futok — három és fél kilométer

Futokfutokfutok.

Futópadon futok: nézem a testépítőket meg a testépítés helyett ásványvízzel csevegőket, a számok bűvölete, sebesség, az emelkedő szöge, lépések és kilométer, kényszeres késztetések: kilenc és fél fölé nyomni az átlagsebességet! két százalékos lejtő! és hatvan percen túl tartani, az már valami, bár ez szokás szerint “na, csak húsz percet, bemelegítek”-nek indult, már vége a body art órának, mire lejövök, remeg mindenem. Bővebben…

a fiammal

, a tízévessel, aki itt néha felbukkan a fejlécben, és ma (nektek már tegnap) van a névnapja, remekül lehet

  • futni az erdőben holdfényben
  • palacsintát sütni, de ha kérem, ne csöpögtesse szét és ha már, ne tizennégy darab dizájnos új-zélandi tarajossül-mintájú papírszalvétát használjon a feltörlésre-szétkenésre, akkor világgá megy, Bővebben…

évzáró

2012-ben írtam, a legnagyobb gyerekem alsó tagozatáról van benne szó. Rettentő idegesek lettek a történet szereplői, magukra ismervén, jöttek is ide áskálódni, dühöngeni. “Igazat mondtak rólad, tényleg hüllőszemű vagy.” ez volna az adekvát válasz. valóban nagyon kínos az egész sztori Gőgösékre nézve, amiket a debella mondott – sercegve kéne megszégyenülnie. meg hogy a tanárnő még neki járt a kedvében és ő is megalázta a sokkal okosabb és szuverénebb fiamat. legfőképpen az, hogy a befolyásos, családjukkal hencegő szülők árulkodásra, aljasságra, üres sznobizmusra nevelik a kölykeiket, és senki nem szól rájuk. feszengjenek csak.

Vége, kibírtuk, kibírta, alszunk végre kilencig, miénk a nyár.

De én nagyon keserű vagyok.

A jól öltözött, Audiból kiszálló és persze gyalázatos bunkósággal kisbolt elé parkoló budai harmincas-negyveneseknek ez a parádéja! A férfiak behízott elégedettsége, a kigombolt halványlila ing nyakából túlcsorduló mellszőrzet! És az anyukák: azok a kosztümök, azok a tangák (??? 2012 lett közben, asszonyok!) a fehér nadrág alatt! Formátlan hátak, feszülő spagettipántos top az idomtalan hasakon. Vagy jó alakú, ennek tudatában lévő nők — rémes testtartással. Bővebben…

a fél fiam

Gyerekelfelezés, a blog hajnaláról (2012. május)

Én küzdöttem. A rettenet hónapjaiban azzal fenyegetett a fiam apja, hogy a) öngyilkos lesz; b) elpereli a gyereket; c) külföldre viszi. Bővebben…

egy estém otthon

Leszóltam én itt a drága barátnőimet. Én nagyon finnyás vagyok. Nem puskáztam sose, lisztet nem mérek, nem nézek receptet. Fejből sütök, néha fölveszek egy-egy izgalmas alapanyagot vagy készítési módot, de irtózom a receptektől, különösen a főzőműsoros életmódguruktól és a sztárbloggerektől. És nem is nagyon újítok: vanília, citrom, dió, bors, petrezselyem, tejszín, bacon, lazac, vaj, olíva, néhány zöldség, olasz tészták, viszlát. Aranygaluska, almás pite, túrós palacsinta. Rakott krumpli, tejszínes-gombás spagetti, szerecsendiós-négysajtos tagliatelle. Penne, tejszín, rokfort, spenót, lazac. Vagy canelloni, gorgonzola, dió. A makaróni a spagettibe, a farfalle a fussilibe szerelmes! Éjjel buli van a szekrényben. Cukorborsóleves. Rizsfelfújt arany mazsolával. Kókuszos tiramisu. Tárkonyos raguleves. Zöldbab baconnal átkötve, sajtszósszal, grillezett harcsával. Nyárs tengeri halakból. Lencsefőzelék. Lengyel karfiol. Serpenyős krumpli, füstölt sajt, tarja. Padlizsános lecsó, félig ratatouille. Zellercsipsz. Rántott babybell, félgömb rizshalom. Császármorzsa. És mindig még egy kis vaj: abból baj nem lehet. Ráspi borai! És száraz Martini. Kávé kotyogósban, fair trade, cukor nélkül, fele tejjel, egész nap.

