évzáró

Egy éve írtam, az előző iskolájáról van szó.

Vége, kibírtuk, kibírta, alszunk végre kilencig, miénk a nyár.

De én nagyon keserű vagyok.

A jól öltözött, Audiból kiszálló és persze gyalázatos bunkósággal kisbolt elé parkoló budai harmincas-negyveneseknek ez a parádéja! A férfiak behízott elégedettsége, a kigombolt halványlila ing nyakából túlcsorduló mellszőrzet! És az anyukák: azok a kosztümök, azok a tangák (??? 2012 lett közben, asszonyok!) a fehér nadrág alatt! Formátlan hátak, feszülő spagettipántos top az idomtalan hasakon. Vagy jó alakú, ennek tudatában lévő nők — rémes testtartással. Hiába vékony, bevág a melltartó. Strasszos saru. Felzendülnek a mobilok. Dédi is eljött, hoztak neki kempingszéket. Épp leül családja gyűrűjében, de akkor a himnusz első szintetizátoros akkordjai hangzanak fel, és a dédi elhatározza: feláll. Úgy támogatják, a második sor közepére sikerül is.

Sima modorú új igazgatónk, egykori mosóporreklám-arc, hosszú évtizedek óta az első férfi az intézmény élén, elbüszkélkedik vele: jövőre is négy első osztály indul, száztizenkét tanulóval, és még százat el is kellett utasítaniuk ebben a demográfiai hullámvölgyben! Elégedetten csettintek én is: méretgazdaságosan, nagyüzemi módszerekkel folyik tehát a kiművelt emberfők előállítása. Ez azt jelenti, ennyi gyerek hoz majd félévente ötszáz forintot vécépapírra, ami ennek ellenére soha nincs a vécékben. Csak ne lenne ott az a mondat a fiam elsős korából, amikor legjobb cimborájával kisétált a napköziből: ha rendőrséget kellett volna hívnunk, és kikerül az ügy a sajtóba, néhány év múlva lehúzhatnánk a rolót. Nem hívták, nem húzták. Ezt mondták, nem maguk között, hanem a berohanó szülőnek. Alig is döbbentem meg rémületemben azon, hogy miután nem vigyáztak a gyerekemre, milyen szempontjaik vannak, és hogyan próbálnak épp bennem, aki joggal tehetnék szemrehányást, bűntudatot kelteni. Később az is kiderült, ők hiába próbálják óvni a gyermeket, ha otthonról nem kapja meg a megfelelő indíttatást. Amikor kiderült, hogy elég rangos értelmiségi az apa, egy kicsit visszavettek.

Ja, a fiam meglett. A portást kirúgták. A két gyerekkel is eléggé elbeszélgettek. Látjuk tehát, hogy mindenki hibás, csak ők nem.

Másrészt viszont, a középiskolai rész egy kissé pang, de ez is jó: két osztály végzett, családias a hangulat, mindenki ismer mindenkit, az összes gyerek szem előtt van, nem kallódhat el. Nagy érték ez a mai, értékválsággal küzdő világban…! Szeretem a mennyiségi szempontokat, na. Amikor például azzal büszkélkedik a tagozatvezető: négy egész három és négy egész hét között van a végzős osztályok átlaga! Ez ám az értelmes dicséret. Megadom az ötöst, ki tudja, mire, de legalábbis nem az év végi rossz jeggyel szankcionálok, aztán megveregetem a vállamat, hogy milyen jó tanulók is ezek! Főleg, ha az erőteljes érdekérvényesítő eszközökkel megáldott szülők már áprilistól lobbiznak, hogy az énektanár/rajztanár/tesitanár “ne rontsa már le Vivien kitűnőjét”, jaj, de ismerem ezt, és főleg, ha a jeles szóért cserébe a csemetének pénzt, iPadet, akármit ígérnek (úristen, van még iPad? vagy ez olyasmi, mint a Mambo magnó, már rég nincs olyan?).

Minden évben eljátsszuk, hogy ez (a közoktatásnak ez az értékrendje, mechanizmusa) működik, ez az egész rendben van, ezek az értékelési módszerek valóban értékelnek, az ötös, a példás a követendő. Meghallgatjuk a beszédeket, tapsolunk. És fojtogat a négyezer négyzetméteres udvar.

