az interszex állapotokról

A témát nem csak mint érdekes jelenséget veszem elő, hanem azért, mert a csiribirik újabban felhasználják a maguk céljaira az interszex embereket.

Kik a csiribirik? Aki figyel, rég érti, de legyen itt: csiribiri az, aki az LMBT, a neurodivergencia, esetleg a testalkat vagy a vegánság ürügyén és körül különlegeskedik, és tagadja a tárgyi valóságot. Most ebből kettőről is szó lesz, mert a neurodivergenciát és az interszexualitást is manipulatívan használják.

A csiribirik célja, hogy zavaros indoklással, a félig rózsaszín, félig kék ábrákkal a transzneműségnek szolgáltassanak valami veleszületett, “tudományos” alapot, és ezzel elejét vegyék a vitáknak, a tanulság kimondásának, miszerint nem kellett volna annyi pornót nézni. (Mondom egyszerűbben: perverz és határsértő férfiakról beszélünk.)

Ha Mérő Vera “az utolsó betűig” egyetért, az mindig valami rettenetes, ájtatoskodó marhaság:

Cél még a befurakodás: az interszexeket saját állják az emberek, és közéjük vegyülve már nem olyan gáz a fétisparádé, ami a transzneműség. Ha kétivarúságot felpuhítják, és “a biológiai nem inkább spektrum, hiszen léteznek keverékállapotok”, akkor majd jobban elfogadják a nemeket ziláló álláspontot. A transznemű-ideológia alapállítását: hogy lehet nemet váltani.

Ki bántana egy rendellenességgel született embert? Ki kérdőjelezné meg, hogy ő is ember, csak mert nem egyértelmű a neme? Na ugye. És akkor majd nem fognak fennakadni, amikor a pörgős miniszoknya alatt meredezik a szerszám.

Marginalizál, hmmm… ismerős szó. Ki is emlegeti folyton? Miért kéne középre helyezni a szélsőségesen ritka rendellenességeket?

Bővebben…

a melegek örökbefogadásáról

Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.

De beleírtam egy kitérőt az abortuszról is.

Kérem vissza a szavakat!

Nem mindegy, mit jelent az, hogy család (nő, női nemi szerv, nem). A család az család, szerintem is: tehát nem érzet, nem “olyan, mintha”, nem is metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Nem, nem minden család. És definiálni kell a fogalmat: minden jogaszabály definícióval indul, mert a törvények, intézkedések, a politika a pontosan értett szavakon alapulnak: családtámogatás, családi adókezdevezmény, családi belépő kinek jár?

Hol a határ a gumifogalmak nyújtásában?

Aki megsértődik, hogy akkor ő másodrendű, mert nincs gyereke, férje, az nem érti, mi a különbség társadalmi és egyéni szint között. Nekem sincs férjem. A hisztis “állampolgárság” norma lett: nemhogy nem ciki, kötelező. A sértődöttség mint ellenzéki tett, az érzésekkel és személyes történetekkel érvelés mint őszinteség, nulla gondolattal és józansággal – ezt terjesztették el a netes cirkuszhercegnők.

Bővebben…