Meszlényi Attilának, hálásan rajongva
A következő érvelési hiba igen gyakori a hétköznapi társalgásokban, anyósunk intelmeiben és az újságcikkekben: az érv nem valódi, hanem arra hivatkozik az illető, hogy valaki, aki okos, híres, tekintélyes, azt mondja.
Ez igaz, hiszen X. Y. szerint így van. Bővebben…
Uramisten, belémhasított ma teregetés közben: a boldogság az nem az, amikor nincs mivel megküzdeni, hanem az, amikor van erő hozzá. A nagyon nehézhez is: van erő. Bővebben…
Így kezdődött. Bővebben…
Na, a közzétételkor eltűnt a komplett bejegyzés. Nulla szó. Nem is volt annyira jó, de nem értem. Kép, minden, ezerháromszáz szó. Ilyen még nem volt.
Keresem az Állapotok összehasonlításánál, erre kiírja: Danger. Wake up, csak az olvassa. The matrix has you. Do not let it happen again. Follow the white rabbit. Go back.
Mindezt sosem látott fekete mezőben írja ki. Mint a kémfilmekben, amikor betűnként jelenik meg a szöveg.
Most nem vagyok benne biztos, hogy eleget aludtam-e. Vagy talán a rizike lesz az, amit a fiam hozott az őrségi kirándulásról.
Én felsőbb hatalmakkal nem vitázom. Úgyis idecitáltam egy sztorit, amit jobb, ha elfelejtek.
Akkor híreink a blogról.
Az egyik, hogy a főoldalra ki fogok rakni egy-egy régebbi bejegyzést, a kedvenceimet, mondjuk pár naponta újat, mert méltatlanul elsüllyedtek a régi bejegyzések. Sok az új olvasó, ezért előveszem az igazán erős szövegeket. Kérhettek is.
A másik, hogy kezdem törni a fejem a hogyan továbbon. Megdöbbentenek az olvasottsági adatok, és nagyon sok visszajelzést kapok, hogy sokat segít a blog, napi betevő. Nekem is nagyon jó írni. Az biztos, hogy nem szeretnék ide reklámot, bár többféle ajánlat is jött, de az a helyzet, hogy egyre inkább a munkahelyem kezd lenni a blog, és visszaszorulnak az egyéb tevékenységek. Aztán, elég vérlázítónak találom, hogy a bloggerek, tartalomelőállítók munkáján a kütyügyártók és a keresőmotorok keresik magukat betegre. Szeretnék független is maradni, nem betagozódni sehová, és azt írni, amihez kedvem van. Ennek a problémának a megoldását keresem. Etikusat, egyértelműt, méltányosat, azt, ami mindenkinek jó. Ha van erről véleményetek, örülnék, ha leírnátok.
Beszélgessünk erről! Írjatok gondolatokat, történeteket!
Mifelénk, Székelyföldön, úgy látszik, kinőhetetlen szokás a gyerekek rémisztgetése nevelés címszó alatt, ráadásul kéretlenül, tehát kontrollálhatatlanul. A nagyszülőkkel megbeszéltük, hogy nálunk nincs zsákos ember, fekete ember, rossz bácsi stb., a gyermeket nem zsaroljuk szeretetmegvonással, nem szégyenítjük meg büntetésből stb. A játszótér, az utca, a szomszédok azonban igen erős faktornak bizonyulnak. A kétéves fiam az elmúlt napokban többször mondta például az ebédre vagy a játékaira, hogy elviszi a cigány, sőt, amikor egyik játszópajtása sírva fakadt, mert megütötte magát, azt mondta neki, “Vijázz, eevisz a tidány!” Köpni-nyelni nem tudtam, igyekeztem oldani a helyzetet (valami olyasmit mondtam, hogy dehogy viszi, nem viszi el senki, hanem mi megvigasztaljuk Csanit, hogy ne sírjon), de a cigányozásra fogalmam sincs, mit mondjak. Bővebben…
Tegnap hazajött a férjem, mert nincs meg egy lelet, addig meg mit csináljanak, hétfőtől kapja az újfajta kemót. Felnyomták szteroidokkal, lassan és görnyedten botorkál, hamar kifullad, de kis segítséggel fürdik, önálló. Együtt aludtunk, lent, amíg Babadávid nem reklamált a galérián. Nincs most az a kín, szedi a gyógyszereket, felteszi magának a méregtelenítő tapaszait, sokat beszélgetünk, és a legnagyobb döbbenetemre ágyba hozta a kávét. Bővebben…
Az autóvitához (az eszköz a különbség kommentjeiben).
Bizony, mindannyian gyarlók vagyunk. De attól még tudhatjuk, hogy miben hiszünk, hogy mi a helyes, hogy hogyan szeretnénk élni.
Hányszor, de hányszor történik az, hogy az elveinket hozzáigazítjuk a nagyon is vitatható gyakorlatunkhoz. Bővebben…
Nem tudtam, mi ez bennem, hogy folyton ordítanék, hogy vegyék már észre, hogy zavar a közöny, a hárítás, az önfelmentés. Mindig engem neveznek idealistának, és naponta mondják, hogy ne akarjak mindenkit megmenteni… olyanok, akik viszont nem mennek le a dolgok mélyéig, nem olvasnak újságot, nem érdekli őket, ami engem.
Ez az.
Sehol sem tanítják, hogyan kell autonóm módon gondolkodni, hogyan kell elemzően részt venni a világban, vagy hogyan kell a „tanult tehetetlenséget” legyőzni és a környezet aktív alakítójának lenni. Az angol irodalom ezt az empowerment fogalmával írja le, de Magyarországon ezt sem az iskolákban, sem a segítő szakmákban, sem a hétköznapi életben nem tanítják, miközben ez a tudás lenne az egyik legfontosabb áttörés, hogy az emberek ne fogadják el általánosan a „nincs mit tenni” szemléletet.
Németh László szociálpolitikus mondja ezeket. Olvassátok el a teljes interjút!
csak az olvassa. én szóltam 