Ez a rendszer a szülő félelmére apellál. Még mindig Kádár-kori reflexekkel, vélt hatalmukra hivatkozva, még mindig rémes, bura alatt szárított frizurájú középkorú igazgatóhelyettesek még mindig azzal nyomasztják a szülőt, hogy ha a gyerek nem törik bele abba, amit ők rendnek, szabálynak, jó magatartásnak, teljesítménynek minősítenek, akkor baj lesz. Akkor konfliktusos vagy, meg gyanús, és jaj, nem ötös a magatartás. És tényleg, mi itt páriák lettünk. Én végül ebben a környezetben, ahol a példás magatartás alakoskodást, elfojtást, lélektelen igazodást, hízelkedést és kizárólag külső motivációt jelent, azt mondtam a nagyon is ép lelkű fiamnak: aggódnék, ha példás lenne.

Mert ő renitens. Agresszíven vádolta nemrég az udvari ügyeletes egy bizonyos labda egy bizonyos kerítésen való átrúgása miatt. Megyünk az igazgatóiba! A fiam nagy labdaiszonyos, teljesen máshol teljesen mást csinált épp, az ügyeletes nem is ismeri, benézte. Amikor érzi, hogy ezt elszúrta, visszakérdez: Akkor biztos én vagyok a hülye?!

Hát mit lehet erre mondani?

Mostanra azt gondolom, hogy az önelégültség e templomát földig kellene rombolni, utána teljes talajcsere, és valami nem emberi fogyasztásra való haszonnövényt lehetne termeszteni a helyén.

Dicsőségkönyv, a kitűnő és példás tanulók e regisztere. Szólítják őket, csak néha ront el egy-egy nevet az igazgató úr. A kislány is ott áll a fényben, akinek vezetékneve érthetetlen módon a fény szó latinul.

Nekünk 1999-ben, amikor én a pályámat kezdtem, középiskolásokat is tilos volt kiküldenünk óráról, mert levezette az oktatási jogok biztosa a törvényből, hogy a tanulónak joga van az órákon részt venni, illetve: ha kiküldik, ki a felelős addig érte?

Itt meg… A nagyon komolyan komplexusos, említett osztálytársnő, aki most sütkérezik a dicsfényben, ősszel minden angolórát árulkodással kezdett. Később derült ki, a tanár beismerte: a kislány nem szereti a kisfiút (ez volna a fiam, haj, bánkódtunk, búslakodtunk itthon), hónapok óta megy ez. Talán irritálta a lányt a fiam belső szabadsága, matekversenyei, lazasága. És nem hiszitek el: az árulkodó mellé állt a gyakorlóiskola vezető tanára, aki a jövő angoltanárait képzi. Hát igen, fiam, miért nincs leckéd? Ha lenne, nem csúfolna! És amikor bemegyek hozzá, belebazsalyogja az arcomba: én annyira haragszom arra a kisfiúra! Pedig olyan okos, és annyit tanulhatna! Én már kiültettem, mert nem írta le a mondatokat. Azt gondoltam, ez valami szamárpad-szerű, ahol szem előtt van és kénytelen leírni a mondatokat. Csak utána derült ki, vagyis bökte ki a fiam, mit takar a szó: hogy a ki, az kint van, a terem előtt. Én akkor ultimátumot adtam az osztályfőnöknek, mert az angoltanár mosolyából elég volt: ha segít, hogy a fiam gond nélkül átmehessen a másik angolcsoportba, én is hallgatok. Átment, és én hagytam az egészet. Kár volt. Egyrészt mert mit tanult ebből a helyzetből a csoport? Aki nem tűri az aljas árulkodást (de nem ám olyasmi, hogy meghúzta a hajamat!!! Nem, ilyenek voltak, hogy nem volt matekházija! És vonalzója sem! Angolórán. Másik tantárgy, másik tanár. Értjük ezt?), azt kiküldik. A pedagógus a nagyhangú, ambíciózus lány mellé állt. A fiam ment el, ezt is látják a többiek, és most nincs probléma. Senki nem beszélt a fényes nevű sötéttel.

Másrészt, ez nem oldott meg semmit. A szülei jómódját gőgös hájjá alakító lány azzal töltötte az utóbbi hónapokat, hogy a szociális kirekesztés legváltozatosabb mondataival bombázta a fiamat. Hogy aszongya:
(bocsánat attól, aki már unja)

Nektek nincs is autótok!
És ti kis lakásban laktok!
Az én apukám sokkal többet keres, mint a tiéd!
Téged otthon elhanyagolnak!

Az ikertestvére pedig, hasonlóan egészséges lélek, azt kérdezi: te melyik kerületben lapátolod majd a szemetet? — a fiamtól, akinek apja egyetemi docens, nevelőapja Ybl-díjas építész, matekversenyeken tarol, négyévesen olyan labirintusokat rajzolt, amelyből nem talált volna ki Thészeusz, és kívülről tudja a teljes Maszat-hegyet.

És: Majd behívom az apámat!