A fogyókúráról meg olvasgasson a nénikém. Nem bonyolult: anyagcserét felnyomni (pajzsmirigytúlműködés! Isten felnyomta nekem. Élesíti az elmét, éberré tesz, pörgeti a rendszert. Igaz, magasan tartja a stresszszintet), aktív életet élni, cukorról lejönni. Aktív élet nem egyenlő erobikgyötrelemmel. Aktív élet: megszoptatod a csecsemőt, kimész a kertbe, megkapálod a mángoldot, biciklizel az oviig, elütöd az alpolgármestert, elsétálsz a boltig, hátizsákban hazahozod, kézzel mosogatsz, fát hasogatsz a sparheltbe, tévét nem nézel.

Végre van sütőm, ósdi, gáz (az előző lakásban nem működött). Keverek, gyúrok, verek, kenek, sütök, mámorosan. Készül a konyha, kis sziget a háborgó tengeren. Szemléletet is váltottunk. Nem, nem bio minden, de tiszta, adalékanyagtól lehetőleg mentes, és mindenből a jó. Normális tejtermék, háztáji tojás, tanyasi csirke, korrekt lekvár, kilencven százalék fölötti hústartalmú virsli, ha egyáltalán. Sonka, amelynek összetétele: sertéscomb, só. Van ilyen, nem is okvetlenül drága, meg kell keresni. Inkább ritkán eszünk húst, de az normális legyen. És tengeri hal. Amikor érzem, hogy azért ez drága, felsorolom a tételeket: ez itten a kötelező felelősségbiztosítás ára két hétre. Ez egy autómosatás. Ez a hitelkártya éves díja…

Tegnap a nálunk családostul vendégeskedő poéta kisfiát inkább én szállítottam hazáig, mert az anyja még csak most szocializálódik a biciklin. A Költő utcán mentünk le, erdőmámor. Búcsú, utána a fiammal még “beugrottunk tejért-kenyérért”, és kijöttünk egy nagy csomag garnélarákkal.

Elég hedonista nap volt. János kapott egy mikiegeres pólót, illetve hát egy mikiegér-csontváz van rajta, na. Fülmerevítő csontokkal körben. Drága Jakab (2) felismeri így is, az első nemigazi lény, akit azonosított, Ikki volt. Nézi az apját, aztán felkiált, de azért egy kicsit tovább tart: Ikki!

(Frissítés: János kemény volt, ma bement a munkahelyére, az egyetemre benne.)

A teraszon nyomtuk a bulit, Zsófi hozott humuszt, bagett volt francia sajtokkal, magyar kolbásszal, rukkolával, koktélparadicsommal, dióval, szőlővel. Kávé, almás pite. A költő nem eszi meg az almásat, így ő kapott egy külön kis adag mákosat, véletlenül volt itthon mák. És persze vaníliaöntet. Van fényképem róla, ahogy eszi.

Eleredt az eső, bepakoltunk, és játszottuk két parti Aranyásókat. Elemében volt a fiam.

Akkor hazakísértük őket, és bevásároltunk. Esőnedves aszfalton surranó biciklikerék! Mim érzékeli? A fülem? Az egyensúlyközpontom? A lelkem? Útközben -jt végű igéket gyűjtöttünk. Jánosom kitámolyog a gyerekaltatásból, és látja ám, hogy hámozzuk éjnek évadján a szörnyű rózsaszín szerkezeteket. Majonézes ráksaláta, zsemle sós vajjal, medvehagyma.

Úgy szeretem a fiam. Tízéves, és olyan okos, ironikus, érzékeny.

És ugyanúgy ugrik, csattan mindenre, idegesítő zajra, fejhangú éneklésre, mint én.

Aztán én még pazar vacsorát rögtönöztem, hogy aszongya: főtt krumpli, fokhagymás tejföl, a maradék rukkola, paradicsom és öt-hét négyzetcentisre tépkedett serrano sonkadarabkák. Elvonultam a kisszobába, és megnéztem végre a Mullholland drive-ot, angolul, a gyakorlás kedvéért francia felirattal.

Azt mondja a cowboy, szemöldöktelen, szempillátlan, mozdulatlan arccal és hangsúllyal:

You will see me one more time if you do good. You will see me two more times if you do bad. Good night.

Egyrészt el vagyok varázsolva. Az embernek kedve támad heroinozni. Másrészt eszembe jut a Twin Peaks, ami akkoriban, amikor a tévében adták, borzasztóan idegesített, és ez az egész miliő, a hatás jól azonosítható eszközei (az ugráló kép is az-e vagy a lemez karcos? ez a jó Lynchben, hogy ezt nem tudjuk eldönteni) nagyon csiklandozzák a paródiaérzékemet. Kék doboz? Szőrös arcú csávó? És ha ez ember így nézi, már dupla feneke van, és nem tud benne lenni.

De azért féltem. Az ágyban fekvő rémnél és a spanyol lokálbeli jelenetnél jobban már csak az én házi filmemtől… attól, hogy mindjárt felsír Jakab, és akkor pause holnap estig, mehetek visszaaltatni.