira, hogy elviszi a cigány, sőt, amikor egyik játszópajtása sírva fakadt, mert megütötte magát, azt mondta neki, “Vijázz, eevisz a tidány!” Köpni-nyelni nem tudtam, igyekeztem oldani a helyzetet (valami olyasmit mondtam, hogy dehogy viszi, nem viszi el senki, hanem mi megvigasztaljuk Csanit, hogy ne sírjon), de a cigányozásra fogalmam sincs, mit mondjak. Bővebben…
esős csütörtök délután
Tegnap hazajött a férjem, mert nincs meg egy lelet, addig meg mit csináljanak, hétfőtől kapja az újfajta kemót. Felnyomták szteroidokkal, lassan és görnyedten botorkál, hamar kifullad, de kis segítséggel fürdik, önálló. Együtt aludtunk, lent, amíg Babadávid nem reklamált a galérián. Nincs most az a kín, szedi a gyógyszereket, felteszi magának a méregtelenítő tapaszait, sokat beszélgetünk, és a legnagyobb döbbenetemre ágyba hozta a kávét. Bővebben…
érvelési stratégiák 3. — vizet prédikál
Az autóvitához (az eszköz a különbség kommentjeiben).
Bizony, mindannyian gyarlók vagyunk. De attól még tudhatjuk, hogy miben hiszünk, hogy mi a helyes, hogy hogyan szeretnénk élni.
Hányszor, de hányszor történik az, hogy az elveinket hozzáigazítjuk a nagyon is vitatható gyakorlatunkhoz. Bővebben…
ez az én bajom
Nem tudtam, mi ez bennem, hogy folyton ordítanék, hogy vegyék már észre, hogy zavar a közöny, a hárítás, az önfelmentés. Mindig engem neveznek idealistának, és naponta mondják, hogy ne akarjak mindenkit megmenteni… olyanok, akik viszont nem mennek le a dolgok mélyéig, nem olvasnak újságot, nem érdekli őket, ami engem.
Ez az.
Sehol sem tanítják, hogyan kell autonóm módon gondolkodni, hogyan kell elemzően részt venni a világban, vagy hogyan kell a „tanult tehetetlenséget” legyőzni és a környezet aktív alakítójának lenni. Az angol irodalom ezt az empowerment fogalmával írja le, de Magyarországon ezt sem az iskolákban, sem a segítő szakmákban, sem a hétköznapi életben nem tanítják, miközben ez a tudás lenne az egyik legfontosabb áttörés, hogy az emberek ne fogadják el általánosan a „nincs mit tenni” szemléletet.
Németh László szociálpolitikus mondja ezeket. Olvassátok el a teljes interjút!
hogy van ez
Soha nem beszélünk erről. Bővebben…
túlingerelt gyerekek
2012. októberi bejegyzés
Evolúciós értelemben a gyerekek alacsony ingerszinthez vannak szokva. Legalábbis a városi életmódhoz, sebességhez, mobilok pittyegéséhez, reklámszignálokhoz, lövöldözős játékokhoz képest. Testközelben sokkal magasabb ingerszintet is elviselnek, de a csecsemők a mesterséges ingertömegtől sokszor nyugtalanok lesznek.
Kapcsolódó bejegyzés: mitől féltjük a gyerekeinket? Bővebben…
az a dagadt banya, aki miatt az én endrém
Ahogy szeretőként szelektáljuk az információkat! Azt akarjuk hallani, hogy mi vagyunk az izgalmasak, és minket akarnak. Ráállunk a sínre, hogy mi vagyunk a vágy tárgya, és akkor már visz a vonat.
További szeretős írások:
az egyenlőtlenség formái 9.: én csak azt kérem…
Az ilyen partner nem erőszakos, nem parancsolgat, nem ugráltat. Ő csak kér, szép szóval.
Én csak azt kérem, legyen rend.
Kérlek, ne emlegesd többet az az időszakot. Bővebben…
a fórumfejű
Van ez az embertípus, aki rendületlenül fórumozik. Korszakok nincsenek az életében, van valami gyereke, de nem róla ír, és nem is a konkrét témák érdeklik, hanem szügyig merül a natúr közösségi létbe, a metaszintbe. Olyan neki fórumozni, mint másnak levegőt venni, és sebes-hibás gépeléssel van neki tizenkilencezer hozzászólása. Bővebben…
Védett: naplófejezetek
nélküle nem lennél az, aki
Ez még egy irritáló ideológia. Ez a kényszeres optimizmus, a mindenáron vigasztalódás.
Azért tudsz ma segíteni a bántalmazottaknak, mert te is átélted mindezt. Át kellett élned ahhoz, hogy tisztán lásd az összefüggéseket.
Semmi sem véletlen: neked ezt az utat kellett bejárnod!
Kvázi nem is baj.
De igen, baj. Bővebben…
kiált a testem
Ilyen az én bal karom, de hiszen láttátok már. Bővebben…
olvassátok el
ti mit sírtok?
Sokadszor olvasok hasonlókat. Mindig a Jók írják az ilyen kommenteket. Mindig erőteljesek, gúnyosak ezek a mondatok, mindig sztereotípiákon alapulnak, mindig “vesszen a libsi” — és (erkölcsi értelemben) sosincs igazuk. Bővebben…
hát nem lehetett ezt előre látni?
Tudniillik: szörnyű ez a bántalmazás meg az elnyomás, de azért a nő is felelős azért, hogy idáig fajul a helyzet, ennek bizonyára voltak jelei, hát miért nem vette észre, miért hagyta, melyik az a pont, amikor ki kellett volna lépnie.
Nos (tételmondat): nincsenek jelek, ha vannak is, nem olyanok. Bővebben…
mit mond a szakember
Még mindig a négy kérdés módszerről:
Ezek a módszerek (mint minden módszer, ami nem veszi figyelembe a problémák valódi okát, hanem az elme manipulálásával akar hatást elérni) nagyon károsak tudnak lenni. Bővebben…
nem halat kell nekik adni
2012. őszi bejegyzés
Itt, ahol élünk, a hegyoldalban, a népszerű kirándulóhelyen egy nagy bükkfa alá, paplanok és nejlonok közé úgy két hete bevackolta magát egy asszony. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 