A fiam érzékeny megfigyelése szerint a kislány fehér szőrmebolerót hord a derék felé szélesedő testén. Összenyomja és körbenyalja a tejszeletet, hogy aztán a piskótáját a szemetesbe hajítsa (mindez a még mindig el sem kezdett Ha egy napig én lennék a belügyminiszter című bejegyzésemben külön paragrafus lesz, alsó büntetési tétele letöltendő szabadságvesztés), illetve lihegve versenyez a másik kitűnő kislánnyal, amikor a tanítónőnek leesik a krétája.

Írtam a szülőnek, hogy beszéljünk, mert nem a gyerekek találták ki a szövegeket, ez felnőttől jön, és ilyen nincs. Az első levélre válaszolt valami nem is nagyon elkenőset, mégis röpködtek tovább az osztály arénájában az érthetetlen és egyre szemetebb mondatok. És a többi néma csönd. Nincs válasz. A fiam tudja kezelni, nem azért, meglepő fölényt tanúsított, de én ki vagyok akadva: ez milyen közösség? Az hogy lehet, hogy ezt az ikerpár megteheti, és semmitől sem tartanak? Hogy lehet, hogy a figyelmes, ép pedagógiai érzékű tanítónőjük, és tényleg az, az egész osztályra kiterjedő dinamikából, a gyerekek témáiból semmit nem vesz észre, sőt, kiállítja a kislányt példás (ízlelgessük a szót) magatartással dicsőségkönyvesnek? Hát mit gondoljanak a jelenetek tanúi? Most két lehetőség van: vagy ez lesz a norma, az aljasság és a vállalhatatlan értékrend, vagy maradt még erkölcsi érzék a gyerekekben, és akkor a dicsőségkönyvet devalválta a tanítónő ezzel.

Én neki is írtam. És nem válaszolt semmit. Valami általános példázat ment osztályfőnöki órán, hogy nem számít a pénz, de egyszerűen nem nevezte nevén a fényes nevű sötétet. Miközben az áteső labdáknál, kosárlabdaedzésen történő dulakodásnál persze föl van név szerint állítva a fiam.

Csalódtam benne. Elbúcsúztattuk, mert nyugdíjba ment, meghatódtunk, én nem szóltam, de nem értem.

Még szerdán is ment a móka. Csütörtökön bementem, és megmondtam, elég hangosan a lánynak, hogy ebből elég volt, ilyen nincs, ez szánalmas, és nagyon fogják utálni középiskolában, ha így folytatja. És lesz szíves nekem visszaköszönni.

De mi még szépen vagyunk. A harmadikosok között három fiú rendetlenkedése miatt kollektív büntetést szabott ki a napközis nevelő. Nem mehettek az udvarra, fel kellett állni, és előrenyújtani a kezüket. A huszonhét gyereknek. Basszameg, ez Mengele. Csekély negyedóráig. Kirakatiskolában, Buda leggazdagabb kerületében, 2012-ben kilencévesek álltak rettegve, néma csöndben.

Én nem akarok ebben a közoktatásban sem szülő, sem tanár lenni!

33 thoughts on “évzáró

    • Ó, ha lenne nekünk hangszórónk…
      Majd olvasok, kösz! Csak reméltem, hogy itt és most is van valami remény, nem tussolják el ennyire a szemétségeket (a legelképesztőbb sztoriba bele sem fogtam), autótlan életünkben is elérhető a legalábbis nem lélekromboló suli.

      Ti el nem hiszitek, milyen penge agyú és jóindulatú, jó humorú fiam van. Hiszek benne, tökéletesen nem érdekel egy-egy négyes, amíg jól érzi magát, de ezt nem lehet bírni. És a tanítónő is csóválta a fejét, hát, esze az van, megszokta az aggódó, gyereket maceráló, ambíciózus szülőket. (Illetve bizonyára nem kedveli, nem bátorítja az ő sokszor felülemelkedő, közönyös, önérzetes, felnőttes viselkedését. Mondta is nekünk még az angoltanári botrány idején, hogy ő biztos konzervatív, de nem kéne nekünk a felnőttekről a füle hallatára rosszat mondanunk, mert csorbul a tekintély. Ez itt a baj bizonyára…! Kérdeztem: hol a határ? Mi az, amiről már a gyerek is tudhatja, hogy bár felnőtt tette, gáz? Lásd még: szexuális zaklatás, bántalmazás, vannak asszociációk.)

      Erre, tehát a fejcsóválásra feleletem, hogy ilyen az én fiam: példás szorgalom, anyuka leckeírása nélkül is majdnem kitűnő.

