Az ilyen partner nem erőszakos, nem parancsolgat, nem ugráltat. Ő csak kér, szép szóval.

Én csak azt kérem, legyen rend.

Kérlek, ne emlegesd többet az az időszakot.

A Tibire ne vágjál pofákat, légy szíves!

Csak pelenkáznom ne kelljen, azt nem bírom!

Ez az egyetlen, amit el kellene fogadnod, hogy van nekem ez a kecskebasz modellrepülőgép-készítő szenvedélyem. Ötven négyzetmétert foglal csak el!

Ha nem lennél féltékeny, olyan boldogok lehetnénk…

Csakhogy amit kér, az olyasmi, ami érthető ugyan, ám könnyűszerrel nem teljesíthető. Például mert Rend nem létezik: az, amit kér, nincs, és ha előfordul mégis, akkor meg a számára nem létezik: mivel norma, csak a hiányát látja meg, a legkisebb eltérést is.

Vagy azért nem teljesíthető, mert ugyanazt csinálja, mint “abban az időszakban”, csak nem akarja már hallani, hogy az a másiknak nagyon fáj.

De a leginkább azért, mert magához ragadta annak eldöntését, hogy mi normális, minek hogyan kellene lennie, és nem enged ebbe beleszólást, nincs egyeztetés, csak a Kérés és mögötte a definíciók.

Mert azt, hogy mi rend, ő fogja eldönteni. Azt is, csúnyán nézett-e az asszony a Tibire. Azt is, mi minden féltékenység.  A szimbolikus címkék beláthatóak, legitimek, csak a szándék nem. És a partner úgy fog védekezni, hogy bizonygatja, de igen, ő egész nap takarított, és a Tibinek kinyitotta még a sört is. Az egész léte defenzíva lesz, és nem kérdőjelezi meg, hogy rendnek kell-e lenni, vagy nem árnyalja a képet azzal, hogy az ő számláján milyen ára van a rendnek. És hogy ugyan minek van itt a Tibi vacsora után, hetente háromszor?

A kérés: mágikus. Mindig ismétlődik, nagyon egyszerű, célja önkéntelenül is a hatalom megjelenítése. Mivel a szavak szintjén belátható a kérés, a partnernek bűntudata lesz, és alkalmatlannak érzi magát. Tart a kérés mögötti erőtől, normaként érzékeli a kérést, ő is azt gondolja, is igazán lehetne olyan belátó stb., de mivel valami komoly egyensúlytalanság van itt, mivel őrá nincs tekintettel a másik, érzi, hogy ez nem megy. Nem bosszúból, de nem megy, sosem megy, és utálja már a szlogent, ami el fog hangzani. Néha megpróbálja elmondani, miért nem megy, de erre újabb bűntudatkeltő szóözön érkezik.

Egyes közösségek, módszerek és olvasmányok sajnos a nőt arra buzdítják, hogy keresse meg a módját, hogyan vághatna jó képet a dologhoz, vagy hogyan teljesíthetné hatékonyan a kérést.

Ezek a kérések nem a szokásos kérések, hogy befizetnéd ezt a csekket? vagy hívj, ha végeztél! Ezek a kérések a másikra komplett rendszert és definíciót pakolnak. És sosem kölcsönösek: ha viszontkér a másik, arról megmagyarázzák neki, hogy az irreális, avagy nem jár. Esetleg, súlyosabb krízisben ígéretet tesznek arra, hogy jó, aztán lassan, de tendenciózusan passzív cinizmussal elszabotálják a dolgot, végül felháborodnak a zsörtölődő légkörön és a megértés hiányán. Akkor jön a visszavágás, a “bezzeg te” fejezet, valamint a kapcsolat egészének bírálata. A kérésük nem teljesül, és még el is számoltatják őket, így nem lehet élni.