tévhitek cáfolása Imane Khelif versenyzése kapcsán (@ReduxxMag)

Az ügy egyik kirobbantója utólag válaszol az ellentmondásokra. Mindent megtettem, hogy jól olvasható legyen. Eleve is a leglényegbetörőbb, legtömörebb, de angolul van, és számítok arra, hogy az tesz bele erőfeszítést, akit érdekel, akit nem, az viszont nem ír véleményt. Aki ezt elolvasta, érti, és még mindig védelmezi a védhetetlent, azzal nagyon súlyos gondok vannak (befolyásolták).

Kicseréltem a képernyőfelvételeket, de ugyanaz a szöveg, laptopról másoltam, végre szép, egységes (telefonról nem volt szép).

Egy kiś rövidítésszótár:

A DSD azt jelenti, hogy differences in sex development:

…is a group of rare conditions involving genes, hormones and reproductive organs, including genitals. It means a person’s sex development is different to most other people’s.

A két szövetség neve: IOC = NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság és IBA (International Boxing Association), Kremlev ez utóbbinak az orosz vezetője. CAS: Court of Arbitration for Sport, a visszaélések fellebbviteli, szövetségek feletti fóruma Lousanne-ban.

PDF-ben (ha előfizetsz prémiumra) leszedhető innen:

best of olimpia

OliNpia, ahogy a Julis mondja.

Julissal élmény oliNpiát nézni, mert eszes, figyelmes és vicces. Tévénk nekünk nincs (hüledezem is a kormánypropaganda klipeken, béna reklámokon, diktatórikus híradó-egy perceken). Szeretem az Index BBC videóit, és nem is csak az oxfordi angolságuk miatt, hanem mert annyira korrektek a kommentátorok, jól ejtik a neveket, nem elfogultak, nem pletykásak és celebrovat-szerűek, nem harsánykodnak, és nem a britekről, hanem mindig a legjobbakról beszélnek. Időnként elmegy a hang, egy kicsit buhera ez a netes tévénézés. Mondja Hajdu B., hogy “…mert ez a válogatott egy olyan vá…” Csönd. “-Logatott”, teszi hozzá tündérleányom csendesen.

Fotó - 2016.08.12. 9.23

Bővebben…