      Kedvelés

      • a film magyar feliratos 😀 ha nem zavar, hogy nem hallod 🙂 abszolút átérzem, amit érzel, én nem akarom a gyerekem államiba küldeni 😦 azért próbálunk küzdeni egyéb utakon….egyik fő szempontunk a gyerekeink oktatása. és te csak megerősítesz, mert amiről írsz, az még csak a jéghegy csúcsa.

        Kedvelés

  1. lehúztam az első évemet suliban. és nem véletlenül használom ezt a szót. (főváros közeli áltsuli + mostrakjukráagimitcsuhajjadejólesz) kezdőtanári tapasztalat? szerepkonfliktus, szerepkonfliktus, szerepkonfliktus. homlokzatrombolás. (én megpróbáltam nem őket, viszont a többi tanár és az igazgató őket is, engem is.) mintha tankönyvből megtanult szövegek alapján küldtek volna be a 3 méter mély medencébe szinkronúszni. úszógumi nem jár. vagy nincs rá pénz. “ha nem sikerül fegyelmezned , akkor el kell búcsúznunk egymástól!” fulladoztam. a megoldás: intő (ez valami olyan lehet, mint az antibiotikum. mindenre felírják, mindegy mi a gond, viszont már nem nagyon hat semmire. hosszú távú hatása pedig: rezisztencia) aztán második félévre valahogy már a felszín közelébe kerültem. úgy tűnt. az erőszakot várták el tőlem, de nem ment, én nem ilyen vagyok: Gordont olvastam, próbáltam használni. kis pozitív előrelépések a gyerekekkel való kapcsolatban. mégis, májusban egy hónap komoly vírusbetegség. visszamegyek, első nap: “a Misit meg kéne buktatni. akkor eltanácsolhatjuk, nem akarom, hogy az osztályban maradjon.” mivan??? Misi persze nem bukott meg. csendes, introvertált, majd ki fog nyílni (vagy nem). osztályozóértekezlet: “ez a gyerek egyszerűen nem értelmes. ebben egyetérthetünk, ugye?” szerencsére többet nem kell bemennem. ide. szomorú és mérges vagyok. van más? találok jobbat? és oké, én elmegyek, de a gyerekek maradnak.

    Kedvelés

    • Jaj, de elszorult szívvel olvaslak. Iszonyatos, hogy be akarják törni a korszerűbben képzett, épebb lelkű pedagógust is a rendszerbe. Mit csinálsz, hova mész? Mi a szakod? Nem próbálsz meg tanodát? Azok mindig alterebb helyek.

      Kedvelés

      • szerintem nem annyira tudatosan törik be. nekik így működik az iskola, nem ismernek mást. fájdalmasan hangzik, de segíteni akartak. (benne vannak egy paradigmában?) persze csodálkoznak is, hogy nem jönnek az elképzeléseik… (a gyerekek nem lesznek “jobbak”, “okosabbak” vagy önállóbbak)
        Fóti Pétert olvastam. Summerhillt is. Gordont is. Waldorfről is. csak az a baj, hogy ebben a rendszerben a kezdő tanárnak ez nemhogy segít, inkább bezavar. bizonytalanná teszi, ami még az intőosztogatónál is rosszabb, mert a gyerekek nem tudják mire számítsanak.
        az alterebb helyek felé kacsingatok, igen. (waldorf) csak vannak dolgok, amik ott is “megijesztenek”: elsősorban az hogy a tanárnak mennyi idejét kérik az iskola szolgálatába. egy barátom most azért mondott fel egy ilyen helyen, mert egyszerűen nem maradt ideje magára.

        Kedvelés

    • kb így jártam én is, már sok éve.
      és azóta is annyira de annyira szeretnét ta-ní-ta-ni, de nem lehet, nem is mernék. nálunk most kezdődött a tömény gyomorgörcs, van majdnem egy évem iskolát választani. a körzetis “szigorú” versenyistálló. az én gyerekem már az oviban is szenved a szabályoktól. de arra sincs garancia, hogy a másik hely, a másik helyen lévő tanítónéni jobb lesz, ha egyáltalán felveszik máshova és nem csak a körzetesben lesz hely.

      Kedvelés

  2. Visszajelzés: olyan biztos vagy magadban | csak az olvassa

  3. Elolvastam az iskolaváltós bejegyzést, és gondolkodtam, melyik suli lehet az egyik, melyik a másik. az új esetében arra szavaztam, hogy lehet, hogy az, ahova most én is beírattam a 6,5 évesemet? És igen, mert ma reggel ott láttalak a kicsivel, bringával a suli előtt:). Úgyhogy szia, szülőtárs! Remélem, tényleg igazad van abban, hogy jó lesz ez a suli nekik.
    Már csak abban reménykedem, hogy nem ez az az iskola, ahonnan elhoztad.

    Kedvelés

    • Kőpadló, tudod! Állatkert! Zeneszó!

      Szia! Akkor kinéz egy kávézás a napokban!

      Ma olyat mondott be a második óra végén az igazgatónő… “Üdék vagytok, frissek, lányok, a nyár a lazulás időszaka volt, kipróbáltátok a hajfestést, körömfestést… Én szeretném, ha holnapra felejtős lenne ez a színarzenál.”

      Kedvelés

      • Tantónéni a sztálylizst. Nálunk is volt szó a matekóra közepén a helyes válasszal jelentkező nyolcadikos lány sminkjéről, felszólítás helyetti oltogatás formájában. Na akkor lettem vele úgy, hogy ezerszer inkább az egyenruha, mint az, hogy civilben járunk be, és a tanárok sztájlisztkodnak. Akkor vagy legyenek kocka következetesek, vagy szarják le az egész komolyan-kinézősdit, és járhassunk lila tarajjal is, csak teljesítsünk. Mert az volt a fő érv, hogy “ez egy komoly intézmény, nem lehet úgy kinézni, mint Brancaleone ármádiája/egy bordély/cigánykaraván”. Hát ha nem, nem, de akkor tessék megvalósítani.

        Kedvelés

  4. Visszajelzés: most persze mindenki | csak az olvassa

  5. Még nem olvastalak, most egy link vezetett hozzád… És egyszerre “sírtam és nevettem”. Sírtam, hogy máshol is vannak ilyen “szuperpedagógusok” és nevettem, hogy máshol is vannak ilyen “szuperpedagógusok”:
    Nálunk a megoldás egy másik osztály lett, muszáj volt. A mi szuperkénk a nyáron továbbfejlesztette magát, és az én fiam egyre morcosabban ment be és jött haza az iskolából. Folyton “baj” volt vele, a magatartásával, a tanulásával, amire tanítónéni szerint a megoldás a buktatás.
    2 hete új osztálya van. És ő kivirult, továbbra sem tökéletes a magatartása, na és? De jó kedvvel megy, szívesen tanul 🙂

    Kedvelés

  6. Nálunk is felmerült, találtunk is egy másik tanítónéni, de amikor bementem az igazgatónőhöz, akkor felajánlotta a másik osztályt (itt amúgy nem engedik). És mivel a két nagyobb is idejár, ez volt a jobbnak tűnő megoldás. Az ignő amúgy is értette a problémát :), azt mondta, hogy a régi nem tudja kezelni a szélsőséget, a problémásat sem, de az olyan típusú tehetséges gyerekeket sem, mint a kicsi.

    Kedvelés

  7. mi is altottunk, megpedig iskolat, mert nem olt parhuzamos osztaly. azt gondolna az ember, hogy ha w iskolat valaszt, oda a gyerek szivesen jar. na, ebbol is van olyan, ahol ez nem jon ossze. szerencsere van a kornyeken masik w iskola, ami szuper, pedig mar nagyon kritikus szemmel nezek mindent, igy a nagy csalodas utan.

    Kedvelés

  8. Visszajelzés: gyomorgörcsös gyermekeink | csak az olvassa

  9. Nálunk 6.-ban volt, ha jól emlékszem, hogy késett az ofő óra elejéről, és mire megjött, nagy hangzavar volt, nem voltunk a helyünkön stb. Már nem emlékszem, a lányok azonnal leülhettek-e. Mindenesetre a fiúknak széket kellett a fejük fölött tartani, és csak akkor tehették le, ha azt mondták, hogy “Brumm-brumm, oktondi kismackó voltam, mert nem figyeltem az osztály rendjére.” És volt egy fiú, aki egész órán tartotta a széket, és én nagyon felnéztem rá ezért.
    Érdekes, hogy ezzel a tanárral nem volt konfliktusom, nem utáltam meg, lehet, hogy azért, mert nekem nem kellett tartanom a széket? Viszont van pár olyan tanár, akit ha meglátok, ma is átmegyek az utca túloldalára. És ugyanígy szalagavatón is kikerültem, és nem táncoltam vele. És nem tudom megérteni, hogy miért gondolják, hogy félre lehet tenni az okozott kárt. Volt olyan is, aki kicsöngetéstől számítva normális ember volt, csak tesiórán egy állat.
    Illetve általánosban is hány ilyen mosolygós gyilkos volt, aki nagyban nevelt a jó ügy érdekében, vakon követve az elveit, vagy valaki másét! És bizony az én anyám is rendszeresen bement, és megmondta a magáét. Volt olyan, hogy elsősként elkéstem, és erre gúnyosan megkérdezte a tanító, hogy talán nem ismerem az órát. Anyám meg elmagyarázta neki, hogy ne engem büntessen, nem én vezettem az autót. Egyszer iskolai matekversenyről is elkéstem, és nem akartak beengedni, anyám bizonygatta, hogy én a hátralévő idő alatt is megírom kiválóra. Végül később megírhattam, és második lettem.
    De a szülőktől is rosszul voltunk. Volt, aki szülői értekezleten számon kérte anyukámtól, hogy ikszedikén miért késett a busz (anyukám akkor egy buszos magáncégnél volt valami irodai koordinátor). Meg úgy általában véve ilyen vastagon kisminkelt anyukák voltak, ez még a kilencvenes években, mikor kezdett bejönni a műköröm meg a szoli, és baromira el voltak a kis életükkel, és azért is kinéztek minket, mert elváltak a szüleim. Ez egy vidéki város újgazdag környékének felkapott iskolája volt, és mégis de jó volt eljönni onnan!
    Na jó, ez csak részben kapcsolódott ide, de annyi minden eszembe jutott most.

    Kedvelés

  10. Ez az egyik oka annak, hogy nem lettem tanár, még csak meg sem próbáltam. Imádok tanítani, de ezeket a kereteket én nem vállalom.

    Ott volt a gyakorlat a tanárnővel, akinek meg kellett mutatnia nekünk, hogyan kell tanítani, s aki olyan hangulatot “varázsolt” órán, hogy a diákok nem mertek megszólalni, mert csak rossz válasz volt, s hozzá a megaláztatás…. és minket is égetett, beszólt óra közben, hogy ez így nem jó, meg ez nem így van… Áááá. Aztán nem járt be az óráinkra,s így írt rólunk értékelést, rosszat, s mi, mi az “értelmesek” lépni akartunk, hogy ne csinálhasson ilyeneket, de végül meglett a diplománk, s hagytuk az egészet. Hiba volt. Gondolnunk kellett volna másokra is, azokra, akik a következő évben kerültek hozzá.

    Aztán ott volt egy kislány (most mindegy, ki ő), később kezdte az ovit, s az egyik kisfiú minden nap megverte, a többieket is bevonta olykor a bántalmazásba. A szülők beszéltek az óvónőkkel, aztán a szülőkkel, senki nem tett semmit. Próbáltak beszélni a fiú szüleivel, nem történt változás. Másik oviba nem lehetett vinni a kislányukat (hosszú lenne leírni, miért nem), nem volt megoldás. A kislány bepisilt, félt. Erre az apa megmutatta neki, hogyan védje meg magát fizikálisan, ha szóval nem megy. Nem akarták ezt a szülők, tudták, nem jó döntés, de megunták, elegük lett abból, hogy senki nem lép. Másnap a kislány bement, a kisfiú megint neki ment, mire a kislány lekevert neki egyet. Többet nem bántották. Hát, ez az értékrend? Miért nem csinál senki semmit? Hogy történhet meg ez egy óvodában? Négyéveseket erre kell tanítani? Hogy verekedjenek? Az óvónők meg lapítanak. Az mondták, hogy a kisfiú sokgyerekes családból jött, az apukája iszik, veri a családot. (A kisfiú meg veri a kislányt, s hallgatunk.) (Azért ez a téma összetett: 1. Gyereknek oviba kell járnia. 2. Másik oviba nem tudjuk vinni. 3. Egy fiú veri az oviban a lányt. 4. A többiek beszállnak, félnek a fiútól ők is. 5. Segítséget kérünk. Nem segítenek. 6. Felszólítjuk őket, hogy ne bántsák. Nem történik semmi. 7. Kislány a következő bántalmazásnál megvédi magát. Rossz döntés? Jó döntés? Van itt jó/rossz döntés?)

    És a kitűnő tanulók… az én szüleim azt mondták, hogy olyan nincs, hogy valaki kitűnő. Hogy jó a reál tárgyakból, mellette olvasni is szeret, jól fogalmaz, meg énekelni is tud, meg rajzolni is, s a sportokban is jeleskedik. Ilyen ember nincs, vagy nagyon kevés van a világon. S általános iskolában adták a szülinapi ötösöket, s én meg harmadikosként oda mentem az osztályfőnökömhöz az évzárón, s elmondtam neki, hogy az igazságtalan dolog, hogy Anitának ugyanolyan jegyei voltak matekból, mint nekem, s én hármas lettem, ő meg ötös, s hogy ez biztosan azért van, mert az ő anyukája itt tanít nálunk. A tanárom azt mondta a szüleimnek, hogy nehéz dolga lesz a kislányuknak felnőttként, mert túl erős az igazságérzete.

    Ez most ilyen zavaros komment, sok minden eszembe jutott, de leginkább az, hogy imádok tanítani, de a kereteket nem vállalnám. Mindig azt mondom, hogy majd egyszer leszek tanár, de közben tudom, hogy én itt, így nem leszek soha. S ebben benne vannak az ilyen bántalmazó gyerekek, meg még a strasszos papucsok is.

    Kedvelés

  11. Igen igen igen.
    én is.
    De az ember belül ezt érzi és kívül semmi.Valamiért néha úgy érzem hogy ez a magyar ember.Így nyomja ki a magyar ember az iskolából a gyermeket, az ÉLETBE.Jahhh és a Waldorf pedagógiát, gyűlölik, nem értik, bár hozzáteszem,ott is érezhető már egy-egy eseten az, hogy ember nem érti, nem oda való.SZégyen.Kicsit jobb helyeztben érzem magam,mert elhoztam a fiamat a fővárosi istállószagú miliőből,még azelőtt,hogy megtudta volna,milyen is az 1.osztály ebben a formában.De persze 100%ig elégedett is sem leszek soha,mert alapjaiban érzem a rohadást és hiába a művész beállítottságú istenverte tehetséges tanár néni,mert hiába.Feket pont, beírás, minek rajzolsz ilyeneket?, fehér zokni a tornára, eírás beírás, szorongatás.Utopiszikus elképzeléseim vannak az oktatásról,meg arról, hoygan kéne meglátni azt,ki-miben jó, felkarolni, támogatni.Ami nem megy azt meg leszarni.

    Kedvelés

  12. Szia Éva!
    Azt szeretném kérdezni, hogy kaphatnék-e jelszót a személyes bejegyzéseidhez? Én mérnök vagyok, 31,8 éves, és szeretem a matekot, meg a természettudományokat. Sokat olvasok, sajnos kevés igazi szépirodalmat, de a szövegeidet szerintem jól értelmezem… 🙂 Biciklizni és kávézni én is szeretek, van kocsim, és nincs mosogatógépem . Beszélek magyarul és még két és fél idegen nyelven. (Ez most tisztára úgy hangzik, mint egy CV.) Szép napot kívánok és egy nagy habos békebeli kávét.
    Éva

    Kedvelés

      • 0,8 év= ~10 hónap. 🙂
        Érdekes ám ez a matek kérdés: sokan nem szeretik, pedig azokon a képleteken is el lehet úgy időzgetni, mint egy-egy szépen megfogalmazott modatszerkezeten… Más (pl. én) meg nem mindig értékeli/ vagy nem tudja értékelni a szépen leírt gondolatokat és árnyalatokat, mert más a beállítottsága. Nem mondanám, hogy “hülye hozzá”, mert van, ami átjön, csak… (hogy is mondjam?) több idő kell a megértéséhez. Egyszer -kétszer belekezdtem IGAZI szépirodalmi könyvbe, és 10-20 oldal után nagy részüket letettem. Egyszerűen nem történt semmi se, csak írtak valamiről. Ilyenkor mindig azt mondom magamban, hogy szép-szép, csak merre tartunk? Történjen már valami! – Na, ilyen okok miatt nekem elég meredek volt az szinte összes középiskolai kötelező. (Ja, meg a vérbeli művészfilmek is ue. a kategória). – Szóval ne aggódj, biztos van olyan matek téma, ami tetszhet Neked is, csak még nem találtad meg, melyik az. 🙂
        – ez egy kicsit offtopik volt, elnézést.

        Kedvelés

      • Jó hír, hogy fejleszthető az irodalomértés, és minél jobban belemész, annál nagyobb élvezet. Semmi lilaság nincs benne, inkább érzékenység. (Nekem a matek is megy, szeretem azt az aspektust is.)

        Kedvelés

      • ööööö… hát az irodában van egy. És előfordul, hogy beleteszem a kávéscsészét. 🙂 Otthon nincs, mert kétszemélyes háztartásban nem érezzük szükségét, meg helye se lenne. De ha minden nap 12 ember után kéne főállásban mosogatnom, akkor egész könnyen előfordulhatna, hogy meglepném magamat egy dizájner példánnyal. 🙂

        Kedvelés

  13. Iskola, úristen. A lelki gondjaim táptalaja.
    Én egyházi, katolikus iskolába jártam 9 évig. Oda jártam általánosba és oda jártam gimnáziumba is egészen addig, amíg el nem küldtek. (nem csaptak ki, szimplán mindegyik tanár egyes adott) Én egy nagyon csúnya kisgyerek voltam, csóró szülőkkel. Mi nem voltunk külföldön nyaralni, nekem nem jutott szívószálas üdítő. Bakancsba jártam, a hajamat rövidre nyírták, nagy, vastag keretes szemüveg vastag lencsével. Ez az iskola akkor nyitott, és a szüleim úgy gondolták jó ötlet lesz oda engem beíratni. A gyerekek mindegyike normális óvodába járt, csak én jöttem olyanból ami egy gyár mellett van, és azért oda jártam mert a szüleim a gyárban dolgoztak, így csak “bedobtak” és lehetett is gályázni.
    Én nem ismertem senki se ott, csak pislogtam a nagy gülü szemeimmel. Először csak nem szóltak hozzám, aztán direkt előttem ették a csokit, cukrot, és odavakkantották, hogy neked sok 100 forint? Később nagyon rossz lett, olyan második-harmadik körül: gilisztát dobtak a pulcsimba, megfenyegettek hogy mérget tesznek a vizembe.Ötödik fele amikor nőttek a melleim lefogtak és le akartál venni a pulcsimat (ezt lányok csinálták a fiúknak)
    Hogy reagáltam? Lázadtam. Amikor nulladik órában hallgatni kellett a teológiát, mindig belekérdeztem. Mindig zavartam az órát, mindig zizegtem. Mit tettek a pedagógusok? Kiültettek szamárpadba. Mindig. Elsőben egy vén csoroszlya tanított. Vittem be egyszer édes vaníliás kekszet, hátha akkor szeretni fognak. De kicsi voltam, és a tenyerembe vittem neki, nem szalvétában lefitymálóan végigmért, és azt mondta: tőled nem kell semmi. Nekem egyik tanár sem hitt, mert az nem lehet hogy az értelmiségi szülők gyereke legyen a rossz, biztos a csóróval van a gond.
    A gimnázium még rosszabb volt. 6-ik után elmentek a fiúk, és ott maradtam a csinos, illatos lányokkal, akiknek mindig igazuk volt. Senki se állt velem szóba, de nem is kellett mert akkor már iskolán kívül szereztem barátokat, akikkel ugye nem lehetett lógni. Két tanárom volt velem iszonyúan szemét, az egyik az osztályfőnök, a másik a helyettese. Mindig külön kellett ülnöm, ha én jelentkeztem, fel sem szólítottak már, mert amit én mondok az hülyeség, amit én kérdezek az nem igazi kérdés. (A helyettes nőci amíg nem volt pasija azt mondta nekünk: nemi életet nem lehet élni csak a házasság után. Aztán férjhez ment, akkor azt mondta hogy Isten nem teremtette volna meg a szexualitást, ha nem lenne jó.- amikor erre rávilágítottam, elvörösödött, majd kikiáltott hazugnak)
    Ezer évig tudnám folytatni, annyira előtörtek az emlékek. Ha tudtam volna, hogy az orvos, ügyvéd, vállalkozó gyerekek előtt nem szabad elmondani hogy anya segédápoló, apa meg hentes, akkor bizony soha nem mondtam volna el.
    Aztán eljöttem, de másik iskolában meg a katolikus neveltetés miatt volt rossz. Túl lázadó voltam a kereszténységnek, túl keresztény a lázadáshoz.
    Most már jól vagyok, és elégtétellel tölt el hogy az osztályfőnökömet eltiltották a tanítástól (eljött hozzánk megnézni hogy én biztos putriban élek azért vagyok ilyen utálatos, kinyitotta a szekrényemet hogy mennyire vagyok rendes lány, mire anyám megmondta neki hogy ezt nem teheti meg vendégségben- persze nem emiatt tanácsolták el) a helyettese minden vágya a teherbeesés volt, de ez sem adatott meg neki, a férje el is hagyta.
    Az osztálytársaimmal nem tartom a kapcsolatot. Egyiket felvettem ismerősnek, írt is levelet, hogy látja milyen szépen élek, tudok e neki munkát az USA-ban- hát persze aranyom, be is fogadlak.
    A szüleim nem tudtak tenni semmit, bejöttek, elmondták Pistikének, elmondták Pistike szüleinek, de jóhogy röhögtek a markukban, amikor egy egész iskola állt a hátuk mögött.

    Kedvelés

  14. Visszajelzés: én leszek a belügyminiszter | csak az olvassa — én szóltam

  15. Hasonló értékrendű iskolából iratom át az elsőt kitűnőre elvégző de közben lelkibeteggé vált Nagyobbat.

    A Kisebbnek már tanárt választok ,nem iskolát (bár épp a kerület statisztikailag legjobbja a körzetes ,és tessék ).

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.